A TÜNETEK MEGFIGYELÉSE ÉS AZ EMBEREK MOZGÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE AZ EBOLA TERJEDÉSÉNEK MEGÁLLÍTÁSA ÉRDEKÉBEN—CDC TÁJÉKOZTATÓ

Letölthető CDC tájékoztató

Letölthető CDC tájékoztató

A tájékoztató célja:

Ez a tájékoztató a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) járványügyi központ Amerika ebola-elleni védelmét szolgáló, frissített Monitoring and Movement Guidance útmutatóját ismerteti. Az útmutató arra összpontosít, hogy miként figyeljék az ebola-fertőzésnek esetlegesen kitett embereket, s szükséges-e a mozgásuk korlátozása. A CDC, valamint az állami és a helyi egészségügyi hivatalok azoknak kívánnak ezzel segíteni, akik esetlegesen kapcsolatba kerültek az ebolával, s azoknak is, akik nem. Az útmutató segít kialakítani egy rendszert, amelyen belül gyorsan megállapítható, hogy a betegség tüneteit mutató személyeket mikor kell egészségügyi ellátás alá vonni. Ezek az intézkedések megfelelőbb védelmet biztosítanak mind a fertőzésnek potenciálisan kitett egyének, mind az amerikai lakosság egésze számára.

A megfigyelési és ellenőrzési útmutató fontosabb változásai

  • Kockázati szintekbe sorolják azokat, akiket esetleg érhetett ebola-fertőzés, valamint azokat, akiket nem veszélyeztet a betegség.
  • Az útmutató szigorúbb intézkedéseket javasol az egyes kockázati szinteken. A magas kockázat, a némi kockázat és az alacsony kockázat szinteket a kitettség típusa alapján állapítják meg. Azok esetében, akiket nem veszélyeztet a betegség, nincsen teendő.
  • Az állami és helyi egészségügyi hatóságoknak azt javasolják, hogy aktív megfigyelést vagy közvetlen aktív megfigyelést végezzenek ahelyett, hogy az emberek magukat figyeljék meg.
  • Egyértelmű útmutatást ad olyan egészségügyi dolgozók megfigyeléséhez, akik ebolás betegeket ápoltak.

Új kockázati szintek

A frissített útmutató négy kockázati szintet határoz meg a kitettség mértéke alapján:

Magas szint

  • Közvetlen kapcsolat az ebola tüneteit* mutató beteg testnedveivel a következő módokon:

tűszúrás

szembe, orrba vagy szájba fröccsenés

közvetlenül a bőrre került testnedvek

  • holttest érintése egyéni védőeszközök (EVE) használata, vagy EVE helyes használata nélkül olyan országban, ahol kiterjedt ebolajárvány dúl.
  • egy ebolás beteg ápolása, valamint a vele való együttélés.

Némi kockázat—

  • közeli kapcsolat egy ebolás beteggel pl. háztartásban, egészségügyi létesítményben, vagy közösségben (EVE használata nélkül). Közeli kapcsolat alatt egy ebolás beteg közvetlen, egy méteren belüli közelségében eltöltött, hosszabb idejű tartózkodás értendő.
  • ebolás beteggel EVE helyes viselése mellett bekövetkezett közvetlen kapcsolat egy olyan országban, ahol kiterjedt járvány van.

Alacsony kockázat (de nem nulla)—

  • 21 napon belüli tartózkodás olyan országban, ahol nagymérvű az ebolajárvány, kitettségről nincs tudomása az illetőnek (pl. nem érintkezett közvetlenül egy ebolás beteg testnedveivel);
  • ebolás beteggel egy szobában való rövid tartózkodás;
  • rövid közvetlen érintkezés, pl. kézfogás egy ebolás beteggel;
  • közvetlen érintkezés egy ebolás beteggel az USA-ban EVE szabályos használata mellett;
  • utazás olyan repülőgépen, amelyen ebolás beteg van.

Kockázatmentesség—feltételezve, hogy az előző kategóriák egyetlen kockázati tényezője sem áll fenn, ebbe a kategóriába például az alábbiak tartoznak:

  • érintkezés egy egészséges személlyel, aki kapcsolatban volt egy ebolás beteggel;
  • érintkezés egy ebolás beteggel, mielőtt azon megjelentek a tünetek;
  • 21 napnál régebben befejezett látogatás olyan országban, ahol nagyszabású ebolajárvány van, és az illető azóta is tünetmentes;
  • tartózkodás egy olyan országban, ahol előfordultak ebolás esetek, de nem volt nagyobb járványkitörés (pl. Spanyolország)

A közegészségügyi tisztviselők a tünetek értékelése és e kockázati szintek alapján döntenek majd a tünetek megfigyelésének legjobb módjáról, s az esetleges további szigorításokról. A következő oldalon lévő táblázat további információkat tartalmaz arról, hogy a CDC milyen intézkedéseket javasol az egyes kockázati szintekhez.

Lázas, vagy az ebola más tüneteit mutató személyek esetében ajánlott intézkedések*

*Ebolára utaló tünetek

  • Magas kockázat és némi kockázat esetén: láz (38°C, vagy afeletti láz, avagy lázasság érzete), erős fejfájás, fáradtság, izomfájdalom, hányás, hasmenés, hasi fájdalom, ok nélküli véraláfutás vagy vérzés
  • Alacsony kockázat esetén: láz (38°C, vagy afeletti láz, avagy lázasság érzete), hányás, hasmenés, ok nélküli véraláfutás vagy vérzés

Magas, némi, vagy alacsony kockázat kategóriák:

A magas kockázat, némi kockázat, és az alacsony kockázat kategóriákban a lázas, vagy a betegség tüneteit mutató emberek esetében orvosi vizsgálattal KELL megbizonyosodni arról, hogy az illetőnek nincs ebolája. A személyeket mindaddig kórházi elkülönítés alatt kell tartani, amíg az orvosok és közegészségügyi tisztségviselők biztosra nem veszik, hogy nem áll fenn ebola-veszély.

Kockázatmentes kategória

Ezeket az embereket esetlegesen más jellegű betegségekre (nem ebolára) kell kivizsgálni.

Tünetmentes emberek esetében javasolt intézkedések:

 

KOCKÁZATI SZINT KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZKEDÉSEK
Aktív megfigyelés Utazási korlátozás
Korlátozott közéleti tevékenység
MAGAS Igen – közvetlen aktív megfigyelés Igen Igen
NÉMI Igen – közvetlen aktív megfigyelés Eseti döntés alapján Eseti döntés alapján
ALACSONY Igen – egyeseknél* aktív megfigyelés, másoknál közvetlen aktív megfigyelés Nem Nem
KOCKÁZATMENTES Nem Nem Nem

*Közvetlen aktív megfigyelés ajánlott azon egészségügyi dolgozók esetében, akik az Egyesült Államokban EVE szabályos viselése mellett ápolnak ebolás beteget, valamint utazók esetében, akik egy repülőgépen maximum háromsornyira ültek egy ebolás betegtől.

A közegészségügyi intézkedések definíciója

Az alábbiakban a frissített útmutatóban a kockázati szintek és a tünetek alapján javasolt intézkedések definíciói következnek. A közegészségügyi intézkedések, mint például az elkülönítés, a tünetmentes emberek aktív, vagy közvetlen aktív megfigyelése, s a szükség esetén alkalmazott utazási korlátozások segítenek megvédeni a lakosságot a betegség terjedésétől.

  • Az elkülönítés a megállapítottan járványos betegségben szenvedő emberek elválasztása az egészségesektől.
  • Az aktív megfigyelés értelmében az állami egészségügyi tisztviselők felelőssége, hogy naponta legalább egyszer ellenőrizzék, hogy lázasak-e az emberek, vagy megjelent-e rajtuk az ebola valamelyik tünete. A megfigyelt személyeknek naponta kétszer kell lázat mérniük, figyelniük kell a tünetek esetleges megjelenését magukon, s ha bármelyiket észlelik, haladéktalanul közölniük kell az állami egészségügyi tisztviselőkkel. Az aktív megfigyelést az esetleges kitettség utolsó napjától számított 21 napon át kell folytatni, történhet önkéntes alapon vagy közegészségügyi rendelkezés útján.

A magas kockázat és a némi kockázat szintekbe soroltak mindannyian közvetlen aktív megfigyelés alá kerülnek. Ennek értelmében egy állami egészségügyi tisztviselő naponta legalább egyszer közvetlenül ellenőrzi, hogy az illető lázas-e és jelentkeznek-e rajta a tünetek. Ennek egyik formája a személyes látogatás. A nap második ellenőrzése történhet telefonbeszélgetés útján is.

    • Az utazási korlátozás azt jelenti, hogy az illető NEM utazhat repülővel, hajóval, távolsági busszal vagy vonattal, akkor sem, ha nem beteg. Ennek az az oka, hogy az illető ne terjeszthesse a betegséget, ha esetleg út közben lázasodik be vagy jelennek meg rajta a betegség tünetei.

    Egyesek számára a helyi tömegközlekedési eszközök—busz, vonat, metró—használata sem megengedett

    A magas kockázat kategóriába soroltak sem helyi, sem távolsági tömegközlekedési eszközöket nem vehetnek igénybe

    A némi kockázat kategóriába soroltaknak a helyi egészségügyi hivatallal kell egyeztetniük az utazási terveiket.

    Az utazási korlátozás alatt állók engedélyt kaphatnak arra, hogy magángéppel vagy autóval utazhassanak, amennyiben az utazás során is folytatódik a megfigyelés.

    • A korlátozott közéleti tevékenység annyit jelent, hogy az érintettek nem látogathatnak olyan nyilvános helyekre, ahol közeli kapcsolatba kerülhetnek másokkal. A közeli kapcsolat 1 méteren belüli közelséget jelent. Ilyen nyilvános helyek például a mozik és a bevásárlóközpontok. A parkban kocogás pl. megengedett tevékenység, mivel itt elkerülhető a közeli kapcsolat.

    Forrás: Monitoring Symptoms and Controlling Movement to Stop Spread of Ebola | CDC

    Az útmutató teljes szövege:Interim U.S. Guidance for Monitoring and Movement of Persons with Potential Ebola Virus Exposure

    This entry was posted in Uncategorized and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

    Comments are closed.