MINDEN CSELEKEDETÜNKKEL A KÖRNYEZET JAVÁT KELL SZOLGÁLNUNK

Jéghegy válik le az Ausztráliához tartozó antarktiszi terület Knox partjáról (AP fotó)

Jéghegy válik le az Ausztráliához tartozó antarktiszi terület Knox partjáról (AP fotó)

2014. március 7-én Kerry külügyminiszter a klímaváltozás elleni harcra utasította a diplomatákat világszerte. Hangsúlyozta, hogy ennek sikeréhez szükség van a Külügyminisztérium és az összes külképviselet munkatársainak aktív részvételére és irányító szerepére.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER SZEMÉLYES ÜZENETE:

Számomra mindig igen fontos volt a környezet ügye. Csak 26 éves voltam, amikor otthon, Massachusettsben részt vettem a legelső Föld Napja rendezvényen. Itt ébredtem rá, hogy helyi, alulról szerveződő akciókkal országos figyelmet lehet kelteni egy-egy fontos ügy iránt, s változást lehet követelni. Több mint 20 millió amerikai—országunk akkori lakosságának teljes egytizede–gyűlt össze, hogy ébresztőt fújjon. S nem elégedtek meg ennyivel! Olyan Kongresszust választottak, amelyik megszavazta a Tiszta Levegő Törvényt (Clean Air Act), a Tiszta Víz Törvényt (Clean Water Act) és a közös bolygónk arculatformálását beindító első törvényhullámot.

A kihívásokból lehetőségeket kovácsolhatunk. Már jóval az előtt ráébredtem erre, hogy szavazati jogot kaptam a Szenátusban, vagy irodát a Foggy Botomban (itt van az Amerikai Külügyminisztérium), s mindmáig hiszek is benne. Nem pusztán a nosztalgia szól belőlem. Országunk egyik vezető diplomatája vagyok, így környezetünk védelme és a globális klímaváltozás problémája kritikusan fontos a számomra. Önöknek, a közvetlen diplomácia frontján dolgozó bátor férfiaknak és nőknek, ugyancsak kritikusan fontos feladata ez.

Az Egyesült Államoknak élen kell járnia e probléma megoldásában, és a Külügyminisztériumnak is ez a szerepe. Ezért határoztam úgy, hogy a klímaváltozás lesz első külügyminiszteri irányelvi útmutatóm témája. Igen nagy hatást tett rám, ahogyan Clinton külügyminiszter prioritássá tette és a diplomácia csúcsszintjére emelte a nők ügyét, s higgyék el, mi is ott fogjuk tartani. Ha több lehetőség nyílik a nők számára, fokozódik a béke, a jólét és a biztonság esélye is. Obama elnök és én ugyanígy gondolkozunk a klímaváltozással kapcsolatban. Ez nem csak kihívást jelent, hanem hihetetlen lehetőséget is! Ma kiadott irányelvi útmutatóm is fontos lépés ennek irányába.

Egy biztos: nincsen vesztegetni való idő! A tudományos tények minden eddiginél súlyosabban és sürgetőbben zúdulnak ránk. Ezért beszéltem Jakartában a klímaváltozás veszélyéről, s arról, hogy mi, e bolygó lakói, mit tehetünk ellene. Ezért vetettem fel a minisztérium felső vezetése előtt, s ezért fogom ismét felhozni jövő héten, amikor összejönnek a külképviseletek vezetői. Ez egy rendkívül sürgető, mindannyiunk figyelmét igénylő probléma.

Számítok külképviseleti vezetőinkre, hogy a vezetésük alatt álló intézmény minden munkatársa számára prioritássá teszik a környezetváltozás ügyét, és a probléma megoldása érdekében összehangolt akciók indítását szorgalmazzák mind a külképviseletükön, mind a befogadó országban. A minisztérium összes irodáját is arra utasítottam, hogy napi munkájuk során fordítsanak nagy figyelmet a klímaváltozásra. Ez az útmutató a gyakorlatban a következőket mondja ki:

I. Határozott fellépésükkel mutassanak jó példát itthon és külföldön: A minisztériumon belül, valamint szövetségi, regionális és helyi szinten végzett hazai intézkedések útján érjenek el jelentős haladást a klímaváltozás terén.

II. Kössenek új nemzetközi klímaváltozási megállapodást: Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó keretegyezménye alapján tárgyaljanak egy új, 2015-re minden országra alkalmazható, 2020-ban érvénybe lépő ambiciózus nemzetközi klímaváltozási megállapodásról.

III. Valósítsák meg  a globális klímaváltozási kezdeményezést (Global Climate Change Initiative): Pragmatikus, teljes kormányt felölelő megközelítéssel gyorsítsák fel az átmenetet az alacsony széndioxid-kibocsátású, és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes jövőbeli állapot felé, beleértve (1) a tiszta energia felhasználásán alapuló megoldások ösztönzését; (2) a föld használata során keletkezett káros emissziók lassítását, megállítását, és visszafordítását; valamint (3) a leginkább veszélyeztetett országok támogatását, hogy fokozhassák ellenálló képességüket az éghajlatváltozás hatásaival szemben.

IV. Fokozzák a multilaterális részvételt: Támogassák a főbb nemzetközi törekvéseket többek között a vezető gazdaságok fórumán (Major Economies Forum), a tiszta energiával foglalkozó miniszteri szintű értekezleten (Clean Energy Ministerial), a Montreali Jegyzőkönyv (Montreal Protocol), valamint a rövid ideig ható éghajlat-károsítók csökkentésére irányuló éghajlat és tiszta levegő koalíció (Climate and Clean Air Coalition to Reduce Short-Lived Climate Pollutants) keretében.

V. Fokozzák a bilaterális részvételt: Érjék el, hogy több mint 50 partnerország, közöttük a fejlődő világ legjelentősebb üvegházhatású gáz-kibocsátói tekintsék magukénak a tiszta energia, a fenntartható táj és alkalmazkodás ügyét.

VI. Mobilizálják a pénzügyi forrásokat: Energiagazdálkodásunk átalakítása s a fenntartható földhasználat előmozdítása, valamint a magas széntartalmú energiatermelésre és a fosszilis tüzelőanyagokra alkalmazott állami ösztönzők csökkentése érdekében igyekezzenek dollármilliárdos támogatásokat szerezni és mobilizálni.

VII. Az éghajlatváltozás ügyét kapcsolják össze más prioritásokkal: Hatékonyabban építsék bele az éghajlatváltozást a többi fontos kérdésbe, így a nők szerepének erősítésébe, az urbanizációba, a válságok kezelésébe és a nemzetbiztonság ügyébe, valamint saját működésünkbe és irányításunkba.

Külügyminisztériumi munkánkban különleges jelentősége van a klímaváltozásnak, továbbá a tiszta víz, a tiszta levegő, a fenntarthatóság és az energia ügyének. Földünk és az emberiség jövőjéről van szó! Minden cselekedetünkkel a környezet javát kell szolgálnunk! Akkor vagyok a legbüszkébb, amikor valamelyik diplomatánkat ténylegesen kiküldjük egy területre, hogy részt vegyen a munkában, a probléma megoldásában és a változás előidézésében. Azt akarom, hogy mindannyian tudják, hogy a klímaváltozással kapcsolatban joguk van így gondolkodni és tenni. Diplomataként ez a feladatunk, s mint e törékeny bolygó lakóit, erre szólít a lelkiismeretünk is. Munkára fel!

Ha többet szeretne tudni arról, hogy mit tesz a Külügyminisztérium a klímaváltozás ellen, keresse fel ezzel kapcsolatos oldalunkat.

Forrás: ‘We Need To Elevate the Environment in Everything We Do’ | Dipnote |MARCH 7, 2014

 

 

 

This entry was posted in Environment & Energy, Foreign Policy and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.