ALULRÓL INDULÓ AMERIKAI KEZDEMÉNYEZÉS INDÍTOTTA EL AZ APARTHEID ELLENI HARCOT

Dél-Afrika washingtoni külképviselete előtt letartóztatják Martin Luther King özvegyét, Coretta Kinget, és gyerekeit.

1985-ben Dél-Afrika washingtoni külképviselete előtt letartóztatják Martin Luther King özvegyét, Coretta Kinget, és gyerekeit. A nagy visszhangot kiváltó letartóztatások felhívták az amerikaiak figyelmét a fajgyűlöletre. (AP fotó)

1984. november 21-én egy csoport afroamerikai vezető, akiket csalódással töltöttek el a szisztematikus dél-afrikai faji igazságtalanságok, bevonult Dél-Afrika washingtoni követségére, hogy Nelson Mandela és a dél-afrikai politikai foglyok szabadon bocsátását követelje. Mivel nem voltak hajlandóak távozni, letartóztatták őket.

A következő néhány évben csaknem napi gyakorisággal folytatódtak a követség előtt az egyre nagyobb és nagyobb tömeget vonzó tiltakozások. Idővel a sajtóban is egyre komolyabb visszhangot váltottak ki, mivel a letartóztatottak között volt az amerikai Kongresszus 25 tagja, s az amerikai polgárjogi mozgalom olyan ismert vezetői, mint Rosa Parks, Jesse Jackson tiszteletes, valamint Martin Luther King özvegye és két gyerekük. Összességében mintegy 5000 embert tartóztattak le a követség előtt, közöttük Asthur Ashe teniszcsillagot és Stevie Wonder muzsikust.

A dél-afrikai kormány apartheid politikájának megszüntetésére és a változásért küzdő dél-afrikai nép melletti szolidaritás kifejezésére irányuló decentralizált, de széleskörű amerikai társadalmi kampánynak csupán részét jelentették a washingtoni tiltakozások.

Az 1970-es évek vége felé egyetemi hallgatók és oktatók azért indítottak mozgalmat országszerte, hogy oktatási és társadalmi intézményeik vonják ki a pénzüket a Dél-Afrikával üzleti kapcsolatban álló vállalatokból, a nyugdíjpénztárak és bankok pedig kobozzanak el minden dél-afrikai vagyont. E mozgalmat részben a sowetói fiatalok 1976. évi lázadása és a dél-afrikai rendőrség válaszul adott vérengzése váltotta ki.

1988-ig több mint 155 felsőoktatási intézmény vonta ki részben vagy teljesen a pénzét, közöttük a Kaliforniai Egyetem, aminek következtében Dél-Afrika mintegy hárommilliárd dollártól esett el. 1989-ig 26 amerikai állam, 22 megye, és több mint 90 város tett gazdasági lépéseket a Dél-Afrikával üzleti kapcsolatban álló cégek ellen.

Amerikai csoportok gyűjtést rendeztek a dél-afrikai politikai foglyok jogi védelmének költségeire is, és a dél-afrikaiak iránti szolidaritásuk jegyében bojkottokat szerveztek dél-afrikai sportesemények és kulturális rendezvények ellen. Sok amerikai egyház is tiltakozását fejezte ki, és módot talált gazdasági presszióra is.

A sokféle, alulról építkező amerikai apartheid-ellenes csoport együttes ereje végül rákényszerítette az USA Kongresszusát, hogy szavazza meg az 1986. évi átfogó apartheid-ellenes törvényt (Comprehensive Anti-Apartheid Act of 1986), amely gazdasági szankciókat írt elő mindaddig, amíg a kormány nem bocsájtja szabadon Mandelát és a többi politikai foglyot, és nem kezd jó szándékú tárgyalásokat a fekete többséggel. Ronald Reagan elnök megvétózta a javaslatot, de a Kongresszus hatálytalanította ezt, sőt, még szigorúbb szankciókat szavazott meg.

Ezek a törekvések, továbbá a dél-afrikai apartheid-ellenes küzdelmet egyre fokozódó figyelemmel kísérő média ismertette meg mindezt az amerikaiakkal, akik az 1980-as évek közepéig jószerint sohasem hallottak Nelson Mandeláról, Steve Biko mártírhalált halt dél-afrikai aktivistáról, avagy Desmond Tutu érsekről, akit 1986-ban ugyancsak letartóztattak Dél-Afrika washingtoni követsége előtt.

A dél-afrikai kormány befolyásolására és a figyelem felkeltésére irányuló társadalmi törekvések olyan sikeresnek bizonyultak, hogy 1990-ben, csupán öt évvel az után, hogy a legtöbb amerikai először hallott az apartheidről, New Yorkban százezrek gyűltek össze, hogy találkozzanak a frissen kiszabadult Mandelával. Amerika-szerte tömegek sereglettek azokba a városokba, ahol 11-napos körútja során beszédet mondott.

Arun Rath, az országos közszolgálati rádió újságírója, aki az 1980-as években és az 1990-es évek elején középiskolás, illetve egyetemista volt, egy december 7-i rádióadásban emlékezett vissza a tömegek mobilizálásának időszakára.

„Nem hiszem, hogy láttam igazi politikai aktivitást, amíg kapcsolatba nem kerültem az apartheid-ellenes mozgalommal”—mondta. „Saját egyházam is küldött egy busznyit a gyülekezetből, hogy tartsuk bekerítve Dél-Afrika követségét. Mindnyájan erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy hozzájáruljunk az apartheid megszűnéséhez és Nelson Mandela kiszabadításához.”

Obama elnök, aki Mandela kiszabadulásának idején a Harvard Egyetem jogi karára járt, június 27-én Szenegálban úgy beszélt erről az időszakról, mint ami megmutatta neki, hogy mi történhet a világban, „ha tisztességes emberek, ha jóindulatú emberek együtt dolgoznak egy nagyobb ügy érdekében”. Három nappal később a dél-afrikai Fokvárosban azt mondta, hogy az alulról induló mozgósítás, amihez Mandela adta az inspirációt, megmutatta, hogy „egyetlen bátor ember mozgásba hozhatja a világot”.

Forrás: Pressure to End Apartheid Began at Grass Roots in U.S.

 

This entry was posted in Foreign Policy, Society & Values and tagged , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.