AZ ILIÁ EMBERTELEN SORBA TASZÍTJA A LÁNYOKAT ÉS ASSZONYOKAT

John Kerry külügyminiszter sajtónyilatkozata | Washington, 2014. október 14.

Mindössze néhány nappal az után, hogy az emberiség legjobb arcát láthattuk, amint Malala Yousafzai és Kailash Satyarthi kapták a Nobel-békedíjat, az ILIÁ (ISIL) embertelenségének legrosszabb oldalával kell szembesülnünk. Senkit sem kell emlékeztetnünk az ILIÁ romlottságára és gonoszságára. Most ennek legújabb példáját láthattuk.

Az ILIÁ büszkén vállalja több ezer jezidi és más kisebbséghez tartozó nő és fiatal—esetenként csupán 12 éves–lány elrablását, megerőszakolását, rabszolgaságra vagy korai házasságra kényszerítését és eladását. Nem kevésbé alávaló módon azt állítják, hogy valamiképpen a vallás nevében bánnak ilyen iszonyatosan a lányokkal és asszonyokkal. Ez valótlanság! Teljességgel az!

Az ILIÁ nem képviseli az iszlámot, az iszlám pedig nem nézi el vagy díjazza az ilyen romlottságot. Ezek a cselekedetek igazából azt mutatják, hogy az ILIÁ az iszlám ellensége. A nemzetközi közösség és az összes vallási felekezet vezetői többszörösen és mélységesen elítélték az ILIÁ borzalmas tetteit. Arra buzdítjuk őket, hogy e véleményüknek ismételten adjanak hangot, a lehető leghatározottabban ítéljék el a hadizsákmánynak tekintett nők és gyerekek árucikké tételét, többek között rettenetes fizikai és szexuális erőszak, megfélemlítés, és szabadságuktól való megfosztás útján.

Ezek a tettek mindent áthágnak, ami az emberi méltóság fogalmába tartozik. Az elkövetésükért felelős személyeket azonosítani kell, és teljes mértékben elszámoltathatónak kell tekinteni őket. A globális női ügyek utazó nagykövete, Cathy Russell fogalmazta ezt meg a legjobban: „Az ártatlanok elleni ily mértékű gonoszság alapján nyilvánvaló, hogy az ILIÁ durván elutasítja még a legalapvetőbb fejlődést is, amit mi, a nemzetek közössége elértünk, s a civilizációt összetartó egyetemes értékeket szintúgy”.  Az Egyesült Államok nem fogja tétlenül szemlélni, hogy az ILIÁ félelemkeltéssel, erőszakkal és elnyomással igyekszik elérni a céljait!

A szír és az iraki nép elleni ILIÁ terror- és horror-hadjárat megállítása érdekében kitartóan és állhatatosan vezetjük az ILIÁ szétmorzsolására és legyőzésére irányuló nemzetközi koalíciót. Az Egyesült Államok nyomon fogja követni az ILIÁ tetteit: a lányok és asszonyok elrablását, rabszolgasorba és házasságra kényszerítését, áruba bocsátását, megerőszakolását és bántalmazását. Az új iraki kormánnyal együtt dolgozunk majd az iraki közösségek, többek között a veszélyeztetett kisebbségek lányait és asszonyait érő brutalitás elleni fellépésen.

Forrás: ISIL’s Dehumanization of Women and Girls | Press Statement | John Kerry, | Secretary of State | Washington, DC | October 14, 2014

 

This entry was posted in Foreign Policy, Society & Values and tagged , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.