IVO DAALDER: MIT VÁR AZ USA A NATO KÜLÜGYMINISZTERI ÉRTEKEZLETTŐL

NATO kerekasztal, 2009.Ivo H. Daalder az USA nagykövete a NATO-ban

Egyszerűen és világosan megfogalmazható, hogy mit akarunk elérni ezen a NATO külügyminiszteri értekezleten: előrelépést a Patriot rakéták törökországi telepítése ügyében, hogy fejlettebb légvédelemmel segítsük szövetségesünket saját lakosságának védelmében; az Oroszországgal folytatott politikai párbeszéd és együttműködés kiszélesítését; más országokkal, így Grúziával kialakított partnerségeink megszilárdítását; ISAF partnereinkkel a sikeres 2014. évi afgán hatalomátadás érdekében végzett munkánk áttekintését.

Mindezek mellett még egy okból nevezetes a jelen értekezlet: Clinton külügyminiszter, aki kinevezése óta harmincnyolcadszor jár Európában, kilencedszer és egyben utoljára vesz részt a NATO külügyminiszteri értekezletén. A külügyminiszter maradandó hatást gyakorolt mind a NATO-ra, mind az európai és a globális biztonságra.

A múlt csütörtökön egy washingtoni beszédében így fogalmazott: “Az elmúlt négy év nem új irányt jelent, hanem visszatérést mindahhoz és egyben emlékeztetőt mindarra, amit az Egyesült Államok és Európa képvisel.”

Európai szövetségeseinkkel való kapcsolatunkat négy évvel ezelőtt gyakori nézeteltérések tarkították, ma az összhang és az együttműködési készség jellemzi.

Amikor Clinton külügyminiszter 2009-ben az első miniszteri találkozóra jött, az afganisztáni háború eléggé kilátástalannak látszott. Ma egyértelmű ütemtervünk van arra, hogy mikor adjuk át a felelősséget maguknak az afgánoknak.

Az európai rakétaelhárítási rendszer megvalósíthatatlan álomnak tűnt, s megosztotta a szövetségeseket is. Clinton külügyminiszter irányítása alatt NATO rendszerré tettük, így nem megosztotta, hanem egyesítette a tagokat. Ma már realitás.

Clinton külügyminisztersége előtt az orosz-grúz háború miatt megszakadt a NATO-Oroszország párbeszéd, folytatására már ő teremtett konszenzust a NATO-n belül. Közös erőfeszítéssel összehoztunk minden szövetségest, s így vissza tudtuk hozni az oroszokat a tárgyalóasztalhoz s felélesztettük a kapcsolatunkat.

Ma Oroszországon kereszül szállítjuk Afganisztánba a szükséges ellátmányt. Ez elképzelhetetlen volt abban az időben, amikor 2009-ben ő először vett részt a miniszteri konferencián.

Oroszország és a NATO viszonya nem mindig könnyű, de–Clinton külügyminiszter szavaival élve–semmit nem érhetünk el, ha nem tudunk egy asztalhoz ülni.

A külügyminiszter kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a NATO feladatait partnerkapcsolatok hálózatán keresztül, s nem is kizárólag az euro-atlanti közösség keretein belül lehet legjobban ellátni. Arra törekedett, hogy a NATO Ázsiában és világszerte partnerekkel és szövetségesekkel bővüljön.

Közreműködésével rugalmasabbá vált a partnerek részvétele és hozzájárulása, ami alkalmasabbá tette a NATO-t a globális biztonsági központ szerepére.

A külügyminiszter vezetése alatt új, a partnerségeket erősítő elképzeléseket vezettünk be 2011-ben Berlinben, és idén Chicagóban ismételten elköteleztük magunkat az új megközelítés mellett. Ezek a partnerségek fokozottabb legitimitást biztosítanak nekünk, szélesebb körben oszlanak meg a terhek, s hasznunkra fordíthatjuk mások képességeit.

Clinton külügyminiszter a NATO bővítés fáradhatatlan szószólója, aki keményen dolgozott azon, hogy a négy új jelentkezőt rábírja a majdani tagsághoz elengedhetetlen reformok végrehajtására.

Ma a NATO sokkal időszerűbb, szükségesebb, felkészültebb és egységesebb, mint eddig bármikor.

Forrás: U.S. Goals at the NATO Foreign Ministerial | Posted By Ivo Daalder | December 03, 2012

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.