AZ ISKOLAPAD NE LEGYEN VESZÉLYES HELY A LÁNYOKNAK

Sétáló nigériai iskolás lányok (AP fotó)

Sétáló nigériai iskolás lányok (AP fotó)

A szerző Catherine Russell, a nők globális problémáival foglalkozó utazó nagykövet | 2015. április 15.

Egy évvel ezelőtt iskolás lányok százai gyülekeztek a városka egyetlen középiskolájában. Az iskolának zárva kellett volna lennie, de egy különleges esemény, az országos főiskolai felvételi vizsga miatt megnyitotta kapuit a végzős középiskolás lányok előtt.

A teszt megírása kockázatot jelentett a számukra—az iskola nem volt biztonságos—de a fiatal lányok nem szalaszthatták el az alkalmat. A teszt utat nyithatott volna számukra a főiskola és egy esetleges karrier felé.

Ők soha nem kapták meg ezt az esélyt. Jól tudja az egész világ, hogy a Boko Haram terrorista csoport tagjai berontottak a nigériai Chibok iskolájába, és több mint 200 lányt elraboltak. E szörnyű esemény még egy évvel később is kísért bennünket. A lányoknak most a főiskolán lenne a helyük!

Túl sok olyan hely van a világon, ahol a lányoknak veszélyes iskolába járniuk. Erőszakos cselekedeteknek vannak kitéve, amikor busszal iskolába mennek, amikor délután hazafelé sétálnak onnan, sőt, még akkor is, ha kimennek a mosdóba—ha egyáltalán járhatnak iskolába. A katonák kizárhatják a gyerekeket a tantermekből, hogy kórháznak vagy katonai bázisnak használják azokat, a közösség vezetői pedig olykor csak a fiúkat engedik iskolába járni.

Sokféle oka lehet, ha valahol nem járhatnak iskolába a lányok. Az viszont minden közegben egyértelmű, hogy az oktatás nagy változást hoz a diákok életébe. Ötleteket ad, tapasztalatokkal, felismerésekkel gazdagít. Sok lánynak sokkal többet ad annál, minthogy megnyitja az elméjét. Igen nagy mértékben megnöveli a kereseti esélyeit, és kevésbé lesz kitéve a HIV/AIDS fertőzés veszélyeinek, a korai és kényszerházasságnak, s az erőszak egyéb formáinak. Más szóval az oktatás javít a lányok életén, valamint fokozza családjuk, közösségük és országuk egészségét, jóllétét és gazdasági biztonságát.

Ezek az eredmények ihletik a serdülő lányok iskolapadban tartására irányuló erőfeszítéseinket, többek között Obama elnök és a First Lady közelmúltban bejelentett Let Girls Learn (Hadd tanuljanak a lányok) elnevezésű kezdeményezését. E törekvés célja, hogy—támogatva a helyi problémák közösségen belüli megoldását, és kihasználva a lányok szükségleteivel foglalkozó, amerikai kormánytámogatással működő diplomáciai és oktatási programokat—ledöntse a korlátokat, amelyek túlságosan sok serdülő lányt tartanak vissza tanulmányai befejezésétől.

A Let Girls Learn több puszta kezdeményezésnél. Ez egy jelzés a világ felé arról, hogy az Egyesült Államok elkötelezetten nagy figyelmet fordít a serdülő lányokra és oktatásukra, az életkörülményeik és esélyeik jobbítására.

Jelenleg nagy súllyal nehezedik ránk ez a kötelezettségvállalás. Arra emlékeztet, hogy vannak olyanok—Chibokban, Tikritben, Swat Valley-ben és Rakkában—akik készek lerombolni minden emberi méltóságot, hogy a lányok és asszonyok előtt bezárhassák az ajtókat.

De eszünkbe juttatja azt a több tucat lányt is, aki tavaly ki tudott szabadulni a Boko Haram karmaiból. Ők bátran tovább folytatták a tanulást, és az életveszély ellenére beiratkoztak a főiskolai előkészítő iskolába. A múlt hónapban pedig arra figyelt a világ, hogy a nigériai nők összegyűltek, hogy részesei legyenek országuk történelmi jelentőségű és javarészt békés választásának. Mintegy 300 nőt képeztek ki választási megfigyelőnek, majd e csoport tagjai szétszóródtak Nigéria egész területén. Egy részük a szavazást ellenőrizte, a többiek pedig forródrótot létesítettek, hogy a szavazók jelenthessék az erőszakos cselekedetek előfordulását. A munkájuk, csakúgy, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a nemzeti parlamentekben, a helyi tanácsokban és hasonló fórumokon folyó állandó munka, azt bizonyítja, hogy a nőknek részt kell venniük a stabilitásra, békére és biztonságra irányuló törekvésekben.

A nigériai lányok és asszonyok az ilyen fajta bátorságot és cselekvést mutatják meg. Az ő történetükbe kell kapaszkodnunk, amikor szembeszállunk a brutalitás, a terror és a kínzások elkövetőivel. A Boko Harammal és hasonló csoportokkal szemben mi továbbra is szilárdan és eltökélten védjük a férfiak és nők, a fiúk és lányok jogait.

Forrás: Being a School Girl Should Not Be Dangerous Business | POSTED BY CATHERINE RUSSELL | DipNote | APRIL 14, 2015

 

Posted in Foreign Policy, Society & Values | Tagged , , , , , | Comments Off

ELNÖKI NYILATKOZAT A HOLOKAUSZT EMLÉKNAPJÁN

Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | Azonnali közlésre | 2015. április 16.

Ma nehéz szívvel emlékezünk a hatmillió zsidó emberre és a náci brutalitás további több millió áldozatára, akiket a holokauszt idején meggyilkoltak.

Yom HaShoah napján újból megerősítjük, hogy milyen felelősséggel tartozunk magunknak és az eljövendő generációknak. Reánk hárul, hogy valóra váltsuk ezen időtlen szavakat: „Soha nem felejtünk! Soha többé nem történhet meg!” Látjuk, hogy az emberiség elmondhatatlan gaztettekre képes, mégis erőt nyerünk a túlélőktől, a felszabadítóktól és a világ igazaitól, akik az emberiség legjavát képviselték.

Az ő példájuk vezéreljen bennünket, amikor közösen, szilárdan és erőteljesen elítéljük az antiszemitizmust, ami még napjainkban is túl gyakori. Közösen kell kiállnunk a bigottság és a gyűlölet bármilyen megnyilvánulása ellen. Közösen olyan világot hagyhatunk a gyerekeinkre, amelyben az egész emberiség igazságosabban, szabadabban, és biztonságosabban élhet.

 

Posted in Society & Values | Tagged , , | Comments Off

HOGYAN HOZHATUNK LÉTRE A NUKLEÁRIS FEGYVEREKTŐL MENTES VILÁG ELLENŐRZÉSÉRE ALKALMAS ESZKÖZÖKET

A szerző Frank Rose fegyverzetellenőrzéssel és verifikálással foglalkozó helyettes külügyi államtitkár | 2015. április 13.

Frank Rose fegyverzetellenőrzéssel és verifikálással foglalkozó helyettes külügyi államtitkár beszél a nukleáris leszerelés ellenőrzésére alakult nemzetközi partnerség (International Partnership for Nuclear Disarmament Verification) alakuló ülésén

Frank Rose fegyverzetellenőrzéssel és verifikálással foglalkozó helyettes külügyi államtitkár beszél a nukleáris leszerelés ellenőrzésére alakult nemzetközi partnerség (International Partnership for Nuclear Disarmament Verification) alakuló ülésén

Hat évvel ezelőtt e hónapban mondta Obama elnök a mérföldkőnek tartott prágai beszédet, amely szerint az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy a világ nukleáris fegyverektől mentes, biztonságos és békés hellyé váljék. Az Elnök elismerte, hogy e cél elérése nem könnyű, s az ő élete során talán nem is következhet be, de olyan cél, amely megvalósításra érdemes, sőt, meg is kell valósítani. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy új és fejlettebb eszközöket hozzanak létre a fegyverkezés ellenőrzéséhez és verifikálásához.

Az Egyesült Államok ezért alakította meg az International Partnership for Nuclear Disarmament Verification, avagy IPNDV nevű új köz- és magán vállalkozást. Rose Gottemoeller fegyverzetellenőrzési és nemzetközi biztonsági ügyekkel foglalkozó államtitkár a múlt decemberben Prágába utazott a partnerség beindítására. A múlt hónapban pedig tényleg valóságossá vált az elképzelés, amikor huszonnyolc–atomfegyverrel rendelkező vagy nem rendelkező—ország szakértői Washingtonba érkeztek, hogy hozzáfogjanak a nukleáris fegyverzet további csökkentésével kapcsolatos ellenőrzési problémák megoldásához.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Nuclear Threat Initiative (NTI) szervezettel közösen dolgozhatunk ezen a példátlan partnerségen, s hálásak vagyunk azért, hogy közvetlen vonalunk van az NTI szakértőihez, akik a Föld minden szegletében végzett több évtizedes munkájuk révén rendkívüli tapasztalatra tettek szert e téren.

Bár az új partnerség egyedülálló a maga nemében, a korábbi leszerelés-ellenőrzési kezdeményezések tapasztalatai mutatják majd meg, hogy milyen munkacsoportok és szakterületek kifejlesztésére érdemes nagyobb figyelmet fordítani. Az amerikai-angol műszaki együttműködési program (United States-United Kingdom Technical Cooperation Program) és az angol-norvég kezdeményezés (United Kingdom-Norway Initiative) két ilyen korábbi iniciatíva. Mindkettő azzal próbált megbirkózni, hogy egy ország bejelentett nukleáris arzenáljával kapcsolatban hogyan lehet bizalmat és átláthatóságot teremteni, s egyúttal kontroll alatt tartani a bizalmas és titkos információkhoz való hozzáférést.

Már hosszú utat tettünk meg a nukleáris leszerelés felé. Ezt a számok is igazolják. A korábbi Szovjetunióval folytatott hidegháború legfeszültebb időszakában az Egyesült Államok fegyverkészlete csaknem 32.000 nukleáris robbanófejet tartalmazott. Az Oroszországgal kötött kétoldalú fegyverzetellenőrzési egyezmények és megállapodások évtizedei nyomán ez a szám közel 85%-kal csökkent, s jelenleg is életben van a további korlátozásokra vonatkozó amerikai ajánlat, feltéve, hogy a partner is hajlandó rá, és a nemzetközi biztonsági feltételek is megfelelőek.

Bár már sokat haladtunk a leszerelés terén, a további lépések várhatóan lényegesen bonyolultabb és zavaróbb ellenőrzési problémákkal járnak majd, mint az eddigiek. Megoldásuk sikeressége részben az új technológiák és koncepciók kifejlesztésén és alkalmazásán fog múlni. Az új START-egyezmény jegyében folytatott helyszíni ellenőrzések is azt példázzák, hogy bármely sikeres fegyverzetellenőrzési szerződéshez vagy megállapodáshoz elengedhetetlen egy erőteljes ellenőrzési rendszer megléte. Az ellenőrzéshez használt eszköztár kibővítése alapot teremt a nukleáris fegyverek verifikálható csökkentéséről folyó további tárgyalásokhoz.

Ha foglalkozunk ezekkel a kihívásokkal, ha megoldást találunk rájuk, áthidalhatjuk a nukleáris leszereléssel kapcsolatos törekvéseink és azok tényleges megvalósulása közötti szakadékot. Az ellenőrzés céljára alakuló partnerség beindítására összegyűlt országok nagy száma szerencsére azt jelzi, hogy az Egyesült Államoknak és az atomfegyverrel rendelkező többi országnak nem egyedül kell megbirkóznia e kihívással.

A nukleáris leszerelés előnyei nem korlátozódnak egy országra, s tudjuk, hogy nem csak a nukleáris fegyverrel rendelkező országokban születhetnek kreatív ötletek. Országok sokkal nagyobb és változatosabb csoportja–közöttük sok olyan, amely szakértőnek számít a nukleáris verifikáció vagy más kapcsolódó tudomány terén—vesz majd részt a megbeszéléseken, ami sokkal szélesebb szellemi bázist biztosít a kreatív megoldások kereséséhez. Ily módon az atomsorompó-szerződésben (Non-Proliferation Treaty/NPT) érintett országok—akár van atomfegyverük, akár nincs, előmozdíthatják az NPT leszerelésre vonatkozó célkitűzéseit.

Várakozással tekintünk a közelgő NPT felülvizsgálati konferencia (NPT Review Conference) elé, ahol folytatjuk a megbeszélést a nyilvánossággal és a többi NPT partnerrel. Ugyanakkor hosszú távra tervezünk. A többi országgal együtt a következő években is tovább akarunk dolgozni ezeken az ellenőrzési problémákon.

Obama elnök számára nem pusztán célkitűzés, de mélyen személyes célkitűzés az, hogy a világ kiszabaduljon a nukleáris fegyverek árnyékából. Az Elnök „apa, aki azt akarja, hogy két kislánya olyan világban nőjön fel, ahol nem pusztulhat el egy perc alatt minden, amit ismernek és szeretnek”.

Mindenkinek, aki ugyanígy érez—akinek ugyancsak az a célja, hogy a világ megszabaduljon a nukleáris fegyverektől—időt és energiát kellene fordítania az ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatos problémákra. Az atomfegyverek számbeli csökkenésének verifikálására alkalmas eszközökre és technológiákra fordított befektetések a kívánt közös cél felé segítenek bennünket. A nukleáris leszerelés ellenőrzésére alakult új nemzetközi partnerség, az IPNDV segíthet abban, hogy el is jussunk odáig.

Forrás: How Do You Create the Tools to Verify a World Without Nuclear Weapons? | Posted By Frank Rose | DipNote | April 13, 2015


 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , | Comments Off

PÁRBESZÉD AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KÖZÖTT

A szerző Tom Malinowski, a Külügyminisztérium demokráciával, emberi jogokkal és munkaügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára

Beszéd meghallgatására gyülekező, zászlót lengető oroszok árnyéka a kövezeten (AP fotó)

Beszéd meghallgatására gyülekező, zászlót lengető oroszok árnyéka a kövezeten (AP fotó)

A Kommerszant című lapnak adott múlt havi interjúmban arról beszéltem, hogy az Egyesült Államok és az orosz kormány jelenleg milyen nehezen folytathat párbeszédet az emberi jogokról. Egy hétre rá Konstantin Dolgov, az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja interjúban válaszolt, tehát láthatóan megindult valamiféle párbeszéd, vagy talán vita. Ennek előmozdítása érdekében folytatnám a beszélgetést.

Néhány alapelvvel kezdeném:

Az első az, hogy minden országnak, amelyik azt állítja magáról, hogy tiszteletben tartja az emberi jogokat, meg is kell felelnie ugyanazon alapelveknek. Ezeket olyan alapvető dokumentumok tartalmazzák, mint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a Helsinki Záróokmány, amelyekkel mind az Egyesült Államok, mind Oroszország egyetértett.

A második az, hogy az emberi jogok terén mindannyiunknak vannak bizonyos hiányosságai. Az Egyesült Államokban még mindig a guantánamói börtön örökségével, valamint a fogvatartottakat 9/11 után érő bántalmazásokkal foglalkozunk. Folyamatosan arról vitázunk, hogy miként tehetünk eleget a terrorizmus megelőzésére vonatkozó kötelességünknek, s tarthatjuk ugyanakkor tiszteletben állampolgáraink magánélethez való jogát. Még nem győztük le teljesen a faji megkülönböztetést, és egyes közösségekben a rendőrség és az általuk szolgált és védett emberek közötti bizalmatlanságot sem. Ezek a hazánkban jelentkező emberi jogi problémák nagy nemzetközi figyelmet kapnak, s ezzel nekünk nincs semmi bajunk. Teljesen jogos, hogy az emberi jogok mellett elkötelezett külföldi állampolgárok és kormányok, valamint az ENSZ, az EBESZ és más hasonló szervezetek arra kérjék az amerikaiakat, hogy hazájukban is nőjenek fel azokhoz az értékekhez, amelyeket világszerte támogatnak.

A harmadik az, hogy egy ország emberi jogok iránti elkötelezettsége nem abban mutatkozik meg igazán, hogy vannak-e ilyen problémái, hanem abban, hogy a törvényei és az intézményei alkalmasak-e ezek megoldására. Az Egyesült Államokban a szabad sajtó és a civil társadalom feltárja ezeket a problémákat és megoldásokat ajánl rájuk. A végrehajtó tisztségviselőnek reagálnia kell rá, különben a Kongresszus, egy független törvénykezési szervezet felelősségre vonja, avagy a következő választásnál kiszavazzák. Ha országunkban Guantánamo bezárására szólítanak fel az aktivisták, vagy az elnökünk külpolitikáját kritizálják, az USA kormánya nem nevezi őket nemzetárulók ötödik hadoszlopának, s szervezetüket nem bélyegzi meg azzal, hogy külföldi ügynökök. Ha az újságaink és TV-csatornáink korrupciót tárnak fel a politikai rendszerünkben, a szerkesztők helyébe nem ültetnek propagandistákat, akik jószerével mást sem csinálnak, csak a vezetőinket éltetik. Nem nevezzük tömeges zavargásnak, ha az amerikaiak békés utcai tüntetést rendeznek. Az amerikaiak félelem nélkül bármilyen kérdést feltehetnek a kormánynak.

Ha az oroszok olyan országban élnének, amelyik megengedi a szabad információcserét és kritikus társadalmi vitára ösztönöz, ők is feltehetnének néhány kemény kérdést a vezetőiknek. Például:

Az utóbbi években hogyan gazdagodott meg ennyire ilyen sok orosz kormánytisztviselő, és—bár hazafiasan megvetik az idegen értékeket—miért tartanak ennyi pénzt és vagyontárgyat külföldön (hozzájárulva ezzel a 152 milliárd dollár értékű tőkéhez, amely 2014-ben kiáramlott Oroszországból)? Talán azért, mert miután meggazdagodásuk érdekében meggyengítették Oroszországban a jogállamiságot, nem bíznak abban, hogy az meg tudja védeni a vagyonukat?  És miért tűnik úgy, hogy csak azok kerülnek korrupció vádjával az igazságszolgáltatás elé, akik a vezetés ellen fordulnak—vagy a korrupció miatt panaszkodnak?

Miért mutatják a nemrég közzétett adatok, hogy kiugróan emelkedik az orosz kivándorlók száma? Az utóbbi években miért hagyta el Oroszországot annyi tudós, vállalkozó és közgazda? Örülünk, hogy itt Nyugaton a hasznunkra válik a tehetségük, de nem járna jobban Oroszország, ha nem űzné el a legjobb elméit?

Az orosz kormány „idegen ügynökök” elleni kampánya miért terjedt ki az emberi jogi és választási megfigyelést végző csoportok mellett még olyan szervezetekre is, amelyek cisztás fibriózisban szenvedő betegeken segítenek, vagy veszélyeztetett darvak megmentésén fáradoznak?

Oroszország miért lesz egyre elszigeteltebb a nemzetközi színtéren? Láttuk, hogy 2015-öt nemrégiben az Oroszország és Észak-Korea közötti „Barátság Évének” nyilvánították. Tényleg ez az, amivel a legtöbb orosz ember azonosulni tud és kapcsolatba akar kerülni?

És akkor itt van az USA és Oroszország közötti jelenlegi legkomolyabb nézeteltérés kiváltója: az ukrajnai helyzet. Biztos vagyok benne, hogy az orosz állampolgárok akkor is aggódnának az Ukrajna keleti részén élő orosz etnikumú lakosság jogaiért, ha szabadon hozzájuthatnának az információkhoz, és kifejezhetnék a véleményüket. Biztos vagyok benne, hogy akkor is azt kérnék az USA-tól, hogy kijevi partnereivel is maximálisan tartassa be a kívánalmakat. De ahhoz is ragaszkodnának, hogy a kormányuk mondja el az igazat az ukrajnai katonai fellépéssel, s az ott elesett orosz katonák számával kapcsolatban is. Még arra is rájöhetnének, hogy bizonyos kérdésekben ugyanúgy éreznek, mint a kijevi Majdan téren tüntetők, hogy ezek a fiatal ukránok ugyanazt akarták, amit a legtöbb orosz ember: korszerű, sikeres országban élni, ahol biztos lábon áll a jogállamiság, nem dúl a korrupció, és az emberek beleszólhatnak abba, hogy hogyan kormányozzák őket és mire költik az adójukat. Talán ők is lehetségesnek tartanák, hogy a mindennapi emberek ilyesmiket  követeljenek  a vezetőiktől, és ne kelljen tehetetlenül beletörődniük olyan politikai lépésekbe, amelyekkel sohasem fognak egyetérteni.

A dolgok ilyetén állapota miatt szomorúak mindazok, akik mélységesen tisztelik az orosz nép eredményeit és potenciálját. Az Egyesült Államok egyetért azoknak az oroszoknak a törekvéseivel, akik kreatív, sikeres és erős világhatalomnak szeretnék látni országukat. Ha azt akarnánk, hogy Oroszország gyenge legyen, ha azt akarnánk, hogy a nemzetközi színtéren elveszítse a tiszteletet és a befolyását, akkor örülnénk a jelenlegi orosz politikának, mert az éppen ezt éri el.

Egy demokratikusabb Oroszország sem értene mindenben egyet az Egyesült Államokkal. Tisztában vagyunk azzal, hogy Oroszországnak—mint minden más országnak is—meg vannak a saját érdekei és a saját világszemlélete. Ám egy demokratikusabb Oroszország jobb hazája lenne állampolgárainak, és az Egyesült Államok, s a többi, globális biztonságra és jólétre törekvő ország mellett Oroszország is erősebb vezető lenne. Remélem, ebben egyetértünk.

A szerkesztő megjegyzése: e cikk orosz nyelvű változata megjelent a Kommerszant című újságban is.

Forrás: A Dialogue Between the United States and Russia | POSTED BY TOM MALINOWSKI | DipNote Blog | APRIL 9, 2015

 

Posted in Foreign Policy, Society & Values | Tagged , , , , , , , , | Comments Off

KERRY KÜLÜGYMINISZTER NYILATKOZATA A NEMZETKÖZI ROMA NAP ALKALMÁBÓL

USA Külügyminisztériuma |Sajtószóvivői Iroda | Azonnali közlésre | 2015. április 7.

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából Obama elnök és az amerikai nép nevében tisztelettel köszöntök minden roma embert.

Ma a roma embereket és gazdag kulturális örökségüket ünnepeljük, de nem felejtkezünk meg azokról a problémákról sem, amelyekkel közülük sokan találkoznak mindennapi életük során. A romák évszázadokig szenvedtek a történelmi zsarnokok uralma alatt. Sokan közülük mindmáig érzik a bigottság hatásait.

Az Egyesült Államok ez alkalomból ismételten kifejezésre juttatja, hogy elkötelezett a minden romát megillető befogadó és egyenlő bánásmód mellett, bárhol is élnek. Dicséretet érdemelnek azok az aktivisták és polgárok, akik minden nap felveszik a harcot az Önöket érő diszkrimináció ellen. Ne fordulhasson elő, hogy alaptalan előítéletek miatt bárki éhezzen, ne tanulhasson, vagy ne kapjon meg egy állást.

Ezért újítjuk meg ma, és minden egyes napon elkötelezettségünket az iránt, hogy etnikai, nemzeti és vallási hovatartozásától függetlenül minden ember teljes egészében kibontakoztathassa a benne rejlő lehetőségeket.

Csakis akkor tehetjük igazán erőssé a roma embereket, és minden más embert is.

Forrás: Kerry on International Roma Day

 

Posted in Society & Values | Tagged , , , , | Comments Off

ANTHONY J. BLINKEN KÜLÜGYMINISZTERHELYETTES BESZÉDE A NATO ÁTALAKÍTÁSÁVAL FOGLALKOZÓ ATLANTI TANÁCSI ÜLÉSEN

Antony Blinken külügyminiszterhelyettes (© AP Images)

Antony Blinken külügyminiszterhelyettes (© AP Images)

Washington, DC | 2015. március 26.




 

 

 

BLINKEN KÜLÜGYMINISZTERHELYETTES: Fred, nagyon-nagyon szépen köszönöm e hihetetlenül kedves bemutatást, s mindjárt az elején hadd mondjam el, hogy csodálatos, hogy itt lehetek veletek, s láthatom, hogy mi mindent tettetek az Atlanti Tanáccsal, hogyan hoztátok létre és újítottátok meg Washington, sőt a világ egyik legfontosabb intézményét. Azt hiszem, hogy a mai események és a tegnapi események is ezt bizonyítják. Különösen hálás vagyok Önnek, Stoltenberg főtitkár úr, hogy csatlakozott hozzánk. Megtiszteltetés a számomra, hogy a nagykövetek, tábornokok és nagyra becsült vendégek körében Önnel és Jean-Paul Palomeros úrral ülhetek ennél az asztalnál. Köszönöm, hogy e nagyon fontos fórumon és egy nagyon fontos pillanatban Önökkel lehetek.

Az asztalnál képviselt összes ország számára aggasztóan fontos és prioritást élvező kérdés mindaz, amire Önök az elmúlt két napban összpontosítottak—a NATO erők készsége, az elkötelezettségünk ereje, törekvéseink egységessége—és ez mindenhol igaz, legyünk akár Washingtonban, akár Brüsszelben, Berlinben, Varsóban, vagy másutt. Éppen most érkeztem vissza Európából, egy nagyon eredményes útról. Ha földrajzilag követjük, Párisból Chisinauba, onnan Londonba, Berlinbe, majd Kijevbe mentem. Nyilvánvalóan valami hiba volt a tervezésben, de nagyon fontos volt, hogy éppen ebben az időben ott legyek. A kereskedelemtől az energiáig számos közös prioritásról beszéltünk, de az egyik legfőbb téma az volt, hogy az oroszok ukrajnai agressziója elleni kollektív fellépéshez mennyire fontos a transzatlanti egység.

Berlinben voltam, amikor egy diák a következő kérdést tette fel nekem: „Miért összpontosítanak ennyire Ukrajnára? Miért számít egyáltalán? Oroszország tettei nem veszélyeztetik Önöket, valójában Németországot sem. Miért annyira fontos, hogy mi történik Ukrajnában?”  Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy elsősorban az a fontos, hogy egy európai ország demokratikus törekvéseit segítsük, és Ukrajna nem lehet teljes, ha a népe nem szabad. Ha az az ország nem szabad, akkor valamiféle alapértelemben egyik európai ország sem az.

De azt is elmagyaráztam, hogy mint Önök is mindannyian tudják, a jelenlegi válság túlmutat Ukrajnán, sőt Európán is. Az, hogy Oroszország, és a szeparatisták, akiket támogat, rátelepednek Kelet-Ukrajnára, nem csak annyit jelent, hogy egyetlen ország határát sértik. Veszélyeztetik mindazokat az elveket is, amelyeken a transzatlanti partnerség alapszik, s amelyektől az elérni kívánt nemzetközi rend függ. Félő, hogy Moszkva cselekedetei—az Ukrajna keleti részén fabrikált, hamis, fordított Majdan-helyzet; a határon át Ukrajnába telepített nehézfegyverek és katonák ezrei; az irányításuk alatt álló szeparatisták erőszakos uralmának a támogatása—új precedenseket teremtenek, s emiatt az alapelvek is vitatottá válnak.

Ezek az elvek, hogy egy demokratikus állam határait és területi integritását nem lehet erőszakkal megváltoztatni; hogy egy demokráciában az állampolgárok veleszületett joga, hogy részt vegyenek az ország döntéseiben és határozzanak a jövőjéről; hogy a nyelvi nacionalizmus, amiről azt gondoltuk, hogy már a történelmi feledés homályába merült, ne támadhasson fel; továbbá hogy a nemzetközi közösség minden tagjára azonos szabályok vonatkoznak, és megfizetnek azért, ha nem tartják be vállalt komoly kötelezettségeiket—s ennél az utolsónál meg is állnék egy pillanatra, mert az különösen az ukrán válság kapcsán válik igazán érdekessé.

Mint mindannyian jól tudják, amikor a Szovjetunió feloszlott, utódállamokat hagyott hátra, amelyek közül háromnak—Fehéroroszországnak, Kazahsztánnak és Ukrajnának—voltak atomfegyverei, méghozzá ezerszámra. A Clinton kormány és akkori európai partnereink egyik nagy eredménye, hogy ezeket az utódállamokat rá tudták venni öröklött atomfegyvereik feladására. És Ukrajna esetében természetesen szükség volt arra, hogy három állam—az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Oroszország–komoly megfogadja és megígérje, hogy megvédik Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Ha megengednénk, hogy ezt az ígéretet a sárba tiporják, nem csak Ukrajna ellen követnénk el mélységes igazságtalanságot, de elképzelhetik, milyen üzenetet hordozna éppen most, amikor a külügyminiszter és a legfontosabb partnerországaink külügyminiszterei Iránt próbálják rávenni nukleáris fegyverprogramjának feladására. Teljesen érthető, hogy Irán ebben az esetben biztosítékokat akarna. Mit mond ma Iránnak az a tény, hogy durván megsértenek egy hasonló, a Budapest Memorandumban vállalt kötelezettséget?

Így tehát az ukrán válság bizonyos hatásai messze túlmutatnak Ukrajnán, sőt, Európán is. Igen sok forog kockán, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy továbbra is egységesen ítéljük meg mindezt, álljunk ki az elvek, a válság békés lezárása, az ukrán szuverenitás és területi integritás helyreállítása mellett. Ennek pedig az a legjobb módja, hogy maradéktalanul ragaszkodunk a szeptemberi minszki megállapodásokhoz, valamint a februári minszki megvalósítási tervhez, amelyről Hollandale elnök és Merkel kancellár kitűnő tárgyalásokat folytattak.

Van valami, amit nagyon szeretnék kihangsúlyozni. Az említett terv legfontosabb pontja az utolsó lépés: Ukrajna nemzetközi határának a helyreállítása. Amíg ez nem történik meg, a válság sem ér véget, mert Oroszország addig megteheti, ha akarja, hogy ismét beleerősít, és csapatokat és fegyvereket zúdít a határon át Ukrajnába. Tehát amíg ez az utolsó lépés nem zárul le, rendkívül fontos, hogy fenntartsuk az oroszokra gyakorolt nyomást, továbbra is támogassuk Ukrajnát, s amennyiben Oroszország továbbra sem tesz eleget e kötelezettségeinek, növeljük a költségeit.

Hadd hangsúlyozzam—és azt hiszem, mindannyiunk nevében beszélek—hogy egyikünk sem ezt akarja. Ez nem olyasmi, amit bármelyikünk folytatni akarna, ha nem muszáj. Leghőbb vágyunk, hogy mindenki tartsa magát a minszki megállapodáshoz, megkezdhessük a szankciók és a nyomás enyhítését, és megpróbáljunk visszatérnie a normális és együttműködő kapcsolatok útjára.

De megismétlem, hogy amíg nem tartják be a megállapodásokat, nem enyhíthetünk a nyomáson.

Természetesen azt is tudjuk, hogy a transzatlanti közösséget nem csak keleti irányból érik fenyegetések. Közösen dolgozunk az erőszakos szélsőségek, a külföldi harcosok, valamint az ISIL avagy Daesh réme elleni fellépésen. Ez kettős kihívás: fel kell lépnünk a szélsőségesség ellen, de meg kell próbálkoznunk azzal is, hogy elejét vegyük, ami természetesen messzemenően túlmutat a NATO feladatain, de igen releváns. Le kell győznünk a szélsőségesek kemény magját, akikre egyszerűen lehetetlen észérvekkel hatni. Tulajdonképpen éppen ezen dolgozunk így együtt, többek között épp e percben is Irakban. Ennek természetesen van egy nagyon jelentős katonai eleme, és egy terrorellenes eleme, a külföldi harcosok feltartóztatása, a finanszírozás, satöbbi.

De egy sokkal nagyobb embercsoportot is el kell érnünk, akik fogékonyak a szélsőségesség csábító szirén-dalára: olyanokat, akiket elidegeníthetnek a közösségüktől és a hazájuktól; akik korrupt vagy a polgáraival rosszul bánó kormányzással szembesülnek; akik esélytelenek és semmi jót nem várhatnak a jövőjüktől. Ez pedig még sokkal nagyobb és bonyolultabb feladat.

Az erőszakos szélsőségesség leküzdésével kapcsolatban a múlt hónapban Washingtonban tartottunk egy igen érdekes csúcstalálkozót. Ezen érintettük a probléma mindkét elemét, jelesül a jelenlegi erőszakos cselekedeteket elkövető, tényleges szélsőségesek elleni fellépést, valamint a megelőzést, ezt a nagyobb szabású, rendkívül fontos elemet. A következő hónapok során sok ország fog együttműködni, hogy a tervnek ezt a részét is kidolgozzák. Áttekintik az eddigi tapasztalatokat is, hiszen lehetnek olyan országok, olyan területek, ahol a probléma valamelyik aspektusával kapcsolatban már kialakult egy ténylegesen működő megoldás, és a feladatunk egyik része az, hogy megosszuk egymással az információt és a bevált gyakorlatokat.

Egy nagyon gyors példa: szerintem mindannyian tudják, hogy a külföldi harcosok esetében a radikalizálódás egyik legjobb színtere a börtön. A Charlie Hebdo elleni támadás elkövetői közül ketten köztörvényes bűnözők voltak, akik börtönben voltak, s ott radikalizálódtak. A különféle országokban sokféle tapasztalat alakult ki e téren, s vannak olyanok, amelyek a többieknél sokkal sikeresebben tudták kezelni a börtönben folyó radikalizálódást. Ez csak egy példa arra, hogy annál jobb helyzetbe kerülünk, minél hatékonyabban együttműködünk az információ-megosztás és a közös célkitűzések terén.

Ha átgondoljuk és összegezzük mindezt—akár az ISIL-t, akár Ukrajnát—szerintem éreznünk kell, hogy kollektív védelmünk megerősítése érdekében fontos lépésekre van szükség. Rá kell ébrednünk az elégedettség, a védelem terén fennálló felelősségünk elhanyagolása, az alapelvek biztosra vétele jelentette veszélyekre. Egyúttal arra emlékeznünk kell arra is, hogy 66 évvel ezelőtt, a háborús öldöklés után miért alakult meg a NATO, egy biztonsági szövetség a békéért. Ez minden tagjára ráruházta a kollektív védelem felelősségét. Minden tagországot tényleges frontországként kezelt, s ez természetesen működött. Lehetővé tette, hogy kiépítsünk egy globális rendszert—nem csak egy európai, de egy globális rendszert a kereskedelem és a demokratikus kormányzás terén–, egy olyan befogadó rendszert, amely szó szerint minden ország és annak minden állampolgára számára csatlakozási pontot biztosít. Példát szolgáltattunk másoknak, s kollektív biztonságunkat fokozatosan kiterjesztettük a közös határainkon túlra: a NATO és partnerei jóvoltából Afganisztán stabilabbá és biztonságosabbá vált; Európa délkeleti része békés és fejlődő; Afrika partjainál pedig csökkenőben vannak a kalóztámadások.

De persze volt egy olyan évtizedünk is, amikor a NATO azt tartotta fontosnak, hogy a világ más részein is vezető szerepet játsszon. Szerintem most elsősorban ismét a Szövetség állapotával kell foglalkoznunk—itthon és Európában. Szövetségünk erejét, szövetségünk hagyományait nem hanyagolhatjuk el—szüntelenül ápolnunk kell azokat. És most, amikor a legnagyobb szükségünk van rá, némi kopás jelei mutatkoznak rajta, amit igen komolyan kell vennünk.

Tudom, hogy újból és újból visszatérünk ezekre a pontokra, de szerintem elbírnak még egy ismétlést, mert igen fontosak. A kilencvenes évek elején európai partnereink átlagosan a GDP 2,5 százalékát fordították védelemre. Ma ugyanez körülbelül 1,6 százalék. Az utolsó évtized során a NATO teljes védelmi kiadásai terén 64 százalékról 70 százalékra nőtt az USA hozzájárulása. Ez az arány mind gazdaságilag, mind politikailag egyre kevésbé tartható. Jelenleg csupán négy tagország tesz eleget a NATO védelmi kiadásaira előirányzott követelményeknek, hat tagország pedig potenciálisan rossz irányba halad, és lefarag védelmi költségvetéséből.

Tudjuk, hogy a kitűzött célok sokunk kapacitásához képest nagyon feszítettek, de szerintem nagyon fontos arra a tényre koncentrálnunk, hogy nem egy önkényesen megállapított százalékról beszélünk, nem csak dollárról beszélünk a dollár, euróról az euró kedvéért. Arról próbálunk közösen gondoskodni, hogy rendelkezzünk a további hatékony közös fellépéshez szükséges eszközökkel és interoperabilitással, s alkalmazkodni tudjunk a felmerülő veszélyekhez. Lényegében ahhoz, hogy a NATO továbbra is a világ eddigi legnagyobb és leghatásosabb védelmi szövetsége legyen, mind a 28 országnak tartania kell magát a Walesben vállalt kötelezettségéhez. 2024-ig el kell érnünk a GDP két százalékát, s ennek egyötödét új berendezésekre kell fordítanunk. Az új befektetéseket inkább a jövőbeli célok irányába kell eltolni a nyugdíjszerűen megöröklött költségek puszta fedezete helyett. A NATO keleti peremén rotációs rendszerben működő, folyamatos szárazföldi, légi és tengeri jelenlétet kell fenntartanunk. A keletről és délről érkező fenyegetések ellen megfelelő védekező magatartást kell tanúsítanunk, és hisszük, hogy fenn kell tartanunk a NATO nyitott ajtók politikáját mindazon országok előtt, amelyek megfelelnek magas szintű elvárásainknak.

Mi nagyon-nagyon komolyan vesszük ezeket a kötelezettségeket. Jelenleg amerikai katonákat telepítettünk a Baltikumtól a török határokig, hogy minden NATO szövetséges biztonsága olyan védelmet kapjon, ahogyan magunkat védenénk. Az Elnök által létrehozott Európai Megnyugtatási Kezdeményezés (European Reassurance Initiative) plusz 1 milliárd dollárral járul hozzá a szövetség erősítéséhez, szövetségeseink és partnereink védelmi képességeinek és kapacitásának a fokozásához, beleértve Ukrajnát, beleértve Grúziát és beleértve Moldovát is. A közeljövőben, sőt, tulajdonképpen most, amikor itt beszélünk, számos szövetségesünk felülvizsgálja saját stratégiai védelmi és biztonsági terveit. Ez nem pusztán a célkitűzésekről és a költségvetésekről szól! Ezek a felülvizsgálatok valós következményekkel járnak, s azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a szövetség jövője a tét.

A NATO-n túl a tágabb értelemben vett transzatlanti teret is erősítenünk kell. Fenn kell tartanunk és meg kell erősítenünk a védelmünket, oly módon is, hogy abba invesztálunk, amiből az erőnk táplálkozik: a gazdaságunkba, a védelmünkbe, és globális vezető szerepünkbe. El kell mélyítenünk a legfontosabb partnerségeinket is, mialatt további kapcsolatokat keresünk és kapacitást építünk a mieinkkel azonos értékeket valló, feltörekvő partnerekkel.

Hogy miként tudjuk ezt elérni? Csak néhány összefoglaló gondolat: Először is, a transzatlanti gazdasági integráció támogatása a szó legszorosabb értelmében alapvetően fontos közös biztonságunkra nézve, és erre nincs jobb lehetőség, mint hogy sürgősen elkezdünk egy ambiciózus T-TIP (Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség) megállapodáson dolgozni. Ez arról szól, hogy amint Európa az euro-zóna válságának hatásait próbálja kiheverni, támogatjuk a gazdaság inkluzív növekedéséért folytatott küzdelmét. A globális áruk és szolgáltatások cseréjének közel egyharmada, a globális gazdasági teljesítmény közel fele máris az USA-nak és az EU-nak tudható be. A T-TIP, ahogyan mi nevezzük, oly módon élénkíti majd a növekedést, hogy több tízmilliárd dollárral növeli az exportot, és újabb munkalehetőségeket teremt a transzatlanti kereskedelemnek és beruházásnak köszönhető 13 millió álláshely mellé. És ezek nem csupán gazdasági előnyök. Mélyreható geopolitikai törekvések jelentkeznek, ha közösen elfogadjuk a 21. századi szabályokat és 21. századi értékeket.

A transzatlanti tér megerősítésért folytatott munkánk másik létfontosságú területe Európa energiabiztonságának a kérdése. Mindannyian jól emlékszünk a 2009-es gázválságra, sőt, kollektív tudatunkban még élénkebben él az Oroszországgal kapcsolatos sokkal közelebbi válság tudata, s a kérdés, hogy az milyen hatást tehetne közös energiabiztonságunkra. Emlékszünk arra, hogy 2009-ben csaknem két hétre leállították a gázszállítást Ukrajnába, s idén télen a fejünk felett lógott annak a lehetősége, hogy ugyanez megismétlődik.

Ez erőteljesen és ridegen a régi időket idézi, amikor egy egyetlen energiaforrástól függő ország sohasem tudhatta, hogy folytatódik-e a gázszállítás. A transzatlanti tér megszilárdítása szempontjából kritikus fontosságú az energiabiztonság, a diverzifikált források, diverzifikált útvonalak és diverzifikált szállítók megléte. A jó hír az, hogy már az elmúlt évben is jelentős előrelépéseket tettünk. Egy évvel ezelőtt a Baltikum gyakorlatilag egy energiasziget volt, amelynek teljes villamosáram és földgáz igénye egyetlen importőrtől függött, most pedig jó úton vannak ahhoz, hogy energiaellátási szempontból az évtized végére az egyik leginkább integrált régióvá váljanak. Átadtuk az Észtország és Finnország közötti tengeralatti kábelt, új úszó LNG (folyékony földgáz) terminálokat építettünk Litvániában, és haladást értünk el a Lengyelországot és Litvániát összekötő gázvezeték ügyében. És szerintem nagyon fontos, hogy ugyanígy álljunk hozzá számos más, stratégiailag fontos infrastruktúrához, így a gázvezetékekhez, az elektromos hálózatokhoz, és a felújítások integrációjához is.

Végül, saját terünk megszilárdításához igen fontos, hogy továbbra is közös vezető szerepet vállaljunk a világban, ahogyan humanitárius válsághelyzetekben is tesszük, amikor például az Ebola elterjed a fejlődő országokban és nagyszabású kockázattal fenyeget; ahogyan olyan globális kihívásokkal küzdünk, mint a történelmi változtatásokat igénylő klímaváltozás; és ahogyan őrizzük mindazon értékeinket, amelyeket ellenségeink alá akarnak ásni. Az ISIL (avagy Daesh) elleni globális koalíció közel kétharmada európai. Ezek a nagyobb közösség javát szolgáló transzatlanti hozzájárulások nem csupán azért felbecsülhetetlenül értékesek, mert nagylelkű cselekedetek, hanem azért is, mert előmozdítják saját közös biztonságunkat.

A legvégén—a két héttel ezelőtt tett európai utam vége felé Kijevben voltam és ellátogattam a Majdan térre. Megfelelő pillanat volt ez ahhoz, hogy elgondolkozzak azokon, akik ténylegesen érintettek mindazon politikai döntésekben, amelyeknek megvitatásáért és eldöntéséért mindannyian felelősek vagyunk: diákok, boltosok, nagymamák, akik a mesterlövészek golyóival és a gumibottal szembeszállva követelték az akkori kormánytól, hogy tartsa magát az európai jövőre vonatkozó ígéretéhez. Mi, akik most itt ülünk, mindannyian tudjuk, hogy mit jelent, ha egy kormányt arra szólítanak fel, hogy szóban és tettekben egyaránt tartsa tiszteletben állampolgárai elvárásait. Ez a történet gyakran belevész a politikai vitákba, mert ténylegesen az emberekhez és az alapelvekhez tér vissza. Szerintem ez olyan történet, amit újra és újra el kell mesélni— a legfontosabb abban a transzatlanti partnerségben, amiért sok itt képviselt ország annyit küzdött. Arra utal, hogy elsősorban miért építettük ki, s miért kell ma is, és minden eljövendő napon is közösen védelmeznünk.

Tehát nem hiszem, hogy bárkinek is bizonygatnunk kellene e perc fontosságát, mivel ebben a teremben mindenki különösen tisztában van vele. Az Ukrajna keleti határaitól Európa mediterrán pereméig jelentkező veszélyek már a NATO küszöbén vannak. Egységes erőfeszítéseket és elszámoltathatóságot követelnek ígéreteink betartása terén, és talán mindenekfelett azt követelik, hogy megalkuvást nem tűrően ragaszkodjunk mindazon értékekhez, amelyek egyesítettek bennünket. Azt hiszem, erre a feladatra nem találhatnánk jobb, a haladás szempontjából rátermettebb közösségi vezetőket az itt ülő férfiaknál és nőknél, és alkalmasabb országokat annál, amelyeket ők képviselnek. Bízunk benne, hogy az Önök szakértelme, az Önök tapasztalata és az Önök kreativitása kellő választ adhat e sürgető kérdésre. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: Remarks at the Atlantic Council’s NATO Transformation Seminar 2015 | Antony J. Blinken | Deputy Secretary of State | Washington, DC | March 26, 2015

 

Posted in Foreign Policy, Uncategorized | Tagged , , , , , , , , , , , , , , | Comments Off

AZ IRÁNI ISZLÁM KÖZTÁRSASÁG NUKLEÁRIS PROGRAMJÁVAL KAPCSOLATOS KÖZÖS ÁTFOGÓ AKCIÓTERV PARAMÉTEREI

Sajtóközlemény | Sajtószóvivői Iroda | Washington, DC | 2015. április 2.

Az alábbiak az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris programját illető közös átfogó akcióterv (Joint Comprehensive Plan of Action/JCPOA) legfontosabb paraméterei, amelyekről a svájci Lausanneban döntöttünk.  Ezek az elemek alapul szolgálnak majd a JCPOA június 30-ig írásba foglalt végleges szövegéhez, és a hatok (P5+1 országok, azaz az USA, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország), az Európai Unió és Irán közötti megbeszélések során elért jelentős eredményeket tükrözik. A megvalósítás fontos részletei még tárgyalásra várnak, s addig nem kerül sor végleges megállapodásra, amíg nem állapodtunk meg mindenben. A következő hónapokban ezen paraméterek alapján a JCPOA véglegesítésén fogunk dolgozni.

Urándúsítás

  • Irán beleegyezett, hogy mintegy kétharmadával csökkenti felszerelt centrifugái számát. Irán a megállapodás értelmében a mai kb. 19.000 felállított centrifuga számát 6104-re csökkenti, s 10 éven keresztül ezek közül csak 5060 fog urániumot dúsítani. Mind a 6104 centrifuga IR-1 tipusú, első-generációs iráni centrifuga lesz.
  • Irán beleegyezett, hogy legalább 15 évig nem dúsít urániumot 3,67 százalék felettire.
  • Irán belegyezett, hogy 15 évre a jelenlegi, mintegy 10.000 kg alacsony dúsítású uránkészletét (low-enriched uranium/LEU) 300 kilogram 3,67 százalékos LEU-ra csökkenti.
  • A feleslegessé váló centrifugákat és dúsító berendezéseket a NAÜ ellenőrzése alatt álló raktárakba helyezik, s csakis a működő centrifugák és dúsító berendezések pótlására használják fel.
  • Irán beleegyezett, hogy a következő 15 évben nem épít új létesíményt urándúsítás céljára.
  • Irán kitörési idejét—azt az időt, mialatt Iránnak elegendő hasadóanyaga lesz egy darab fegyver előállításához—jelenleg 2-3 hónapra becsülik. E keretterv értelmében ez az idő legalább egy évre hosszabbodik, és legalább 10 évig úgy is marad.

Irán átalakítja a fordow-i létesítményét, hogy azt a továbbiakban ne használják urándúsításra

  • Irán belegyezett, hogy fordow-i létesítményében legalább 15 évig nem dúsít urániumot.
  • Irán belegyezett, hogy a fordow-i létesítményét úgy alakítja át nukleáris, fizikai, műszaki kutatóközponttá, hogy az csakis békés célokat szolgáljon.
  • Irán belegyezett, hogy 15 évig nem folytat urándúsítással kapcsolatos kutatást és fejlesztést Fordow-ban.
  • Irán 15 évig semmiféle hasadóanyagot nem tart Fordow-ban.
  • A fordow-i létesítményben lévő centrifugák és berendezések csaknem kétharmadát eltávolítják. A megmaradt centrifugák nem fognak uránt dúsítani. Minden centrifuga és kapcsolódó infrastruktúra a NAÜ felügyelete alá kerül.

Irán 10 évig csak a natanzi létesítményében fog uránt dúsítani, ahol csak 5060 IR-1 elsőgenerációs centrifuga lesz

  • Irán beleegyezett, hogy a natanzi létesítményében 10 évig csak első generációs (IR-1 típusú) centrifugákat használ urándúsításra, a korszerűbb centrifugákat eltávolítja.
  • Irán eltávolítja Natanzból az ott felszerelt 1000 IR-2M centrifugát, és tíz évre a NAÜ felügyelete alatt álló raktárban helyezi őket.
  • Irán legalább 10 évig nem használja urándúsításra IR-2, IR-4, IR-5, IR-6, és IR-8 típusú centrifugáit. Irán korlátozott mértékű kutatást és fejlesztést folytat a fejlettebb centrifugáival, a hatok egyetértésével kialakított időbeosztás és paraméterek szerint.
  • A dúsítást, valamint a dúsítással kapcsolatos kutatást és fejlesztést tíz évig úgy korlátozzák, hogy a kitörési idő biztosan meghaladja az 1 évet. Tíz év után Irán tartja magát a NAÜ-nek benyújtott és a JCPOA-ban foglaltaknak megfelelő dúsítási és dúsítással kapcsolatos R&D tervhez, a Kiegészítő Jegyzőkönyv alapján, amelynek értelmében bizonyos korlátozások alá kerül a dúsító kapacitása.

Ellenőrzések és átláthatóság

  • A NAÜ-nek rendszeres hozzáférése lesz az összes iráni nukleáris létesítményhez, beleértve a Natanzban lévő dúsító létesítményt és a Fordow-ban lévő korábbi dúsító létesítményt, s ehhez a legkorszerűbb, modern monitorozó technikákat használja.
  • Az ellenőrök hozzáférnek az iráni nukleáris programhoz használt ellátási lánchoz. Az új átláthatósági és ellenőrzési mechanizmusok segítségével szigorú megfigyelés alatt tartják majd az anyagokat és az alkatrészeket, hogy ne jöhessen létre egy titkos program.
  • Az ellenőrök 25 évig hozzáférhetnek az uránbányákhoz, és folyamatos megfigyelés alatt tarthatják az uránmalmokat, ahol Irán sárga port állít elő.
  • Az ellenőrök 20 évig folyamatos megfigyelés alatt tartják az iráni centrifuga-rotor és fúvógyártást, valamint a raktárakat. Irán centrifugagyártó bázisát befagyasztják és folyamatos megfigyelés alatt tartják.
  • A Natanzból és Fordow-ból eltávolított összes centrifuga és dúsító berendezés a NAÜ állandó felügyelete alá kerül.
  • Az iráni nukleáris programhoz külön beszerzési csatornát alakítanak ki, hogy ellenőrizzék, és eseti alapon jóváhagyják bizonyos nukleáris vonatkozású és kettős felhasználású anyagok és technológiák beszerzését, eladását és Iránba szállítását—ez további átláthatósági intézkedés.
  • Irán beleegyezett, hogy megvalósítja a NAÜ Kiegészítő Jegyzőkönyvében foglaltakat, sokkal fokozottabb hozzáférést és a nukleáris programjával kapcsolatban több információt biztosít a NAÜ-nek, beleértve a bejelentett, s a be nem jelentett létesítményeket is.
  • Iránnak hozzáférést kell biztosítania a NAÜ-nek, hogy az ellenőrök az ország bármely részén vizsgálat alá vehessék a gyanús helyszíneket, vagy egy esetleges titkos urándúsító, átalakító, vagy sárga port előállító létesítményre vonatkozó állításokat.
  • Irán beleegyezett, hogy érvénybe lépteti a módosított 3,1 kódot, amely előírja, hogy az új létesítmények építését idejekorán be kell jelenteni.
  • Az iráni program esetleges katonai kiterjedésére (Possible Military Dimensions/PMD) vonatkozó NAÜ aggodalmak eloszlatására Irán bevezet egy egyeztetett intézkedéscsomagot.

Reaktorok és újrafeldolgozás

Irán belegyezett, hogy a hatok által jóváhagyott terv alapján újratervezi és újraépíti az araki kísérleti nehézvíz-reaktort, ami nem fog fegyver-minőségű plutóniumot előállítani, hanem békés célú nukleáris kutatással és radioaktív izotópok gyártásával foglalkozik.

  • A reaktor eredeti magját, amely jelentős mennyiségű fegyver-minőségű plutónium előállítását tette volna lehetővé, megsemmisítik, vagy eltávolítják az országból.
  • A reaktor élettartamának idejére Irán a reaktorból származó összes kiégett fűtőelemet elszállítja az országból.
  • Irán nem halmoz fel a módosított araki reaktor szükségleteit meghaladó nehézvízkészletet; a megmaradó nehézvizet 15 évig a nemzetközi piacon értékesíti.
  • Irán 15 évig nem épít újabb nehézvíz-reaktort.

Szankciók

Az Irán elleni szankciók enyhülnek, ha Irán bizonyíthatóan eleget tesz a kötelezetségeinek.

  • Az Egyesült Államok és az Európai Unió akkor függeszti fel nukleáris vonatkozású szankcióit, amikor a NAÜ igazolta, hogy Irán megtett minden kulcsfontosságú, nukleáris vonatkozású lépést. A szankciók azonnal visszaállnak, ha Irán nem tesz eleget a kötelezettségeinek.
  • Az USA a megegyezésben szereplő időszak nagy részében megőrzi, s ha Irán jelentős hibát követ el, azonnal ismét visszaállítja nukleáris vonatkozású szankciórendszerét.
  • Az ENSZ BT minden iráni nukleáris programmal kapcsolatos határozatát feloldják, amint Irán elhárít minden kulcsfontosságú, az iráni nukleáris tevékenységet érintő aggodalmat (urándúsítás, Fordow, Arak, PMD és átláthatóság).
  • Ugyanakkor az ENSZ BT határozataiban foglalt alapvető– kényes technológiákkal és tevékenységekkel foglalkozó—rendelkezéseket egy új ENSZ BT határozatba foglalják, amely támogatja a JCPOA-t, és sürgeti annak maradéktalan végrehajtását. Ebben szerepel majd a fent említett beszerzési csatorna is, mint legfontosabb átláthatósági intézkedés. Az új határozat magában foglal majd hagyományos fegyverekre és ballisztikus rakétákra vonatkozó fontos szigorításokat, s ehhez kapcsolódóan a teherszállítmányok ellenőrzését és a pénzeszközök befagyasztását lehetővé tevő rendelkezéseket is.
  • Megszabják majd a vitarendezési eljárást, ami lehetővé teszi, hogy a JCPOA bármely résztvevője lehetőséget kapjon rá, hogy hangot adjon a JCPOA eredményességével kapcsolatos ellenvéleményének.
  • Ha egy fontos területen nem kerül sor a kívánt lépésekre, és ezt a vitarendezési eljárás során nem tudják rendezni, akkor ismét életbe léphetnek a korábbi ENSZ szankciók.
  • A terrorizmussal, emberi jogok elleni sérelmekkel és a ballisztikus rakétákkal kapcsolatban Iránra rótt amerikai szankciók a megállapodás időszaka alatt is életben maradnak.

A bevezetés szakaszai

  • Irán tíz éven keresztül korlátozza hazai urándúsító kapacitását, kutatását és fejlesztését—legalább 1 év kitörési időt biztosítva ezzel. Ezen túl Iránt a hatokkal közös, hosszabb távra szóló dúsítási, valamint dúsítással kapcsolatos kutatási és fejlesztési terv köti majd.
  • Irán 15 évig korlátozza programjának további elemeit. Például nem épít új dúsító létesítményeket vagy nehézvíz-reaktorokat, korlátozza dúsított-urán készletét, s helyt ad a fokozott átláthatóságra irányuló eljárásoknak.
  • A lényeges ellenőrző és átláthatósági eljárások jóval a 15 év után is folytatódnak. Iránnak a továbbiakban mindig be kell tartania a NAÜ Kiegészítő Jegyzőkönyvében foglaltakat, többek között a hozzáférés biztosítására és az átláthatóság vizsgálatára vonatkozó kötelezettségeit. Az iráni uránbeszerzési láncolat nagyszabású ellenőrzése 25 évig fog tartani.
  • Irán még a nukleáris programjával kapcsolatos legszigorúbb korlátozások ezen időszaka után is a nukleáris atomsorompó-szerződés (NPT) részese marad, amely megtiltja, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, vagy szerezzen be, és előírja, hogy nukleáris programja a NAÜ ellenőrzése alatt álljon.

Forrás: Parameters for a Joint Comprehensive Plan of Action Regarding the Islamic Republic of Iran’s Nuclear Program

További források (angol nyelven):President Obama’s remarks, Secretary Kerry’s remarks

 

Posted in Foreign Policy, Uncategorized | Tagged , , , , , , , , , , , | Comments Off

A NŐK TÖRTÉNELMI HÓNAPJÁNAK IDEI KITÜNTETETTJEI: ELEANOR FLEXNER

Eleanor Flexner (1908 –1995)Eleanor Flexner (1908 –1995)
Történész

Végső soron a világon minden férfi és minden nő javát szolgálja, ha a nőkről   valóságosabb és kiegyensúlyozottabb kép alakul ki. Ez a kép a történelemből ered majd, ahol a nők már úgy jelennek meg, mint saját és országuk sorsának aktív irányítói. – Eleanor Flexner Évszázados harc című könyvének 1975-ös előszavából.

Az 1959-ben kiadott Évszázados harc: Nőjogi mozgalom az Egyesült Államokban című korszakalkotó könyve a nőtanulmányok úttörőjévé tette Eleanor Flexnert.

Ebben a mérföldkőnek számító műben Flexner a nőknek a szavazati jogukért folytatott, fizikai bátorságot és politikai leleményességet igénylő küzdelmét más, a 19. században és a 20. század elején folyó társadalmi, munkás-, illetve reformmozgalmakkal vetette össze. Ami még fontosabb: mindebbe belefoglalta az egyenlő oktatásért, a rabszolgatartás eltörléséért és az alkoholtilalomért folytatott kampányokat is.

Az 1940-es években Flexner az amerikai nők 19. századi munkajogi küzdelmeit kezdte kutatni, de rájött, hogy alig néhány kutató érintette ezt a témát. Azt már eltervezte, hogy feldolgozza az amerikai szüfrazsett mozgalom történetét, és meg volt győződve arról, hogy ehhez valamilyen formában foglalkoznia kell a munkásnők és a politikailag aktív szinesbőrű nők tapasztalataival is. Könyve olyan átfogó képet adott ezekről a felfedezetlen területekről, hogy a Harvard University Press annak ellenére hajlandó volt publikálni a munkát, hogy az írónőnek nem volt tudományos végzettsége.

A 70-es években Flexner a nők történelme iránti fokozódó érdeklődésre való tekintettel kibővítette az Évszázados harc című könyvét, valamint megírta utolsó művét, Mary Wollstonecraft életrajzát. 1974-ben a Swarthmore College tiszteletbeli doktorává avatta a humántudományok területén; a következő évben megjelent az Évszázados harc bővített változata, 1999-ben és 2007-ben pedig a könyv újabb, bővített, papírkötésű kiadásai. Eleanor Flexner szemléletmódja továbbra is inspirálja a „második generációs” feministákat, akik folytatták a tudomány alapjainak lerakását a nők történelmével foglalkozó újabb nemzedékek számára.

Forrás: 2015 National Women’s History Month Honorees, Weaving the Stories of Women’s Lives

 



 

Posted in Society & Values | Tagged , , , , | Comments Off

JOHN ALLEN BESZÉDE AZ ISIL ELLENI KOALÍCIÓT STABILIZÁLÓ MUNKACSOPORT ALAKULÓ ÜLÉSÉN

A bagdadi Stabilizációs Munkacsoport tagjai távoznak az ülésről. A kép baloldalán John Allen tábornok.

A bagdadi Stabilizációs Munkacsoport tagjai távoznak az ülésről. A kép baloldalán John Allen tábornok.

John Allen az ISIL elleni koalícióba kinevezett elnöki különmegbízott | Berlin |2015. március 18.

Szeretném megköszönni mind Steinmeyer külügyminiszternek, mind von Goetze nagykövetnek a szervezést és a vendégszeretetet, amit ma itt Berlinben élvezünk. Továbbá köszönetet mondanék Németország és az Egyesült Arab Emírségek (EAE) kormányainak a kritikus fontosságú munkacsoport vezetéséért.

Németország és az EAE elkötelezettségét számos koalíciós partner is osztja, akik jelentős ráfordításokkal járulnak hozzá Irak sikeréhez. Bizakodással tölthet el bennünket, hogy ilyen sok ország képviselői gyűltek össze itt ma Berlinben, hogy Irakot támogassuk a felszabadított közösségek stabilizálásában.

Mindannyiunk számára igen nehéz felfogni azt a rettenetes helyzetet, amibe a Daesh zsarnoksága alatt élő férfiak, nők és gyerekek kerültek. A gyerekeket érő megrázkódtatásokat, akiket a Daesh megpróbált besorozni a harcosai közé; azon férfiakat és nőket ért megrázkódtatásokat, akik sok-sok hónapon át a gyerekeik sorsáért érzett aggodalomban és a saját kivégzésüktől való szüntelen rettegésben éltek; az irakiakat ért megrázkódtatásokat, akiket a Daesh egymás ellen akart fordítani—az őket ért trauma Irak igazi szenvedése.

Két nappal ezelőtt Bagdadban dr. Hamiddel és dr. Turkivel együtt megbeszélést hívtunk össze, ahol azt hangsúlyoztam, hogy az otthonukból elűzött irakiak felé az iraki stabilizálási törekvések jelzik a legjobban a kormány szándékait. Az Abadi kormány számára a stabilizáció olyan lehetőség, amellyel megmutathatják tényleges céljukat: Irak újjáépítését minden iraki számára.

Dr. Hamid és dr. Turki megvitatták, hogy hogyan folyik, és jelenleg hol tart a stabilizálás iraki vezetéssel folyó tervezése. Egyértelmű volt, hogy az iraki kormány tisztában van e törekvések fontosságával és a rájuk váró munka nehézségével.

A beszélgetések során nyilvánvaló volt, hogy az irakiak már megkezdték a sikeres stabilizációs műveletekhez szükséges mechanizmusok számbavételét. Az értekezlet első napján arról beszéltek, hogy meg kell tervezniük a rögtönzött robbanószerkezetek leadását, segíteniük kell a lakóhelyük elhagyására kényszerülteknek, és anyagi forrásokat és szakértőket kell biztosítaniuk a stabilizációs törekvésekhez. A második napon egy szakértői csoport és a koalíció tagjai találkoztak iraki megfelelőikkel, és részletekbe menően megvitatták az iraki terveket.

E téren még többet kell dolgoznunk, hogy segítsünk az irakiaknak a tervezésben, s azonosítsuk azokat a specifikus területeket, ahol a Koalíció segítséget nyújthat. Bagdadban elindítottuk a folyamatot, itt Berlinben pedig most az a dolgunk, hogy támogassuk az irakiakat a népük megsegítésére alkalmas terv felállításában. Várom, hogy ma szó legyen a bagdadi Stabilizációs Munkacsoportról, s hogy a Koalíció hogyan tudja azt arra használni, hogy dr. Hamiddel és dr. Turkivel összehangolhassuk a törekvéseinket.

Tökéletes egyetértésben vagyunk iraki partnereinkkel: ahhoz, hogy a törekvéseik sikeresek és fenntarthatóak legyenek, az irakiaknak kell vezetniük őket.

Ugyanígy egyetértünk abban is, hogy a sikerhez elengedhetetlen a műveletek megfelelő sorrendisége. A sikeres stabilizációs törekvések a katonai.. avagy tisztogatási.. műveletek során tanúsított méltányos bánásmódnál kezdődnek. Az Iraki Biztonsági Erők, a velük partneri viszonyban álló törzsi alakulatok, valamint a népi milícia nem követhet el a bosszú vagy visszavágás vágyából eredő, bántalmazással járó cselekményeket civilek és foglyok ellen. Bár iraki katonai partnerek dolgoznak e tisztogatási műveleteken, azt szorgalmazzuk, hogy a humanitárius és segítségnyújtó műveletek tervezésében és sorrendbe állításában működjenek szorosan együtt civil megfelelőikkel.

Ugyanis amint legyőzik a Daesht azokon a területeken, ahol a lakosság koncentrálódik, azonnal szükség lesz rendőri és közbiztonsági intézkedésekre, valamint orvosi ellátásra, vízre és áramra. A harcok elől elmenekült lakosságnak ideiglenes szállás, segítség és biztonság kell addig is, amíg hazatérhet.

Tapasztalatból tudjuk, hogy ezek az alapvető szolgáltatások sokkal hatékonyabbak és eredményesebbek, ha időben megtervezzük, és megfelelő sorrendbe állítjuk őket, s bevonjuk a katonaságot és a civileket is.

A rekonstrukció is fontos, de az azonnali katasztrófaelhárítási és segítségnyújtási akciókhoz képest későbbre tolódik. Természetesen vannak sürgős helyreállítási munkálatok is, amelyek előnyt élveznek, például a lerombolt rendőrségi épületek, kórházak, utak és hidak.

Az ENSZ felajánlotta, hogy tartsuk náluk a forgatókönyv-tervezést a humanitárius és alapvető szolgáltatásokkal foglalkozó iraki felekkel együtt, akik segítenek felállítani a fontossági és időrendi sorrendet, és azonosítani a szükségleteket és hiányosságokat. Örömmel kell fogadnunk az ajánlatot.. mivel e Munkacsoport tagjai így lehetőséget kapnak annak eldöntésére, hogy hol és hogyan segíthetünk a leghatékonyabban iraki partnereinknek.

Amiről muszáj beszélni: a stabilizáló műveletek költségesek lehetnek, s ehhez jelentős források kellenek. Örömmel látjuk, hogy Irak 2015. évi költségvetése kétmilliárd dollárt irányoz elő kárelhárításra és a lakóhelyük elhagyására kényszerült irakiak támogatására. Alapvetően fontos, hogy a pénzeket igen gyorsan a legínségesebb helyzetben lévő felszabadított területekre irányítsák.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy bár a költségvetésben kétmilliárd dollár szerepel, Irak súlyos gazdasági nehézségei miatt sokkal kevesebb áll majd ténylegesen rendelkezésre.

Amíg Irak a stabilizálódáshoz és a helyreállításhoz szükséges igények felmérését végzi, mi a Koalícióval egy vagyonkezelő alap koncepcióján, és megfelelő támogatás felkutatásán dolgozunk. Mi, mint egy Koalíció, közösen segíteni és támogatni fogjuk Irakot, amennyire csak tudjuk, bár nincs annyi forrásunk, amennyi Irak összes szükségletét fedezné. Egy vagyonkezelő alap pedig—legyen bármilyen jól szervezett is— nem lehet teljes mértékben hatékony a stabilizációs műveletek mélyreható és korai tervezése, valamint fontossági és időrendi sorrendbe állítása nélkül.

Emiatt támogatásunk bizonyos esetekben megfelelő technikai támogatás és szakértelem, más esetekben pedig tényleges anyagi segítség formájában fog megvalósulni.

Tudom, hogy a vezetőtársaim itt a munkacsoportban alig várják, hogy a partnerországok közös nevezőre jussanak arról, hogy az iraki közösségek számára mit jelent a stabilizáció. Valóban nagyon fontos, hogy minél korábban megismerjük a jó elképzeléseket, és közös képet alakítsunk ki arról, hogy mit akarunk elérni.

Azt remélem, hogy e közös értelmezés alapján ma indulásul kialakíthatunk egy normákból, referenciaértékekből és célokból álló eszköztárat, amely azután támpontul szolgálhat Munkacsoportunk tevékenységéhez.

Sürgősen rá kell jönnünk, hogy a civil stabilizációs műveleteket hogyan lehet összhangba hozni az őket megelőző katonai műveletekkel.

Én úgy látom, hogy ennek a törekvésnek négy összehangolandó eleme van.

Az első a tisztogatás, azaz az Iraki Hadsereg és/vagy a népi milícia eltávolítja a Deaesht a városból vagy faluból.

A második a biztonsági és rendőri tevékenység, amely a bűnözéssel foglalkozik, s megteremti az alapvető biztonságot ahhoz, hogy az élet kezdhessen visszatérni a rendes kerékvágásba. Ezt valószínűleg a népi milícia, a helyi törzsek és a rendőrség kombinációja végzi.

A harmadik a helyi kormányzat helyreállítása, ami nehéz lesz, mivel sok tisztségviselő száműzetésbe került, gyilkosság áldozata lett, vagy együttműködött a Daeshsel.

A negyedik az alapvető szolgáltatások biztosítása. Ide tartozik az életveszélyes helyzetbe kerültek számára nyújtott azonnali humanitárius segítség, valamint az egészségügyi ellátás, víz- és áramszolgáltatás, és a kritikus infrastruktúra rövid-távú újjáépítése.

Az eltérő körülmények tükrében minden felszabadított területen másképpen fogják alkalmazni ezt a négy elemet. Nagyon fontos, hogy az iraki stabilizációs törekvésekhez nyújtott segítségünk terén számoljunk ezekkel a különbözőségekkel. Most, hogy az irakiak ténylegesen kezdenek kiszabadulni a Daesh ellenőrzése alól, sürgősen meg kell kezdeni az erőfeszítéseket. Dijálában már most is mutatkozik némi kezdeti stabilizációs törekvés, s remélhetőleg hamarosan így lesz Tikritben is.

Ma össze kell állnunk egy koalícióba, meg kell hallgatnunk iraki partnereink terveit, bátorítanunk kell a törekvéseiket, s stratégát kell kialakítanunk arra, hogy az eljövendő hetekben és hónapokban hogyan segítsük őket. Köszönöm.

Forrás: Inaugural Meeting of the Coalition Stabilization Working Group | Remarks by John Allen, Special Presidential Envoy for the Global Coalition To Counter ISIL | Berlin, Germany | March 18, 2015

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , | Comments Off

A NŐK TÖRTÉNELMI HÓNAPJÁNAK IDEI KITÜNTETETTJEI: POLLY WELTS KAUFMAN

Polly Welts Kaufman (1929- )

Író, tanár, aktivista

Polly Welts KaufmanHa kapcsolatot teremtetek jelképes nővéreitek, édesanyáitok, nagyanyáitok, és dédanyáitok életével, mindazzal a sokszínű háttérrel, amit képviselnek, erőt meríthettek elődjeitek kihívásaiból és sikereiből. Ha ő képes volt azt véghezvinni – képes volt felülkerekedni azon – ha ő meg tudta teremteni azt – akkor én is képes vagyok rá!   - Polly Welts Kaufman

Polly Welts Kaufman író, tanár, és mindenekelőtt egyenlőségért harcoló  aktivista.  A nőkkel szembeni előítéletek, egy előtte bezáruló súlyos ajtó indította arra, hogy a nők életéről írjon.  1951-ben szerzett amerikanisztika szakos diplomát a Brown Egyetemen, és úgy tervezte, hogy Providence-ben (Rhode Island) lesz középiskolai tanár.  Csupán egy kérdést tettek fel neki: „Férjnél van, vagy férjhez fog menni a közeljövőben?” Mivel igennel válaszolt, eltanácsolták.

A reformálási hévtől fűtött Kaufman mégis középiskolai tanár lett az Államok északkeleti részén. Bostonba költözött, és polgárjogi aktivista lett az iskolai szegregáció elleni küzdelem idején. A programjának az volt a célja, hogy több mint 100 állami iskola állományába – első ízben – bekerüljenek el az afroamerikai írók művei, valamint az afroamerikai kultúrával és történelemmel kapcsolatos könyvek.

Miután a Bostoni Egyetemen megszerezte a PhD fokozatot, 20 évig a nők történelméről tanított, először a bostoni Massachusettsi Egyetemen, majd a Southern Maine-i Egyetemen.

Felsorolni is nehéz, hogy Kaufman hány nők történelméről szóló könyvet és cikket jegyez, de érdemes megemlíteni a Nemzeti parkok és a nő hangja: egy történet; Boston, nők, és a város iskolapolitikája 1872 és 1905 között; valamint a Tanárnők a Vadnyugaton című köteteit.

Projekt- és kutatásvezetőként részt vett a nők történelmét bemutató számos tanösvény kialakításában, mint például a Bostoni Nők Öröksége tanösvény Massachusettsben, és a Portlandi Nők Történelme tanösvény Maine államban.  Kaufman két Fulbright ösztöndíjat is kapott Norvégiába, ahol Oslóban segített felállítani a Nőknek Szóló Szobrok Sétaútja elnevezésű ösvényt.

Forrás: 2015 National Women’s History Month Honorees, Weaving the Stories of Women’s Lives

 

Posted in Society & Values | Tagged , , , , , | Comments Off

EGY ÉVVEL EZELŐTT SZÁLLTA MEG OROSZORSZÁG A KRÍM FÉLSZIGETET

Orosz katonák a Krímben

Jen PSAKI szóvivő nyilatkozata | Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma | Sajtószóvivői Iroda | 2015. március 16.

Az ukrán törvényeket és az ukrán alkotmányt egyértelműen sértő krími ál-népszavazás egyéves évfordulóján az Egyesült Államok ismételten elítéli azt, mivel nem volt sem önkéntes, sem átlátható, sem demokratikus. Nem ismerjük el és nem is fogjuk elismerni az orosz annektálási kísérletet, és felszólítjuk Putyin elnököt, hogy vessen véget a Krím orosz megszállásának.

Egy évvel ezelőtt, amikor a leplezett orosz katonai erők magukhoz ragadták a kulcsfontosságú kormányépületek és infrastruktúra ellenőrzését, a Krím-félsziget lakosait álságos szavazásra kényszerítették, amelyen az Oroszországhoz való csatlakozás és a Krím-félsziget függetlensége között választhattak. Két nappal később az Orosz Föderáció megpróbálta elcsatolni a szuverén ukrán területet, megzavarva ezzel a 70 éve tartó nemzetközi rendet, s magára vonva a világ szabad, demokratikus államainak a rosszallását.

A Krímben az elmúlt év során drámaian romlott az emberi jogi helyzet, elnyomott helyzetbe kerültek a kisebbségi közösségek és vallások, különösen a krími tatárok, továbbá szisztematikusan megtagadják az alapvető szabadságjogokat. Őrizetbe vettek, kihallgatásnak vetettek alá helyi lakosokat, sokan eltűntek. Az NGO-kat és a független médiát kiűzték a félszigetről. Ezek a brutális tettek elfogadhatatlanok! Felszólítjuk Oroszországot, hogy hagyjon fel a további visszaélésekkel.

Ezen a héten, amikor Oroszország megpróbálja érvényessé tenni a Krím-félsziget cinikus és számító „felszabadítását”, ismételtem megerősítjük, hogy a Krímmel kapcsolatos szankciók mindaddig érvényben maradnak, amíg fennáll a megszállás. Az Egyesült Államok továbbra is támogatja Ukrajna szuverenitását, területi integritását, és önrendelkezési jogát.

Forrás: One Year Later – Russia’s Occupation of Crimea | U.S. DEPARTMENT OF STATE | Office of the Spokesperson | STATEMENT BY JEN PSAKI, SPOKESPERSON | March 16, 2015

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , | Comments Off

A NŐK TÖRTÉNELMI HÓNAPJÁNAK IDEI KITÜNTETETTJEI: GLADYS TANTAQUIDGEON

Gladys Tantaquidgeon Gladys Tantaquidgeon (1899-2005)

Mohikán javasasszony, antropológus, a törzs tisztelt idős tagja

 

Korai éveimben nem voltam tudatában annak, hogy ennyire gyorsan száll az idő…később ráébredtem, hogy sok idős emberünk meghal és velük hal a tudásuk is.  Tennünk kell valamit azért, hogy megőrizzük, hogyan éltek. Mindig az volt a célom, hogy ez az információ szálljon át a következő nemzedékekre. Gladys Tantaquidgeon

Gladys Tantaquidgeon élete az egész 20. századot átívelte. Egy mohikán közösségben nőtt fel (Connecticut állam Uncasville településén) ahol elsajátította a hagyományos praktikákat, a hiedelmeket és a gyógynövények használatát. Csak az elemi iskolát végezte el, de 20 éves korában lehetőséget talált arra, hogy antropológiát tanuljon a Pennsylvania Egyetemen. Széleskörű kutatásokat folytatott a keleti-parti indiánok törzsi kultúrája és gyógynövénykészítményei terén, s kutatásai alapján számos könyvet is írt. 1931-ben apjával és bátyjával együtt megalapították a Tantaquidgeon Múzeumot, amely mindmáig az USA legrégebbi indián tulajdonban lévő múzeuma.

1934-ben kezdett az indiánok ügyeivel foglalkozó hivatalnál (Bureau of Indian Affairs) dolgozni, a következő 10 év során szociális szolgáltatásokkal foglalkozott, és az USA középső tájának északi részén élő amerikai indián közösségek művészeti szakértője volt. Nagy gyakorlatot szerzett a 19. század folyamán betiltott vagy feledésbe merült hagyományos praktikák felélesztésében és megőrzésében is. Az 1940-es években könyvtáros is volt a connecticuti női börtönben, ahol korábbi munkája során szerzett gyakorlatát a nehéz sorsú indián asszonyok megsegítésére fordította.

1947-ben Tantaquidgeon a családi múzeum kurátora lett. A következő 50 évben a művészi alkotások és kézműves tárgyak gyűjteményén keresztül ismertette meg a látogatókkal saját törzsének a történetét. A múzeum azon a feltételezésen alapul, hogy „nem gyűlölheted azt, akit jól ismersz”. Későbbi éveiben a mohikán törzsi tanácsban dolgozott, s a javasasszonyi munkát is folytatta. Tantaquidgeon egész életében gyűjtötte a törzsével kapcsolatos feljegyzéseket és dokumentumokat, amelyek rendkívül fontosnak bizonyultak ahhoz, hogy a mohikán törzs több évtizedes kampányolás után 1994-ben végre szövetségileg elismert státuszt kapjon.

Forrás: 2015 National Women’s History Month Honorees, Weaving the Stories of Women’s Lives

 

Posted in Society & Values | Tagged , , , , | Comments Off

VICTORIA NULAND ÁLLAMTITKÁR UKRAJNÁVAL KAPCSOLATOS MEGHALLGATÁSÁNAK MAGYARORSZÁGOT ÉRINTŐ RÉSZLETEI–SZENÁTUS KÜLÜGYI BIZOTTSÁGA, 2015. MÁRCIUS 10.

GARDNER: A szankciókról szólva, Ön említést tett róluk és Victoria Nuland is.

Mit teszünk most azokkal az EU kormányokkal kapcsolatban, amelyek országai—mint Magyarország, Görögország és Ciprus—ellenzik további szankciók bevezetését Oroszország ellen? Mit tettünk annak érdekében, hogy beszéljünk velük az újabb szankciók szükségességéről és a kellő lépésekről?

NULAND: Nos, néhány nyilvánosan kifejezett aggályuk ellenére az említett országok a Tanácsban, ahol vezetőik jönnek össze, támogatták a szankciókat. Tovább folytatjuk velük a bilaterális megbeszéléseket az adott kérdésekről. A következő napokban és hetekben ismét elutazom néhány ilyen országba.

De magával a Bizottsággal is dolgozunk olyan további szankciók kialakításán, amelyek—ha be kell vezetnünk őket, ha akár elrettentésül, akár ténylegesen alkalmaznunk kell őket—nagyobb hatást tesznek Oroszországra, mint az európai gazdaságra vagy saját gazdaságunkra, így ez is szerepel a megbeszéléseinkben.

[…]

MURPHY: Igen, egyetértek Önnel. Nem veszem be azt az érvelést, hogy ha mi védelmi fegyverekkel látjuk el az ukránokat, az provokálni fogja Putyint. Neki megvan a terve, amit a mi— ténylegesen elég jelentős—kötelezettségvállalásunktól függetlenül is végre fog hajtani. Csak biztos akarok lenni abban—s azt hiszem, ezért említi, hogy ezeket a megbeszéléseket folytatja—hogy ezt végig is visszük, nem csak az első lépésig, de a másodikig, a harmadikig és a negyedikig is. Úgy gondolom, hogy gyakran adunk Önöknek olyan tanácsot, amely nem feltétlenül számol az eredeti kötelezettségvállalásunkat követő lépésekkel. Ez már igazán befejező kérdés, megpróbálom gyorsra venni, ismét Önnek, Nuland államtitkár. Beszéljen csak nekünk a nagyobb problémáról is! Csak a jéghegy csúcsát látjuk, ha arról van szó, hogy Oroszország milyen eszközöket használ. Hogy őszinte legyek, Önök és egészében a kormányunk is nagyban alulfinanszírozott ahhoz, hogy megpróbálják megelőzni egy újabb Ukrajna kialakulását. És amint már számos alkalommal és számos különböző formában elmondtam, amikor az Ukrajnának nyújtandó segítségről vitázunk, ténylegesen azt is meg kellene beszélnünk, hogy milyen forrásokat biztosítunk a külügynek és a hadügynek az említett országok—akár a Baltikum, akár a Balkán, Moldova vagy Grúzia—támogatására, hogy ilyen nagyságrendű válság többé ne alakulhasson ki a térségben.

NULAND: Köszönöm, Szenátor, s köszönöm, hogy figyelemmel kísérik Európa egyes alulfinanszírozott részeit, különösen a Balkánt és Közép-Európát.

Nos, mint Ön is mondta, a biztonsági kihívásokon túl—és nem csak az Ukrajnában és a többi kulcsfontosságú periférikus államban, mint például Moldovában és Grúziában jelentkező, hanem magát a szövetséget érintő kihívásokon túl, amiről McKeon államtitkár és Pandolfe admirális beszéltek—ez a konfliktus mindenféle aszimmetrikus problémát is kivált. Beszélhetünk itt az energia fegyverként való használatáról, ami miatt sokkal intenzívebben kell dolgoznunk az energiadiverzifikáción az EU-val és más európai szövetségeseinkkel és partnereinkkel—eddig az Ukrajnába irányuló fordított gázáramoltatáson és több balti LNG-terminál létesítésén dolgoztunk, jelenleg pedig néhány dél-európai szövetségesünk energiafüggetlenségén munkálkodunk.

Azt szeretnénk, hogy többet tehessünk Bulgáriáért, Magyarországért és más…és Horvátországért és más hasonló országokért, bár az EU-val együtt sok mindent teszünk, például a szuverenitás aláásására irányuló, ártó befolyásolásra használt korrupció terén, akár a politikai jelöltek közvetlen pénzeléséről beszélünk; akár csak arról, hogy a rendszerben annyi piszkos pénz meglétéről gondoskodnak, amennyivel meg lehet rendíteni a demokratikus intézményeket; avagy arról, hogy külső ráhatásra érzékeny helyzetbe hozzák a politikai élet egyes szereplőit.

Így ezek felfedésén, valamint azon dolgozunk különböző országokkal, hogy a rendszerükben megszűnjenek a korrupcióra alkalmas területek. E tekintetben elsősorban Közép-Európára és a Balkánra fektetjük a hangsúlyt. A propaganda, ami nem csak a híreken keresztül nyilvánul meg, de legitim NGO-nak látszó, valójában befolyásolásra szolgáló szervezetek burkolt támogatásában is, az adott országokban megváltoztatja a különböző ügyeket illető tevékenységeinkről szóló vitát, legyen szó a TTIP-ről, Ukrajnáról, vagy más dolgokról.

Tehát igen sok dologra kell összpontosítanunk, elsősorban a Balkánon, ahol nincsenek…a legtöbbjük nincs beépülve a Szövetségbe, sokuk pedig nincsen beépülve az EU-ba, tehát nagyobb veszélynek vannak kitéve, de a szövetségesek területén is találkozunk problémákkal.

Forrás: Hearing on U.S. Policy in Ukraine: Countering Russia and Driving Reforms–A meghallgatásról készült videó (a felvétel 58. percétől)

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , , , , , | Comments Off

AZ AMERIKAI ENSZ NAGYKÖVET AZ EURÓPAI UNIÓVAL VALÓ PARTNERSÉGRŐL

Az USA ENSZ képviselete | Sajtó és Külkapcsolati Iroda | New York, New York | 2015. március 9.

David Pressman nagykövetnek, az USA speciális politikai ügyekkel foglakozó alternatív ENSZ képviselőjének a beszéde, amit a regionális szervezetekkel való együttműködéssel kapcsolatos BT ülésén mondott

–Ahogyan elhangzott–

Köszönöm, Elnök Úr. Szeretném üdvözölni a BT-ben Federica Mogherinit, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, s megköszönném Önnek és a Főtitkárnak a mai tájékoztatójukat.

Ahogy Önök igen helyesen rámutattak, sürgető és példa nélkül álló, sokféle és veszélyes kihívással kell szembenéznünk—abból, ahogy ezeket kezeljük, ismét kiviláglik az Európai Unióval való partnerségünk fontossága és komolysága. Ma reggel ezek közül szeretnék megbeszélni néhányat.

A Föld közelebbi és távolabbi országaiban mindannyian elborzadva figyeljük, hogy Szíria, Irak, és Nigéria északi részének egyes területeit hogyan kebelezi be a középkori barbárság. A Boko Haram és az ISIL bebizonyította, hogy nem csak a kegyetlenség vágya fűti: bevallottan utálnak mindent, ami modern. A racionális gondolkodást, a vallási sokféleséget és a másság bármiféle megnyilvánulását sokkolóan barbár bűntettek indokává teszik. És mégis, a kibontakozó horror ellenére is azt látjuk, hogy túl sok országból—az itt képviseltekből is—túl sok ember tesz nagy utat azért, hogy e kegyetlen hadjárathoz csatlakozzon. Ha elő akarjuk mozdítani a nemzetközi béke és biztonság ügyét, ha meg akarjuk védeni a hitet, a véleménynyilvánítást és a gondolatot érintő legalapvetőbb szabadságjogokat, ha le akarjuk győzni ezt a terrort, akkor továbbra is határozottan és egységesen szembe kell szállnunk azokkal, akik támogatással, konspirációval vagy tényleges részvételükkel elősegítik az ISIL és a Boko Haram gyilkos tevékenységét. És amikor aljas ideológiájuk további országokban is felüti a fejét—akár egy szatirikus véleményt nyilvánító francia újság szerkesztőségében, akár egy kóser élelmiszerboltban, ahol ártatlan embereket mészárolnak le—tántoríthatatlan eltökéltséggel kell törekednünk arra, hogy ezt a globális társadalmunk és kollektív szabadságjogaink elleni veszélyt legyőzzük. Ezért üdvözöljük az Európai Unió közelmúltban tett bejelentését arról, hogy egy egymilliárd eurós csomagot szánnak a szíriai és az iraki helyzet kezelésére és az ISIL elleni harcra. Az EU februárban közzétett térségi stratégiája értékes módon járul hozzá a nemzetközi közösség válságkezeléséhez.

Bár gyakran beszélünk az „erőszakos szélsőségesség elleni fellépésről”—és egyetértésben belefoglaltuk a 2178-as határozatba, hogy ez a külföldi terrorista harcosok elleni küzdelem igen lényeges eleme—túlságosan keveset tudunk arról, hogy mi az, ami működik, vagy egyáltalán így együttesen mit értünk alatta. Ami az egyik ország számára „szélsőségesség elleni fellépés”, az egy másik tagországban „politikai elnyomás”-nak számíthat. Nem kendőzhetjük el a manipuláció lehetőségeit sem, de attól sem szabad visszariadnunk, hogy túl sok országból túl sokan lépnek be ezekbe a civilizált világunkat fenyegető terrorszervezetekbe. Az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemhez helyi szintű aktív elkötelezettségre van szükség, hogy szolgáltatásokat biztosítsanak a rászorulóknak, ellássák a nélkülözőket, ellenállást ébresszenek a toborzásnak kitett közösségekben, és a béke útjára próbálják terelni azokat, akiket beszippantott a terror. Ezek bármelyike sokkal nehezebb, mint csupán beszélni róla. A Fehér Ház ezért hívott össze a múlt hónapban egy erőszakos szélsőségesség elleni magas szintű washingtoni csúcstalálkozót: segíteni akart abban, hogy megosszuk egymással a legjobban bevált módszereket, új stratégiákat fejlesszünk ki, s megragadjuk az adódó lehetőségeket.  Bíztatónak találjuk, hogy partnereink, közöttük az Európai Unió, máris milyen jelentős támogatást ajánlottak, és milyen ígéreteket tettek a csúcstalálkozón elfogadott elvek és célok megvalósításához. E kihívással mindenképpen szembe kell szállnunk, méghozzá sikeresen!

A terrorizmus elleni harc egységbe fogja e Tanács minden tagját. Ugyanilyen egységesen kell hozzáállnunk a többi tagállam szuverenitásának, függetlenségének és területi integritásának a tiszteletben tartásához is. Az elmúlt évben viszont azt láthattuk, hogy a lehető legprimitívebb módon veszélyeztették az európai békét. Oroszország, e Tanács állandó tagja képes volt arra, hogy egy szomszédos országból, Ukrajnából kiragadjon egy területet, segítsen aláásni az ország stabilitását, és átrajzolni a nemzetközi határait.

Mogherini Főképviselő, példásnak tartjuk az Európai Unió lépéseit—a szankciók alkalmazását is—amelyekkel az ukrajnai helyzet csillapítása érdekében igyekeznek nyomást gyakorolni Oroszországra.  A szankcióknak mindaddig fenn kell maradniuk, amíg Oroszország teljes mértékben végre nem hajtja a minszki megállapodásban foglaltakat. Mi továbbra is együtt dolgozunk Önnel, és minden lehető multilaterális utat igénybe veszünk ahhoz, hogy gyors megállapodást találjunk a fennálló konfliktusra, amely oly sok szenvedést okozott már az ukránoknak. A szeptemberi minszki megállapodás aláírásra került; a minszki megállapodások végrehajtására vonatkozó intézkedéscsomag aláírásra került; itt az ideje tehát, hogy most már a hozzáállás is megváltozzon! Oroszország és az általa támogatott szeparatisták egyaránt aláírták a minszki végrehajtási tervet, és most azt várjuk, hogy az oroszok és a szeparatisták tiszteletben is tartsák az egyezményeket, amelyeket aláírtak.

Elnök Úr, az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek—úgy is, mint a kvartett tagjai—kulcsfontosságú partnerek a közel-keleti béketörekvések terén. Az érintett felekkel és összes partnerünkkel továbbra is elkötelezetten dolgozunk a teljes körű és tartós palesztin-izraeli béke elérésén. Néhány mai beszámoló ellenére, amelyek elfogultan kezelik a tényeket, továbbra is úgy gondoljuk, hogy a felek csakis a végső státuszról folytatott tárgyalások útján juthatnak békés megállapodásra.

A közel-keleti béke és stabilitás érdekében természetesen meg kell akadályoznunk, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Az iráni nukleáris program jogosan vált ki súlyos és komoly aggodalmat az egész világon. Hisszük, hogy elsősorban diplomáciai úton érhetjük el kívánt közös célunkat: Irán soha ne juthasson atomfegyverhez. Ezért is folytatjuk az EU-val a P5+1 tárgyalások keretében a kritikusan fontos munkát; ezért is kell gondoskodnunk arról, hogy Irán komoly formában együttműködjön a NAÜ-vel; ezért is kell szigorúan érvényt szereznünk e Tanács határozatainak.  Nem hagyhatjuk, hogy Irán atomfegyverhez jusson!

Elnök Úr, a békefenntartás terén mindannyiunknak többet kell tennünk. E szervezetnek most nagyobb szüksége van korszerű katonai támogatásra, mint valaha. Láthattuk, hogy az EU civil és katonai műveletei milyen szerepet játszottak Afrika szarvánál a kalózok elleni küzdelemben, a mali katonák kiképzésében, a Közép-Afrikai Köztársaság biztonságának megerősítésében, Nigéria civil kapacitásának építésében. Az európai hadseregekből 25.000 katona szolgált ENSZ békefenntartó műveletekben—ez annak idején a kéksisakosok több mint 40 százalékát tette ki. Az ENSZ békefenntartásában ma exponenciális előnyt jelentene a katonai hozzájárulás és a másfajta segítség változatosabb elegye. S amint Power nagykövet Brüsszelben néhány órával ezelőtt bejelentette, Obama elnök azért hívja meg a világ vezetőit egy szeptemberi csúcstalálkozóra New Yorkba, hogy segítsen a jelen válságok kezeléséhez elegendő békefenntartót biztosítani az ENSZ és a világ számára.

Elnök Úr, az ENSZ erejét ugyanazok az értékek adják, amelyekre az Európai Uniót alapozták. Ezek az értékek katalizálják kollektív lépéseinket és lelkesítik a béke és a biztonság iránti törekvéseinket. Ezek azok az értékek, amelyek méltányolják a kifejezések sokféleségében rejlő erőt, a sokféle perspektíva gazdagságát, a többféle vallás adta rugalmasságot, és azt a hitet, hogy mindenki számára beteljesedik a tartós szabadság és egyenlőség ígérete. A reánk leselkedő problémák és veszélyek közepette rendkívül büszkék vagyunk arra a komoly és tartós partnerségre, amely bennünket—és e szervezet—az Európai Unióhoz köti, és a továbbiakban is erre támaszkodunk majd.

Köszönöm, Elnök Úr!

U.S. Envoy at U.N. on Partnership with European Union | 09 March 2015 | U.S. Mission to the United Nations | Office of Press and Public Diplomacy | New York, New York–AS DELIVERED

 

Posted in Foreign Policy, Society & Values | Tagged , , , , , , , , , , , | Comments Off

A NŐK TÖRTÉNELMI HÓNAPJÁNAK IDEI KITÜNTETETTJEI

Március a Nők Történelmi Hónapja. A nők történelmi szerepével foglalkozó szervezet, a National Women’s History Project ez alkalomból idén a következő mottót választotta: Weaving the Stories of Women’s Lives—a nők egyéni és kollektív történeteinek fonalával átszőni nemzeti történelmünk fontos szövetét. Kilenc olyan nőt választottak ki erre, akik életükkel és munkásságukkal beleírták magukat a nők történelmébe.

A 2015. évi kitüntetettek együttesen több mint 60 könyv szerzői, társszerzői vagy szerkesztői. Egyiküknek, Holly Nearnek 30 CD-je is megjelent. Műveik összessége feltárja a multikulturális női tapasztalat mélységét és gazdagságát.

A hónap során egyenként közreadjuk életük rövid történetét.

Delilah L. Beasley (1867-1934) történész és rovatvezető újságíróDelilah L. Beasley (1867-1934)

történész és rovatvezető újságíró

 

 

A gyászszertartásán, amely az igazságért folytatott, élethosszig tartó hadjáratának testamentuma volt, a jelenlévők mind felálltak, s a következő fogadalmat tették:

Minden élet hagy valami nyomot, az én életem a másokéval együtt világmozdító erő lehet. Életemet ezért a fajok közötti testvériségért és alapvető megértésért folytatott munkának szentelem.

Delilah L. Beasley volt az első afroamerikai nő, akinek írásait rendszeresen közölte egy nagyvárosi napilap, s az első szerző, aki a fiatal Kalifornia afroamerikai lakosságának történetét ismertette.

Az Ohió államban felnövő Beasley már tizenéves korában társadalmi témájú tárcákat kezdett írni fekete és fehér újságokba. A szülei halála után más foglalkozás után nézett, hogy fiatalabb testvéreiről gondoskodni tudjon—hosszú évekig fodrász, masszőr, ápolónő és takarítónő volt. 1910-ben a kaliforniai Oaklandbe költözött, ahol beolvadt a helyi fekete közösségbe, és ismét elkezdett cikkeket írni a helyi lapokba.

1915-ben kezdett heti rovatot írni az Oakland Tribune c. lapba. Cikkei a Birth of a Nation (Egy nemzet születése) című filmben foglalt sztereotípiák ellen tiltakoztak. Az Activities among Negroes című rovatban az afroamerikaiak jogaiért és méltóságáért szállt síkra. A helyi templomok, nőklubok, irodalmi társaságok tevékenységét, az országos politikát, valamint a fekete férfiak és nők eredményeit méltató rovat célja az volt, hogy az olvasók pozitív képet kapjanak a fekete közösségről és az afroamerikaiak képességeiről.

Beasley, akit rendkívül érdekelt a kaliforniai feketék történelme, önképzés útján megtanulta, hogyan kell levéltári kutatásokat folytatni és szóbeli történelmet gyűjteni. 1919-ben ő maga adta ki a The Negro Trail-Blazers of California (Kalifornia úttörői) című forradalmi jelentőségű könyvét, amely több száz fekete kaliforniai életének krónikája a pionírok korszakától a korai 20. századig. A könyv, amely példátlanul nagy részt szentel az afroamerikai nők történelmének, a nőknek a közösségeikben játszott jelentős szerepére összpontosít, és számos női vezető életrajzát tartalmazza.

A harmincas években Beasley volt az első lincselés-ellenes kaliforniai törvény mozgatórugója. 1934-ben bekövetkezett haláláig dolgozott a rovatán és aktív közösségi szerepet vállalt.

Forrás: 2015 National Women’s History Month Honorees, Weaving the Stories of Women’s Lives

 

Posted in Uncategorized | Comments Off