CLINTON KÜLÜGYMINISZTER BESZÉDE A NATO JELENLEGI ÉS JÖVŐBENI SZEREPÉRŐL, 2012. április 3.

Clinton külügyminiszter a NATO jövőjéről beszél (AP fotó)

Clinton külügyminiszter a NATO jövőjéről beszél (AP fotó)

A májusi chicagói NATO csúcs előtt a külügyminiszter felvázolta a NATO mai szerepét, helyzetét és az elengedhetetlenül szükséges változásokat, amelyekről Chicagóban fognak tárgyalni. Az alábbiakban ebből a beszédből idézünk részleteket:

(…)

Jelenleg olyan demokratikus átalakulások zajlanak Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, melyek kimenetelét még nem ismerjük. Szíria egy brutális diktátor kezén horrorisztikus támadásoknak van kitéve. A történetnek még nincs vége. Az Egyesült Államok befejezte a harci cselekményeket Irakban, de Irak jövője még nem biztos. Afganisztánban a NATO és az ISAF partnerei megkezdték a biztonsági felügyelet fokozatos átadását az afgán szerveknek.

Nos, ilyen és hasonló változások mennek végbe  nagyobb folyamatokhoz köthetően is. A feltörekvő hatalmak emelkedése és a technika terjedése egyre több embert köt össze egyre több helyen, és soha nem látott módon teszi lehetővé, hogy befolyásolják a globális eseményeket és részt vegyenek a globális gazdaságban. S mindez akkor történik, amikor gazdaságunk a mi emlékezetünk szerinti legrosszabb recesszióból lábadozik.

A változások közepette vannak dolgok, amikre biztosan számíthatunk. Az egyik az Amerika és Európa közötti eltéphetetlen kötelék, mely közös értékeken és célokon alapszik. Gyakorlatilag a jelen minden kihívása ellenében Európa a mi elsőszámú partnerünk. Együtt dolgozunk Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Afganisztánban, s együtt nyújtunk kezet olyan feltörekvő hatalmak és régiók felé, mint például a Csendes-óceán ázsiai országai.

Európa és Amerika mindig együtt fog működni, ez nem fog változni. Az együttműködés módján viszont változtatnunk kell, ha az idők úgy kívánják. Rendszeresen tesztelnünk kell magunkat, hogy biztosan a megfelelő problémákra összpontosítsunk, és forrásainkat ott használjuk fel, ahol azokra a legnagyobb szükség van. A külügyminisztériumnál és az USAID-nál pontosan ezt a folyamatot indítottam el: a Négyéves Diplomáciai és a Fejlődési Szemle (Quadrennial Diplomacy and Development Review) hasonló elven működik, mint a Védelmi Minisztérium négyévente elkészített áttekintése. Az első vizsgálatot több mint egy éve befejeztük, és hatására felkészültebben tudjuk kezelni a jelenkori fenyegetéseket és lehetőségeket.

Azok számára, akik figyelemmel követik a NATO átalakulását, mindez ismerősen hangzik. Ettől a szövetségtől nem idegen a változás. Ötven évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy alapul szolgáljon Nyugat-Európa felemelkedéséhez, és  védőbástya legyen a szovjet agresszió ellen.

A hidegháború után a NATO feladata lett a kommunista évtizedeket maga mögött hagyó Közép- és Kelet-Európa átalakítása és integrációja, majd két évvel ezelőtt Lisszabonban a NATO vezetői ismét új irányt szabtak egy új stratégiai koncepcióval, mely a terrorizmustól a kíber-támadásokon át a nukleáris fegyverkezésig felveszi a harcot a XXI. század fenyegetéseivel.  A jövő hónapban, amikor Obama lesz a chicagói NATO csúcs házigazdája, további lépést teszünk a változás irányába. Mindketten nagyon várjuk, hogy megmutathassuk Chicagót. Én ott születtem, ő pedig természetesen otthonának tekinti, s mindketten arra számítunk, hogy konkrét haladást érünk majd el számos fontos kérdésben.

Az első az Afganisztánban folyó fokozatos átalakulás. (…) Lisszabonban célul tűztük ki, hogy 2014-ig teljes egészében az afgán biztonsági erők vegyék át a felelősséget az ország biztonságáért, s ők komoly fejlődést mutatnak e cél irányába. Az al-Kaida legfőbb vezetőit megtizedelték és a tálibokkal való kapcsolatuk is felbomlóban van.

Ezenközben az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők (ANSF) egyre erősebbek és ügyesebbek. Ma az afgán lakosság mintegy fele olyan területen lakik, amelyek biztonságáért az ANSF felel, s idén tavasszal pedig már 75 százalékra emelkedik ez az arány.

Nos, tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz időszak volt ez, s igen sokat tanulhatunk a szemünk láttára kibontakozó incidensekből. Ezek azonban nem fedhetik el azt a tényt, hogy fejlődést értünk el, s a folyamat folytatódik. Chicagóban ki fogjuk dolgozni az átmenet következő fázisát, pontosabban azt, hogy 2013 legyen a következő mérföldkő, amikor az ISAF az elsődlegesen harci szerepről áttér az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők kiképzéssel, tanácsadással és segítséggel való támogatására, s csak szükség esetén vesz részt harci cselekményekben.

Ez a mérföldkő összhangban áll a Lisszabonban tett elhatározással, mert biztosítja, hogy a nagy erőkkel és nagy harci kapacitással jelen lévő ISAF csapatok az átmenet befejezéséig támogassák az afgán népet. 2014 végéig az afgánoké lesz a teljes felelősség. Chicagóban megvitatjuk, hogy a NATO és Afganisztán tartós kapcsolata a továbbiakban milyen formát ölt majd. Reményeink szerint az Egyesült Államok és Afganisztán még a chicagói találkozó előtt befejezi a két ország közötti hosszú távú stratégiai partnerségre vonatkozó tárgyalásokat. Arra számítunk, hogy az afgán kormány felkérésére marad egy kis létszámú haderő, amely kizárólag az afgán erők kiképzésével, gyakorlati és elméleti segítésével foglalkozik, s tovább folytatja a terrorelhárítási műveleteket. Állandó amerikai katonai bázisok kialakítására azonban nem törekszünk, sem olyan jelenlétre, amelyet a szomszédok fenyegetőnek érezhetnének—ez olyan instabilitást idézhetne elő, ami fenyegetné az Afganisztánban eddig elért eredményeinket.

Az is alapvetően fontos, hogy az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők, melyek kiképzésére olyan sok munkát fordítottunk, hosszú távon is fenntartható anyagi támogatást kapjanak.

Partnereinkkel és szövetségeseinkkel folytatott megbeszélések során igyekszünk egységes álláspontot kialakítani arról, hogy hogyan fogjuk támogatni az afgán csapatokat. Azt akarjuk, hogy az afgán kormány és az afgán nép, valamint a lázadók és a térség többi országa is tisztán lássa, hogy a NATO nem hagyja magára Afganisztánt.

Az Afganisztánhoz fűződő kapcsolatunkban adódtak veszélyes kihívások, így az amerikai és szövetséges katonák halála, akiket az afgán biztonsági személyzet gyilkolt meg, a Korán szándékolatlan helytelen kezelése, és az afgán civilek halála, akiket amerikai katonák öltek meg. Mindkét oldalon kemény kérdések hangzanak el arról, hogy túl tudunk-e lépni ezeken. Az ilyen jellegű incidensek valóban próbára tették a kapcsolatunkat, de azt is megmutatták, hogy az mennyire tartós. Így az átmenet folyamata tovább halad. Az afgán tisztségviselők együtt dolgoztak velünk a feszültség enyhítésén. Fenntartottuk a legmagasabb szintű kommunikációt, s további gyümölcsöző tárgyalásokat folytatunk olyan komplex kérdésekről, mint a börtönrendszer átalakításának terve. Hiszünk abban, hogy Amerikának és a NATO-nak egyaránt érdeke Afganisztán stabilitása, s továbbra is elkötelezetten dolgozunk ennek elérésén.

Az afgán megbékélési folyamat támogatása továbbra is fontos a számunkra. Célunk, hogy afgán az afgánnal üljön le tárgyalni, és dolgozzák ki saját jövőjüket. Az Egyesült Államok világossá tette, hogy milyen eredményt vár bármely tárgyalástól: a lázadóknak fel kell hagyniuk az erőszakkal, ki kell lépniük az al-Kaidából, tiszteletben kell tartaniuk Afganisztán törvényeit és alkotmányát, beleérve a nők és kisebbségek védelmét is. (…)

Azt is világossá tettük, hogy a folyamat érdekében a táliboknak milyen lépéseket kell tenniük. Egyértelműen ki kell nyilvánítaniuk, hogy elhatárolódnak a nemzetközi terrorizmustól és elkötelezik magukat az összes afgánt magába foglaló békefolyamat mellett.

Tehát a táliboknak maguknak kell dönteniük. Mi a továbbiakban is katonai nyomást gyakorlunk, de hajlandóak vagyunk együttműködni minden afgánnal, aki a békéhez és biztonsághoz vezető általános megbékélési folyamat mellett áll.

A diplomáciai és biztonsági kérdések mellett a gazdasági fejlődést is fontosnak tartjuk. Afganisztán politikai jövője elválaszthatatlanul összekapcsolódik gazdasági jövőjével, sőt, az egész régió gazdasági jövőjével. Ezt a leckét már világszerte újra és újra megtanultuk: az embereknek reális remény kell, jobb életet, munkát és a családjuknak megélhetést akarnak. Ezzel kapcsolatban tavaly Bonnban az ISAF partnerek elfogadtak egy elképzelést, amit mi az Átalakulás Évtizede néven emlegetünk. Ez a 2014-től 2024-ig tartó időszak, amikor a nemzetközi segítség az afgán magánszektor növekedését és fejlődését fogja szolgálni. E törekvés egyik része az Új Selyemút nevű elképzelésünk, a konfliktusoktól és megosztottságtól szétdarabolt régiót összefogó gazdasági és tranzitkapcsolatok hálózata. A Világbankkal és másokkal közösen segítjük Afganisztánt abban, hogy gazdaságát a régió többi országáéhoz integrálja, kezdjenek kereskedni egymással, indítsanak kölcsönös beruházásokat és találjanak új növekedési forrásokat. A magánszektornak ebben igen fontos szerepe lesz.

Mindhárom fronton, azaz a biztonság, a diplomácia és a gazdaság frontján egyaránt segítünk Afganisztán népének abban, hogy megerősítsék az országukat és biztosítsák, hogy az soha többé ne válhasson újra a terroristák menedékévé.

Chicagóban a második célunk (…) azt a közös erőfeszítést érinti, amellyel a NATO védelmi képességeit 21. századi szintre kell hoznunk. Vezetőink két évvel ezelőtt Lisszabonban felvázolták a szövetség elkövetkező évtizedére vonatkozó elképzelésüket. Ennek értelmében biztosítanunk kell, hogy a NATO bármely fenyegetést vissza tudjon verni és képes legyen magát megvédeni. Ez a kihívás olyan időszakban vár ránk, amikor minden társország költségvetése igen feszített, így Chicagóban világos képet adunk majd arról, hogy adott pénzügyi lehetőségeink mellett hogyan fogjuk fenntartani a NATO szükséges képességeit. Ez a megközelítés összhangban van Rasmussen főtitkár okos védelem koncepciójával, ami arra született, hogy szövetségünk cselekvőképes, hatékony és erős maradjon. (…)

Íme egy példa arra, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban. Közösen dolgozunk egy új szövetségi szárazföldi megfigyelő rendszeren, amely drónok alkalmazásával rendkívül fontos hírszerzési, felderítési és megfigyelési információkat szerez csapataink számára. Az egyes NATO országok külön-külön nem tudnák megvenni a rendszert, mert igen drága lenne, de mivel összeadjuk a forrásainkat és megosztjuk a terheinket, kisebb költséggel fokozottabb biztonságot teremtünk minden egyes szövetséges számára. Chicagóban azt is eldöntjük majd, hogy hogyan tegyük a rendszert a közös hadműveletek középpontjává.

Másféle együttműködési lehetőségeket és módokat is keresünk majd. Lisszabonban például megegyeztünk egy rakétaelhárító rendszer telepítésében, hogy az európai NATO országok erőit, területeit és lakosságát teljes mértékben lefedjük és megvédjük a fokozódó rakétafenyegetés ellen. A cél érdekében Chicagóban majd úgy fejlesztjük a terveket, hogy a NATO irányítsa és ellenőrizze a rakétavédelmi eszköztárat. El akarjuk érni azt is, hogy a tagországok közös hadgyakorlatokhoz és tréningprogramokhoz csatlakozzanak, elmélyítve ezzel az afganisztáni közös munkában kialakult együttműködési szellemet. A balti légi rendőrség bővítésére is hangsúlyt fektetünk majd, mivel a program biztonságot jelent balti szövetségeseinknek, akik az így felszabadult forrásaikat más NATO programokra, például Afganisztánra fordíthatják.

Befejezésül, a harmadik chicagói célunk globális partnerségünk megszilárdítása és kibővítése. A NATO természetesen transzatlanti szövetség és mindig az is lesz, de jelenlegi problémáink nem egy óceánra korlátozódnak, s a munkánk sem. Több mint 20 nem-NATO ország küldött katonákat és felszerelést Afganisztánba. A világ más részein nem-NATO partnerekkel küzdünk a kalózkodás és az erőszakos szélsőségek ellen, őrizzük a békét Koszovóban, s amikor Líbiában a NATO érvényt kívánt szerezi az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának, európai és közel-keleti nem-NATO partnerekkel közösen lépett fel a polgári lakosság védelmében.

(…) Ígéretünknek megfelelően Chicagóban ezekre a partnerségekre fogunk építeni. Méltányoljuk partnereink gyakorlati, anyagi és politikai hozzájárulását, amellyel a Balkánon, Afganisztánban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában tett különféle erőfeszítéseinket támogatják. Tudni akarjuk, hogy mi működik és mi nem; hiszek a tapasztalatra alapozott tervezésben, s erre igen jó példa, amit a NATO-ban látunk. A tervezés során nem csupán előre nézünk, hanem a múltba is, mert a múlt hibáiból okulva még jobban tervezhetjük a jövőt.

Tehát a ma felvázolt három terület—az afganisztáni átmenet következő fázisának meghatározása, a 21. századi követelményeknek való megfelelés körvonalazása a pénzügyi megszorítások idején, valamint a partnerségünk bővítése—mutatja, hogy milyen sokat fejlődött a NATO az elmúlt 6 évtizedben. Arra is figyelmeztetnie kell bennünket azonban, hogy nem állhatunk meg a fejlődésben. Egy intézmény átalakítása sohasem könnyű, s nem egy nap alatt történik. Valójában ez egy soha véget nem érő folyamat, de vannak erős vezetőink és megfelelő stratégiánk.

Minden, amit idáig elértünk, tovább mutat afelé, hogy a következő napokban és években milyen sokat érhetünk el. Ha találékonyak maradunk és együttműködünk, tovább juthatunk a békésebb és biztonságosabb világ megteremtése felé.

FORRÁS: Clinton at World Affairs Council 2012 NATO Conference, 03 April 2012

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.