AZ ELNÖK NYILATKOZATA AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG REFERENDUMÁRÓL

Az Egyesült Királyság népe beszélt, és mi tiszteletben tartjuk a döntésüket. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közti különleges kapcsolat szilárd és az Egyesült Királyság NATO tagsága létfontosságú sarokköve marad az USA kül-, biztonság-, valamint gazdaságpolitikájának. Csak úgy, mint kapcsolatunk az Európai Unióval, amely oly sokat tesz a stabilitás elősegítéséért, a gazdasági növekedés serkentéséért, és a demokratikus értékek és ideák erősítéséért az egész kontinensen és túl. Az Egyesült Királyság és az Európai Unió továbbra is nélkülözhetetlen partnerei az Egyesült Államoknak, és azok is maradnak, mialatt elkezdik tárgyalásaikat meglévő kapcsolataikról annak érdekében, hogy a stabilitás, a biztonság, és a jólét továbbra is fenntartható legyen Európában, Nagy-Britanniában, Észak-Írországban és a világban.

Source: Statement by the President on the UK Referendum

Posted in Foreign Policy | Tagged , , | Comments Off

OBAMA ELNÖK NYILATKOZATA A MENEKÜLTEK VILÁGNAPJÁN

Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | 2016. június 20.

Ma, a Menekültek Világnapján elismerjük azokat a kihívásokat és nehézségeket, melyekkel a menekülteknek szembe kell nézniük, tisztelettel adózunk bátorságuknak és kitartásuknak a nyomasztó akadályokkal szemben, és ünnepeljük az értékeket, melyekkel Nemzetünket gazdagították.

Az idei megemlékezések idején az ENSZ menekültügyi főbiztosának jelentése szerint a fokozódó erőszak, bizonytalanság és üldöztetés következtében több ember él otthonán kívül, mint valaha. Világszerte több mint 65 millió ember – több mint Franciaország, vagy Kalifornia és Texas együttes népessége – kényszerült elhagyni otthonát.  Több mint felük gyermek.  Az emberi szenvedésnek ekkora mértéke szinte felfoghatatlan. Nem kérdés, hogy erre a világnak válaszolnia kell.

A nemzetközi közösség, humanitárius szervezetek és civil szervezetek, valamint egyszerű magánszemélyek minden nap azon dolgoznak, hogy segítsék e sérülékeny népességet. Ami minket illet, az Egyesült Államok több humanitárius segítséget nyújt a menekülteknek, mint bármely más ország, és a világ legnagyobb menekült letelepítési programját működteti. Az általunk támogatott programok élelmet, vizet, menedéket és orvosi ellátást biztosítanak a menekülteknek, és harcolnak a biztonsághoz, méltósághoz és hosszú távú megélhetési lehetőségekhez való jogaikért.

De ahhoz, hogy válaszolhassunk a ma példa nélküli kihívására, mindannyiunknak többet kell tennünk. Szeptemberben, amikor a világ vezetői részt vesznek az ENSZ Közgyűlésen, összehívok egy menekültügyi vezetői csúcsértekezletet. E csúcstalálkozó előtt az Egyesült Államok sürget más kormányokat, hogy több pénzzel járuljanak hozzá a humanitárius segélyezés működtetéséhez, több menekültnek adjanak lehetőséget dolgozni és tanulni, és több alkalmat biztosítsanak a letelepedésre azoknak a menekülteknek, akik nem tudnak biztonságban hazatérni, vagy ott maradni, ahol jelenleg vannak.  Arra bíztatjuk nem-kormányzati partnereinket, beleértve a magánszektort, hogy tegyenek ők is többet.

Miközben segélyeinkkel többezer kilométer távolságban levő menekülteket támogatunk, számtalan amerikai nap mint nap kiveszi részét a menekültek fogadásából és támogatásából akkor is, amikor azok az Egyesült Államokban kezdik újra az életüket. Az a sokmillió menekült, aki az évek során letelepedett nálunk, mind-mind egy jobb holnapról álmodott. Mindegyikük gazdagította azt a változatos mozaikot, ami Amerika. Életük és elért eredményeik élő szemrehányásként állnak szemben a vakbuzgósággal és brutalitással, ami elől elmenekültek, és kiváló példái az emberi tűrőképességnek, reménynek és teljesítménynek.

A mai napon az egész világon  a menekültek lelkierejéről és kitartásáról emlékezünk meg, és mindazok elkötelezettségéről, akik segítik őket útjuk során és az után. A menekültek védelmezése és segítése Nemzetünk történelmének részét képezik, és továbbra is enyhíteni fogjuk a menekültek szenvedéseit külföldön és üdvözöljük őket itthon, mert ez a tettünk amerikai értékeinket és Nemzetünk legnemesebb hagyományait tükrözi, gazdagítja társadalmunkat és erősíti kollektív biztonságunkat.

Forrás: Statement by the President on World Refugee Day (2016)

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , | Comments Off

ELNÖKI BESZÉD A TRAGIKUS ORLANDÓI LÖVÖLDÖZÉSRŐL

A Fehér Ház |Sajtószóvivői Iroda| 2016. június 12.|Azonnali közzétételre

Mi, amerikaiak, ma több tucat ártatlan ember brutális legyilkolása—borzalmas lemészárlása—miatt vagyunk lesújtva. Imádkozunk családjaikért, akik szívszakadva, vergődve keresik a magyarázatot. Az orlandóiak mellett állunk, akik átélték e városuk elleni, szörnyű támadást. Bár még csak a vizsgálat kezdeti szakaszában vagyunk, ahhoz már eleget tudunk, hogy kimondhassuk: ez terrorcselekmény és gyűlöletből fakadó tett volt. S mint amerikaiak, egyek vagyunk a fájdalomban, a felháborodásban, s azon elhatározásunkban, hogy megvédjük népünket.

Most fejeztem be egy megbeszélést Comey FBI igazgatóval, valamint belbiztonsági és nemzetbiztonsági tanácsadóimmal. Az FBI a helyszínen van, és a helyi bűnüldöző szervekkel együttműködve vezeti a vizsgálatot. Elrendeltem, hogy a szövetségi kormány minden elérhető forrása a rendelkezésükre álljon.

Még csak most ismerjük meg a tényeket. A vizsgálat még nyitott. Még nem tudunk határozott ítéletet alkotni arról, hogy pontosan mi motiválta a gyilkost. Az FBI—helyesen—terrorcselekményként vizsgálja. Úgy rendelkeztem, hogy erőfeszítést nem kímélve derítsük ki, hogy a gyilkos állt-e, s ha igen, milyen kapcsolatban terrorista csoportokkal, vagy merített-e ösztönzést azokból. Az azonban egyértelmű, hogy tele volt gyűlölettel. A következő napok során meg fogjuk tudni, hogy hogyan és miért történt mindez, s a tények ismeretében lépünk tovább.

Ma reggel beszéltem jó barátommal, Buddy Dyer orlandói polgármesterrel, s tolmácsoltam neki az egész amerikai nép részvétét. Bármely településünkön megtörténhetett volna ugyanez. Így azt mondtam Dyer polgármesternek, hogy minden segítséget megkap, amire neki és az orlandóiaknak szüksége van. Ma az egész ország mellettük van, és holnap, s a későbbiekben is ott lesz.

Őszinte hálánkat fejezzük ki a rendőrségnek, s mindazoknak a segítségnyújtóknak, akik elsőként rohantak a tűzvonalba. Bátorságukkal és szakmai hozzáértésükkel további életeket mentettek meg, s megakadályozták, hogy még súlyosabbra forduljon a vérengzés. Hivatásos rendfenntartóink ilyen áldozatokat hoznak értünk minden egyes nap, s ezt sohasem tudjuk eléggé megköszönni nekik.

Ez a nap különösen szívszorító minden olyan barátunk—amerikai polgártársunk—számára, aki leszbikus, meleg, biszexuális vagy transznemű. A lövöldöző egy olyan éjszakai szórakozóhelyet vett célba, ahol azért gyűltek össze az emberek, hogy a barátaikkal lehessenek, énekelhessenek, táncolhassanak, élhessék az életüket. A megtámadott hely nem csupán egy éjszakai szórakozóhely—ez a szolidaritás és az egyenrangúság színhelye, ahová azért jönnek az emberek, hogy figyelmet keltsenek, elmondhassák a gondolataikat, és felléphessenek a polgárjogaikért.

Ez tehát józanul arra figyelmeztet bennünket, hogy ha támadás éri bármely honfitársunkat, akkor az–faji, etnikai, vallási vagy szexuális irányultságtól függetlenül—mindannyiunk ellen, valamint az egyenlőség és méltóság, az országunkat jellemző alapvető értékeink ellen is irányul. S semmiféle gyűlölet- vagy terrorcselekmény sem fog soha változtatni azon, hogy kik vagyunk, vagy az értékeinken, amelyek miatt amerikaiak vagyunk.

A mai nap az amerikai történelem eddigi legsúlyosabb lövöldözésének a napja. A lövésznek nyilvánvalóan egy kézifegyvere és egy erős gépfegyvere volt. A mészárlás tehát egyúttal arra is figyelmeztet, hogy mennyire könnyen szerezhet valaki fegyvert, amellyel emberekre lőhet egy iskolában, imaházban, moziban, vagy egy éjszakai szórakozóhelyen. El kell döntenünk, hogy ilyen országban akarunk-e élni. És az is egy döntés, ha aktívan semmit sem teszünk.

A következő órákban és napokban meg fogjuk ismerni a tragédia áldozatait. A nevüket. Az arcukat. Megtudjuk, kik voltak. Azt, hogy mennyi örömöt jelentettek a családjaiknak és a barátaiknak, s mit változtattak e világon. Mondjanak egy imát értük, és mondjanak egyet a családjukért is—hogy Isten adjon nekik elég erőt ahhoz, hogy el tudják viselni az elviselhetetlent! S nekünk is adjon elég erőt ahhoz, hogy mellettük állhassunk, s hogy legyen erőnk és bátorságunk ahhoz, hogy változzunk. Meg kell mutatnunk, hogy ránk, a mi országunkra sokkal jellemzőbb az, ahogyan ők élték az életüket, mint a gyűlölet, amely abban az emberben élt, aki elvette őket tőlünk.

Mindehhez ösztönzést nyerünk majd a hősies és önzetlen cselekményekből is: a barátok hogyan segítették barátaikat, hogyan vigyáztak a másikra, s hogyan mentettek életeket. A gyűlölettel és erőszakkal szemben mi szeretni fogjuk egymást. Nem hódolunk be a félelemnek, és nem fordulunk egymás ellen. Ehelyett egy emberként állunk ki, mi, amerikaiak, hogy megvédjük népünket, megvédjük nemzetünket, és fellépjünk azok ellen, akik fenyegetnek bennünket.

Isten áldja meg a ma elvesztett amerikaiakat. Áldja meg a családjaikat. Kérjük Őt, őrizze továbbra is ezt az országot, amelyet szeretünk. Köszönöm.

Forrás: Remarks by the President on Mass Shooting in Orlando |The White House |Office of the Press Secretary|For Immediate Release| June 12, 2016|

Posted in Uncategorized | Tagged , , , , | Comments Off

JOHN KERRY SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A NATO KÜLÜGYMINISZTERI ÉRTEKEZLETÉN

Belgium | Brüsszel | 2016. május 19.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Jó napot kívánok mindenkinek. A magam részéről nagyon örülök, hogy ismét itt lehetek Brüsszelben, amiről—a világ sok más lakójával együtt—már tudom, hogy rendkívül erős és ellenálló város. S nagyon, de nagyon hálás vagyok Stoltenberg NATO főtitkár úrnak is a mai termékeny vitákért, amelyekkel megalapozhatjuk a Szövetség júliusban megrendezésre kerülő varsói csúcstalálkozóját.

Mielőtt rátérnék a beszédemre, szeretném kifejezni a részvétemet Egyiptomnak és minden érintett országnak amiatt, hogy az Egypt Air ma reggeli járata eltűnt a Földközi-tenger térségében. Az Egyesült Államok is segédkezik a kutatásban, és az adott hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek annak kiderítésére, hogy valójában mi is történt. Jelen pillanatban én sem tudok többet, mint mások, de részvéttel fordulunk minden egyes ország felé, amely embereket vesztett—különös tekintettel Egyiptomra, amely az elmúlt hónapokban annyira igyekezett kitörni és elszakadni a múltbéli eseményektől. Akárhogyan is, gondolatban szerintem mindenki—mindannyian velük és az utasokkal vagyunk.

Mindegy, hogy milyen válságra kell éppen odafigyelnünk—és nyilvánvalóan sok ilyen van—soha nem tévesztjük szem elől a nagyobb képet, azaz hogy valójában miről szól a NATO, és ez az értekezlet. Csaknem 70 éve azért alakult meg a NATO, hogy kollektív védelmet biztosítson a hasonló gondolkodású országoknak. A mai megbeszélések után pedig rendkívüli egységünkről biztosíthatom Önöket. A Szövetségben igen erős a morál és céltudatosság, elmondható, hogy épp annyira, mint eddig bármikor. A két hónappal ezelőtti tragikus brüsszeli bombamerényletek pedig még inkább megerősítették a partnerekben az elszántságot arra, hogy minden hozzánk tartozó országban, s azok határain túl is fenntartjuk az éberséget, s felkészülünk a veszély mindenféle lehetőségére, beleértve a terrorizmust, a kibertámadásokat és a hibrid hadviselést is.

Persze mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a készenlét nem jön létre mintegy varázsütésre pusztán attól, hogy kimondjuk, hogy készen kell állnunk. Ahhoz invesztálnunk kell a megfelelő képességekbe, s elébe kell mennünk a kihívásoknak, hogy az ellenfeleink világosan és teljes mértékben megértsék, hogy sohasem fognak legyőzni vagy megosztani bennünket. Épp ezért fokozzuk előretolt jelenlétünket Európa keleti felén. Ezért törekszünk stabilitásra délen. S ezért mélyítjük el az együttműködést az Európai Unióval és a Daesh-ellenes koalícióval.

Kollégáimnak néhány perccel ezelőtt beszámoltam róla, hogy a Daesh tavaly május óta—azaz immár egy éve—nem nyomult be újabb területre, nem vont az uralma alá újabb közösségeket úgy, hogy azokat huzamosabb ideig meg is tartsa. Úgy látjuk, hogy haladást érünk el—Tikrit felszabadult, s lakosságának 90 százaléka visszatért a városba. Ramadiban és más területeken is hasonlóképpen viselkednek az emberek.

A NATO-tól délre eső területekkel kapcsolatban minden szövetséges támogatja a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) törekvéseit, hogy országszerte megszűnjenek az ellenséges cselekmények, megnyíljon az út a humanitárius segítségnyújtás előtt, és szír vezetéssel létrejöjjön egy olyan átmenet, amely megfelel a 2012-ben született Genfi Nyilatkozat szellemének. Ez a terv—amennyiben megvalósul— még inkább elszigeteli a Daesh-t és az al-Nusrát, s megalapozza a háború befejezését és a menekültek biztonságos visszatérését. De ha a közeljövőben még nem is kerül sor a terv teljes körű megvalósítására, a Daesh felszámolására irányuló erőfeszítések napról-napra fokozódnak, egyre több ország határoz úgy, hogy megpróbál véget vetni ennek a csapásnak, s ennek érdekében hajlandó még több kötelezettséget vállalni.

Eközben a NATO védelmi kapacitásépítő programja azzal erősíti a Daesh-ellenes szövetség munkáját, hogy segít az iraki biztonsági erőknek. Minél hatékonyabbá és eredményesebbé válnak az iraki erők, annál alkalmasabbak lesznek rá, hogy felszabadítsák a terroristák uralma alatt álló területeket, s annál stabilabb lesz Irak a következő években.

Ami a tengereket illeti, tájékoztattam a szövetségeseinket, hogy egy jelenleg véglegesítés alatt álló terv értelmében az Egyesült Államok egy hadihajót küld az Égei-tengerre. Így csatlakozik a NATO tengeri erőfeszítéseihez, amelyekkel a térségben folyó illegális migrációt és emberkereskedelmet kívánja elrettenteni. Ma a NATO keleti szárnyának az erősítésére és az agresszió elrettentésére irányuló, folyamatos munkánkat fogjuk áttekinteni. S válaszlépéseink—Oroszország ukrajnai cselekedetei elleni válaszlépéseink—kulcsfontosságú eleme, hogy eleget tegyünk a védelmi beruházásokkal kapcsolatos walesi kötelezettségvállalásainknak, továbbá még határozottabb előretolt jelenlétünkkel, s a már említett kapcsolódó lépésekkel tovább erősítsük elrettentési képességeinket. Ezért járulunk hozzá 3,4 milliárd dollárral az Európai Megnyugtatási Kezdeményezéshez (European Reassurance Initiative). A NATO készen állt, most is kész rá, s késznek és nyitottnak is kell lennie arra, hogy politikai párbeszédet folytasson Oroszországgal, de üzletet nem kötünk vele a minszki megállapodás teljes körű végrehajtásáig. Ez rendkívül fontos. És félreértés ne essék: nem fogjuk elismerni a Krím-félsziget elcsatolását és megszállását.

Az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben elkötelezett a NATO Nyitott Ajtók politikája mellett. Örülünk, hogy Montenegró halad a szövetségi csatlakozás felé. Montenegró csatlakozása ismételten megmutatja azt a határozott szándékunkat, hogy külső befolyásoktól mentesen döntsünk tagsági kérdésekben, s azt az elhatározásunkat, hogy közösen szálljunk szembe a világ bármiféle fenyegetésével. Ezeket épp most taglaltam: sokfélék, s vannak közöttük egészen újak is.

Holnap Afganisztánt fogjuk megvitatni. Áttekintjük az Eltökélt Támogatás Küldetés (Resolute Support Mission) eredményeit, az afgán biztonsági erőknek nyújtott további pénzügyi támogatás szükségességét; s elengedhetetlenül fontos, újfajta, rugalmas térségi jelenlétünk megtervezését még a 2016 utáni évekre is. Meg fogom erősíteni, hogy az USA határozott szándéka értelmében az idei év nagy részében 9800 amerikai katona lesz Afganisztánban, 5510 pedig továbbra is marad. Az utóbbiak közül 3400 NATO feladatokat fog ellátni.

Az eddig elmondottak alapján—amit én mondtam, és amit a többiek mondtak—, nyilván látják, hogy a NATO igen sokféle kérdéssel foglalkozik, de mind a diplomácia, mind a megtett biztonsági intézkedések terén egységes. Erősebbé tesszük magunkat, hogy a jelenünket és a jövőnket egyaránt jól tudjuk kezelni. Jelentősebb együttműködést folytatunk a társ-intézményekkel és más csoportokkal, mint a NATO eddig valaha is tette. Komoly várakozással és teljes bizakodással tekintünk a csupán néhány hét múlva esedékes varsói csúcstalálkozó eredményei elé. Mai összejövetelünk célja is éppen az, hogy felkészüljünk rá, és biztossá tegyük, hogy e fontos pillanatban adott legyen hozzá a siker minden eleme.

Most pedig szívesen válaszolok egy pár kérdésre.

MR. TONER: Nagyszerű. Az első kérdést Lesley Wroughton teheti fel a Reuterstől.

KÉRDÉS: Üdv, Külügyminiszter Úr. Ön azt mondta, hogy nem tudja, mi okozhatta az Egypt Air gép balesetét. De ha kiderül, hogy terrorizmus, mit gondol, mit kellene lépni rá? Észleltek valamit—bomba jelenlétére utaló jelet vagy terrorista kapcsolatot—az USA hírszerző ügynökségei e géppel kapcsolatban?

Ön azt mondta, hogy ma egyetértésben volt a Szövetség. Mit gondol, nagyobb szerepet kellene-e vállalnia a NATO-nak az ISIS elleni küzdelemben? Mit tehet a NATO?

S még egy gyors kérdés Líbiáról: hónapok óta azt halljuk, hogy a NATO feladata az új tripoli kormány támogatása. Ön szerint emiatt, valamint a mai és a bécsi megbeszélések alapján a NATO-nak ebben is nagyobb szerepet kellene játszania?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: A repülőgépről annyit, Lesley, hogy szerintem már elmondtam, hogy nincs semmiféle információm, amelynek alapján válaszolhatnék, és azt hiszem, hogy még a szakértőknek sincs. Ezen a ponton nem kezdek találgatni, mivel semmivel sem lehet nagyobb kárt okozni népeknek vagy országoknak, mint az idő előtti találgatással, tehát én—én nem akarok ilyet tenni.

Ami a NATO-t és Szíriát, illetve a NATO-t és Líbiát illeti, a válaszom igen, a NATO mindkét helyen tudna segíteni. Ezt hívom kiegészítő szerepnek. Nem alapvető vagy nem elsődleges szerep, de egy olyan kiegészítő, amelyhez a NATO-nak különleges kiképző szakértelme és kapacitása van. A NATO-nak kivételes képességei vannak a források szétosztásával, szállításával és átcsoportosításával kapcsolatos munkák terén, amelyekkel a frissen felszabadított közösségekben segítheti a stabilizációs folyamatokat.

Ezen túlmenően a NATO hírszerző feladatokat is el tud látni, légi felderítéssel és más módokon. Vannak olyan eszközök, és vannak olyan képességek, amelyeket a NATO kifejezetten azért fejlesztett ki, hogy a terroristákat könnyebb legyen fellelni és nyomon követni, a szárazföldi műveletek során pedig hatékonyabban meg lehessen határozni, hogy ki terrorista, s ezzel az információval segítse a harcoló parancsnokok munkáját.

Líbiával kapcsolatban—és természetesen a szír események kimenetele miatt is— az is felmerül, hogy a NATO tengeri szerepet is vállalhat, a Szófia hadművelet és más hasonló műveletek keretében segíthet az illegális migráció és az emberkereskedelem megelőzésében és feltartóztatásában.

A NATO tehát sokféle feladat ellátására képes, és azt hiszem, jól ítéltem meg, és ma mindannyian azt éreztük, hogy a megbeszélések segíthetnek abban, hogy kellőképpen definiáljuk, és megfelelő korlátok közé szorítsuk a végrehajtásukat. Bizonyos dolgokat nyilvánvalóan ne tegyen a NATO, s egyikünk sem javasolta, hogy a NATO közvetlen harci szerepet vállaljon. De egy kiegészítő támogatás jellegű szerepet vállalhat annak érdekében, hogy bővüljenek a források, élesedjen a fókusz, fokozódjon a láthatóság, könnyebb legyen értelmezni a térség eseményeit, s nem utolsó sorban azért, hogy az adott területen lakók is bekapcsolódhassanak abba a harcba, amely mellett döntöttek.

S azt hiszem, mindannyian egységesen és eltökélten segíteni akarunk azoknak, akik a világban dúló radikális, szélsőséges erőszak elleni harcot választották, legyen az a Daesh, a Boko Haram vagy az al-Kaida elleni küzdelem. Ez az a harc, amelyben mindannyian elszántan győzni akarunk, s a NATO-nak részt kell vennie benne, mert ezzel segít megvédeni e régiót, mely nem csak az itt, Brüsszelben felrobbant bombák, vagy a Párizsban, Ankarában vagy másutt bekövetkezett támadások következményeit szenvedi meg, de az idegen harcosok beáramlását is; továbbá az egyik vagy másik országban új életet kereső menekültek és migránsok masszív áradata nyomán kibontakozó hihetetlen hatásokat és humanitárius katasztrófát is.

Ezzel a kihívással mindnyájunknak szembesülnünk kell, s ugyancsak meglepő lenne a NATO részéről, hogy amikor ilyen sok ország érintett a küzdelemben, s amikor oly sok embert kellene bevonni a küzdelembe, parlagon hevertetné ezeket az eszközeit és képességeit. De megismétlem: csakis megfelelő módon, megfelelő korlátok között, megfelelő normák és meghatározások mentén cselekedhet.

MR. TONER: Jó. A második kérdező Marija Jovicevic a Pobjeda újságtól.

KÉRDÉS: Köszönöm. Ez igen fontos nap Montenegró számára. Az mutatja, hogy a Nyitott Ajtók politikája működik. Mit jelent ez Montenegrónak és más aspiránsoknak?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Sajnálom, nem hallom!

KÉRDÉS: Oké. Még egyszer, talán hangosabban. Ez igen fontos nap Montenegró számára. Az mutatja, hogy a Nyitott Ajtók politikája működik. Mit jelent ez Montenegrónak és más aspiránsoknak?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nos, Montenegró nagyon keményen dolgozott azért, hogy elérjen idáig. Montenegrónak meg kellett felelnie bizonyos követelményeknek. Montenegrónak jó pár éve dolgoznia kell azon, hogy felkészüljön a felelősségre, amit vállalni akar. S ugyancsak meg kell felelnie bizonyos követelményeknek a demokrácia, a polgárok részvétele és támogatása terén is.

Ezek tehát nem könnyű döntések, de azt jelzik, hogy a NATO gondos és pontos vizsgálat alá veszi az adott országot. Azt fogja lemérni, hogy mennyire felelt meg az adott időszakban felállított teszteknek; külső események, lobbizás vagy más dolgok nem befolyásolják; csakis annak alapján hozza meg a helyes döntést, hogy az adott ország mennyire felel meg a NATO tagság kritériumainak. S azt is jelzik, hogy a Nyitott Ajtók politikának tényleges jelentése van, az ajtó tényleg nyitva áll, s azoknak az országoknak, amelyek tényleg keményen dolgoznak, hogy megfeleljenek a normáknak, lehetősége nyílik a tagságra.

MR. TONER: Az utolsó kérdést Carol Morello teheti fel a Washington Post-tól.

KÉRDÉS: Külügyminiszter úr—ó, nagyon köszönöm. Mind Franciaország, mind Egyiptom javaslatokat tettek a közel-keleti béketárgyalások újraindítására. Türelmetlenül, sőt ingerülten utaltak rá, hogy az USA kudarcot vallott, nem tudja visszahozni az izraelieket és a palesztinokat a tárgyalóasztalhoz. A franciák pedig épp most jelentették be, hogy június 3-án konferenciát tartanak, s Ön is ott lesz.

A kérdésem tehát az, hogy Ön szerint van-e olyan reális forgatókönyv—akár a franciák, akár az egyiptomiak, vagy bárki más részéről—, amely szerint még az év vége előtt ismét megindulnak az izraeli-palesztin béketárgyalások? S ez mivel fog járni?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Természetesen nem lehet tudni… de hadd mutassak rá valamire. Ön a „kudarc” szót használta. Ezt helyre kell tennem: nem az Egyesült Államok vagy bármely más ország kudarca, hogy nem tud visszahozni valakiket a tárgyalóasztalhoz. Azoknak az államoknak a kudarca, akik nem tudják rászánni magukat, hogy visszatérjenek oda. A kérdéseken közösen munkálkodunk. Ez nem csupán egy amerikai vállalkozás—sohasem volt az. Nagyon jelentős szerepünk van benne, mivel az évek során igen különleges és szoros kapcsolat alakult ki és működik köztünk és Izrael között. Ezt a világon mindenki tudja. Büszkén mondhatom, hogy amikor az Egyesült Államok szenátusában voltam, 100 százalékos szavazati aránnyal támogattam Izraelt, mert úgy éreztem, hogy így helyes és érdemes. Izraelt pedig azért támogattuk, mert támadások érték, az országok pedig háborúban álltak—s hosszú ideje ilyen a történelmük.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy hatalmas erőnket ne fordítsuk a béke ügyére. Obama elnök évek óta hihetetlenül nagy energiát fordít rá. Már az én külügyminiszterségem előtt is munkálkodott az ügyön. George Mitchell szenátor lett a különmegbízottja, és sorozatos erőfeszítésekkel próbálták elérni, hogy történjék végre valami. Nem történt. Ezután szálltam be én is, s újabb próbálkozásokkal próbáltuk elérni, hogy történjék valami. A folyamatot félbeszakították az események, bár az adott időszakban ténylegesen jelentős sikereket értünk el.

Most az érintett feleknek kell eldönteniük, hogy visszajönnek-e a tárgyalóasztalhoz. Abban viszont nincs semmi kivetnivaló, ha azok az országok, amelyek szívükön viselik mindkét fél sorsát és a béke ügyét is, közösen próbálnak lehetséges utat-módot keresni arra, hogy segítsenek nekik. Végül úgyis a feleknek kell tárgyalniuk. Rákényszeríteni nem lehet őket, s nem is akarnánk ilyet tenni. Sohasem igyekeztem ilyesmire. Mi arra törekszünk, hogy felbátorítsuk a feleket, hadd lássák, hogy van kiút, s a béke lehetősége ténylegesen adott.

Tudom, hogy a franciák egy konferenciában gondolkodnak, amit mi is szívesen fogadunk. Megbeszéljük velük, hogy pontosan hogyan is működhet, milyen formát öltsön, és milyen kimenetelre számíthatunk. Ma találkoztam Jean-Marc Ayrault külügyminiszterrel, és természetesen együtt akarok működni velük, és segíteni akarok nekik, oly módon, hogy közös munkánk a feleket is arra ösztönözze, hogy visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz. Az egyiptomiak szintén fontosak a folyamat szempontjából, s örömmel hallottam el-Sziszi elnök szavait arról, hogy segíteni akarnak, s ők is dolgozni akarnak az ügyön.

Az én szememben mindez pozitívum: sokan munkálkodunk azon, hogy a tárgyalások újrakezdésére bátorítsuk a feleket. De ahogy mondtam, végül maguknak az érintetteknek kell dönteniük a tényleges tárgyalásokról, s ezek során egyértelműen kompromisszumokat kell kötniük. Nem azt mondom, hogy a biztonság vagy valamely alkotmányos elv terén kell engedményeket tenniük, hanem azt, hogy tekintettel kell lenni rá, hogy a másik népnek mi kell ahhoz, hogy mindezt tető alá lehessen hozni. S ha elérik, amit akarnak, végül létrejöhet a megállapodás. Ez az igazán ösztönző feladat.

Ezért tehát együtt fogok működni a franciákkal. Együtt fogok működni az egyiptomiakkal. Együtt fogok működni az arab közösséggel. Jóhiszeműen együtt fogok dolgozni a globális közösséggel, hogy lássuk, rá tudjuk-e venni a feleket a visszatérésre, s egy olyan végleges megoldás keresésére, amely megfelelne mindkét fél, valamint az egész térség igényeinek, s a békét és a stabilitást szolgálná. Ez rendkívüli prioritás. Obama elnök továbbra is mélységesen elkötelezett e mellett, s én is az vagyok.

KÉRDÉS: Megerősítené, hogy ott lesz harmadikán?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Megerősítem. Nem tudom, hogy pontosan harmadikára tűzik-e ki, de megmondtam, hogy ott leszek.

MR. TONER: Köszönöm.

Forrás: Press Availability at NATO Headquarters |John Kerry, Secretary of State | Brussels, Belgium | May 19, 2016


 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , , | Comments Off

EURÓPA-NAPI KÖSZÖNTÉS

Sajtónyilatkozat | John Kerry külügyminiszter | Washington, DC | 2016. május 6.

Obama elnök és az amerikai nép nevében köszöntöm az Európa-napot ünneplő Európai Uniót.

Több mint 65 évvel ezelőtt, a háború következményeitől még mindig szenvedő földrészen, a Schuman-nyilatkozat megfogalmazta az egységes és békés Európa vízióját.

Ma az Európai Unió maradandó példája a kontinens különböző népeinek és kormányainak közös célkitűzései révén kivívott demokráciának, szabadságnak és jólétnek.

Az Egyesült Államokat azon demokratikus értékekre alapozva hozták létre, melyek a mai napig közösek európai partnereinkkel. Ezek az értékek azok, melyek mentén közösen tudunk szembenézni világszerte egy sor politikai és humanitárius kihívással.

Az Európai Unió nélkülözhetetlen partnerünk a szíriai béke előmozdításában, az Iszlám Állam elleni fellépésben, és a terrorizmus mételye elleni harcban. Közösen támogatjuk Ukrajnát az orosz agresszió ellen. Szorosan együttműködünk, hogy megoldásokat találjunk a globális menekültválságra, mely mindnyájunkat érint. Az Európai Unió lényegi szerepet töltött be a decemberi párizsi klíma megállapodás tető alá hozatalában, és az Iránnal kötött, mérföldkőnek tekinthető egyezség megkötésében, mely csökkenti a nukleáris fegyverek jelentette fenyegetést.

Szorosabbá igyekszünk tenni transzatlanti együttműködésünket és ezzel növelni mindkét kontinens prosperitását a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről folytatott tárgyalásokkal is.

Most, amikor Önök, az Európai Unió tagországai megemlékeznek az Európa-napról, az Egyesült Államok népe büszkén áll Önök mellett, mint barátjuk és partnerük.

Együtt tovább dolgozunk egy jobb és reményteli jövő építésén, mind népeink, mind a globális közösség számára.

Forrás: On the Occasion of Europe Day | Press Statement | John Kerry | Secretary of State | Washington, DC | May 6, 2016

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , | Comments Off

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS EURÓPA— ANTHONY J. BLINKEN KÜLÜGYMINISZTER-HELYETTES BESZÉDE

Varsói Közkönyvtár | Lengyelország, Varsó | 2016. május 5.

Blinken külügyminiszter-helyettes beszédet mond Varsóban

Dzien dobry, dziekuje Panstwu serdecznie.

To wszystko po polsku.

Nagyon szépen köszönöm. Köszönöm, Michal, a kedves bemutatást. Hálás vagyok a Német Marshall Alapítványnak és a Varsói Közkönyvtárnak e nagylelkű vendéglátásért.

Tudom, hogy a Könyvtár és a Követség az év második felében egy új Amerikai Kuckót fog itt nyitni.

Nem tudok ennél jobb helyszínt elképzelni ahhoz, hogy országaink még erősebbre fűzzék tartós barátságunk szálait. Itt Czeslaw Milosz és Mark Twain, Henryk Sienkiewicz és Emily Dickinson—a szellem, a visszaemlékezések, a lelkiismeret megszólaltatóinak—társaságában vagyunk, kiknek költészete és prózája mindarra emlékeztet bennünket, ami közös az emberiségben.

A mi két országunkat tekintve közös örökségünk mélyen a történelembe ágyazódott, közösségeinkben kel életre, s feleleveníti az alapelveket, amelyek összetartanak bennünket. Éppen két nappal ezelőtt ünnepeltük Önökkel, hogy Lengyelországban 225 évvel ezelőtt született meg Európa legrégebbi írott alkotmánya—egy dokumentum, amely világszerte utat nyitott az egyetemes emberi törekvésekért kiálló demokratikus mozgalmaknak.

A két ország néhány rövid év különbséggel megfogalmazott, történelmi alkotmányait követő évszázadok során népeinknek része volt nagy diadalokban és nagy tragédiákban, amikor az emberiség démonai győzedelmeskedtek a jobb szándék felett, s cselekedeteink nem értek fel eszményeinkhez.

Állampolgári bátorságunk próbája, kormányaink rugalmasságának a jele, országaink erejének a mértéke az, hogy miként fogadjuk ezeket a nehéz időszakokat—összefogunk-e, a zűrzavart és megosztottságot hozó, veszedelmes viharokkal szemben együtt védelmezzük-e a szabadságot, a demokráciát és a jogállamiságot.

Két évtizeddel ezelőtt—egy igazán amerikai helyen, Baltimore Oriole csapatának Camden-Yards-i baseballstadionjában—II. János Pál pápa hasonló kérdést tett fel.

II. János Pál pápa Abraham Lincoln elnök szavait idézte ötvenezer amerikai előtt, s azt kérdezte, hogy egy nemzet, „mely szabadságban fogant, s azon elvnek szenteltetett, hogy minden ember egyenlőnek születik, tartósan fennmaradhat-e”.

Lincoln elnök kérdése, mondta a pápa, ma is ugyanannyira jogos.

A pápa szerint „minden nemzedéknek tudnia kell, hogy a szabadság nem abban áll, hogy azt tesszük, ami nekünk tetszik, hanem abban, hogy megtehetjük, amit meg kellene tennünk”.

Ezek az örök érvényű, jövőbe mutató szavak ma is sürgetően csengenek, amikor szinte minden irányból kihívások érik Európát és a transzatlanti közösséget.

Dél felől az erőszakos szélsőségesség veszélye kísért, terrorkampánya rémületbe ejti Párizst és Lahort, Brüsszelt és Ankarát. E barbár kegyetlenség epicentruma egy polgárháború közepette virágzik. A polgárháború, e leírhatatlanul tragikus válság immár ötödik éve tart, s szír menekültek millióit űzte Európába.

A nyomortól és a bűnöktől menekülők hatalmas, a második világháború óta nem tapasztalt mértékű vándormozgalma politikai, gazdasági és társadalmi szempontból is kihat Európa mindennapi életére. Megváltoztatja a munkaerő-piacokat, túlterheli a helyi infrastruktúrát, feszültséget kelt a határokon, rontja biztonságérzetünket. Legfőképpen azonban arra ösztönöz bennünket, hogy tegyük, amit emberségünk kíván: még ha tisztában vagyunk is a beilleszkedés nehézségeivel és a befogadó közösségekre háruló terhekkel, nyújtsunk ugyanolyan menedéket, amilyet saját őseink kerestek a vészterhes időkben.

Saját hazámban, ahogyan sok más országban is, továbbra is teljes meggyőződéssel harcolunk a gyűlöletes retorika ellen, amely összemossa a menekülteket és az erőszakos szélsőségeseket, és démonizálja az üldözés és a terrorizmus elől menekülőket.

Néhány hónapja néhány szír menekülttel ültem egy jordániai közösségi központban. Fiatal, 16, 17, 18 éves fiatal nők és férfiak voltak, Önök közül néhányan alig idősebbek náluk. Megkérdeztem őket, hogy mi az elképzelésük a jövőről. Igen érdekes volt, amit mondtak. A körülmények ellenére is volt jövőképük: az egyik fiatal nő orvos akart lenni. Egy másik divattervező. Az egyik ifjú ember üzleti vállalkozásba akar fogni. És így tovább.

A beszélgetés során megkérdeztem, hogy hozzáférnek-e számítógépekhez, s azt felelték, hogy igen. Néhányan egy, az UNICEF üzemeltetése alatt álló közösségi központban használhatták. Másoknak a családjában volt valaki, akinek van okostelefonja.

Így elővettem a saját okostelefonomat, és megkérdeztem, hogy tudják-e, mi ez. Igen, mondták, ez egy iPhone.

Megkérdeztem, hogy tudják-e, ki alkotta meg, s néhányan rögtön mondták, hogy az Apple.

Ekkor azt kérdeztem, hogy ki az Apple alapítója. Gondolkodtak egy kicsit, aztán valaki azt mondta: „Ó, Steve Jobs”.

Ekkor megkérdeztem, tudják-e, hogy Steve Jobs apja honnan jött. Csönd volt. Szíriából jött.

E fiatal fiúk és lányok bármelyike lehet a következő Steve Jobs. A mi feladatunk, a mi társadalmaink feladata, hogy megadjuk nekik ezt a lehetőséget. Ez a mi nemzedékünk kihívása.

Dél felől tehát ilyen veszélyek és problémák fenyegetnek; kelet felől pedig az orosz agresszió, mely megsértette egy független, demokratikus ország szuverenitását és területi integritását, veszélybe sodorva az egységes, szabad és békés Európa jövőképét.

Kelet-Ukrajnában napról-napra folytatódik a válság, sőt, még erősödik is, mivel az otthonukba visszatértek közül sokan ismét menekülőre fogják. A Krím-félsziget ezalatt továbbra is idegen megszállás alatt szenved.

Az érintkezési vonalon fellobbanó erőszak a tűzszünet kihirdetése, 2015. szeptember elseje óta most volt a leghevesebb.

A múlt hónap folyamán az EBESZ több mint 30.000 esetben jelezte a tűzszünet megsértését. Ezek közül 4000-re egyetlen napon, április 14-én került sor. Mintegy 500 esetben nehézfegyvereket is bevetettek, ami a minszki megállapodás értelmében egyértelműen tilos. Az EBESZ jelentései megerősítik, hogy a tűzszünet-sértések túlnyomó része a szeparatisták ellenőrzése alatt álló területekről indul.

A közösségi oldalak tanúsága szerint Oroszország Kelet-Ukrajnában folytatja a szakadár erők felfegyverzését, kiképzését, és irányítását, s az oldalukon harcol, miközben nem szokványos, vegyes taktikákat használva félretájékoztat, megtéveszt, és hírszerző műveleteket folytat. Az EBESZ ukrajnai különleges megfigyelő missziója (Special Monitoring Sytem/SMM) továbbra is olyan fejlett orosz katonai rendszerek—például TOS-1 több hullámban robbanó, termobarikus rakétarendszerek, továbbá elektronikus hadviselésre szolgáló és zavaró berendezések jelenlétét jelzi a szeparatisták által ellenőrzött területeken, amilyenek az ukrán arzenálban nem is találhatóak.

Moszkva cselekedeteinek—a Krím-félsziget elcsatolására tett kísérlettől és egy színlelt népszavazás megrendezésétől kezdve, a nemzetközi határokra telepített nehézfegyvereken és csapatokon át, a befolyásuk alatt álló szakadárok erőszakos tetteinek a támogatásáig—az a veszélye, hogy új precedenst teremtenek Európa földjén, s megkérdőjelezik az alábbi alapvető nemzetközi elveket, miszerint:

  • Egy ország határait és területi egységét nem lehet erőszakkal megváltoztatni;
  • Egy demokráciában az ország polgárainak elidegeníthetetlen joga, hogy részt vegyenek az ország döntéseiben, s a jövőt illető határozatokban;
  • A nemzetközi közösség minden tagjára közös szabályok érvényesek, s fizetniük kell, ha ünnepélyes kötelezettségvállalásaiknak nem tesznek eleget.

Ezek az elvek túlmutatnak Ukrajnán. Túlmutatnak Európán. Ezeken az alapvető szabályokon támaszkodik a nemzetközi rend, amelyet közösen igyekeztünk felépíteni, fenntartani, és szükség esetén alakítani. Amikor Oroszország ezeket vitatja, Transzatlanti szövetségünket próbálja bomlasztani, egységünket akarja aláásni, a demokráciákat pedig kudarcba akarja fullasztani.

S gyengén ugyan, de belülről is érkeznek kihívások. Transzatlanti közösségünkben időnként kétségek mutatkoznak, felüti a fejét az önbizalom hiánya, s igény támad rá, hogy keressük önnön identitásunkat. Saját országomban látom, ahogyan a választási év politikájában megjelennek és fel is erősödnek ezek a kérdések.

Európában a lassú gazdasági növekedés, a polarizáló politika, a szélsőséges pártok felemelkedése, valamint a közösségi integráció kihívásai egyeseket odáig vezettek, hogy kétségbe vonják a nagy európai program hitelét és hasznosságát, valamint az azt fenntartó szövetségeket. Vannak, akik még a liberális demokrácia alaptételeit is megkérdőjelezik, s azt is, hogy kormánymodellünk túlélheti az ilyen válságos időszakokat.

Miért fontos mindez?

Oly sok forog kockán, hogy feltétlenül meg kell említenünk, hogy a NATO, az EU, valamint az általuk képviselt, a segítségükkel kialakított nemzetközi rend miért olyan gyökeresen fontos az összes tagország egészsége, ereje és biztonsága szempontjából.

Hetvenegy évvel ezelőtt, a háború romjain, és a mérhetetlen nemzeti veszteségek feletti fájdalmak közepette elődeink meghozták az emberi történelem egyik legokosabb döntését.

Bölcs előrelátással legyőzték a kísértést, hogy a győztesek kezében összpontosítsák a hatalmat, vagy országainkat elzárják a világ többi részétől.

Ehelyett egy intézményekből, szabályokból és normákból álló, a békét és haladást szolgáló nemzetközi rendszert építettek ki.

Az volt a céljuk, hogy egyszer s mindenkorra megakadályozzák a nagyhatalmak közötti háborúk kitörését, s hogy biztonságos, stabil környezetet hozzanak létre, amelyben az országok állampolgáraik javára növekedhetnek és fejlődhetnek.

Ezzel természetesen nem zártak ki minden zűrzavart, bajt és konfliktust, de egészében véve helyre tették a dolgokat. Az új, közös kereskedelem kiépítése útján régi európai ellenfeleket tudtak összekötni, s politikai-katonai szövetséget alakítottak ki, amely a biztonság útján szolgálja a békét, s az összes tagországnak azonos védelmet biztosít—mindez ma már természetesnek tűnhet, de történelmi viszonylatban gigászi erőfeszítésnek számít.

Amikor a lengyelek, a balti népek, a csehek, a magyarok és mások megváltoztatták Európa térképét, a transzatlanti világ nagy intézményei kibővültek, hogy támogassák és védelmezzék az újonnan felszabadult közép-európai országok békés átmenetét a demokráciába.

E transzatlanti projekt létrehozása sosem volt könnyű. Szembe kellett szállni régi nacionalista problémákkal. Választ kellett adni a terhek megosztásával és a szuverenitással kapcsolatban felmerülő új kérdésekre. Voltak olyan szabad és független országok, amelyeknek a tekintélyelvűség gúzsából kellett kiszabadulniuk. Továbbá a nukleáris háború nagy kísértetét is el kellett riasztani.

„A szkeptikusok többször megjósolták e nagy vállalkozás kudarcát”—mondta Obama elnök.

Az előttünk járó nemzedék jövőképe azonban többnek bizonyult puszta iránymutatásnál. Virágzott, s olyan demokráciát és stabilitást alapozott meg, amely páratlanul békés és gazdag korszakot hozott Európára, az Egyesült Államokra és a világ nagy részére.

Ez a mi örökségünk, amely ránk—mindazokra, akik élvezzük az előnyeit—hárítja a felelősséget, hogy újítsuk fel és hozzuk új lendületbe alapításának céljait és vezérlő elveit.

Varsónál jobb helyet nem találhatnánk arra, hogy felvállaljuk e felelősséget. 2000-ben itt gyűltünk össze a Demokráciák Közössége megalapítására, s júliusban itt ülnek majd össze a 28—hamarosan 29—NATO ország vezetői, hogy egy csúcsértekezlet keretében áttekintsék az eddigi haladást, s felállítsák további céljainkat.

A NATO-nak, a világ eddigi leghatékonyabb szövetségének a töretlen erőnléte nem magától értetődő. Nem vehető adottnak—nem tehetjük, hogy számítunk rá, amikor szükségünk van rá, s elhanyagoljuk, amikor nincs. Folyamatos fenntartást, jelentős befektetést igényel a tartós erejének alapjait adó egységünk, képességeink és értékeink terén.

Minden ellenszéllel szemben az egységünk a legnagyobb kincs—egyenrangúan, vállvetve, demokratikus alapokon állva védelmezzük közös elveinket, és mindazokat, akik osztják ezeket.

A NATO-ban nincsenek másodrangú állampolgárok.

Amikor egy országot befogadnak a Szövetségbe, az Egyesült Államok és szövetségesei az első naptól kezdve sziklaszilárd kollektív katonai védelmet biztosítanak a számára.

„Egymás mellett állunk most és mindörökké, mert az Önök szabadsága a mi szabadságunk”. — mondta Obama elnök két éve a Vár téren.

Ez minden NATO országra érvényes—érvényes Lengyelországra, Észtországra, Lettországra, Litvániára, és Romániára és Bulgáriára, ahová a hét folyamán utazom.

A kötelezettségek felelősségekkel járnak. Ha alkalmazkodni akarunk a 21. századi veszélyekhez, akkor minden NATO szövetségesnek teljes mértékben hozzá kell járulnia közös biztonságunkhoz.

Ez annyit jelent, hogy a szövetségeseknek be kell váltaniuk a védelmi kiadások terén 2024-ig terjedően tett ígéreteiket. Lengyelország ezt ragyogóan csinálja—többek között nem csak a korábbi működés költségeit, például a nyugdíjakat fedezi, de új beruházásokkal a jövő felé is mozdul.

Ez annyit jelent, hogy a kelet és dél felől fenyegető kihívásokkal szemben meg kell erősítenünk általános elrettentő és védekező képességeinket. Rotációs rendszerben légi, szárazföldi, és tengeri jelenlétet kell biztosítanunk a NATO keleti peremén. S annyit is jelent, hogy fenntartjuk a NATO nyitott ajtók politikáját mindazon országok számára, amelyek megfelelnek magas szintű elvárásainknak.

Az Egyesült Államok igen komolyan veszi NATO kötelezettségeit.

Az Európai Megnyugtatási Kezdeményezés (European Reassurance Initiative) keretében, kiképzés és gyakorlás céljára Lengyelországba küldtünk egy sor repülőt, így A-10-es, F-15-ös, F-16-os, and C-130-as gépeket. Júniusban pedig—akárcsak eddig—most is csatlakozni fogunk Lengyelország legfontosabb hadgyakorlatához, amelyen 24 országból több mint huszonötezren veszünk részt, közöttük 12.000 amerikai, hogy kiképezzük, s egy egyesült, szövetséges, multinacionális környezetbe integráljuk a lengyel nemzeti haderőt és katonai irányítást.

Ígéretünk értelmében folytatjuk az európai biztonságra fordított összeg megnégyszerezését: a két évvel ezelőtti nem egészen 790 millió dollártól a 3,4 milliárd dollár felé haladunk.

Ez lehetővé teszi, hogy Európában egy hadosztálynak megfelelő felszerelést, a NATO keleti szárnyán pedig egy újabb, rotációban működő harci dandárt tarthassunk fenn, benne 4000, az amerikai hadsereg legkorszerűbb fegyvereivel tetőtől talpig felszerelt katonával. Ez hozzáadódik a már Európában tartózkodó két harci dandárhoz. Az újonnan ide telepítettek zöme napi szinten látható lesz itt, Lengyelországban.

Támogatjuk a NATO főparancsnok javaslatait is, melyek értelmében a keleti részeken fokozzuk a NATO erők jelenlétét. Ide tartoznak a balti államok és Lengyelország területén rotáló harci dandárok is.

Ennek a stratégiának nem az a célja, hogy célba vegye valamelyik országot—inkább az, hogy fokozza szövetségeseink védelmét, s kézzelfogható módon demonstrálja az 5. cikkely iránti elkötelezettségünket, minden NATO tagország ünnepélyes kötelességét arra, hogy megvédjük egymást.

Szövetségünk újult erővel, forrásokkal és képességekkel fogadja a ránk váró helyi és globális kihívásokat.

Közösen és rendíthetetlenül támogatjuk Ukrajnát—a szuverenitását, a területi integritását, a jogát ahhoz, hogy szabad és független országként saját polgárai—és csakis ők—dönthessenek arról, hogy milyen úton haladjon tovább.

Az ukrán válságot Oroszország hozta létre és Oroszországnak is kell megszüntetnie—úgy, hogy teljes mértékben betartja a minszki megállapodást, amelyben minden fél megegyezett. Addig viszont fenn kell tartanunk a szankciókat, s az országra gyakorolt nyomást.

Egységesek vagyunk azon elhatározásunkban is, hogy Európa energiabiztonságát megvédjük a kényszerítésektől és politikai nyomásgyakorlástól. Európa 2005-ben, majd 2009-ben ismét tanúja volt, amint Oroszország a legnagyobb téli hidegben leállította az Ukrajnán átáramló gázt. Két évvel ezelőtt, 2014-ben ugyanez megismétlődött—puszta, dermesztő figyelmeztetésül, hogy az európai törekvések szempontjából mivel járna, ha folyamatosan Oroszországtól függne a gázellátása.

Továbbra is aggodalmunknak adunk hangot egyes projektekkel, például az Északi Áramlat II gázvezetékkel kapcsolatban, amelyek aláaknázhatnák az energiaellátási források és útvonalak diverzifikálására irányuló európai törekvéseket. Annak viszont örülünk, hogy az EU a legfontosabb energia-projektekre összpontosít, így például a Lengyelországot és Litvániát összekötő gázvezetékre, amely a balti földgázszállító hálózatot közvetlenül hozzákapcsolja Európa többi részéhez.

Hadd fogalmazzak világosan: nem célunk, hogy az orosz olajat és gázt kizárjuk Európából. Épp ellenkezőleg, biztosítanunk kell az energiaforrások, kellékek és útvonalak kellő sokféleségét, hogy egyetlen ország se használhassa az energiát a politikai kényszer eszközeként.

Mindannyiunk közös, eltökélt szándéka, hogy legyőzzük a Daesh-t, felszámoljuk a menedékhelyeit, ahonnan Európa ellen indítja támadásait, és véget vetünk az emberek, különösen a fiatalok verbuválásának, radikalizálásának, s terrorcselekményekre való felbujtásának. Mind a 28 NATO ország hozzájárul az ISIL/Daesh elleni Szövetséghez. Vannak, akik életmentő humanitárius segítséget nyújtanak, mások lesújtanak a Daesh-hez köthető célpontokra, ismét mások a légi kampányt támogatják, amely megfosztotta a Daesh-t az Irakban ellenőrzése alatt tartott területek 44, a Szíriában ellenőrzése alatt álló területek 16 százalékától.

Közös felelősségünknek tartjuk, hogy leállítsuk a bűnözői hálózatokat, amelyek abból húznak hasznot, hogy kétségbeesett családokat és gyerekeket csempésznek Európába. Az EU akkor lehet igazán erős, ha közös politikát vezet be a menekültek befogadására és adataik feldolgozására, s ha ugyanolyan szolidaritással kezeli őket, amilyet más vészhelyzetekben—a pénzügyi válságtól a balkáni háborúig—tanúsított. Lengyelország a történelme és a földrajzi helyzete folytán nagyon is jól ismeri a menekültek küszködését és a migráció hatásait. E válság túlmutat a faji, etnikai és nemi kérdéseken, s így kell tennie valamennyi uniós tagország politikájának is.

Az országok számára hihetetlenül nehéz a bevándorlók, a menekültek és menedékkérők vállalása. Tudjuk, hogy milyen terheket ró a közösségekre. Az Egyesült Államokban mi is küszködünk, hogy beváltsuk a menekültek áttelepítésére vonatkozó ígéretünket.

De kérem Önöket, ne felejtsék el, hogy itt most emberekről van szók. Anyákról. Apákról. Fiakról. Lányokról. Akárcsak a mieink. Saját szüleink, saját nagyszüleink közül sokan ugyanezeket az utakat járták be, menedéket keresve az erőszak elől.

Mindannyiunknak van valamiféle tapasztalata ezzel kapcsolatban, de gondoljanak bele, milyen bátorság kell ahhoz, hogy valaki kiszakítsa otthonról a családját, s csempészek és emberkereskedők kezére bízza magát és a gyerekeit. Ezek rendívül bátor és tetterős emberek, akiket céljaik és elszántságuk vezérel.

Az Egyesült Államokban a bevándorlók és menekültek egymást követő hullámai—beleértve sok mostani lengyel-amerikait is—építette, növelte és segítette az ország sikerességét. Remélem, hogy ennek alapján sikerül ilyen szemmel tekinteni e hihetetlenül nehéz feladatra is.

Közös és eltökélt szándékunk, hogy kollektív védelmünket és értékeinket a határainkon túlra is kiterjesztjük—ezért támogatjuk a biztonsági erőinek kiépítésén, valamint az erőszakos szélsőségek visszaszorításán munkálkodó afgán népet is.

Fontos és jogos viták folynak a NATO-ban, az EU-ban, a kormányaink között, a népeink között, hogy ezeket a bonyolult és összetett kérdéseket a komplex biztonsági kihívásokat is beleértve— miként lehet a legjobban kezelni.

De szövetségesi mivoltunkat az mutatja igazán, hogy hajlandóak vagyunk nemzeti érdekeinken túlmutató, nehéz lépések megtételére is, és őrizzük és megvédjük minden szövetségesünk biztonságát. Egységességünk elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy elrettentsük az ellenségeinket, akik vadásznak a különbözőségeinkre, megpróbálják kihasználni a nézeteltéréseinket, s megpróbálnak viszályt szítani közöttünk. A sebezhető pontjainkat keresik.

Akik megpróbálják kikezdeni a transzatlanti kötelékeket, alábecsülik Szövetségünk eltökéltségét. A 20. század közepi diktátorokhoz hasonlóan, gyengeségnek tartják a toleranciánkat és a jogállamisághoz való ragaszkodásunkat. A nyílt vitákat—tévesen—megoszlásnak, kompromisszumnak és megadásnak ítélik. S félreértik a történelem egyedi és általános tanulságát: a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság nem a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság forrása. Éppen ellenkezőleg, ezek jelentik erőnk és stabilitásunk legnagyobb tartalékait.

Szövetségünk megalakítása óta tisztában vagyunk vele, hogy a biztonságunk nem csupán katonai képességeinken, de demokratikus intézményeink egészséges voltán is múlik. S részint nyíltan, részint bizalmasan meg akarjuk beszélni, hogy miként segíthetünk egymásnak ideáljaink megvalósításában.

A NATO preambuluma nyomatékosan kijelenti, hogy kollektív védelmi szövetségünk „a demokrácia, az egyéni szabadság és a jogállamiság elvén alapuló” értékek közössége is.

A kommunista elnyomás legsötétebb éveiben az emberi méltóságért és szabadságért folyó, kitartó küzdelem inspirálta a Szolidaritást, ami azután hatással volt az egész világra, s a térségben mindenhol megindultak a demokratikus mozgalmak.

E mozgalmak azért váltak igazán sikeresekké, mert nem álltak le a választásoknál. Tovább folytatódott—Önök tovább folytatták— a demokrácia alapvető intézményeinek, azaz a szabad sajtónak, a civil társadalomnak, a politikai pártoknak, az elszámoltatható rendőrségi erőknek, a bírói függetlenségnek, a polgárokat képviselő parlamentnek a felépítését és védelmét szolgáló fáradságos és nehéz munkát.

Egyetlen demokrácia sem tökéletes. Egyetlen ország sem képes mindig megállni, hogy válságok vagy viszályok idején ne lépjen vissza az elnyomó taktikák és a megfélemlítés irányába. Egyetlen ország sem tudja mindig optimális szinten tartani a hatalmi egyensúlyt.

A demokráciák éltető ereje a vitában és a párbeszédben rejlik. A történelem viszont arra is megtanított bennünket, hogy a demokráciák akkor a legerősebbek és akkor működnek a legjobban, amikor szétválasztják a hatalmi ágazatokat, alkalmazzák a fékek és ellensúlyok rendszerét, és kellő tiszteletben tartják a bírói függetlenséget és a bírósági felülvizsgálatot.

Hazámban, az Egyesült Államokban gyakran tapasztaljuk, hogy erőfeszítéseink eredményei nem mindig felelnek meg az elvárásainknak, és sokszor inkább a leghangosabbak, és nem feltétlenül a legbölcsebbek a hangadók.

Szövetségeseink sohasem restellnek figyelmeztetni bennünket, ha az Egyesült Államok némiképp letér az unió tökéletesítésének útjáról. S ez hasznunkra válik. Hiszen saját Függetlenségi Nyilatkozatunk is előírja, hogy tartsuk illő tiszteletben az emberiség véleményét.

Mivel a demokrácia akkor lehet tartósan ellenállóképes, ha tanulni tud saját hibáiból—őszintén, nyíltan és átlátható módon kezeli saját tökéletlenségeit.

Mi továbbra is bízunk benne, hogy Lengyelország— ahol rendkívüli hagyománya van a demokráciának—saját alkotmányának és a jogállamiság legmagasabb nemzetközi szabványainak megfelelő módon képes megoldani a jelenleg folyó Alkotmánybírósági vitát.

A lengyel kormány kérésére az Európa Tanács Velencei Bizottsága számos javaslatot vázolt fel a vita megoldására—hogy Lengyelország továbbra is a legerősebb, legokosabb például szolgálhasson a fiatal demokráciák számára, amelyek világszerte az ő történelmi nyomdokain akarnak haladni.

Hálásak vagyunk Lengyelországnak azért is, hogy otthont ad az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok hivatalának, amely partnerünk a minden embert megillető jogok és méltóság ügyének előmozdításában.

A Szövetségre váró súlyos regionális és globális kihívások már másfélék, mint egykoron, de most is ugyanolyan egységes fellépést igényelnek, ígéreteink teljesítése terén most sem lehetünk kevésbé felelősségre vonhatóak, s nem csökkenhet elkötelezettségünk sem mindazon értékek iránt, amelyek sok évvel ezelőtt összehoztak bennünket.

A megosztó politika, az intoleráns hangok, a durva agresszió világos és egyértelmű hatással jártak: még szorosabbá tették a Szövetséget. A NATO ma épp olyan erős, mint eddig bármikor.

Mielőtt II. János Pál huszonegy éve a Shepherd One, azaz Első Pásztor nevű repülőgépen visszaindult volna Amerikából Rómába, odafordult a kedvéért odagyűlt sokezres tömeghez, s néhány búcsúszavában még egyszer tisztelettel illette demokratikus eszméinket, amelyeket több mint két évszázada fogalmazott meg az Alkotmányunk.

Azt mondta: „A demokráciához bölcsesség kell, a demokráciához erkölcsi tisztaság kell, hogy ne forduljon szembe mindazzal, aminek a védelmére és buzdítására hivatott”.

Közös célokkal és közös eszmékkel Szövetségünk kiállta az idők próbáját, és túlélte a válságok megpróbáltatásait—s mindezekből még erősebben került ki. Biztos vagyok benne, hogy ez még hosszú ideig így is lesz, amint—azok példája nyomán, kiknek bölcsessége és erkölcsi tisztasága segít a helyes útra találnunk—megpróbálunk eleget tenni a nemzedékünkre váró kihívásoknak.

Nagyon szépen köszönöm.

Forrás: The United States and Europe | Remarks | Antony J. Blinken, Deputy Secretary of State | Warsaw Public Library | Warsaw, Poland |May 5, 2016


 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , , , , , | Comments Off

A SAJTÓSZABADSÁG VILÁGNAPJA

John Kerry külügyminiszter sajtótájékoztatója |USA Külügyminisztérium |Washington | 2016. május 3.

Nos, mielőtt a kérdésekre válaszolok, csak néhány szót mondanék gyorsan a szíriai helyzetről.  Mint mindannyian tudják, tegnap tértem vissza Genfből, ahol két kulcsfontosságú partnerünkkel és Staffan de Mistura ENSZ különmegbízottal tárgyaltam arról, hogyan támogathatjuk az ellenségeskedések megszűnését egész Szíriában, de különösen Aleppóban. Az Aleppo körüli területek, Latakia és Idlib tartományok, szenvedték el a szinte a legtöbb erőszakot eddig az egész háború során, de főleg az utóbbi napokban lehettünk tanúi intenzív erőszak kirobbanásának, és a tűzszünet sorozatos megszegéseinek, beleértve a mai támadást az al-Dabit kórház ellen.

Tegnap Genfben elítéltem a meggyőződésünk szerint a rezsim által április 27-én, az aleppói al-Quds kórház ellen elkövetett támadást, melyben biztosan több mint 27 ember vesztette életét, beleértve az utolsó ott dolgozó gyermekgyógyászt, sokan mások pedig megsebesültek.  A mai kórház elleni támadást pedig úgy tűnik, hogy olyan rakétákkal hajtották végre, melyek valamely, az ellenzék által ellenőrzött terület felől érkeztek, még próbáljuk megállapítani, pontosan honnan. De a lényeg az, hogy nincs semmilyen mentség az ilyen rettenetes erőszakra, amely civilek vagy egészségügyi intézmények vagy első válaszadók ellen irányul, bárki kövesse is el, legyen az az ellenzék tagja, aki visszacsapásként követi el, vagy a rezsim, mely immár ötödik éve folytatja a civilek elleni brutális fellépést.

Ezeket a támadásokat mind elítéljük, tekintet nélkül arra, ki követi el őket, és minden felet arra intünk, hogy viselkedjenek felelősen és tegyenek azonnali lépéseket az erőszak megfékezésére, mely az ország oly nagy részét sújtja. Nos, tisztában vagyok azzal, hogy ez türelmet igényel mindkét oldalon, mert sokkal könnyebb valóban felállni, és azt mondani, hogy „hát, ezt ők csinálták. Ők támadtak először, és nekünk most vissza kell vágnunk.” Csakhogy ha ez a legkisebb közös nevezője a cselekvésnek, amihez a vezetők folyamodnak, akkor nem vezetnek, hanem ártatlan civileket tesznek döntéseik áldozatává.

Az ellenségeskedések beszüntetését éppen azért léptették életbe, hogy az ott élő embereknek, akik ártatlanul a harcoló felek között ragadtak, kicsit fellélegezhessenek, hogy valamennyire biztonságban legyenek, és hogy ezt az egészet meg lehessen a tárgyalóasztalnál oldani, amely csak arra vár, hogy a felek visszatérjenek hozzá és megoldják ezt a kérdést. Ezért dolgozunk teljes erőbedobással most, hogy országszerte megerősítsük a tűzszünetet. Most a nemzet nagy része nyugodt maradt, és akkor is az maradt, amikor egyes helyeken fellángolt az erőszak. Nagy különbség mutatkozott különösen a déli és az északi országrész között, de vannak olyan területek, ahol, bár néhány nappal ezelőtt még ott is rossz volt a helyzet, sikerült előrehaladást elérnünk, különösen Latakiában és Kelet-Ghoutában. Ezeken a helyeken szombat reggelhez képest érdemi mértékben csökken az erőszak szintje. És most is, ebben a pillanatban, körülbelül fél óra múlva, a delegációnknak újabb tárgyalása lesz, ahol megpróbáljuk véglegesíteni mindazt, amin az elmúlt 48 órában dolgoztunk, annak érdekében, hogy teljes körűen visszaállítsuk a tűzszünetet.

De Mistura miniszter Moszkvában járt, mielőtt velem találkozott. Ő, és minisztertársam, a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG valamint a munkacsoport társelnöke, Szergej Lavrov nyilatkozatot tettek, és Lavrov miniszter világossá tette, hogy azt reméli, hogy órákon belül sikerül a katonai tárgyaló delegációinknak kidolgozni a részleteket, melyek ahhoz szükségesek, hogy helyre lehessen állítani a tűzszünetet. Különösen arra törekszünk, hogy Szíria legnagyobb városában, Aleppóban megszűnjenek a harcok, ahol az erőszak igen jelentősen megnövekedett, és ahol az a veszély fenyeget, hogy ha nem áll helyre a tűzszünet, az erőszakspirál ellenőrizhetetlenné válik.

Nos, Lavrov külügyminiszter és én tegnap egyetértettünk abban, hogy azon kell dolgoznunk, hogy mielőbb helyreálljon a tűzszünet Aleppóban. És hangsúlyozni szeretném, hogy ma Lavrov miniszter ismét megerősítette, hogy nincs más megoldás a jelenlegi helyzetre, csak a tárgyalásos rendezés. Delegációink hosszan tárgyaltak annak érdekében, hogy megpróbáljunk létrehozni egy, a korábbinál fenntarthatóbb mechanizmust.

Amikor február végén megszűntek az ellenségeskedések, viszonylagos nyugalom köszöntött be, és ne feledjük, hogy sokan azt hitték, ez egyáltalán nem lesz tartós – ennek ellenére egész februárban, márciusban, egész áprilisban tartott, sőt egészen májusig kitartott a tűzszünet. Csak az utóbbi pár hétben lett ilyen sérülékeny ez a tűzszünet és remélhetőleg helyre lehet majd állítani. És ha azt vesszük, hogy hány polgári áldozata van a krízisnek, amikor nincsenek harcok, talán naponta 200, akkor ki tudjuk számolni, hogy 60 nap alatt szó szerint emberek ezreinek az életét sikerült megmenteni és sok olyan embernek sikerült segíteni, akiknek korábban nem.

Mindannyian tudjuk azt is, hogy itt mindnyájunknak van felelőssége. Nekünk, akik támogatjuk az ellenzéket, akik az egyformán gondolkodó tagjai vagyunk a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoportnak, az a felelősségünk, az a kötelességünk, hogy együttműködjünk az ellenzékkel, és megakadályozzuk, hogy megszegjék a tűzszünetet vagy olyan tevékenységeket hajtsanak végre, melyek civilek életét veszélyeztetik. Hasonlóképpen, két félnek, Iránnak és Oroszországnak, különös felelősségük van, melyet ugyanakkor vettek magukra, amikor mi magunkra vettük a sajátunkat. Mind ugyanazt a megállapodást írtuk alá, és min ugyanazt a2254-es számú ENSZ Biztonsági Tanács határozatot támogattuk, amely felszólít az ellenségeskedések beszüntetésére az egész országban, és a humanitárius segítségnyújtás lehetővé tételére országszerte.

Oroszországnak módjában áll mindezt befolyásolni. Az Egyesült Államoknak is módjában áll befolyást gyakorolni, és ezt készek vagyunk elismerni és fel is vállaljuk ezt a felelősséget. Meggyőződésünk, hogy a következő órák és nap során tett erőfeszítések kulcsfontosságúak abban, hogy lehetővé váljon a feleknek, hogy visszatérjenek Genfbe és ténylegesen elkötelezzék magukat valamiféle politikai megoldás lehetősége mellett, azaz, megvitassák az átmenetet, azt az átmeneti kormányzati erőt, melyről a genfi nyilatkozatban volt szó. És miközben azon dolgozunk, hogy a tűzszünetet visszaállítsuk, azon is dolgozunk, hogy biztosítsuk a humanitárius hozzáférést – tehát nem csak a tűzszüneten, hanem a teljes humanitárius hozzáférésen is.

Kétséget kizáróan tudjuk, hogy a szír kormányzat továbbra is akadályozza az élelmiszerek és gyógyszerek eljutását azokhoz, akiknek kétségbeejtő szüksége lenne erre, beleértve azt is, hogy kivesznek kritikus fontosságú gyógyszereket és sebészeti eszközöket a segélyszállítmányokból. Következésképpen Damaszkusz külvárosának egyes részei évek óta nem kaptak semmilyen segítséget. Ez, azt gondolom, lelkiismeretlenség, és ennek azonnal véget kell vetni.

Tehát sok még az elvégzendő munka. De elkötelezettségünk változatlan. Talán annyit jegyeznék meg, hogy az ENSZ, szoros együttműködésben a szíriai Arab Vörös Félholddal, a mai napig, a februári tűzszünet életbelépése óta, 57 humanitárius konvojt juttatott célba. Ez tehát a szám február 14-e óta. Ez több mint 700 kamionnyi életmentő élelmet és orvosságot jelent, mely hozzávetőlegesen 678,000 emberhez jutott el 23, nehezen megközelíthető és ostrom alatt álló területre. Ezen felül, az ENSZ Világélelmezési Programja április 28-ig 18 alkalommal juttatott célba repülőkről ledobott segélyszállítmányokat, 284 tonna élelmiszert biztosítva körülbelül 100, 200 embernek Deir al-Zor ostromlott városában.

De még mindezzel a segélynyújtással együtt is több százezer ember van ostromlott területeken, akik semmilyen segítséget nem kaptak még az ENSZ szerint. Ezért még többet kell tennünk, és a humanitárius szervezeteknek biztosítani kell, hogy eljussanak oda, ahol szükség van rájuk.

Tehát továbbra is elkötelezettek vagyunk, és ahogyan azt hiszem, világossá tettem, a következő órákban azon dolgozunk, hogy helyreállítsuk a tűzszünetet, illetve megerősítsük ott, ahol nem sértették meg. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a humanitárius segítség, melyet a rezsim megígért, s amelyet a Biztonsági Tanács határozata is előír, célba jusson. És természetesen továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy egy olyan politikai átmeneten dolgozzunk, mely Asszad alternatívája, mert csak ily módon lehet ténylegesen véget vetni ennek a háborúnak.

És most szeretnék egy másik fontos témáról beszélni. Csak egy pillanatot kérnék.  Gondolom, Önök közül sokan tudják, remélem, hogy tudják, hogy ma van a sajtószabadság világnapja. Remélem és hiszem, hogy mi itt a Külügyminisztériumban becsüljük és tiszteljük a Sajtó munkatársait, és a sajtó szabadságát, és egészséges dialógust tartunk fenn a sajtóval – John Kirby vagy valaki más a közkapcsolati osztályunkról minden nap kiáll ide, és kérdés kérdésre sorjázik, melyekre válaszolunk. De szerettem volna ma szentelni egy kis időt ennek a témának, különösen azért, mert a sajtószabadság világnapja van, és kifejezni tiszteletemet annak, amit a sajtószabadság valójában jelent, és mindannak, amiről szól.

Nem titok, hogy zaklatott időszakban élünk, és ennek az egyik lényeges eleme még mindig az a harc, amely az igazság hirdetése, és a nyilvánvaló hazugságok, vagy az igazság elhomályosítása illetve tagadása között zajlik. És ha a Szíriában, Irakban, Afganisztánban vagy Ukrajnában zajló konfliktusok, vagy a Koreai félszigeten és a Dél-Kínai tengeren meglévő feszültségek mögé nézünk, vagy a terrorista propagandára gondolunk, mely lealacsonyítja a közösségi médiát, vagy a civil társadalomnak a magas szintű korrupció ellen folytatott kampányaira tekintünk, azt látjuk, hogy mindenütt és minden erőfeszítés mögött a valóság meghatározásáért zajló alapvető küzdelem zajlik. És láthatjuk, ahogyan egyesek teljesen kitalált valóságokkal házalnak vagy elhomályosítják az igazságot, a tényeket – azért, hogy eltussoljanak megtörtént eseteket, vagy kitalált mesékkel álljanak elő olyan dolgokról, melyek meg sem történtek. Láthatunk rossz szándékú kormányzati és nem kormányzati szereplőket egyaránt, akii megpróbálják megfélemlíteni, megvásárolni, cenzúrázni vagy elhallgattatni azokat, akiknek az a munkájuk, hogy kinyomozzák és megírják az igazságot.

A sajtószabadság világnapja jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk ennek a harcnak a fontosságán, és hogy egyértelműen kinyilvánítsuk elszántságunkat arra, hogy szembeszálljunk az igazság ellenségeivel ás szabotőrjeivel. Jól tudjuk, hogy világos választóvonal van ennek a minisztériumnak és a szabad és független sajtó kötelezettségei között, de egy szikrányi különbség sincs közöttünk a szabad sajtó elvének közös támogatásában, és annak megértésében, milyen fontos szerepet játszanak az újságírók nemcsak a demokráciákban, hanem azokban az országokban is, ahol a polgári és politikai jogok törékenyek, és olyan konfliktuszónákban, ahol az újságírók munkája szélsőségesen kockázatos.

Én személy szerint sosem fogom elfelejteni, amikor Ukrajnában a repülőtérre mentem ki autóval a városból, és a mellettem ülő ukrán kimutatott az ablakon arra a pontra, ahol egy újságírónőt kirángattak az autójából és majdnem halálra vertek. És sok más hely is van, amint azt jól tudjuk, ahol újságírók az életüket vesztették, miközben az igazságról írtak. Bámulattal adózom a sajtó erőfeszítéseinek, a média szervezeteinek és a sajtóban dolgozó egyéneknek egyaránt, melyekkel igyekeznek megvédeni az újságírókat, és megpróbálják felkelteni a figyelmet az újságírók biztonságát érintő kérdésekre és a Sajtó munkatársait érő atrocitásokra. Ma szeretném megerősíteni, hogy a Külügyminisztérium a jövőben is támogatni fogja ezeket az újságírókat védő intézkedéseket, és elkötelezettek vagyunk abban is, hogy magunk is kiegészítjük ezeket, hol és amikor csak tudjuk.

Most is, miközben Önökhöz beszélek, az USA kormányának és a USAID-nak fontos programjai működnek, melyek több mint 30 országban támogatják a független média erőfeszítéseit. A SAFE elnevezésű kezdeményezésünkön keresztül digitális és fizikai biztonsági-önvédelmi tréninget tartottunk több mint 750 újságírónak világszerte, és idén a program finanszírozását 2.5 millió dollárra növeljük, hogy még többeket képezhessünk ki. Egy olyan programot is beindítunk, melynek segítségével délkelet-ázsiai újságíróknak biztosítunk olyan eszközöket és technológiákat, melyekkel olyan helyeken is biztonságban dolgozhatnak, ahol megfélemlítéssel vagy erőszakkal kell y szembenézniük. Támogatjuk ezen felül a párbeszédet Amerika és a nemzetközi újságíró társadalom között, technológiai táborok, workshopok, ösztöndíjak és különböző más csereprogramok segítségével. És remélem, Önöket is megnyugtatja az a tudat, hogy a továbbiakban is készek leszünk rendszeresen, akár nyilvánosan, akár a színfalak mögött, felszólalni a sajtó jogaiért, mind általánosságban, mind konkrét egyének esetében, akiket megfenyegettek, elraboltak, vagy jogtalanul fogva tartanak vagy bebörtönöztek. És ez nemcsak az írott sajtó munkatársaira vonatkozik, hanem az elektronikus sajtóra is, a bloggerekre, a fotósokra, a karikaturistákra, és más médiamunkásokra egyaránt.

Ahogyan azt Önök közül sokan tudják, januárban az a megtiszteltetés és öröm ért, hogy itthon üdvözölhettem Jason Rezaiant, aki 545 nap fogság után tért haza. Ami a leginkább szíven ütött abból, amit elmondott nekem az átélt megpróbáltatásokról, az volt, hogy milyen egyszerű és egyenes volt Jason motivációja, és az maradt mostanra is. Jason nem azért ment el Iránba, hogy egy ideológiát terjesszen, vagy politikai üzenetet juttasson célba. Valójában azért ment oda, hogy el tudja magyarázni a saját országának milyen is valójában az élet abban az országban, ahonnan ő származik. És szerette volna a félreértelmezéseket valós meglátásokkal helyettesíteni. Csak ennyi – de ez minden.

Minden újságíró külön egyéniség, de abban az alapvető vágyában, hogy a tényeket igazi fényükben és igazi mélységükben mutassa be, Jason egyszerűen csak azt próbálta tenni, ami minden újságíró feladata. Azok a kormányok, amelyek ezt erőszakkal megakadályozzák, talán ezzel erőt kívánnak mutatni, de amit valójában mutatnak magukról, az a mélyen gyökerező bizonytalanság ás gyengeség.

A sajtószabadság világnapján világosan kimondjuk innen, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának pódiumáról, hogy semmilyen kormányzat, állítson is bármit magáról vagy legyenek is bármilyen egyéb érdemei, nem követelhet magának jogosan tiszteletet, ha az állampolgárai nem mondhatják ki azt, amiben hisznek, vagy ha megtagadják tőlük a jogot, hogy értesüljenek olyan eseményekről, vagy döntésekről, melyek befolyásolják az életüket. És ismétlem, egy olyan országnak, ahol a sajtó nem szabad és nem független, nincs mire büszkének lennie, nincs mit tanítania másoknak, és semmiképpen sem teljesítheti ki a benne rejlő lehetőségeket.

Azoknak, akik kényszeríteni vagy bebörtönözni próbálnak újságírókat, mindig azt fogjuk hangosan és világosan üzenni, hogy az elkötelezett, az igazságot feltáró újságírás nem bűn, hanem dicsőség; és ma tisztelgünk mindazok előtt, közel s távol, akik büszkén hordozzák ezt a dicsőséget.

Forrás: Press Availability by Secretary Kerry | Special Briefing | Secretary of State | Washington, DC | May 3, 2016

 

Posted in Foreign Policy, Society & Values | Tagged , , , , | Comments Off

VICTORIA NULAND ÁLLAMTITKÁR KIJEVI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

Fairmont Grand Hotel | Ukrajna, Kijev | 2016. április 27.

Victoria Nuland, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára

Victoria Nuland kijevi sajtótájékoztatója

 

Nuland államtitkár: Jó napot kívánok mindenkinek. Elnézést kérek, amiért megvárattam Önöket. Csodálatos, hogy ismét itt lehetek ezen a gyönyörű tavaszi napon, az ortodox Húsvét és a május elsejei ünnepek előestéjén, s amikor az új ukrán kormány új vezetőkkel és egy új kormánykoalícióval megkezdi a közös munkát a Radával.

Nagyon jó találkozókban volt részünk. Az elmúlt két nap során tárcaközi kollégámmal, a Nemzetbiztonsági Tanács rangidős igazgatójával, Charlie Kupchannel együtt találkozhattunk Porosenko elnökkel, Grojszman miniszterelnökkel, Parubij házelnökkel és helyetteseivel, Klimkin külügyminiszterrel, valamint Daniljuk pénzügyminiszterrel. Tegnap a Rada összes frakcióvezetőjével volt megbeszélésünk. Szokás szerint találkoztunk néhány fontos üzletemberrel, Klicsko polgármesterrel, s egy fantasztikus megbeszélésre ülhettünk össze a civil társadalom minden szegmenséből érkező vezetőkkel. Az utóbbira az ország új életre keltésére törekvő, tetterős ifjú reformerekből álló szövetség (Reanimation Package Coalition) égisze alatt került sor, akikkel szorosan együttműködünk a reformok megvalósítása érdekében.

Ne felejtsük el, hogy Ukrajna már igen sokat elért. Önöknek stabil a valutája, megtisztították a bankrendszert, helyreállították a költségvetési fegyelmet, hosszú idő óta először lettek energia-függetlenek, s új rendőrségük is van. Sok mindent megtettek már, még ha igen nehéz is volt.

Ukrajna 2016-ban érhet—és érjen is—el odáig, hogy a reformokat már ne lehessen visszafordítani. Kemény munka vár Önökre, az elmúlt két nap során nyilvánvalóan ez is beletartozott a mondanivalónkba. Ukrajnának eleget kell tennie az IMF elvárásainak. Ukrajnának szüksége van egy új főügyészre. Valódi, mélyreható igazságügyi reformra van szükség. A korrupció nyilvánvalóan még mindig igen súlyos gond. Itt az ideje, hogy rács mögé kerüljenek mindazok, akik oly hosszú ideig fosztogatták az ukrán népet, s ideje, hogy kiirtsák a korrupció rákfenéjét.

Ismét kifejezésre juttattam, hogy az Egyesült Államok elkötelezetten támogatja a tiszta, demokratikus, európai jövő felé tartó Ukrajnát. Akárcsak azelőtt, most is arra buzdítunk, hogy minden demokratikus erő és minden reformer—akár tagja a koalíciónak, akár nem—törekedjen a változásra, és működjön együtt a többiekkel.

Szeretném elmondani, hogy a tegnapi találkozón igazán bíztatónak találtam a miniszterelnök személyes, elkötelezett szándékát arra, hogy az ukránok, akik oly sok áldozatot hoztak a változásért, s olyannyira megérdemlik, 2016-ban végre élvezzék is a reformok előnyeit mind saját életminőségük, mind az őket szolgáló kormány és igazságszolgáltatás terén. Nagy örömmel hallottuk tegnap, hogy az elnök, a miniszterelnök és a házelnök egyaránt alig várják, hogy felgyorsíthassák az igazságügy és az ügyészség reformját, valamint a korrupcióellenes küzdelmet. Az ukrán béke és biztonság tekintetében ismételten biztosítottuk Porosenko elnököt és Klimkin külügyminisztert arról, hogy Obama elnök rendíthetetlenül a minszki megállapodás teljes körű megvalósítása mellett áll, melynek értelmében a donbaszi területen teljes mértékben helyre kell állnia az ukrán szuverenitásnak.

Alkalmam volt rá, hogy az elnöknek és a külügyminiszternek beszámoljak Obama elnök hannoveri megbeszéléseiről, a Merkel kancellárral folytatott kétoldalú, valamint a Merkel kancellárral, Hollande elnökkel, Cameron és Renzi miniszterelnökökkel többek között az ukrán kérdésekről folytatott többoldalú találkozójáról, s arról az együttes, eltökélt szándékunkról, hogy mindaddig fenntartjuk az Oroszország elleni szankciókat, amíg az eleget nem tesz minden minszki kötelezettségének.

Hannoverben többek között azt is elhatározták, hogy az Egyesült Államok a vezető normandiai hatalmakkal—Németországgal és Franciaországgal—való szoros együttműködésben felgyorsítja saját diplomáciai törekvéseit, hogy megvalósuljanak a minszki megállapodásban foglaltak. Ehhez a Donbaszban helyre kell állítani a biztonságot, s mindenütt biztosítani kell az EBESZ-megfigyelők hozzáférését; haza kell engedni a túszokat; valós, ukrán választásokat kell előkészíteni, amelyek megfelelnek a nemzetközi előírásoknak és összhangban vannak az Önök alkotmányával; s természetesen ki kell vonni minden fegyvert és külföldi harcost, s vissza kell állítani az ország határainak a sérthetetlenségét. S természetesen a Krím-félsziget helyzetével kapcsolatos szankciókat is mindaddig fenntartjuk, amíg a terület nem kerül vissza Ukrajnához. Szeretném megismételni, hogy Washingtonban az elmúlt pár napban mi hangzott el ezzel kapcsolatban: elítéljük a felháborító döntést, amely betiltotta a krími tatár parlament, a medzslisz működését, megfosztva demokratikus jogaitól ezt a történelmi közösséget.

Általában véve szeretném megköszönni az ukrán vezetőknek és a civil társadalomnak ezt a két nagyon sűrű napot, amikor intenzíven együtt dolgoztunk a reformprogramon, a béke és biztonság kérdésein, közös törekvéseinken. Konkrét kéréseket is kaptunk arra, hogy fokozzuk az amerikai technikai segítséget. Ezekre reagálni fogunk, elsősorban az igazságügyi reform és a korrupció elleni küzdelem terén, s azzal a bizakodó érzéssel megyek haza, hogy Ukrajnában ismét megfelelő úton vannak a reformok.

Most szívesen válaszolok egy pár kérdésre.

Kérdés: Én az Agence France Presse helyi tudósítója vagyok. Két kérdést szeretnék feltenni a minszki folyamatról. Néhány parlamenti tag azt mondta tegnap az Önnel folytatott találkozó után, hogy az Egyesült Államok már júliusban választásokat akar a keleti részen, s hogy ez az előfeltétele annak, hogy Ukrajna bármiféle pénzügyi segítséget kaphasson, s annak is, hogy fenntartsák az Oroszország elleni szankciókat. Megerősítené ezt az információt, vagy mondana róla valamit, kérem? Az ukránok korábban ugyanis számtalanszor elmondták, hogy a keleti részen addig nem lehetnek választások, amíg nemzetközi rendőri erőket nem telepítenek oda. Ez ügyben van valamiféle megállapodás? Nagyon köszönöm.

Nuland államtitkár: Teljesen pontatlan a Rada tegnapi ülésével kapcsolatos értesülése. Nem adtunk meg időpontot arra, hogy mikor legyenek a választások. Teljesen világossá tettük, hogy a minszki megállapodás kellő biztonságot és EBESZ-hozzáférést kíván, továbbá azt, hogy a jelöltek választás-képesek legyenek, az állampolgárok pedig a választás előtt megismerhessék őket. Ezt kívánja—logikusan—a minszki megállapodás. Ez minden országban így van.

Tehát, bár az ukrán kormány a választások előkészítésén dolgozik, és a normand hatalmak keretében munkálkodik rajta, a legfontosabb prioritás a biztonság és a gyilkos harcok megszűnése, az EBESZ-megfigyelők hozzáférésének biztosítása a Donbasz területén—ami jelenleg nem lehetséges. Az Ukrajnának szánt amerikai pénzügyi segítség és technikai segítségnyújtás pedig ahhoz kötődik, hogy Ukrajna a reformok útján marad-e, hogy Ukrajna az IMF-program keretében marad-e, igazságügyi reformra, korrupció-ellenes reformra, energiaügyi reformra törekszik-e—s nem Minszkhez.

Ami a nemzetközi rendőri erőket illeti, nyilván intenzív megbeszélések folynak arról, miként lehetne megteremteni a helyes szavazáshoz szükséges biztonságot, hogy mind a donbaszi lakosok, mind a jelöltek biztonságban érezzék magukat a választás során. Ott van az EBESZ Speciális Megfigyelő Missziója (SMM), de nem engedik, hogy maradéktalanul eleget tegyen a feladatának, és az is vita tárgya, hogy ki kell-e ezt bővítenünk, de döntés még nem született.

Kérdés (ukránul): Svoboda Rádió. Mi az Amerikai Egyesült Államok álláspontja Jacenyuk korábbi miniszterelnök javaslatával kapcsolatban, miszerint tartsanak Ukrajnában országos népszavazást arról, hogy a Donbaszt visszaintegrálják-e Ukrajnába?

Nuland államtitkár: Mi a minszki egyezményre, az abban elfogadottak foganatosítására összpontosítunk, miszerint a donbasziaknak joga van valódi választásokhoz, olyanokhoz, amelyek nem csak egy csomó moszkvai báb megválasztására alkalmas, hamis választások, hanem igaziak, ahol megválaszthatják saját vezetőiket, s így visszatérhetnek a demokratikus ukrán közösségbe.

Kérdés (oroszul): 3S Csatorna. Talán Ön is tudja, hogy Savik Shustertől, aki egyszer meginterjúvolta Önt a TV-műsorában, pár napja visszavonták az ukrán munkavállalási engedélyét. Egy másik népszerű TV-műsorvezető, Jevgenyij Kiseljov megvált az egyik legnépszerűbb ukrán TV-csatornától. A történtek fényében a megbeszéléseken megvitatták-e az ukrajnai szólásszabadság kérdését, s Önnek mi a véleménye az ukrán szólásszabadság jelenlegi állapotáról?

Nuland államtitkár: Azt hiszem, ezt Porosenko elnök mondta meg a legjobban tegnap, amikor azt mondta, hogy a sajtószabadság az új Ukrajna egyik legnagyobb vívmánya, amelyet meg kell védeni. Mint tudja, az Egyesült Államok világszerte kiáll a sajtószabadságért, jelesül Oroszországban is, ahol korlátozzák azt.

Kérdés (ukránul): Interfax Ukrajna. Az ukrán elnöki hivatal nemrégiben bejelentette Kerry külügyminiszter közelgő látogatását. Meg tudja-e erősíteni ezt, és meg tudja-e adni nekünk az időpontokat?

Nuland államtitkár: Kerry külügyminiszter nagyon szeretne ismét eljönni Ukrajnába. Mintegy egy éve nem volt itt. Minden alkalommal, amikor ide jövök, azzal nyaggat, hogy miért nélküle jövök. Ilyenkor emlékeztetem rá, hogy ő 400 más kérdésen dolgozik, de idén tavasszal tényleg nagyon el akar jönni.

Köszönet mindenkinek, boldog ünnepeket, és élvezzék a csodálatos tavaszi időjárást. Köszönöm, hogy eljöttek.

Forrás: Press Availability | Remarks | Victoria Nuland, Assistant Secretary, Bureau of European and Eurasian Affairs | Fairmont Grand Hotel | Kyiv, Ukraine |April 27, 2016

Posted in Uncategorized | Tagged , , , , , , , , , | Comments Off

TÉVHITEK ÉS TÉNYEK A MENEKÜLTEKKEL, A MIGRÁCIÓVAL ÉS A HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉGNYÚJTÁSSAL KAPCSOLATBAN

Tájékoztató | Az USA Külügyminisztériuma Lakossági, Menekültügyi és Migrációs Osztálya| 2016. április 19.

TÉVHIT: Az Egyesült Államok nem sokat tesz a menekültekért.
TÉNY: Az Egyesült Államok a legnagyobb önálló humanitárius donor, amely évente több milliárd dollárt áldoz arra, hogy életmentő segítséget nyújtson a leginkább sebezhető helyzetben lévőknek világszerte. Az USA Külügyminisztériuma Lakossági, Menekültügyi és Migrációs Osztálya védelmet nyújt, enyhít a szenvedéseken, s igyekszik megoldást találni az üldözött és otthonuktól elszakadt emberek helyzetére. Az amerikai nép nevében létfenntartó segítséget nyújtunk; többoldalú rendszereken keresztül átfogó partnerségeket alakítunk; a humanitárius segítségnyújtás terén jól bevált módszerek alkalmazására törekszünk; biztosítjuk, hogy a humanitárius elvek tökéletesen beépüljenek az USA kül- és nemzetbiztonsági politikájába, s a többi országot is ugyanerre bíztatjuk.

TÉVHIT: Az Egyesült Államok nem is segít a szíriai menekülteknek.
TÉNY: A szír válság kezelésében az Egyesült Államok a legnagyobb önálló adakozó. A válság kitörése óta több mint 5,1 milliárd dollár értékű humanitárius segítséget nyújtottunk. E támogatás keretében az Egyesült Államok élelmet, vizet, menedékhelyet, orvosi ellátást, humanitárius védelmet és egyéb sürgős segítséget biztosít a Szíriában élő rászorultaknak, valamint a térségben élő 4,6 millió szír menekültnek. A humanitárius segítségnyújtás az Egyesült Nemzetek, valamint más nemzetközi szervezetek és nem-kormányzati szervezetek műveleteit támogatja. Ezeken keresztül az Egyesült Államok mind a 14 szír kormányzóságban képes segítséget nyújtani a leginkább rászorulóknak—s végső soron életeket ment és enyhíti a szenvedéseket az erőszak és nélkülözés napi veszélyei közepette.

TÉVHIT: Az Egyesült Államok nem hoz menekülteket a hazánkba, bármennyire reménytelen is a helyzetük.
TÉNY: A veszélyeztetett népességcsoportokat szolgáló amerikai Menekültbefogadási Program (U.S. Refugee Admissions Program) az amerikai értékek—az együttérzés, a nagylelkűség, s a vezetői hajlam–megtestesülése. A világ összes országa közül az Egyesült Államok telepíti le a legtöbb menekültet, 1975 óta több mint három milliót részesített szíves fogadtatásban, és segített új életet kezdeni az 50 állam valamelyikében. Az amerikai Menekültbefogadási Program az elmúlt három év mindegyike során hetvenezer rendkívül kiszolgáltatott helyzetben lévő menekültet hozott be a világ minden tájáról, s a tervek szerint 2016-ban nyolcvanötezerre, 2017-re pedig százezerre emelik ezt a számot. Ezek a menekültek felbecsülhetetlen mértékben gazdagították az amerikai kultúrát, hozzájárultak gazdaságunk megerősödéséhez, s tiszteletben tartják nemzeti létünk legfőbb—a Szabadságszoborra vésett—értékét.

TÉVHIT: Az Egyesült Államok kormánya szűrés nélkül hozza be a menekülteket.
TÉNY: Az Egyesült Államok minden bebocsátásra váró menekültet—bármely országból érkezzék is—magasabb szintű biztonsági ellenőrzésnek vet alá, mint azt bármely más beutazó-kategória esetében tesszük. Ebben számos szövetségi hírszerzési, biztonsági és bűnüldöző szerv vesz részt, például a Nemzeti Terrorelhárítási Központ (National Counterterrorism Center), a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), a Belbiztonsági, a Védelmi, valamint a Külügyminisztérium, hogy kellően megbizonyosodjunk róla, hogy a befogadottak esetében semmi nem utal arra, hogy veszélyt jelentenének az országunkra nézve. A biztonsági vizsgálatok között szerepel biometrikus (ujjlenyomat) vizsgálat, életrajzi ellenőrzés, valamint egy interjú, amelyet a Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security/DHS) speciálisan képzett tisztviselője folytat le, aki alaposan megvizsgálja a kérelmező magyarázatában szereplő egyéni körülményeket, hogy megbizonyosodjon róla, hogy az illető tényleges menekült. A szíriai válság speciális körülményei miatt a szír menekültek emelt szintű felülvizsgálaton esnek át.

TÉVHIT: Az Egyesült Államok nem közli a helyi közösségekkel és önkormányzatokkal, hogy menekülteket szándékszik áttelepíteni az Egyesült Államokba.
TÉNY: Az Amerikai Egyesült Államok letelepedési programja lényegében helyi erőfeszítés. Bár a menekülteknek nyújtott szolgáltatásokra szövetségi pénz érkezik a helyi közösségekhez, de a helyi közösségi szervezetek, egyházak, és önkéntesek döntik el, hogy az érkező menekültek kiszolgálásához ezt milyen arányban egészítik ki saját forrásaikkal. A Külügyminisztérium, valamint a letelepedéssel foglalkozó partnerügynökségei minden évben megvitatják az önkormányzati szervekkel és az ügyben érdemben érdekeltekkel, hogy mennyi menekült befogadását javasolják az egyes helyi közösségeknek. Ezen kívül a legtöbb államban van egy kijelölt állami menekültügyi koordinátor, többnyire egy kormányalkalmazott, aki rendszeresen összehangolja a folyamatot.

TÉVHIT: Az Egyesült Államok kormánya igyekszik eltitkolni, hogy hány menekültet telepítettek át, és az ország mely részébe.
TÉNY: Az egész világra kiterjedő menekült-befogadási honlap (Worldwide Refugee Admissions Processing System website) 2002-ig visszamenően megbízható, kutatható menekült-befogadási adatokat szolgáltat. Ennek alapján bárki készíthet a letelepített menekültek származási országával, célállamával, nemével, korával, vallásával, vagy bármely más statisztikai adatával kapcsolatos jelentéseket.

TÉVHIT: A betelepített szíriai menekültek veszélyeztetik a közösségemet.
TÉNY: A befogadási vizsgálatnak alávetett szír menekültek túlnyomó része nő és gyermek. A vizsgálat alá került férfiak általában családdal együtt érkeznek. Sokkal valószínűbb, hogy a terrorizmus áldozatai, mintsem hogy veszélyt jelentenének bárkire nézve. 2010. január elseje óta közel 3000 szíriai menekültet fogadtunk be az Egyesült Államokba, és csakis egy, az összes beutazó-kategóriát meghaladó szintű és kiterjedtségű biztonsági átvilágítást követően. Közülük senkit sem tartóztattak le, vagy távolítottak el terrorizmus vádjával.

TÉVHIT: A menekültek nem igazán illeszkednek be az amerikai közösségekbe.
TÉNY: A menekültek és a bevándorlók jelenléte Amerika-szerte sok város hasznára vált. Például a New York állambeli Buffalo népessége—az ide települt menekülteknek és bevándorlóknak köszönhetően— az 1960-as évek óta most indult először növekedésnek. A helyi tisztségviselők nyilvánosan elismerték, hogy a menekültek és bevándorlók újjáéleszthetik a közösségeket. Amikor néhány éve a Maine állambeli Lewiston városkába megérkeztek az első szomáliai menekültek, a közösség számos tagja komoly ellenérzésének adott hangot. Nos, az 1970-es évek óta hanyatló népesség (és gazdaság) most azért virágzik, mert a számos különféle országból érkező menekültek és bevándorlók Lewistont választották új otthonuknak.

TÉVHIT: Az USA-ba érkező menekültek indokolatlan terheket rónak az amerikai adófizetőkre.
TÉNY: Az amerikai letelepítési program arra épít, hogy az épkézláb felnőttek munkához jutnak, és érkezésüket követően a lehető leghamarabb eltartják magukat és családjukat. És bár az újonnan érkezett menekülteknek—különösen általános gazdasági nehézségek közepette—talán nehéz néhány rövid hónap alatt munkát találniuk, általában mégis találnak. Egy, az Ohio állambeli Clevelandben készített tanulmány szerint a Clevelandbe és környékére érkező menekültek általában az Egyesült Államok területére érkezésüket követően öt hónapon belül munkát találtak.

TÉVHIT: A TV-ben látott menekültek valójában gazdasági migránsok, akik jobb lehetőségeket keresnek, és nem veszélyek elől menekülnek.
TÉNY: Amikor migránsokról és menekültekről beszélünk, nem mindegy, hogy melyik szót használjuk. A migráns olyan személy, aki valamilyen ok miatt elhagyja a hazáját: egyesíteni szeretné a családját; háború, válság, vagy gazdasági hanyatlás elől menekül; vagy jobb életet keres magának. A menekült olyan személy, aki elmenekült a hazájából és nem is térhet vissza, mivel vallása, faja, nemzetisége, politikai meggyőződése, vagy valamely adott társadalmi csoporthoz való tartozása miatt üldöztetéstől kell tartania. Egy menekültet csak akkor telepítünk be az Egyesült Államokba, ha a DHS munkatársa megállapította, hogy az illető az amerikai jogi definíció értelmében is menekültnek számít.

A jelenlegi európai migrációs válság több tekintetben lényegesen eltér az amerikai Menekültbefogadási Programtól, amely már 30 éve rendezetten, megfontoltan, biztonságosan és sikeresen működik. A mi áttelepítési programunkba bevont menekültek csak egy hosszadalmas eljárás—bevándorlási tisztviselőkkel folytatott interjúk és számos biztonsági vizsgálat—után léphetnek be az Egyesült Államokba.

Forrás: Myths and Facts on Refugees, Migration, and Humanitarian Assistance | Fact Sheet |Bureau of Population, Refugees, and Migration | April 19, 2016

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , | Comments Off

KERRY KÜLÜGYMINISZTER BESZÉDE A BLOOMBERG CSÚCSÉRTEKEZLETEN

John Kerry| Bloomberg csúcsértekezlet az újfajta energiák finanszírozásáról| New York| 2016. április 5.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Mike, nagyon-nagyon köszönöm.  S ami még fontosabb: köszönet az elmúlt években betöltött rendkívüli vezetői szerepedért. Szerintem itt mindenki tisztában van vele, hogy Mike Bloomberg sokféle kritikus fontosságú kérdésben és elképzelésben vállalt és vállal úttörő szerepet—nagyformátumú üzletember és rendkívüli képességű vállalkozó. Már számtalanszor bizonyította vezetői képességeit, New York polgármestereként is, mialatt 20 százalékkal csökkent a városban az üvegházhatású gázok kibocsátása, s nyilvánvalóan később is, miután megvált a politikától, s főleg azóta, hogy az éghajlatváltozásokért és városokért felelős ENSZ különmegbízott lett. Örömmel várom, hogy továbbra is együtt dolgozzunk a városokért.  Az év második felében igen fontos találkozó lesz Kínában. Azt hiszem, bátran mondhatjuk, hogy Mike már hosszú ideje a kellő sürgősséggel és felelősséggel kezeli az éghajlatváltozás általános kérdéseit, s szerintem velem együtt Önök is boldogan kifejezésre juttatják, hogy milyen nagyra becsüljük vezetői szerepét. Köszönöm, Uram! (Taps.)

Nagyon örülök, hogy ma reggel itt vagyok New Yorkban. Mindig jó itt lenni—különösen az évnek ebben a részében, amikor a Yankee csapatnak még nem volt esélye arra, hogy megszerezze a vezetést. (Derültség.) Sőt, mielőtt még egy mérkőzést is játszhatott volna. Ezzel kapcsolatban azt is megígérem, hogy még az első meccs előtt befejezem a beszédemet.

New York tehát tökéletes színhely egy ilyen konferenciához. Ha jól belegondolnak, itt, Manhattanben lelhetők fel a ma is használt globális energia-infrastruktúra gyökerei. Thomas Edison 1882-ben nyitotta meg a Pearl-utcai telepet (Pearl Street Station). Ez volt a világ első centrális erőműve—mintegy hatvan háztömbbel délebbre innen. És New York derék lakói élvezhették először a biztonságos és megbízható, versenyképes áron kapott villamos-energia áldásait.

A telep megnyitóján az egyik tudósító megpróbálta elmagyarázni olvasóinak, hogy hogyan néz ki az újfajta világítóeszköz. Leírása szerint ez egy négy hüvelyk hosszúságú, könnycsepp alakú üvegbúra, amelynek széles az alja, elkeskenyedik a nyaka, s egy patkó alakú szén világít benne.

Ennyit kellett magyaráznia, hogy leírhassa! Mit szólnak ehhez? Más szavakkal ez volt a villanykörte. (Nevetés.) Akkoriban viszont ez teljesen új dolog volt, de azt hiszem, elmondhatjuk, hogy igen sok téren ma is találkozhatunk ilyen fajta újdonság-érzéssel.

Ha Edison ma—több mint 130 évvel az után, hogy a Pearl Streeten felcsavarta első villanykapcsolóját—visszajönne, azt tapasztalná, hogy az energiát ma is jórészt az ő tervei alapján állítjuk elő. De jelen pillanatban azt is láthatná, hogy az energia forradalma, amelyet megálmodott, most tényleg megszületőben van.

Sajnálatos módon csak lassan jöttünk rá, hogy energiafelhasználásunk milyen hatást tesz a bolygónkra. Évtizedek kellettek hozzá, hogy megértsük, hogy ami rövidtávon a legolcsóbb energiaforrásnak tűnik, az hosszútávon helyrehozhatatlan károkat okozhat. S csak az utóbbi 20 évben tudatosult igazán, hogy amennyiben nem használjuk ki a tiszta energiaforrások—a Nap, a szél, az óceán—erejét, pusztító következményekre számíthatunk.

Nos, ma már, a tudomány évtizedei és szakmailag kellően felülbírált tanulmányok ezrei után—amelyek állításaival szemben nemigen jelentek meg szakmailag igazolt tanulmányok—tudjuk ezt. A szakmailag igazolt tanulmányok ezrei—szám szerint több mint ötezer—azt jelzik, hogy amennyiben az Edison idejében alkalmazott forrásokról nem váltunk át alacsony széndioxid-tartalmú alternatívákra, károsítani fogjuk az infrastruktúrát, az élelemtermelést, a vízkészletet, az ökoszisztémát, az egészségünket—potenciálisan a mai értelemben vett életet ezen a bolygón. Amikor az energia jövőjéről beszélünk, tulajdonképpen mindennek a jövőjéről beszélünk.

Tudom, hogy ma itt hozzáértő közönséghez szólok. Önök csaknem mindannyian tisztában vannak az energia-választás és az éghajlatváltozás közötti kapcsolat egészével. Mégis szeretnék néhány szót szólni arról, hogy jelenleg hogyan is állunk, mert nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: a világ máris nagyon megváltozott, s a változások igen riasztóak.

A feljegyzések kezdete óta az elmúlt évtized volt az eddigi legmelegebb. Emlékszem, ahogy 13 évvel ezelőtt ott álltam az Egyesült Államok Szenátusában, s ezt mondtam az előző évtizedről, mivel az volt az eddigi második legmelegebb, az azt megelőző pedig a harmadik legmelegebb évtized. Ez harminc év felgyülemlett bizonyítéka. Továbbá a húsz legmelegebb év közül 19 az elmúlt két évtizedben fordult elő, az elmúlt év pedig messzemenően az eddigi legmelegebb volt.

Azt hinnénk, hogy a felelős tisztségeket betöltő emberek 30 év után már elfogadják ezt, s talán így is van. De a politika, a puszta politika meggátolja őket abban, hogy el is ismerjék, ami már önmagában véve is felelőtlenség. Elvégre ez nem túl bonyolult. Az alapfizika—az a fajta, amit a középiskolás gyerekek tanulnak—azt mondja, hogy ha a hőmérséklet felmegy, a gleccserek és a jégtakarók is gyorsabban olvadnak, a tengerszintek pedig gyorsabban emelkednek.

A tudósok épp a múlt héten hoztak nyilvánosságra egy jelentést, melynek értelmében ugyancsak alábecsüljük, hogy milyen gyorsan történhet mindez. A nyugat-antarktiszi jégtakaró olvadásának ütemét mutató új minták alapján elmondható, hogy amennyiben az üvegházhatású gázok kibocsátásában nem történik változás, akkor 2100-ra, azaz ennek az évszázadnak a végére öt-hatlábnyit (mintegy 150-180 centimétert) emelkedhet a tengerszint. Másképpen szólva alsó-Manhattan legnagyobb része—ahol egykor a Pearl Street Station is állt—ennek az évszázadnak a végére, még a most születő kisbabák életében víz alá kerülhet.

Mindez még el is törpül a tudósok erősebb viharokról, hosszabb aszályokról, élelmiszerhiányokról, az élelmiszer-biztonság hiányáról, a vízért folytatott csatákról, járványok kitöréséről, tömeges migrációról, valamint teljes ökoszisztémák lehetséges összeomlásáról szóló előrejelzései mellett. Az EPA (United States Environmental Protection Agency/ Az USA Környezetvédelmi Hivatala) e hét elején részletes jelentést adott ki arról, hogy az éghajlatváltozás milyen valós és komoly veszélyt jelent családunk egészségére nézve.

De ahogy egyre átfogóbb képet kapunk szén-alapú gazdaságunk veszélyeiről, mind jobban ráébredünk arra is, hogy tehetünk is ellenük. Nem vagyunk eleve ilyen iszonyú jövőre ítélve. Még van rá időnk, hogy javítsunk világunk energiaellátásán, s ily módon kiküszöböljük az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásait is.

Párizsban tavaly decemberben pontosan azért gyűlt össze csaknem 200 ország—hozzátenném, hogy a vállalatvezetők és a befektetők, az állami és önkormányzati tisztviselők, a civil vezetők, a vallási csoportok, és pusztán az állampolgárok támogatásával—hogy világszerte minden gazdasági ágazat felé egyértelműen jelezzék, hogy csakis alacsony széndioxid-kibocsátású jövőben gondolkodhatunk. Minden ország azzal a meggyőződéssel cselekedett—s hozzátehetném, ritka eset, hogy százkilencvennél több országból száznyolcvanhat egységesen lépjen fel, mind tenni akarjon valamit valamiért—hogy amennyiben végrehajtjuk az éghajlatváltozás hatásai elleni változtatásokat, egyúttal olyan méretű globális tiszta-energia piacot is nyitunk, amilyet a világ még soha nem látott. Az 1990-es évek technikai piaca, amely jelentős gazdagságot hozott országunknak, egybillió dolláros piac volt mintegy egymilliárd felhasználóval. Massachusetts képviselője voltam akkoriban—beleláttam mindebbe. A most tárgyalt piac azonban sokbilliós, s mintegy 5 milliárd felhasználója van, ami akár 9 milliárdra is nőhet, ha helyesek a népességnövekedési adatok. Ez egy sokbillió dolláros piac, amelyet emberek milliárdjai használnak világszerte.

S ahogy Michael Liebreich mondta Önöknek ma reggel, a világ energetikai iparában máris hatalmas változások mutatkoznak. Önök közül sokan e változásokat képviselik.

Az elmúlt évtizedben több mint hatszorosára bővült a világ megújuló-energia piaca.

Tavaly minden eddiginél többet—csaknem 330 milliárdot—fektettek a megújuló energiába.

Továbbá a világtörténelemben először—még az alacsony szén-, olaj- és gázárak ellenére is— többet fordítottak a megújuló-energia technológiák támogatására, mint új fosszilis üzemanyag-telepek létesítésére. Ez forradalom!

Félreértés ne essék: ez nem csak az iparilag fejlett országokban történik így. Valójában a feltörekvő gazdaságok, például Kína, India és Brazília az elmúlt évben még többet fektettek megújuló technológiákba, mint a fejlett világ. Csak maga Kína több mint 100 milliárd dollárt áldozott erre.

Általános fellendülés mutatkozik, s ennek következtében a tiszta energia ára sokhelyütt már megegyezik a fosszilis üzemanyagokéval. Egyúttal mind több és több ember élvezi e gazdasági felfutás közvetlen hatásait: jelenleg világszerte több mint 7,7 millióan dolgoznak a megújuló-energia iparban, s e munkahelyek közül több mint egymillió 2014 után jött létre.

Úgy látom, hogy mindez hihetetlenül bíztató hatást tesz az emberekre. Ez kétségtelen. Az igazság azonban az, hogy a kívánt eredmények eléréséig még rendkívül hosszú utat kell bejárnunk.

Amint mondtam, tavaly az energiaügyi befektetések több mint felét megújuló energiára fordították. A már meglévő energia-infrastruktúra miatt azonban ez a világ energiatermelésének alig több mint tíz százalékát generálta. Ez a hatékonysági szint egy modern világban egyszerűen elfogadhatatlan!

Ha el akarjuk hárítani az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásait, fel kell gyorsítanunk az átállást. El kell érnünk, hogy a világon előállított energia zöme tiszta forrásokból származzon—és gyorsan, legalább e század közepéig el kell érnünk odáig.

A jó hír—különösen a párizsi megállapodás fényében—az, hogy már ráléptünk a cél felé vezető útra, törekszünk rá, hogy biztosan alkalmassá váljunk az elérésére, s egyúttal világszerte—itthon is—növeljük a gazdaságainkat.

Nyilvánvaló, hogy a megújuló energia terén mutatkozó fellendülés nem a véletlen műve. Részben—s hangsúlyozom, hogy részben—azért állt be, mert az országok vezetői olyan politikai keretet teremtettek hozzá, amelynek alapján a befektetők és a feltalálók egyaránt úgy érezték, hogy érdemes és fontos tenniük valamit.

Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy itt, az Egyesült Államokban Obama elnök olyan bátran vezeti ezt a folyamatot, ahogyan eddig egyetlen elnök sem merte. Kormányzata olyan üzemanyag-szabványokat léptetett életbe, amelyek hatékonyabb autók előállítására ösztönzik az autógyártókat. Olyan szabályozásokat hoztunk, amelyek korlátozzák az új és a már meglévő erőművek által kibocsátott széndioxid mennyiségét, így sokkal kedvezőbb lett tiszta alternatívákba fektetni, mint hagyományos káros energiákba. A mostani tél folyamán pedig a Kongresszus kemény harc után elfogadta, hogy 5 évvel meghosszabbítsuk a nap- és szélenergiára adható előállítási és befektetési adókedvezményeket, hogy megkönnyítsük a tiszta energia-források létrehozását és működtetését. S mindezt kétpárti egyetértésben tették, mindkét oldal felismerte, hogy jó üzleti érzékre vall, ha—nézeteltéréseiket és a bizonyítékok feletti csatározást félretéve—áldoznak a tiszta energiára.

Obama elnök hivatalba lépése óta több mint 200 százalékkal több nap- és szélenergiát használunk. Az új technológiák költségei folyamatosan csökkennek, s mára már több mint négyszer annyi amerikai dolgozik a megújuló-energia iparban, mint a fosszilis üzemanyagok előállításában.

Hadd fejezzem ki magam világosan. A kormány biztosíthatja a szerkezetet, az ösztönzőket, a keretet. De tudom—és Önök is tudják—hogy végső soron a versenyszféra fog eljuttatni bennünket a célig. És a versenyszféra éri majd el—az innovációval, a vállalkozói aktivitással, talán valamivel, amit még fel sem fedeztünk, talán egy áttöréssel az akkumulátoros tárolás vagy a tiszta-üzemanyag égetése terén, magam sem tudom, mivel, de bízom az amerikai emberek találékonyságában és képességeiben, s abban, hogy a mi ráfordított tőkénkkel és képességeinkkel mindez működni fog.

Az éghajlatváltozási kérdések megoldásához talán a világ eddigi legnagyobb köz- és magánszféra partnerségére (PPP) lesz szükség. A párizsi megállapodás, amelyért Obama elnök, jómagam, Mike, Önök és mások is annyit dolgoztunk, lényegében arra irányul, hogy az eljövendő nemzedékek érdekében a világ minden táján biztosítsuk a köz-és magánszféra energiaügyi együttműködését. Annyit tettünk, hogy közösen létrehoztunk egy keretrendszert, amely egyénileg meghatározott éghajlati célkitűzésekre épül, amelyek az idő múlásával és a technika fejlődésével még ambiciózusabbakká is válnak. A megegyezés jogilag kötelező eleme az, hogy rendszeres felülvizsgálatot ír elő, s az egyes országok kötelesek beszámolni addigi eredményeikről.

Miért jött össze 200 ország egy ilyen ígéret érdekében?

A Párizsban folytatott beszélgetéseim alapján az egyik ok az, hogy mind többen ismerik fel, hogy alapvetően mi, közemberek vagyunk felelősek azért, hogy bolygónkat megőrizzük a későbbi nemzedékek számára.

De nem csupán ez motiválta őket. Az előbbieken túl mindenki megértette azt is, amit itt, e teremben is tud mindenki: a tiszta energia a világ egyik legnagyobb gazdasági lehetősége. Az emberek is egyre inkább felismerik ezt. S ha valaki infrastruktúrát—bármilyen fajta infrastruktúrát épít, nyilvánvalóvá válik a napenergia egyik előnye, azaz nincs szükség hagyományos hálózatra, másféleképpen is elosztható és továbbítható.

Igazság szerint az infrastruktúra az egyik leginkább megtérülő közberuházás. Minden egyes dollár-milliárd, amit az Egyesült Államok az infrastruktúrába fektet—amit mellesleg mostanában sajnos nem tesz, ami tragédia, leírhatatlan hanyagság—27-35 ezer új munkahelyet teremt. Képzeljék el, mi történne, ha más országokhoz hasonlóan mi is beruháznánk saját infrastruktúránkba és kiépítenénk azt. Ám ez egy másik, a mi hálózati gondjainkkal kapcsolatos történet—mivel nekünk nincs is egységes, országos hálózatunk. Van egy keleti-parti, egy nyugati-parti, valamint egy texasi hálózatunk, mind független a többitől, van egy vezeték az ország északi felén, s egy nagy üres rész Amerika közepében, ahol nem érhetjük el a lakosságot, nem árulhatunk napenergiát innen, vagy szélenergiát onnan.

De ma elkötelezettek vagyunk—remélem, örökre—, mert tudjuk, hogy hosszútávon a nagy széndioxid-kibocsátással előállított energia az egyik lehető legköltségesebb beruházás, ami mellett bármely civilizáció dönthet. A helyzet pedig az, hogy a jelenlegi üzleti gyakorlat semmiképpen nem tükrözi az energia tényleges árát. A szén-alapú energiatermelés végszámláján lényegesen több van, mint az erőmű építési és működtetési költségei. Az energia-választási lehetőségekre való tekintettel ideje, hogy a tényleges költségeket követeljük meg. Minden értékeléshez teljes mértékben figyelembe kell venni a külső hatásokat—amelyek szennyező üzemanyagok esetén akár megduplázhatják vagy megháromszorozhatják a kezdeti költségeket.

Bármely valós költségelszámolásba például bele kell venni az okozott környezeti és mezőgazdasági károsodásokat, avagy az asztmában és tüdőtágulásban szenvedő betegek kórházi ápolását. Amerikában nyáron a legtöbb gyerek a környezeti hatások által előidézett asztma miatt kerül kórházba. Minderre milliárdokat költünk. Sokmillió haláleset köthető a fosszilis üzemanyagok következtében fellépő légszennyezéshez. Ezek a valós költségek, amelyet igen sokan igyekeznek elrejteni.

A pusztító viharokat és árvizeket követő helyreállítási költségeket is számba kell venni. Néhány évvel ezelőtt a Sandy hurrikán kártételei nyomán 70 milliárd dolláros helyreállítási költség hárult New Yorkra és New Jersey államra. Pusztán az utóbbi négy évben 230 milliárdba kerültek az országnak a szélsőséges időjárási események kártételei. Ez több mint Alabama, Alaszka, Colorado, Connecticut, Delaware, Georgia, Hawaii, Indiana, Iowa és Kansas államok költségvetése – együttvéve.

Tehát nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is figyelmen kívül hagyjuk ezeket a költségeket. És ez csak egy rövid bepillantás abba, hogy mire számítsunk a jövőben, ha nem cselekszünk. Az árvíz- és viharvédelemre szolgáló infrastruktúra fenntartási költségeinek jelentős növekedésére. Áramkimaradásokra. A rendkívüli hőség okozta termelékenység-csökkenésre. Ezeket és sok mást is hozzá kell számítani a magas széntartalmú energiaforrások költségértékeléséhez.

Hölgyeim, és Uraim, mindegy, hogy melyik országban laknak, mindenhol sokkal olcsóbb a tiszta energiába fektetni, mint később viselni az éghajlatváltozás okozta károk következményeit.

Világszerte éppen ezért tűzik ki az országok a saját, ambiciózus károsanyag-kibocsátási céljaikat. Most mind azon dolgoznak, hogy ezeket az ígéreteket tényleges és valóságos cselekedetekké és projektekké formálják, és a jövőt tekintve új irány szabjanak az gazdasági növekedésnek. És amint együtt dolgozunk a céljainkért, azok lesznek a nagy nyertesek, akik a megújuló energiára fogadtak.

Ezek nem csupán feltételezések. Ott szerepelnek a célkitűzésekben, amit már a világ legnagyobb fejlődő és fosszilis-energia függő gazdaságai is meghirdettek.

2030-ra India el akarja érni, hogy villamosenergia-szükségletének 40 százaléka ne fosszilis forrásból származzon. Ehhez további 200 gigawatt megújuló energiát kell használniuk. Hadd tegyem hozzá, hogy amerikai vállalatok máris ajánlatot tesznek ezekre a projektekre, s őszintén szólva nagyszabású és jövedelmező munkákat nyernek.

Kína ugyanerre az időszakra olyan célt tűzött maga elé, amihez 800 és 1000 gigawatt közötti nem-fosszilis energiára lesz szüksége, s már lépéseket is tesz ennek érdekében. Hogy összefüggéseiben lássuk mindezt: ez csaknem akkora energiamennyiség, mint az Egyesült Államok teljes jelenlegi kapacitása—az összes forrásból. Ez van most folyamatban.

Ez csupán kettő a 188 ország bejelentett célkitűzései közül. Talán olvasták mostanában az újságokban, hogy még olyan olajban gazdag országok között is, mint az Egyesült Arab Emírségek, akadnak olyanok, akik diverzifikálni akarják energiafelhasználásukat, elsősorban úgy, hogy eddig soha nem látott mértékben vegyítenek hozzá megújuló energiaforrásokat.

Arról tehát nem lehet vitatkozni, hogy milyen irányt vesz a globális gazdaság—ez nem is vitatható! A világ máris egyenesen a felé az alacsony-széntartalmú jövő felé halad, ami nekünk kell. A kérdés csupán az, hogy elég gyorsan el tudjuk-e érni.

Vannak—és lesznek is—olyan erőteljes, harsány hangok, amelyek az út minden egyes lépését ellenzik. Gondolják csak meg, hogy bár Miami választott tisztségviselői nehezen tudnak megbirkózni az éghajlatváltozás következményeivel, s bár neves tudósok előrejelzései szerint Miami az évszázad végére szigetté, méghozzá kicsi szigetté válhat, amennyiben a károsanyag-kibocsátás továbbra is emelkedik, Florida kormánya jelenleg éppen perli az Obama adminisztrációt az erőművekből kibocsátott széndioxid-szennyezésre előírt csökkentés miatt.

Több mint 28 évet töltöttem az Egyesült Államok Szenátusában, és sokszor láttam már ezt az ellenzéki fellépést. Néhány éve majdnem bevezettünk egy széndioxid-kereskedelmi mechanizmust, s figyeltem, hogy az egyik szénnel foglalkozó vállalat milyen költekezésbe kezd, s hogyan rémíti halálra a kollégáimat. Ez az ellenzéki fellépés nem új és nem is váratlan. Akik hosszú évek óta részt vesznek a klímaváltozás elleni küzdelemben, tudják, hogy egyeseket még a legsúlyosabb tudományos érvek sem tudják rábírni, hogy változtassanak a hozzáállásukon, különösen akkor, ha anyagilag is érdekeltek benne.

Barátaim, sem perrel, sem választási vagy üzleti megállapodással nem fogják visszájára fordítani a haladást, amit eddig elértünk, s nem fognak minket letéríteni a tiszta energiát használó jövő útjáról. Erről meg vagyok győződve.  A piacok máris mozgásban vannak, méghozzá azért, mert az okosok, akik értik, hogyan kell a jövőbe fektetni, akik kockázatelemzéseket készítenek és átgondolt döntéseket hoznak, azok már elhatározták magukat. Erre építettünk Párizsban.

Persze előfordulhat, hogy a rövidlátó politika, a rossz befektetések és az ellenzék lelassítanak bennünket. Épp ezért örülök annak, hogy egyre több és több üzletember emel szót e küzdelemben. Részt vettem a Rióban 1992-ben megtartott első nagyszabású ENSZ klímakonferencián, s mostanában olvastam, hogy az ottani 5500 résztvevőből csak 13 képviselte a vállalkozói szektort. Nem 13 százalék—13 ember! Tavaly Párizsban viszont ezernél többen érkeztek az üzleti életből, sokan a világ legnagyobb vállalatainak képviseletében.

A versenyszféra ma rendkívüli mértékben kiáll a globális energiafelhasználás átalakítása mellett. Az Önök vezetői szerepvállalása az, ami miatt ennyire bízom a jövőben. Ne tévedjünk: mint már mondtam, a kormány önmagában nem juttathat el bennünket addig. Az újítók, a munkavállalók, a vállalkozók fogják megtenni, s Önök közül azok, akik már sok éve szakadatlanul dolgoznak e kérdésen. Őszintén szólva ők azok, akik nem kaptak túl sok ösztönzést, mégis csaknem versenyképes szintre tudták csökkenteni az árakat és költségeket. Sok türelem kellett hozzá, s nagy merészség is!

Ma tehát egy igen egyszerű üzenetem van az Önök számára: kettőzzék meg eddigi erőfeszítéseiket, továbbra is törekedjenek tisztább, fenntarthatóbb energiaforrásokra. Biztosak lehetnek benne, hogy az Egyesült Államok, s más országok kormányai is a partnereik lesznek ebben. Tudjuk, hogy megindult a folyamat, az országok igyekeznek megvalósítani saját célkitűzéseiket, s a kockázati tőkésektől a nyugdíjalapokig, a projekt-fejlesztőkig, a zöld kötvények kibocsátásáig láthatóan minden téren a tiszta-energia irányába tolódó befektetések felgyorsítására törekednek. A kormánynak pedig az a feladata, hogy segítse ezeket a beruházásokat, könnyítse meg és tegye minél kevésbé kockázatossá őket—ne válassza ki a nyerteseket, de teremtsen olyan keretrendszert, amelyen belül megfelelő döntések születhetnek, s a kívánt célra kerül a pénz.

Számos mód van arra, hogy közösen dolgozzunk e cél eléréséért. Különösen a fejlődő világ számos országában tág tere van a megújuló-energia fejlesztésnek, mivel—a bőséges napsütéstől a szeles partokig—hihetetlen adottságaik vannak hozzá. Épp most találkoztam—fogadtam a nigériaiakat az irodámban. És bár sokat tehetünk, s tudjuk, hogy a következő években sokat is fogunk tenni olaj– és gázkitermelésük fokozásáért, a diverzifikálás és az új lehetőségek is érdeklik őket. Bőséges napsütésük miatt a napenergia irányába szeretnének fejleszteni.

Számos ilyen ország szenved áramkimaradásoktól és a magas áraktól. Jamaicában egyetlen kilowattóra majdnem négyszer annyiba kerül, mint az Egyesült Államokban. Éppen emiatt indítottunk el tavaly a karibi térségben és Közép-Amerikában egy programot, amely több-millió dolláros támogatást nyújt a megújuló-energia fejlesztések korai szakaszában. Így akarunk segíteni az új projektek felállításával és működtetésével kapcsolatos költségek előteremtésében.

A tiszta-energia fejlesztések finanszírozásában is segítünk, például az U.S. Overseas Private Investment Corporation (OPIC) útján. Tavaly ősszel az OPIC negyedmilliárd dolláros támogatást hagyott jóvá a kenyai Turkana-tónál létesítendő Google szélenergia projektre, amely az eddigi legnagyobb magánerős beruházás Kenya történelmében. Amint létrejön, a turkana-tavi szélerőmű lesz egész Afrika legnagyobb szél-energia telepe.

A szó szoros értelmében mindenhol mutatkoznak lehetőségek. A kormányzati szervek pedig világszerte arra törekszenek, hogy Önökkel dolgozhassanak, s még több befektetésre szánt pénzt szabadítsanak fel, még több helyen, s a lehető leggyorsabban. Ez tehát egy ígéret. De elmondhatjuk, hogy egyúttal történelemformáló erő is, továbbá a fennálló problémák kezelésének egyik módja.

Thomas Edison élete során ezernél több szabadalmat dolgozott ki. Amikor épp nem ezek egyikén munkálkodott, időt szakított arra is, hogy elgondolkodjon saját sikerességén. Arra a következtetésre jutott, hogy az eredményhez, bármiféle „érdemes” dolog megteremtéséhez három dolog kell: „Elsősorban kemény munka, másodsorban kitartás, harmadsorban pedig józan ész”.

Barátaim, ma már egyértelmű, hogy javában zajlik a globális, alacsony széndioxid-kibocsátású gazdaság irányába tartó átmenet. E szobában mindenkinek—sőt, valójában a Földön mindenkinek az érdeke, hogy a folyamat minél gyorsabban végbemenjen.

Ha mindannyian továbbra is kemény munkát fektetünk bele; ha ragaszkodunk a jelenleg járt forradalmi úthoz; ha nem hagyjuk, hogy mellékvágányra térítsenek bennünket azok, akik nem látnak tovább a múlt elavult és veszedelmes energiaforrásainál; s ha józan ésszel tudjuk kezelni e sürgető pillanatot, akkor lehetőségek hatalmas tárházát nyitjuk meg vállalkozásaink és közösségeink előtt.

Sőt azt is elmondanám, hogy mint annak idején Edisonnak a villanykörtével, Marconinak a rádióval, Bellnek a telefonnal, a Wright fivéreknek a repülőgéppel, nekünk is lehetőségünk nyílik arra, hogy változtassunk az emberek életmódján—s emellett van egy még fontosabb dolgunk: az eljövendő nemzedékek érdekében őrizzük a jövőt. Szerintem ennél „érdemesebb” feladatot nem is találhatnánk.

Mindnyájuknak nagyon-nagyon köszönöm. (Taps.)

Forrás: Remarks at Bloomberg New Energy Finance Summit |Remarks | John Kerry | Secretary of State | Grand Hyatt Hotel | New York City |April 5, 2016.

 

 

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , , | Comments Off

KERRY KÜLÜGYMINISZTER NYILATKOZATA A NEMZETKÖZI ROMA NAP ALKALMÁBÓL

Az USA Külügyminisztériuma| Sajtószóvivői Iroda | Azonnali közlésre | 2016. április 7.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából Obama elnök és az amerikai nép nevében tisztelettel köszöntök minden roma embert.

Április 8-án a roma embereket és gazdag kulturális örökségüket ünnepeljük, valamint hozzájárulásukat társadalmainkhoz, beleértve a több mint egy millió roma származású amerikait.

A mai nap ismét alkalom arra, hogy beszéljünk a kirekesztésről, mellyel sok roma ember szembesül a hétköznapokban, és hogy ismételten elkötelezzük magunkat a diszkrimináció hatékony leküzdése mellett. Sajnálatos módon, a szegregált iskolák, a szélsőséges romaellenes retorika, az erőszak, valamint a marginalizáció a politikai és a gazdasági életben továbbra is sok roma gyermeket megakadályoz abban, hogy teljes mértékben éljenek a bennük rejlő lehetőségekkel.

Meggyőződésünk, hogy a roma gyermekek ugyanolyan oktatási feltételeket érdemelnek, mint társaik, a roma családok pedig megérdemlik, hogy az erőszaktól való félelem nélkül éljék az életük, és minden roma egyén megérdemli a lehetőséget, hogy gondoskodhasson a családjáról, és hogy kormánya meghallja hangját.

Az Egyesült Államok ez alkalomból ismételten kifejezésre juttatja, hogy elkötelezett a minden romát megillető befogadó és egyenlő bánásmód mellett, bárhol is élnek.

Forrás: International Roma Day| Statement by Secretary Kerry|April 7, 2016

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , | Comments Off

AMERIKAI KATONAI MISSZIÓK, MELYEKRŐL SOSEM HALLUNK

ShareAmerica, az USA Külügyminisztériuma által gondozott honlap| 2016. március 8.

100,000

Ilyen sok beteget kezelt már amerikai katonai munkatárs a USNS Comfort fedélzetén, egy kórházhajón, mely nemrégiben tért vissza egy 11 országot érintő körútról a latin-amerikai és karibi-térségben.

Az Amerikai Haditengerészet Déli Parancsnokságának parancsnoka, George Ballance elmondta, hogy a Comfort kórházhajó a „valós emberek valós szükségleteit” helyezi a középpontba,  hogy javítson az „ezekben az országokban élő nők, férfiak és gyermekek életén”.


 

 

 

 

Az út a Continuing Promise művelet része volt, amely egy folyamatban lévő, humanitárius és orvosi szolgálatokat nyújtó amerikai katonai program.

Egy példa: Nemrégiben ukrán sebészek az Amerikai Hadsereg németországi orvosi létesítményében tett látogatása egészségügyi szakemberek igazi tapasztalatcseréjét eredményezte.

„Információt és tudást viszünk haza magunkkal az integrált amerikai rendszerről” – mondta az ukrán sebészorvos, Mikola Moszkvicsov.

„A saját szemünkkel láttuk, hogyan kezelik a betegeket. Ez nagyon hasznos. (…) A segítségünkre lesz otthon, Ukrajnában. ”

 

 

 

 

 

Idén februárban az USA katonai orvosi személyzete és Honduras Egészségügyi Minisztériumának munkatársai kétnapos orvosi készültségi és megelőzési gyakorlatot tartottak, melynek célja az elégtelen ellátási körülmények között élő közösség tagjainak segítése volt.

Az orvosi segítségnyújtáson kívül az Amerikai Hadsereg válsághelyzetek és tragédiák idején is cselekszik. A Nepált sújtó 2015-ös földrengés után az Amerikai Hadsereg, a Légierő és a Tengerészgyalogság is fáradhatatlanul dolgozott, hogy eljuttassa a több mint 120 tonnás segélyszállítmányt a hegyvidéki országba.

Forrás: The U.S. military missions that you never hear about| Share America| March 8, 2016

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , | Comments Off

BESZÉD “KRÍMEA UKRAJNA RÉSZE VOLT, AZ, ÉS AZ IS MARAD” CÍMMEL AZ “UKRAJNA TERÜLETI ÉPSÉGÉRŐL” SZÓLÓ ENSZ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT ELFOGADÁSÁNAK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁN TARTOTT ESEMÉNYEN

Samantha Power nagykövet, az USA állandó képviselője az ENSZ-ben | USA ENSZ misszió | New York City | 2016. március 17. | ahogyan elhangzott

Köszönöm minden kollégámnak, aki eljött a mai fontos eseményre. Immár két éve annak, hogy Oroszország megtartotta az álságos népszavazást Krímeában, hogy megpróbálja legitimálni a szuverén Ukrajna, egy szuverén ENSZ tagállam egy részének elfoglalását. Csaknem két éve, hogy az ENSZ Közgyűlésének 100 tagországa, köztük az Egyesült Államok, határozatot fogadott el, melyben megerősítettük elkötelezettségünket “Ukrajna nemzetközileg elismert határain belüli szuverenitása, politikai függetlensége, egysége és területi épsége” mellett, és amelyben aláhúztuk, hogy a népszavazást, mely “érvénytelen”, nem szabad elismerni.

Könnyen elfeledkezhetünk arról – az idő múlásával, és amiatt, hogy sokan közülünk a távolból szemléljük azt, ami az Önök országában és az Önök népével történik –, hogy Oroszország kísérlete a Krím-félsziget annektálására nem egyszeri megsértése Ukrajna szuverenitásának, hanem egy most is zajló, folyamatos lábbal tiprás, amely mindaddig fennáll majd, amíg Oroszország megszállva tartja a félszigetet. Az idő múlása nem változtat a tényeken; Krímea a szuverén Ukrajna része volt, az, és annak kell maradnia és az is marad a jövőben is – és elutasítjuk annak az orosz törekvésnek az elfogadását, hogy erőszakkal és propagandával megmásítsa ezt a tényt. Ez azt jelenti, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy hozzászokjunk egy új normához, egy olyan világhoz, amelyben a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike – egy olyan testületének, melynek elsődleges felelőssége, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot – maga válik fenyegetéssé egy másik ENSZ tagállam szuverenitására és területi épségére. Ha nem sikerül Oroszországot felelősségre vonnunk ezekért a tetteiért, az veszélyes üzenetet közvetít a világ minden olyan kormánya felé, mely hasonló terveket dédelget.

Ha ez nem elég ok arra, hogy ragaszkodjunk hozzá, hogy Oroszország vessen véget a megszállásnak és adja vissza a Krím feletti ellenőrzést Ukrajnának, a rettenetes emberjogi helyzet a Krímben az kell, hogy legyen. Ahogyan azt az ENSZ ukrajnai emberjogi monitorozó missziója, különleges jelentéstevők és független emberjogi szervezetek – akik mindannyian kénytelenek Krímeán kívül végezni munkájukat vagy korlátozott oda a belépésük – egyként megállapították, a megszálló hatóságok súlyos és szerteágazó visszaéléseket követtek el, az etnikai és vallási kisebbségek ellen illetve mindenki ellen, aki merészeli bírálni a megszállók tetteit vagy megkérdőjelezi legitimitásukat.

Hadd szolgáljak néhány példával is erre.

Február 15-én, Krímea úgynevezett főügyésze azt javasolta a Krími Legfelsőbb Bíróságnak, hogy nyilvánítsa szélsőséges szervezetté a krími tatárok önkormányzó testületét, a Medzsliszt. Csak úgy. Mind a krími főügyészt és a Legfelsőbb Bíróság bíráit egy másik ország, Oroszország ültette a helyükre a megszállást követően. Ha a főügyész kérését teljesítik, akkor gyakorlatilag a tatárok minden politikai véleménynyilvánítása és szerveződése tiltott lesz a félszigeten.

Musztafa Dzsemilev természetesen itt van ma köztünk – korábban a Medzslisz vezetője, jelenleg az ukrán parlament tagja. 2014 áprilisában, Dzsemilev urat a megszálló csapatok öt évre kitiltották minden orosz fennhatóságú területről, beleértve, az ő perverz definíciójuk szerint, a Krímet is. Majd idén január 21-én a krími megszálló hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki Dzsemilev úr ellen. Tehát, hogy világosan beszéljünk, Dzsemilev úr most már visszamehet szülőföldjére, hogy ott aztán letartóztassák. Refat Csubarovot, a Medzslisz jelenlegi vezetőjét, aki szintén itt van ma, ugyancsak öt évre tiltották ki 2014 júliusában.

Amióta a kis zöld emberkék először kezdtek feltünedezni a Krímben, az emberjogi monitorozók tatárok és Ukrajna-párti aktivisták elrablásáról számolnak be, melyeket a bizonyítékok szerint a megszálló hatóságok és az ő biztonsági szolgálataik követnek el; úgy tűnik, ezek az esetek az ún. erőszakos eltűnések kategóriájába tartoznak. Az ENSZ emberjogi monitorozó missziója szerint, az eltűnésekor 18 éves tatár Iszliam Dzseparovot, és unokatestvérét, az akkor 23 éves Dzsevdet Iszliamovot, állítólag fekete egyenruhás emberek hurcolták el és tuszkoltak be egy kisbuszba 2014. szeptember 27-én. Hasonlókképpen, mintegy egy évvel később, 2015. augusztus 27-én, az ENSZ monitorozó missziója szerint, a krími tatár Muhtar Ariszlanovot két egyenruhás férfi elrabolta és egy kisbuszba ültette. Ezen áldozatok egyikét sem találták meg, és azt a többi személyt sem, akiket az ENSZ misszió szerint szintén elraboltak a Krímben. Bár bizonyíték van arra, hogy a megszálló hatóságoknak része volt ezekben a bűntettekben, senkit sem vontak felelősségre az erőszakos eltűnések miatt.

Nem csak a tatárokat üldözik a Krímben – és ezt fontos kiemelni – hanem az orosz tevékenység számos kritikusát is. Gondoljunk csak az ismert ukrán filmrendező, Oleg Szencov megvádolására. Szencovot krími otthonában tartoztatták le 2014 májusában. Akarata ellenére Oroszországba küldték, Rosztovba, hogy katonai bíróság ítélkezzék felette. A vád szerint terrorista csoportot hozott létre, és két ízben gyújtogatásos merényletet is megkísérelt.

Bár, ahogyan azt az ENSZ missziója is megjegyezte, “a vád fő tanúja a tárgyalóteremben visszavonta vallomását, mondván, azt kínzással csikarták ki belőle,” és annak ellenére, hogy, ahogy a misszió megállapította, “az eljárás során folyamatosan megsértették a tiszta eljáráshoz és az ártatlanság vélelméhez való jogot”, ezért “a vádlottat szabadlábra kellett volna helyezni”, Szencovot elítélték és szigorított büntetőtáborban letöltendő 20 évre ítélték.  Az ukrán aktivista, Alekszander Kolcsenko, akit azzal vádoltak, hogy összeesküdött Szencovval, 10 évet kapott.  Gondoljunk csak bele ebbe egy pillanatra: két ukrán állampolgárt fogva tartanak ukrán területen. Átviszik őket Oroszországba, és orosz bíróság ítélkezik felettük, orosz törvények szerint, olyan bűncselekmények ügyében, melyeket nem követtek el. Most jön a legészbontóbb rész – orosz állampolgárként fogják őket perbe, bár az orosz állampolgárságot elfogásuk után, akaratuk ellenére kényszerítették rájuk. Annyira abszurd sorozata ez az eseményeknek, hogy az ember úgy érzi, egy Bulgakov regényt olvas. De sajnos minden részlete és az egész is ijesztően valóságos. Ennek következtében, miközben mi itt ülünk, Szencovot és Kolcsenkót egy büntetőtáborban tartják fogva, Kolcsenkót állítólag magánzárkában.

Ez a fajta abúzus nem korlátozódik a Krímre. Szintén ebben a pillanatban is, Nágya Sevcsenko ukrán pilóta és parlamenti képviselő – akit szintén Ukrajnában tartóztattak le majd a távoli Donyeck városába küldték, Oroszországba, hogy szintén az orosz törvények szerint hasonlóan mondvacsinált vádak alapján fogják perbe – éppen az ítéletére vár.  Az ügyész 23 év börtönt kért a bíróságtól.

Gondoljanak bele, csak egy pillanatra, mi lenne, ha Oleg Szencov vagy Nágya Sevcsenko a mi országaink állampolgárai volnának. Hogyan reagálnánk? Mit várnánk a többi ENSZ tagállamtól? Gyakrabban kellene magunkat az ukránok helyébe képzelnünk – a tatárok helyébe, azoknak az embereknek a helyébe, akik az alapvető jogaiktól megfosztva élnek a Krímben.  Biztosíthatom Önöket, hogy ha ezt tesszük, sokkal nagyobb zajt csapunk majd az olyan felháborító cselekedetek miatt, mint amelyekről beszéltem.

Oroszország azt szeretné, ha megtanulnánk egy fejre állított világban élni, ahol a lent fent van és a fent lent. Ezt nem fogadhatjuk el. Nekünk a normális, fejjel felfelé világban kell élnünk, és meg kell határoznunk azokat a normákat, és emlékeztetni kell rájuk az embereket, amelyek a nemzetközi jogrendszer alapját képezik, melyen mindannyiunk békéje, biztonsága és emberi jogai nyugszanak.

Ahogyan azt mindannyian tudjuk, sok minden, ami a Krím-félsziget inváziójakor jellemezte Oroszország viselkedését, kelet-ukrajnai ténykedésére is ráillik. Oroszországnak nagyon egyszerű lépéseket kell tennie: Oroszországnak tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását. Oroszországnak be kell fejeznie a szakadárok felfegyverzését, kiképzését, és harci támogatását és Oroszországnak teljesítenie kell a minszki egyezményben vállaltakat, beleértve az olyan jogtalanul fogvatartott személyek szabadon bocsátását, mint Nágya Sevcsenko. Természetesen Ukrajnának is vannak kötelezettségei, és mi a továbbiakban is együtt dolgozunk majd az ukrán kormánnyal, hogy hozzátegye a saját részét a minszki egyezmény teljes körű végrehajtásához.

Addig is, amíg Oroszország elkezdi végrehajtani ezeket a lépéseket, ne feledkezzünk meg a saját kötelezettségeinkről sem – és azon, hogy “mi” a kormányainkat és az intézményeket értem, melyekben dolgozunk. Csak azért, mert Oroszország megpróbálja lecsippenteni egy szomszédos ország némely részét; csak azért, mert Oroszország súlyos emberjogi visszaéléseket követ el büntetlenül ukránok ellen – és a saját népe ellen; csak azért, mert Oroszország következetesen megsérti az ENSZ alapelveit – ez nem jelenti azt, hogy bele kell törődnünk ebbe a viselkedésbe, vagy hozzá kell szoknunk. Nekünk is kötelességünk gondoskodni arról, hogy közösen vallott elveinket – melyek elengedhetetlenek közös biztonságunk szempontjából és közös felfogásunkból fakadóan arról, hogy mi a helyes – tiszteletben tartsák. Nem akarunk olyan világban élni, amelyben az, ami ezekkel az emberekkel történt, akik itt állnak fenn a pódiumon, az új normává válik. Ahhoz, hogy megőrizzük a talpára állított világot, ahol a fekete az fekete, és a fehér az fehér, és a fent az fent van és a lent az lent van, szolidaritást kell mutatnunk Ukrajna területi épsége és népének emberi jogai mellett – minden állampolgára jogai mellett. Köszönöm.

Forrás: Remarks on “Crimea Was, Is, and Will Remain Part of Ukraine,” at an Event on the Second Anniversary of the Adoption of the UN General Assembly Resolution, “Territorial Integrity of Ukraine” | Ambassador Samantha Power, U.S. Permanent Representative to the United Nations | U.S. Mission to the United Nations | New York City | March 17, 2016

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , | Comments Off

AZ UKRÁN REFORMOK KÉT ÉVVEL A MAIDAN FORRADALOM ÉS AZ OROSZ INVÁZIÓ UTÁN

Victoria Nuland, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára | Tanúságtétel a Szenátus Külügyi Bizottsága előtt | Washington, DC | 2016. március 15. | A beszéd előzetesen megírt szövege


 

 

 

 

 

 

 

Köszönöm, Corker Elnök Úrnak, Cardin rangidős bizottsági tagnak és a bizottság tagjainak, hogy itt lehetek ma, s mindazt, amit személyesen is tettek az ukrán demokráciáért, Európa jövőjéért. Ukrajnának még igen sokat kell tennie, hogy megfelelhessen népe elvárásainak, de az Önök kétpárti támogatása, ukrajnai látogatásai, s mindaz a segítség, amit Önök és kollégáik nyújtottak, nagyban segítette a mi politikánkat.

Mielőtt elkezdeném a beszédemet, egy percnyi tiszteletadással emlékezzünk meg arról, hogy mekkora áldozatot hozott Nádja Savcsenko ukrán pilóta és parlamenti képviselő, akit 2014-ben elfogtak, áthurcoltak a határon, s Oroszországban jogtalanul fogságban és bírósági eljárás alatt tartanak. Jelenleg is éhségsztrájkot folytat, mivel a rosztovi bíróság ismételten elhalasztotta ügyében a döntést. Nádja küzdelme hathatósan felhívja a figyelmet arra, hogy Ukrajna mekkora nyomást és erőszakot kénytelen elviselni, miközben egy erőteljesebb és rugalmasabb országot próbál építeni állampolgárainak. Köszönöm e bizottságnak, hogy továbbra is fokozott figyelemmel kísérik Nádja és a többi ukrán túsz sorsát, s hogy elfogadták az 52. számú szenátusi határozatot. Felszólítjuk Oroszországot arra, hogy azonnal bocsássa őt szabadon, engedje vissza Ukrajnába és a családjához, amíg még nem késő!

Akárcsak Nádja, az ukrán állampolgárok is országszerte kiállnak és áldozatokat hoznak mindazon egyetemes értékekért, amelyek összetartják a transzatlanti közösséget: a szuverenitásért és területi integritásért, az emberi jogokért és méltóságért, a tiszta és elszámoltatható kormányzásért, valamint a mindenkit megillető igazságos bánásmódért. Az Egyesült Államok mélységesen érdekelt abban, hogy Ukrajna sikeres legyen, s így Európa is még demokratikusabbá, virágzóbbá és kiegyensúlyozottabbá váljék.

Több mint két éve Ukrajna mellett állunk, miközben Oroszország minden lehető alkalmat megragad arra, hogy politikai és gazdasági nyomással, soha nem látott katonai agresszióval, valamint a nemzetközi jog megsértésével hátráltassa az ország demokratikus újjászületését. Ilyen körülmények között bármiféle vezetői gárdának nehézséget jelentene az ország vezetése. Ukrajna európai jövőjét azonban jelenleg nem csak külső, de belső ellenség is fenyegeti. Az oligarchák és kleptokraták, akik évtizedeken keresztül kezükben tartották Ukrajnát, jól tudják, hogy amennyiben 2016-ban sikerrel járnak a Maidan reformerei, az ő üzleti modelljüknek befellegzik. Bosszúszomjasan, a régi rendszer minden elemét—a médiára, az állami tulajdonban lévő vállalatokra, a Rada képviselőkre, a bíróságokra és a politikai gépezetre gyakorolt befolyásukat—latba vetve igyekeznek visszaütni, miközben a régi lojalitásra való hivatkozással és fenyegetésekkel igyekeznek rávenni a döntéshozókat, hogy ne adjanak utat a változásoknak.

Mindezek miatt az ukrán vezetők már hónapok óta politikai belharcban állnak, s nem tudják eldönteni, hogy a reform-szövetségen belül hogyan állítsák vissza az egységet, a bizalmat és a hatékonyságot, s hogyan indítsák újra a kormányt és programját. Minden egyes hét, amikor Ukrajna csupán így sodródik, visszaveti a reformokat, kárba vész az IMF és a nemzetközi közösség támogatása, és a régi Ukrajna hívei bel- és külföldön egyaránt egyre magabiztosabbá válnak. Több mint három hónappal ezelőtt Biden alelnök a Rada, az ukrán elnök és az ukrán miniszterelnök előtt beszélt. Arra szólított fel minden ukrán vezetőt, hogy tegyék félre szűkebb érdekeiket, mondván: „Mindannyiuk kötelessége, hogy éljenek a Maidanon hozott áldozatoknak, az Égi Százak önfeláldozásának köszönhető lehetőségekkel. Mindannyiuk kötelessége, hogy odafigyeljenek a történelem hívó szavára, s építsenek végre egy olyan egységes és demokratikus ukrán államot, amely kiállja az idők próbáját.”

Hogy az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség továbbra is támogatja-e Ukrajnát, az attól függ, hogy vezetői vállalják-e, hogy országuk és népük érdekeit helyezik előtérbe. Mindazoknak, akik reformereknek tartják magukat, egységben fel kell sorakozniuk egy vezetőgárda, valamint a vesztegetések felszámolására, a jog érvényesítésére, az igazságszolgáltatás helyreállítására és a gazdaság liberalizálására irányuló, erőteljes, EU-kompatibilis intézkedések mögé. Fokozottabb egység és kellő vezetés mellett 2016. lehet annak éve, hogy Ukrajna végre lerázza a piszkos pénz és a piszkos politika szentségtelen szövetségének béklyóit, amelyek túl sokáig tartották gúzsban az ukrán népet. Megfelelő egység és vezetés híján viszont az ország visszasüllyed a korrupcióba, a törvénytelenségekbe és a vazallus államiságba.

Mivel az ukránok már igen keményen dolgoztak és igen sokat elértek, most az ukrán vezetőknek is egységeseknek lenniük, és meg kell maradniuk az eddigi úton. A revansista erők is azért igyekeznek visszaütni, mert az eddigi reformok megnyirbálják az ebül szerzett vagyonokat és elvágják a korrupció lehetséges útjait. A jó hír a következő: az előző beszámolóm óta, amelyet öt hónappal ezelőtt tartottam e bizottság előtt, Ukrajna javarészt stabilizálta az árfolyamot; némi szerény gazdasági növekedést is mutatott; túl van az első olyan télen, amikor gázellátása nem a Gazpromra támaszkodott; elfogadta az IMF elvárásaival összhangban lévő  2016-os költségvetést; a pályázhatóság és az átláthatóság megteremtése érdekében közszolgálati reformot fogadott el; új testületet állított a Naftogáz élére; búzakivitele terén felülmúlta saját addigi rekordját; felállított egy független korrupcióellenes hivatalt és egy különleges ügyészi posztot; továbbá megkezdte a hatalmi és költségvetési szervek decentralizálását, hogy a helyi közösségek szintjén az állampolgároknak jobb szolgáltatásokat és rendfenntartást biztosíthasson.

Ugyanazon a februári héten, amikor a jelenlegi kormány túlélte a bizalmatlansági szavazást, a Rada képviselők öt kritikus fontosságú jogszabályt is elfogadtak a reformok terén, részint azért, hogy megfeleljenek az IMF elvárásainak, részint azért, hogy előmozdítsák az ukrán állampolgárok vízummentes utazását az EU-n belül. Ezek az alábbiak:

  • Az állami tulajdonú vállalatok magánosítása;
  • Fejlesztések az állami tulajdonú vállalatok irányítása terén;
  • Vagyonelkobzás és vagyonvisszaszerzés;
  • Korrupcióellenes ügyészek kinevezési folyamata;
  • Köztisztviselők kötelező vagyonnyilatkozata, amelyet az Elnök számos módosítással épp most küldött vissza a Parlamentnek.

Mindehhez rendkívül nagy szükség volt az Egyesült Államok segítségére. A válság kezdete óta az USA a kétszeri egymilliárdos hitelgarancián túl több mint 760 millió dollár értékű támogatást nyújtott Ukrajnának. Csaknem egy tucat ukrán minisztériumban és helyi testületeknél is dolgoznak amerikai tanácsadók, akik segítenek a szolgáltatások nyújtásában, a csalások és visszaélések kiküszöbölésében, az adóbehajtás fejlesztésében, és az ukrán intézmények korszerűsítésében.

  • Amerikai segítséggel frissen átvilágított és kiképzett rendőrök járőröznek 18 város utcáin;
  • Az ukrán bírósági tárgyalótermekben amerikai pénzügyi támogatással működő ügyvédek biztosítanak ingyenes jogsegélyszolgálatot. 2015-ben ők érték el a bírósági felmentések kétharmadát, s nekik köszönhető, hogy helyreállt az intézmény hitelessége.
  • Az amerikai Pénzügyminisztérium és Külügyminisztérium tanácsadói, akik beépültek az ukrán Nemzeti Bankba és a kapcsolódó intézményekbe, segítettek abban, hogy több mint 60 sikertelen bankot bezárjanak a 180 közül, a javakat pedig biztonságba helyezzék.
  • Az USA és EU partnerei támogatják a privatizációt, amely mintegy 5 milliárdot szabadít fel az ukrán kasszákból, és egy olyan független felügyelőbizottság megalakítására buzdítják a legnagyobb állami tulajdonban lévő vállalatot, a Naftogázt, amely mindenféle befolyástól mentesen végzi a munkáját.
  • S mivel biztonság híján nem valósulhatnak meg az ukrán reformok, támogatásunkból több mint 266 millió dollárt a biztonsági ágazatra fordítottunk: csaknem 1200 katonát és 750 ukrán nemzeti gárdistát képeztünk ki; 130 Humvee katonai járművet, 150 termikus szemüveget és 585 éjjellátó készüléket, háromszáznál több biztonságos rádiót, 5 tűzszerészeti robotot, 20 aknatűz elleni radart, valamint több mint 100 páncélozott polgári terepjárót szállítottunk le. Terveink szerint a 2016-os pénzügyi évben még több ukrán határőrt, katonát és parti őrt képezünk ki és szerelünk fel, hogy az ország védekezhessen a támadások ellen, elrettenthesse a jövőbeli támadásokat, és felléphessen a tiltott csempészet ellen.

Elsősorban azonban Porosenko ukrán elnöknek, Jacenyuk miniszterelnöknek és a Radának kell közösen odaállnia egy olyan kormány és egy olyan reformprogram mögé, amely megvalósítja a Maidan követeléseit: a feddhetetlen vezetést; az igazságszolgáltatást; a sokak rovására gyarapodó kevesek javát szolgáló politika és a fű alatt kötött megállapodások felszámolását; valamint azt, hogy az állami intézmények szolgálják az ukrán állampolgárokat, ahelyett, hogy kizsigerelnék és elszegényítenék őket.

Mi az, amit Ukrajnának meg kell tennie

A 2016-os amerikai segélyprogram támogatja mindezeket a prioritásokat. Pontosabban támogatni fogjuk Ukrajnát, amint lépéseket tesz:

  1. Az energia-szektor megtisztítására—törvénybe iktatja egy független energiaügyi szabályozó létrehozatalát, csökkenti a fenntarthatatlan energia-támogatásokat, továbbá felgyorsítja a gázpiac monopol helyzetének megszüntetését, hatékonyabbá teszi a beszerzéseket és a bevételek kezelését, továbbá szétválasztja a szolgáltatásokat;
  2. Egy feddhetetlen, új főügyészt kinevezésére, aki elkötelezetten vállalja, hogy helyreállítja a Főügyészi Hivatal integritását, vizsgálatot indít, vádat emel, és sikeresen véghezviszi a korrupciós és vagyon-visszaszerzési ügyeket, beleértve a Főügyészi Hivatal sáros dolgozóinak lakat alá juttatását is.
  3. Az üzleti környezet javítására—észszerűsíti és csökkenti a bürokráciát, a nemzetközi normákkal összhangban folytatja a legnagyobb állami tulajdonú vállalatok privatizációját, továbbá még jobban feltőkésíti és erősíti a bankrendszert;
  4. A bírói függetlenség megszilárdítására—a bírák minősítését, elbocsátását és alkalmazását is beleértve;
  5. A szolgáltatások fejlesztésére és a korrupció kiküszöbölésére minden olyan kulcsfontosságú ágazatban, így az egészségügy, az oktatás, a közlekedés területén, amely az ukrán lakosság egészét érinti;
  6. A Honvédelmi Minisztérium korszerűsítésére—kiszorítja a korrupciót a logisztikai és ellátási láncból, s az irányítás, ellenőrzés és parlamenti felügyelet terén a nyugati normák irányába mozdul.

A minszki megállapodások

Ukrajna legsúlyosabb problémája természetesen most is az, hogy krími és donbaszi területei változatlanul megszállás alatt állnak, s hogy keleti területein hogyan állítsa helyre a szuverenitását úgy, hogy maradéktalanul betartja a 2014 szeptemberében és a 2015 februárjában kötött minszki megállapodásokat. E két egyezmény a legjobb esély a békére, s mi továbbra is szorosan együttműködünk a „normandiai négyekkel”–Ukrajnával, Oroszországgal, Németországgal és Franciaországgal annak érdekében, hogy ezt valóban teljességgel végre is hajtsák.

Amikor legutóbb itt álltam e bizottság előtt, Ukrajna jobb helyzetben volt. A szeptember 1-jei tűzszünet nagyrészt elhallgattatta a fegyvereket, és néhány ukrán még haza is tért donbaszi otthonába. De mostanra ismét felforrósult a helyzet. Az elmúlt hetekben kiugróan sok esetben sértették meg a tűzszünetet, ami 68 ukrán katona életébe került, 317-en pedig megsebesültek. Az EBESZ megfigyelői csupán februárban 15000 esetben tettek jelentést a tűzszünet megsértéséről, s ezek túlnyomó részére a harcérintkezési vonal mentén, a szeparatisták ellenőrzése alatt álló oldalon került sor. Március első hetében pedig több tűzszünet-sértést jelentettek, mint 2015 augusztusa óta bármikor. S annak ellenére, hogy Putyin elnök a múlt októberben elkötelezte magát a normandiai hatalmak mellett, az egyesült orosz és szakadár erők továbbra sem engedik be az EBESZ megfigyelőit a Donbasz kiterjedt területeire, továbbá zaklatják és megfélemlítik azokat, akik a helyszínre jutnak.

Március elején, a normandiai hatalmak külügyminiszteri értekezletén Ukrajna a konkrét lépések mellett volt: vonják vissza a katonákat a harcérintkezési vonalról, több EBESZ megfigyelőt és eszközt engedjenek be a legforróbbnak bizonyuló helyszínekre, továbbá létesítsenek több EBESZ bázist a Donbasz belsőbb területein és a határon is. Ha most mindez meg is valósulna, továbbá szabadon engednék a túszokat, akkor Kijev sokkal kompromisszum-képesebben állna a donbaszi választási metódusokhoz és politikai jogokhoz. Addig azonban, amíg a Kreml és megbízottaik nem tesznek eleget a minszki egyezmény legalapvetőbb biztonsági követelményeinek, sem Moszkva, sem az önjelölt donbaszi hatóságok nem várhatják el, hogy az ukrán Rada betartsa a megállapodás kulcsfontosságú előírásait, többek közt a választási módszerek és az alkotmány-kiegészítések terén. Bár az Egyesült Államok nem tartozik a „normandiai négyek” közé, minden szinten igen élénk diplomáciai tevékenységet folytatunk Kijevvel, Moszkvával, Párizzsal és Berlinnel, hogy mind politikai, mind biztonsági téren előmozdítsuk a minszki megállapodásban foglaltak megvalósítását, s segítsünk az érintetteknek közös nevezőre jutni.

Ismét oda jutottunk, hogy ha minden fél erre törekszik, 2016. lehet az ukrán fordulat éve. Ha a biztonság javul a következő hetekben, ha hazaengedik a túszokat, ha az érintett felek eredményesen zárják a választási előírásokkal és egyéb politikai kérdésekkel kapcsolatos tárgyalásaikat, akkor őszre eljuthatunk odáig, hogy törvényesen választott vezetők állnak a Donbasz élén, az orosz katonákat és katonai berendezéseket visszavonják, Ukrajna pedig az év végére visszanyerheti határainak épségét. Továbbra is azon dolgozunk Ukrajnával, hogy tegyen eleget a minszki megállapodás rá vonatkozó előírásainak, európai partnereinkkel pedig biztosítjuk, hogy Oroszország mindaddig szankciók alatt maradjon, amíg eleget nem tesz saját kötelezettségeinek, mégpedig maradéktalanul. A krími szankciók természetesen mindaddig érvényben maradnak, amíg az ukrán föld ezen része a Kreml rákényszerített akarata alatt áll.

Elnök Úr, Cardin Úr, tisztelt bizottsági tagok, tudjuk, hogy Ukrajnának még göröngyös, nehéz utat kell megtennie ahhoz, hogy eljuthasson a békéhez, a tisztességes és elszámoltatható kormányzáshoz, eljuthasson Európához. A tétek ma is igen nagyok. Ha a kijevi vezetés erős és egységes, akkor Ukrajna szuverenitását és Európa jövőjét tekintve 2016 lehet—és legyen is—a fordulat éve.

Amennyiben és Ukrajna vezetői ismételten vállalják, hogy előre viszik az országukat, az Egyesült Államoknak támogatnia kell őket ebben, ez saját országunk érdeke is. Egyúttal viszont az ukránokhoz hasonló alapossággal meg kell követelnünk a kijevi vezetőktől, hogy tegyék a kötelességüket és teremtsék meg a tiszta, erős, és igazságos Ukrajnát, amíg még megtehetik. Köszönöm a bizottság kétpárti támogatását és elkötelezettségét Ukrajna szuverenitása és területi egysége, valamint a teljes, szabad és békés Európa iránt.

Örömmel várom a kérdéseiket.

Forrás: Ukrainian Reforms Two Years After the Maidan Revolution and the Russian Invasion |Testimony | Victoria Nuland, Assistant Secretary, Bureau of European and Eurasian Affairs | Statement Before the Senate Foreign Relations Committee | Washington, DC | March 15, 2016

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , | Comments Off

Nancy Reagan halálára

Sajtónyilatkozat | John Kerry külügyminiszter| Washington, D.C.| 2016.március 6.

Teresa és én a nemzettel közösen gyászoljuk Nancy Reagan halálát, a nőét, kinek méltósága, családja iránti szeretete és elhivatottsága mindannyiunk számárá inspirációt jelentett.

Reagan elnök országunk egyik legnagyszerűbb optimistája volt, akinek bátorsága és előrelátása segített megnyerni a hidegháborút, és Nancy ebben partnerként, bizalmasként és segítőként állt mellette a szolgálatban töltött és azt követő évek során.

Nancy saját jogán is vezető szerepet vitt  olyan ügyekben, mint a „Mondj nemet” kampány, és az együttérzés és az odaadás szibólumává vált, miközben segített férjének szembenézni az Alzheimer-kór rombolásával.

Teresa akkor ismerte meg Nancyt, amikor együtt dolgoztak a szovjet zsidóságot érintő ügyeken. Hálás vagyok a 2004-es elnökválasztási kampány alatt vele és fiával, Ron Jr.-ral, együtt töltött időért. Mindig emlékezni fogok a férje könyvtárában tett látogatásra a  gyönyörű Simi-völgyben, és sosem felejtem el a tiszteletet, amellyel az egykor az elnök mellett szolgálatot teljesítő titkosszolgálati munkatársak részvétet nyílvánítottak elhunytakor a washingtoni Kapitóliumban.

Nancy Reagan még Reagan elnök halála után sem vonult viszza a közszolgálattól. Vitákat rendezett a Reagan Elnöki Könyvtárban, gyakran viselve  a védjegyévé vált piros ruhát az első sorban.

Kitörölhetetlen hatást tett Amerikára, és én és Teresa a többi amerikaival közösen kívánunk Nancynek örök nyugalmat és örömteli újratalálkozást az ő Ronnie-jával.

Forrás: On the Passing of Nancy Reagan| Press Statement| John Kerry| Secretary of State| Washington, DC | March 6, 2016

Posted in Embassy News, Foreign Policy, Követségi Hírek | Tagged , , , | Comments Off