JAMES NORTHRUP INDIÁN KÖLTŐ MAGYARORSZÁGI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA

Jim Northrop indián költő Magyarországon

2014. március

Figyeljetek szépen, szeretnék egy történetet mesélni.  Egyszer volt, hol nem volt…várjunk csak, ez nem az a történet! Mi lenne, ha egy vietnámi veterán háborús történetét mesélném el? Így kezdődik…. jajj, a fenébe….ez sem az a történet!

Próbáljuk ezt:  Fond du Lac Follies (a szerző rovata) leszállt Budapesten, hogy verseket mondjon. Az Amerikai Külügyminisztérium hivatalos előadóprogramja keretében mentem oda.

Budapestre rövid párizsi pihenő után érkeztem.  Épp csak annyi időm volt, hogy elvesszek a DeGaulle reptéren.  Röpke kétórás utazás után megérkeztem célállomásomra, Budapestre. Dmitri Tarakhovsky, a követség kulturális tanácsosa várt a reptéren, s taxival egy puccos hotelbe vitt. A szálloda a Duna partján állt, amelyről tudom, hogy Németországban ered, és lefelé halad Budát és Pestet érintve.

Másnap reggel találkoztam Gáborral (Northrup úr műfordítója), aki korábban megkereste a követséget, hogy áthoznának-e. Szerette volna, ha segítenek megünnepelni Nagy Kis-Madár című könyve kiadását, amely Jim Northrupról  (azaz rólam) és költészetéről szól.  Váli Mónika és Németh Attila a logisztikában, tolmácsolásban és fotózásban nyújtottak segítséget.

Megtudtam, hogy a költőket tisztelik Magyarországon, gyerekeket, utcákat, iskolákat és hidakat neveznek el róluk.

Követségi autó érkezett értem diplomata rendszámmal, hogy elvigyen egy középiskolába, majd pár órával később egy múzeumba, aztán egy egyetemi órára, a közbeeső időben pedig interjút adtam rádiós szerkesztők, újságírók és havilapok szerkesztőinek. A hét csúcspontja egy flancos fogadás volt, amit egy palotában rejlő múzeumban adott a követség az egyik felolvasó est után.

Andre Goodfriend, a követség megbízott ügyvivője ötoldalas beszédben mutatott be annak a 120 vendégnek, aki eljött meghallgatni a verseimet.  Remek bevezetője után már én is úgy éreztem, hogy szívesen találkoznék ezzel a Jim Northrup nevű pasassal!

Gábor Sawyerban (a költő faluja) készült fotókat vetített juharfákról, nyírfakéregkosár-készítésről és vadrizs-betakarításról. Olvastam verseket a hagyományos Shinnob indián életmódunkról, azután Gábor fotókat mutatott arról, amikor tengerészgyalogos voltam Vietnamban, miközben én verseket szavaltam. A Kezdet végével kezdtem és a Zsugorodó agykurkásszal fejeztem be.

Amikor vécére kellett mennem, az egyik segítőm átvezetett a tömegen, egy széles lépcsőházon át egy sarkot megkerülve a vécéhez, és őrt állt az ajtóban. Mintha engem őrizni kellene!

Ezután visszamentem a lépcsőn, hogy elvegyüljek a magyarok között, akik nagyon európai módon viselkedtek, bort iszogattak, beszélgettek és nevetgéltek. Meginterjúvolt a Magyar Rádió, a BBC és mások. Lenyűgözött a tömeg.

Visszavittek az ötcsillagos hotelbe, ahol Gáborral megbeszéltük a napi munkát.  Folyamatosan áttekintettük, hogy hogyan mentek az egyes előadások. Amikor felébredtem és elhúztam a függönyt, szemben, a Duna másik partján egy domb állt várakkal. A reggeli nap megvilágította a kőépületeket.

A következő pár nap sorrendje: iskolák, egyetemek, múzeumok.  Csütörtökön elmentünk egy városba, ami két és fél órányira volt Budapesttől. Itt ugyanez volt a napi rutin, kivéve, hogy meglátogattunk egy kicsiny múzeumot, amelyet az amerikai indiánoknak szenteltek.  Van egy magyar indián törzs, olyan neveket adnak maguknak, mint Nyugodt Bölény, és indiánnak öltöznek. Poénból a jávorszarvasbőr mokaszinomat viseltem, aminek gyöngyből van kivarrva az orra. Az emberek megnézték, majd gyorsan félrenéztek.

Az egyik fellépéssorozat után majdnem összeestem, mert lement a vércukrom. Ismertem a tüneteket és kiabáltam: süteményt gyorsan! Mónika a csúcsforgalmat kicselezve talált egy pékséget. Édes péksüteményekkel és kávéval tért vissza, és én rendbejöttem, miután ettem párat.

Sok palota belsejét láthattam, mert a programjaimat ilyen helyeken tartották. Szerettem volna hajózni egyet a Dunán, de sajnos erre már nem jutott idő.

A Külügyminisztériumnak kifizetődött a programom. Több mint ezer embert számoltam össze, akik eljöttek a felolvasásaimra, és nem tudom hány embert értem el a médián és számtalan interjún keresztül.

Meglátogattam a Tengerészgyalogosok Házát, ahol a Követség tengerészgyalogosai laknak. Sétáltam az udvaron, ahonnan nagyszerű a kilátás a Dunára.  A követségen is meglátogattuk a tengerészgyalogosokat. Elmeséltem nekik, hogy az indiai század, 3. zászlóalj, 9. hadtestnél szolgáltam 1965 és 1966 között. Úgy láttam, hogy ezek a fiatal tengerészgyalogosok bármilyen helyzetet kezelni tudnának. Tisztelegtem az amerikai zászlónak a követség előtt.

Magyarországon tavasz volt, úgyhogy idén kétszer látom a tavaszt.

Köszönöm.

Az itt leírtak egyedül az író nézeteit tükrözik. Nem képviselik az Egyesült Államokat, az Amerikai Külügyminisztériumot, John Kerry külügyminisztert, Dmitrit, Mónikát és Attilát. Kommenteket és bingo kártyákat lehet küldeni: FdL Follies, PO Box 16, Sawyer, Minnesota 55780-0016 email: jimnorthrupfdl@gmail.com vagy facebook.

A látogatásról készült további képek a Követség facebook oldalán láthatók.

Versek Gyukics Gábor fordításában:

a kezdet vége

Valaki azt mondta, hogy születésünk
pillanatában kezdődik meghalásunk
A halál az élet része.
Ki tudja, hogy a teremtő miért
ritkítja meg  a nyájat.
Egy másik régi mondás szerint
fel kell készülnünk arra, hogy
meg kell válnunk szeretteinktől,
vagy mi haljunk meg előbb.
Találj időt a gyászra.
Találj időt az emlékezésre.
Minden ciklusokban történik.
Mostani fájdalomérzeted kiegyenlítődik
valakinek az örömével abból az időből,
amikor megszületett a gyermek.
Mostani vesztesérzeted
helyét kellemes, sokáig tartó
emlékek veszik át.
Nincs itt elrejtve valami üzenet? Aha,
Bánj úgy másokkal, mintha ez lenne
Az utolsó napod a földön.

vadrizs

Vágott dohány füstje kavarog a tavon,
ezzel köszönjük meg a tónak létezését
Hűs víz fogadja társaságunkat,
a rizsfejek egyetértően bólogatnak.
Ismét rizst aratunk, megwetch Manitue.
Cédrusok simogatják meg fejünket,
az érett rizs ajánlkozik, hogy ezen a télen
sok étkezéskor lehessen társaságunk.
Szakállas rizsszemek a kenu fenekén.
Látni, ahogy a szél átgázol a tavon,
egy sas, egy pár vízicsibe,
mosolyog a nap. Összejönnek
a rokonok, beszélgetünk,
más tavakról, más évszakokról,
nevetgélünk és közben ujjainkkal
lemeztelenítjük a rizsszemeket,
pletykálunk, emlékezünk.
Jó érzés az előző, ennél a tónál
annak idején már arató
nemzedékhez tartozni.
Jó érzés kievezni a tóra, és
Jó érzés partra szállni egy
kenurakomány rizzsel,
és évszázadnyi emlékezéssel

This entry was posted in Society & Values and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.