MILYEN VESZÉLYT JELENT AZ ISIL A VALLÁSI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEKRE NÉZVE—BLINKEN KÜLÜGYMINISZTER-HELYETTES BESZÉDE A TÉMÁVAL KAPCSOLATOS WASHINGTONI KONFERENCIÁN

Antony J. Blinken külügyminiszter-helyettes |Loy Henderson előadóterem | Washington, DC | 2016. július 29.

BLINKEN KÜLÜGYMINISZTER-HELYETTES: Jó reggelt kívánok, és mindannyiuknak nagyon-nagyon köszönöm. Örülünk, hogy itt vannak Washingtonban, s örülünk, hogy itt vannak a Külügyminisztériumban. Megtiszteltetés számunkra, hogy mindannyian eljöttek. Külön köszönetet szeretnék mondani Saperstein nagykövetnek. David, nem csak a mai napot köszönöm, hanem minden egyes napot, s azt, hogy vezető szerepet vállalsz e rendkívül fontos területen. Knox Thamesnek, s egész csapatának a munkájáért is hálásak vagyunk. A nemzetközi vallásszabadságra összpontosított, borotvaéles megfigyeléseik segítenek abban, hogy ez az alapvető jog, melynek jórészt saját nemzetünk erejét és megújulását is köszönhetjük, mindenütt védelmet és támogatást kapjon, de különösen—de különösen ott, ahol veszély fenyegeti.

A mai konferencia az iraki és szíriai vallási és etnikai kisebbségek jövője iránt érzett aggodalmunk megtestesülése, hiszen ezek számára a Daesh népirtó uralma alatt töltött utóbbi három év igazi rémálom, a túlélésért, az életmódjukért, a puszta létükért, valamint a több évszázados vallási hagyományaikért és kulturális örökségükért vívott napi küzdelem volt.

A pillanat, amelyben itt most összegyűltünk, igen nagy sietségre sarkall, e pillanatnak rendkívüli következményei lehetnek—most már tényleg számíthatunk rá, hogy véglegesen legyőzzük a Daesht, kiűzzük Irakból és Szíriából. Egyúttal azonban gondolnunk kell arra is, hogy miként készüljünk fel az utána következő óriási kihívásokra. Amint Kerry külügyminiszter is mondta a múlt héten, a Daesh elleni harcban fordult a kocka, jelentősen változott a helyzet—köszönhetően a világ minden tájáról összesereglett 65 partner szövetségének, köztük azon országok kormányainak, amelyeket Önök ma itt képviselnek.

Széleskörű kampányunk következetesen elvágja a Daesh pénzforrásait, elzárja a menedékeit, megfékezi a külföldi harcosok beáramlását, felveszi a harcot a közösségi oldalakon terjesztett szövegeivel, felszabadítja a településeket, lehetővé teszi a lakosság hazatérését, s ízekre szedi azokat a kifacsart eszmei alapokat, amelyekre a Daesh általános törekvései épülnek.

Harcosok tízezreit és magas rangú vezetők százait iktattuk ki. Több ezer fegyvert és eszközt semmisítettünk meg. Megfosztottuk a Daesht az ellenőrzése alatt tartott szíriai területek 20, iraki területek 50 százalékától, beleértve Szindzsárt, számtalan jezidita otthonát is.

Azt is tudjuk, hogy Irak és Szíria területén még nem ért véget a Daesh elleni harc. Még igen sok a tennivaló, városokat kell felszabadítani, embermilliókat kell szabaddá tenni. Daesh-vezetőket kell még levadászni, fel kell számolni az olaj és a régiségek forgalmazásával foglalkozó, illegális hálózatokat, s le kell állítani az idegen harcosok bejutását.

Szíriában továbbra is elsősorban a Daesh húz hasznot a pusztító polgárháborúból, melyet egy diktátor indított saját népe ellen. Ezért dolgozik Kerry külügyminiszter napi 36 órát egy olyan megállapodáson, ami érdemi választási lehetőséget kínálna a szíreknek azon túl, hogy a terroristák miatti félelemből Aszadot, avagy az Aszadtól való félelemből a terroristákat támogassák. S akárcsak a külügyminiszter, mi is éjt nappallá téve azon dolgozunk, hogy az ellenségeskedések tovább csökkenjenek, s az e téren elért eredmények tartósak legyenek, továbbá azon, hogy Szíriában élelemhez és gyógyszerhez jussanak mindazok, akiknek szüksége van rá.

Amint szorul körülötte a hurok, a Daesh megpróbál alkalmazkodni: válogatás nélküli támadásokra bíztat, s a lehető legtöbb helyen: egy bagdadi piacon, egy orlandói éjszakai bárban, egy nizzai sétányon, egy dakkai kávéházban, avagy Isztanbul központi terén. Ezen túlmenően még ott a küzdelem, hogy helyt tudjunk állni, hogy újjáépítsük a városokat, helyreállítsuk a szolgáltatásokat, az iskolákat és klinikákat megtisztítsuk a rögtönzött robbanó szerkezetektől, gondoskodjunk az otthonuktól távol került gyerekekről, segítsük a családok hazatérését, hogy felelősségre lehessen vonni a Daesht, hogy valódi biztonságot teremtsünk, s helyreállítsuk a jogállamiságot. Másképpen szólva vár a küzdelem, hogy biztosítsuk egy ország alapvető szükségleteit és megakadályozzuk a Daesh 2.0 felemelkedését. A végső harc tehát csak most kezdődik.

Amint az iraki erők az eddigi legnagyobb Daesh-elleni csatára—Moszul és a környező Ninivei-síkság felszabadítására—készülnek, nem csak a katonai győzelem fontos, de a széles körű politikai és gazdasági fejlődés is. E két feladatnak szorosan együtt kell járnia.

A múlt héten több mint 30 ország találkozott itt, a Külügyminisztériumban, hogy több mint kétmilliárd dollár értékű támogatást ajánljanak fel e fontos feladatra. Ez a munka—a stabilizáció, a megbékélés és a kormányzás fáradságos, aprólékos munkája—fogja biztosítani, hogy egyszer s mindenkorra legyőzzük a Daesht.

A Moszul visszavételéért folyó harc—a koordináció, a tervezés, az erőforrások és az elkötelezettség hatalmas bravúrja—Irak második legnagyobb városának felszabadításáért folyik majd, hogy hatékonyan elűzzenek egy ellenséget, s gondját viseljék a lakóhelyük elhagyására kényszerült emberek százezreinek.

E harc azonban valami mást is fog jelenteni: ez egy olyan momentum, amely nem csak több mint kétmillió iraki sorsát dönti majd el, de egész Irak jövőjét is meghatározza.

Moszul egy gazdag kulturális, vallási és társadalmi mozaik, amelynek egyedülálló és fontos helye van a modern Irak állam történetében ás identitásában. Évezredeken át, számtalan rendszer uralma alatt, s egymást követő konfliktusok közepette a keresztények, jeziditák, türkmének, szunniták, sabakok, kurdok, síiták egyaránt otthonuknak tekintették ezt az ősi várost.

Amikor a Daesh 2014-ben lerohanta a térséget, elszörnyedéssel figyeltük, amint célba vették a kisebbségeket, hogy elpusztítsák őket, rabszolgasorba taszítsák fiatal lányaikat és asszonyaikat, s legyilkolják férfijaikat és idősebb asszonyaikat. Moszulban, Szindzsárban és Amerliben a Daesh azért ölte a keresztényeket, mert keresztények; a jeziditákat azért, mert jezidiek; a síita muzulmánokat pedig azért, mert síiták.

Valójában a Szindzsár-hegységben csapdába esett több tízezer jezidita—férfi, nő, és gyermek—rendkívül kockázatos sorsa miatt indítottuk 2014 augusztusában a légicsapásokat, hogy megtörjük az ostromot. Biztos, hogy a közbelépésünk nélkül még sokkal többet lemészároltak volna.

A Daesh nem csupán megöli az embereket, még az identitásukat is el akarja törölni, hogy saját nihilista, gyilkos ideológiájával váltsa fel a sok évszázados kultúrát és történelmet.

A templomi harangok, amelyek több mint 1600 évig zúgtak Moszulban, elnémultak. Jónás próféta moszuli sírját lebombázták. Tal Afar síita szentélyeit és mecseteit lerombolták. A ninivei síkságon, Dair Mar Eliában a földdel tették egyenlővé a Szent Illés kolostort, Irak legrégebbi kolostorát.

Itt, e térségben—a civilizáció bölcsőjében—fonódtak először össze az emberiség gyökerei, olyan gyökerek, amelyek nem csak az őseinkhez kötnek bennünket, hanem egymáshoz is. Irak öröksége sokkal többet jelent a régiségeknél, bármilyen fontosak is azok. Irak öröksége a pluralizmus és a sokféleség kulturális infrastruktúrája is.

Mostanra a terror és a vad erőszak olyannyira megtépázta ezeket a gyökereket, hogy fennáll a veszély, hogy olyan kisebbségi közösségek, amelyek évszázadokon keresztül együtt éltek, együtt maradtak fenn, s még virágzottak is, teljesen eltűnnek a térségből, darabokra törve Irak társadalmi szerkezetének még a maradványait is. E törékeny, ostromlott, otthonuktól jórészt távolra kényszerített közösségek nem akarják elhagyni iraki szülőföldjüket, de ha nem kerül sor olyan konkrét lépésekre, amelyek figyelembe veszik az összes iraki szükségleteit és törekvéseit, kitörhet a mélyben fortyogó etnikai-szektariánus megosztottság, az egymással versengő célok és tervek visszafoghatják a fejlődést, s ismét felmerülhetnek és bosszúba torkollhatnak a belső határokkal kapcsolatos, heves régi nézeteltérések.

Amint az iraki és a koalíciós erők Moszul felszabadítását tervezik, az ország kisebbségi közösségeinek a védelme összekapcsolódik, szervesen összefonódik a nemzet politikai jövőjének tervezésével. Másképpen szólva: bármilyen kritikusan fontos is, hogy Irak területén legyőzzük a Daesht, felszabadítsuk a településeket, s lehetővé tegyük a lakosok hazatérését, ha nincs egy olyan alapvető politikai elrendezés, amelyben az összes iraki közösség úgy látja, hogy számára is van ott jövő, akkor változatlanul adottak lesznek azok a körülmények, amelyek miatt a Daesh eredetileg fel tudott emelkedni, s ki leszünk téve a Daesh 2.0 kockázatának. Irak jövője érdekében, a térség jövője érdekében, sőt, valójában az egész civilizált világ érdekében nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen, Önök sem engedhetik, hogy ez megtörténjen!

Minden irakinak—legyenek szunniták, síiták, kurdok, keresztények vagy bármi mások—biztosnak kell lennie abban, hogy az állam, amelynek érdekében harcra szólították, az állam, amelynek érdekében arra kérték, hogy maradjon a részese, kiáll az ő jogaiért, az ő igazságáért is; s abban is, hogy sokkal hatékonyabban képviselheti a saját érdekeit, ha egy egységes Irak polgára, mint ha más térségi hatalmak, avagy egy szétforgácsolódott, meggyengült országon belül valamelyik elszigetelt, versengő csoport alárendeltje.

Nos, egyikünk sem—egyikünk sem vak, látjuk, milyen hihetetlen kihívásokkal jár ez az elképzelés. A polarizáló iraki vezetés évei nem könnyítették meg a hiteles, hatékony politikai reformok megteremtését. Abádi miniszterelnök azonban lépéseket tett a helyes irányba, lefektették a nemzeti megbékélés és a decentralizáció alapjait, hogy a különböző etnikai és vallási csoportoknak növekvő önállóságot adhassanak, s azok egyre inkább irányíthassák saját ügyeiket, s rendelkezhessenek saját forrásaikkal. A több évtizedes diktatúra után az összes etnikumhoz és az összes valláshoz tartozó polgárnak azt kell éreznie, hogy az ország, amelyet hazájának tart, őt is képviseli.

Ezt a jövőt végső soron csak maguk az irakiak valósíthatják meg. Csak maga az iraki nép alakíthat ki olyan tartós és befogadó politikai rendet, amely nem engedi, hogy az újból teret nyerjenek a Daesh kialakulásának eredendően kedvező feltételek.

A mi szerepünk, a teremben lévő összes ember szerepe, s az általunk képviselt kormányok szerepe az, hogy Irakot kellőképpen támogassuk ebben, s valódi esélyt adjunk e jövőnek: elégítsük ki a kritikus szükségleteket, nyújtsunk műszaki segítséget, segítsünk megteremteni azt a teret, amelyben Irak maga hozhatja meg a saját jövőjére vonatkozó súlyos és fontos döntéseket.

Ezért szorosan együttműködünk a helyi hatóságokkal, hogy biztosítsuk a felszabadított lakosság azonnali szükségleteit, megtisztítsuk az utakat az aknáktól és a törmelékektől, bekapcsoljuk a vizet és a villanyt, újra nyissuk a pékségeket, újjáépítsük a hidakat, az iskolákba visszaküldjük a tanárokat tanítani, a gyerekeket pedig tanulni. Az UNDP azonnali és kibővített stabilizációra szolgáló finanszírozási lehetőségei kínálják a leghatékonyabb lehetőséget arra, hogy országok és magánszemélyek hozzájárulhassanak a sürgős szükségletek kielégítéséhez.

Egyúttal továbbra is segítünk Bagdadnak, hogy biztonsági erői és intézményei tükrözzék az ország sokféleségét. Iraki vallási kisebbségekből—sabak, jezidi és keresztény közösségekből—szervezett biztonsági alakulatok olvadnak be a pesmerga vagy iraki biztonsági erőkbe, s ezekből lesznek majd azok a későbbi helyi biztonsági és rendőri alakulatok, amelyektől a kisebbségi csoportok biztonságot várhatnak.

A tömegsírok kivizsgálását is finanszírozzuk, támogatást nyújtunk a nemi alapú erőszak áldozatainak, olyan protokollokat és adattárat hozunk létre, amely összegyűjti, rendszerezi, megőrzi, és elemzi az atrocitásokra vonatkozó dokumentációt. E nagy bátorsággal gyűjtött és nagy bátorsággal közzétett bizonyítékok segítenek majd egy nap igazságot szolgáltatni.

Támogatjuk Abádi miniszterelnököt abban is, hogy valóra válthassa a decentralizáció reményét, s így minden közösségnek—beleértve a kisebbségeket is—tényleg számítson Irak egysége. Anbár és Salah al Din tartományokban már igen ígéretesnek mutatkoznak ezek az erőfeszítések, itt a miniszterelnök felhatalmazta a kormányzókat, hogy vezessék a Rámádi és Tikrit stabilizálására és majdani újjáépítésére irányuló tervezési munkálatokat.

Végül pedig, amíg az iraki kormány hivatalos lépéseket tesz azért, hogy megerősítse, és jobb helyzetbe hozza a kisebbségeket, nekünk arra kell módot találnunk, hogy segítsünk tartósan jobbá tenni és újból felépíteni az erőszak-tépázta társadalmi kapcsolatokat, közösségek közötti viszonyokat, s a szomszédságok közötti alapvető bizalmat

Az utóbbi évek eseményei nagyon megviselték, talán szét is törték az iraki társadalom szerkezetét. Egészen biztosan a végsőkig feszítették, félelmet, bizalmatlanságot, ellenségeskedést keltve olyan közösségek között, akik egészen a közelmúltig békességben éltek együtt. Azon túl, hogy kezeljük az alapvető életminőséggel kapcsolatos, gyakorta társadalmi feszültségekhez vezető problémákat, így a korrupció, az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a foglalkoztatás kérdéseit, létesítenünk kell olyan csatornákat is, amelyeken keresztül párbeszéd, kommunikáció indulhat az iraki civil társadalmon belül, s bizalom épülhet a különféle közösségek között. Mindezek híján igen erőteljesen behatárolódna, hogy mit érhet el Irak, s milyen biztonságot tud garantálni.

Rendkívüli súlyú, problémákkal terhes időszakban jöttünk össze, s egyúttal olyan időszakban is, amikor egyesek világszerte hirtelen vitatni kezdik a sokszínűség és befogadás értékét. Ezt mutatja egyes népek vágya, akik inkább befelé fordulnának és még a függőhidakat is felhúznák, hogy a szomszédaik és a világ többi része nehogy bejuthasson hozzájuk. Ezt hallhatjuk a felhívásokban, amelyek falak építésére bíztatnak, s arra, hogy fordítsunk hátat a háború elől menedéket kereső családoknak.

Ám azok, akik hibát vagy veszélyt próbálnak találni a különbözőségeinkben, félreértik az emberiséggel kapcsolatos egyik alapvető és egyetemes igazságot: a tolerancia, a tisztelet, a befogadás nem a gyengeség forrása. Nem is a sebezhetőség vagy bizonytalanság forrása. Éppen ellenkezőleg: ezek a mi erőnk és stabilitásunk legfőbb tartalékai.

Mint tudják, az Egyesült Államok sem mentes ezektől a vitáktól. Néha mi is megbicsaklunk, miközben még tökéletesebb unióra törekszünk. De országunk mindig virágzásnak indul, ha visszatalálunk saját sarkcsillagunkhoz, ha óvjuk és becsben tartjuk nemzetünk gazdag sokszínűségét, s egyúttal tiszteljük közös emberségünket is.

Ha ötven vagy száz évvel ezelőtt azt kérdezték volna egy szakértőtől, hogy miben áll, hogyan definiálható egy ország gazdagsága, nos, szerintem a válasz a következők valamiféle kombinációjából állt volna össze: az ország mérete, a lakosság létszáma, a termőföld tömege, a természeti erőforrások sokasága, a katonaság ereje. Természetesen ezek ma is sokat számítanak. Itt az Egyesült Államokban ezek jó részével meg vagyunk áldva.

De mi tudjuk, most már tudjuk, hogy a 21. században egy nemzet igazi gazdagságát az emberi erőforrásai adják, és hogy az ország képes-e teljes mértékben kibontakoztatni a bennük rejlő lehetőségeket, lehetővé teszi-e, hogy polgárai építsenek, alkossanak, feltaláljanak, hogy kiválóvá váljanak. Azok az országok, amelyek szabad utat adnak e lehetőségeknek, amelyek áldoznak társadalmuk egészségére, biztonságára és sokszínűségére, a 21. században is virágzóak lesznek, függetlenül attól, hogy hol állnak a gazdagságot meghatározó régebbi skálán.

Ma ez az országok gazdagsága. Ez a jövő. És az Önök támogatásával segíthetünk abban, hogy Irak is ilyen jövőt teremthessen a közösségeinek, az országának. Nagyon szépen köszönöm. (Taps.)

Forrás: Remarks at the Washington Conference on Threats to Religious and Ethnic Minorities Under ISIL |Remarks | Antony J. Blinken, Deputy Secretary of State | Loy Henderson Auditorium | Washington, DC | July 29, 2016

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , | Comments Off

A SZÍRIAI VÁLSÁG KAPCSÁN AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK RÉSZÉRŐL NYÚJTOTT HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉG

Az USA Külügyminisztériuma| Sajtószóvivői Iroda| Washington, DC| 2016. július 12.

John Kerry külügyminiszter július 12-én jelentette be, hogy az Amerikai Egyesült Államok megközelítőleg 439 millió dollárnyi életmentő humanitárius segítséget nyújt a szíriai háborúban érintettek számára. Az újabb csomaggal kiegészülve, a válság kezdetétől nyújtott anyagi támogatás összege így közel 5,6 milliárd dollárra emelkedik. Az újabb bejelentés tükrözi az amerikai nép nagylelkűségét és azon elkötelezettségét, hogy segítséget adjon a példátlan mértékű szenvedés enyhítésére és sürgős igények kielégítésére.

A szíriai konfliktus továbbra is korunk legnagyobb és legösszetettebb humanitárius szükséghelyzete, amelynek keretében Szíria háború előtti lakosságának kétharmada – több mint 18 millió ember – szorul humanitárius segítségre. E humanitárius támogatással az Amerikai Egyesült Államok továbbra is alapvető élelmiszereket, menedéket, ivóvizet, egészségügyi ellátást, humanitárius védelmi szolgáltatást továbbá egyéb sürgősségi ellátást biztosít a Szíriában szenvedő több millió ember, valamint a régióban lévő további 4,8 millió menekült számára. A támogatás egyébiránt segítségül szolgál a krízis enyhítésében azon, a régióban található országok kormányai és közösségeik számára, amelyek továbbra is küzdenek a Szíriából érkező menekültek befogadásával.

A humanitárius segítségnyújtás támogatja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, valamint egyéb nemzetközi szervezeteknek és nem kormányzati szerveknek a törekvéseit. Ezeken a szervezeteken keresztül az Amerikai Egyesült Államok képes kapcsolatba lépni mind a 14 szíriai kormányzósággal, rajtuk keresztül nyújtva segítséget azoknak, akik arra leginkább rászorulnak – végső soron életeket mentve és enyhítve a napi fenyegetettség és nélkülözés okozta szenvedést.

Segítségnyújtásunk kiegészíti a kritikus humanitárius szükségletekre fordított összegeket, beleértve az ENSZ által Szíria és a térség számára nyújtott közel 8 milliárd dollárt. Az új pénzügyi támogatás egy része közvetlen válasz az ENSZ kérésére, míg a fennmaradó összeg humanitárius segítséget nyújt ezeknek az érintett embereknek az ENSZ-szervezeteken és más partnereken keresztül történő anyagi támogatás által. Az idei évben más adományozóktól származó hozzájárulások is kritikus fontosságúak az alapvető szükségletek kielégítésében. Az Aszad rezsim és támogatói továbbra is hordóbombázzák a városokat, a kiéheztetést háborús fegyverként használják, iskolákban, mecsetekben, piacokon és kórházakban lévő civilekre támadnak, míg az olyan szélsőséges, erőszakos csoportok, mint a Daesh (ISIL) és az Al-Nuszra Front (az al-Kaida megfelelője Szíriában) szintén naponta kegyetlenkednek a szírekkel. Az Egyesült Államok ismételten kinyilatkoztatja, hogy minden, a konfliktusban részt vevő félnek fel kell hagynia a civilek elleni törvénytelen támadásokkal és be kell tartania a nemzetközi jogot. Szíriában, a háború szörnyűségei mellett, a menekültek helyzete is súlyos, akik a régión keresztül európai országokba menekülnek és tisztában vagyunk annak szükségességével, hogy humanitárius segítséget nyújtsunk, illetve hogy segítsük a befogadó országokat a befogadás és a bizalom népszerűsítésében azokban az országokban, ahol először kérik a menedékjogot.

Az Amerikai Egyesült Államok elismeri, hogy a gyorssegély mellett Szíria és szomszédjainak hosszútávú fejlődését is szem előtt kell tartani, és az általunk nyújtott támogatás továbbra is segítségül szolgál azon közösségek és szomszédos országok számára, melyek nagylelkűen otthont biztosítanak a menekültek számára. Napjainkban több mint 4,8 millió szíriai menekült tartózkodik a térségben, kiknek többsége támogatást kap a legelső országban, ahova eljut. Ahogy a tavalyi évben Európába történt vándorlás során tapasztalhattuk, azon szír állampolgárok, akik nem találnak menedéket Szíria illetve a környező országok területén, nehéz elhatározás után és személyes megpróbáltatások árán veszélyes utazásba kezdenek. Javasoljuk, hogy minden ország emberien fogadja a menekülteket, mindenkor tekintettel a nemzetközi humanitárius jogra.

Az egész világban tapasztalható humanitárius szükséghelyzet fájdalmasan nyilvánvalóvá tette, legnagyobb erőfeszítéseink ellenére is, hogy az összes nemzetnek igenis még többet kell tennie. Ahogy Obama elnök nyilatkozta: „A Szíriából menekülő emberek a terrorizmusban leginkább érintettek és ők vannak leginkább kitéve a civil háború és viszálykodás következményeinek. Ezek az emberek szülők, gyermekek és árvák. És ezért különösen fontos, hogy szívünket ne zárjuk be az erőszak áldozatai előtt.” Az Amerikai Egyesült Államok erőfeszítései annak érdekében, hogy erőteljes nemzetközi kötelezettségvállalások szülessenek, az Obama elnök által szeptemberre összehívott, az ENSZ Közgyűlésében tartandó és nemzetközi menekültügyi konferencián csúcsosodnak majd ki.  Ez az esemény mintegy betetőzése lesz  az Egyesült Államok által tavaly indított és várhatóan a elkövetkezendő hónapokban is folytatódó erőteljes, fenntartható diplomáciai erőfeszítésnek, melynek célja a humanitárius segítségnyújtás, a letelepítéshez való hozzáférés és az egyéb jogilag elfogadott belépés lehetőségeinek növelése, valamint az önállóságot és befogadást elősegítő foglalkoztatás és oktatás elősegítése.

Az Amerikai Egyesült Államok továbbra is elkötelezett annak érdekében, hogy segítse e szörnyű háború érintettjeit és határozott kiállással sürgeti a helyzetre érzékeny összes kormányt, szervezetet és magánszemélyt, hogy támogassa az ENSZ életmentő segélycsomagjait illetve más humanitárius partnereket.

Kiemelkedő humanitárius segítségnyújtás

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR): 130 millió dollár

Az UNHCR szíriai működése jelenleg a szervezet legnagyobb, menekültek számára nyújtott szolgálata. Az UNHCR mind azonnali, mind folyamatos támogatást biztosít az új és sebezhető menekültek számára. A UNHCR együttműködik egyéb ENSZ ügynökségekkel a céllal, hogy segítse a Szíriában tartózkodó rászorulókat. A támogatás lehetővé teszi, hogy az UNCHR továbbra is menedéket és védelmet nyújtson (ide értve a regisztrációt, gyermekvédelmet, a nemi alapú erőszak megelőzését és arra adott válaszokat, továbbá mentális egészségvédelmet) valamint segítse a napi szükségletek kielégítését, akár természetben, például takaró, ágynemű vagy főzőedények biztosításával, akár pénzbeli ellátást adva a menekültek valamint az országukat elhagyni kényszerült személyek részére. Az UNHCR legalább akkora, kiemelkedő figyelmet fordít a menekülttáborokon kívül, vagy befogadó közösségekben tartózkodókra, mint a táborokban lévőkre. Az UNHCR a térség számos helyszínén működik, kiterjesztve tevékenységét az oktatás, egészségügy és foglalkoztatás területére is.

SZÍRIÁN BELÜL: több mint 231 millió USD. 2012 óta összesen: (évente): több mint 2,8 milliárd USD

Az amerikai humanitárius segítség kritikus, életmentő támogatást nyújt több millió embernek Szíria minden, a válságtól sújtott területén.  Az új amerikai hozzájárulás segítséget nyújt a sürgősségi élelmiszer-ellátásban, beleértve a háztartási élelmiszercsomagokat, lisztet és étkezési utalványokat. A hozzájárulás ezen felül támogatja az orvosi ellátást, a készpénztámogatást rendkívüli esetben, a vízellátás és az óvóhelyek finanszírozását, a közegészségügyet és higiéniai projekteket, hogy segítse a válság által érintetteket.  Továbbá kritikus segélyszállítmányokat és nagyon is szükséges tanácsadói, valamint védelmi programokat is biztosít, hogy segítse a legsebezhetőbbeket, beleértve a gyerekeket, nőket, fogyatékkal élőket és az időseket.

Az anyagi támogatás tartalmazza az Egyesült Államoknak az UNRWA vészhelyzeti műveleteit finanszírozó támogatását Szírián belül, amely körülbelül 450. 000, az országban maradt palesztin menekültnek ad életmentő segítséget.

LIBANON: Több mint 84 millió USD. 2012 óta:-te): közel 1,2 milliárd USD

Az ENSZ becslése szerint Libanonban a legnagyobb az egy főre jutó menekültek száma a világon, beleértve több mint 1 millió menekültet Szíriából, hozzáadva a 450 000 regisztrált palesztin menekülthöz. A mai bejelentés további támogatást nyújt mind a menekülteknek, mind a libanoni befogadó közösségeknek. A kiegészítő támogatásokkal az ENSZ és nemzetközi partnerszervezetek folytatni tudják a gyermekek beoltását, a befogadó központok felújítását és a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés fejlesztését minden szíriai menekült és az őket fogadó közösségek számára Libanonban. Az ENSZ továbbá folytathatja az alapvető és vészhelyzeti egészségügyi ellátást, a több mint 159.000 gyermek közoktatásban történő iskoláztatását és továbbra is védelmet és biztonságot nyújt a menekülteknek.

Az amerikai kiegészítő finanszírozás segíti a sebezhető menekülteket befogadó libanoni közösségek támogatását a regionális víz- és közegészségügyi rendszer rehabilitálása, az egészségügyi intézmények felszereléssel való ellátása és az iskolai létesítmények fejlesztése által. Ezek a szolgáltatások nemcsak rég várt segítséget nyújtanak a sebezhető közösségeknek, hanem a társadalmi összetartást is erősítik a menekült és befogadó közösségek között.

A finanszírozás szintén támogatja az UNRWA vészhelyzeti válaszát, amely több mint 41.000 Szíriából elmenekülő és Libanonban biztonságot kereső palesztin menekültnek nyújt segítséget, segítve ezzel a menekült palesztin gyerekek hozzájutását a segélyellátáshoz, az oktatáshoz, illetve az egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, menedékhez és pszichológiai támogatáshoz.

JORDÁNIA: közel 65 millió USD. 2012 óta: összesen évi 795 millió USD

Jordániában a szíriai menekültek 80 százaléka jordániai falvakban vagy városokban él – nem menekülttáborokban. Míg az amerikai támogatások továbbra is segíteni fogják a menekülttáborokban élőket, a nem táborokban élőknek is támogatást nyújt azzal a céllal, hogy minden menekültet regisztráljanak. A finanszírozás pénzügyi támogatást nyújt olyan alapvető szükségletek kielégítéséhez, mint az anyák és gyermekek egészségügyi ellátása, az ivóvízellátás és a közhigiénia, oly módon, hogy a szíriaiak és a jordánok egyaránt hasznosítani tudják. Az alap támogatást nyújt a gyermek- és serdülőbarát helyeken történő tevékenységekhez, csakúgy, mint az azraki menekülttábor szolgáltatásainak kiszélesítéséhez.

Az amerikai segítségnyújtás az UNHCR regionális támogatását is tartalmazza, hogy életmentő segítséget nyújtson 80.000, a jordániai határon rekedt szíriai számára.

Az amerikai pénzügyi támogatás továbbá az UNRWA felé is nyújt támogatást a több mint 16.000 Jordániában tartózkodó, a szíriai konfliktus elől menekülő palesztin menekült szükségleteinek biztosítására, készpénztámogatást nyújtásával és az egészségügyi és oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetővé tételében.

TÖRÖKORSZÁG: közel 36 millió USD. 2012 óta összesen: közel 415 millió USD.

Az amerikai támogatás segíti Törökországot a több mint 2,7 millió törökországi, városokban, befogadó közösségekben és táborokban élő menekültet humanitárius és biztonsági szükségleteik kielégítésében.  Az UNHCR pénzügyi támogatása az összes törökországi szír menekült országos szintű újbóli ellenőrzését, a jogi védelemhez való hozzáférést, nagyobb pszicho-szociális támogatást és a nemi alapú erőszak megelőzését, sátrakat, lepedőket és konyhai felszereléseket, a különösen sebezhető menekültek célzott támogatását, illetve a kormány hatóságai felé irányuló technikai támogatást jelenti. Az UNICEF finanszírozása segíti további iskolák építését, a tanárok illetménnyel való kifizetését a minőségi oktatás eléréséért, iskolai felszerelések vásárlását és olyan programokat nyújt a gyermekeknek, amelyek hangsúlyozzák az élethez szükséges készségeket. A Nemzetközi Migrációs Szervezet támogatása egyben az iskoláztatás, a szellemi egészség és a menedék támogatása is.

IRAK: közel 16 millió USD. 2012 óta összesen: közel 244 millió USD

Irakban, a kurdisztáni regionális kormány látja el a szíriai menekültek 96 százalékát az országban és több mint 3200 négyzetkilométernyi területet biztosított 10 tábor létesítésének céljából. A hozzáadott anyagi támogatás célja az egészségügyi központok javítása, az óvóhelyek fejlesztése és javítása, az iskolák kiterjesztése és rehabilitációja, csakúgy, mint a táborok vezetése és fejlesztése. A finanszírozás ezen kívül támogatni fogja a nőkre és lányokra, valamint a szakképzési és nyelvi képzésre, írás-olvasás oktatására és reproduktív egészségre irányuló kezdeményezéseket, amellett, hogy felhívja a figyelmet a nemi alapú erőszakra és a korai házassággal kapcsolatos aggályokra. A segítségnyújtás gyermekvédelmi tevékenységeket is céloz majd, beleértve a rekreációs tevékenységeket és a szellemi gondoskodást, csakúgy, mint a kormány által nyújtott olyan szolgáltatásokat, mint az oktatás, a tanárok képzése és az alapvető szükségletek ellátása.

EGYIPTOM: közel 5 millió USD. 2012-től összesen: közel 107 millió USD

Támogatásunk segítséget fog nyújtani a 118.000 Egyiptomban tartózkodó szíriai menekült egyre nagyobb nehézséget okozó védelmében és támogatásában. Egyiptomban minden menekült városokban él, ezért versengeniük kell a helyi lakossággal a munkahelyekért, a túlzsúfolt buszok ülőhelyeiért, sőt még az elsődleges egészségügyi ellátásért is. Az amerikai hozzájárulás képessé teszi a humanitárius partnereket, hogy kiszélesítsék segítségnyújtásukat a főbb, menekültek lakta városokban, mint például Kairóban és Alexandriában, olyan, a menekültekre és befogadóikra összpontosító projektekkel, amelyek célja az egyre nagyobb kihívásokkal küzdő befogadó közeg segítése. A segítségnyújtás továbbá a szexuális és nemi alapú erőszak megelőzését és az erre adott választ, a gyermekek számára történő oktatást és védelmet, az önfenntartási képességek és megélhetési lehetőségek erősítését, valamint az egészségügyi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést célozza meg. Mivel évente több ezer szíriai érkezik Egyiptomba (elsősorban Szudánon keresztül légi úton és az Egyiptomba történő illegális határátlépés útján), az erőteljes humanitárius válasz kulcsfontosságú lesz abban, hogy a szíriai menekültek ne kockáztassák meg a veszélyes tengeri átkelést Európába – a tengeri utat választók száma  a Nemzetközi Migrációs Hivatal jelentései szerint megtízszereződött 2016-ban.

Finanszírozás országonként*

Ország Bejelentett támogatás 2012-től összesen
Szírián belül 234 millió USD 2.8 milliárd USD
Libanon 84 millió USD 1.2 milliárd USD
Jordánia 65 millió USD 795 millió USD
Törökország 36 millió USD 415 millió USD
Irak 16 millió USD 244 millió USD
Egyiptom 5 millió USD 107 millió USD
Régió 2 millió USD 13 millió USD
Összesen 439 millió USD 5.6 milliárd USD

 

*A számok a legközelebbi millióra vannak kerekítve, emiatt lehet, hogy nem jön ki a teljes összeg.

Finanszírozás szervezetenként*

Szervezet Bejelentett támogatás 2012-től összesen
UNHCR 130 millió USD 1.4 milliárd USD
NGOs 116 millió USD 1.5 milliárd USD
UNICEF 88 millió USD 553 millió USD
ICRC 32 millió USD 212 millió USD
UNRWA 25 millió USD 354 millió USD
WHO 18 millió USD 63 millió USD
WFO 17 millió USD 1.3 milliárd USD
IOM 4 millió USD 59 millió USD
UNFAO 4 millió USD 8 millió USD
OCHA 3 millió USD 13 millió USD
Egyéb (admin?) 1 millió USD 8 millió USD
UNFPA 1 millió USD 40 millió USD
Más szervezetek   23 millió USD
Összesen 439 millió USD 5.6 milliárd

*A számok a legközelebbi millióra vannak kerekítve, emiatt lehet, hogy nem jön ki a teljes összeg.

További részletes információért az amerikai kormány szíriai humanitárius válságra adott válaszával kapcsolatban, kérjük, látogassa meg az alábbi oldalt: www.usaid.gov/crisis/syria

Forrás: U.S. Humanitarian Assistance in Response to the Syrian Crisis

 

 

 

 

Posted in Uncategorized | Comments Off

AZ ISIL-ELLENES MINISZTERI TALÁLKOZÓT KÖVETŐ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

John Kerry külügyminiszter | Dean Acheson előadóterem | Washington, DC | 2016. július 21.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Jó napot mindenkinek. Gondolom, tudják, hogy a Daesh/ISIL-ellenes koalíció országainak külügyminisztereit és védelmi minisztereit hívtuk ma itt össze. Az Interpol örömmel fogadott csatlakozásával a koalíciónak immár 67 tagja van. A mai üléseken többek között Carter védelmi miniszter, Brett McGurk elnöki különmegbízott, valamint Clapper tábornok, a Nemzeti Hírszerzés igazgatója tartottak beszámolót. S a három különböző ülésen—a reggeli fő ülésen, az ebéddel összekötött déli ülésen, valamint egy hosszas délutáni ülésen—bőségesen volt időnk arra, hogy minden résztvevő hozzászólhasson, s teljes értékű megbeszélést folytathassunk. Szerintem a mai napban az a legfontosabb, hogy teljes egyetértés mutatkozott az alkalmazandó stratégiák, az eddigi eredmények értékelése, s a további teendők kérdésében. Minden régióban, s munkánk minden vonatkozásában maximális az elkötelezettségünk. A Közel-Keleten, Európában és máshol lezajlott elvetemült terrortámadások pedig még inkább győzelemre sarkallják a koalíció minden egyes tagját.

Azt hiszem, fontos megemlíteni, hogy a Daesh-ellenes koalíció, ez a nagyívű, sokféle pályán mozgó együttműködés, mely nem egészen két évvel ezelőtt gyakorlatilag a nulláról indult, mostanra a kinetikus, közvetlen katonai cselekményektől a kiképzésig, az idegen harcosok elleni fellépéstől a finanszírozás akadályozásáig, az infrastruktúra és a kialakult fizetési módszerek célbavételétől az információk cseréjéig és a hírszerzési eredmények megosztásáig mindenre kiterjed. A koalíció jelentősen megnövekedett képességei napról napra nagyobb hatékonyságot biztosítanak.

Amikor összeálltunk,—amikor Obama elnök megbízott e koalíció létrehozásával—, a terroristák Szíria és Irak terjedelmes részein tomboltak. És mindenki emlékszik a Toyotás, gépfegyveres, fekete zászlós felvonulások képeire, és az ISIL tagjaira, akiknek mindaddig senki sem szegült ellen, amíg Obama elnök nem rendelte el a légitámadásokat, hogy ne vonulhassanak be még magába Bagdadba is. Lerohanták és kifosztották a fontosabb városokat, legyilkolták vagy rabszolgasorba döntötték emberek ezreit, ősi kulturális értékeket semmisítettek meg, s minden muzulmán vezetőjének kiáltották ki magukat.

A mai megbeszélések során számomra az volt az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy maguk az arab országok— nem csak arab, de muzulmán országok—egyértelműen kinyilvánították, hogy amit a Daesh tesz, és ami maga a Daesh, az nem azonos az iszlámmal. És ennek az üzenetnek nyilvánvalóan sokkal nagyobb súlya van, ha a muszlim világból ered, mint ha mitőlünk.

Így ma összejöhetünk, ahogy most Washingtonban tettük,—védelmi miniszterek és külügyminiszterek—, úgy tudom, 45 ország képviseletében, és elmondhatjuk, hogy a kocka megfordult. Koalíciónk és helyi partnereink kiűzték a Daesht az addig ellenőrzésük alatt tartott iraki területek közel 50, valamint a szíriai területek 20 százalékáról. Az utóbbi nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb, mert ott nincsenek hasonló helyi erőink. A koalíciós légicsapások következtében azonban lebomlott a Daesh vezetősége, a szervezet pedig alkalmatlanná vált támadó katonai műveletek végrehajtására. Valójában tavaly május óta nem tudtak úgy megszállni egy települést, hogy meg is tartsák azt, és újabb területeket sem tudtak leigázni. A Daesh csak zsugorodott és visszavonult.

Ezen kívül folyamatosan támadtuk olaj-infrastruktúráját, tartálykocsijait, készpénztároló helyeit. Utolsó miniszteri szintű találkozónk óta legalább az egyharmadával csökkent a Daesh harcosainak száma, s a toborzás is lelassult—kevesebben jönnek más országokból—, s tudjuk, —mert most már erről is képesek vagyunk tudomást szerezni—hogy egyre több a szökés is. A koalíció most szilárdan az iraki kormány és az iraki nép mellett áll, akik nehéz feladat befejezésére készülnek: maradéktalanul ki kell űzniük a területükről a Daesht, hogy továbbléphessenek, újjáépíthessék a városaikat, újjáépíthessék az életüket, s olyan befogadó és összefogó társadalmat hozzanak létre, amilyet szeretnének.

Ennek érdekében tegnap a komoly látogatottságnak örvendő adományozói konferenciánkon több mint 2 milliárd dollár értékű új támogatást szereztünk a humanitárius és stabilizációs igények azonnali kielégítésére. Mivel hamarabb visszavettük Falludzsát, visszavettük Rámádit, visszavettük Tikritet, mint egyesek várták, igencsak szükségessé vált, hogy ezeken a településeken helyre tudjuk állítani a szolgáltatásokat, s segíteni tudjunk azoknak, akik haza akarnak térni, vagy már haza is tértek—kezdve Tikrittel, ahová több mint százezer iraki tért vissza, költözött régi otthonába, s biztosítja a területét. Ehhez viszont stabilizációs támogatásra van szükség, amibe részben tényleges segítséget nyújtó személyek, részben berendezések és különféle kezdeményezések anyagi támogatása tartozik.

Tehát a koalíció most eltökélte, hogy minden szükséges lépést megteszünk a Daesh legyőzéséért Szíriában, ahol már meggyengült a csoport, de Rakkában továbbra is vannak beépült maradványai. A koalíciós partnerek eddig több mint 4000 légicsapást hajtottak végre—ami kétségtelenül még hatékonyabb lesz, mivel a koalíció négy további tagja is úgy döntött, hogy csatlakozik a légi hadjárathoz.

Mint a minisztereknek tartott nyitóbeszédemben már elmondtam, tudjuk, hogy a Daesh legyőzése nem egyszerű feladat. Ezt tudjuk. Haladunk ugyan, de többet szeretnénk, és gyorsabban. Azt is tudjuk, hogy a főbb területeiken nyilvánvalóan nehéz lesz hozzájuk férni, gondosan fel fogunk készülni és könyörtelenül fogunk nyomulni, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog, és—mit is értek ez alatt? Megfosztjuk a Daesht a földrajzi alapjától, és azon a két területen mérünk rá súlyos csapást, ahol a legbiztosabb helyzetben van, és ahonnan kihirdette a kalifátusát.

A Daesh azonban akkor is veszélyes marad, ha legyőzzük, mégpedig azért—mint a koalíciós résztvevők is figyelmeztettek bennünket—, mert az évek során embereiket szétszórták a különböző országokba. Sőt, maga az iraki külügyminiszter figyelmeztetett bennünket erre, aki szerint kezdetben száznál több országból jöttek olyanok Irakba, akiket a közösségi oldalak útján vonzott oda a Daesh szövege.

Tehát, bár a Közel-Keleten már teret veszt, már tudjuk, hogy megpróbál egy globális terrorista szervezetté alakulni, olyan hálózattá, amely, mint különböző helyeken láthattuk, képes támadások összehangolására. Ehhez is sok időre és kemény munkára lesz szükségünk.

 

A ma délutáni megbeszélések témája, amire a koalíció tagjai leginkább összpontosítottak, az volt, hogy mit tehetünk e hálózatterv, e globális hálózat ellen. Beszéltünk az országok közötti valós idejű kommunikáció és információcsere fontosságáról, hogy a rendőrségeink, a határőrségeink és a repülőtéri biztonsági tisztviselőink tudják, hogy mikor kerülhetnek érintkezésbe feltételezett terroristákkal; hogy tudomásuk legyen róla, ha egyik vagy másik országba olyan személy érkezik, aki volt Irakban. Mindez a koalíció országai közötti információcserén és koordináción múlik.

Beszéltünk arról is, hogy jelenleg hogyan próbáljuk ellensúlyozni a Daesh közösségi média útján terjesztett üzeneteit. Ezen erőfeszítéseink egyre eredményesebbek, különösen azóta, hogy sok arab és nem-arab muzulmán ország is csatlakozott, s megnyitotta saját kommunikációs csatornáit, amelyek mind között a leghatékonyabbak. Ezeken néha megszólalnak olyanok, akik megszöktek a Daesh soraiból, elmesélik az embereknek, megosztják velük a Daesh mítoszait, miket hazudnak az embereknek, s hogyan zsákmányolják ki őket. Mindez igen hatásosan visszaszorítja a toborzási lehetőségeket, s segít megváltoztatni az egész fikciót.

És beszéltünk arról is, hogy lehetőségeket kell teremtenünk a világ olyan területein, ahol a lakosság a leginkább fogékony a terroristák verbuválására. Azt is leszögeztük, hogy a radikalizálódásnak számos különféle oka lehet. Nem létezik olyan tényező, amellyel egyazon toborzás folyamán mindenkit meg lehetne győzni. S amint egyre többet megtudunk az érintettek életéről, s az egy adott pillanatban fennálló elmeállapotáról, nyilvánvalóvá válik, hogy vannak egészen egyedi toborzási módszerek is.

Végül megegyeztünk abban, hogy egy nagyon egyszerű, de meggyőző üzenetet kell küldenünk, amely remélhetőleg mindenhová eljut, s amelyet az emberek megértenek és megfogadnak. Az üzenet pedig annyi, hogy az ilyen terrorizmus, a Daesh és a bűntársai elkövette terrorcselekmények soha nem vezettek máshoz—legalábbis eddig—, csakis halálhoz, halálhoz és pusztításhoz. Egyetlen valós ügyet sem szolgálnak. Világszerte a legtöbb ember nem tudna más okot megnevezni, mint a dühöt és gyűlöletet, amelyek a leírt pusztuláshoz vezetnek. Bármit tesznek, nem téríthetnek el bennünket a hitünktől és az elveinktől, mivel nem kínálnak semmiféle alternatívát. Nem fog oda vezetni, hogy megváltoztassuk társadalmi rendünket, vagy kevésbé ragaszkodjunk az emberi jogokhoz; éppen ellenkezőleg, még erősebben védelmezzük azokat, beleértve a nők jogait és a jogállamiságot is. Nem fog oda vezetni, hogy kerüljük a nyilvános helyeket, nem fog elriasztani minket az éttermek vagy sportcsarnokok látogatásától, a templomainktól, vagy a kulturális és a nemzeti ünnepeinken való részvételtől.

Azoknak, akik a Daesh propagandáját hallgatják világszerte, szemernyi kétségük se legyen afelől, hogy amikor majd a mi korunk történetét írják, a világ visszatekint, és azt mondja, hogy a Daesh semmiféle különbséget nem hozott, csak kegyetlen szenvedéseket, és minden egyes ember, aki gyilkosságot vagy öngyilkosságot követett el az égisze alatt, szégyenletes és hiábavaló tettet hajtott végre.

Tehát úgy gondolom, hogy a mai találkozó üzenete egyértelmű: A Daesh-ellenes koalíció egységesen, még határozottabban és elszántabban, egyértelmű feladata és stratégiája tudatában hagyja el Washingtont. Eltökélten folytatjuk a munkát mindazokkal, akik Irakban, Szíriában, Líbiában és más országokban partnereink ebben. Összejöttünk és hosszasan beszélgettünk Líbiáról, a Nemzeti Egységkormány iránti elkötelezettségünkről és a Daesh ellen tett líbiai erőfeszítéseinkről is. Kitartóan addig fokozzuk majd az erőfeszítéseinket, amíg e terrorszervezet hatalmát meg nem szüntetjük minden jelenleg megszállt területén. Világszerte egyre hatékonyabb stratégiával, egyre fokozódó elkötelezettséggel és hozzáértéssel dolgozunk majd a barátainkkal e terrorista hálózatok kiirtásán, s mi magunk újabb, innovatív módokat keresünk majd arra, hogy egymás között jobban kommunikáljunk, megzavarjuk az ellenséget, s védelmezzük saját állampolgárainkat. Erről szólt a mai találkozó, s ez volt az egyik legjobb megbeszélés, amelyen külügyminiszterségem alatt részt vettem. Hiszek benne, hogy hatékonyak leszünk, amit természetesen a helyi eredményeken lehet majd lemérni.

Most pedig szívesen válaszolok néhány kérdésre. Hányan vagyunk…

MR KIRBY: Uram, csak néhány kérdésre van időnk. Az elsőt Nick Wadhams teszi fel a Bloombergtől.

KÉRDÉS: Miniszter úr, köszönöm. Éppen most beszélt az ISIL-ellenes koalíció egységéről, s mivel a NATO tulajdonképpen e koalíció mozgatórugója, hozzá tudna szólni Donald Trumpnak a NATO egységével kapcsolatos megjegyzéseihez, s hogy szerinte milyen pénzügyi következményekkel járna, ha az USA eleget tenne, vagy nem tenne eleget NATO kötelezettségvállalásainak?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nézze, már megmondtam s most is megmondom: nem szállok be az elnökjelöltek versengésébe. A törvény sem engedi, hogy állást foglaljak valamelyik elnökjelölt mellett vagy ellen. Nem veszek részt a belpolitikában. Ehelyett inkább újból elmondanám a NATO-val kapcsolatos amerikai állásfoglalást, mert azt akarom, hogy NATO partnereink tisztában legyenek a hozzáállásunkkal. Ez a kormány, mint 1949 óta mindegyik—demokrata és republikánus egyaránt—teljes mértékben elkötelezett a NATO szövetség és az 5. Cikkelybe foglalt biztonsági kötelezettségeink mellett, amely NATO tagságunk és partnerségeink megingathatatlan, szilárd alapköve. Utalnék rá, hogy minden NATO tagország egyúttal a Daesh-ellenes koalíció tagja is, és a 28 országból 22 ma képviseltette is itt magát.

Tehát munkánkhoz ennyire fontos a NATO, és szövetségeseinkkel karöltve Varsóban világossá tettük a néhány -, dehogy néhány, az egy héttel ezelőtti—csúcstalálkozón, hogy tovább fokozzuk a NATO-erők képességeit, készenlétét és reagálási készségét, hogy szembeszállhassunk minden esetleges veszéllyel, s újabb destabilizáló tevékenységgel. A NATO pedig ugyanolyan egységes, mint eddig bármikor. Az országok még emelik is a hozzájárulásuk összegét, mi magunk pedig fokozzuk előretolt jelenlétünket. Azt hiszem, mindenki úgy látja, hogy ez kihat országunk biztonságára is.

MR KIRBY: A következő kérdést Pierre Ghanem teszi fel az Al Arabiyától.

KÉRDÉS: Köszönöm. Nyilvánvaló, hogy a következő lépés Rakka lenne, és Moszul is. Mennyire bonyolult ez a kampány, a rezsim jelenléte, s az, hogy semmiféle átmenet nem mutatkozik Szíriában?  Mennyire reménykedik abban, hogy a szíriai események tekintetében egyetértésre juthatnak Oroszországgal?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nos, a “reménykedés” a megfelelő szó. Nem mondhatom, hogy biztos vagyok benne, mert nagyon kemény kérdések várnak még megoldásra, de most is azt mondom, amit Moszkvában mondtam. Moszkvában haladást értünk el, és az utolsó két nap, amikor munkacsoportjaink már a moszkvai tárgyalásoktól várható eredményeken dolgoztak, építő jellegű volt. Tehát állhatatosan és körültekintően haladunk, anélkül, hogy nyilvánosan betarthatatlan ígéreteket tennénk, mert szerintem az embereket már eddig is eléggé frusztrálja, ami Szíriában történik. Tehát módszeresen haladunk. Ha mindenki megteszi, amire szerinte már képes, akkor talán változás állhat be abban, ami jelenleg Szíriában van.

Tehát ez a célunk, reménykedem benne, hogy el is érjük, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy jóhiszemű munkával megvalósíthassuk. De bármi, amit eddig tettünk, vagy ezután fogunk tenni, nem valakinek a puszta szaván alapul. Csak arra alapozhatunk, hogy fel tudunk állítani egy sor mérhető lépést, amit az ügy érdekében minden fél elfogad. S a bizonyság, mint mondtam, nem a szavakban, hanem a végeredményben mutatkozik meg—ha lesz.

MR KIRBY: Az utolsó kérdést ma Dave Clark teszi fel az AFP-től.

KÉRDÉS: Köszönöm szépen, miniszter úr. A szomszédos Törökországban kialakult zűrzavar hogyan érinti az ISIL-ellenes koalíció terveit? Továbbá a Líbiában és Jemenben mutatkozó problémák—Szírián és Irakon túl vannak más helyek is, ahol jelenleg politikai válság van. Ezeken a területeken is tudnak összehangolt támadásokat folytatni az ISIS ellen? S Irán szerepével kapcsolatban, amely mind Szíriában, mind Irakban támogatja a helyi erőket, Mr. Zariffal tudott-e ugyanúgy beszélni, mint a múlt héten Putyinnal tette?

És mivel épp Iránról kérdezem, tudna-e valamit mondani nekünk arról, hogy július 17-én letartóztattak egy amerikai állampolgárt, azt hiszem, egy bizonyos Robert Shahinit? A családja igen aggódik. Köszönöm, Uram.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: A végét nem hallottam. Egy amerikai állampolgárról kérdezett, és július 17-ről?

KÉRDÉS: (nem hallható tisztán) Állítólag letartóztatták Iránban.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Igen.

KÉRDÉS: És a családja nagyon…

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nos, erre nagyon gyorsan válaszolok. Jelenleg semmit sem tudok róla mondani.

A Törökországgal, Líbiával, Jemennel, valamint az összehangolás lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre hadd adjak igen pontos választ, mert ez nagyon fontos. A török külügyminiszter az országában történő események és a biztonsági értekezletek miatt nem lehetett ma itt, de küldött egy helyettest, aki igen komoly nyilatkozatot tett arra nézve, hogy mindezek nem befolyásolják Törökország ISIL-ellenes törekvéseit; Törökország továbbra is az ISIL-ellenes koalíció aktív és teljes értékű tagja és partnere marad; nem látnak okot arra, hogy a történtek következtében fennakadások legyenek. S mindezt egy török miniszter mondta, aki azért jött, hogy részt vegyen az értekezleten.

Jó néhány ülésre került sor az elmúlt napokban. Azt hiszem, Brüsszelben beszéltük meg a Jemennel, Líbiával, Szíriával és Irakkal kapcsolatos koordináció kérdéseit. Szót ejtettünk Ukrajnáról is, ahol szintén egy megoldásra váró problémán dolgozunk. Brüsszelben…nos, Brüsszel után két napig Londonban folytattunk számos tárgyalást e kezdeményezés, e kezdeményezések részeseivel, majd Szaud-Arábia helyettes trónörökösével és külügyminiszterével találkoztam, hogy Jemenről és a további lépésekről beszéljünk. Az egyiptomiakkal és az Emirátus-beliekkel is találkoztam Líbia ügyében, és azt hiszem, mindkét helyen konkrét lépéseket tudtunk lefektetni. Remélhetőleg az elkövetkező néhány nap során meg is tudjuk valósítani ezeket, hogy megerősítsük a líbiai Nemzeti Egységkormányt, és a továbbiakban a Daesh líbiai jelenlétére összpontosíthassunk. Néhány igen konkrét megállapodást is kötöttünk arról, hogy miként próbáljuk majd ezeket előmozdítani.

Hasonlóképpen újraindulnak a Jemennel kapcsolatos kuvaiti tárgyalások is. Olyan lépéseket sürgetünk, amelyekkel elkerülhetőek a Szaúd-Arábia és Jemen határán folyó csatározások, s különösen olyan lépések megtételét, amelyekkel megfelelő sorrendbe állíthatók a tárgyalások során holtpontra jutott intézkedések, hogy elmozdulhassanak onnan, s némileg felgyorsítva tovább lehessen haladni.

Ezeken az üléseken tehát tényleg párhuzamosan dolgozunk mindezeken a kérdéseken, hozzátenném, hogy többek között Oroszországban is. Jó sok időt, sőt, azt hiszem, az idő nagy részét a Szíria-portfólióval töltöttem, de hosszú beszélgetést folytattunk Ukrajnáról is, s arról, hogy a két félnek milyen felelőssége van abban, hogy továbblépjenek, és végre haladást érjenek el a minszki megállapodás terén. Azt hiszem, hogy a közeljövőben csaknem minden nap beszélni fogunk a kollégáinkkal, hogy megpróbáljunk előrelépést elérni egy olyan ügyben, amely elsőrendű fontosságú Obama elnök számára, s amelyben nagyon-nagyon sürgősen szeretne valami haladást látni.

Tehát a kérdésére az a válasz, hogy ezek a találkozók, az ilyen összejövetelek, mint a mai Daesh-ellenes megbeszélés, alkalmat adnak arra is, hogy a margójukon gondoskodhassunk róla, hogy kiváló együttműködéssel és a legkorszerűbb lehetőségek felhasználásával megpróbáljuk megoldani a többi válságot is. Ezek a válságok a maguk módján mind összefüggenek, és ezt mi tudjuk is. Bár a különböző helyeken nagyon egyedi tulajdonságokat mutatnak, eltérő a szereplők felállása, s az egymás iránti követeléseik is, de a Daesh—vagy Jemen esetében az al-Kaida—jelenléte összekapcsolja őket, továbbá az a közös probléma, hogy oly módon kell összehozniuk bonyolult szektás divíziókat, hogy abból megoldás szülessen. Azt hiszem, hogy tettünk némi előrelépést, legalábbis elméleti síkon, és most meg kell valósítanunk azt, amiben megállapodtunk.

MR KIRBY: Köszönöm mindenkinek. A mai sajtótájékoztató ezennel lezárult.

SECRETARY KERRY: Köszönöm mindannyiuknak, és értékelem. Köszönöm.

Forrás: Press Availability after the Counter-ISIL Ministerial Meeting | Remarks | John Kerry, Secretary of State | Dean Acheson Auditorium | Washington, DC | July 21, 2016


 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , | Comments Off

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÜDVÖZLI AZ EGYENLŐ JOGOK KOALÍCIÓ MEGALAKULÁSÁT

Mark Toner helyettes szóvivő nyilatkozata| Washington, DC| 2016. július 19.

Büszkén csatlakozunk az Egyenlő Jogok Koalícióhoz (Equal Rights Coalition), amely a Globális LMBTI Emberi Jogok Konferenciáján jött létre a hét elején, az uruguayi Montevideóban azzal a céllal, hogy erősítsük a nemzetközi erőfeszítéseket a leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) személyek emberi jogainak előmozdítása érdekében.

A Uruguay és Hollandia által alapított Koalíció erős alapot fog nyújtani a kormányoknak arra, hogy konszolidálják erőfeszítéseiket az emberi jogok biztosítása érdekében mindenki számára, a világ minden részén. A Koalíció lehetővé teszi a hasonlóan gondolkodó kormányok számára, hogy hatékonyabban működjenek együtt, megosszák a legjobban működő tapasztalataikat, és megbeszéljék a közös kihívásokat.

Az Egyesült Államok hisz abban, hogy együtt többet tudunk elérni az erőszak és diszkrimináció eltörlésében, illetve a mindenkit megillető egyenlőség elősegítésében. Ezen Koalíció elindítása tanúbizonysága annak, hogy az LMBTI-személyek emberi jogai világszerte fontosak a kormányok számára.

Az Egyesült Államok örömmel várja, hogy aktív szerepet töltsön be a Koalícióban, és csatlakozásra bátorítja a többi, hasonlóan gondolkodó kormányt.

A koalíció jelenlegi tagjai között szerepel Argentína, Ausztria, Belgium, Chile, Costa Rica, Csehország, Ecuador, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Honduras, Kanada, Mexikó, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc , Svédország, Szerbia, Szlovénia, Új-Zéland, Ukrajna és Uruguay.

Forrás: U.S. Welcomes Formation of Equal Rights Coalition

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , | Comments Off

AZ ELNÖK NYILATKOZATA A NIZZAI TÁMADÁSRÓL

Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | 2016. július 14.

Az amerikai nép nevében a leghatározottabban elítélem a borzalmas, úgy tűnik terroristák által végrehajtott támadást a franciaországi Nizzában, mely ártatlan civilek tucatjait gyilkolta és sebesített meg. Gondolatban és imáinkban a meggyilkoltak családjaival és szeretteivel vagyunk, és teljes felgyógyulást kívánunk a sebesülteknek. Arra utasítottam a munkatársaimat, hogy legyenek kapcsolatban a francia illetékesekkel, és felajánlottunk minden segítséget, amelyre szükségük lehet e támadás kivizsgálásához, és a felelősök igazságszolgáltatás elé állításához.  Szolidárisak vagyunk legrégibb szövetségesünkkel, Franciaországgal, amint választ adnak e támadásra és erőre kapnak.

A Bastille Napja emlékeztet minket a rendkívüli állhatatosságra és a demokratikus értékekre, melyekkel Franciaország az egész világot inspirálta, és tudjuk, hogy a Francia Köztársaság jellemvonásai az életek e pusztító és tragikus elvesztésén messze túl is fennmaradnak.

Forrás: Statement by the President on the Attack in Nice, France | The White House | Office of the Press Secretary | July 14, 2016

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , | Comments Off

OBAMA ELNÖK BESZÉDE A VARSÓI NATO-CSÚCSTALÁLKOZÓT KÖVETŐ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN

Varsó, Lengyelország | 2016. július 9. | Az Egyesült Államok NATO Képviselete

Az alábbi fordítás Obama elnök beszéde az újságírói kérdések és a válaszok nélkül

OBAMA ELNÖK: Jó estét mindenkinek. Ismét szeretném megköszönni Lengyelország kormányának és népének, hogy otthont adtak ennek a NATO-csúcstalálkozónak. És különösen a varsóiaknak szeretném megköszönni e csodálatos vendéglátást. Harmadszor járok itt Lengyelországban. Minden alkalommal rendkívül barátságosan fogadtak, ami azt jelzi, hogy a két országot igen szoros kötelékek fűzik össze.

Az otthoni eseményekkel akarom kezdeni a sajtótájékoztatót. Ez egy igen kemény hét volt—elsősorban azok családjainak, akiket megöltek, de az amerikaiak egész nagy családjának is. Loretta Lynch főügyésszel folytatott tegnapi telefonbeszélgetésemben hangsúlyoztam, hogy az Igazságügyi Minisztériumnak és a szövetségi kormánynak továbbra is mindenben segítenie kell a dallasi vizsgálatot, és támogatnia kell a rendőrséget és Dallas városát, akik e tragikus üggyel foglalkoznak.

Brown rendőrfőnökhöz intézett telefonhívásomban dicsérettel illettem őt e rendkívül nehéz időben tanúsított kiemelkedő vezetői szerepéért, és arra kértem, tudassa a tisztekkel és családjaikkal, hogy az amerikaiak velük együtt gyászolnak, s mellettük állnak.

Magam is tolmácsolhatom majd a részvétünket és tanúsíthatom a szolidaritásunkat, amikor néhány napon belül Dallasba látogatok. De addig is hadd tegyek néhány igen rövid kijelentést. Mindenekelőtt azt, hogy bármennyire fájdalmas is volt ez a hét, szilárd meggyőződésem, hogy Amerika nem olyan megosztott, mint sokan vélik. Faji és társadalmi háttértől függetlenül minden amerikait jogosan felháborítanak a rendőrség elleni megbocsáthatatlan támadások, akár Dallasban, akár máshol.

Ez a tüntetőkre is érvényes. A családtagokra is érvényes, akiknek ugyan súlyos aggályaik vannak a rendőrség magatartásával kapcsolatban, mégis azt mondják, hogy ez elfogadhatatlan. Ebben nincs megosztottság. És bármilyen faji és bármilyen társadalmi hátterű is egy amerikai, jogosan szomorítja el és dühíti Alton Sterling és Philando Castile halála, és az a nagyobb, makacs probléma, hogy igazságszolgáltatási rendszerünk másképpen kezeli az afroamerikaiakat és latinókat.

Tehát bánat van, harag van, nem világos, hogy hogyan tovább. Azt viszont mindannyian tudjuk, hogy nem így akarjuk a közösségeinket működtetni. Nem ilyenek akarunk lenni mi, amerikaiak! És ezen az alapon képesek lehetünk a konstruktív és pozitív továbblépésre.

Nem hagyhatjuk tehát, hogy néhány ember tettei alapján ítéljenek meg bennünket. A dallasi támadásokat végrehajtó tébolyult egyén épp annyira nem az afroamerikaiak képviselője, mint a charlestoni lövöldöző a fehér amerikaiaké, és az orlandói vagy San Bernardinó-i lövöldöző a muszlim amerikaiaké. Nem a mi nevünkben cselekszenek. Mi nem ilyenek vagyunk!

És e héten többek között az ad nekem reményt, ahogyan az amerikaiak túlnyomó többsége reagál erre—empátiával és megértéssel. Láttuk, ahogy a rendőrség országszerte igyekszik kezet nyújtani a közösségeknek, amelyeket szolgál, s hihetetlen szakmai hozzáértést tanúsítva védelmezi a tüntetőket. Vannak aktivisták és helyi csoportok, akik aggályaiknak adtak hangot a rendőrségi lövöldözésekkel kapcsolatban, ugyanakkor rendíthetetlenül támogatják a dallasi rendőrséget. Ami ugyancsak indokolt, mivel a dallasi rendőrség kiváló példát mutat a többieknek: ez a szervezet komolyan vette és veszi a rendőrségi lövöldözéseket, és olyképpen kezeli azokat, hogy nem csak a gyilkosságok aránya csökkent, de drasztikusan csökkentek a rendőri kötelességszegésekkel kapcsolatos panaszok is.

Ezt a hozzáállást kell elsajátítanunk! Erre a hozzáállásra akarok építeni! Ez az egyik oka, hogy a jövő héten—a Ferguson után felállított munkacsoportot felhasználva és egyben arra építve—rendőri és a bűnüldöző szerveket, valamint közösségi aktivistákat és civil jogi vezetőket hívok össze a Fehér Házba. Olyan építő tevékenységeket akarok beindítani, amelyek tényleges változásokat hoznak—mert ezt akarja minden amerikai.

Tehát az afféle utalások, miszerint igen jelentős a polarizálódás, és visszakerültünk ugyanabba a helyzetbe, ahol a 60-as években voltunk, egyszerűen nem igazak. Nincsenek zavargások, és nem fordul elő, hogy a rendőrség békés tiltakozókat üldözne. Szinte egyöntetűen békés tiltakozásokat láthatunk. És azt, hogy a rendőrség ezeket egyöntetű szakmai hozzáértéssel kezeli.

Így az e héten elvesztett életek súlyos, nehéz és nyomasztó hatása ellenére van egy szilárd alapunk, amelyre támaszkodhatunk. Csak bíznunk kell magunkban, abban, hogy számíthatunk a jobbik énünkre. Meg kell állnunk egy pillanatra, el kell gondolkodnunk, s meg kell bizonyosodnunk róla, hogy az általunk elfogadott retorika nem romboló, hanem építő jellegű; hogy senki szerepét nem túlozzuk el; hogy nem a legrosszabbat látjuk mindig az emberekben, hanem a legjobbat. Ha így teszünk, bízom benne, hogy továbbra is a haladás útját járjuk.

Most itt, Európában sorsdöntő pillanat ez a Szövetségünkre nézve. A NATO közel 70 éve alatt talán soha nem szembesültünk egyszerre ennyi különféle—biztonsági, humanitárius és politikai—kihívással. Egyes NATO országokat—az Egyesült Államokat, Kanadát, Franciaországot, Belgiumot és Törökországot—szörnyű terrortámadások értek, amelyeket az ISIL irányított vagy inspirált. Oroszország megsértette egy független európai nemzet—Ukrajna—szuverenitását és területi integritását, s provokatív módon viselkedett a NATO szövetségesekkel. Az európai határokat és gazdaságokat a konfliktusok és a jogfosztások elől menekülők milliói teszik próbára. A szavazás pedig, amellyel az Egyesült Királyság az Európai Unió elhagyása mellett döntött, jelentős kérdéseket vet fel Európa jövőbeli integritásával kapcsolatban.

Ebben a megpróbáltatásokkal terhes pillanatban szeretném megragadni az alkalmat, hogy egyértelműen elmondhassam, mi nem fog sohasem megváltozni: az Egyesült Államok rendíthetetlen elkötelezettsége Európa védelme és biztonsága, transzatlanti kapcsolataink, közös védelmünk iránt.

Jövőre lesz az 100. évfordulója annak, hogy az első világháború idején európai földre léptek az első amerikai csapatok. És azóta, a két világháború, egy hosszú hidegháború és az utánuk eltelt évtizedek során amerikai nemzedékek egész sora szolgálta itt közös biztonságunkat. Franciaországtól Hollandiáig és Olaszországig csendes temetőkben nyugszanak az ott elesett amerikaiak. Még most is 60.000-nél több amerikai katona szolgál több tucat európai országban.

Íme, mondandóm lényege: akár jó, akár rossz idők járnak, Európa mindig számíthat az Egyesült Államokra.

Itt Varsóban nem csak egyszerűen megerősítettük, hogy tartósan eleget teszünk az 5. Cikkelyben foglalt közös biztonsági kötelezettségeinknek. Kollektív védelmünk terén olyan jelentős előrelépéseket teszünk, amilyenekre a hidegháború befejezése óta nem volt példa. Először is megerősítjük a NATO védelmi és elrettentő képességét. Európai Megnyugtatási Kezdeményezésünkre (European Reassurance Initiative) építve—amely a Baltikumtól a Fekete-tengerig már fokozza a készenlétünket—Szövetségünk a keleti szárnyon is növelni fogja előretolt jelenlétét.

Amint azt tegnap bejelentettem, egy zászlóaljnyi amerikai katona telepítésével az Egyesült Államok lesz a vezető itt, Lengyelországban. Észtországban az Egyesült Királyság, Litvániában Németország, Lettországban Kanada lesz a vezető. Ez azt jelenti, hogy rotációs alapon mintegy 4000 további NATO-katona lesz a régióban. Továbbá az újabb amerikai harci dandár egész Európában rotálni fog, beleértve további 4000 amerikai katonát is. Eközben déli irányban, Románia és Bulgária területén új elrettentő intézkedésekben is megállapodtunk. Tehát a NATO félreérthetetlenül jelzi, hogy minden szövetségesét megvédi.

Csapatainkat még jobban felkészítjük egy sor fenyegetésre. Például már működik a NATO közös munkacsoportja, és bárhol Európában rövid időn belül képes katonákat telepíteni. A Lengyelországban, Romániában és Spanyolországban elért előrelépésekkel feláll a NATO ballisztikus rakétavédelme. Továbbá újabb erőfeszítést teszünk a szövetségesek rugalmasságának a fokozására, hogy jobban tudjanak védekezni az új típusú fenyegetések, így a kibertámadások ellen.

A NATO növeli az Ukrajnának nyújtott támogatást is. A NATO-Ukrajna Bizottság találkozóján egy új támogatási csomagban állapodtunk meg, hogy hathatósabb segítséget adjunk az ukrán csapatoknak. Cameron miniszterelnök, Hollande elnök, Merkel kancellár, Renzi miniszterelnök és jómagam találkoztunk Porosenko elnökkel, és ismételten kifejezésre juttattuk, hogy szilárdan támogatjuk Ukrajna szuverenitását és területi integritását, valamint a politikai és gazdasági reformok továbbvitelének a fontosságát.

(Taps hallatszik át egy másik teremből.)

Köszönöm! Máris tapsolnak nekem. (Derültség.) Pedig még be sem fejeztem. (Derültség.)

És bár a NATO-Oroszország Tanács a jövő héten összeül Brüsszelben, mind a 28 ország azon az egységes állásponton van, hogy Oroszországgal folytatott üzleti ügyeink nem térhetnek vissza a szokásos mederbe, amíg az maradéktalanul eleget nem tesz minszki kötelezettségeinek.

A NATO többet tesz majd a terrorista hálózatok ellen is. Az ISIL elleni kampányhoz jelenleg is hozzájárul minden szövetséges. A Szövetség most AWACS repülőgépekkel teszi hatékonyabbá az ISIL elleni hírszerzést, megfigyelést és felderítést. Az iraki biztonsági erők NATO kiképzése, amely jelenleg Jordániában folyik, átkerül Irakba, ahol még hatékonyabbá válhat. Továbbá— azon döntésem hatására, melynek értelmében jövőre is jórészt a jelenlegi létszámban maradnak amerikai katonák Afganisztánban—az USA-val együtt 39 ország több mint 12.000 katonával járul hozzá a NATO kiképző feladatához. És emellett, mintegy 30 ország ígérete alapján, több mint 900 millió dollár jut majd az afgán erők fenntartására—ami igen erős üzenet arról, hogy tartósan elköteleztük magunkat Afganisztán mellett.

Fokozni fogjuk az erőfeszítéseinket a NATO déli szárnyán is. A Földközi-tenger térségében több támogatást adunk a fegyvercsempészek megállítására, valamint a kétségbeesett migránsokat kihasználó bűnözők üldözésére irányuló uniós haditengerészeti műveletekhez. Továbbá Észak-Afrikától a Közel-Keleten át Grúziáig még több segítséget nyújtunk majd partnereinknek ahhoz, hogy megerősíthessék saját védelmi képességeiket.

És végül, sok év után, a NATO leállította a védelmi kiadások kollektív csökkenését. Az elmúlt két év során a legtöbb NATO-tag felhagyott a védelmi kiadások lefaragásával, s kezdett többet invesztálni a védelembe. Ez annyit jelent, hogy a tervek értelmében az egész Szövetségben növekednek a védelmi kiadások. Külön dicséret illeti barátainkat az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Görögországban, Észtországban— akik az Egyesült Államokkal együtt— GDP-jük legalább 2 százalékát máris maradéktalanul kollektív védelmünkre fordítják. Ám azok kedvéért, akik most számolni kezdenének, azt is hozzáteszem, hogy a szövetségesek nagy része tehát még nem ért el eddig a 2 százalékig—amelyben Walesben mindannyian megállapodtunk. Erről igen őszintén elbeszélgettünk. Tudott, hogy a ránk váró fenyegetések és a számunkra fontos képességek miatt mindenkinek fejlesztenie kell, és mindenkinek jobban kell teljesítenie.

Befejezésül megemlíteném, hogy ez az utolsó NATO-csúcstalálkozóm. Hivatali időm alatt végig az volt az egyik legfontosabb külpolitikai prioritásom, hogy megerősítsük a szövetségeinket, különösen a NATO-val. És ha visszatekintek az elmúlt nyolc évre—mind a haladásra, mind a kihívásokra—meggyőződéssel állíthatom, hogy eleget tettünk ennek az ígéretnek. Az Egyesült Államok fokozta európai jelenlétét. A NATO olyan erős, mozgékony és tettre kész, mint eddig bármikor. S mint Montenegró mostani jelenléte is mutatja, a NATO tagsághoz vezető ajtó továbbra is nyitva áll mindazon országok előtt, amelyek megfelelnek magas szintű elvárásainknak.

Tehát soha senki ne vonja kétségbe, hogy e Szövetség a jövőben is egységes marad, és a jövőre összpontosít! És azt is tudom, hogy amint az elmúlt száz év során egymás mellett álltak országaink, a következő száz év során is így teszünk, és ettől még erősebbek leszünk.

S most várom a kérdéseket.

(….)

Forrás: Remarks by President Obama at Press Conference After NATO Summit |Warsaw, Poland | July 09, 2016 | U.S. Mission to the North Atlantic Treaty Organization

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , | Comments Off

AMERIKA TOVÁBBRA IS EURÓPA ÉS BRITANNIA SZÖVETSÉGESE LESZ

Fokozni kell a rugalmasságunkat az új fenyegetések, így a kibertámadás veszélyei ellen is, írja Barack Obama.

Obama elnök véleménycikke a Financial Times c. lapban | 2016. július 8.

Lehet, hogy a hidegháború befejezése óta ez transzatlanti szövetségünk legfontosabb pillanata.

Az ISIS-vezette vagy inspirálta terrortámadások ártatlanokat mészároltak le a NATO országokban Orlandótól Párizsig, Brüsszeltől Isztambulig. A válságok—Afrikától és Szíriától Afganisztánig—menedéket kereső migránsok hullámait indították Európa felé. Oroszország Ukrajna elleni agressziója veszélyezteti az egységes, szabad és békés Európáról alkotott elképzelésünket. A szavazás, amellyel az Egyesült Királyság az Európai Unió elhagyása mellett döntött, jelentős kérdéseket vet fel Európa integritásával kapcsolatban.

Ahogy Varsóba érkezem, hogy a NATO és az EU vezetőivel találkozzak, úgy érzem, hogy e sürgős problémák megoldása érdekében országainknak össze kell rendezniük politikai szándékaikat, és konkrét ígéreteket kell tenniük. Hiszek abban, hogy meg tudjuk tenni—de csak akkor, ha mint valódi partnerek és szövetségesek, egységesen állunk ki.

Biztos vagyok benne, hogy bármennyire nehéz is, az Egyesült Királyság és az Európai Unió meg tud állapodni egy új kapcsolathoz vezető, rendezett átmenetben, hiszen minden ország továbbra is a pénzügyi stabilitás biztosítására és a világgazdaság növelésére összpontosít. S bár az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolata megváltozik, azt is érdemes megemlítenünk, hogy mi nem fog változni.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közötti különleges kapcsolat továbbra is fennmarad. Számomra nem kétséges, hogy az Egyesült Királyság változatlanul az egyik legrátermettebb NATO tag lesz—olyan ország, amely hiánytalanul megfizeti közös biztonságunk őt illető költségét, és élen jár a szövetségi feladatok végrehajtásában is. S az Európát érő jelen fenyegetések ismeretében maradéktalanul arra számítok, hogy Britannia továbbra is jelentős mértékben hozzájárul majd az európai biztonsághoz.

Hasonlóképpen az EU is az Egyesült Államok nélkülözhetetlen partnere marad. Az USA és az EU között állnak fenn a világ legnagyobb kereskedelmi és befektetési kapcsolatai; együttműködésünk elengedhetetlen ahhoz, hogy serkentsük a globális növekedést és állami beruházások útján csökkentsük az egyenlőtlenségeket, hogy a globalizáció ne csak a csúcson állók, de mindenki számára lehetőségeket kínáljon. Európa továbbra is Amerika és a világ kapcsolatának egyik sarokköve lesz.

Továbbá, bár a Brexit teremt némi bizonytalanságot, közös jólétünk továbbra is a NATO sziklaszilárd alapjain nyugszik majd. Az EU- és a NATO-csatlakozás lehetősége felgyorsítja a reformokat azokban az országokban, amelyek szeretnének mélyebben Európába integrálódni. A két évvel ezelőtt Walesben tartott csúcstalálkozónk óta pedig többet tettünk kollektív védelmünk megszilárdításáért, mint a hidegháború óta eddig bármikor.

Varsóban meg kell erősítenünk az elhatározásunkat—az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkelye alapján ránk háruló feladatunkat—, hogy minden NATO-szövetségest megvédünk. Fokoznunk kell közép- és kelet-európai szövetségeseink védelmét, továbbá erősítenünk kell az elrettentési képességeinket és a rugalmasságunkat az új fenyegetésekkel szemben—beleértve a számítógépes támadásokat is. El kell mélyítenünk a NATO és az EU biztonsági együttműködését, és fokozottabb mértékben kell támogatnunk a szuverenitását és területi integritását védő Ukrajnát. És bár Oroszországgal kapcsolatban országaink továbbra is nyitottak a konstruktív kapcsolatra, abban egyet kell értenünk, hogy a szankcióknak mindaddig érvényben kell maradniuk, amíg Moszkva teljes mértékben eleget nem tesz a minszki megállapodásban foglalt kötelezettségvállalásainak.

Szövetségünknek a NATO határain túl is többet kell tennie a globális biztonságért, különösen Európa déli szárnyán. Még elkötelezettebb kampányt kell folytatnia az ISIL elpusztításáért, s többet kell segítenie az EU-nak a bűnszervezetek felszámolásában, amelyek kihasználják a Földközi- és az Égei-tengeren átkelő, kétségbeesett migránsokat.

E heti döntésem hatására, melynek értelmében jórészt a jelenlegi létszámban maradnak amerikai katonák Afganisztánban, több szövetségesünknek és partnerünknek kellene megerősítenie, hogy részt vállal az afgán erők kiképzésére vonatkozó NATO küldetésben.

Végül pedig a ránk váró számos és sokféle kihívás miatt rendkívül fontos, hogy a NATO tagországok továbbra is egyre többet fektessenek kollektív védelmünkbe. Hosszú évek után a NATO végre felhagyott a védelmi kiadások kollektív csökkentésével. Közel egy évtizede először várható, hogy szövetségszerte növekednek a védelmi kiadások. Ezt a haladást fenn kell tartanunk!

Transzatlanti szövetségünk azért sikeres közel 70 éve, mert felismertük, hogy amint a világ változik és újabb veszélyek keletkeznek, országaink sokkal nagyobb biztonságban vannak, ha összetartunk. És mi nem pusztán katonai szövetségesek vagyunk. Közös értékeink—a demokrácia, a pluralizmus, a különféle hátterek és hitek gazdag sokfélesége miatt erőssé vált befogadó társadalmak—iránti tartós elkötelezettségünk is összetart bennünket.

Az előttünk álló napok továbbra is nehezek lesznek. De ha az elmúlt hét évtizedből tanultunk valamit, akkor az az, hogy akkor érvényesülhetünk, ha egységesek, erősek, s demokratikus értékeinkhez hűek maradunk. Biztos vagyok benne, hogy így lesz.

A szerző az Egyesült Államok elnöke

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , | Comments Off

ELIE WIESEL HALÁLÁRA

Sajtónyilatkozat | John Kerry külügyminiszter | Washington, DC | 2016. július 2.

Teresa és én szomorúan értesültünk Elie Wiesel, az igazság és az emlékezés egyik legélesebb és legszenvedélyesebb szószólójának haláláról, aki azt hirdette, hogy a sötét múlt tanulságait levonva kell kialakítanunk egy jobb jövőt.

Bárki, aki valaha is találkozott Elievel, csak ámulva gondolhat arra, amit átélt, és amin keresztül ment, valamint arra a képességére, hogy a szeretet iránti elköteleződéssel és az együttérzés egyetemes üzenetével válaszoljon a gyűlöletre. És valóban, ha megszólalt, a világ kénytelen volt figyelni, hiszen szavai a tapasztalat súlyával bírtak, melyeket nem lehet és nem is szabad elfelejteni – egy tapasztalás, melyhez mai világunkban a megelőzés céljából fordulunk.

Elie üzenete mindenkit megérintett, a különböző vallású embereket, a családokat.   Figyelmeztetett minket a közöny és az intolerancia veszélyeire. Az emberiség történelmének legsötétesebb időszakát élte túl, de nem vágyott bosszúra, sokkal inkább az előítéletek és a fanatizmus okozta heves ellentétek lecsillapítására, a remény ügyét szolgálva, igazságra és békére törekedve.

Elie Wiesel mondta azt is, hogy „Egyetlen becsületes ember is képes változást hozni”. Nála hitelesebben senki nem képviselhette volna ezt a meggyőződést:  ő maga volt a becsületesség; ő hozott változást, és ő adta a legerőteljesebb választ a gonosz elkövetőkre, akik szétrombolták ifjúsága világát – hosszú, teljes, jelentőségben és célokban gazdag életet élt.

Legyen áldott az emlékezete.

Forrás: Passing of Elie Wiesel

 

 

Posted in Uncategorized | Comments Off

MIÉRT FONTOSAK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SZÖVETSÉGEI?—ANTONY J. BLINKEN KÜLÜGYMINISZTER-HELYETTES BESZÉDE

Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja/Center for Strategic and International Studies | Washington, DC | 2016. június 29.

Mindenekelőtt a Törökországot ért szörnyű támadásról szeretnék ma beszélni. Az országot ismét terrortámadás sújtotta—ami az utóbbi hónapokban sajnálatos módon túlságosan gyakran ismétlődik meg. Amit tegnap láttunk, az nem egy vértanú cselekedete volt. Gyilkos, gyilkosok tettei voltak. Mélyen együttérzünk törökországi barátainkkal. Azt is tudom, hogy szerte a világon gondolatban sokan ott vagyunk számos ottani barátunk és kollégánk mellett.

Heather, köszönöm a csodálatos bevezetést. Nagyon, nagyon jó újra itthon lenni a CSIS-ben! Azt is elmondhatom, hogy ez az épület most valamivel jobban néz ki, mint amikor először voltam itt—akkor egy másik épületben voltunk. Ez jelentős előrelépés. Most különösen jó itt lenni, mivel amit Önök tesznek, amit Kathleen Hick, és elsősorban jó barátom és mentorom, John Hamre tesznek azzal, hogy betekintést, bölcsességet és tanácsot próbálnak adni a ránk váró kihívások tekintetében, most fontosabb, mint valaha.

S különösen nagy megtiszteltetés, hogy itt van ma a teremben Breedlove tábornok is, aki közel 40 éven át egyenruhában szolgálta ezt az országot. Ez valóban rendkívüli. Tábornok Úr, nagy megtiszteltetés, hogy Önnel lehetünk. Köszönöm.

Tényleg érdekes időket élünk.

A múlt héten a világot ostromló, változást követelő erők jutottak kifejezésre, amikor a brit szavazók az Európai Unió elhagyása mellett döntöttek.

A jövő héten pedig 28 ország, köztük az Egyesült Államok és 22 EU tagország gyűlik majd össze Varsóban a NATO csúcsértekezleten, hogy kihangsúlyozzák, transzatlanti szövetségünk szilárd ereje hogyan védelmezi érdekeinket és közös értékeinket.

Tehát bizonyos értelemben itt tartunk ma: érthető és súlyos feszültséggel állunk szemben—befelé fordulnánk, hogy ellenálljunk a globális változásoknak, de muszáj merészen kifelé fordulnunk, hogy saját céljainkra fordíthassuk őket.

Olyan stratégiai környezetben működünk, amely képlékenyebb és sokrétűbb, mint valaha.

A gyors ütemű technikai változások, a gazdasági egymásrautaltság fokozódása, valamint a nagymérvű globális összekapcsolódás következtében a hatalom átrendeződik a nemzetállamok között, alatt vagy felett.

Ez nagyobb elszámoltathatóságot kíván a kormányoktól az állami szint alatti és a nem-állami szereplők felé—a hatalmas városok polgármestereitől a vállalati vezéreken át a nagyhatalmú csoportokig és egyénekig.

Soha nem látott módon kapcsolódunk össze mindannyian, ami az együttműködés új formáira ösztönöz—ugyanakkor viszont közös biztonsági réseket is létrehoz.

A túlságosan is jól ismert biztonsági rések között szerepel az állami hatóság gyengülése, a nagyobb irányítatlan terek, az emberek tömeges elvándorlása, a szélsőséges pártok felemelkedése, a lassú gazdasági növekedés, a polarizáló politika és az integráció kihívásai. Mindezek oda vezetnek, hogy sokan megkérdőjelezik a nemzetközi rend és intézmények, valamint az azokat fenntartó szövetségek érdemeit.

De ezzel a hullámmal szemben van egy másik—ugyanolyan erős, ha nem erősebb. Az, amelyik több milliárd ember emelt ki a szegénységből, minden eddiginél több embert vont a demokrácia palástja alá, új középosztályt—új fogyasztókat—teremtett az amerikai földrész országaitól Afrikáig, Ázsiáig, és azon is túl. Összességében az emberek egészségesebbek, gazdagabbak, jobban képzettek, és toleránsabbak, mint a történelem során bármikor.

Ahogy Obama elnök mondja, ha valakinek választania kellene, hogy a történelem melyik pillanatában szülessen, a mát választaná. Országtól, nemtől és gazdasági helyzettől függetlenül. A jelent választaná.

A még mindig fennálló erőszakos cselekmények, tragédiák és nehézségek ellenére, összességében a világ tényleg páratlanul békés és virágzó korszakát éli. Ami a naponta olvasott főcímek ismeretében talán megdöbbentőnek tűnhet.

A kérdés, amit meg kell válaszolnunk magunknak—egy olyan pillanatban, amikor sokan alapvető kérdéseket tesznek fel a világban játszott szerepünkről, valamint a rendszerről, amely alakítja azt—a kérdés az, hogy miért van ez így? Miért vagyunk valójában sikeresebbek, mint amennyire gondoljuk, hisszük, vagy érezzük? Mi magyarázza a hét évtizede élvezett, hosszú békét? És ugyanakkor mi magyarázza az elégedetlenséget, a zavart, sőt az elutasítást épp azzal a rendszerrel kapcsolatban, amely e fejlődés legfőbb létrehozója?

Igen sok forog kockán, ezért elengedhetetlen e kérdések őszinte és nyílt feltevése, mivel a válaszok alapvetően befolyásolják mai társadalmunk egészségét, erejét és biztonságát.

Heather utalt erre, de hetvenegy évvel ezelőtt, a háború romjain és a mérhetetlen nemzeti veszteségek feletti fájdalmak közepette elődeink egy újabb és bölcsebb irányba terelték a történelem folyását.

Elszántan igyekeztek elkerülni az 1920-as és 30-as évek hibáit, amikor a fokozódó ellenségességgel és agresszióval szemben az országok befelé fordultak. Nem engedtek a kísértésnek, hogy a győztesek kezében összpontosítsák a hatalmat, vagy a világ többi része előtt felvonják a függőhidat.

Ehelyett egy intézményeken, szabályokon és normákon alapuló nemzetközi intézményrendszert építettek ki, amelyben mindenkinek beleszólása van a világ ügyeibe.

E cselekedetet nem a vak hit vezérelte. E cselekedet a mélységes pragmatizmus kifejezése volt.

Az volt a céljuk, hogy két vagy több nagyhatalom között soha többé ne törhessen ki háború, s olyan stabil és biztonságos környezet jöjjön létre, amelyben az országok a polgáraik javára fejlődhetnek.

Persze, nagyon is jól tudjuk, hogy ez a rendszer sem szüntetett meg minden zűrzavart, bajt, konfliktust, minden méltánytalanságot. Soha nem kímélte meg, nem tudta teljes mértékben megkímélni a társadalmakat a társadalmi és gazdasági változások kínjaitól.

De most, hetvenegy év távlatából nézve azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a főbb célokat elérték: elhárították az újabb, globális kataklizmákat, békésen lezárták a hidegháborút, továbbá növekedésre és gazdasági virágzásra alkalmas stabilitást és teret biztosítottak az országoknak.

Ami az Egyesült Államokat—az akkori új világhatalmat illeti, azzal, hogy e rendben más országoknak is hangot és szavazati jogot adtak, sikeresen elejét vették annak, ami általában történik, ha egy ország a többi fölé emelkedik: a gyengébb országok mind alávetik magukat az erősebbnek, hogy részesei legyenek a feltörekvő hatalom emelkedésének.

A háború utáni rendszer, amelynek alakításában vezető szerepünk volt, nem magához kényszerítette, hanem magához vonzotta az új tagokat, miközben a további országok csatlakozási vágya miatt még mélyebbek és erősebbek lettek a gyökerei.

A nemzetközi jog, a környezetvédelem, a gyermekmunkára vonatkozó törvények, az emberi jogi biztosítékok, a közegészségügyi rendszerek, a kereskedelmi szabályok, a tengeri szabályok, a nemzetközi pénzügyi intézmények, a békefenntartó erők, az atomsorompó-rendszer, és így tovább—ma ezek a normák, ezek az intézmények együttesen szolgálják modern életük minden elemét, és féken tartják legsötétebb démonainkat.

Röviden ezt értjük liberális nemzetközi renden. Bár sokszor elmondjuk, de nem mindig szánunk időt arra, hogy egyetemes logikáját összekapcsoljuk a ma élvezett, kézzelfogható előnyökkel.

E rend minden eleme érdemes egy önálló méltatásra, de ma reggel arra az elemére szeretnék összpontosítani, amely az összes többihez elengedhetetlenül és alapvetően fontos: a szövetségeinkre és partnerségeinkre.

Az USA szövetségi és partneri hálózata a nap minden órájában azon munkálkodik, hogy megakadályozza az agressziót, biztosítsa az emberek, az áruk és a gondolatok szabad áramlását, továbbá a transznacionális veszélyekkel szemben előmozdítsa a nemzetközi együttműködést.

Ezekbe a kapcsolatokba elsősorban sajátmagunkért—az amerikai nép biztonsága érdekében—lépünk be. A hálózat azonban másokra is kiterjeszti az előnyeit—ez egy olyan hathatós körforgás, amely nekünk is kamatozik, és tovább erősíti a világban elfoglalt vezető szerepünket.

Nyílt és fontos véleménykülönbségek mutatkoznak a társadalmak között és azokon belül is abban, hogy miként felelhetünk meg a legjobban a ránk váró komplex biztonsági, gazdasági és politikai kihívásoknak—s abban, hogy szövetségeink és partnerségeink tényleg hozzák-e a számunkra fontos értékeket.

És vannak, akik azt sugallják, hogy a szövetségek egyszerűen inkább terhet, mint hasznot jelentenek: túl sokba kerülnek, túl keveset érnek el, bátorítják a potyautasokat, belekeverhetnek bennünket más népek gondjaiba, elvonnak minket az otthoni befektetésektől, és általában mi húzzunk a rövidebbet.

Bár terjed ez a nézet, megítélésem szerint az érvelés alapvetően hibás—eltúlozza a szövetségek költségeit, ugyanakkor alábecsüli a befelé fordulás veszélyeit; nem említi vagy lekicsinyli az előnyeiket és az erényeiket.

Nos, az igaz, hogy a szövetségekben és partnerségekben minden tagállam kockázatot vállal a többiek sikeréért.

De éppen ez a közös tét—amelyért egyenruhás asszonyaink és férfijaink, diplomatáink, és fejlesztési szakembereink is dolgoznak—ez tartotta fenn a hosszú békét, és ez tette lehetővé, hogy az újabb amerikai nemzedékek megvalósíthassák álmaikat és törekvéseiket.

Mára ezek a szövetségek és partnerségek—és a nemzetközi rend, amelyet védelmeznek—annyira beépültek életünk valóságába, hogy hajlamosak vagyunk adottnak tekinteni azokat.

Azok a nemzedékek, akik megküzdöttek értük, és áldozatokat hoztak azért, hogy gyökeret verjenek, többé már nem a legerősebb és legtekintélyesebb hangok a jelen nagyszabású politikai vitáiban.

Ahogy a múlt emlékei halványodnak, már csak elképzelni tudjuk, mi lenne, ha elvesztenénk mindazt, amire mindig és oly könnyen számíthatunk.

De elődeink tudták —akárcsak legbelül, mélyen mi is tudjuk—hogy nem elég pusztán csak hinnünk a szabadságban.

Kitartóan őriznünk és védenünk is kell.

Az Egyesült Államok ezért tart fenn egy atlanti és csendes-óceáni szövetségesekből és globális partnerekből álló erős, stabil hálózatot, amit az ellenségeink irigyelnek tőlünk.

De Amerika nem egyszerűen azért a legkeresettebb biztonsági partner a világon—akit a kidobós játékban elsőre választanak—mert mindenki szereti, ha körülöttünk lehet. Azért van így, mert a világ tiszteli kötelezettségvállalásaink súlyát és kiszámíthatóságát—ezt az értéket, amely idővel biztonságunk, jólétünk, értékeink és a legkomolyabb globális problémák megoldására alkalmas képességeink terén is hasznosul.

Szövetségeseink és partnereink nap-mint-nap ott vannak védelmünk élvonalában, így mindig ellenségeink előtt járhatunk, és a nélkül érzékeltethetjük a jelenlétünket, hogy komolyabb árat fizetnénk érte világszerte.

Egyszerűbben fogalmazva, az amerikai nép számára biztonságosabb a világ, ha vannak barátaink, partnereink és szövetségeseink

Még mindig vannak, akik úgy vélik, hogy országunk elsöprő katonai fölénye azt jelenti, hogy egyoldalúan lehetne és kellene fellépnünk—vagy hogy másokkal összeállni több bajjal jár, mint amennyit ér.

De tudjuk jól, és Breedlove tábornok bizonyára tudna erről érdemben beszélni: taktikai, valamint stratégiai és politikai értékei is vannak annak, ha nem egyedül háborúzunk.

Hozzáférünk a bázisokhoz. Rendszeres közös tervértekezleteket, képzést és gyakorlatokat tartunk, átrepülési és telepítési megállapodásokat kötünk. Elmélyítjük a hírszerzési információk cseréjét. Megerősítjük az interoperabilitást, amely egy összefüggő és hatalmas erővé ötvözi az eltérő eljárások és rendszerek szerint működő, más-más nyelvet beszélő, különféle országokat.

Sok partner között oszlanak meg a modern hadviselés és a közösségek stabilizálásának súlyos költségei. A tervezés során erőt merítünk abból, hogy több tucat ország egyenruhásai ülnek a tárgyalóasztalnál. És legitimitást ad nekünk, hogy több tucat különböző zászló alatt dolgozunk ugyanazon ügyért.

Saját hatékonyságunk is javul, ha tudjuk, hogy bármely térfélen hogyan működünk, és mások hogyan fognak működni. És nagyban megkönnyíti az elérést, ha előzetesen helyzetbe tudjuk hozni az eszközeinket, s a világ bármely részéről használatba hozhatjuk őket. Képzeljék el, milyen nehezen tudnánk berepüléseket végrehajtani a Daesh szíriai állásai felett, ha a repülőgép-hordozóknak haza kellene repülniük tankolni.

S ezek a kialakult szövetségek jelentik a mi biztosításunkat—megéri biztosítási díjat fizetnünk azokért a pillanatokért, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk.

Akik kételkednek szövetségeink értékében és hitelességében, gondoljanak arra, hogy a NATO eddig egyetlen egyszer hivatkozott az 5. Cikkelyre—az ünnepélyes kötelezettségre, miszerint minden tagja kész megvédeni a másikat.

S ezt a mi védelmünkben—az Egyesült Államok védelmében tette—2001. szeptember 11-én.

Az azóta eltelt évek során több mint 1000 szövetségesünk áldozta fel életét az amerikai és az afgán erők oldalán.

Ma 39 nemzet, köztük 26 szövetséges és 13 partner-ország zászlaja alatt zajlik afganisztáni küldetésünk. Románok, macedónok, grúzok nyújtanak földi védelmet az erőinknek. Afganisztán nyugati felében ukránok támogatják a NATO kiképző, tanácsadó és segítő feladatait. Törökök segítenek az afgánoknak a korrupció csökkentésében és a pénzügyi rendszer kezelésében. Ausztrálok, britek, hollandok és mások segítenek az afgán tiszteknek megtervezni saját biztonsági rendszerüket.

De páratlan szövetségi hálózatunk egyik nem eléggé méltányolt előnye nem az, hogy milyen szerepünk van a háborúkban—hanem az, hogy ténylegesen meg is akadályozzuk őket. Biztonsági garanciáink híján a fejlett országok, így Japán és Dél-Korea saját nukleáris fegyvertárat akarnának kialakítani, regionális nukleáris fegyverkezési versenybe taszítva a világot—olyasvalamibe, amit mindkét fél kormányai évtizedek óta kemény munkával igyekeznek megakadályozni.

Folyamatosan dolgozunk szövetségünk korszerűsítésén és adaptálásán, hogy az a mai kihívásokat tükrözze, s megfelelően oszoljanak meg a költségek és a feladatok is.

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben az elmúlt három év során már a Japánnal kötött védelmi együttműködéshez igazítottuk iránymutatásainkat, hogy fokozottabban szolgálják a nemzetközi biztonságot; új megállapodásokat véglegesítettünk mind Japánnal, mind a Koreai Köztársasággal, hogy befogadó országokként támogassák katonai jelenlétünket; katonai együttműködési megállapodást (Force Posture Agreement) kötöttünk Ausztráliával; és egy mérföldkő jelentőségű, megerősített védelmi együttműködési megállapodást (Enhanced Defense Cooperation Agreement) véglegesítettünk a Fülöp-szigeteken. Ez utóbbi értelmében az amerikai csapatok és felszerelések az egész régióban hozzáférnek a kulcsfontosságú katonai bázisokhoz.

Annak ellenére, hogy komoly aggályaink vannak a thaiföldi politikai helyzetet illetően,—amelyek miatt kapcsolataink nem is a szokásos mederben működnek—az ázsiai-csendes-óceáni térségben legkorábban kötött szerződéses partnerségünk segít abban, hogy a közösen végzett békefenntartás, a kalózok elleni fellépés, valamint a humanitárius segítségnyújtás érdekében fegyveres erőket tarthassunk a térségben.

A jövő héten Varsóban pedig megszilárdítjuk és korszerűsítjük a világ valaha ismert leghatékonyabb katonai szövetségét.

Ahhoz, hogy úrrá lehessünk a 21. századi kihívásokon, a NATO szövetségeseknek tudniuk kell, mennyire fontos, hogy közös biztonságunk érdekében maradéktalanul biztosítsák a hozzájárulásukat. Öt szövetséges máris védelemre költötte a GDP-je legalább két százalékát, s több mint kétharmaduk 2016-ban növelni fogja védelmi kiadásait.

Még sok tennivalónak van, így a keletről és délről érkező fenyegetések ellen megfelelő védekező magatartást kell tanúsítanunk; a NATO keleti peremén rotációs rendszerben működő, folyamatos szárazföldi, légi és tengeri jelenlétet kell fenntartanunk; fenn kell tartanunk a NATO nyitott ajtók politikáját mindazon országok előtt, amelyek megfelelnek magas szintű elvárásainknak; tartanunk kell magunkat az Afganisztánnak tett kötelezettségvállalásainkhoz, beleértve azt is, hogy az afgán biztonsági erőknek további három éven át, azaz 2020-ig pénzügyi támogatást biztosítunk.

Azonban nem kell egyedül kezelnünk ezeket a problémákat. Az EU-t is meghívtuk, hogy csatlakozzon hozzánk Varsóban, ahol elmélyítjük a két szervezet együttműködését—elsősorban a mediterrán térség biztonságának fokozása, valamint a hibrid-, kiber- és terrorfenyegetettség elleni küzdelem terén.

Most—még inkább, mint bármikor—egységes transzatlanti közösség módjára kell szembeszállnunk a veszélyekkel: diplomáciai, katonai és gazdasági eszköztárunkat egyesítve kell felkészülnünk minden közös veszélyre.

Közös biztonságunk biztosítékai kedvező feltételeket teremtenek a kereskedelem virágzásához, és az országok nyitott világgazdasággá alakulhatnak, amelyben nem csak a szabályok és normák ismertek, tisztességesek és kiszámíthatóak, de az átláthatóság, az innováció és pusztán csak a kemény munka is kifizetődik.

Újra és újra bebizonyosodik a stabilitás és a növekedés közötti kapcsolat: a NATO megformálásában, amely védelmet nyújtott a háború utáni Európa újjáépítéséhez és egy közös európai piac létrehozásához—amely ma is a legnagyobb önálló kereskedelmi partnerünk; az EU és a NATO bővítésében, valamint az azt követő amerikai kereskedelmi és befektetési lehetőségekben; az USA fokozódó csendes-óceáni jelenlétében, ahol a kelet-ázsiai országok és gazdaságok gyors fejlődésben vannak, ahol tíz legfontosabb kereskedelmi partnerünk közül három található, s ahol hamarosan a világ középosztályának kétharmada él majd.

És a szabályokon alapuló nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi rendszer kifejlődésében, amely alátámasztotta a globális gazdasági növekedést és milliárdokat emelt ki a szegénységből. Éppen ezért annyira fontosak az olyan megállapodások, mint a Csendes-óceáni Partnerség, amely amerikai vezetéssel valósul meg, és a 21. századhoz alakítja a kereskedelmi szabályokat.

Jelentős hatalmi konfliktusok híján az országok háborúzás helyett világszerte saját gazdaságuk fejlesztésére fordíthatták idejüket, energiájukat és alkotó tehetségüket.

Természetesen ez fordítva is igaz: a kereskedelmi kötelékek gátat vetnek a konfliktusoknak, mert az országoknak immár sokkal több a veszítenivalójuk.

A világkereskedelem mintegy 90 százaléka tengeri úton zajlik—Afrika szarvától a Malaka-szorosig. Az amerikai haditengerészet járőrözi és védelmezi ezeket a tengeri útvonalakat, amelyek a térség stabilitása, valamint saját gazdasági növekedésünk és jólétünk tekintetében létfontosságúak.

Ez nem jótékonysági cselekedet.

A világpiac kilencvenöt százaléka az Egyesült Államokban határain kívül van. Magunk alatt vágnánk a fát, ha ettől elzárnánk magunkat.

Hogy az amerikai vállalatok külföldre szállíthatják áruikat, és üzleteket köthetnek más országokban, az szövetségi és partnerségi rendszerünknek köszönhető, mely világszerte lehetővé teszi a működésünket, nyugodt vizeket biztosít a kereskedelem és a tőke szabad áramlásának, valamint innovációra érett nemzetközi környezetet teremt.

Most már nagyon jól tudjuk azt is, hogy a nyereség nem mindig méltányos, egyenlő, vagy biztos mindenki számára. Többet kell még tennünk azért, hogy ez ne legyen így. Az Egyesült Államok, mint a világ legnagyobb kereskedő országa számára azonban jelenleg is igen előnyös és hasznos.

Továbbá, ha nem járunk élen a kereskedelmi szabályok lefektetésében és a legmagasabb szintű szabványok szerinti alakításában, akkor majd valaki más megteszi ezt—és nem felfelé, hanem lefelé tartó versenyben találjuk magunkat. Lefelé tartó, úgynevezett „race to the bottom” versenyben, amely káros a dolgozóinkra, a közös környezetünkre, a szellemi tulajdonunkra, valamint e globalizált világ átláthatóságára és integritására nézve, amitől akarva se menekülhetnénk.

Szövetségeink nem csupán katonai képességeinkből vagy gazdasági kapcsolatainkból nyerik hatékonyságukat, hanem demokratikus eszméinkből is—az emberi méltóságba vetett hitünkből és az emberi törekvések iránt tanúsított tiszteletünkből. A NATO alapító okirata hangsúlyozottan kimondja, hogy kollektív védelmi szövetségünk egyúttal demokratikus elveken, egyéni szabadságon és jogállamiságon alapuló értékek közössége is.

Ezen egyetemes értékek vonzereje az, mely világszerte mozgalmakat indított, hogy lerázzák a tekintélyelvűség láncait, és vállalják az alapvető demokratikus intézmények—a szabad sajtó, a civil társadalom, a politikai pártok, az elszámoltatható rendőrségi erők, a bírói függetlenség, az átlátható kormányzás, a jogállamiság, valamint az állampolgárokat képviselő parlament—kiépítésének és védelmezésének fáradságos munkáját.

Európában a NATO- és az EU-csatlakozás kilátásai felgyorsították ezt a haladást: stabil demokráciát kívántak az új tagoktól, s a viták békés megoldására ösztönözték őket.

Ma talán jelentéktelennek tűnnek ezek a bravúrok, de történelmi összefüggésben herkulesinek számítanak egy olyan földrészen, amelyet valaha a nacionalista vérbosszú irányított.

Az sem meglepő, hogy Kelet-Ázsiában a régió legerősebb demokráciái a legszilárdabb szövetségeseink, és új partnereinkkel, mint Mianmar és Vietnam, úgy erősödik a kapcsolatunk, ahogy a demokrácia iránti elkötelezettségük növekszik.

Egy olyan időszakban, amikor állami zsarnokok, proxy rezsimek és erőszakos szélsőségesek igyekeznek lecsapni a nézeteltéréseinkre, próbálják aláásni az egységünket, s befullasztani a civil társadalmat, szövetségeink megdönthetetlen bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a demokráciák nem a globális kiszolgáltatottság és a bizonytalanság forrásai. Éppen ellenkezőleg, ők jelentik erőnk és stabilitásunk legnagyobb tárházát.

Szövetségi és partnerségi hálózatunk velejárója az alapvető felismerés, miszerint az Egyesült Államok nem oldhatja meg a világ minden gondját, s önmagunkban egyet sem tudunk tökéletesen megoldani.

Barátokra van szükségünk, akikkel megosztjuk a terhet.

Mivel a ránk váró kihívások nem állnak meg a határoknál, és nem tesznek különbséget országok szerint. Ez olyan világ, ahol a járványok gyorsan áttörnek a határokon, a hackerek pedig a tűzfalakon; ahol erőszakos szélsőségesek rombolják a közösségeket, az éghajlatváltozás pedig a bolygónkat; ahol bevándorlók és menekültek soha nem látott tömege teszi napról-napra kockára az életét azért, hogy gazdasági lehetőségeket keressen, vagy menedéket találjon a háború elől.

Ezekhez a globális kihívásokhoz alapvetően új megoldások kellenek, amihez partnerek széles skálája biztosít eszközöket, szakértelmet és képzelőerőt.

De sürgős, bonyolult és sokrétű világügyek esetén nem könnyen és nem automatikusan jön létre a nemzetközi együttműködés. Ehhez valójában megalapozott bizalomra és összehangolt érdekekre van szükség, amely csak évek, sőt inkább évtizedek közös tevékenysége során alakulhat ki.

És szövetségeink ehhez ismét csak kész kapcsolatokat kínálnak, amelyeken keresztül másokat is mozgósíthatunk a közös veszélyek ellen.

Amikor Szíria és Irak ellenőrizetlen területeinek sötétjében kialakult a Daesh terrorkampánya, egy 66 tagból—köztük mind a 28 NATO-szövetségesből—álló szövetséget alakítottunk, hogy minden politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai eszközt felvonultassunk e fenyegetéssel szemben, s aláássuk a Daesh önjelölt kalifátusának alapjait, felfedjük e kegyetlen őrület mozgatórugóit.

Amikor az orosz agresszió megsértette a független, demokratikus Ukrajna szuverenitását és területi integritását, az Egyesült Államok és az EU összehangolt szankciókkal sújtotta. Nem véletlen, hogy Ausztrália, Japán, Norvégia és Kanada—a szövetségeseink—is csatlakoztak hozzánk. A szankciók terén tanúsított töretlen egységünk erőteljesen jelezte Oroszországnak, hogy nem tűrjük, hogy fegyveres fenyegetéssel átrajzolják a határokat. S bár a donbaszi területen változatlanul dúl az orosz agresszió, Ukrajna tovább halad a reformok útján, ezért fontosabb, mint valaha, hogy mindaddig fenntartsuk a szankciókat, amíg Oroszország nem tesz eleget a minszki megállapodásban foglalt kötelezettségvállalásainak.

Amikor azt láttuk, hogy az iráni nukleáris program felgyorsul, a megelőző intézkedések előtt pedig bezárul az ajtó, az Európai Unió szilárdan mellénk állt a szankciók terén, és segített abban, hogy a diplomáciát olyan történelmi megegyezés szolgálatába állítsuk, amely biztonságosabbá teszi a világot.

Amikor az Ebola lesújtott Nyugat-Afrika egyes részeire, és veszélyt jelentett akár az Egyesült Államok, akár Európa településeire nézve is, Franciaországgal és az Egyesült Királysággal együtt intenzív katonai és civil válaszintézkedéseket koordináltunk, és hozzájárulásokat gyűjtöttünk világszerte. Versenyt futottunk az idővel, s ebben segített, hogy mellettünk álltak legközelebbi szövetségeseink.

Amikor szökőár pusztított Dél-és Délkelet-Ázsiában, az Ausztráliával, Indiával és Japánnal való szoros együttműködés bőséges tapasztalatai segítettek összehangolni a multinacionális életmentő intézkedéseket.

Egy pillanatra gondolkozzanak el ezen, gondolják meg, képzeljék el, hogy a partnerségek és a szövetségek között évek során kialakult szokások és normák nélkül milyen nehéz lett volna bármelyik említett koalíciót ilyen gyorsan és hatékonyan összehozni. Ma az együttműködés rugalmas—és a szövetségépítés számos évtizedén alapuló—geometriája az, amely a kibertértől a világűrig felvértez bennünket az újabb biztonsági problémák ellen.

Nem tudjuk teljességgel elképzelni, hogy milyen lenne a világunk mindazon előnyök nélkül, amelyeket az amerikai szövetségek és partnerségek biztosítanak—mit jelentene, ha úgy kellene boldogulnunk a világban, hogy nincs mellettünk a hasonlóképpen gondolkodó barátok közössége, akikhez szükség esetén fordulhatunk.

Azt jelentené, hogy ad hoc megállapodásokat kellene kötnünk minden egyes alkalommal, amikor cselekedni akarunk—ez olyan rendkívüli diplomáciai feladat, amely elvonna minket a tényleges és adott problémától.

Olyan világot jelentene, ahol kevesebb az áru és sokkal drágább; ahol nehezebb utazni; ahol az oktatási cserekapcsolatok ugyancsak megnehezülnek, a nemzetközi kutatási együttműködés pedig csaknem lehetetlen.

Anarchiával járna a nyílt tengereken, kalózokkal, kábítószer-kereskedőkkel, csempészekkel, a szankciókat áthágók akadályozatlan mozgásával—és olyan globális hatalmi vákuummal, amelyet cseppet sem a mi értékeink szerint élők töltenek ki.

Olyan világot jelentene, amelyben ellenségeink felbátorodnak, és ellenünk fordulnak; ahol terjednek a nukleáris fegyverek; ahol sokkal nagyobb a véletlen háborúk kitörésének a veszélye, és a kis válságok könnyen nagyokká válnak. Más szóval, ez egy megzavarodott világ lenne—egy ijesztő világ nem csak az eljövendő nemzedékeknek, de nekünk, most élőknek is.

Ezért most nem időszerű, hogy feladjuk liberális nemzetközi rendünk lényegét. Épp ellenkezőleg: ideje, hogy megerősítsük!

Azzal kell kezdenünk, hogy sokkal egyértelműbben elismerjük, és sokkal hatékonyabban kezeljük mindazok jogos aggodalmait, akik úgy érzik, hogy lemaradnak, mert nekik nem kedvez ez a rendszer. Nem igazán beszélhetünk haladásról, ha túl sok honfitársunk érzi úgy, hogy nem a részese.

Nem kétséges, hogy óriási nyomás nehezedik a rendre.

Erre utalnak a kétség rohamai, az önbizalom hiánya, és az identitáskeresés a saját transzatlanti közösségünkben. Ezeket a választási év politikájában felerősített aggályokat halljuk itt, az Egyesült Államokban is. És természetesen ez mutatkozott meg az Egyesült Királyságban, ahol a britek nem olyan eredménnyel adtak hangot a szándékainknak, ahogyan mi szerettük volna.

Mint Kerry külügyminiszter két nappal ezelőtt Londonban mondta, „A jó barátok mindenkor fontosak. Bonyolult időkben különösen azok.”

Különleges kapcsolatunk továbbra is ugyanolyan erős lesz, és az USA biztonsági- és külpolitikájának szilárd alapja marad. Az Egyesült Királyság vezetői nélkül egyetlen jelenlegi világügyet sem kezelhetünk—semmi sem tud, semmi sem fog változtatni ezen!

Mi továbbra is vállvetve dolgozunk a szövetségesekkel, a partnerekkel, és a barátokkal—úgy formálva e nemzetközi rendet, hogy az jobban tükrözze az új valóságot, amiről az alapítóinak több mint hetven évvel ezelőtt fogalmuk sem lehetett.

Mi tovább erősítjük a szövetségeket, hasonlóan gondolkodó feltörekvő hatalmakkal működünk együtt, és költségeket rovunk azokra, akik erőszakkal igyekeznek érvényesíteni az akaratukat.

Továbbra is támogatjuk az új, fiatal vezetőket, az új hangokat és az új képviselőket, akik számos különféle közösségben bizonyíthatják e rend előnyeit.

Ez nem csupán az országok felelőssége, hanem mindannyiunké! És különösen, különösen a miénk, a külpolitikai közösség tagjaié, akiknek sokkal jobban kellene közvetítenünk azt, hogy mik a céljaink, munkánk értékeit pedig a nagyvárosokon kívül élők tapasztalataival kellene összekapcsolnunk, hogy minden honfitársunk életében élővé és relevánssá válhassanak.

Van egy történet, amit szívesen mesélünk—nem tudom biztosan, hogy igaz-e vagy sem— George Shultz egykori külügyminiszterről és új nagyköveteiről. Mielőtt bármelyik új nagykövet elindult volna új külügyi állomáshelyére, Shultz meghívta az irodájába, odakísérte az íróasztala mellett álló hatalmas földgömbhöz, s megkérte, mutasson rá az országára.

A nagykövet természetesen addig forgatta a földgömböt, amíg rá nem talált és rá nem mutatott új állomáshelyére. Ekkor a külügyminiszter finoman megfogta a kezét, s mutatóujját áthúzta az Egyesült Államok fölé, jelezvén, hogy „ez az Ön országa”—csendesen figyelmeztetve rá, hogy mi, közszolgák napi szinten felelősséggel tartozunk azért, hogy a legjobb amerikai értékeket és érdekeket képviseljük. És az egyre összetettebb világban a szövetségeink és partnerségeink segítenek abban, hogy pontosan ezt tegyük.

Nagyon szépen köszönöm.

Forrás: The Value of U.S. Alliances | Remarks | Deputy Secretary of State Antony J. Blinken | Center for Strategic and International Studies | Washington, DC | June 29, 2016

 


 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , | Comments Off

BESZÉD A SELECTUSA BEFEKTETÉSI CSÚCSON

John Kerry külügyminiszter | Washington, DC | 2016. június 21.

SECRETARY KERRY: (Taps.) Köszönöm, köszönöm szépen, köszönöm, köszönöm, köszönöm. Köszönöm szépen, hölgyeim és uraim; elfogadom a jelöltséget. (Taps.) Köszönöm. Ennél már nem lehet jobb. Ez a legjobbról szól – (nevetés) – ha be tudnám magamnak tárolni ezt a népszerűséget, akár be is szállhattam volna a versenybe az elnökjelöltségért.  (Nevetés.)

Igazán nagyszerű itt lenni mindnyájukkal  – nem tudom elhinni, hogy ennyi energiájuk van két nap után. Nem csoda, hogy ez egy nagy siker. Igazán örülök, hogy itt lehetek Önökkel és nagyra értékelem; sokan Önök közül nagy távolságot utaztak be, hogy itt lehessenek. Igazán örülök, hogy jó barátom, Penny Pritzker mutatott be. Egy pillanatra szeretném ezt gyorsan én is viszonozni, el kell mondanom Önöknek, hogy Penny és én már számos országban voltunk együtt, támogatva ezzel nem csupán a SelectUSA-t, hanem az erős gazdaságokat, a remek kereskedelmet,  globális, kulcsfontosságú gazdasági döntéseket. És Amerika számára nagyon pozitív, hogy  olyan vezetői vannak, mint Penny, aki abszolút egyenlő szinten képes tárgyalni más üzletemberekkel – tulajdonképpen, sok esetben Penny egy magasabb szinten áll. Ő maga is egy ilyen sikeres üzletember. A családja nagyszerű munkát végzett. Ő tudja, hogy miről beszél.

Különleges hitelességet vívtunk ki, amely segítette Obama elnök gazdasági kezdeményezéseinek és gazdaságpolitikájának folytatását, amit én számos kormányban nem láttam az elmúlt 30 év folyamán, vagy itt Washingtonban. És ő [Penny Pritzker] segített abban, hogy a gazdaságpolitika az amerikai külpolitika alappillérévé  váljon világszerte. És azt hiszem, Önök mindannyian egyetértenek, hogy a SelectUSA-t, amelyet eredetileg Obama elnök hívott létre, ő alakította át egy elképzelésből gazdasági szükségszerűséggé nemzetünk számára és erőfeszítéseink egyik központi alkotóelemévé, hogy megmutassuk és elmagyarázzuk a világnak: az amerikai magánszektor nyitott mindenki számára.

Személyes élményem is van ezzel kapcsolatban. Ez a karrierem egy kevesek által ismert része, amikor egy este, egy kései vacsora után Bostonban, amikor jogot tanultam, volt egy nagyszerű vacsorám egy barátommal, és valószínűleg egy üveg bor, vagy több is elfogyott és amikor kijöttünk a vacsoráról, sétálgattam, és édességre fájt a fogam, nagyon szerettem volna egy forró csokis kekszet enni. Abban az időben nem találtam egy helyet sem, ahol lehetett volna kapni a Faneuil Hallban, ha ismerik Bostont. Szóval egyszerre az az őrült ötletem támadt, hogy én nyitok majd egy üzletet. Egy héttel később már a Rouse céggel tárgyaltam. Hirtelen ott álltam a bérleti szerződésemmel. Nem édességboltot, hanem ínyenc éttermet szerettek volna. Szóval ilyen ínyencszerű édességboltnak hívtam.

És megnyitottunk. És egy héttel korábban rájöttem, hogy nagy szükségem lesz egy receptre. Elvégre valamit csinálnunk kell itt. (Nevetés.) Szóval hazamentem, és a sütőmben elkezdtem különféle receptekkel kikísérletezni, és kitaláltam egy receptet, aminek, emberek, olyan magas a koleszterin szintje, – (nevetés)-  hogy el se hinnék.  Azután megnyitottam a süteményboltot ami, el kell mondanom önöknek, még mindig ott van. Nyitva van. És ha nem váltottam volna közszolgálati karrierre, én lehettem volna a késő éjjeli harapnivalók  Steve Jobsa. (Nevetés.) És higgyék el, jobban fizetett volna, jobban, mint amennyit most kapok, de (nevetés).

Akárhogy is, ha képesek egy édesség iránti vágyat egy olyan vállalkozássá alakítani, ami még  40 év múlva is ott van, akkor bármire képesek az üzleti életben. Én mondom Önöknek. Tehát van remény mindenki számára. (Taps.)

Nos, tudom, hogy már hallották az elnöktől tegnap az ebéd alkalmával, és hallották Pennytől, és más tisztviselőktől, hogy az Egyesült Államok miért marad továbbra is az első számú befektetési célpont. Tudom, már hallották, hogy a latin-amerikai, csendes-óceáni, ázsiai, közel-keleti és máshol lévő cégek miért a mi piacainkra összpontosítják az idejüket, pénzüket és emberi erőforrásaikat. Azt is tudom, hogy én vagyok az utolsó felszólaló ezen a csúcstalálkozón, – ami azt jelenti, hogy egyedül én állok Önök és a happy hour  között. (Nevetés.) Szóval, ezt igyekszem tiszteletben tartani.

De engedjék meg, hogy hadd töltsek pár percet azzal, hogy elmagyarázom Önöknek, külügyminiszterként miért tartom központi fontosságúnak azokat az ügyeket,  amelyek a SelectUSA alapjai is egyben és kulcsfontosságúak a mai, nagyon összetett és gyorsan változó világ hatékony vezetése szempontjából, egy olyan világénak,  amely nem fogható ahhoz, amit az előző generációk megtapasztaltak. Összehasonlítva néhány döntéssel és konfliktussal, amelyekkel ma szembenézünk, az előző század egyszerű volt, mert olyan szinten dominálták állami szereplők, állami ambíciók és államok közötti konfliktusok, ami két világháborúba, Koreába és Vietnámba került nekünk, és így tovább. De ma, néhány kivétellel ugyan, főként nem állami szereplők azok, amelyek irányítják az új világrendet.

És az erőszak ellenére, amire nap mint nap ébredünk, a  azt láthatjuk, hogy ezekben a kegyetlen konfliktusokban,  tulajdonképpen ebben a században kevesebb számú embert ölnek meg, mint az előző században, és sokkal, sokkal több ember nőtt bele a középosztályba, több százmillióan Kínában, Indiában és sok más országban.  15 évvel ezelőtt, Korea segélyre szorult. Ma Korea segélyeket adományoz. Ez az az átalakulási folyamat, ami jelenleg zajlik.

És itt mindenki különböző országokból, különböző nyelveken örül. Különböző szakterületeink vannak, különböző – különböző vállalkozásokat képviselünk. Önök ezeknél az asztaloknál különböző vállakozásokat képviselnek, és sokan nagyon különböző szinteken. Viszont mindannyiunkra hatással vannak bizonyos kihívások, amelyek befolyásolják a gazdaságainkat, közös biztonságunkat kockáztatják és veszélyeztetik közös jövőnket.

Az én helyzeti előnyömből, külügyminiszterként, miután meglátogattam – nem is tudom, pontosan mennyi – több mint 90 országot és sok mérföldet utaztam, a sok változatos probléma közül, amellyel szembenézünk, úgy látom, három különböző, de összefüggő probléma emelkedik ki. Ezek azok a kihívások, amelyek meghatározzák majd ennek a kormánynak és generációnak az örökségét, csak úgy, mint a következő nemzedékek jólétét.

Az első az erőszakos szélsőségesség és azoknak a nem kormányzati szereplőknek a felemelkedése, akiknek  nincs cselekvési tervük – az általuk kihasznált frusztráción, az általuk támogatott fanatizmuson és az általuk lángra lobbantott konfliktusokon kívül. És ennek a kihívásnak a jelentőségét ma a világ minden egyes sarkában érzik, nyilvánvalóan ezt igazolták a floridai Orlandóban történt 9 nappal ezelőtti terrorista és homofób lövöldözések.

A második kihívásunk, hogy megőrizzük bolygónk egészségét a klímaváltozás és más környezeti ártalmak tükrében.  Néhányan – néhányan – még mindig azt hiszik, hogy ez távoli. Néhányan még meg is kérdőjelezik. De a legtöbb racionálisan gondolkodó ember ezen a bolygón megérti, hogy mi folyik itt.

A hangom egy kicsit érdes, mert a Sarkvidéken voltam, éppen pár nappal ezelőtt, ahol első kézből láttam, mi történik. Odarepültem és egy hajón voltam, közel a fjordokhoz, a jégfjordokhoz, ahonnan naponta 86 millió tonnányi olvadó gleccser zuhan  a fjordokba. Az  egynapi vízmennyiség abban a fagyott jégben elegendő New York város egy egész éves vízszükségleteinek teljes ellátására, és ez történik minden nap. És ma hegyek pereménél szürkeséget látunk ott, ahol korábban gleccser volt, és most nincs semmi – csupán 15 év leforgása alatt történt mindez.  A jégtakaró olvadása 1.2-1.8 méter  potenciális tengerszint emelkedést jelenthet.

Tehát a helyszínen megtudta, mi folyik  az Antarktiszon valójában, és hogy potenciálisan akár 7 méter  tengerszint-emelkedéssel nézünk szembe. Szóval ha biztosítási cégük van, vagy az óceán közelében élnek vagy befektetéseik vannak ott,  ahol ez a hatás közvetelenül érződhet,  nyilvánvalóan ezek azok a dolgok, amelyeken el kell kezdeniük  gondolkozni, mivel már tanúi lehetünk az ivóvízért folytatott összecsapásoknak ,  a vízhiány miatt  menekülőket, és jelentős változások zajlanak az élelmiszertermelésben és a vízkészlet alakulásában.

A harmadik kihívás esetében alapvető fontosságú, hogy összekapcsoljuk az első kettővel, és hogy fejlesszük az átfogó kormányzást azért, hogy a vezetők mindenütt megküzdhessenek a korrupcióval, közbizalmat szerezhessenek, az egységet inspirálhassák. És én, mint külügyminiszter mondom Önöknek, a Szenátus Külügyi Bizottságában töltött 28 év után, megdöbbent, milyen szinteket ölt a korrupció bizonyos helyeken. És tudom, hogy Önök közül, akik nemzetközi üzletekben érdekeltek, szembeszállnak ezzel különböző módszerek és döntések véghezvitelével.

Mindhárom kihívás, amit megemlítettem, kapcsolódik azokhoz a kérdésekhez, amelyek összehoznak minket az e heti konferencián: hogyan mélyítsük el kereskedelmi és befektetési kapcsolatainkat? Hogyan kössük össze a piacokat oly módon, ami biztosítja, hogy minden közösségünk virágozzék? Mit fogunk tenni azzal a 150 millió Afrikában élő gyermekkel, akiknek iskolára van szüksége, nem a héten, nem 10 év múlva, hanem most, de mégsem jut nekik iskola? Hogyan építsük fel a közös felemelkedésünket, ami – ahogy az leggyakrabban történik– a globális biztonság és béke alapja lehet?

Az összefüggések, barátaim, kristálytiszták. Minél jobban képesek vagyunk gazdasági lehetőséget nyújtani a fiatalok számára, annál kevésbé valószínű, hogy az erőszakos szélsőségesség csapdájába esnek. És vegyék figyelembe ezt: körülbelül 2 milliárd 15 éves vagy annál fiatalabb gyermek van ma a világon. Minél hamarabb fogjuk fel teljesen azt, hogy sürgősen foglalkozni kell a problémákkal, amelyeket említettem – a klímaváltozással és a korrupcióval – annál hamarabb fogjuk megragadni azokat a gazdasági lehetőségeket, amelyek gyakorlatilag elkerülhetetlenek azáltal, hogy forradalmasítják azt, ahogy létrehozzuk és megőrizzük az energiát és e közben milliónyi munkahelyet teremtünk.

Ez az emberiség történetének legnagyobb piaca, emberek. Massachusetts állama hatalmas vagyonra tett szert az 1990-es évek alatt. Minden ötödik amerikai kereső jövedelme emelkedett az 1990-es években. Egy 1000 milliárd dolláros piac volt körülbelül 1 milliárd szereplővel. Az energiapiac már szintén 4-5 millió szereplővel rendelkezik, már többezer milliárd  dollárral – sokszorosan – és azt mondják, hogy 20 és 50 ezer milliárd  dollárt fognak költeni a következő 20-30 év folyamán különböző típusú energiákra.

Szóval azáltal, hogy csatlakoznak egy teljes erejű kampányhoz a kormányzat fejlesztésének és a korrupció megszüntetésének céljaival, megnyithatjuk az utat a fenntartható növekedés felé, közben csökkentve az elidegenedés érzetét, amely sok embert mind maguk, mind a társadalom számára destruktív tevékenységek végrehajtására ösztönöz.

El kell mondanom Önöknek, hogy ezeknek a pontoknak az összekötése olyasvalami, ami történik meg automatikusan  a közbeszédben, és egy kis időbe telt számomra, hogy tényleg megértsem az összefüggést. De ezek miatt az összefüggések miatt  van, hogy külügyminiszterségem első napjától kezdve hangsúlyozok, miszerint a külpolitika és a gazdaságpolitika ugyanazon érme két oldala, azaz hogy a gazdaságpolitika külpolitika, és a külpolitika gazdaságpolitika.

Ez pedig csupán józan ész, ugyanis  ha üzletelünk egymással határokon átívelve, amikor országaink egymással kereskednek és egymás piacaira fektetnek be és mindannyian részvényesek vagyunk, akkor kormányainknak annál több ösztönző ereje van, hogy együttműködjenek egy egész sornyi kritikus ügyben. Továbbá, a megnövelt kereskedelmi jelenlétünk nettó előny a gazdasági növekedésben mindegyik közösségünkben, mivel ha együtt növekedünk, jobban teljesítünk.

És végezetül, ezen a napon és ebben a korban, megfigyelhető tény, hogy egy nemzet érdekeit és szövetségeit nem csupán egy távoli csatamezőn bevetett csapatok vagy tengerentúli szolgálatot teljesítő diplomaták határozzák meg, hanem a mai vállalkozók, vállalatigazgatók és üzlettulajdonosok is, mint Önök, a cégek által, amelyeket felépítenek, a munkások által, akiket felvesznek, a diákok által, akiket tanítanak, és az emberek közötti kapcsolatok által, amelyeket összekovácsolnak.

Szóval, amikor a német Berghoff Csoport úgy dönt, hogy gyárat épít az alabamai Auburnben, a cég nemcsak 100 magasan képzett, jól fizetett állást hoz létre, hanem új kapcsolatot is az Egyesült Államok és az egyik legerősebb és legmegbízhatóbb szövetségesünk között. Amikor a kínai Envision Energy úgy dönt, hogy egy innovációs központot hoz létre  szélenergia szoftver fejlesztése céljából a kolorádói  Boulderben, a cég olyan köteléket hoz létre a helyi amerikai közösséggel, amelyre a két kormány közül egyik sem lenne képes, de amely azt a célt szolgálja, hogy közben erősítsük a kétoldali kapcsolatainkat és lehetőségeket hozzunk lére.

Épp most jöttem vissza Kínából a kétnapos Biztonsági és Gazdasági Párbeszéd eseményről, és elmondhatom Önöknek, hogy a kölcsönös függőség, amely ezeknek a kapcsolatoknak egyik következményeként jelenik meg, automatikusan megjeleníti magát más döntésekben, amelyekkel ott kezdünk szembenézni, ahol nézeteltéréseink lehetnek. Egyébként pedig segít elgondokozni Önöknek azon, hogyan lehet máshogy kezelni ezeket a különbségeket.

Amikor az indiai Aurobindo Pharma létrehoz egy üzemet Észak-Karolinában, Durhamben, a befektetése eléri a helyi tehetségeket, növeli a munkalehetőségeket, új kutatás-fejlesztési központot hoz létre az egészségügyben, megnyitja az ajtót a világ legrégebbi és legnagyobb demokráciái közötti  egy mélyebb stratégiai együttműködés felé.

A Külügyminisztériumban és az Obama-kormányzat egészében, mi megértjük ezen befektetések és sok más alapvető dolog fontosságát gazdaságunk, diplomáciánk és nemzetközi vezető szerepünk számára. Ezek mind összekapcsolódnak.

És az elnök ezért hozta létre és működteti a SelectUSA-t elsősorban. Felismerjük, hogy a növekvő befektetések az Egyesült Államokon belül és kívül minden résztvevő fél számára kedvezőek, amelyek megtartják mukahelyeinket az Önök közösségeikben, növelik a külföldi fejlesztési munkát és fejlesztik  a gazdaságot mindenki számára.

Értékeljük azt is, hogy a mélyebb kereskedelem és befektetés sokkal egészségesebb kétoldalú kapcsolatokat eredményez. Egymáshoz kötik az országokat és bátorítanak mindenkit, hogy ugyanazon szabályok szerint játszanak. És egy mechanizmust is létrehoznak, hogy megerősítsék azokat a szabályokat, amelyeket most két fordulópontot jelentő kereskedelmi egyezményen keresztül szeretnénk megtenni, és hallottak Mike Froman-től a TP-ről  a csendes-óceáni gyűrű mentén, és Európában a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Együttműködésről.

Nem lehet meglepetés, figyelembe véve mindezen tényezőt, hogy a Külügyminisztérium a SelectUSA és az FTI promócióját prioritássá tette. Külügyi szolgálatunk tisztviselői tudják, hogy portfólióik része a gazdasági nagykövetként való szolgálat. És elmondtam mindenkinek a követségeinken, hogy a munkánk nem csak az, hogy elküldjünk valamit a gazdasági tisztségviselőnek és annyi, majd elfelejtkezzünk az egészről.

De ma diplomáciai erőfeszítéseink alapja, hogy segítsük vállalkozásainkat. Személyesen telefonáltam és dolgoztam szerződéseken Egyiptomban, most Iránban a Boeing miatt, és más erőfeszítéseken dolgoztam a világ sok más részén, ahol szükséges az a bizonyos felhajtóerő, hogy átlépjük a vonalat vagy átlépjük az akadályt vagy elkezdjünk változtatni. És szeretném leszögezni, hogy nagyköveteink és gazdasági szakembereink az elsők között vannak, akikkel  a külföldi üzletemberek találkoznak, amikor elkezdik felfedezni a befektetéseket az Egyesült Államokban.

Pontosan ez az, amiért képviselet-vezetőink delegációkat kísértek  a vendéglátó  országaikból minden egyes SelectUSA-találkozóra, beleértve az idei  22-t. És ez az, amiért nagykövetségeink és konzulátusaink világszerte foglalkoztatnak kereskedelmi tisztségviselőket, akik arra összpontosítanak, hogy befektetéseket vonzzanak a tengerentúlról, és alapvető kapcsolatként működnek a külföldi cégek, illetve az amerikai kormányzati partnerek, gazdaságfejlesztési tisztviselők és közösségek között.

És képviseleteink szintén ezért látják el tanácsokkal az Önök cégeit, válaszolnak kérdésekre a piacainkról, nyújtanak információt az érzékelhető és potenciális belépési akadályokról, és kötik össze Önöket a SelectUSA eszközeivel és szolgáltatásaival. És mindezt azért tesszük, mert segít nekünk, hogy segíthessünk Önöknek üzletet kötni, ami nagymértékű energiát, a munka és a gazdasági tevékenység kreativitását hozza el partjainkra.

Röviden, a SelectUSA munkáját a minisztériumunk napi erőfeszítéseinek fősodratú részévé alakítottuk, hogy elmélyítsük a diplomáciai kapcsolatokat, érvényesítsük érdekeinket és támogassuk közös értékeinket. És teljesen meg vagyok győződve – a kétség legkisebb szikrája sincs bennem -, hogy az amerikaiak sokkal jobban járnak  ennek eredményeképpen, csakúgy, mint partnereink.

Szóval az alapvető ötlet az, hogy a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése központi fontosságú a globális vezetésünk számára, amely, azt hiszem, az utóbbi években külpolitikánk egyik sokkal prominensebb vonásává vált, habár ez nem új koncepció. De Penny egyik elődje, egyébként az egyik első kereskedelmi miniszterünk, egy Oscar Straus nevű fickó szerint a kereskedelmi diplomácia „kölcsönösségen alapszik, a béke, az egyenlő lehetőségek és a nyitott kapuk diplomáciája.”

Szóval már egy ideje napirenden van ez az elképzelés,  de nem hiszem, hogy olyan intenzitással gyakorolták, amilyen intenzitással Önök ma segítik ennek gyakorlását, és nem hiszem, hogy bárki dolgozott volna korábban egy ennyire  gazdasági sikerekre  éhes világban, ahol az étvágy akkorra lett volna, mint manapság.

Barátaim, nyilvánvaló, hogy amikor ma befektetnek az Egyesült Államokban, úgy gondolom, hogy Önök biztosan egy sikeresebb világba, egy biztonságosabb bolygóba, és a béke és lehetőségek – reméljük, látni fogják a kapcsolatot – jövőjébe fektetnek, amelyet nyilvánvalóan biztosítani szeretnénk családjaink, munkavállalóink és országaink számára.

Azzal szeretném zárni, hogy azt mondom Önöknek, megtiszteltetés külügyminiszterként szolgálni ezekben a nehéz időkben. Előrelépést tettünk Líbiában és Jemenben, sőt, Szíriában és Irakban is az Iszlám Állam ellen. Abszolút meg vagyok győződve arról, hogy le fogjuk győzni és el fogjuk pusztítani az Iszlám Államot a következő hónapok és a következő év folyamán. És meg vagyok győződve, hogy ebből egy nagyobb, erős fókusz következik majd erre a kihívásra, amelyet itt ma jellemeztem, nagyobb mozgástérrel, amelyben képesek leszünk megküzdeni vele.

Szóval szeretném megdicsérni Önöket elkötelezettségükért, itt, mint ezen kezdeményezés részeseit. Tudom, hogy néha odakint keménynek tűnnek a dolgok, és amikor így van, mindig eszembe jutnak Nelson Mandela intelmei, miszerint mindig minden nehéznek tűnik, amíg nincs megcsinálva. És azt hiszem, egy jó adag inspirációt kellene merítenünk ebből a gondolatból.

Köszönöm a megtiszteltetést, hogy itt lehetek ma Önökkel, és köszönök mindent, amit tesznek. Köszönöm.

(Taps.)

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , | Comments Off

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELÍTÉLI AZ ISZTAMBULI ATATÜRK REPÜLŐTÉR ELLENI TERRORTÁMADÁST

Sajtóközlemény |Mark C. Toner | helyettes külügyi szóvivő |Washington |2016. Június 28.

Az Egyesült Államok határozottan elítéli az isztambuli Atatürk repülőtér elleni mai terrortámadást. Részvétünket fejezzük ki az áldozatok családjainak és reméljük, hogy a sebesültek hamarosan felgyógyulnak.  A nyomozás során mindvégig szoros kapcsolatban leszünk a török hatóságokkal.

Szolidárisak vagyunk NATO Szövetségesünkkel, Törökországgal a terrorizmus elleni harcban.  Sajnos ez a halálos támadás csak a legutóbbi volt az ártatlan civilek megölésére és megsebesítésére irányuló támadássorozatban. Ezek a támadások csak megerősítik elkötelezettségünket, hogy együtt dolgozzunk Törökország kormányával a terrorizmus elleni harcban és támogassuk mindazokat, akik a béke előmozdításán és a megbékélésen dolgoznak szerte a régióban.

Forrás: United States Condemns Terrorist Attack on Istanbul’s Ataturk Airport | Press Statement | Mark C. Toner | Deputy Department Spokesperson | Washington, DC | June 28, 2016

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , | Comments Off

KERRY KÜLÜGYMINISZTER NYILATKOZATA AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG – EURÓPAI UNIÓ NÉPSZAVAZÁSRÓL

USA Külügyminisztériuma | 2016. június 24.

A mai nap folyamán beszéltem Philip Hammond brit külügyminiszterrel az Egyesült Királyságban tegnap lezajlott népszavazásról. Az Egyesült Királyság polgárai meghozták a döntésüket, és mi azt, természetesen, tiszteletben tartjuk.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, a britek semmilyen módon nem távolodnak el azoktól az elvektől és értékektől, amelyek a Transzatlanti Partnerség támaszai, sem pedig attól a fontos szereptől, amelyet az Egyesült Királyság a béke és stabilitás elősegítésében játszik az egész világon.  Az a különleges kapcsolat, amely régóta fennáll az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között, folytatódik.   Országaink továbbra is erős és éber NATO Szövetségesek, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, kereskedelmi partnerek és közeli barátok maradnak.

Szeretném az USA elkötelezettségét is megerősíteni az Európai Unió, valamint az Európával közös napirend iránt olyan ügyeket illetően, mint Ukrajna, a nukleáris fegyverkezés, a klímaváltozás, a kereskedelem, valamint az emberi jogok.

Egy dolog biztosan nem fog változni az elkövetkező évek során: ez pedig az, hogy Amerika hathatósan támogatja mind európai barátait, mind a demokrácia kölcsönös támogatásán, a béke és a jogállamiság iránti elkötelezettségen alapuló euro-atlanti kapcsolatot.

Forrás: On the United Kingdom – European Union Referendum | Press Statement | John Kerry | Secretary of State| Washington, DC | June 24, 2016

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , | Comments Off

AZ ELNÖK NYILATKOZATA AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG REFERENDUMÁRÓL

Az Egyesült Királyság népe beszélt, és mi tiszteletben tartjuk a döntésüket. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közti különleges kapcsolat szilárd és az Egyesült Királyság NATO tagsága létfontosságú sarokköve marad az USA kül-, biztonság-, valamint gazdaságpolitikájának. Csak úgy, mint kapcsolatunk az Európai Unióval, amely oly sokat tesz a stabilitás elősegítéséért, a gazdasági növekedés serkentéséért, és a demokratikus értékek és ideák erősítéséért az egész kontinensen és túl. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió továbbra is nélkülözhetetlen partnerei az Egyesült Államoknak, és azok is maradnak, mialatt elkezdik tárgyalásaikat meglévő kapcsolataikról annak érdekében, hogy a stabilitás, a biztonság, és a jólét továbbra is fenntartható legyen Európában, Nagy-Britanniában, Észak-Írországban és a világban.

Source: Statement by the President on the UK Referendum

Posted in Foreign Policy | Tagged , , | Comments Off

OBAMA ELNÖK NYILATKOZATA A MENEKÜLTEK VILÁGNAPJÁN

Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | 2016. június 20.

Ma, a Menekültek Világnapján elismerjük azokat a kihívásokat és nehézségeket, melyekkel a menekülteknek szembe kell nézniük, tisztelettel adózunk bátorságuknak és kitartásuknak a nyomasztó akadályokkal szemben, és ünnepeljük az értékeket, melyekkel Nemzetünket gazdagították.

Az idei megemlékezések idején az ENSZ menekültügyi főbiztosának jelentése szerint a fokozódó erőszak, bizonytalanság és üldöztetés következtében több ember él otthonán kívül, mint valaha. Világszerte több mint 65 millió ember – több mint Franciaország, vagy Kalifornia és Texas együttes népessége – kényszerült elhagyni otthonát.  Több mint felük gyermek.  Az emberi szenvedésnek ekkora mértéke szinte felfoghatatlan. Nem kérdés, hogy erre a világnak válaszolnia kell.

A nemzetközi közösség, humanitárius szervezetek és civil szervezetek, valamint egyszerű magánszemélyek minden nap azon dolgoznak, hogy segítsék e sérülékeny népességet. Ami minket illet, az Egyesült Államok több humanitárius segítséget nyújt a menekülteknek, mint bármely más ország, és a világ legnagyobb menekült letelepítési programját működteti. Az általunk támogatott programok élelmet, vizet, menedéket és orvosi ellátást biztosítanak a menekülteknek, és harcolnak a biztonsághoz, méltósághoz és hosszú távú megélhetési lehetőségekhez való jogaikért.

De ahhoz, hogy válaszolhassunk a ma példa nélküli kihívására, mindannyiunknak többet kell tennünk. Szeptemberben, amikor a világ vezetői részt vesznek az ENSZ Közgyűlésen, összehívok egy menekültügyi vezetői csúcsértekezletet. E csúcstalálkozó előtt az Egyesült Államok sürget más kormányokat, hogy több pénzzel járuljanak hozzá a humanitárius segélyezés működtetéséhez, több menekültnek adjanak lehetőséget dolgozni és tanulni, és több alkalmat biztosítsanak a letelepedésre azoknak a menekülteknek, akik nem tudnak biztonságban hazatérni, vagy ott maradni, ahol jelenleg vannak.  Arra bíztatjuk nem-kormányzati partnereinket, beleértve a magánszektort, hogy tegyenek ők is többet.

Miközben segélyeinkkel többezer kilométer távolságban levő menekülteket támogatunk, számtalan amerikai nap mint nap kiveszi részét a menekültek fogadásából és támogatásából akkor is, amikor azok az Egyesült Államokban kezdik újra az életüket. Az a sokmillió menekült, aki az évek során letelepedett nálunk, mind-mind egy jobb holnapról álmodott. Mindegyikük gazdagította azt a változatos mozaikot, ami Amerika. Életük és elért eredményeik élő szemrehányásként állnak szemben a vakbuzgósággal és brutalitással, ami elől elmenekültek, és kiváló példái az emberi tűrőképességnek, reménynek és teljesítménynek.

A mai napon az egész világon  a menekültek lelkierejéről és kitartásáról emlékezünk meg, és mindazok elkötelezettségéről, akik segítik őket útjuk során és az után. A menekültek védelmezése és segítése Nemzetünk történelmének részét képezik, és továbbra is enyhíteni fogjuk a menekültek szenvedéseit külföldön és üdvözöljük őket itthon, mert ez a tettünk amerikai értékeinket és Nemzetünk legnemesebb hagyományait tükrözi, gazdagítja társadalmunkat és erősíti kollektív biztonságunkat.

Forrás: Statement by the President on World Refugee Day (2016)

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , | Comments Off

ELNÖKI BESZÉD A TRAGIKUS ORLANDÓI LÖVÖLDÖZÉSRŐL

A Fehér Ház |Sajtószóvivői Iroda| 2016. június 12.|Azonnali közzétételre

Mi, amerikaiak, ma több tucat ártatlan ember brutális legyilkolása—borzalmas lemészárlása—miatt vagyunk lesújtva. Imádkozunk családjaikért, akik szívszakadva, vergődve keresik a magyarázatot. Az orlandóiak mellett állunk, akik átélték e városuk elleni, szörnyű támadást. Bár még csak a vizsgálat kezdeti szakaszában vagyunk, ahhoz már eleget tudunk, hogy kimondhassuk: ez terrorcselekmény és gyűlöletből fakadó tett volt. S mint amerikaiak, egyek vagyunk a fájdalomban, a felháborodásban, s azon elhatározásunkban, hogy megvédjük népünket.

Most fejeztem be egy megbeszélést Comey FBI igazgatóval, valamint belbiztonsági és nemzetbiztonsági tanácsadóimmal. Az FBI a helyszínen van, és a helyi bűnüldöző szervekkel együttműködve vezeti a vizsgálatot. Elrendeltem, hogy a szövetségi kormány minden elérhető forrása a rendelkezésükre álljon.

Még csak most ismerjük meg a tényeket. A vizsgálat még nyitott. Még nem tudunk határozott ítéletet alkotni arról, hogy pontosan mi motiválta a gyilkost. Az FBI—helyesen—terrorcselekményként vizsgálja. Úgy rendelkeztem, hogy erőfeszítést nem kímélve derítsük ki, hogy a gyilkos állt-e, s ha igen, milyen kapcsolatban terrorista csoportokkal, vagy merített-e ösztönzést azokból. Az azonban egyértelmű, hogy tele volt gyűlölettel. A következő napok során meg fogjuk tudni, hogy hogyan és miért történt mindez, s a tények ismeretében lépünk tovább.

Ma reggel beszéltem jó barátommal, Buddy Dyer orlandói polgármesterrel, s tolmácsoltam neki az egész amerikai nép részvétét. Bármely településünkön megtörténhetett volna ugyanez. Így azt mondtam Dyer polgármesternek, hogy minden segítséget megkap, amire neki és az orlandóiaknak szüksége van. Ma az egész ország mellettük van, és holnap, s a későbbiekben is ott lesz.

Őszinte hálánkat fejezzük ki a rendőrségnek, s mindazoknak a segítségnyújtóknak, akik elsőként rohantak a tűzvonalba. Bátorságukkal és szakmai hozzáértésükkel további életeket mentettek meg, s megakadályozták, hogy még súlyosabbra forduljon a vérengzés. Hivatásos rendfenntartóink ilyen áldozatokat hoznak értünk minden egyes nap, s ezt sohasem tudjuk eléggé megköszönni nekik.

Ez a nap különösen szívszorító minden olyan barátunk—amerikai polgártársunk—számára, aki leszbikus, meleg, biszexuális vagy transznemű. A lövöldöző egy olyan éjszakai szórakozóhelyet vett célba, ahol azért gyűltek össze az emberek, hogy a barátaikkal lehessenek, énekelhessenek, táncolhassanak, élhessék az életüket. A megtámadott hely nem csupán egy éjszakai szórakozóhely—ez a szolidaritás és az egyenrangúság színhelye, ahová azért jönnek az emberek, hogy figyelmet keltsenek, elmondhassák a gondolataikat, és felléphessenek a polgárjogaikért.

Ez tehát józanul arra figyelmeztet bennünket, hogy ha támadás éri bármely honfitársunkat, akkor az–faji, etnikai, vallási vagy szexuális irányultságtól függetlenül—mindannyiunk ellen, valamint az egyenlőség és méltóság, az országunkat jellemző alapvető értékeink ellen is irányul. S semmiféle gyűlölet- vagy terrorcselekmény sem fog soha változtatni azon, hogy kik vagyunk, vagy az értékeinken, amelyek miatt amerikaiak vagyunk.

A mai nap az amerikai történelem eddigi legsúlyosabb lövöldözésének a napja. A lövésznek nyilvánvalóan egy kézifegyvere és egy erős gépfegyvere volt. A mészárlás tehát egyúttal arra is figyelmeztet, hogy mennyire könnyen szerezhet valaki fegyvert, amellyel emberekre lőhet egy iskolában, imaházban, moziban, vagy egy éjszakai szórakozóhelyen. El kell döntenünk, hogy ilyen országban akarunk-e élni. És az is egy döntés, ha aktívan semmit sem teszünk.

A következő órákban és napokban meg fogjuk ismerni a tragédia áldozatait. A nevüket. Az arcukat. Megtudjuk, kik voltak. Azt, hogy mennyi örömöt jelentettek a családjaiknak és a barátaiknak, s mit változtattak e világon. Mondjanak egy imát értük, és mondjanak egyet a családjukért is—hogy Isten adjon nekik elég erőt ahhoz, hogy el tudják viselni az elviselhetetlent! S nekünk is adjon elég erőt ahhoz, hogy mellettük állhassunk, s hogy legyen erőnk és bátorságunk ahhoz, hogy változzunk. Meg kell mutatnunk, hogy ránk, a mi országunkra sokkal jellemzőbb az, ahogyan ők élték az életüket, mint a gyűlölet, amely abban az emberben élt, aki elvette őket tőlünk.

Mindehhez ösztönzést nyerünk majd a hősies és önzetlen cselekményekből is: a barátok hogyan segítették barátaikat, hogyan vigyáztak a másikra, s hogyan mentettek életeket. A gyűlölettel és erőszakkal szemben mi szeretni fogjuk egymást. Nem hódolunk be a félelemnek, és nem fordulunk egymás ellen. Ehelyett egy emberként állunk ki, mi, amerikaiak, hogy megvédjük népünket, megvédjük nemzetünket, és fellépjünk azok ellen, akik fenyegetnek bennünket.

Isten áldja meg a ma elvesztett amerikaiakat. Áldja meg a családjaikat. Kérjük Őt, őrizze továbbra is ezt az országot, amelyet szeretünk. Köszönöm.

Forrás: Remarks by the President on Mass Shooting in Orlando |The White House |Office of the Press Secretary|For Immediate Release| June 12, 2016|

Posted in Uncategorized | Tagged , , , , | Comments Off