KERRY KÜLÜGYMINISZTER PÁRIZSI SAJTÓBESZÉLGETÉSE

John Kerry külügyminiszter az ILIÁ megfékezése érdekében összehívott párizsi konferencia után, szeptember 15-én kerekasztal-beszélgetést folytatott a sajtó képviselőivel. Az alábbiakban a külügyminiszter összefoglalója következik az újságírói kérdések s a külügyminiszter válaszai nélkül. Ezek itt olvashatóak (angolul).

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Jól van. Tudom, hogy kicsit megviseltek vagyunk mindannyian, de van néhány– szerintem igen fontos– dolog, amiről beszélni szeretnék, azután feltehetik a kérdéseiket.

Hadd kezdjem azzal, hogy hány nemzet képviselői is voltak a teremben, ahol ma ültünk? Harminc?

MS. PSAKI SZÓVIVŐ: Huszonhat.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Összesen huszonhat?

EGYIK MUNKATÁRSA: Harminc delegáció.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Harminc delegáció, huszonhat ország. S az asztalon átnézve ott láttam a shíita külügyminisztert—nem akarok szektariánus lenni, csak a történtek fényében mondom— Barzani kurd vezető és az új iraki elnök mellett ülni az összes többi ország ILIÁ-ügyben összegyűlt képviselőinek a társaságában. S meg kell mondanom, hogy két hónappal ezelőtt Önök közül senki, de sokan mások sem hitték volna, hogy ez megtörténhet. Ez a hihetetlen változás az utóbbi két hónap diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhető.

Annak –mint Masum elnöknek is mondtam ma—ahogyan sürgettem őt, ahogyan mondtuk nekik, hogy figyeljenek már, hozzák össze ezt, hozzák létre a kormányt; s ahogyan hasonlóképpen ösztönöztünk, buzdítottunk és munkálkodtunk az egész térségben. A régió minden országának vezetőivel beszéltünk, hogy e döntések meghozatalára buzdítsuk őket. S ténylegesen több tényező is összekapcsolódott: az ILIÁ negatív hatása, a mindenkiben feltámadó, sürgető érzés arra, hogy fel kell lépni ellenük, az iraki problémák tényleges megoldásának esélye, az utóbbi néhány év megosztottságai miatt érzett kimerültség, az, hogy képtelenek egy olajtörvény meghozatalára és egy tisztességes képviseleti eljárás kialakítására.

Mindez most megváltozott, emberek! Hatalmas átalakulás jött létre! Az emberek meg inkább arra figyelnek, hogy ki fog lecsapni, ahelyett, hogy a történtek horderejével foglalkoznának! Kormányt alakítottak. Békés hatalomátvétel tanúi voltak, amit korábban lehetetlennek tartottak. Nemzeti tervet jelentettek be, s hozzáfogtak a megvalósításához is. Ebben nem csak egy Nemzeti Gárda felállítása szerepel, ami már önmagában véve is igen jelentős lépés, hanem más, az ország összefogására irányuló kulcsfontosságú reformok is. S máris megpróbálnak visszailleszkedni az arab közösségbe. Szaúd-Arábia nem csupán meghívta, de szívesen is látja őket. Miután éveken át a gyanakvás fala állt közöttük, amely útját állta minden tényleges kommunikációnak, Szaúd-Arábia Dzsiddában  épp most jelentette be, hogy külképviseletet nyit Bagdadban.

Ezért Irak e héten tett lépései—nem akarok, nem fogok olyat jósolni, hogy automatikusan minden ki fog alakulni, de ez a pillanat, ez az esemény, az, hogy mindezek az emberek összegyűltek Dzsiddában és Párizsban, s a kormány megalakulása—rendkívül nagy horderejű lehetőségek hordozója. Még nincs semmi befejezve, nincsenek kész tények. Ugyanakkor olyan lehetőségek előfutára, amelyek miatt némileg több figyelmet érdemel, mint az, hogy ki vállalja a csapásmérést.

Nos, hadd tegyem világossá: mint a tegnapi Face the Nation programban is mondtam, az egyszerű csapásnál sokkal többről van itt szó. Számos ország felajánlotta, hogy ha csapást kell mérni, ha az a döntés születik, részt vesz benne. Ezek között egyaránt vannak európai és Európán kívüli, s a térségben lévő s azon túli országok is. S míg Allen tábornok és a katonaság, a Pentagon operatív tervet állít fel, én—én még igazán azt sem tudom, hogy melyikre lesz igazán szükség, és ki mit fog csinálni. Annyit azonban tudok, hogy megvan hozzá a képességünk, s a felkészült embereink.

Mint ma is mondtam—Önök nem voltak ott, de az értekezleten elmondtam—a katonai rész csak a dolog egyik része. Csupán az egyik összetevője. Kritikus fontosságú tényező, de nem az egyetlen. Az az igazság, hogy legalább ennyire fontos, sőt, a katonai tényezőnél talán sokkal fontosabb is, hogy mely országok tudnak segíteni Iraknak—s mellesleg a többi országnak is—abban, hogy erőteljesen lépjenek fel, s apasztani kezdjék a dzsihádisták sorait, akikkel elhitették, hogy számukra dicsőséget jelent, ha átmennek Szíriába harcolni, vagy ha belépnek az ILIÁ-ba. És az a 9 éves fiatal kölyök, aki apjával és anyjával megy, s közben valaki levágott fejét tartja fel a kezében—ez minden képzeletet felülmúl!  Szó szerint arra kell törekedni, hogy kiapadjanak a pénzforrásaik és megszűnjön a külföldi harcosok beáramlása, s a külföldi harcosok ne térhessenek haza mindenféle országaikba, ahol bajt okozhatnának. Komoly erőfeszítésekkel hiteltelenné kell tenni az ILIÁ állításait, miszerint vallási alapon követi el a tetteit, s helyébe a valódi iszlámot kell helyezni, s ahhoz kell vonzani az embereket az egész régióban.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy ráébredjünk erre, mivel ma minden arab vezető erről beszélt, az igazi iszlámról, s hogy mennyire fontosak a pénteki prédikációk, s merre kell haladniuk. Ezek a stratégia kulcsfontosságú elemei. Logisztika felállítása, légihíd kiépítése, humanitárius segítség biztosítása és eljuttatása, muníció, felszerelés, tréning, tanácsadók—ezek a feladatok alkotják az egészet, s képesnek kell lennünk arra, hogy logisztikai leírást adjunk róluk–holisztikus megközelítéssel.

Ez tehát nem az 1991-es Öböl-háború—éppen hogy nem az! És nem is a 2003-as iraki háború. Számos okból nem küldünk ide harcoló csapatokat. Az irakiak vívják a szárazföldi harcot. Az iraki kormány támogatásáról és partnerségéről biztosított bennünket. Ez óriási különbséget jelent! Nem invázióhoz építünk katonai koalíciót. Mi közösen, az átalakuláshoz szükséges összes tényező biztosítása, s egyúttal az ILIÁ felszámolása érdekében építünk katonai koalíciót. Nem egy rendszer, hanem egy ideológia ellen harcolunk. S ez ellen az ideológia ellen nem csak az ILIÁ-val vesszük fel a harcot.

Megítélésünk szerint tehát nagyon-nagyon fontos, hogy a koalíciós támogatás kérdésében sokkal tágabb lehetőségekkel számoljunk. Nem kérünk minden országtól katonai szerepvállalást. Nem is akarjuk, hogy minden ország katonai szerepet vállaljon. Ez kezelhetetlen lenne. S mint mondtam, csupán egy erre mozgósító kampánnyal nem is érhetnénk el sikereket. Tehát sokféle módon lehet e törekvést támogatni, például olyan egyszerűen is, hogy megakadályozzuk, hogy valaki csatlakozzon hozzájuk és harcoljon mellettük. Ez sokkal jobb, mintha a harcmezőn kell üldözőbe venni.

Tehát ezeket a kérdéseket fogjuk megvizsgálni. A csapat éjjel-nappal azon dolgozik, hogy megpróbálja mindezeket összehozni, és ismétlem: nincs kétségem afelől, hogy megkapjuk a sikerhez szükséges hozzájárulásokat és kialakulnak a kellő képességeink. Arab országok, európai országok, Ázsia országai—Japán is itt volt ma, Kína is itt volt ma, kaptunk ajánlatokat máshonnan is—s a jövő hét táján többet tudunk majd mondani olyasmiről, hogy kik azok, akik benne vannak és mit fognak csinálni.

Az elnök a múlt héten a Kongresszusnak mondott beszédében felállított egy tervet, mi pedig jelen pillanatban éppen a csapatot állítjuk fel. Ebben a szakaszban azt határozzuk meg, hogy mit fognak az egyes országok csinálni, s egészen pontosan mi lesz a stratégia. John Allen találkozni fog…ez már tudott dolog? Beszélhetek róla?

MS. PSAKI SZÓVIVŐ: Találkozni fog az Elnökkel.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Igen. John Allen holnap reggel találkozik az Elnökkel. Brett McGurk ma hazarepült, hogy csatlakozzon hozzá. Szerdán és csütörtökön kongresszusi meghallgatásom lesz. Pénteken New Yorkban leszünk az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Jövő héten két újabb megbeszélésünk lesz a témában: egy az Elnökkel, egy a terrorelhárítóinkkal. Ez tehát egy folyamatos dolog, s ma a felszólalások során mindenki a dzsiddai nyilatkozatra hivatkozott. Mindenki ezt emlegette—köszönetet mondtak Szaúd-Arábiának azért, hogy vezető szerepet vállalt. Ez egy dokumentum—amely az erőfeszítések öt síkján adott biztos alapot mindehhez. Utunk bagdadi, kairói és ankarai állomásai mind további haladást hoztak, s ma Párizsban újbóli megerősítést kaptunk, miután még több ország jelezte a készségét. Egészen meglepett! Hollandia, Dánia—a ma jelenlévők igen jelentős hozzájárulást ajánlottak. Így..

MS. PSAKI SZÓVIVŐ: Válaszolna a kérdésekre?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Igen. Alapjaiban véve azt akartam elmondani, hogy milyen nagy örömömre szolgál, hogy ott, ahol nemigen hoztak döntéseket, az irakiak magunk mennyire (megteszik)—úgy értem, hogy ez igen fontos része a dolognak. Michael, te ugyanannyira ismered ezt az országot, mint bárki más. Tudod, hogy milyen átkozottul nehéz volt és mennyi ellentmondásba ütközött, ha ezekben az ügyekben döntéseket próbáltunk elérni.

Nos, néhány dologban még nem döntöttek. Mint Masum elnöknek mondtam ma délután—nézze, mondtam, nem akarok úgy hangzani, mintha megakadt volna a tű a lemezen, de amit a következő hetekben a kőolajbevételekkel tesz, amit a Nemzeti Gárda felállításáért tesz, amit az alkotmányos kérdések és a hatalom decentralizációjának ügyében tesz,—végső soron ezek fogják meghatározni, hogy mit tehetünk az ILIÁ ellen. S hogy ez (a fellépés) mennyire lesz erőteljes, az nem csupán attól függ, hogy mennyire erőteljes a koalíció, hanem attól is, hogy mennyire erős az iraki kormány. S attól is, hogy az iraki kormány a következő hetekben határozni tud-e ezekben a kérdésekben, hogy—úgymond—álljon az alku.

Ezért mondtam, hogy ez a lehetőségek előfutára. Tekintettel erre, eredmény tekintetében nem ígérek semmit, azt viszont állíthatom, hogy most egészen más helyzetben vagyunk, mint amikor rendkívül távoli volt a további változás esélye. S az irakiaknak kell munkálkodniuk azon, hogy létrejöjjön.

Forrás: Roundtable Discussion With Press in Paris | Remarks | John Kerry | Secretary of State | Chief of Mission Residence | Paris, France | September 15, 2014

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.