JOHN KERRY AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTER BESZÉDE AZ ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓFELVONÁS ALKALMÁBÓL

Felvonják az Egyesült Államok zászlaját a havannai Amerikai Nagykövetségen. (fotó: USA Külügyminisztérium)

Felvonják az Egyesült Államok zászlaját a havannai Amerikai Nagykövetségen. (fotó: USA Külügyminisztérium)

Havanna, 2015. augusztus 14.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Kérem, mindannyian üljenek le. Nagyon, nagyon köszönöm.  Muchas gracias.  Buenos dias. Annyira sajnálom, hogy egy kicsit késtünk ma, de milyen szép volt az ide vezető út, és milyen csodálatos itt lenni. És köszönöm, hogy jövőbeni szállítóeszközömet itt hagyták nekem. Imádom. (nevetés)

A kubai delegáció tisztelt tagjai – Josefina, köszönöm, hogy élen járt, s köszönöm a sok munkát, amit a delegációjával végeztek; a diplomáciai testület excellenciás hölgyei és urai; korábbi és jelenlegi kollégáim Washingtonból; DeLaurentis nagykövet úr és a nagykövetség minden munkatársa; és barátaink világszerte, akik nézik ezt az eseményt, köszönöm, hogy itt vannak ma velünk ebben az igazán történelmi pillanatban, amikor arra készülünk, hogy itt, havannai nagykövetségünkön felvonjuk az Egyesült Államok zászlaját, mely 54 év után diplomáciai kapcsolataink újbóli felvételét szimbolizálja. Ez egyben az első alkalom is 1945 óta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere Kubába látogat. (taps)

Nagyon otthon érzem magam itt ma délelőtt, és hálás vagyok azoknak, akik eljöttek, hogy részt vegyenek ezen az ünnepségen és itt állnak nagykövetségünk épülete körül, s azért érzem otthon itt magam, mert ez egy igazán emlékezetes alkalom – egy nap, amikor félretoljuk az akadályokat és feltérképezzük az új lehetőségeket.

S e szellemben mondom országom nevében Los Estados Unidos acogen con beneplacito este nuevo comienzo de su relacion con el pueblo y el Gobierno de Cuba. Sabemos que el camino hacia unas relaciones plenamente normales es largo, pero es precisamente por ello que tenemos que empezar en este mismo instante. No hay nada que temer, ya que seran muchos los beneficios de los que gozaremos cuando permitamos a nuestros ciudadanos conocerse mejor, visitarse con mas frecuencia, realizar negocios de forma habitual, intercambiar ideas y aprender los unos de los otros.*

Barátaim, azért gyűltünk ma itt össze, mert vezetőink – Obama elnök és Castro elnök –bátor döntést hoztak, hogy kiszabaduljanak a történelem fogságából és a ma és a holnap lehetőségeire összpontosítsanak. Ez nem jelenti azt, hogy el kell felejtenünk, vagy el fogjuk felejteni a múltat, hogyan is tehetnénk? A képek, legalábbis az én korosztályom számára, kitörölhetetlenek.

1959-ben Fidel Castro az Egyesült Államokba jött, ahol lelkes tömeg köszöntötte. Amikor a következő évben visszatért az ENSZ Közgyűlésre, az akkori szovjet főtitkár, Nyikita Hruscsov megölelte. 1961-ben kibontakozott a Disznó-öböl tragédiája, amiért Kennedy elnök vállalt felelősséget.  És 1962 októberében kirobbant a rakétaválság – 13 nap, amely a nukleáris háború szélére sodort minket. Diák voltam akkor, és még ma is emlékszem vezetőink feszült arcára, a baljóslatú térképre, amely az ellenséges hajók mozgását mutatta, a közelgő határidőre, és a különös szóra – karantén. Nyugtalanok és bizonytalanok voltunk a jövőt illetően, mert nem tudtuk, hogy ha lehunyjuk este a szemünket, mit találunk másnap reggel, amikor felébredünk.

Ebben a fagyos környezetben a diplomáciai kapcsolatok Washington és e főváros között előbb feszültté váltak, majd végzetesen megromlottak, végül megszűntek. Az 1960-as évek végén az amerikai nagykövet elhagyta Havannát. A következő január elején Kuba azt követelte, hogy lényegesen csökkentsük diplomáciai missziónk létszámát, és ekkor Eisenhower elnök úgy határozott, nincs más választása, mint bezárni a nagykövetséget.

Az amerikai személyzet nagy része hamarosan távozott, de néhányuk itt maradt, hogy átadja a kulcsokat svájci kollégáinknak, akik szorgalmasan és becsülettel védték érdekeinket több mint 50 éven át. Épp most találkoztam Didier Burkhalter külügyminiszter úrral, örökre hálásak leszünk Svájcnak szolgálatukért és segítségükért. (taps)

A nagykövetségen maradtak között volt három tengerészgyalogos: Larry Morris, Mike East, és Jim Tracy. Amikor kiléptek az épületből, egy, köztük és a zászlórúd között álló nagy tömeggel találták szemben magukat. Nagy volt a feszültség. Senki nem érezte biztonságban magát.  De a tengerészgyalogosoknak végre kellett hajtaniuk küldetésüket. És a tömeg lassan szétnyílt előttük, ahogy a zászlórúd felé közeledtek, levonták a Régi Dicsőséget (NB: az amerikai zászló egyik elnevezése), összehajtották, majd visszatértek az épületbe.

Larry, Mike és Jim elvégezték feladatukat, de egy bátor ígéretet is tettek arra, hogy egy nap visszatérnek Havannába és újra felvonják a zászlót. (taps)

Akkor senki sem tudta volna elképzelni, hogy milyen messze lesz az a nap.

Az amerikai-kubai kapcsolatokat több mint egy fél évszázadra felfüggesztette a hidegháborús politika.  Ez alatt az idő alatt amerikaiak és kubaiak egy egész generációja nőtt fel és öregedett meg. Az Egyesült Államokban tíz új elnök szolgált. Egy egyesült Németországban a berlini fal már egy halványuló emlék. A szovjet bilincsekből kiszabadulva, Kelet-Európa újra a virágzó demokráciák otthona.

Múlt héten Hanoiban voltam az Egyesült Államok és Vietnám közötti kapcsolatok normalizálásának 20. évfordulója alkalmából. Gondoljanak bele. Egy hosszú és borzalmas háborút, mely maradandó sebeket okozott testnek és léleknek, két évtized kölcsönös gyógyulás, majd másik két évtized diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatépítés követett. Ez alatt az időszak alatt Vietnám egy erőszak által szétszaggatott országból egy dinamikus társadalommá fejlődött, a világ leggyorsabban növekvő gazdaságával. És ez alatt az idő alatt, a kibékülés és normalizálódás közben, a kubai-amerikai kapcsolatok nem tudtak kiszabadulni a múlt fogságából.

Mindeközben az új technológiák lehetővé tették az emberek számára mindenhol, hogy élvezzék a hatalmas óceánokon és szárazföldi területeken átívelő közös projektek előnyeit. Barátaim, nem kell ahhoz GPS, hogy felismerjük, a közös elszigetelődés és elidegenedés útja, amin az Egyesült Államok és Kuba járt, nem volt helyes út, és eljött az ideje, hogy ígéretesebb irányba induljunk.

Az Egyesült Államokban ez azt jelenti, felismerjük, hogy nem az USA politikája az az üllő, amin Kuba jövőjét kovácsolják. Évtizedek jó szándéka ellenére, a múlt politikája nem vezetett Kubában demokratikus átmenethez. Hasonlóképpen irreális lenne elvárni, hogy a kapcsolatok normalizálásának rövid távon átalakító hatása lenne. Végül is Kuba jövőjét a kubaiaknak kell kialakítaniuk. A kormányzás és az elszámoltathatóság természetének és minőségének felelőssége nem egy külső hatalmon, hanem – ahogyan kell – kizárólag ennek az országnak az állampolgárain nyugszik.

Ám Havanna vezetőinek – és a kubai népnek – tudniuk kell azt is, hogy az Egyesült Államok mindig a demokratikus elvek és reformok védelmezője marad. Ahogyan sok más kormány ezen a féltekén és azon kívül, továbbra is sürgetni fogjuk a kubai kormányt, hogy teljesítse az ENSZ és az Amerika-közi emberjogi megállapodásokban foglalt kötelezettségeit – kötelezettségeket, amelyek érvényesek az Egyesült Államokra és az Amerikai földrész minden más országára is.

Továbbra is az a meggyőződésünk, hogy a kubai népet legjobban az igazi demokrácia szolgálja, ahol az emberek szabadon választhatják meg a vezetőiket, kifejezhetik gondolataikat, gyakorolhatják vallásukat, ahol a gazdasági és társadalmi igazságosság iránti vállalásokat jobban végrehajtják, ahol az intézmények felelősséggel tartoznak azoknak, akiket szolgálnak, és ahol a civil társadalom független és virágozhat.

Hadd tegyem világossá: A normális diplomácia kapcsolatok létrehozása nem szívesség egyik kormány részéről egy másik kormány felé; olyasmi az, amit két ország együttesen tesz meg mindkét ország állampolgárainak hasznára.  És ebben az esetben követségeink újbóli megnyitása két szinten is fontos: a népek között és a kormányok között is.

Először is úgy hisszük, segít országaink lakosainak, ha jobban megismerik egymást, találkoznak egymással. Ezért tekintjük bíztatónak, hogy az amerikai beutazások száma Kubába már 35 százalékkal emelkedett január óta, és ez a szám tovább növekszik. Bíztató, hogy egyre több amerikai cég próbálja felderíteni a kereskedelmi vállalkozások lehetőségeit itt, melyek lehetőségeket biztosítanak majd Kuba saját, egyre növekvő számú vállalkozóinak, és az is bíztató, hogy amerikai cégek érdeklődést mutatnak arra, hogy segítsék Kubát telekommunikációs és internet kapcsolatainak fejlesztésében, valamint hogy az itteni kormány nemrég megígérte, hogy új és jobban megfizethető wifi hotspotok tucatjait hozza létre.

Szeretnénk elismerésünket kifejezni a kubai-amerikai közösségnek a két ország közötti kapcsolatok kiépítésében játszott különleges szerepéért. Itt is vannak ma velünk e közösség képviselői, néhányan közülük itt, mások az Egyesült Államokban születtek. Szoros kulturális és családi kötelékeikkel nagyban hozzájárulhatnak a létrehozni szándékozott kétoldalú együttműködés és fejlődés szelleméhez, csakúgy, ahogy nagyban hozzájárulnak fogadott hazájuk közösségeihez.

A diplomácia kapcsolatok helyreállítása kormányaink számára is megkönnyíti a közös munkát. Hiszen szomszédok vagyunk, s a szomszédoknak mindig sok megbeszélni valójuk van olyan területeken, mint a polgári légiközlekedés, a migrációs politika, a katasztrófavédelem, a tengeri környezet védelme, a globális klímaváltozás, és más nehezebb és bonyolultabb kérdések.  A normális kapcsolatok megkönnyítik a tárgyalásokat, és a tárgyalások elmélyítik a megértést, még akkor is, ha pontosan tudjuk, nem fogunk mindenre ugyanazzal a szemmel tekinteni.

Tudjuk, hogy Obama elnök új politikájának ellenére a Kubával való kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó általános amerikai embargó érvényben marad, és csak kongresszusi határozattal oldható fel – olyan lépés ez, amit határozottan támogatunk.  Mostanra – (taps). Mostanra Obama elnök lépéseket tett a könnyítésekre a banki átutalások, a kubai magánvállalkozók megsegítését célzó export-import, a telekommunikáció, és a családi utazások területein, de ennél tovább akarunk menni. Mindezen változások célja, hogy segítsük a kubaiak kapcsolódását a világhoz és életük jobbá tételéhez. S ahogyan mi megtesszük a magunk részét, a kubai kormányt is arra bíztatjuk, hogy tegye állampolgárai számára könnyebbé üzleti vállalkozások indítását, kereskedelem folytatását, és az online információ elérését. Az embargó mindig is egy kétirányú utca volt – mindkét oldalnak el kell mozdítania a kubaiakat visszatartó korlátozásokat.

Mielőtt zárnám beszédem, szeretnék őszintén köszönetet mondani az amerikai földrész vezetőinek, akik régóta sürgették az Egyesült Államokat és Kubát a normális kapcsolatok helyreállítására.  Köszönöm a Szentatyának, Ferenc pápának és a Vatikánnak, hogy támogatták egy új fejezet nyitását országaink között. És úgy gondolom, nem véletlen, hogy a Szentatya épp most jön ide, majd Washingtonba, az Egyesült Államokba. Elismerésemet fejezem ki Obama elnöknek és Castro elnöknek bátorságukért, hogy a jelentős ellenállás ellenére összehoztak bennünket. Hálás vagyok Roberta Jacobson külügyi államtitkárnak és csapatának, kollégáinknak a kubai külügyminisztériumban, misszióvezetőnknek, Jeff DeLaurentis nagykövetnek és rendkívüli képességű munkatársainak mindazért a nehéz munkáért, ami elvezetett a mai napig. És csak annyit szeretnék mondani a nagykövetség csodálatos munkatársainak, ha azt hitték, hogy elfoglaltak voltak az elmúlt hónapokban, kapcsolják be a biztonsági övüket.

De mindenek felett, mindenek felett, szeretném kifejezni elismerésemet a kubai népnek és az Egyesült Államokban élő kubai-amerikai közösségnek.  Jose Marti azt mondta egyszer: “minden, ami elválasztja az embereket, az emberiség elleni bűn.” Nyilvánvaló, hogy a múlt eseményei, a kemény szavak, a provokációk és megtorló akciók, az emberi tragédiák – mindez súlyos töréshez vezetett, ami kárt okozott emberiességünkben.  Túl sok áldozattal és túl sok szomorúsággal járt az elmúlt időszak, túl sok évtizednyi gyanakvás és félelem volt köztünk.  Ezért tölt el bizakodással, hogy oly sokan a szoros mindkét oldalán, akár családi kötelékeik okán, akár egyszerűen csak azért, mert szeretnének a düh helyett valami konstruktívabbat látni, azonosulni tudnak ezzel az új útkereséssel.

Nincsenek illúzióink azt illetően, hogy az út, amelyen elindultunk, mennyire göröngyös lesz.  De mindkét országban bízunk egymás jószándékában, bízunk a kialakított emberi kapcsolatokban, és örülünk a kialakulóban lévő barátságoknak.

Biztosak vagyunk benne, hogy most jött el az ideje annak, hogy kinyújtsuk a kezünket egymás felé, mint két olyan nép, akik többé már nem ellenségek vagy riválisok, hanem szomszédok – itt az ideje, hogy kibontsuk a zászlainkat, felemeljük őket, és tudassuk a világgal, hogy jót kívánunk egymásnak.

Estamos seguros de que este es el momento de acercarnos: dos pueblos ya no enemigos ni rivales, sino vecinos. Es el momento de desplegar nuestras banderas, enarbolarlas y hacerle saber al resto del mundo que nos deseamos lo mejor los unos a los otros.**

Ez a gyógyító küldetés jár a fejemben, most, amikor Larry Morrishoz, Jim Tracy-hez, and Mike East-hez fordulok.  Ötvennégy évvel ezelőtt, Önök, uraim, megfogadták, hogy visszatérnek Havannába, és újra felvonják azt a zászlót az Amerikai Nagykövetség felett, amelyet leengedtek azon a régi januári napon.  Ma, Obama elnök és az amerikai nép nevében felkérem Önöket, hogy tegyenek eleget fogadalmuknak, és adják át a csillagos-sávos lobogót a követséget mostantól védő katonai egység tagjainak.

Larry, Jim, és Mike, most Önökön a sor, hogy betartsák a szavukat, és kimondják azt, ami minden diplomatát, és az Egyesült Államok tengerészgyalogosságának minden tagját büszkévé tenne: Megfogadtam, betartottam.  Köszönöm.

* A spanyol nyelvű szöveg magyar fordítása: Az Egyesült Államok örömmel üdvözli az új kapcsolatok kezdetét a kubai néppel és a kubai kormánnyal. Tudjuk, hogy hosszú az út a kapcsolatok teljes normalizálásáig, de pont ez az oka annak, hogy most kell nekikezdenünk. Nincs mitől félni, óriási lesz a haszon: lehetővé teszi majd az emberek számára, hogy jobban megismerjék, és gyakrabban meglátogathassák egymást, hogy rendszeres üzleti kapcsolatban legyenek, és hogy kicserélhessék gondolataikat és tanulhassanak egymástól.

**A spanyol nyelvű szöveg jelentése megegyezik a felette levő bekezdés szövegével.

Forrás: Remarks at Flag Raising Ceremony | John Kerry, Secretary of State | U.S. Embassy, Havana, Cuba | August 14, 2015

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , | Comments Off

HÉT DOLOG, AMIT AZ EMBERKERESKEDELEMRŐL TUDNUNK KELL

Írta Kari Johnstone | 2015. július 27.

Egy fiatal nő, aki megmenekült az emberkereskedők hajójáról. (fotó: ©AP Images)

Egy fiatal nő, aki megmenekült az emberkereskedők hajójáról. (fotó: ©AP Images)

John Kerry külügyminiszter ma nyilvánosságra hozta a 2015. évi Jelentést az Emberkereskedelemről (2015 Trafficking in Persons –TIP- Report). Amint azt az emberkereskedelem áldozatainak védelméről szóló törvény (Trafficking Victims Protection Act – TVPA) előírja, a TIP Jelentés megvizsgálja, hogy mit tesznek a kormányok világszerte a modern rabszolgaság leküzdése érdekében. Az idei jelentés, mely a 15., 188 országról, beleértve az Egyesült Államokat is, és  területről ad szöveges elemzést. Ebben az évben van a TVPA törvény 15. évfordulója is.

Ebből az alkalomból az USA Külügyminisztériumának az emberkereskedelem monitorozásával és az ellene való küzdelemmel foglalkozó hivatala (Office to Monitor and Combat Trafficiking in Persons) szeretne megosztani Önökkel hét tényt, melyeket tudniuk kell az emberkereskedelemről.

1. Az emberkereskedelem, amit modern rabszolgaságként is ismernek, létezik a 21. században, és még az Egyesült Államokban is.

Bár a rabszolgaság intézményét majd másfél évszázaddal ezelőtt törvényen kívül helyezték az Egyesült Államokban, becslések szerint ma szerte a világon – beleértve az Egyesült Államokat is – több mint 20 millió felnőtt és gyermek áldozata van a modern rabszolgaságnak. A „modern rabszolgaság” és az „emberkereskedelem” fogalmát szinonimaként, átfogó terminusokként használják e bűncselekményre, mely erőszak, megtévesztés, vagy kényszerítés eszközeivel használ fel valakit kényszermunkára, vagy üzletszerű szexuális szolgáltatásokra. Amikor egy 18 év alatti embert bírnak rá, hogy üzletszerű szexuális aktusban vegyen részt, akkor az bűncselekmény, függetlenül attól, hogy használtak-e erőszakot, megtévesztést, vagy kényszerítést.

2. Bárki lehet emberkereskedelem áldozata.

Az emberkereskedelem jelenségének – legyen az kényszermunka, vagy szexuális célú emberkereskedelem – lényege a rabszolgaságba kényszerítés számos formája: háziszolgaság, adósság-fogság, gyermek kényszermunka, gyermekek szexuális célú embercsempészése, és gyermek katonák jogellenes toborzása és bevetése. Az emberkereskedelem érint nőket, férfiakat és transzneműeket, felnőtteket éppúgy, mint gyermekeket, és az összes társadalmi-gazdasági csoport állampolgárait és tagjait.  Nők is áldozatul esnek kényszermunka célú embercsempészetnek számos gazdasági szektorban, köztük a mezőgazdaságban és a vendéglátásban, csakúgy, mint a háztartásokban. Ugyanakkor fiúk és férfiak is áldozatai lehetnek a szexuális célú emberkereskedelemnek.

3. Az áldozatok kezdetben hajlandónak mutatkozhatnak a részvételre, később azonban emberkereskedelem áldozatai lesznek.

Az, hogy egy személy eredetileg beleegyezett bizonyos munkavállalásba annak reményében, hogy elvándorlásával jobb álláshoz jut, vagy le tudja dolgozni adósságát, egyáltalán nem számít, amint a személy szabad akarata veszélybe kerül. Az embercsempészek gyakran az áldozatok e kezdeti beleegyezését használják fel arra, hogy rájuk süssék a bélyeget: ez az ő döntésük volt, és továbbra is munkára kényszerítik őket. Az a személy, akinek ilyen esetekben erőszakkal, megtévesztéssel, vagy kényszerítéssel kell szembenéznie, emberkereskedelem áldozata.

4. Az embercsempészet és az emberkereskedelem két különböző bűncselekmény.

Az „emberkereskedelem” és az „embercsempészet” fogalmait gyakran összemossák vagy szinonimaként használják, azonban ez két különböző bűncselekmény. A „csempészett” személyt átviszik egy nemzetközi határon, és nem tekinthető áldozatnak, ha más bűncselekmény nem történt. Embercsempészéskor az egyén beleegyezik abba, hogy átvigyék, és a közte és az embercsempész közötti üzlet jellemzően lezárul, amikor a migráns kifizette a csempészt és átért a határon. Ezzel szemben az a személy, aki emberkereskedők karmai közé kerül, a nemzetközi jog szerint bűncselekmény áldozatává válik, olyan bűncselekményé, melyben erőszak, megtévesztés, vagy kényszerítés játszik szerepet. Megjegyzendő, hogy nem kritérium, hogy elmozdítsák az áldozatot. Az egyéneket emberkereskedelem áldozatainak tekinthetjük függetlenül attól, hogy szolgaságba születtek, olyan helyre vitték őket, ahol kizsákmányolják őket, előzőleg beleegyezetek abba, hogy egy emberkereskedőnek dolgozzanak, vagy az emberkereskedelemben való érintettségük közvetlen következményeként vettek részt bűnügyben.

5. A természeti csapások miatt sebezhető emberek esetében nagyobb az emberkereskedelem kockázata.

A természeti csapások – mint például az idei földrengés Nepálban, vagy a Haiyan tájfun a Fülöp-szigeteken 2013-ban – miatt sok embernek kell elhagynia lakhelyét, s emiatt könnyebben esnek emberkereskedelem áldozatául. A kormányoknak gyors és átgondolt válaszlépésekkel kell biztosítaniuk, hogy állampolgáraikat nem zsákmányolják ki közvetlenül a katasztrófák után. Például a Fülöp-szigetek kormányának korábbi erőfeszítései az emberkereskedelemmel szemben lehetővé tették, hogy gyorsan válaszlépéseket tegyenek a Haiyan tájfun után, és helyi civil szervezetekkel együtt dolgozva biztonságot teremtsenek, és ellenőrző pontokat alakítsanak ki a kiürítési központokban, a sátortáborokban, és a fő közlekedési csomópontokon. Ezek a megelőző intézkedések segítettek megvédeni a sebezhető lakosságot, akik nagy tömegben vándoroltak az ország más részeibe és ideiglenes menekülttáborokban vagy más lakóhelyeken telepedtek le.

6. Találkozási pontok  lehetnek a környezeti viszonyok romlása és az emberkereskedelem, illetve a kényszermunka és a szexuális célú emberkereskedelem között.

Azok az ágazatok, melyekben különösen magasak a környezeti kockázatok – mint például a mezőgazdaság, halászat, fakitermelés, és bányászat – szintén azok az ágazatok, melyekben igazoltan kényszermunkát alkalmaznak. Még valószínűbb mind az emberek, mind a természet kizsákmányolása akkor, ha a hasznot törvénytelen, szabályozatlan, vagy a környezetet károsító módon termelik, és olyan területeken, ahol gyenge a felügyelet és a törvények betartatása. Továbbá bizonyos ágazatok – mint például a bányászat – és a szexuális célú emberkereskedelem közötti kapcsolat egyre inkább aggodalomra ad okot a kormányoknak és az emberkereskedelem ellen elkötelezetteknek. Bolíviai és perui lányok esnek áldozatul szexuális célú emberkereskedelemnek Peru bányavidékein, és nők és lányok esnek áldozatul szexuális célú emberkereskedelemnek a szurinami és guyanai aranybányák közelében. Civil szervezetek jelentései szerint gyermekek folyamatos üzletszerű szexuális kizsákmányolása folyik a madagaszkári bányaszektorhoz köthetően. Néhány helyen, mint például Kolumbiában, e kizsákmányolásban a szervezett bűnözés is részt vesz: bűnözők csoportjai tartják felügyeletük alatt a szexuális célú emberkereskedelmet bizonyos bányavidékeken.

7. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization) becslései szerint kényszermunkából a privát gazdasági szektorban globálisan évente 150,2 milliárd dollár törvénytelen profit keletkezik.

A 150 milliárd dollár profit kétharmadát, becslések szerint évente 99 milliárd dollárt, a megtévesztéssel vagy erőszakkal kicsikart üzletszerű szexuális célú kizsákmányolás termeli. A profit több mint egyharmada – 51,2 milliárd dollár – kényszermunkából termelődik. Megjegyzendő, hogy az emberkereskedelem áldozatainak világszerte 21 millióra becsült számából 68 százalék kényszermunka áldozata és 22 százalék esik áldozatul erőszakos szexuális kizsákmányolásnak. A maradék 10 százalék államilag elrendelt kényszermunka áldozata.

További információért a modern rabszolgaság megnyilvánulásairól világszerte olvassa el a 2015. évi Jelentést az Emberkereskedelemről (2015 Trafficking in Persons Report)*.  A 20 Ways You Can Help Fight Human Trafficking (Húsz módja annak, hogyan segíthet az emberkereskedelem elleni küzdelemben) oldalon tájékoztatást talál az egyéni segítségnyújtás módjairól.

*A Magyarországra vonatkozó fejezet magyar fordítása (PDF, 185KB, Adobe Reader letöltése)

A szerzőről: Kari Johnstone az USA Külügyminisztériumában az emberkereskedelem monitorozásával és az ellene való küzdelemmel foglalkozó hivatal (Office to Monitor and Combat Trafficiking in Persons) ideiglenes igazgatója.

Forrás: Seven Things You Should Know About Human Trafficking | By Kari Johnstone | July 27, 2015

 

Posted in Society & Values | Tagged , , , , | Comments Off

AZ ELNÖK NYILATKOZATA IRÁNRÓL

A Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | Washington, D.C. | 2015. július 14.

AZ ELNÖK: Ma, két évnyi tárgyalást követően, az Egyesült Államok, nemzetközi partnereinkkel együtt, elért valamit, amit több évtizednyi ellenségeskedés nem — egy átfogó, hosszú távú megállapodást Iránnal, amely megakadályozza majd abban, hogy nukleáris fegyverhez jusson.

Ez a megállapodás azt bizonyítja, hogy az amerikai diplomácia képes valódi, jelentőségteljes változást hozni — olyan változást, amely az országunkat és a világot biztonságosabbá teszi. Ez a megállapodás egy tőről fakad az amerikai vezetés hagyományával. Több mint 50 éve annak, hogy Kennedy elnök az amerikai nép elé állt és azt mondta: „Sose tárgyaljunk félelemből, de sose féljünk tárgyalni.”  Ő akkor az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti párbeszéd szükségességéről beszélt, mely végül elvezetett az atomfegyverek terjedését korlátozó intézkedésekhez.

Azokban a napokban a kockázat a két szuperhatalom közötti katasztrofális atomháború kirobbanását jelentette. Napjainkban azzal a kockázattal állunk szemben, hogy a nukleáris fegyverek egyre több és több országba terjednek el, különösen a Közel-Keleten, mely a világ legvolatilisebb régiója.

Ma, mivel Amerika az erő és elv pozíciójából tárgyalt, megállítottuk a nukleáris fegyverek terjedését ebben a régióban. Ennek a megállapodásnak köszönhetően a nemzetközi közösség képessé válik megbizonyosodni arról, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság nem fejleszt nukleáris fegyvert.

A megállapodás elér minden olyan célkitűzést, amelyet felállítottunk, amikor keretet szabtunk a tárgyalásoknak ez év tavaszán. A nukleáris fegyverhez vezető minden utat elzártunk. És az ellenőrzést és átláthatóságot célzó rezsim, ami ennek biztosítékául szolgál, felállításra kerül. Ennek a megállapodásnak köszönhetően Irán nem fog olyan magasan dúsított uránt és fegyverszintű plutóniumot előállítani, amely az atomfegyver alapanyagaiként szolgálhatna.

A megállapodásnak köszönhetően Irán fel fogja számolni a működő centrifugáinak a kétharmadát — ezek olyan gépek, amelyek a bombához használt magasan dúsított urán előállítását szolgálják – és állandó nemzetközi felügyelet alá helyezi őket. Irán a következő évtizedben nem fogja fejlett centrifugáit urán dúsítására használni. Irán a felhalmozott dúsítotturán-készletének 98 százalékától meg fog szabadulni.

Jól kifejezi mindezek súlyát, hogy Irán jelenlegi dúsítotturán-készlete akár 10 atomfegyver előállításához is elegendő. A megállapodásnak köszönhetően ez a jelenlegi készlet akkora töredékére csökken, ami egyetlen fegyverhez elegendő. Ez a készletkorlátozás 15 évig marad érvényben.

A megállapodás értelmében Irán úgy fogja módosítani az araki reaktorának magját, hogy az ne állítson elő fegyverszintű plutóniumot. Abba is beleegyezett, hogy az elhasznált fűtőanyagot elszállítja az országból, ameddig a reaktor életciklusa tart. Legalább 15 évig nem épít majd új nehézvízzel működő reaktort.

A megállapodásnak köszönhetően, most először, abban a helyzetben leszünk, hogy ellenőrizni tudjuk az összes vállalást. Ez azt jelenti, hogy a megállapodás nem a bizalomra, hanem a számonkérhetőségre épül. Az ellenőröknek heti 7 nap, napi 24 órában lesz bejárásuk Irán kulcsfontosságú nukleáris létesítményeibe.

Az ellenőröknek hozzáférésük lesz Irán teljes nukleáris ellátási láncához — az uránbányáihoz, – őrlőüzemeihez és átalakítóüzemeihez, valamint a centrifugagyártó- és tárolóegységeihez. Mindez biztosítja azt, hogy Irán nem lesz képes ismert üzemekből titkos helyekre szállítani az anyagokat. Ezeknek az átláthatósági intézkedéseknek egy része 25 évig lesz érvényben.

A megállapodásnak köszönhetően az ellenőrök hozzáférhetnek majd bármilyen gyanús helyszínhez. Egyszerűen fogalmazva, az ellenőrzésekért felelős szervezetnek, a NAÜ-nek hozzáférése lesz ahhoz, amihez szükséges, akkor, amikor szükséges. Ez a kitétel végleges. És a NAÜ abban is megállapodott Iránnal, hogy megkapja azt a hozzáférést, amire szüksége van ahhoz, hogy elvégezze az Irán múltbéli nukleáris kutatásainak esetleges katonai dimenzióiról szóló vizsgálatot.

Végül pedig, Iránnak az Atomsorompó-egyezmény értelmében véglegesen tilos atomfegyver előállításán dolgozni; ez az az egyezmény, ami a nemzetközi közösség Iránra gyakorolt nyomásának alapjául szolgált.

Ahogy Irán lépéseket tesz annak érdekében, hogy életbe léptesse a megállapodást, enyhítést kap azok alól a szankciók alól, amelyeket nukleáris programja miatt foganatosítottunk — beleértve mind az Amerika által, mind pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa által kivetett szankciókat. Ezek a könnyítések fokozatosan kerülnek bevezetésre. Iránnak először fontos lépéseket kell tennie a nukleáris kérdésben mielőtt enyhülni kezdenek a szankciók. És a következő évtized során Iránnak tartania kell magát a megállapodáshoz  mielőtt további szankciók megszüntetése kerül napirendre; 5 év, mire a fegyverekre, és 8 év, mire a ballisztikus rakétákra vonatkozó szankciókra sor kerül.

Mindezt az ENSZ Biztonsági Tanács egy új határozata fogja emlékezetbe és írásba foglalni. És ha Irán megszegi a megállapodást, minden szankció azonnal életbe lép újra. Úgyhogy Iránnak egyértelmű ösztönzői vannak a megállapodás betartására, és komoly következmények arra az esetre, ha megszegné azt.

Erről szól a megállapodás. És mögötte ott van a nemzetközi közösség teljes támogatása. A Kongresszusnak most majd alkalma nyílik arra, hogy megvizsgálja a részleteket, a kormányzatom pedig készen áll arra, hogy kimerítő tájékoztatást adjon arról, hogy melyek lesznek a következő lépések.

Ahogy az amerikai nép és a Kongresszus megvizsgálja a megállapodást, fontos lesz szem előtt tartani azt is, hogy mi az alternatíva. Gondolják csak végig, mi történik a világgal e megállapodás nélkül!  A megállapodás nélkül nincs forgatókönyv, amely szerint a világ csatlakozna hozzánk Irán szankcionálásában mindaddig, amíg az teljesen felszámolja az atomprogramját. Semmi, amit az iráni kormányzatról tudunk, nem utal arra, hogy önként lefegyverezné magát efféle nyomás hatására. És a világ nem támogatna olyan erőfeszítést, amely Iránt végleg szankciók alá helyezi, amíg az megadja magát. A szankciókat azért foganatosítottuk, hogy diplomáciai megoldást találjunk, és ez meg is történt.

E nélkül a megállapodás nélkül nem lenne egyezség arról, hogy milyen korlátozások alá essen az iráni nukleáris program. Irán egyre több centrifugát lenne képes előállítani, működtetni és tesztelni, valamint képes lenne fűtőanyaggal ellátni egy reaktort, ami egy bombához való plutóniumot tud előállítani. És nem lennének olyan ellenőrzések, amelyek lehetővé tennék számunkra, hogy fényt derítsünk egy titkos nukleáris fegyverkezési programra. Más szóval, ha nem lenne megállapodás, nem lennének tartós korlátozások sem Irán nukleáris programján.

Egy ilyen forgatókönyv valószínűbbé tenné, hogy a régió más országai úgy éreznék, ők is kénytelenek nukleáris programot működtetni, nukleáris fegyverkezési versennyel fenyegetve a világ legvolatilisebb régiójában. Ugyanez kevesebb és kevésbé hatékony eszközt hagyna az Egyesült Államoknak, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását.

Már több mint hat éve vagyok elnök és az amerikai fegyveres erők főparancsnoka. Újra és újra döntést kellett hoznom, hogy bevessünk-e katonai erőt, vagy sem. Ez a legsúlyosabb döntés, amit egy elnöknek meg kell hoznia. Többször és számos országban döntöttem az erő használata mellett. S a jövőben sem fogok habozni, hogy így tegyek, ha nemzetbiztonsági érdekünk úgy kívánja. Szilárdan hiszem, hogy nemzetbiztonsági érdekünk most attól függ, hogy meg tudjuk-e előzni Irán nukleáris fegyverhez jutását — ami azt jelenti, hogy diplomáciai megoldás nélkül nekem vagy egy következő amerikai elnöknek szembe kell néznie a döntéssel, hogy megengedheti-e, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson, és hogy katonai erőnket kell-e bevetni, hogy megállítsuk ebben.

Egyszerűbben szólva, semmilyen egyezség nem növeli annak az esélyét, hogy több háború legyen a Közel-Keleten. Mi több, semmit sem adunk fel azzal, ha kipróbáljuk, vajon ez a probléma megoldható-e békésen. Ha megtörténik a legrosszabb, vagyis hogy Irán megszegi a megállapodást, ugyanazok az alternatívák, amelyek ma nekem rendelkezésemre állnak, rendelkezésére állnak majd bármely más későbbi amerikai elnöknek is. Nincs kétségem, hogy 10 vagy 15 év múlva az a személy, aki ezt a hivatalt betölti majd, sokkal erősebb pozícióban lesz azzal, hogy Irán messzebb lesz a fegyvertől, s azzal, hogy az ellenőrzések és átláthatóság lehetőséget nyújtanak nekünk az iráni program ellenőrzésére.

Ezen okból úgy hiszem, felelőtlenség lenne felhagyni e megállapodással. Ám egy ilyen súlyos kérdésben fontos, hogy az amerikai nép és képviselőik a Kongresszusban minden lehetőséget megkapjanak arra, hogy áttekintsék a megállapodást. Hiszen a részletek számítanak. Ezeket a részleteket néhányan a világ legjobb atomtudósai közül dolgozták ki. S egy olyan országgal van dolgunk – Iránnal – amely több mint 35 éve az Egyesült Államok esküdt ellensége. Így örömmel tekintek egy nagyszabású kongresszusi vita elé erről a kérdésről, és üdvözlöm e megállapodás részletekbe menő alapos ellenőrzését.

Azonban emlékeztetni fogom a Kongresszust arra, hogy az ember nem a barátaival köt ilyen egyezményt. Akkor tárgyaltunk fegyverzetellenőrzési megállapodásról a Szovjetunióval, amikor annak az országnak eltökélt szándéka volt, hogy elpusztítson minket. S azok a megállapodások végül biztonságosabbá tettek minket.

Biztos vagyok abban, hogy ez a megállapodás megfelel az Egyesült Államok és szövetségeseink nemzetbiztonsági érdekeinek. Ezért meg fogok vétózni minden olyan törvényt, amely meggátolja e megállapodás sikeres végrehajtását.

Nem kell elfogadnunk a konfliktusok elkerülhetetlen spirálját. S pláne nem kell keresnünk azt. Pontosan azért, mert oly magasak a tétek, ez nem a politizálás vagy a színjáték ideje. A washingtoni kemény beszéd nem oldja meg a problémákat. Makacs diplomácia, a világ vezető hatalmait egyesítő vezető szerep hatékonyabb módot biztosítanak arra, hogy meggyőződjünk róla, Irán nem akar nukleáris fegyvert.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ez a megállapodás megoldja majd minden nézeteltérésünket Iránnal. Osztjuk sok közel-keleti barátunk – köztük Izrael és az öböl-menti országok – aggodalmát afölött, hogy Irán támogatja a terrorizmust és szatellitszervezeteket használ a régió destabilizálása érdekében. De pontosan ezért tesszük meg ezt a lépést – mert egy nukleáris fegyverekkel bíró Irán sokkal destabilizálóbb és veszélyesebb lenne a barátainkra és a világra nézve.

Mindeközben fenn fogjuk tartani saját szankcióinkat, melyeket Irán a terrorizmusnak nyújtott támogatása, ballisztikus rakétaprogramja, és az emberi jogokat sértő gyakorlata miatt hoztunk. Tovább folytatjuk Izrael biztonsága érdekében tett példa nélküli erőfeszítéseinket, melyek túlmennek azon, amit bármely amerikai adminisztráció valaha is tett. Valamint tovább folytatjuk a Camp Davidben megkezdett munkát, melynek célja, hogy magasabb szintre emelje partnerségünket az Öböl-menti államokkal az Irán vagy az IÁ-hoz hasonló terrorista csoportok által jelentett fenyegetettségek elleni védekezőképességeik megerősítése érdekében.

Hiszem azonban, hogy tovább kell tesztelnünk azt, hogy ez a régió, mely oly sok szenvedést és oly sok vérontást látott, el tud-e mozdulni egy más irányba.

Újra és újra világossá tettem az iráni népnek, hogy mindig nyitottak leszünk a közös érdekek és közös tisztelet alapján álló tárgyalásokra. Valós különbségek vannak köztünk, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzeteink közötti nehéz történelmi örökséget. De ezt megváltoztathatjuk. Az erőszak és a merev ideológiák útja, a szomszédok megtámadásával való fenyegetésre és Izrael elpusztítására épített külpolitika – ez zsákutca. Egy másfajta út, a tolerancia és a konfliktusok békés feloldásának útja, vezet a globális gazdaságba való jobb integrálódás, a nemzetközi közösséggel való további tárgyalások, és az iráni nép boldogulása és gyarapodása irányába.

Ez a megállapodás lehetőséget kínál az ebbe az irányba való elmozdulásra. Ezt a lehetőséget meg kell ragadnunk.

Hosszú utat tettünk meg, míg idáig elértünk – évtizedekig tartó iráni nukleáris program, sokévnyi szankciók, és több hónapos intenzív tárgyalás. Szeretném ma megköszönni a Kongresszus mindazon tagjainak mindkét pártban, akik segítettek az oly hatásosnak bizonyult szankciók életbe léptetésében, és szeretném megköszönni a többi országnak is, akik csatlakoztak hozzánk eme erőfeszítésben.

Szeretném megköszönni a tárgyalásban résztvevő partnereinknek is – az Egyesült Királyságnak, Franciaországnak, Németországnak, Oroszországnak, Kínának, valamint az Európai Uniónak – egységünket ezen erőfeszítésben, amely megmutatta, hogy világ figyelemre méltó eredményeket érhet el, ha közösek az elképzeléseink a konfliktusok békés kezelésére. Megmutattuk, mit tudunk elérni, amikor nem húzunk széjjel.

Végül szeretnék köszönetet mondani az amerikai tárgyaló csapatnak. Szakértői csapat – melynek tagja volt Ernie Moniz energiaügyi miniszter is — dolgozott hetekig folyamatosan ezen. Külön szeretném megköszönni John Kerry külügyminiszterünknek, aki több mint négy évtizeddel ezelőtt kezdte szolgálni ezt az országot, amikor felvette egyenruhánkat és elment a háborúba. Most az erős, elveket követő amerikai diplomácia iránti elkötelezettsége teszi ezt az országot biztonságosabbá.

A történelem megmutatta, hogy Amerikának nem csak erővel, hanem elveink által is kell vezetnie. Megmutatta, hogy nem akkor vagyunk erősebbek, amikor egyedül vagyunk, hanem amikor egységbe kovácsoljuk a világot. A mai bejelentés egy újabb fejezetet jelent e törekvésben egy biztonságosabb és segítőkészebb és reménytelibb világ érdekében.

Köszönöm. Isten áldja Önöket. És Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat.

Forrás: Statement by the President on Iran |THE WHITE HOUSE | Office of the Press Secretary | July 15, 2015

 

 

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , | Comments Off

AZ ELNÖK A HÁZASSÁGI EGYENLŐSÉGGEL KAPCSOLATOS LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGI DÖNTÉSRŐL

A Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | Washington, D.C. | 2015. június 26.
AZ ELNÖK:
Jó reggelt! Nemzetünk azon a sziklaszilárd elven alapul, miszerint mindannyian egyenlőnek születtünk. Minden egyes generációnak az a feladata, hogy az alapító igék jelentését összehangolja a változó idők valóságával – ez a soha véget nem érő törekvés kell ahhoz, hogy minden egyes amerikai számára igaznak tűnhessenek azok a szavak .

Ezen az úton gyakran csak kis lépésekben lép fel haladás, néha két lépés előre, egy hátra, amit az elszánt polgárok kitartása mozgat. Azután vannak néha olyan napok is, mint ez a mai, amikor a lassú, állhatatos erőfeszítések villámcsapás-szerű hirtelenséggel elérik céljukat.

Ma reggel a Legfelsőbb Bíróság elfogadta, hogy az Alkotmány garantálja a házassági egyenlőséget. Ezzel megerősítették, hogy minden amerikai jogosult a törvény egyenlő védelmére, és hogy minden emberrel egyenlően kell bánni, függetlenül attól, hogy kicsoda vagy kit szeret.

Ez a döntés véget vet a jelenlegi szedett-vedett rendszernek.  Véget vet több százezer azonos nemű pár bizonytalanságának, akik nem tudják, hogy az egyik államban érvényesnek tekintett házasságuk törvényes marad-e, ha úgy döntenek, hogy egy másik államba költöznek, vagy akár csak látogatnak. Ez a határozat erősebbé teszi minden közösségünket, mivel e nagyszerű ország bármely pontján biztosítja a házasság méltóságát minden azonos nemű, szerető párnak.

A második beiktatási beszédemben azt mondtam, hogy ha igazán egyenlőnek teremtettünk, akkor bizonyára egymás iránt érzett szerelmünknek is ugyanígy egyenlőnek kell lennie. Jóleső érzés, hogy e döntéssel ez az alapelv is törvénnyé vált.

A döntés győzelmet jelent Jim Obergefellnek és a többi felperesnek. Győzelem a meleg és leszbikus pároknak, akik oly sokáig harcoltak alapvető polgári jogaikért. Győzelem a gyerekeiknek is, akiknek a családja immár egyenrangúnak számít bármely más családdal. Győzelem a szövetségeseiknek és a barátaiknak, akik éveket, évtizedeket dolgoztak ezért a változásért.

És a rendelkezés győzelem Amerikának is.  A döntés megerősíti azt, amit amerikaiak milliói már a szívükben hisznek: ha minden amerikaival egyenlőként bánnak, mindannyian szabadabbak vagyunk.

Kormányzásomat ez az elképzelés vezérelte. Ezért hagytunk fel az úgynevezett a házasság védelméről szóló törvény védelmével, és ezért örültünk, amikor a Bíróság végre célba vette e diszkriminatív törvény egyik központi elemét. Ezért vetettünk véget a „ne kérdezdne mondd el” szabálynak. Azzal, hogy a teljes körű családi támogatásokat kiterjesztettük a szövetségi alkalmazottakra és házastársaikra, valamint a kórházi látogatás jogát kiterjesztettük az LMBT betegekre és szeretteikre, olyan lépéseket tettünk az amerikai LMBT közösség egyenlőségéért, amilyenek nem sokkal ezelőtt elképzelhetetlenek lettek volna.

Tudom, hogy sok LMBT testvérünk számára túl lassúnak tűnhetett ez a változás. De sok más kérdéshez képes Amerika ebben igen gyorsan váltott. Tudom, hogy sok jóakaratú amerikai továbbra is sokféleképpen vélekedik erről a kérdésről. Az ellenzői sok esetben őszinte és mélyen gyökerező meggyőződésükre alapoznak. Nekünk, akik örömmel üdvözöljük e mai hírt, szem előtt kell tartanunk, hogy vannak más vélemények is, és tekintettel kell lennünk a vallásszabadság iránti mélységes elkötelezettségünkre. A mai nap azonban azt a reményt kelti, hogy sok ügyben, amelyekkel sokszor fájdalmasan birkózunk, igazi változás állhat be. A szívekben is és a fejekben is beállhat a változás. Azok pedig, akik ilyen messzire jutottak az egyenlőség felé vezető úton, felelősek azért, hogy visszanyúljanak és másokat is segítsenek a csatlakozásban. Mivel nézetkülönbségeink ellenére is egy nép vagyunk; együtt erősebbek, mint magunkban valaha lehetnénk!  Mindig ez volt a mi történetünk.

Nagy nép vagyunk, hatalmas és sokféle; egy nemzet népe különféle hátterekkel, hitekkel, különböző tapasztalatokkal és történetekkel, de amit összefűz az a közös eszmény, hogy nem számít, ki vagy, hogy nézel ki, honnan indultál, hogyan és kit szeretsz, Amerika az a hely, ahol saját sorsod kovácsa lehetsz.

Olyan nép vagyunk, amely hisz abban, hogy minden gyermeknek joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogsághoz.

Oly sokat kell tennünk még azért, hogy minden amerikai megkaphassa mindazt, amit Amerika adhat. Ma viszont kétségtelenül kimondhatjuk, hogy uniónkat egy kicsit tökéletesebbé tettük.

Ez a Legfelsőbb Bíróság döntésének a következménye, de – ami még inkább fontos -, több millió ember évtizedeken át folytatott, számtalan apró tettének eredménye is, akik kiálltak, nyíltan beszéltek magukról, és beszéltek a szüleikkel, akik fenntartások nélkül szeretik a gyerekeiket. Emberek, akik hajlandóak voltak elviselni a megfélemlítést és a gúnyolódást, erősek maradtak, megtanultak hinni magukban, s abban, hogy kik is ők, és lassan egy egész országot ráébresztettek, hogy a szerelem az szerelem.

Milyen rendkívüli teljesítmény! Mennyire igazolja azt a gondolatot, hogy a hétköznapi emberek is kivételes teljesítményekre képesek. Mennyire emlékeztet Bobby Kennedy  egykori szavaira, miszerint az apró cselekedetek olyanok, mint a csendes tóba dobott kavicsok: nyomukban a remény hullámai, mint a vízgyűrűk, tovafutnak és megváltoztatják a világot.

Az a számtalan, gyakran névtelen hős – megérdemlik a köszönetet. Legyenek nagyon büszkék! Legyen büszke Amerika!

Köszönöm. (Taps)
Forrás: REMARKS BY THE PRESIDENT ON THE SUPREME COURT DECISION ON MARRIAGE EQUALITY| THE WHITE HOUSE | Office of the Press Secretary | June 26, 2015

 

Posted in Society & Values | Tagged , , , , | Comments Off

A DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK HELYREÁLLÍTÁSA KUBÁVAL – ELNÖKI NYILATKOZAT

A Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | Washington, D.C. | 2015. július 1.

AZ ELNÖK: Jó reggelt mindenkinek! Kérem, üljenek le.

Több mint 54 évvel ezelőtt, a hidegháború csúcsán az Egyesült Államok bezárta havannai követségét. Ma bejelenthetem, hogy az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy hivatalosan helyreállítja diplomáciai kapcsolatait a Kubai Köztársasággal, és mindkét ország ismét megnyitja nagykövetségét a másik országban. Ez történelmi előrelépést jelent abban, hogy normalizáljuk kapcsolatainkat a kubai kormánnyal és a kubai néppel, és új fejezet nyissunk szomszédainkkal itt az amerikai kontinensen.

Amikor az Egyesült Államok 1961-ben bezárt minden zsalut a követség épületén, szerintem senki nem gondolta, hogy több mint egy fél évszázad múlva nyitja ki újra azokat. Végtére is országainkat csupán 90 mérföld választja el egymástól, népeinket pedig mély családi és baráti kötelékek fűzik össze. A két kormány között azonban nagyon is valóságos, igen súlyos különbségek voltak, s néha elkövetjük azt a hibát, hogy leragadunk valamilyen cselekvési mód mellett.

Az Egyesült Államok tekintetében ez annyit jelentett, hogy egy nem működő politikához ragaszkodtunk. Ahelyett, hogy a demokráciát és a kubai emberek esélyeit támogattuk volna, Kuba elszigetelésére törekedtünk, s ez—a jó szándék dacára—fokozatosan éppen ellenkező hatást ért el: bebetonozta a status quot, s az Egyesült Államokat elszigetelte szomszédaitól e féltekén. A mai nappal jegyzett előrelépés ismételten azt bizonyítja, hogy nem kell a múlt börtönében maradnunk. Ha valami nem működik, meg tudjuk—és meg is fogjuk—változtatni!

A múlt decemberben bejelentettem, hogy az Egyesült Államok és Kuba úgy határoztak, hogy lépéseket tesznek kapcsolatunk normalizálása érdekében. Ennek keretében Raul Castro elnök és én arra utasítottuk a stábjainkat, hogy tárgyaljanak követségeink újbóli megnyitásáról. Külügyminisztériumunk azóta keményen dolgozott kubai partnereivel e cél elérésén. A nyár folyamán pedig Kerry külügyminiszter hivatalosan Havannába utazik, hogy követségünkre büszkén újból felhúzza az amerikai zászlót.

És ez nem pusztán szimbolikus. E változás következtében lényegesen bővíthetjük kapcsolatainkat a kubai néppel. Nagyobb létszámú személyzet lesz a nagykövetségünkön, s olyan diplomatáink lesznek, akik sokrétű kapcsolatokat képesek teremteni az egész szigeten a kubai kormánnyal, a civil társadalommal és a jobb életre vágyó kubai átlagemberekkel.

A közös érdekek tekintetében, mint a terror- és katasztrófaelhárítás, valamint a fejlesztés, keressük majd a Kubával való együttműködés új lehetőségeit. Azt is egyértelművé tettem, hogy továbbra is igen súlyos különbségek lesznek közöttünk, többek között abban, hogy Amerika kitartóan támogatja az egyetemes értékeket, például a véleménynyilvánítás, a gyülekezés, valamint az információhoz való hozzáférés szabadságát. És habozás nélkül szót emelünk majd az értékeinknek ellentmondó cselekedetek láttán.

Ugyanakkor szilárd meggyőződésem, hogy Amerika a kapcsolatok erősítésén keresztül támogathatja legjobban az értékeinket. Ezért már lépéseket tettünk az Egyesült Államok és Kuba közötti utazás, valamint az emberek közötti kapcsolatok és a kereskedelmi kapcsolatok megkönnyítésére, s ezt tovább fogjuk folytatni.

December óta azt látjuk, hogy óriási lelkesedés fogadja ezt az újfajta hozzáállást. Az amerikai kontinens vezetői támogatásukat fejezték megváltozott politikánk iránt; épp tegnap hallhatták ezt Dilma Rousseff brazil elnöktől. A közvélemény-kutatások szerint mindkét országban igen erős a támogatottsága. Egy kubai azt mondta, hogy erre készült egész életében. Egy másik szerint ez olyan, mint egy nagy adag oxigén. Egy kubai tanár egyszerűen ennyit mondott: „Szomszédok vagyunk. Most barátok is lehetünk.”

Az itteni iskolák és egyetemek kubai partnereket akarnak. S mindenekelőtt vannak olyan amerikaiak, akik szeretnék megismerni déli szomszédaikat. És ezeken a kapcsolatokon keresztül a kubaiaknak is segíthetünk jobbá tenni saját sorsukat. Egy kubai-amerikai várakozással tekint az elé, hogy egyesítsék családjaikat, és megnyíljanak a kommunikációs csatornák. Egy másik kertelés nélkül ennyit mondott: „Kuba jövőjét nem lehet túszként tartani a múltban történtek miatt”.

És éppen erről van szó: a múlt és a jövő közötti választásról.

Az amerikaiak és a kubaiak egyaránt készek továbblépni. Szerintem itt az ideje, hogy a Kongresszus is így tegyen. Felszólítottam a Kongresszust arra, hogy tegyen lépéseket az embargó megszüntetésére, ami miatt az amerikaiak nem utazhatnak Kubába, és nem folytathatnak ott üzleti tevékenységet. Mindkét párt tagjai között vannak olyanok, akik már hozzáláttak ehhez. Végtére is Washington miért állna saját embereink útjába? Igen, vannak, akik visszafordítanák az időt, és kettőzött erővel folytatnák az elszigetelés politikáját. De már igen régen rájöttünk, hogy ez a hozzáállás nem működik. Ötven éve nem működik! Kizárja Amerikát Kuba jövőjéből, s még rosszabbá teszi a kubaiak életét.

Ezért arra kérem a Kongresszust, hogy hallgasson a kubai népre. Hallgasson az amerikai népre. Hallgasson egy büszke kubai-amerikai, Carlos Gutierrez szavaira, aki nemrégiben így kelt ki a múltbéli politika ellen: „Kiváncsi vagyok, hogy a kubaiak, akiknek a legalapvetőbb fogyasztási cikkekért órákig kell sorba állniuk a forró havannai napsütésben, úgy érzik-e, hogy ez a hozzállás hasznos a számukra.”

Természetesen senki sem gondolja, hogy Kuba egyik napról a másikra megváltozik. De hiszem, hogy az amerikaiakkal—a nagykövetségen, a vállalkozásokon, és legfőképpen az embereken keresztül–kialakuló kapcsolatok adnak leginkább alkalmat arra, hogy előmozdíthassuk a demokrácia és az emberi jogok ügyét. Amerika újra és újra bebizonyítja, hogy a világban elfoglalt vezető szerepünk része az is, hogy képesek vagyunk a változásra. Ez inspirálja a világot arra, hogy valami jobbat akarjon.

Egy évvel ezelőtt lehetetlennek tűnt volna, hogy az Egyesült Államok újból felvonja a zászlót, a csillagos-sávos lobogónkat havannai követségünkre. Hát ez a változás!

Születésem évében, 1961 januárjában, amikor Eisenhower elnök bejelentette a Kubával való kapcsolataink megszüntetését, ezt mondta: „Reményem és meggyőződésem szerint „a nem túl távoli jövőben lehetséges lesz, hogy történelmi barátságunk ismét minden téren rávetüljön normális kapcsolatainkra”. Nos, eltartott egy darabig, de szerintem most itt az idő. És egy jobb jövő áll előttünk.

Nagyon köszönöm! És nagyon köszönöm csapatom azon tagjainak, akik szorgalmasan dolgoztak azon, hogy ez megtörténhessen. Ők is itt vannak. Nem mindig kapnak elismerést. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Jó munka volt!

Forrás: Statement by the President on the Re-Establishment of Diplomatic Relations with Cuba

Posted in Foreign Policy, Uncategorized | Tagged , , | Comments Off

MICHAEL FROMAN NAGYKÖVET NYILATKOZATA A TPA, AZ AGOA ÉS A PREFERENCIACSOMAG KONGRESSZUSI ELFOGADÁSÁRÓL

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselője | 2015. június 25.

Ezen a héten mérföldkő-jelentőségű előrelépés történt az Elnök kereskedelmi tervei terén. A Kongresszus kétpárti döntéssel olyan jogszabályokat fogadott el, amelyek magasra teszik a kereskedelmi tárgyalások mércéjét, fenntartható gazdasági fejlődésre serkentenek, képzést biztosítanak az amerikai munkásoknak, és az amerikai gyártók érdekében jobban betartatják a kereskedelmi törvényeinket. E kezdeményezések mindegyike fontos szerepet játszik abban, hogy a kereskedelem révén új lehetőségeket tárhassunk fel az amerikai középosztály előtt, külföldön pedig megszilárdíthassuk vezető szerepünket.

A TPA-val (a kereskedelem ösztönzésére szóló felhatalmazás/Trade Promotion Authority) a Kongresszus világossá tette, hogy a színvonalas kereskedelmi megállapodások terén mit vár el tőlünk. Ezzel az útmutatással a Kongresszus gyakorlatilag tárgyalásaink folytatására utasított minket.

Preferencia-programjaink, az AGOA, a GSP és a HOPE nem csak külföldön segítik a fenntartható és inkluzív fejlődést, de a „Made-in-America” termékek export-piacának serkentésével itthon is jó munkahelyeket támogatnak.

Az afrikai növekedéssel és lehetőségekkel kapcsolatos AGOA (African Growth and Opportunity Act) tizenöt év óta az Afrikával folytatott kereskedelmi kapcsolataink sarokköve. A program fejlesztése és újabb tíz évre–történetének eddigi leghosszabb időszakára– szóló meghosszabbítása jó kormányzásra, valamint a növekedést és fejlesztést serkentő politikára ösztönöz majd–a munka- és emberi jogokat is beleértve; egyúttal pedig az afrikai gyártók, az amerikai vásárlók és a befektetők számára megteremti az igen fontos biztonságot.

A 2013 júliusában lejárt Általános Preferencia Rendszer (Generalized System of Preferences/GSP) program megújítása a fejlődő világ gazdasági növekedését segíti majd azzal, hogy vámmentessé teszi a fejlődő országokból, köztük a világ néhány legszegényebb országából származó termékek széles skáláját. A GSP is támogatja majd az amerikai munkahelyeket, segít megőrizni az amerikai gyártók versenyképességét, s előnyös lesz az amerikai családoknak is, mert sok fogyasztási cikk ára csökkeni fog.

A partnerségi ösztönzésen alapuló haiti esélyprogram (Haitian Hemispheric Opportunity through Partnership Encouragement/HOPE) munkahelyek ezreit támogatja Haiti textil- és ruhaiparában, s egyúttal jelentős védelmet nyújt a munkásoknak. A program minél előbbi kiterjesztése kellő stabilitást és folytonosságot biztosít majd ahhoz, hogy a vállalatok továbbra is invesztáljanak Haiti jövőjébe.

A kereskedelmi kívánalmakhoz való alkalmazkodás terén nyújtott támogatás (Trade Adjustment Assistance) alapvető munkahelyi képzéssel és egyéb, munkával kapcsolatos közreműködéssel biztosítja, hogy a 21. század globális gazdaságában az amerikai munkások rendelkezzenek a sikerességhez szükséges eszközökkel. Arra is számítok, hogy a közeli napokban a Kongresszus olyan kereskedelmi végrehajtási jogszabályokat véglegesít és fogad el, amelyek hatékony lehetőségeket kínálnak az amerikai üzletekre és az amerikai munkásokra nézve káros, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni fellépéshez.

E csomaggal a kezünkben továbbléphetünk a történelem eddigi legambiciózusabb, legszínvonalasabb kereskedelmi tervével, piacokat nyithatunk és kiegyenlíthetjük a játékteret, hogy az amerikai munkások és a kisvállalkozások sikeresen versenyezhessenek, és úgy alakíthatjuk a jövő globális gazdaságát, hogy az egyaránt tükrözze az érdekeinket és értékeinket.

Forrás: Statement by Ambassador Michael Froman on Congressional Passage of  TPA, AGOA, and Preference Package | United States Trade Representative | June 25, 2015



 

Posted in Economic Issues, Foreign Policy | Tagged , , , , , , , , | Comments Off

AZ ELNÖK NYILATKOZATA

A Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | 2015. június 25.

Üdvözlöm a Demokratákat és Republikánusokat, akik azért gyűltek össze a Kongresszusban, hogy az Egyesült Államoknak lehetőséget adjanak arra, hogy a szabad és tisztességes kereskedelemmel kapcsolatban jelentős és színvonalas megegyezésekről tárgyalhasson, amelyek védik az amerikai dolgozókat, és verseny-lehetőséget biztosítanak a vállalkozásainknak. A Kongresszus kétpárti többséggel azt is megszavazta, hogy minden évben amerikai dolgozók ezreire terjesszék ki a létfontosságú támogatást, valamint erősítsék meg a szubszaharai Afrika és az Egyesült Államok közötti gazdasági kapcsolatokat. Természetesen még mindig sokat kell tennünk a munkavállalóinkért, ezért továbbra is olyan nagyszabású kereskedelmi jogszabályok megszavazására buzdítom a Kongresszust, amelyek segítenek abban, hogy szigorúan felléphessünk a szabályok ellen vétő országokkal szemben. De az e heti szavazatok a keményen dolgozó amerikai családok számára is igen fontos győzelmet jelentenek.

Elnökként azzal töltöttem az elmúlt hat és fél évet, hogy gazdaságunk növekedéséért és a középosztály megerősítéséért harcoltam, s ez máig kiemelt prioritás a számomra. Véleményem szerint gondoskodnunk kell arról, hogy a globális gazdaság szabályait olyan országok írják, mint az Egyesült Államok, és nem olyanok, mint Kína. Több jó munkahelyet kell támogatnunk, amelyek jól jövedelmeznek. Ki kell egyenlítenünk a játékteret, hogy dolgozóink eséllyel versenyezzenek és nyerjenek. Ez az, amiben az új jogszabályok segíteni fognak nekünk, és várom, hogy aláírásommal törvénybe iktathassam e kétpárti javaslatokat, amint azok az asztalomra kerülnek.

Forrás: Statement by the President |The White House | Office of the Press Secretary | June 25, 2015

Further Reading:

Trade Promotion Authority (TPA) and the Role of Congress in Trade Policy. Ian F. Fergusson, Specialist in International Trade and Finance. Congressional Research Service Report, June 15, 2015

Jobs Supported by Export Destination 2014Jobs Supported by Export Destination 2014. Elizabeth Schaefer and Chris Rasmussen | Office of Trade and Economic Analysis | International Trade Administration | Department of Commerce

 

Posted in Economic Issues, Foreign Policy | Tagged , , , , , , , | Comments Off

A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ AMERIKAIAKRA VONATKOZÓ TÖRVÉNY (ADA): HUSZONÖT ÉV, AMELY MEGVÁLTOZTATTA AMERIKÁT ÉS INSPIRÁLTA A VILÁGOT

Az Amerikai Külügyminisztérium tájékoztatója | 2015. június 12.

ADA tájékoztató

Letölthető pdf

„Életem egyik legbüszkébb napja volt, amikor az Egyesült Államok szenátoraként megszavaztam a fogyatékossággal élő amerikaiakra vonatkozó törvényt. Tudtuk, hogy nagy változásokat hoz Amerikában. Csak később érzékeltük, hogy az ADA nemzetközi téren is mennyire fontossá vált.”

John Kerry külügyminiszter

A fogyatékossággal élő amerikaiakra vonatkozó Americans with Disabilities Act (ADA) olyan polgárjogi törvény, amely a közélet minden területén megtiltja a fogyatékossággal élő személyek hátrányos megkülönböztetését, és támogatja, hogy számukra is hozzáférhetőek legyenek a nagyközönség számára elérhető munkahelyek, iskolák és közlekedési lehetőségek. Világviszonylatban az ADA az első olyan átfogó törvény, amely egyenlő jogokat biztosít a fogyatékossággal élő személyeknek.

Küzdelem a fogyatékossággal élők jogaiért

Az ADA bizonyítja, hogy a civil társadalom létfontosságú szerepet játszik az amerikai demokráciában: az állampolgári aktivizmus olyan jogalkotásra serkentett, amely idővel tartós változáshoz vezetett. Az 1960-as évek polgárjogi tapasztalataira alapozva a fogyatékossággal élők jogainak szószólói az 1970-es években hosszú, nehéz harcot indítottak az esélyegyenlőségért, s emlékeztették Amerikát arra, hogy a hagyományaink értelmében mindenkit megillető jogegyenlőség egyúttal azonos hozzáférési lehetőségeket is követel mindenki számára. 1990. július 26-án több mint 3000 ember gyűlt össze a Fehér Ház déli gyepén, hogy tanúi lehessenek, amint George H.W. Bush elnök aláírja az ADA-t. Az Egyesült Államok történelmében még sohasem fordult elő, hogy egy törvényjavaslat ilyen hatalmas közönség szeme láttára vált volna törvénnyé.

„Most felemelem a tollamat, hogy aláírjam ezt a fogyatékossággal élő amerikaiakra vonatkozó törvényt és azt mondjam: hadd omoljon le végre a kirekesztés szégyenletes fala!”

–George H.W. Bush elnök

Nemzetközi hatásai

Az ADA arra inspirálta a világot, hogy az egyenlőség és az esélyek szemszögéből tekintsenek a fogyatékossággal élő személyek ügyére. Röviddel az elfogadása után világszerte más kormányok is hozzáláttak, hogy megfogalmazzák és érvénybe léptessék a fogyatékossággal élő polgáraik jogait és esélyeit biztosító törvényeiket.

Az ADA hatására olyan nemzetközi szervezetek, mint az Amerikai Államok Szervezete (OAS) és az Európai Unió is lépéseket tettek a fogyatékossággal élők hátrányos megkülönböztetése ellen. A fogyatékossággal élők jogaival foglalkozó első nemzetközi egyezmény, a Convention on the Rights of Persons with Disabilities is azon alapul, ahogyan az ADA definiálta a fogyatékosság fogalmát, és ahogyan lefektette a fogyatékossággal élő személyek jogát az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a közlekedéshez, valamint a közterületekhez és nyilvános helyekhez való akadálytalan hozzáféréshez. Bár az Egyesült Államok még nem ratifikálta a szerződést, Obama elnök és Kerry külügyminiszter teljes mértékben támogatják a ratifikálását.

„Azonos esélyű hozzáférés – a tanteremhez, a munkahelyhez, és az odajutáshoz szükséges közlekedéshez. Esélyegyenlőség – a választásunk szerinti teljes és független élethez. Másoktól való függés helyett függetlenség. Minderről szól az ADA.”

Barack Obama elnök

Amerikai értékek és a fogyatékosság kérdését is felölelő diplomácia

E téren a fogyatékossággal élők nemzetközi jogaival foglalkozó speciális külügyminiszteri tanácsadó (Secretary’s Special Advisor for International Disability Rights) vezeti a munkánkat világszerte. Többéves projekteket indítottunk idén Örményországban, Kenyában, Mexikóban és Vietnamban. Az Egyesült Államok diplomáciai képviseletei, a legnagyobb követségektől a legkisebb konzulátusokig, igyekeznek bemutatni Amerika élenjáró emberjogi vívmányait, többek között a fogyatékossággal élő személyek jogait. A Külügyminisztérium a világ minden részét felölelő programokkal támogatja ezeket az erőfeszítéseket. Az Americans with Disabilities Act 25. évfordulója egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy világszerte támogassuk a fogyatékossággal élő személyek jogaiért folyó erőfeszítéseket, és e téren megerősítsük Amerika történelmi vezető szerepét.

Forrás: The Americans With Disabilities Act: Twenty-Five Years of Changing America and Inspiring the World | Fact Sheet | BUREAU OF PUBLIC AFFAIRS | June 12, 2015

 

Posted in Society & Values, Uncategorized | Tagged , , , | Comments Off

SAMANTHA POWER BESZÉDE A KIJEVI OKTÓBER PALOTÁBAN

Samantha Power nagykövet az Egyesült Államok állandó képviselője az ENSZ-ben. Alábbi beszéde 2015. június 11-én hangzott el.

Dobri gyeny. Nagyon köszönöm, hogy itt vannak.

Ahogy Tamilla is mondta, az ENSZ-ben én képviselem az Egyesült Államokat. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa, ez a nemzetközi béke és biztonság elleni fenyegetésekkel foglalkozó testület harmincháromszor ült össze az ukrajnai válság ügyében 2014 februárja óta, amikor Oroszország első kicsi zöld emberei először tűntek föl a Krím-félszigeten – lényegesen többször, mint az adott időszak bármely más válságával kapcsolatban.

Azért is jó, hogy a BT ilyen mértékben odafigyel Ukrajnára, mert így alkalmam nyílik arra, hogy az Egyesült Államok nevében előterjeszthetem az orosz agresszióra, ködösítésre és leplezetlen hazugságokra vonatkozó, sokasodó bizonyítékokat.  Avagy, ahogy a BT múlt heti rendkívüli ülésén a Marinka elleni orosz és szeparatista támadással kapcsolatban mondtam Oroszország képviselőjének, Kijev szülöttét, Mihail Bulgakovot idézve: „A nyelv titkolhatja az igazságot, de a szemek soha!” És az Önök országa ellen intézett orosz destabilizáló tevékenység tekintetében Amerika világosan lát.

A Moszkva-gerjesztette válság során az Egyesült Államok üzenete, valamint Obama elnök és a világ más vezetőinek üzenete, mint azt a múlt héten a G7-csúcson elmondott beszédeik mutatták, egy percre sem változott: amennyiben Oroszország továbbra is semmibe veszi Ukrajna szuverenitását és területi integritását, s amennyiben továbbra is megszegi a nemzetközi béke és biztonság alapjait jelentő szabályokat, akkor az Egyesült Államok egyre magasabbra fogja emelni ennek Oroszországot érintő költségeit. És változatlanul ugyanerre fogunk buzdítani más országokat is, emlékeztetve őket arra, hogy az orosz agresszióval kapcsolatos hallgatás vagy tétlenség nem lecsillapítja, hanem felbátorítja Moszkvát.

Ámde van valami, ami ennél is fontosabb, és gyakorta elsikkad, amikor nemzetközi megbeszéléseket folytatunk arról, hogy Oroszország hogyan akarja Ukrajnára kényszeríteni az akaratát. Mégpedig Önök, az ukrajnaiak, valamint az Önök joga ahhoz, hogy saját sorsuk kovácsai lehessenek.

Túlságosan gyakran beszélnek úgy a jelenlegi ukrajnai eseményekről, hogy Önöket kihagyják belőle. Ez a Kelet és a Nyugat szembenállása. Az Eurázsiai Unió és az Európai Unió szembenállása. Oroszország az EU ellen, avagy Oroszország az Egyesült Államok ellen. Ilyen tálalásban az ukrán népnek — és ez a jobbik eset — valamelyik oldalt kell választania. A legrosszabb esetben ki is jelölik az Önök számára, hogy melyik oldalra álljanak.

Minden ukrán tudja, hogy az ilyesfajta dinamika — hogy Ukrajna történtéből kihagyják az ukránokat — nem csupán a jelenlegi események sajátossága. Ugyanez mondható el az Önök történelmének hosszú szakaszairól is.

A jelenlegi válsággal kapcsolatos ilyetén gondolkodás iróniája az, hogy teljességgel szemben áll a Majdan szellemiségével, amelynek lényege az volt — és most is az — hogy az ország jövőjét tekintve ismét Önöké legyen a vezető szerep; kapjanak újra hangot, amit korrupt politikusok, oligarchák és idegen hatalmak oly sokszor hagytak figyelmen kívül. Avagy a Majdan tüntetések egyik híres szlogenje szerint: Ukrajna mindenek felett!

[taps]

Ma tehát az Önök bátor küzdelméhez szeretnék hozzászólni, hogy ismét hangot kapjanak — először is miért hozta ki a Majdanra az embereket; az ijesztő akadályok ellenére hogyan folyik ma is; s mit kell tenni azért, hogy sikerrel járjon, s Önök építhessék azt a szuverén és demokratikus Ukrajnát, amelyre vágynak, s amelyet megérdemelnek.

Hadd kezdjem azzal, hogy tudomásunk szerint elsősorban mi hozta az embereket a Majdan térre.

Mindannyian jó néhány mítoszt hallottunk már erről. A Janukovics-kormány és akkori orosz támogatói szerint a Majdan tüntetői a Nyugat bábjai voltak, és nem az „igazi” Ukrajnát képviselték. Egy még aljasabb variáció, amit Moszkva terjesztett a Janukovics bukása után, az, hogy az Euromajdant a nyugati hatalmak tervelték ki egy törvényesen megválasztott kormány megbuktatására.

A tények mást mutatnak. Mint Önök is emlékeznek rá, Janukovics, az akkori elnök önszántából hagyta el Kijevet, csupán órákkal az után, hogy az előrehozott választások és demokratikus reformok lehetőségét hordozó megegyezést írt alá az ellenzék vezetőivel. S csak Janukovics távozása után került sor arra, hogy a demokratikus módon megválasztott Rada 447 tagjából 328 — és 38 saját párttársa közül 36 — szavazata alapján megfosztották a hatalmától. Janukovics ekkor jó néhány napra eltűnt, majd — nem túl meglepő módon — Oroszországban tűnt fel ismét.

Ahogy az gyakran előfordul, ezek a mítoszok többet elárulnak a gyártóikról, mint az igazságról. A moszkvai mesének az volt a célja, hogy az ukránokat valóságos törekvéseikkel és követeléseikkel együtt azzal söpörje ki a Majdanról, hogy kívülállók gerjesztették a mozgalmat.

Azonban Önök tudják, mert átélték, és még mi, akik távolról figyeltük bátor kiállásukat, ugyancsak láttuk, hogy a Majdan Ukrajnában keletkezett. Az egyetemi hallgatók és az afgán háború veteránjainak Ukrajnájában. Az ukránul, oroszul és tatár nyelven beszélők Ukrajnájában. A keresztények, muzulmánok és zsidók Ukrajnájában.

Az Október Palota, ez az épület, ahol ma összegyűltünk, a tiltakozók menedékhelye volt. Az Euromajdan-tiltakozás során ezernél is többen aludtak itt minden éjszaka díszes szobáiban a klasszikus festmények alatt, a balett-stúdió padlóján, s még a hatalmas koncertzongora alatt is. Az épülethez vezető lépcsőkön a gazdák ajándékaként érkezett káposztafejek és egyéb zöldségek halmozódtak, amelyből hatalmas kádakban gőzölgő, forró levest főztek az „bábuskák”— az öregasszonyok a tiltakozóknak.

Az ukránok e színes keverékét az hozta össze, és azért tartottak ki a kegyetlenül hideg hónapok során és a Berkut ismétlődő támadásai ellenére, mert csalódottak voltak: a hatalmon lévők most is figyelmen kívül hagyták, amit mondtak; s mert úgy érezték, hogy a demokratikus modell központi iránytűje — miszerint a vezetők felelősséggel tartoznak a polgáraiknak—eltörött.

Az ukrán népnek jó oka volt rá, hogy elnyomottnak érezze magát, és ez sokkal súlyosabb volt annál, minthogy Janukovics hogyan dönt az európai Unióval való szövetkezés ügyében. Az érzés az ukrajnai élet gyakorlatilag minden arculatát átható, mély, rendszerszintű korrupcióban gyökerezett. A tiltakozások idején a Transparency International összeállításában szereplő 175 ország között Ukrajna a 144. volt, bármely európai országnál rosszabb. Janukovicsnak és a holdudvarának a fosztogatásai több-tízmilliárd dollárnyi adósságot hagytak az országra. Ukrajna Legfelsőbb Ügyészségének későbbi becslései szerint 2010 és 2014 között az ukrán tisztségviselők gyakorlatilag minden évben ellopták az ország teljes termelésének az egyötödét.

Évtizedek alatt kiépült a korrupció, az átláthatóság hiánya, a hatalom pedig néhány oligarcha és hatalombirtoló kezében koncentrálódott. A Szovjetunió idején egyszerűen nem léteztek olyan intézmények, amelyek a demokráciákban a visszaélések fontos fékjei, így például az erőteljes sajtó és a pártatlan igazságszolgáltatás.

A Majdan tehát nem csupán egy cinikus politikai döntést akart visszájára fordítani, avagy egyetlen kleptokrata kormányt megbuktatni. Inkább arról szólt, hogy feloszlassa az egész rendszert, amely egy emberöltő óta romlott döntéseket, működésképtelen intézményeket és korrupt vezetőket produkált — s egy olyat akart a helyébe léptetni, amely felelősséggel tartozik az ukrán népnek.

Nos, ha a 2013-as és 2014-es Majdan egy valóban demokratikus kormány iránti követelésről szólt, 2015 után és a továbbiakban az a feladat vár Önökre, hogy bevezessék az Ukrajna átalakulásához szükséges reformokat. A változás követelésétől át kell térni a tényleges változtatásra. Ez a második pontom: Önök még mindig a forradalomban élnek, s a valóra váltásához a lehető legnagyobb rugalmasságra, bölcsességre és együttérzésre lesz szükség.

A teljes átalakulás a korrupt rendszerből hasznot húzó jelentős érdekszféra miatt mindig igen nehéz feladatnak számított. És ez még az előtt volt, hogy az orosz csapatok megszállták a Krím-félszigetet, amit a Kreml először tagadott, azóta viszont elismert, s még az előtt, hogy az oroszok Ukrajna keleti részén megkezdték a szeparatisták kiképzését, felfegyverzését, pénzelését, s melléjük álltak a harcban, amit a Kreml változatlanul tagad. Az ukránoknak hirtelen két fronton kellett csatát vívniuk: belsőleg a korrupció és a működésképtelen intézmények, külsőleg pedig az országon kívülről érkező agresszió és destabilizáció ellen.

Mondanom sem kell, hogy ezek a küzdelmek milyen hatalmas terhet róttak Önökre. Érzik azon fiatal férfiak és nők, többek között családtagjaik és barátaik sorsán keresztül, akik önként vagy behívóval beálltak a hadseregbe. Ezek az emberek segíthetnének inkább az ország építésében, de az életüket kockáztatják azért, hogy hazájukat védelmezzék az orosz agresszió ellen. Tegnap két ukrán katona meghalt, 13 pedig megsebesült. Érzik azon keresztül is, ahogyan a válság befolyásolja a gazdaságukat — ahogyan a stabilitás hiánya miatt az ukrán üzleti vállalkozások nehezen tudnak külföldi befektetőket vonzani, az infláció súlyosbodik, a családok jövedelme pedig csökken. Érezhető abban is, hogy a megválasztott vezetőknek és a civil társadalom képviselőinek mennyi energiát kell fordítaniuk a konfliktus miatt beállt válság kezelésére, ahelyett, hogy az oktatás, az egészségügy és hasonló közszolgáltatások javításának szentelhetnék azt. Érződik a városok rejtett félelmében, például Harkivban, ahol a lakosokat többszörös bombatámadás érte. A legsúlyosabb az Euromajdan egyéves évfordulójára rendezett felvonuláson ölt meg négy embert, közöttük két tizenéves fiút.

A hatását a válságövezetben élők érzik a legközvetlenebbül. Az ENSZ szerint legalább 6350 ember, köztük 625 nő és gyermek halt meg az oroszok és a szeparatisták erőszakos tettei miatt, további 1460 ember eltűnt, 15.775-en megsebesültek. Az ENSZ szerint a halottak, eltűntek, sebesültek és a lakóhelyüket elhagyók száma valójában ennél magasabb lehet, mivel a szeparatisták ellenőrzése alatt álló területekhez igen korlátozott a hozzáférés.

Nos, úgy tűnik, hogy az orosz kormány azért tüzelte az agressziót, mert cinikus módon arra számított, hogy az új ukrán kormányt és a frissen megerősödött ukrán civil társadalmat annyira lefoglalja az ország katonai fenyegetettsége és annyira leterhelik a destabilizáció hatásai, hogy nem tudnak majd a Majdanon kitűzött célok megvalósítására koncentrálni. Moszkva elgondolása szerint amint a reformok megrekednek, Önök, ukránok csalódottak lesznek, mivel a csekély eredményekért túlságosan nagy áldozatok megtételére kérték Önöket. Előbb-utóbb feladják, és visszaadják a hatalmat egy másik Moszkva-barátnak. A zsarolás bejön. Jogos szuverenitásukat feláldozzák a nagyobb nyugalomért. Ez volt a tét!

A Kreml azonban igen rosszul számított: alábecsülte az Önök rugalmas alkalmazkodóképességét, s azon szándékukat, összefogjanak honfitársaik érdekében. És alábecsülte makacs elszántságukat is, amellyel működőképessé akarják tenni a hibás rendszert.

Hogy megértsük, mit is értünk az ukránok rugalmas alkalmazkodása alatt, vegyük az Avgyijivkában található kokszoló üzem munkásait. Ez Európa legnagyobb ilyen üzeme. Az Argyijivkában gyártják az ukrán acélgyárak fűtőanyagát, s ezekben a gyárakban ukránok ezrei dolgoznak. Ha a kohókat lezárják és lehűlnek, akkor megrepednek és széttörnek, tönkremegy az üzemek drága berendezése. Mint tudják, az üzem közel van ahhoz a választóvonalhoz, amelynek mentén az oroszok és az oroszbarát szeparatisták gyakran támadásokat indítanak, megsértve ezzel a minszki megegyezést. Mivel a munkások számára igen veszélyes a munkába illetve hazajárás, mintegy 2000 ember inkább azt vállalta, hogy az üzemben alszik.

A konfliktus kitörése óta az Argyijivkát több mint 200 rakéta és tüzérségi támadás érte, amelyek legalább 5 munkást megöltek és sokakat megsebesítettek. Május 24-én egyetlen orosz és a szeparatista támadás során 70 lövedék érte a gyárat. A munkásoknak azonban sikerült folyamatos üzemben tartani az üzemet, csak egy rövid időre függesztették fel a működését. Voltak olyan munkások, akik az aknatűz és a rakétatámadások idején is a helyükön maradtak. A gyár vezetője egy újságírónak elmondta, hogy milyen küszködéssel tudták fenntartani a munkát. Azt mondta: „Nem várhatunk holnapig! Nem várhatunk addig, amíg abbahagyják a lövöldözést! Várunk néhány percet, aztán tesszük a dolgunkat. Eloltjuk a tüzet, betömjük a repedéseket, kicseréljük az áramforrásokat. És meg nem állunk, amíg minden hiányosságot ki nem küszöbölünk.” Ez az elv — hogy nem lehet addig várni a tűzoltással és a repedések betömésével, amíg abbahagyják a lövöldözést — jellemezte az ukránok gondolkodását az egész konfliktus során.

Az ukrán szolidaritás megértéséhez vegyük azt a számtalan civil társadalmi csoportot, amelyek az orosz agresszió következtében kialakult súlyos humanitárius válság kezelésére jöttek sebtében létre.

Tegnap a Vosztok SOS-t látogattam meg — ez az egyik csoport, amely a lakóhelyükről elmenekülteket segítik Kijevben. A csoport megalakulását az indította el, hogy egy helyi üzletember befogadott néhány családot, akiknek el kellett menekülniük a Donbaszból. A néhány családból néhány tucat lett, akiket a Vosztok SOS segített fedélhez, s olyan alapvető szolgáltatásokhoz, mint iskola, orvosi ellátás és munka.

Egy anya elmesélte nekem, hogy hogyan halt meg a férje és a kétéves gyereke, amikor februárban egy orosz és szeparatista támadás során aknatámadás érte a Debalcev közelében fekvő otthonukat. Ő és az életben maradt 5 gyereke egy olyan kisbusszal menekült, amelynek a tetejét és az ajtóit kivitték az aknák — így, ezzel az autóval érkeztek végül Kijevbe. Bár tőle és más családoktól is szívszorító beszámolókat hallottam arról, hogy mit veszítettek, arról is beszéltek, hogy e város lakosai milyen megható együttérzéssel fordultak feléjük. Olyan emberekről, akik szükséget szenvedő honfitársaik láttán kitárták előttük az otthonaikat, az iskolákat és a szívüket — és örömmel fogadták őket.

A Kreml alábecsülte az Önök szándékát is arra, hogy véghezvigyék a Majdanon elkezdett folyamatot, azaz olyan rendszert építsenek ki, amely nem az oligarcháknak vagy Moszkvának, hanem Önöknek, az ukrán embereknek tartozik elszámolással. Az Önök elszántsága adja a kívánt reformok hajtóerejét. Ha röviden áttekintünk néhányat, meglátjuk, mennyire ígéretesek.

2014 októberében került sor az ukrán történelem legszabadabb és legtisztességesebb Rada választására. Az ukránoknak ekkor alkalma nyílt rá, hogy számos új tisztségviselőt — közöttük a Majdan-mozgalomban kulcsszerepet játszó újságírókat, emberi jogvédőket, és az átláthatóság szószólóit — szavazzanak hivatalba, akik most belülről segítik a reformtörekvéseket, míg Önök kívülről próbálnak nyomást gyakorolni azokra.

Az új parlamenti tagok — a civil társadalommal együtt — nagyobb átláthatóságra törekednek. Ez az első év, amikor a Rada minden tagja nyilvánosságra hozta a jövedelmét és a vagyoni helyzetét. A korrupció-ellenes bizottság az első, amelynek üléseiről élő közvetítésben számolnak be, s így az emberek valós időben követhetik a vizsgálatokat. Az Infrastrukturális Minisztérium és az Ökológiai és Természeti Erőforrások Minisztériuma megkezdte a szerződések, pályázatok és az odaítélt koncessziók online publikálását — eddig mindezek tökéletesen átláthatatlanok voltak, megkönnyítve a korrupt ügyleteket. A kormány pedig elfogadott egy állami műsorszolgáltatói törvényt, amely alapján egyetlen egységes, közpénzből működő és független országos hálózatot hoznak létre, s amelynek a felügyelő bizottságában többségben lesznek a civil társadalom képviselői.

A kormány kezdte lefaragni az oligarchák monopóliumait is. Gondoljunk az energiaszektorra. A kormány április 9-én elfogadott törvénye a masszív energetikai behemótot, a Naftogázt kívánja több külön cégre bontani, s meg kívánja erősíteni Ukrajna nemzeti energiaipari szabályozó hatóságát. A Legfőbb Ügyészség ugyanebben a hónapban pert indított kulcsfontosságú energiaipari vállalatok ellen, amelyeket mélyen áruk alatt adtak el a Janukovics érában.

E reformok leginkább azért haladnak, mert a civil társadalom, amely helyet akart a Majdan-téren, most már a politikai döntéshozatalokban is helyet követel magának, és folyamatos nyomást gyakorol a kormányra. Ezt példázza az un. újraélesztő reformcsomag: egy száznál több szószólóból, politikai szakértőből és újságíróból álló csoport nem csak havi értékelést készít arról, hogy a kormány mennyiben tesz eleget a reformokkal kapcsolatos kötelezettségeinek, de konkrét javaslatokat is tesz arra, hogy mit tegyen ennek érdekében. Egy másik példa a stopfake.org – egy önkéntes újságírók, tudományos kutatók és tényfeltárók által működtetett internetes oldal, amely leleplezi a sajtóban terjesztett hamis híreket és propagandát -, amint tette azt például tavaly, amikor felfedte, hogy egy számos orosz híroldalon terjesztett fotó, amely állítólag egy holttestekkel teli szlavjanszki halottasházat ábrázolt, valójában öt évvel korábban készült … Mexikóban.

A civil társadalom felől érkező nyomás eredménye az is, hogy kevésbé tolerálják a korrupciót. Vegyük pl. Olekszandr Jersov esetét, akit áprilisban neveztek ki a közlekedési rendőrség ideiglenes vezetőjévé – ezt a posztot korábban Harkivban töltötte be. Május 19-én a média arról tudósított, hogy Jersovnak háromemeletes, be nem jelentett villája van Kijevben, továbbá egy egész autóflottája, amely egyenként többszázezer dollár értékű kocsikból áll – mindez egy olyan fizetésből, amely tavaly hivatalosan 1500 dollár volt havonta. Néhány órával a hír kirobbanása után Jersov beadta a lemondását. Az elmúlt néhány hónap során ő volt a negyedik magas rangú rendőrtisztviselő, aki a szívós sajtótudósításoknak köszönhetően mondott le.

Természetesen még a reformfolyamat elején járunk. A szerény haladás minden egyes területére számos olyan jut, ahol sokkal több munkára van szükség, és ahol a beágyazódott hatalmasságok sikeresen hárítják a változásokat. A papíron kidolgozott reformok túl nagy része nem valósul meg a gyakorlatban. És senki sem tudja hitelt érdemlően állítani, hogy azokkal a hatalmas problémákkal, amelyeket ezek a reformok orvosolni céloznak – az oligarchák monopóliumai, az átláthatóság hiánya, a folytatódó korrupció – megfelelően foglalkoznak.  Lehet, hogy a nyilvánosság nyomására hivatala elhagyására kényszerült pár csaló tisztségviselő, de olyan még nem volt, hogy hatékony bírósági eljárás alá vonták volna őket. Az olyan súlyos bűncselekményekben folyó nyomozás, mint a Majdanon vagy az Odesszában történt erőszak, ólomlábakon halad, átláthatatlan, és súlyos hibáktól hemzseg – ami nem csupán a hozzáértésnek, hanem annak a szándéknak hiányára is utal, hogy felelősségre vonják a tetteseket.

Ezzel eljutottam harmadik, egyben utolsó pontomig, amely az, hogy mennyire fontos, hogy Önök, az ukránok, a reformfolyamat aktív részesei maradjanak. Mert bármennyire lassúnak is érzik a változások ütemét, bármennyire hatalmasnak érzik ellenlábasaikat és bármilyen mélyen gyökereznek is a nehézségek, az új szabályokon alapuló rendszer a felépítése soha nem azon fog múlni, amit az Önök kormánya tesz, hanem azon, amire Önök rászorítják, vagy amit Önök maguk tesznek.

Tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni – különösen akkor, amikor a család ellátása is egy küzdelem, mert a fizetések csökkennek, az árak pedig emelkednek; vagy amikor álmatlan éjszakákat töltenek áram nélkül a pincében a szüntelen aknatűz miatt. És tudom, hogy sokak számára az emberhez méltó életért folytatott mindennapos küzdelem nagyon hasonlónak, vagy még rosszabbnak tűnik, mint az eddigi. Csak elképzeléseim vannak arról, milyen hervasztó lehet, hogy továbbra is azzal a hivatalnokkal kell szembenézni, aki a markát tartja azért, hogy elvégezze a munkáját, vagy azzal a vállalattal, amely nem nyújtja az alapvető szolgáltatást, vagy azzal a politikussal, aki újabb választási ígéretét szegte meg.

Ám bármennyire nehéz is, ne feledjék, mi forog kockán – nem csak az Önök, de az ukránok jövendő nemzedékei számára is. Ne feledjék, hogy a vágy, hogy hallassák a hangjukat – amely oly sok ukránt hozott ki a Majdanra, és amely további milliókban talált visszhangra – a Hid-nist! Hid-nist! Méltóságot! Méltóságot! kiáltás ma is ugyanolyan erős, mint akkor volt. Ne feledjék, hogy az előretörés alternatívája az, hogy egy olyan rendszert fogadnak el, ahol senki nem várja el Önöktől, hogy beleszóljanak az országuk jövőjét illető döntésekbe. És ne feledjék, hogy az intézményekben, magatartásokban és társadalmakban lezajló nagy változások mindig az egyének legapróbb cselekedeteivel kezdődnek.

Hadd mondjak egy példát. Mint Önök közül sokan tudják, Kijev megújítja a rendőrségét. Kevés intézménynek van náluk rosszabb híre. Ami azt illeti, lefogadom, hogy az itt lévők közül sokaknak egyszer-másszor már le kellett fizetnie egy kijevi rendőrtisztviselőt. És a probléma nem szorítkozik az Önök városára: egy tavaly végzett kormányzati felmérés szerint az ukránok csupán 3 százaléka bízik a rendőrségben.

A kijevi hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy mindent az alapoknál kezdenek, és új munkatársakat toborzó felhívást tettek közzé. A kétezer állásra több mint 33 ezren jelentkeztek. A verseny nagyon kemény volt, mélyinterjúkkal, pszichológiai és etikai vizsgákkal, valamint egyéb tesztekkel. A kiválasztott jelentkezők több hónapja nemzetközi szakemberektől, köztük az Egyesült Államokból érkezett rendőrtisztviselőktől tanulnak. Négyszer annyit fognak keresni, mint amennyit a korábbi kijevi rendőrök kerestek – ez sem számít valami pazar fizetésnek semmilyen mércével sem, de elég ahhoz, hogy ne mondhassák, hogy azért tartják a markukat, hogy el tudják tartani a családjukat.

A régi kijevi rendőrségben szinte egyáltalán nem voltak nők. Ezzel ellentétben az újaknak a negyede nő, s a rendőrségi reformokért felelős vezető is az. Az egyik újonnan felvett fiatal nőt Anasztázija Marcsenkónak hívják. Amikor nemrég egy riporter megkérdezte tőle, hogy szerinte hogyan bánnak majd a női rendőrökkel, azt mondta: „Az elején nehéz lesz… Lehet, hogy ki fognak nevetni. Lehet, hogy nem vesznek minket komolyan.  De én azt hiszem, attól függ majd, hogy mi hogyan viselkedünk.” Amikor megkérdezték, hogy ő miért jelentkezett, Anasztázija azt mondta: „Szerettem volna a magam szerény módján hozzájárulni a reformokhoz. Meg akartam próbálni, hogy változtassak valamin. Ebben a társadalomban a mindennapi emberek változtatják meg a dolgokat.”

Erre gondolt hazám történelmének egyik nagy erkölcsi gondolkodója, az USA Legfelsőbb Bíróságának bírája, Louis Brandes, amikor azt mondta: „A legfontosabb politikai tisztség az, amelyet az állampolgár visel”. Anasztáziján, aki ma itt van velünk, és a hozzá hasonló állampolgárokon függ annak a projektnek a sikere, ami a Majdanon kezdődött. Az olyan állampolgárokon, mint Önök.

És amikor elvállalják a legfontosabb politikai tisztséget – az állampolgárét -, meg kell követelniük, hogy a kormány megfeleljen hazájuk legnemesebb elveinek, és gondoskodniuk kell róla, hogy a vezetőik és polgártársaik hallgassanak arra, amit Abraham Lincoln egykor a „természetünk jobbik angyalai”-nak, azaz saját jobbik énünknek nevezett.

Ez azt jelenti, hogy Ukrajna akkor erősebb, ha hallgat azokra, akik a katonaságot a nemzetközi jog tiszteletben tartására szólítják fel, miközben a népet védelmezi az oroszok és a szeparatisták támadásai ellen – még akkor is, amikor ellenfeleik semmibe veszik ugyanazokat az elveket. Ez azt jelenti, hogy Ukrajnának buzgón védelmeznie kell a sajtó szabadságát még a legszókimondóbb és legelfogultabb kritikusait illetőleg is – sőt, különösen a legszókimondóbb és legelfogultabb kritikusait illetőleg! – még akkor is, ha az úgynevezett szakadárok elűzik az újságírókat az általuk ellenőrzött területekről, és még akkor is, ha Oroszország bezárja a tatár médiumokat a megszállt Krímben. Ez azt jelenti, hogy a politikusokban és a rendőrségben országszerte tudatosodnia kell, mennyire fontos, hogy az emberek félelem nélkül felvonulhassanak az LMBT jogok és egyéb sérülékeny csoportok jogainak tiszteletben tartásáért. És azt is jelenti, hogy az ukrán kormánynak minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy eljuttassa a humanitárius segélyszállítmányokat azokhoz, akik a frontok csapdájába estek vagy a szakadárok által ellenőrzött területeken küszködnek a túlélésért, továbbá biztosítson azonnali mozgásszabadságot a frontvonalon áthaladó humanitárius segélymunkásoknak.

Ez az ötlet – hogy az emberek szót emelhetnek azért, hogy felelősségre vonják vezetőiket – ez hangzik olyan fenyegetően a Putyin elnökhöz hasonló vezetők és az általuk vezetett autokrata kormányok számára. És ez az oka, hogy Moszkva olyan kétségbeesetten igyekszik szabotálni az Önök reformtörekvéseit. Csak nézzék meg az ellentétet.

Ukrajnában a civil társadalom a reformtörekvések hajtóereje. Vezetőit beválasztják a Radába és a legfontosabb minisztériumokba, és központi helyet kapnak a politika alakításában. Oroszországban a kormány – az elnyomó jogszabályok meghozatalától az erőszakos támadásokig – minden tőle telhető módon igyekszik elnémítani a civil társadalmat. Épp néhány hete, május 23-án írta alá a kormány a nemkívánatosnak minősített szervezetekre vonatkozó rendeletét, amely lehetővé teszi, hogy bármelyik NGO-t betilthassák, ha tevékenységét az állambiztonság, a nemzetvédelem, vagy az alkotmányos rend ellen irányulónak nyilvánítják. Ez a homályos és messzire nyúló drákói jogalkotás egy 2012-es törvényen alapszik, amelynek értelmében azok az NGO-knak, amelyek külföldi támogatást kapnak, „idegen ügynök” címen kell regisztráltatniuk magukat, ami a lakosság körében rossz színben tünteti fel ezeket a csoportokat. Egy független őrkutya-csoport szerint Oroszország legalább kilenc ilyen „idegen ügynök”-nek titulált csoport ellen indított eljárást, közöttük az ország legjelentősebb emberjogi szervezeteivel. Az egyik ide sorolt és az új törvény alapján elnémításra ítélt csoport a Dynaszty, egy tudományos kutatást és oktatást előmozdító, és ígéretes fiatal orosz fizikusokat, biológusokat és matematikusokat támogató szervezet.

Keserűen ironikus, hogy ugyanaz az orosz kormány, amely az emberi jogokat előmozdító NGO-knak nyújtott nemzetközi támogatást veszélyesnek és elfogadhatatlannak tartja a saját biztonságára nézve, gátlástalanul pénzeli, kiképzi és felfegyverzi számos szomszédos ország szeparatistáit, saját katonáit pedig átküldi az orosz határon, hogy vállvetve harcoljanak azokkal. Mondják meg Önök, melyek a valódi „idegen ügynökök”: az Oroszországban működő orosz NGO-k, vagy az Ukrajnában tartózkodó orosz katonák?

Az ukránok és az ukrán kormány kitartóan követeli, hogy bocsássák szabad Nádja Szavcsenkót, az ukrán pilótát, akit 2014 júniusában ukrán földön fogtak el a szeparatisták, akarata ellenére Oroszországba hurcolták, s azóta is ott tartják. Akkoriban Nádját számos könyörtelen kihallgatásnak vetették alá, s éhségsztrájkja miatt még magánzárkára is ítélték. Éppen tegnap hosszabbította meg egy orosz bíróság a fogva tartását szeptember 30-ig. Eközben Nádja 78 éves édesanyja beutazza a világot, s felhívja a figyelmet lánya ügyére, hogy Oroszországot rávegye az szabadon bocsátására. Néhány hónapja New Yorkban én is találkozhattam Máriával, s mivel magam is anya vagyok, tudom, hogy elképzelhetetlen a fájdalma. De Mária nem adja fel—és Nádja sem! Mária itt van ma velünk. Mária, ma ismét elmondhatom Önnek, hogy az Egyesült Államok továbbra is fáradhatatlanul igyekszik nyomást gyakorolni Nádja, s mindazon ukránok kiszabadítása érdekében, akiket az úgynevezett szeparatisták és az oroszok törvénytelenül fogságban tartanak.

[taps]

Nos, amíg Ukrajnában igen nehezen találhatnánk valakit, aki nem hallott Nádja estéről, az oroszok túlnyomó többségének igen csekély tudomása van arról, hogy a katonáik Kelet-Ukrajnában harcolnak, az orosz kormány pedig továbbra is tagadja, hogy köze lenne hozzá. Hasonlítsák össze a Nádja kiszabadítására irányuló ukrán erőfeszítéseket azzal, ahogyan az orosz kormány kezeli a múlt hónapban Scsasztyában elfogott két, a különleges műveleti erőkhöz tartozó orosz katona ügyét. Bár az orosz katonák elismerték, hogy felderítést végeztek, amikor elfogták őket, az oroszok még azt is tagadják, hogy az orosz hadseregbe tartoznak.

Nem elég, hogy az élő orosz katonáktól megtagadja szolgálatuk elismerését, még az ukrajnai harcokban elesett orosz katonák családjaitól is megtagadja, hogy a szeretteiknek kijáró tisztelettel és a megfelelő társadalmi keretek között vegyenek végső búcsút tőlük. Oroszország épp a múlt héten hozott egy olyan rendeletet, amely államtitoknak nyilvánítja azoknak az orosz katonáknak a halálát, akik békeidőben különleges műveletek során vesztik életüket.

És azokban az otthonokban, ahová megérkezik az úgynevezett „Cargo 200” – ez az orosz kormány eufémisztikus kifejezése a titkos műveletek során elesett katonák testi maradványaira -, azokban az otthonokban csendnek kell lennie, mert a családok félnek, hogy elveszítik a munkájukat és a juttatásokat, és még árulással is megvádolhatja őket ugyanaz a kormány, amelynek szolgálatában haltak meg fiaik és lányaik.

Az orosz kormány, mely minden erejével próbálja elfedni az igazságot, nem engedi, hogy az állampolgárai tudomást szerezzenek arról a konfliktusról – vagy megpróbálják befolyásolni azt -, amelyet saját kormányuk szít egy másik szuverén országban.

Az orosz emberek megérdemlik, hogy tudjanak róla, különösen azok után, hogy egy közvélemény-kutatás szerint az oroszok 2/3-a ellenezte, hogy katonákat küldjenek Ukrajnába.

Mindezek után kezd világossá válni, hogy az ukrán reformtörekvések miért jelentenek olyan nagy veszélyt az orosz modell létére. A választás nem is lehetne egyszerűbb.

Egy olyan rendszer, ahol a vezetők szolgálják az embereket, vagy egy olyan rendszer, ahol a vezetők szerint az emberek szolgálják őket. Egy rendszer, amely bízik az emberekben és erőt ad nekik, vagy egy rendszer, amely fél tőlük és elnyomja őket. Egy jogállam vagy egy szívességeken alapuló rendszer. Egy rendszer, ami önálló intézményeket és fékeket épít a hatalomba, vagy egy olyan rendszer, amely lebontja ezeket.

Engedjék meg, hogy zárjam soraim.

Az ukránok páratlan emberek, de a helyzet, amibe Önök kerültek, az nem az. Világszerte szembesülnek az emberek hasonlóan ijesztő akadályokkal: korrupt politikusokkal, rothadó intézményekkel, befolyásos oligarchákkal, és még agresszív szomszédos országokkal is, akik a szuverén ügyeikbe akarnak beleavatkozni. És ezek az emberek figyelik Önöket. Tanultak a Majdanon való kiállásukból, és tanulnak mostani küzdelmükből is, amit azért folytatnak, hogy az alapjaitól építsék fel a demokráciát.

És minden autokrata, kleptokrata, oligarcha, és ártó szándékú idegen hatalom figyel. És azért drukkolnak, hogy Önök elbukjanak.

De ne feledjék: Önök nincsenek egyedül. Az Amerikai Egyesült Államok az ukrán nép oldalán áll, amióta az első bátor tüntetők kimentek a Majdanra, és amióta az első kis zöld emberek megjelentek a Krím-félszigeten és a Donbaszban. Mi soha sem hagytuk el Önöket, és most sem fogjuk, amikor hatalmas nehézségekkel néznek szembe, rengeteg akadállyal küzdenek, a változás útja pedig hosszú. Mivel Amerika hisz abban, hogy küzdelmük az Önök szuverén határainál jóval messzebb is visszhangra talál. És mert Amerika hisz abban, hogy nincs hatalmasabb ügy, mint az emberi méltóság ügye – valójában semmi sem fontosabb a Hid-nist! Híd-nist! Híd-nist! követelésénél.

És ha a nyomás kezd elviselhetetlenné válni, gondoljanak erre: bárki, aki Önök ellen fogadott, tévedett. Azok, akik azt hitték, hogy Önök elhagyják a Majdant, ha fenyegetik és letartóztatják Önöket, vagy elhagyják állásaikat, ha a csőcselék Önökre támad és mesterlövészek lőnek Önökre. Azok, akik azt gondolták, hogy a Krím elfoglalásával megtörhetik Önöket, vagy akik azt hitték, hogy Önök nem lesznek hajlandóak felvenni a harcot azért, hogy megvédjék a területüket az idegen támadóktól. Azok, akik azt hitték, hogy a folyamatos agresszió okozta súlyos nehézségek majd felőrlik Önöket. De nem, Önök egyáltalán nem törtek meg!

Ez a szívós kitartás, önnön véleményük érvényesítésének makacs szándéka akár a belső elnyomókkal, akár a leendő külső megszállókkal szemben Ukrajna egyik legnemesebb nemzeti öröksége. Benne van az Önök génjeiben.

Ez az ukrán földművesek, boltosok, és iskolaigazgatók öröksége, akik a Holodomor (nagy éhínség) idején az életüket kockáztatva megszegték a központi hatalom parancsait, és nem szolgáltatták be a gabonát, inkább megosztották az éhes szomszédokkal. És ez a nagy disszidens ukrán költő, Vaszil Sztusz öröksége is. A hatóságok betiltották a költeményeit, felkutatták és megsemmisítették a könyveit, 47 évnyi rövid életéből 23 évet börtönökben és munkatáborokban töltött, végül egy éhségsztrájk során egy uráli politikai fogolytáborban halt meg. Élete során mégsem volt hajlandó csendben maradni, mindig írt, és a következményekkel mit sem törődve mindig küzdött a maga körül látott igazságtalanságok ellen. Szavai halhatatlanok. Következzen egy részlet az egyik verséből:

’Lehet, hogy a fájdalomtól vérzel

darabokra vagy szaggatva

mégis erős vagy és dacos

büszkén kiállsz a szabadságért ’

Ukrajna, lehet, hogy még mindig vérzel a fájdalomtól. Lehet, hogy egy agresszív szomszéd megpróbálja darabokra szaggatni nemzetedet. Te mégis – az Anasztázija Marcsenkóhoz hasonló, elkötelezett önkéntesektől a Nádja Szavcsenkóhoz hasonló bátor harcosokig; a Vosztok SOS humanitárius önkénteseitől az Avdijivka üzem gyári munkásaiig – erős vagy és elszánt! Te, Ukrajna, kiállsz a szabadságodért. És ha Önök együtt kiállnak a szabadságért, semmiféle kleptokrata, oligarcha, vagy idegen hatalom sem képes megállítani Önöket.

Köszönöm!

Forrás: Amb. Power at October Palace in Kyiv, Ukraine | U.S. Mission to the United Nations | Office of Press and Public Diplomacy | New York, New York | June 11

 

Posted in Foreign Policy, Society & Values | Tagged , , , , , , , , | Comments Off

MENEKÜLTEK VILÁGNAPJA

John Kerry külügyminiszter sajtónyilatkozata | Washington, DC |2015. június 18.

Június 20-án, a Menekültek Világnapján tisztelettel adózunk azok előtt, akik elmenekülnek az erőszak és az üldöztetés elől, és azok előtt is, akik segítik őket útjuk során.

Szinte felfoghatatlan, hogy közel 60 millió férfi, nő és gyermek él otthonától távol hazáján belül vagy azon kívül. Ez a legnagyobb szám, amit az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa valaha számlált, és 8 millióval több, mint a csupán egy évvel ezelőtt felállított addigi rekord. Kísértenek minket a válogatás nélkül gyilkoló hordóbombák elől menekülő szíriai családok képei, s a gyermekeké, akiket több napi éhezés után mentettek ki a tengerből. A golyóktól, bombáktól, vagy késektől való menekülés gyakran csak a megpróbáltatásaik kezdete.  A menekültek átlagosan 17 évig vannak száműzetésben.  Néhányan a táborban születnek, ott nőnek fel, és sosem hagyják el azt.

Sosem felejtem el, amikor menekült vezetőkkel találkoztam nemrégiben kenyai utam során, ahol 350.000, főleg szomáliai menekült él egy távoli, poros Dadaab nevű táborkomplexumban. Nairobival való videó-összeköttetésen keresztül beszéltem a tábor legjobb tanulóival. Elmondták álmukat, hogy egyetemen tanulhassanak, és az orvostudomány, a politika és az emberi jogok területén építhessenek karriert. De megosztották velem félelmeiket is, hogy végül elfogva és munka nélkül maradnak, és minden igyekezetük hiábavaló lesz.  Nem hagyhatjuk, hogy így történjen.

Mindazoknak, akiket szétszórt az erőszak és az elnyomás, az Egyesült Államok a legelszántabb védelmezője, most és a jövőben is. Büszke vagyok rá, hogy az USA humanitárius segítsége tavaly meghaladta a 6 milliárd dollárt. Az Egyesült Államok a világ vezető humanitárius segély-adományozója , és több menekült letelepedését segíti, mint bármely más ország. Az Egyesült Államokban letelepedett emberek millióinak rugalmassága, eltökéltsége, és eredményei bizonyítják munkánk értékét és fontosságát.  A gyökereiktől elszakított emberek többet érdemelnek, mint élelmet, menedéket és orvosi ellátást.  Méltóságot és tiszteletet érdemelnek, és lehetőséget egy jobb jövő építésére.

Kötelességgel tartozunk azon millióknak, akik otthonuktól távol kénytelenek élni, nem csak az élet megvédésére, hanem a remény megőrzésére is.

Forrás: World Refugee Day | Secretary of State John Kerry’s Press Statement | Washington, DC | June 18, 2015

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , | Comments Off

ELNÖKI NYILATKOZAT A RAMADÁN ALKALMÁBÓL

A Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | 2015. június 17.

Amint az újholddal beáll Ramadán szent hónapja, Michelle és én legmelegebb üdvözletünket küldjük mindazoknak, akik az Egyesült Államokban vagy világszerte tartják e böjti hónapot.

A Ramadán olyan időszak, amikor a családok a muszlim társadalmak és kultúrák gazdag és színes hagyományait tükröző, ünnepi hangulatú iftárokra és imádságokra gyűlnek össze.

Ez egyúttal az elmélkedés és a megújulás mélyen spirituális időszaka is, amely az Isten kegyelme iránti tudatosságot és hálát hivatott növelni. A muzulmánok a Ramadán minden napját a böjt útján gyakorolt türelmes kitartással, minden éjszakáját pedig imáik útján gyakorolt hálaadással ünneplik. Ez az időszak megerősít a hitben, az együttérzésben, a megbocsátásban, és a megpróbáltatások kitartó elviselésében. Az adakozás e hónapjában a muzulmánok a világ minden részén segítő kezet nyújtanak azoknak, akiket válság, éhezés, nyomor, vagy betegség sújt. Itt, az Egyesült Államokban az amerikai muzulmánok honfitársaikhoz csatlakozva szolgálják a kevésbé szerencséseket, felekezetközi eseményeket szerveznek, amelyek egymás jobb megértését segítik, és arra emlékeztetnek bennünket, hogy mi, amerikaiak, egy család vagyunk.  Mindannyiunknak erőt ad Amerika vallási közösségeinek színessége és hazafiassága, a vallásgyakorlás szabadsága pedig azokat az értékeket idézi fel, amelyeken valamennyien osztozunk.

És ismét örömmel várjuk az amerikai muzulmánokat a Fehér Házba, ahol minden évben iftár vacsorát rendezünk a Ramadán hónapjának tiszteletére, és az országszerte élő muzulmánok szolgálatainak elismeréséül. A családom boldog Ramadánt kíván az Önök családjának!

Forrás: Statement by the President on the Occasion of Ramadan | The White House | Office of the Press Secretary | For Immediate Release |June 17, 2015

 

Posted in Society & Values | Tagged , , , , | Comments Off

PYATT NAGYKÖVET NYILATKOZATA NÁGYA SZAVCSENKO ELRABLÁSÁNAK ÉVFORDULÓJÁN

2015. június 17.

Egy évvel ezelőtt Nágya Szavcsenkót szakadárok ejtették fogságba ukrán területen, és akarata ellenére Oroszországba hurcolták.  Fogva tartása során Nágyát folyamatos kihallgatásoknak vetették alá és magánzárkába is helyezték éhségsztrájkja miatt. Az Egyesült Államok a jövőben is fáradhatatlanul követelni fogja Nágya illetve mindazon ukránok szabadon bocsátását, akiket törvénytelenül tart fogva Oroszország illetve a megbízásából eljárók Kelet-Ukrajnában.  Ismételten felszólítjuk Oroszországot, hogy, összhangban azokkal a vállalásokkal, melyeket a minszki megállapodásban tettek, azonnal és feltétel nélkül engedje szabadon Nágya Szavcsenkót, hogy épségben hazatérhessen családjához.

Forrás: Statement by Ambassador Pyatt on the Anniversary of Nadiya Savchenko’s Kidnapping | June 17, 2015

 

Posted in Foreign Policy | Tagged , , , , | Comments Off

OBAMA ELNÖK BESZÉDE A G7-CSÚCSTALÁLKOZÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁN

Obama elnök és a G7 vezetői a bajorországi Elmau kastély környékén sétálnak (Fotó: Pete Sousa/Fehér Ház)

Obama elnök és a G7 vezetői a bajorországi Elmau kastély környékén sétálnak (Fotó: Pete Sousa/Fehér Ház)

Elmau Sajtóközpont | |Krün, Németország | 2015. június 8.

Obama elnök: Jó napot! Hadd kezdjem azzal, hogy köszönetet mondok Merkel kancellárnak, valamint Bajorország és Németország lakosságának a G7 csúcson tanúsított rendkívüli vendégszeretetükért. Itt tartózkodásom kivételes volt. Bárcsak tovább maradhatnék! Az elnökségben az is élvezetes, hogy felderíthetem mindazokat a helyeket, ahova vissza szeretnék jönni, amikor majd nem kell minden időmet konferenciatermekben töltenem. A körülmények lélegzetelállítóak. Német barátaink minden szempontból a legcsodálatosabbak, és a csúcs sikere az ő kimagasló munkájukat dícséri.

A G7 a világ néhány legnagyobb gazdaságát képviseli. Ugyanakkor G7-es partnereink között van az Egyesült Államok néhány legerősebb szövetségese és legközelebbi barátja is. Így miközben azon dolgozunk, hogy előmozdítsuk a munkahelyeket és lehetőségeket teremtő gazdasági a növekedést, egyúttal saját közös alapelveinkért is kiállunk: a demokráciáért, a békéért, a nemzetek és az emberek azon jogáért, hogy maguk dönthessenek saját sorsuk felől, valamint az egyetemes emberi jogokért és minden emberi lény méltóságáért. Örülök, hogy itt Krünben megmutattuk, hogy a legsürgetőbb globális ügyekben Amerika és szövetségesei egységesek.

Egyetértünk abban, hogy a globális gazdasági fellendüléshez a munkahelyteremtésen és a gazdasági növekedésen keresztül vezet a legjobb út. Az Egyesült Államokban én erre koncentrálok.  Pénteken megtudtuk, hogy gazdaságunk májusban 280.000 új munkahelyet hozott létre, – eddig ez volt az év legerősebb hónapja – az elmúlt egy évben pedig több mint 3 millió munkahely létesült, ami az utóbbi évtized majdnem leggyorsabb ütemű fejlődése. A versenyszektorban immár 5 egymást követő évben láthattunk növekedést – 12,6 millió állás jött létre – ez az eddig ismert leghosszabb töretlen növekedési folyamat.  A munkanélküliség aránya 7 éve most a legalacsonyabb. Az amerikai dolgozók fizetése folyamatosan emelkedik. És amióta hivatalban vagyok, az Egyesült Államok kétharmadával csökkentette deficitjét. Szóval a globális gazdaságban Amerika az erősödés egyik fő forrása.

Ugyanakkor tudjuk, hogy a globális gazdaság ugyan növekszik, de még mindig nem teljesít a képességeinek megfelelően. Ezért megállapodtunk néhány szükséges lépésben. Itt Európában támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, melyek lehetővé teszik, hogy Görögország kulcsfontosságú reformokat hajtson végre és visszatérhessen az erős, stabil és növekvő Euró-zónához. Tájékoztattam partnereimet arról, hogy a Kongresszusban mit tettünk a kereskedelem előmozdítását szolgáló felhatalmazás érdekében, hogy az ázsiai és csendes óceáni térségben előre léphessünk a TPP, itt Európában pedig a T-TIP ügyében, amelyek a dolgozókat, a közbiztonságot és a környezet védő, szigorú szabványú megegyezések.

Az idei párizsi konferenciáig továbbra is egy erős, globális éghajlati megállapodáson dolgozunk. Mindegyik G7 ország meghatározta már, hogy 2020 utánra hogyan kívánja csökkenteni a széndioxid-kibocsátását, és a többi jelentős kibocsátó államot is ugyanerre buzdítjuk. Továbbra is eleget teszünk azoknak az éghajlat-finanszírozási vállalásainknak, amelyek a fejlődő országok átállását segítik az alacsonyabb széndioxid- kibocsátásra.

Mint ahogy azt az USA-ban is tettük, a G7 itt is megállapodott abban, hogy az éghajlati kockázatokat minden fórumon be kell építenünk a fejlesztés-támogatási és befektetési programokba, és növelnünk kell a kockázati biztosítások elérhetőségét, hogy a fejlődő országok tudjanak bánni az éghajlati katasztrófákkal, és kilábalhassanak azokból. Az általam két éve elindított Power Africa kezdeményezésre alapozva a G7 azon fog dolgozni, hogy több pénzt mozgósítson az afrikai tiszta energia projektekre.

Ami a biztonságot illeti, a G7 továbbra is szoros egységben támogatja Ukrajnát. Folytatjuk a kritikus fontosságú reformokhoz szükséges gazdasági támogatást és technikai segítségnyújtást, hogy Ukrajna átalakíthassa gazdaságát és megerősíthesse demokráciáját. Mint azt az elmúlt napokban is láthattuk, az orosz erők folyamatosan jelen vannak Kelet-Ukrajnában, sértve ezzel Ukrajna szuverenitását és területi függetlenségét. Ez már a második olyan év, amikor a G7 Oroszország nélkül találkozik – még egy példa Oroszország elszigetelődésére –, és az Ukrajna ellen agresszió miatt a G7 valamennyi tagja fenntartja az Oroszország elleni szankciókat.

Fontos tudni, hogy az orosz gazdaság súlyosan gyengül. A rubel és a külföldi befektetések lent vannak; az infláció pedig fent. Az orosz központi bank több mint $150 milliárdot vesztett tartalékaiból.  Az orosz bankok és cégek gyakorlatilag ki vannak zárva a nemzetközi piacról. Az orosz energiacégek azért küzdenek, hogy az összetett energia projektjeikhez szolgáltatásokat és technológiát importáljanak. Az orosz védelmi cégeket elvágták a kulcsfontosságú technológiáktól. Oroszország mély válságban van. Tehát Oroszország ukrajnai cselekedetei károsítják Oroszországot és károsítják az orosz népet.

Itt a G7-en megállapodtunk, hogy bár továbbra is keresni fogjuk a diplomáciai megoldásokat, az Oroszország elleni szankciók mindaddig hatályban maradnak, ameddig Oroszország nem hagy fel a minszki egyezményben vállalt kötelezettségeinek megszegésével.  Európai partnereink biztosítottak minket arról, hogy fenntartják az Oroszország elleni szankciókat, amíg a minszki megállapodás teljesen meg nem valósul, ami azt jelenti, hogy az EU július utánra is kiterjeszti már fennálló ágazati szankcióit.

Az európai ügyeken kívül megvitattuk az Irán nukleáris programjáról szóló tárgyalásokat, és az egyeztetések végső szakasza felé haladva továbbra is azonos véleményen vagyunk. Iránnak történelmi lehetősége adódott arra, hogy nukleáris programjával kapcsolatban eloszlassa a nemzetközi közösség aggodalmait, és mindannyian úgy gondoljuk, hogy élnie kellene a lehetőséggel.

Az iraki Abadi miniszterelnökkel, a tunéziai Caid Essebsi és a nigériai Buhari elnökökkel folytatott tárgyalásokon alkalmunk nyílott rá, hogy az Iszlám Állam és a Boko Haram elleni fellépésről beszéljünk. A G7 országok ennek alapján megállapodtak abban, hogy a tagországok és partnereik még jobban összehangolják a terrorizmus elleni erőfeszítéseiket.

Mi, akik a globális fejlődés terén a világvezető hatalmai között vagyunk, Etiópia, Libéria, Nigéria, Szenegál és az Afrikai Unió vezetőinek csatlakozásával megtárgyaltuk, hogy fejlesztési partnerségeinket hogyan tehetnénk a lehető leghatékonyabbá. Egyetértünk abban, hogy folytatjuk az élelmiszerbiztonság és a táplálékelosztás javítását célzó, mérföldkőnek számító kezdeményezésünket, – erőfeszítéseink egyik célja, hogy 2030-ra a fejlődő országokban 500 millió embert kiemeljünk az éhezésből és az alultápláltságból. Továbbra is együtt fogunk dolgozni partnereinkkel Nyugat-Afrikában, hogy az ebolás eseteket nullára csökkentsük. Örülök annak, hogy a globális egészségügyi biztonsággal kapcsolatos ütemtervünk (Global Health Security Agenda) keretében a G7 jelentős kötelezettséget vállalt arra, hogy több mint 60 országnak segít a következő 5 év során, hogy azok  hatékonyabban megelőzhessék, kimutathassák és kezelhessék a betegség jövőbeni kitöréseit, mielőtt azok járványokká válnának.

Végül pedig Merkel kancellárt szeretném elismeréssel illetni, amiért biztosította, hogy a csúcs egyik központi témája az legyen, hogy az oktatási és gazdasági lehetőségeket hogyan lehet kiterjeszteni a nők és lányok számára. A G7 országai saját hazájukban elkötelezetten támogatják a nők karrier képzését, és a fejlődő országokban is támogatják a nők technikai és szakképzésének a bővítését, amelyek minden országot felvirágoztatnak majd.

Ismételten szeretném megköszönni Angelának és Németország népének a kivételes vendégszeretetet. Abban a biztos tudatban megyek el innen, hogy a jelen legfontosabb kihívásainak tekintetében Amerika és legközelebbi szövetségesei vállvetve állnak.

Forrás: Remarks by President Obama in Press Conference after G7 Summit

 

Posted in Economic Issues, Foreign Policy, Society & Values | Tagged , , , , , , | Comments Off

KERRY KÜLÜGYMINISZTER KLÍMAVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS NYILATKOZATA

USA Külügyminisztériuma | Sajtószóvivői Iroda | Washington, D.C. | 2015. június 9.

Az éghajlatváltozás megkívánta alkalmazkodás és rugalmasság

Az éghajlatváltozás a Föld minden országát fenyegeti, s mindent meg kell tennünk azért, hogy a még rendelkezésünkre álló szűkös lehetőségeket kihasználva elhárítsuk legrosszabb, legpusztítóbb hatásait. A veszélyek csökkentésére irányuló, eddig egyedülálló intézkedések mellett azonban gondoskodnunk kell arról is, hogy közösségeink felkészüljenek a klímaváltozás várható és világszerte máris jelentkező hatásaira, mint —hőhullámok, áradások, sohasem látott mértékű aszályok, óceán-savasodás és sok egyéb.—.

Obama elnök éghajlatváltozási akciótervének (Climate Action Plan) köszönhetően számos fontos lépést tettünk az amerikai közösségek alkalmazkodóképességének fokozásáért. De ahogyan az Elnök mindig mondja, ez globális probléma, s nem sokra megyünk azzal, ha csak a határainkon belül próbáljuk kezelni. Ezért igyekszik az Egyesült Államok eltökélten segíteni a világ többi részének, különösen a legszegényebb és legveszélyeztetettebb országoknak is abban, hogy alkalmazkodhassanak az éghajlatváltozáshoz.

E kötelezettségvállalás keretében Obama elnök tavaly ősszel bejelentette, hogy a rugalmas alkalmazkodás globális előmozdítása érdekében éghajlati adatokat és információkat szolgáltató állami–magán partnerséget kíván létrehozni. Ma az Egyesült Királyság kormányával, valamint az Amerikai Vöröskeresztnél, az Ázsiai Fejlesztési Banknál, az Esrinél, a Google-nál, az Inter-Amerikai Fejlesztési Banknál és a Skoll Globális Veszélyalapnál (Skoll Global Threats Fund) lévő partnereinkkel közösen hivatalosan is elindítottuk a Climate Services for Resilient Development elnevezésű partnerséget. Együttesen 34 millió dollárt adunk az új partnerségbe, s emellett még egy sor egyedi lépést is bejelentettünk, hogy világszerte megkönnyítsük a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást. Többek között ilyen lesz a Békehadtest (Peace Corps) és az AmeriCorps e célt szolgáló, önkéntes testületének (climate resilience corps) beindítása a fejlődő országokban, továbbá a NASA első olyan éghajlat-modellező rendszere, amely az országok szintjéig lebontja az adatokat, így az egyes országok célszerűbben alkalmazkodhatnak a klímaváltozáshoz.

A klímaváltozással kapcsolatban az Egyesült Államokban néhány igen fejlett technikai megoldást fejlesztettünk ki és igen magas szintű szakmai hozzáértésre tettünk szert, s gondoskodni akarunk arról, hogy ezek eljussanak a leginkább rászorulókhoz is. Minden egyes ma bejelentett kötelezettségvállalás hozzájárul majd, hogy az emberek saját kezükbe vehessék a jövőjüket, s aktívan segíthessenek közösségeiket, országukat, s végső soron az egész bolygót felkészíteni a várható változásokra.

Egyetlen országot sem szabad arra kényszeríteni, hogy egyedül szálljon szembe az éghajlatváltozással, mivel feltehetőleg egyetlen ország sem tud egyedül megbirkózni ezzel a veszéllyel. Arra lesz szükség, hogy mindenki—a világ minden országa megtegyen minden tőle telhetőt az ügy érdekében. Ez a felismerés a ma bejelentett intézkedések lényege, ennek szellemében dolgozunk a Párizsban idén tető alá hozandó ambiciózus globális megállapodáson, s ez vezérel majd bennünket az eljövendő hónapok és évek klímaváltozás elleni munkájának irányításában.

Forrás: Kerry on Climate Change Adaptation, Resilience | Statement by Secretary Kerry | U.S. DEPARTMENT OF STATE | Office of the Spokesperson | Washington, D.C. | June 9, 2015

 

Posted in Environment & Energy | Tagged , , , , , | Comments Off

SAMANTHA POWER A HUMANITÁRIUS TEVÉKENYSÉG JAVÍTÁSÁRÓL

Samantha Power nagykövet az Egyesült Államok állandó képviselője az ENSZ-ben. Alábbi beszéde 2015. június 4-én, az Egyesült Államok Globális Fórumán hangzott el.

Nagyon örülök, hogy az Egyesült Államok szponzorálja ezt a konferenciát, s igen hálás vagyok az Iszlám Együttműködés Szervezetének (Organization of Islamic Cooperation), az Arab Államok Ligájának és a Világ Humanitárius Csúcstalálkozó Titkárságának (World Humanitarian Summit Secretariat) azért, hogy ők is támogatják e kulcsfontosságú megbeszélést. A humanitárius tevékenység hatékonyságát és elszámoltathatóságát segítő aktív oktató hálózatnak, az ALNAP-nak (Active Learning Network for Accountability and Performance in Humanitarian Action) is köszönöm a konferencia szervezésébe és házigazdai teendőibe fektetett kemény munkát. S köszönöm minden résztvevőnek azt, amit tesznek. A humanitárius munkával járó fizikai kockázatokon és személyes áldozatokon túl Önöknek gyakran még valami sokkal nehezebbet is ki kell állniuk: azt, hogy nem mindig tudnak megfelelni a kétségbeejtően segítségre szorulók várakozásainak, akik Önökben látják az utolsó reménysugarat.

Nem tudjuk kielégíteni a világban éppen most mutatkozó összes szükségletet. A természeti katasztrófák egyre gyakoribbak és intenzívebbek, a konfliktusok terjednek, továbbá négy országban 3. szintű vészhelyzet van. Több mint 50 millió férfi, nő és gyerek kényszerült lakóhelyének elhagyására—1945 óta nem volt ennyi. A humanitárius segítségre szorulók száma túllépte a százezret. Ez Shakespeare A vihar című drámájának a szavait juttatja eszembe: „A pokol üres, minden ördög itt van”. Néha tényleg ezt érzi az ember.

Könnyen kétségbeeshetünk a világban mutatkozó hatalmas szenvedések láttán, s tudván, hogy nem tudjuk kellő mértékben enyhíteni azokat. Humanitárius munkám egyik inspirálója, Sergio Vieira de Mello híres ENSZ különmegbízott, aki 2003-ban Irakban egy öngyilkos merénylő áldozata lett, azt szokta mondani: „A tapasztalat az, ami lehetővé teszi, hogy újból elkövessük a hibáinkat—csak már okosabban”. Amikor valaki az egyik komplex vészhelyzeti helyszínről a másikra utazik, hajlamos azt hinni, hogy hiába rohanunk, semmire sem jutunk.

De az itt, e szobában mutatkozó energia—és valamennyiük elszántsága—meggyőz arról, hogy a humanitárius segítségnyújtó közösség túljár az ördögök eszén és legyőzi őket, legyőzi a szenvedések okozóit, az elvándorlás és a konfliktusok szítóit. Amikor Sergio Vieira de Mello a nemzetközi rendszerről, annak összes hibájáról beszélt, azt mondta: „A jövőt még ki kell találni”. Ez kulcsfontosságú, mivel—mások szavaival élve—egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az elmúlt 70 év során összetoldozgatott humanitárius rendszer nagyon nehezen birkózik meg a mai válságokkal. Nagyon komolyan meg kell fontolnunk, hogy hogyan reformáljunk, és, igen, hogyan találjunk ki újat. Ezért vagyunk itt ma. Erre a feladatra kell a Globális Humanitárius Csúcstalálkozó előtt sürgősen ráhangolni az elménket: ki kell találnunk a jövőt!

Természetesen néhány reformra és újításra már sor került. A segélyszervezetek sokkal professzionálisabbak, mint két évtizeddel ezelőtt, amikor elkezdtem ezzel foglalkozni. Szigorú gondolkodású, több év gyakorlati tapasztalatával rendelkező szakértőik vannak. Az adományozók ragaszkodnak ahhoz, hogy a pénzüket átláthatóbb és hatékonyabb módon használják fel, a humanitárius segélyprogramok kedvezményezettjeinek pedig sokkal több hivatal áll a rendelkezésére, mint azelőtt. És legyünk reálisak: ha idén semmin sem változtatnánk, az Önök együttes munkája akkor is emberek millióit tartaná életben.

Gondoljanak Dél-Szudánra, ahol 2014-ben a WFP (ENSZ Világélelmezési Program) és az UNICEF (ENSZ Gyermekvédelmi Program) előrejelzése szerint ötvenezer gyereket fenyegetett az éhhalál. Bár Dél-Szudánban számos más súlyos és tartós problémával is számolni kell, a nemzetközi humanitárius közösség megszívlelte a figyelmeztetést és nagyszabású válaszlépéseket léptetett életbe, amellyel végül is sikerült elejét venni a hatalmas éhínségnek. Természetesen még nem vagyunk túl a nehezén. Vagy vegyük a Fülöp-szigetekre 2013-ban lesújtó Hayan tájfun esetét: a civil és a katonai közreműködők hatékony koordinálása és a készpénz gyors szétosztása lehetővé tette, hogy a helyi közösségek megvásárolhassák a szükséges holmikat.

Ma reggel könnyű dolgom van, csak vitaindító kérdéseket kell feltennem. Kérdéseim gyakorlatilag négy témakörbe sorolhatók: ezek a biztonság, a modernség, a méltóság, és a pénz.

A biztonság kérdése kapcsán szeretném ismét Sergiót idézni, aki azt szokta mondani: „A biztonság az első prioritás, a második prioritás, a harmadik prioritás, és a negyedik prioritás”. Érthető, hogy a humanitárius aktivisták eltökélten igyekeznek „fenntartani a humanitárius zónát”, a hadurak, a milícia, avagy az obstrukciós kormányok azonban gyakorta bekebelezik azt. S amint Dél-Szudán, valamint a civilek védelmére szolgáló ENSZ missziók esete mutatta, a békefenntartók és az emberbarát aktivisták együtt tízezrek számára nyújthatnak támogatást és védelmet. A civil lakosság védelmében a békefenntartóknak és a humanitárius segélymunkásoknak is megvan a maga szerepe, és a kollektív béke és biztonság erősségei és gyengeségei nagyon sokat számítanak azoknak, akiken segíteni próbálunk. Obama elnök nagyszabású kezdeményezést indított az ENSZ békefenntartók megerősítése érdekében: jobban kiképzett és felszerelt katonákat sorozzanak be, így több ország vállaljon nagyobb részt a kollektív biztonsági terhekből. Az erőfeszítések eredményei Önöknek is számítanak majd: ha a konfliktusos vagy a konfliktusokat követő közegekben közösen jobb biztonsági feltételeket teremtünk, Önök jobban tudják majd végezni humanitárius munkájukat, a lányokat és asszonyokat kevésbé fenyegeti majd a bizonytalan körülmények között elburjánzó szexuális erőszak, több család térhet vissza otthonába, s amint a közösségek ismét vetnek és aratnak, több globális forrás szabadul fel a további súlyos kihívásokhoz. Ki kell találnunk ezt a jövőt! Arra buzdítom Önöket, hogy vessék bele magukat ebbe a vitába, amely néha más szférában, más közösségben és más emberek között zajlik, mivel—ismétlem— ennek a sikere igen nagyban befolyásolhatja, hogy egészében véve mennyire lesznek sikeresek a civil lakosság védelmére irányuló erőfeszítéseink.

Második kérdésem a modernség: hogyan újítsunk és modernizáljunk? Az biztos, hogy a humanitárius közösség máris sokkal fejlettebb lett. Önök közül sokan még tweetelnek is! Ha eddig még nem tették, nézzék meg a Világbanknak a fejlődésről szóló „Mind, Society, and Behavior”, azaz „Gondolkodás, társadalom és viselkedés” című 2015-ös jelentését (World Bank Development Report of 2015). Ez az első olyan jelentés, amely kizárólag arra összpontosít, hogy a viselkedési közgazdaságtan és a viselkedéstudományok erejével, valamint az adatok tárházával hogyan lehet meghatározni, hogy adott helyzetekben hogyan viselkednek, és a közpolitikai beavatkozásokra ténylegesen hogyan reagálnak az emberek. S mindezeket az adatokat hogyan lehet a fejlődés szolgálatába állítani. Meghatározza például azokat a tényezőket, amelyek esetében a HIV-fertőzöttek nagyobb valószínűséggel szedik be időben a vírusellenes gyógyszereiket, növelve azok hatékonyságát. Leírja, hogy hogyan lehet önbizalmat önteni a lányokba, hogy járjanak iskolába, és hogyan lehet tudatosítani a szülőkben, hogy a lányok iskoláztatása okos befektetés. Ez a jelentés egy rendkívül fontos áttörés, és alkalmazásai messze túlmutatnak azon, hogy hová fejlődjön a humanitárius segítségnyújtás. Mit jelentene, ha ezt a tudást, az emberek tényleges viselkedésének az ismeretét beépítenénk egy megreformált humanitárius rendszerbe? Másrészről hogyan lehetne olyan információ-kezelő mechanizmust kifejleszteni, amely súlyos vészhelyzetek esetén átfogó képet adna a szükségletekről és hiányosságokról?

Ehhez lenne egy személyes hozzáfűzni valóm is: amikor azt keresik, hogy miként használják ki az adat-forradalom előnyeit és hogyan használják fel a rendelkezésre álló temérdek információt, kérem, próbálják mellőzni azt a tendenciát, hogy jelentést adnak a sikeresen segélyhez juttatottak számáról, de nem említik meg, hogy körülbelül mennyi rászorulót nem tudtak elérni. Azt kérném, hogy a jelentésükbe a számláló mellé mindig iktassák be a nevezőt is. E nélkül, valamint a hiányosságokról adott átfogó kép híján Önök alibit szolgáltatnak nekünk, akik politikai és diplomáciai téren szolgálunk és nincs tényleges képünk arról, hogy mire és mekkora szükség van.

A technika a modernséghez tartozik. Nem csodaszer, de egyértelműen meg tudja sokszorozni az erőt, adat-aggregátor és többféle lehetőséget biztosító eszköz. Azt hiszem, már mindannyian ámulatba estünk egy-egy, a gyakorlatban alkalmazott találmány láttán. Énrám különösen nagy hatást tett a WFP tavalyi, Törökország déli részén bevezetett újítása: ahelyett, hogy a régi módszer szerint vaskos egyhavi élelmiszeradagokat szállítottak volna a szíriai menekülteknek, egyhavi élelmiszer beszerzésére jogosító hitelkártyát adtak nekik. Ez csökkentette a segélyre szorulókat érintő stigmát, a családok pedig saját belátásuk szerint oszthatták be a rendelkezésükre álló forrásokat.

Ez magától értetődően átvezet harmadik kérdésemhez, a méltósághoz. Humanitárius segítség útján hogyan teremthetünk nagyobb beleszólási lehetőséget és több esélyt a válság sújtotta embereknek? Ez annál is inkább fontos, mert a mai világban egy menekült átlagosan 20 évet tölt hazájától távol. Rendkívül komplexek azok a területek, ahol a segélyezőknek a szükségletek kielégítése mellett sürgősen rá kell térniük a fejlődés előmozdítására is, de nem engedhetünk meg magunknak egy olyan világot, ahol a libanoni, török és jordániai menekülttáborokban nem járnak iskolába a gyerekek. A sürgősségi ellátás mellett a jövőbe is kell invesztálnunk, s ezt Önök is tudják. Sergió szavaival élve, „egy sérült lélek legalább annyira fájhat, mint egy sebesült test”, s mindkettőre tekintettel kell lennie minden megreformált humanitárius rendszernek.

És végezetül mostanában mindenhol ott a hatalmas probléma, amiről nem szívesen beszélünk: a pénz. Már 2015 felénél járunk és a szíriai humanitárius kérésre csak 19 százalékban, az irakira pedig csupán 14 százalékban van fedezet. Az elégtelen finanszírozás miatt a WFP kénytelen volt csökkenteni a régióban szétosztott élelmiszerutalványokat és élelmiszeradagokat, így gyerekek milliói fekszenek le éhesen—nem csak ma este, hanem minden nap. S bár a világ vezetői elítélik a szíriai rezsim és az ISIL atrocitásait, kormányaik közül sokan nem járulnak kellő mértékben hozzá a konfliktusok következtében kialakult humanitárius válsághelyzetek kezeléséhez.

Természetesen örülünk a nemrég bejelentett magas szintű humanitárius pénzügyi munkacsoport (High-Level Panel on Humanitarian Financing) megalakulásának. Hogyan érhetjük el, hogy több ország kapcsolódjon be a humanitárius akció finanszírozásába? Hol illeszkedik be a magánszektor? Hogyan csökkenthetjük a tranzakciós költségeket és egyszerűsíthetjük az ügymenetet a nagylelkű állampolgárok sebtében összeadott kisebb adományai esetére, hiszen ezekből gyorsan nagyobb összeg kerekedhet?

Ahogy most itt az Egyesült Államokban elkezdődik az új elnökválasztási ciklus— a jelek szerint ez lesz a világtörténelem eddigi legköltségesebb választása—meglep, hogy milyen sok amerikai adományoz azért, mert úgy érzi, hogy ez számít. Nekünk is hasonlóan vonzóvá kellene tennünk az előmozdítandó ügyeket, és jelentősen ki kellene bővítenünk a humanitárius adakozói bázist.

Oly sok kérdés van—kicsi is, nagy is—, ez csak néhány közülük. Számítunk rá, hogy Önök választ találnak rájuk. Köszönöm, és sok szerencsét kívánok!

Forrás: Remarks at the U.S. Global Forum on Improving Humanitarian Action | Samantha Power, U.S. Permanent Representative to the United Nations | New York, NY | June 4, 2015 | AS DELIVERED

 

Posted in Foreign Policy, Society & Values | Tagged , , , , , , | Comments Off