A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGA  Pamflet

Letölthető pamflet (angolul)

Thomas E. Perez igazságügyi államtitkár Kuala Lumpurban felszólalt az alapvető jogokkal és a biztonsággal kapcsolatos jogalkotás átalakításával foglalkozó malajziai konferencián. Az alábbi részletek e beszédből valók, a teljes szöveg elérhető az amerikai Igazságügyi Minisztérium honlapján.

… Hogyan biztosíthatja egy kormány, hogy minden állampolgára saját lelkiismerete szerint gondolkodhasson, vélekedhessen, imádkozhasson, írhasson és beszélhessen, s ugyanakkor fennmaradjon a mindenki számára védelmet nyújtó, békés társadalom?

Elméletben könnyű helyeselni a szabadság, igazságosság és egyenlőség egyetemes elveit. Ezek valóban a legnemesebb ideálok, amelyekre az emberiség törekszik. De mi, akik a kormány szolgálatában állhatunk, tudjuk, hogy egy ország kormányzásába nem könnyű átültetni és alkalmazni—ténylegesen alkalmazni–ezeket az elveket. Minden ország küszködik azzal, hogy lefordítsa őket a politika és a jogalkotás nyelvére. Mindenhol saját országunk egyedi történelmétől és kultúrájától függ, hogy milyen speciális kihívások várnak ránk, de a szabad országokat az tartja össze, hogy vállaljuk a küzdelmet, s arra törekszünk, hogy a kormányzásunk e nemes alapelveket tükrözze.

Ezek szem előtt tartásával kívánnék Amerika (szabadságért, egyenlőségért, a véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott) történelmi küzdelmeiről beszélni egy keveset.

A lelkiismeret és a hit szabadsága országunk alapítása óta mindig az amerikai gondolkodás középpontjában állt. Egyik Alapító Atyánk, Thomas Jefferson azt mondta, hogy „a számunkra leginkább felbecsülhetetlen áldások egyike, hogy úgy imádhatjuk a Teremtőt, ahogy az miszerintünk leginkább megfelel az Ő akaratának.” Első elnökünk, George Washington azt írta a zsidó gyülekezethez intézett híres levelében, hogy a vallásszabadság minden ember alapvető joga, nem egyik embercsoport másik embercsoportra ruházott privilégiuma.

Talán ennél is fontosabb, hogy országunk kormányzásának alapja, az Egyesült Államok alkotmánya minden állampolgár számára biztosítja Isten tiszteletének a szabadságát. Így Amerika elkötelezte magát amellett, hogy a keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, hindu, vagy bármely más vallás híveit egyenlő jogok illetik meg, s vallásgyakorláshoz való jogukat óvni kell.

Az amerikai Alapítók, akik sokféle vallási hittel rendelkező országot vezettek, a lelkiismereti szabadság védelmében az első alkotmány-kiegészítésbe foglalták a kormány vallási ügyekbe való beavatkozásának a tilalmát és a szabad vallásgyakorlás védelmét. Hasonlóképpen tettek a szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadsággal, valamint a petíciós joggal is, mivel felismerték, hogy a lelkiismereti szabadság szempontjából kritikusan fontos, hogy az emberek vallási és nem-vallási nézeteiket egyaránt megoszthassák másokkal.

Néha az a törekvés, hogy valóban egyenlő jogú társadalmat teremtsünk, ahol nem számít a bőrszín, a nem, a faj, a nemzetiség vagy a fogyatékosság, összeütközésbe kerülhet azzal a szándékkal, hogy megvédjük a lelkiismeret és véleménynyilvánítás szabadságát. Mindig vannak olyanok például, akik arra használják a szólásszabadságot, hogy elítélendő dolgokat mondjanak másoknak, és faji, nemzetiségi vagy vallási ügyekben törést idézzenek elő.

Tapasztalataink szerint azonban az egyenlő jogok nem összeegyeztethetetlenek a lelkiismereti és szólásszabadsággal. Röviden felvázolom, hogy milyen módon működhet egymás mellett a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága és a faji, vallási vagy etnikai kisebbségek védelmére szolgáló jól definiálható eszköztár. Történelmi tapasztalatunk, hogy az Egyesült Államokban az egyenjogúság terén elért eredményekben igen lényeges szerepe volt a szólásszabadságnak.  Bár rendkívül fontos volt, hogy a Kongresszus megszavazta a Polgárjogi törvényt, a polgárjogok nem pusztán emiatt alakultak ki. Sokkal nagyobb hatása volt annak, hogy az amerikaiak nap mint nap bekapcsolták a rádiójukat és a televíziójukat, s hallhatták dr. King és a többi polgárjogi vezető szavait. Szavaik és cselekedeteik meggyőzték az amerikaiakat arról, hogy a „külön, de egyenlő” valójában nem jelent egyenlőséget, s eljött a változás ideje. Sokan azonban veszélyesnek tartották és be akarták tiltatni dr. King és a többi polgárjogi vezető beszédeit, mert megzavarhatták a békét azokban a közösségekben, ahol a fehér többség fenn akarta tartani a faji szegregációt. A kérdés eljutott a Legfelsőbb Bíróságig, amelyik az un. New York Times kontra Sullivan ügyben úgy ítélt, hogy egy alabamai tisztségviselő nem perelheti a polgárjogi aktivistákat amiatt, hogy hirdetésük a rendőrségre nézve negatív kijelentéseket tartalmazott. Az első alkotmány-kiegészítés feljogosította az aktivistákat arra, hogy felszólaljanak, szabadon prédikáljanak a templomi szószékekről, s utcai felvonulásokat tartsanak. Ha még távolabbra tekintünk vissza a történelemben, a rabszolgaság eltörlését a szószékekről prédikálók buzdításai és az abolicionista írók pamfletjei gyorsították fel. Az amerikai nőket a fáradhatatlan agitáció és tiltakozás segítette választójoghoz.

Előfordul, hogy a szólásszabadság az egyenlőséget és harmóniát szolgálja, holott a felszólaló szándéka éppen ennek az ellenkezője. Bár a rasszizmusnak hosszú története van Amerikában, a bíróságaink mindig úgy tartották, hogy az első alkotmány-kiegészítés értelmében a gyűlölködésük bántó szimbólumait viselő szupremacisták átvonulhatnak zsidó és afroamerikai negyedeken. Voltak, akik megkérdőjelezték az ilyen jellegű véleménynyilvánításnak kijáró védelmet, de mi az USA-ban azt tapasztaltuk, hogy a nyilvános gyűlöletkeltés csaknem kivétel nélkül a faji és vallási egyenlőség és harmónia iránti igény erőteljesebb, fokozottabb megnyilvánulásait váltotta ki. Példa erre az a körülbelül egy tucat neonáci felvonuló, akik ellentüntetők százainak békés, felekezetközi virrasztásával találkoztak.

Ezzel a jelenséggel először a Tennessee-beli Murfreesboróban találkoztam. Az itt élő muzulmán közösség, amely több mint 20 éven keresztül egy zsúfolt irodahelységben gyakorolta az istentiszteletet, pénzt gyűjtött és vett egy telket, hogy azon egy nagyobb, önálló mecsetet építsen. Amikor a helyi hatóságok engedélyezték az építkezést, sok helyi lakos háborgott és tiltakozott ellene. Ezek a tüntetők a mecsetet támogató felekezetközi felvonulásokkal találták szemben magukat. A mecset ellenzői keresetet nyújtottak be az állam bíróságához, melyben az építkezés letiltását kérték, de mi az Igazságügyi Minisztériumban szövetségi polgári pert indítottunk, amelynek eredményeképpen tavaly augusztusban, még a Ramadan előtt használatba vehették az új mecsetet. A mecset imámja, Osszama Bahloul sejk kapott gyűlölködő leveleket, de elmondta nekem, hogy sokkal nagyobb számban érkeztek támogató jellegű vélemények. A mecset körüli viták végül is jó reklámnak bizonyultak, és Osszama sejk támogató leveleket, a mecset számára pedig pénzadományokat kapott az Egyesült Államok polgáraitól, közöttük Afganisztánban szolgáló katonáktól is. Nemrégiben részt vettem a mecset pompás megnyitó ünnepségén, és bizakodással töltött el a katolikus érsek, a protestáns keresztény igehirdetők, a zsidó elöljárók és sok más résztvevő felekezetközi támogatása. Amint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 16/18-as határozata kimondja, „a véleménynyilvánítás és az önkifejezés szabadsága” igen fontos szerepet játszik „a demokrácia erősítésében és a vallási intolerancia leküzdésében”.

A demokrácia néha zűrzavaros, de ahogy hiszünk abban, hogy bármely abszolút teljhatalmú vezetőnél jobban kormányoznak azok, akiket a nép választott, ugyanúgy hiszünk abban is, hogy a kusza eszmecserékből születő elképzelések jobbak azoknál, amelyeket a kormány diktál és ellenőriz.

Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy az a tény, hogy itt Amerikában igen komoly védelmet biztosítunk a szólás- és másféle önkifejezési megnyilvánulások szabadságának, nem jelenti azt, hogy a faji, vallási és etnikai kisebbségek védelme terén tehetetlenek vagyunk. Nem vagyunk azok! Az első és legfontosabb az, hogy meg tudunk büntetni—és egészen biztosan meg is büntetünk—bárkit, aki tényleges erőszakkal fejezi ki gyűlöletét. A szólás szabadsága nem jogosít fel senkit arra, hogy támadjon, öljön, vagy vandál módon cselekedjen.

A második az, hogy meg tudunk büntetni—és egészen biztosan meg is büntetünk—bárkit, aki fenyegető magatartást tanúsít. A bíróság ítélete szerint az első alkotmány-kiegészítés nem jogosít fel arra, hogy a szólásszabadsággal élő fanatikusok erőszakos cselekedetekkel fenyegetőzve terrorizáljanak másokat. Ugyanakkor azért nem minden csúf, bigott kifejezés számít törvényesen büntetendő fenyegetésnek, csak az, amit a bíróságok veszélyes fenyegetésnek ítélnek. Ez utóbbi annyit jelent, hogy valaki bűncselekmény elkövetésével ténylegesen megfenyeget valakit, szemben azzal, ha csak zavart akar kelteni vagy a politikai retorika túlzásaiba bonyolódik.

Zaklatásra és diszkriminációra sem hatalmaz fel a szólásszabadság, s polgári jogi törvényeink védelmezik ezek ellen az egyéneket az iskolákban, munkahelyeken, lakóhelyen és más területeken. A polgári jog például biztosítja a diszkriminációtól mentes oktatást, ami annyit jelent, hogy mindenkinek joga van olyan környezetben tanulni, ahol nincs kitéve fajon, valláson, nemen és etnikai származáson alapuló bántalmazásnak. … Küzdöttünk azért, hogy Texasban a muzulmán diákok összegyűlhessenek a déli imára, Pennsylvaniában pedig a keresztény tanulók látogathassák a bibliaórát. Azzal érveltünk, hogy mivel az iskolák megengedik a diákoknak a nem vallási célú foglalkozásokat, nincs joguk ahhoz, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítsék a vallásos foglalkozásokat. Egy hasonló esetben Oklahomában elértük, hogy egy muzulmán lány vallási hitét kifejező kendőt viselhessen az iskolában. Bár az Egyesült Államokban általában nem okoz problémát az iskolai kendőviselés, ha egy iskola mégis megpróbálja tiltani, mi azonnal beavatkozunk.

A polgári jogi törvényeink szerinti egyenlőség érvényesítése így összefonódik a lelkiismeret, a vallás és a véleménynyilvánítás szabadságának a védelmével. Mindegyik tényező erősíti és segíti a többit. Törvényeink védik az egyéneket a faji, vallási vagy egyéb, hasonló alapon jelentkező erőszaktól, zaklatástól és diszkriminációtól. De az országban nem uralkodhat igazi összhang, ha az emberek nem élveznek védelmet és azonos lehetőségeket, s megbeszélésre, tanulásra és az eszmecserékre is szükség van ehhez.

A szólás szabadsága olykor zűrzavaros, bizonytalanságot kelthet, de végző soron az a tapasztalatunk, hogy a valóságos nemzeti összhang eléréséhez elengedhetetlen. S mint ahogy a zenében sem az teremt harmóniát, ha mindenki ugyanazt a szólamot énekli, itt sem várjuk, hogy mindenki azonos véleményen legyen. Akkor kerülünk összhangba, ha tiszteletben tudjuk tartani különbözőséginket és véleménykülönbségeinket, s ha közös értékeinkkel összhangban érvényt szerzünk a törvényeinknek.

Forrás: Americans Speak Freely | 01 March 2013

Letölthető pamflet

 

 

This entry was posted in Society & Values and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.