FEGYVERES KONFLIKTUSOKNAK KITETT GYEREKEK–SAMANTHA POWER NAGYKÖVET BESZÉDE AZ ENSZ BT NYÍLT VITÁJÁN

Gyerekkatonák Szudánban (AP fotó)

Gyerekkatonák Szudánban (AP fotó)

Samantha Power nagykövet az Egyesült Államok állandó képviselője az ENSZ-ben; alábbi beszéde a Biztonsági Tanács 2014. szeptember 8-ai ülésén hangzott el.

Zerrougui különleges képviselő úr, Whitaker különmegbízott úr, Brandt helyettes ügyvezető igazgató úr, Ladsous főtitkár-helyettes úr, Asselborn külügyminiszter úr és Sandra, köszönöm, hogy ma itt beszélgetnek velünk, s köszönöm mindazt, amit fáradságot nem ismerve a világ gyerekeiért tesznek.

Rengeteg statisztikát hallottunk itt ma e tömeges problémával kapcsolatban: Szíriában 3 millió gyerek nem jár iskolába, Dél-Szudánban harcra toboroztak 9000 gyereket. Sok kollégám helyesen említette, hogy foglalkoznunk kell olyan széleskörű és tartós problémákkal is, mint a szexuális erőszak és az iskolák elleni támadások. Ennyi szám és ilyen sok kérdés mellett könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy egyes személyekről, sok-sok kisfiúról, kislányról és csecsemőről beszélünk, akik sajnálatos módon ezen igazságtalanságok szenvedő alanyai.

Mint a mai tanácsülés utolsó felszólalója, két történetet szeretnék elmesélni, amelyek remélhetőleg ráébresztenek bennünket, hogy hiába teszünk sokat a gyerekek védelméért, még sokkal többet kell tennünk értük.

Egy Irak északi részéről, Moszulból való 18 éves lány suttogva mesélte el, hogy mi történt vele, miután az ILIÁ (ISIL) fegyveresei elrabolták. A harcosok egy Kocso nevű faluba vitték, ahol a férfiakat és a 12 év feletti fiúkat elkülönítették a lányoktól, asszonyoktól és kisfiúktól. A fegyveresek arra kényszerítették ezt a fiatal—csupán 18 éves—lányt, hogy végignézze, amint a harcosok lemészárolják a férfiakat és az idősebb fiúkat. Fogva tartói ezután visszahozták Moszulba több mint 300 jazidi lány és asszony közé. Kettesével-hármasával, szobákba zárva tartották őket. Minden egyes nap ugyanaz játszódott le: közölték, hogy zuhanyozzanak le, majd jöttek a férfiak és megerőszakolták őket. Ez a fiatal nő valahogy el tudott rejteni egy mobiltelefont, mielőtt elrabolták, így a fogságból felhívott egy családtagot, hogy elmondja a történetét. Ez néhány héttel ezelőtt, augusztus 20-án történt—ez az utolsó hír, amit hallottunk felőle.

A 16 éves Matthew matematika órán ült idén januárban a dél-szudáni Bentiuban, amikor lázadó harcosok rajtaütöttek az iskolán. Matthew nuer etnikumú, mint a falu legtöbb lakója. A fegyveresek azt mondták neki és a mintegy 300 többi diáknak, hogy harcba viszik őket a rivális dinka csoport vezetése alatt álló kormány ellen. Matthew nem akart harcolni, de azt mondták neki, hogy ha megtagadja, megölik a családját. Engedett tehát, így katonai kiképzésre vitték, megtanították menetelni, fedezékbe vonulni és lőni. Egy éjszaka, amikor kiküldték fát gyűjteni, megszökött és végül elért egy ENSZ menekülttáborba, ahol elmondta a történetét az Al Jazeerának. Attól fél, hogy a harcosok elkapják, ha elhagyja az ENSZ-tábor területét.  „Ha megtalálnak, megölnek”—mondja.

Abu Ibrahim a feleségét és négy gyerekét vesztette el, amikor a szír rezsim 2013 áprilisában hordóbombát dobott ghoutai otthonára. Az egyetlen életben maradt gyereke—egy tízéves fiú—is csaknem meghalt a lábát, fejét és mellkasát ért srapnel-szilánkok miatt. A kétségbeesett Abu Ibrahim orvosi segítséget keresve nyolc hónapon keresztül Szíria-szerte városról városra cipelte a gyereket. Januárban végre Ammanba ért, ahol kezelést kapott a fia. Amikor júniusban találkoztam velük egy menekülttáborban, a gyerek fizikai sebei gyógyulóban voltak, de még mélyen traumás állapotban volt. Több mint egy éve nem járt iskolába sem.

Ez csak 3 hely az ENSZ gyerekekkel és fegyveres konfliktusokkal foglalkozó éves jelentésében foglalt 23 közül, ahol erőszakos cselekedetek áldozataivá váltak gyerekek. Sok ilyen hely van—Pakisztán, palesztin és izraeli gyerekek, nigériai gyerekek, a Közép-afrikai Köztársaságban, Afganisztánban és annyi más helyen élők!

Ami Irakban a 18 éves lánnyal és a többi jazidi fogollyal, Dél-Szudánban Matthew-val, és Abu Ibrahim gyerekeivel történik, egy felkavaró séma része. Először is folyamatosan alakulnak olyan szélsőséges csoportok, amelyek nyíltan ellenségesen állnak a gyerekek, különösen a lányok jogaihoz. A Boko Haram, az ILIÁ és hasonlók a piacon eladják, „menyasszonyként” a harcosaiknak adják, vagy szex-rabszolgaként használják az elrabolt lányokat.

Másodszor, mint többen megjegyezték, fennáll az ismételt elkövetők problémája is. A jelentésben felsorolt 59 csoport közül 31-et már az utóbbi 5 év során is megneveztek. A „kitartó elkövetők” közül 11 már minden eddigi jelentésben szerepelt, amióta 2002-ben a Főtitkár kiadta az első jelentést.

Jobban kell védenünk a gyerekeket!

Egyik lépés az, hogy egyhangúlag elítéljük ezeket a visszaéléseket. Ennek egyik példája az iskolák katonai célra való használatát elítélő márciusi BT határozat. Az iskolákban csak egyfajta csatát szabad vívni: az eszmék csatáját!

Meg kell próbálkoznunk azzal is, hogy minden—állami és nem-állami— csoporttal együtt konkrét, határidőkhöz kötött terveket dolgozzunk ki az efféle gyakorlatok gyökeres kiirtására. A nem-állami csoportokkal ez különösen nehéz, de 2013-ban kilenc nem-állami csoport is nyilatkozatban vagy parancsban tiltotta meg a gyerekkatonák alkalmazását. A múlt hónapban a Szabad Szíriai Hadsereg levélben értesítette ezt a Tanácsot arról, hogy megtiltotta a gyerekkatonák alkalmazását, s megbünteti azokat, akik gyerekeket toboroznak.

A „kitartó elkövetők” problémája alapján egyértelmű, hogy globális kampányokkal, akciótervekkel és tréningekkel nem oldható meg teljesen a probléma. Amint azt Sandra ma olyan megindítóan elmondta, felelősségre is kell vonni az elkövetőket. Azokat a csoportokat, amelyek nem hajlandóak viselkedésükön változtatni, ott kell ütni, ahol leginkább fáj.

Természetesen az ENSZ-nek is így kell tennie. Ezt kell követniük az egyes országoknak is. Az Egyesült Államok 2008-ban elfogadta a gyerekkatonák elleni törvényt (Child Soldier Prevention Act), amely korlátozza a gyerekkatonákat toborzó vagy alkalmazó országok kormányainak nyújtható katonai segítséget.

Csád példája mutatja, hogy a többoldalú nyomás hatására igazi változás jöhet létre. Tavaly számos oldalról igyekeztek arra kényszeríteni Csádot, hogy foglalkozzon a gyerekkatonaság problémájával, hogy újra szerepet kaphasson az ENSZ mali békefenntartó missziójában. Csád kellően reagált erre: többek között gyermekvédelmi egységeket állított fel a hadseregén belül, az ENSZ-szel együtt közösen kor-ellenőrzéseket tartott a katonák körében, valamint elnöki rendelet útján 18 évben szabta meg a katonaság alsó korhatárát. Ennek eredményeképpen Csád lekerült a Főtitkár éves jelentésében vizsgált, visszaélésekkel vádolt országok listájáról. Ez nem jelenti azt, hogy itt már nincs mit tennünk, de tényleges előrelépés történt. A kormányok is tudnak változtatni. S ha ők megváltoznak, a gyerekek élete is megváltozik.

Mindannyiunkat megrendített Sandra mai története—egy gyereké, aki elmondása szerint beleszületett a háborúba. Egy lány, akit elszakadt az otthonától és az iskolájától, s aki tanúja volt, amint egy biztosnak hitt menedékhelyen hidegvérrel lelövik a rokonait.

De Sandra történetének leginkább meghatározó része nem annak a reszkető, tízéves kislánynak a története, aki attól rettegett, hogy egy puskacső előtt mondja el utolsó fohászát. A történet leginkább meghatározó része maga az a fiatal nő, aki ilyen hatalmas erővel és elszántsággal beszélt ma az ENSZ-ben. Egy fiatal nő, aki nem bosszúról beszélt, hanem igazságszolgáltatásról. Egy fiatal nő, aki már igen sokat tett azért, hogy az övéhez hasonló sorsú gyerekeknek segítsen a kilábalásban, s aki meg akarja változtatni világot, hogy ne kelljen ennyi gyereknek hasonló borzalmakat elszenvednie.

Sandrát látva ma láthatjuk, mire juthatnának mindazok a gyerekek, akiknek a jelenleg folyó válságok miatt szalmaszálon függ az élete. Olyan sokan vannak! Sandrákat tartanak fogságban Nigériában, Sandrák szenvednek Szíriában a humanitárius blokádok alatt, Sandrák menekülnek a mészárlások elől a Közép-afrikai Köztársaságban. Olyan gyerekek, mint Sandra, akiknek meg kellene változtatniuk a világot. Többet kell tennünk azért, hogy megtehessék!

Köszönöm.

Forrás: Remarks by Ambassador Samantha Power at a Security Council Open Debate on Children and Armed Conflict | Samantha Power | U.S. Permanent Representative to the United Nations | New York, NY| September 8, 2014 | AS DELIVERED

 

This entry was posted in Foreign Policy, Society & Values and tagged , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.