ROBERT SERVICE PROFESSZOR PUTYIN CÁROS OSTOBASÁGAIRÓL

Robert Service: Putyin cáros ostobaságai

Ez a cikk eredetileg a New York Times –ban jelent meg április 6-án. A további publikálásra jogosító engedély 3 hónapig érvényes

© 2014 The New York Times. Minden jog fenntartva.

Oxford, Anglia—Az orosz tankönyvek úgy méltatják Nagy Pétert, mint az iparosítás és a kultúra látnokát, aki európai hatalommá tette hazáját. Szomszédai tartani kezdtek Oroszországtól, de egyúttal tisztelettel is kezelték, s Péter az orosz történelem cár-hőse lett.

Vlagyimir V. Putyin sokkal inkább egy másik cárhoz, I. Miklóshoz hasonlít, aki katonai konfliktusba keveredett a britekkel és a franciákkal, s hallani sem akart olyan alapvető reformokról, amelyek a korabeli nagyhatalmak között versenyképessé tették volna Oroszországot. Miklós szűk látókörű és arrogáns ember volt. A fegyveres erőkre és a titkosszolgálatokra mindig nagy figyelmet fordított, az orosz gazdasági és társadalmi korszerűsítés fontosságára viszont nem. Hazája drágán megfizetett ezért, amikor az 1853-56-os krími háború idején lealázták a hadseregét.

Putyin alatt hasonlóan súlyos előrelátási hiányosságok mutatkoznak az orosz külpolitikában. Ukrajnáról szólva leginkább ő volt az, aki a kijevi politikai fejleményeket befolyásoló nyugat-ukrajnai „fasisztákkal” fenyegette az orosz-ajkú lakosságot. Tény, hogy a Jobb Szektor néven ismert jobboldali koalícióban vannak határozottan ártalmas szélsőségesek. De nem minden partizán volt fasiszta azok között, akik az ötvenes években függetlenségi háborút vívtak az orosz hadsereg ellen; a Krím-félszigetet elfoglaló Putyin pedig kísértést ébreszt az orosz hazafiakban, hogy egész Ukrajnára terjesszék ki mindezt.

Sőt, a krími lakosság egynyolcada tatár, akiket Sztálin 1944-ben Közép-Ázsiába deportált, s csak az 1980-as években térhettek vissza eredeti helyükre, a félszigetre. Többségük nem vett részt az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról szóló mostani népszavazáson. Zömmel muzulmánok, s előfordulhat, hogy néhány fiatal most majd egy orosz imperializmus elleni dzsihádhoz fog csatlakozni.

Az ukrán terület 4,5 százalékának elszakításával Putyin, szinte hihetetlen módon saját álmát, egy orosz vezetésű „Eurázsiai Unió” megteremtését foszlatta szét. Valamikor azt tervezte, hogy Viktor Janukovics elnököt megtartja kijevi báb-uralkodónak. Janukovics jelenleg egy menekült valahol Oroszországban, az ukrán kormány pedig az Európai Unióval erősíti az együttműködést.

Putyin külpolitikájára nézve ez egy katasztrófa. A nyilvánosság elől ugyan eltitkolja, mivel ellenőrzése alatt tartja a TV-csatornákat, de nem tud majd mindig mindenkit bolonddá tenni.

Leginkább Oroszországgal kapcsolatban számította el magát! Az ukrajnai vészhelyzet arra indította az orosz szuper-gazdagokat, hogy vagyonuk még nagyobb részét vigyék ki Nyugatra. Csupán ebben az évben mintegy 70 milliárd dollár hagyta el az országot.

Putyin azzal kérkedett, hogy stabilitást teremtett a Borisz Jelcin alatti viharos évek után. A tőke ilyen mértékű kiáramlása azonban egészen másról mesél! A Világbank már kiadta a riasztást, hogy Oroszország növekedési üteme a felére csökkenhet, ha Putyin úr nem hagy fel az Ukrajnával kapcsolatos megszállottságával.

Az orosz elnöknek az országból távozók miatt is oka lenne az aggodalomra. A legjobb képességű orosz fiatalok százezrei csomagoltak össze és mentek Szilícium-völgybe, New Yorkba és Londonba. Ez a folyamat már a kommunizmus összeomlása óta tart, de Putyin nem tett semmit a megállításáért.

A fiatalokat a hatalmaskodó hivatalnokok és az erőszakos üzletemberek feletti elkeseredés űzte el. Olyan meritokráciában kívánnak élni, ahol csupán a tehetség számít. A Google Szergej Brinje a példaképük, s nem a Putyin körüli siralmas miniszterek és üzletemberek.

Mindezen változtatni kellene, ha azt akarják, hogy az emberek visszatelepüljenek—s ez Putyin elnöki hatékonyságának igazi próbája!  Nem sokat tett a korrupció ellen 2000 óta, amikor először megválasztották. Látványosan megbüntetett ugyan egy maroknyi úgynevezett oligarchát, pusztán azért, hogy a vagyonukat szétoszthassa politikai cimborái között. Gyengén érvényesül a jogállamiság, ha a hatalmon lévők veszélyben látják érdekeiket.

Putyin keveset tett az orosz gazdaság diverzifikálása és nyitottsága érdekében is. Az orosz és külföldi közgazdászok évek óta—valójában Mihail S. Gorbacsov peresztrojkája óta—hangsúlyozzák, hogy az országnak túl kell lépnie azon, hogy csakis a petrolkémiai exportra támaszkodjon. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök értette ezt, de jogköre nem hatalmazta fel a helyzet orvoslására.

Oroszországnak nem csak olajat és gázt kellene kifelé pumpálnia, hanem csúcstechnológiai termékeket is. És a rivális hatalom, amelyet nem szabad szem elől tévesztenie, nem nyugatra, hanem délre van tőle. Kína vezetői az 1970-es évek közepe óta prioritásuknak tekintik a gazdaság diverzifikálását. Legalább ennyi kellene ahhoz, hogy Oroszország eurázsiai hatalom lehessen. Ehelyett a kínaiak válnak szuperhatalommá, az oroszok pedig letűnnek.

Moszkva versenyképességi esélyei mindig a fejlett technológiával rendelkező nyugati országokkal való együttműködéstől függtek. Az apró Krím-félszigeten lezajlott impulzív putyini akció következtében ez most igen távoli eséllyé vált. Az iparilag fejlett országok G-8 csoportjában sincs helye többé.

Kelet-Európában mindig megkérdőjelezték Putyin jóakaratát, most pedig nyíltan ellenségesek vele. Németország az orosz gáz-importra támaszkodik, de még ez sem tartotta vissza Angela Merkel kancellárt attól, hogy rendreutasítsa Putyint. Az Európai Unió aktívan keresi a módját, hogy hogyan függetlenítse magát az orosz üzemanyagtól.

Putyin úr az orosz „puha erő” bemutatásával kezdte az évet a szocsi olimpián, amelynek záróünnepélye a kultúra és sport elegáns, békés országát elevenítette meg. A rákövetkező napon pedig csapatokat küldött a Krímbe! Most pedig azt jelzi a Világbank, hogy az év végére Oroszország gazdasági recesszióba süllyedhet.

Vannak arra utaló jelek, hogy Putyin úr és Szergej Lavrov külügyminiszter kezdik átérezni saját geopolitikai baklövésük következményeit. Lavrov úr legalább tárgyalásokat kezdett John Kerry külügyminiszterrel.

A nyugati hatalmak nem indítanak egy második krími háborút, de sokkal több lehetőségük van arra, hogy nyomást gyakoroljanak az oroszokra, mint azt Putyin gondolta. Jól tenné, ha okulna Miklós cár példájából!

A szerző, Robert Service az oxfordi St. Antony College orosz történelem professzora. Legutolsó könyve az „A History of Modern Russia: From Tsarism to the Twenty-First Century (Modern Oroszország: A cárizmustól a 21. Századig)” címen jelent meg.

Forrás: Author Robert Service on ‘Putin’s Czarist Folly’

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.