OBAMA ELNÖK 2015. ÉVI ORSZÁGÉRTÉKELŐ BESZÉDÉNEK KÜLÜGYI VONATKOZÁSAI

Az alábbiakban Obama elnök idei országértékelő beszédének külügyekkel foglalkozó részletei következnek. A State of the Union beszéd teljes szövege a Fehér Ház oldalán olvasható.

Obama elnök országértékelő beszéde | Fehér Ház | Sajtószóvivői Iroda | Washington, D.C. | 2015. január 20.

Obama elnök 2015. évi országértékelő beszédét mondja a Kongresszusban (fotó: Fehér Ház)

Obama elnök 2015. évi országértékelő beszédét mondja a Kongresszusban (fotó: Fehér Ház)

 

Házelnök Úr, Alelnök Úr, Kongresszusi tagok, Honfitársaim!

15 év telt el az új évszázadból. Tizenöt év, melynek hajnalán terror sújtott ránk, melynek során két hosszú és költséges háborúban harcolt egy új nemzedék, s pusztító recesszió árasztotta el országunkat és a világot. Nehéz idők jártak, sokan máig is szenvedik.

De ma este továbblépünk!

* * * *

Amerika, sokat kiálltunk, sok elszántság és kemény munka kellett a helyreálláshoz s várnak is még ránk feladatok, de tudd: a válság árnyéka elvonult, országunk pedig erős!

* * * *

Vállalkozásaink jelenleg többet exportálnak, mint valaha, az exportőrök pedig általában jobban fizetik a munkásaikat. De most, miközben itt beszélünk, a világ leggyorsabban növekvő térségében Kína akarja felállítani a szabályokat… Ezt nekünk kellene megtennünk! Nekünk kellene egyenlő feltételekről gondoskodnunk. Ezért kérem mindkét párt felhatalmazását ahhoz, hogy Ázsiától Európáig nem csupán szabad, de méltányos új kereskedelmi megállapodásokkal védelmezhessem az amerikai munkásokat.

* * * *

Hiszek az okosabb fajta amerikai vezetésben. Ez akkor a legsikeresebb, ha a katonai erőt hatékony diplomáciával párosítjuk, ha erőnket koalícióépítéssel fokozzuk, ha nem engedjük, hogy félelmeink úgy elvakítsanak bennünket, hogy ne vegyük észre az új évszázad kínálta lehetőségeket. Jelenleg éppen ilyen jellegű vezetést gyakorlunk—s ez világviszonylatban változásokat hoz.

Először is, egységesen azok mellett állunk, akik bárhol a világon terroristák célpontjaivá váltak—akár egy pakisztáni iskolában, akár Párizs utcáin. Folytatjuk a terroristák levadászását és hálózataik szétszabdalását, fenntartva magunknak az egyoldalú cselekvés jogát. Hivatalba lépésem óta könyörtelenül így járunk el a ránk vagy szövetségeseinkre nézve közvetlen veszélyt jelentő terroristákkal.

Az elmúlt tizenhárom év alatt azonban költséges tanulságokra is szert tettünk.

Az afgán völgyekben járőröző amerikaiak helyébe kiképeztük az afgánok saját biztonsági erőit, akik mostanra át is vették a vezetést, katonáink önfeláldozásának tiszteletére pedig támogattuk az országban az első demokratikus átmenetet. Nagy létszámú szárazföldi csapatok küldése helyett inkább partneri kapcsolatot építünk az országokkal Dél-Ázsiától Észak-Afrikáig, hogy az Amerikát fenyegető terroristák ne találhassanak ott biztos menedékre.  Irakban és Szíriában irányításunk—és katonai erőnk—állítják meg az ILIÁ (ISIL) előrenyomulását. Ahelyett, hogy újabb szárazföldi háborúba keverednénk a Közel-Keleten, az arab országokat is felölelő, széleskörű koalíció élén felmorzsoljuk, és végső soron el fogjuk pusztítani ezt a terrorista csoportot. Szíriában támogatjuk a mérsékelt ellenzék egy részét, akik segíthetik e törekvésünket, s mindenhol segítséget nyújtunk azoknak, akik szembeszegülnek az erőszakos szélsőségek romboló ideológiájával. Ezek az erőfeszítések időt igényelnek. Összpontosítanunk kell rájuk. De sikerülni fog! Ma este pedig arra kérem a Kongresszust, hogy fogadja el az ILIÁ elleni erőszak alkalmazására feljogosító törvényjavaslatot, megmutatván a világnak, hogy egységesen támogatjuk e küldetést. Szükségünk van erre a felhatalmazásra.

Másodjára: demonstráljuk az amerikai erő és diplomácia hatalmát. Magunkénak valljuk azt az elvet, hogy a nagyobb országok nem zaklathatják a kisebbeket—ezért ellenezzük az orosz agressziót, támogatjuk az ukrán demokráciát, és igyekszünk megnyugtatni NATO szövetségeseinket. Tavaly, amikor keményen dolgoztunk szövetségeseinkkel a szankciók kiszabásán, amikor arra törekedtünk, hogy még markánsabban az élre álljunk, voltak, akik a putyini agressziót a stratégia és az erő mesteri kifejezésének tartották. Ezt hallottam egyesektől! Nos, ma Amerika erős, egységben áll a szövetségeseivel, míg Oroszország elszigetelt, gazdasága pedig romokban hever.

Amerika ilyen módon vezet—felhajtás nélkül, folyamatos és kitartó eltökéltséggel.

És most Kubában véget vetünk egy olyan politikának, ami felett már régen eljárt az idő. Ha ötven éve nem működik, amit az ember csinál, ideje valami újjal próbálkoznia. A kubai politikánkban beállt változás lehetőséget adhat arra, hogy eltűnjön a féltekénken uralkodó öröklött bizalmatlanság, megszűnjenek a Kuba ellen hamis ürüggyel hozott korlátozások, megerősödjenek a demokratikus értékek, s baráti kezet nyújtsunk a kubaiaknak. A Kongresszusnak pedig idén el kellene kezdenie a munkát az embargó befejezésén. Mint Őszentsége Ferenc pápa mondta, a diplomácia „apró lépések” munkája. Ilyen összeadódó, apró lépések vezettek egy új, jobb kubai jövő lehetőségéhez. Mi pedig nagyon boldogok vagyunk, hogy több évnyi rabság után Alan Gross visszatért ide, ahová tartozik. Isten hozott itthon, Alan! Örülünk, hogy itt vagy.

Diplomáciánk munkálkodik Irán kérdésében is, ahol, évtizedek óta először, leállítottuk a nukleáris program fejlesztését, és csökkentettük nukleáris-anyag készleteiket. A tavasz beállta előtt alkalmunk nyílik egy olyan átfogó egyezményről folytatott tárgyalásra, mely elejét veszi az iráni nukleáris felfegyverkezésnek, gondoskodik Amerika és szövetségeseink, közöttük Izrael biztonságáról is, ugyanakkor elkerüli egy újabb közel-keleti konfliktus kialakulását. A tárgyalások sikerére nézve nincsen garancia, s nem vetek el semmiféle lehetőséget, amivel megakadályozható Irán nukleáris fegyverhez jutása. Az új szankciók azonban, amelyeket a Kongresszus most épp a legrosszabb pillanatban fogadott el, annyit egészen biztosan elérnek, hogy a diplomácia csődöt mondjon: elidegeníti Amerikát a szövetségeseitől, megnehezíti az érvényben lévő szankciók fenntartását, s Irán biztosan újraindítja nukleáris programját. Ennek nincs semmi értelme! Ezért fogok megvétózni minden új szankcióra vonatkozó törvényjavaslatot, ami veszélyeztetheti a (diplomáciai) előrehaladás folyamatát. Az amerikaiak azt várják tőlünk, hogy csak akkor bocsátkozzunk háborúba, ha nem maradt más lehetőség, s én tartom magam ehhez a bölcsességhez.

Harmadjára: a század további sorsa érdekében foglalkozzunk eddigi emésztő problémáinkkal.

Egyetlen idegen ország, egyetlen hacker se lehessen képes arra, hogy leállítsa a hálózatainkat, ellopja kereskedelmi titkainkat, vagy beférkőzzön az amerikaiak, különösen a gyermekeink magánéletébe. Ezért gondoskodunk róla, hogy kormányunk a kiber-fenyegetések ellen is beépítse a hírszerzést, éppen úgy, ahogy a terrorizmus elleni küzdelemben tettük. S ma este arra buzdítom a Kongresszust, hogy engedjék át végre a törvényjavaslatot, amelynek alapján hatékonyabban léphetnénk fel az egyre fokozódó kiber-veszélyek ellen, védhetnénk ki a személyazonosságal való visszaéléseket, s védelmezhetnénk gyermekeink adatait. Ez kétpárti erőfeszítést igényel. Ha nem cselekszünk, országunk és gazdaságunk sebezhető marad. Ha lépünk, továbbra is megvédhetjük a technikát és technológiát, amelyek felmérhetetlen lehetőségeket szabadítottak fel világszerte.

Nyugat-Afrikában katonáink, tudósaink, orvosaink, ápolónőink és egészségügyi dolgozóink visszafordítják az ebolát—számtalan életet mentenek meg, és megállítják a járvány terjedését. Rendkívül büszke vagyok rájuk, s köszönöm a Kongresszusnak, hogy mindkét párt támogatta az erőfeszítéseiket. A munka azonban még nem fejeződött be, a világnak pedig tanulnia kell a történtekből, s sokkal hatékonyabb globális fellépést kell kiépítenie a későbbi járványok terjedése ellen, okos fejlesztésekbe kell invesztálnia, s fel kell számolnia a mélyszegénységet.

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben korszerűsítjük a szövetségeket, s biztosítjuk, hogy a többi ország is betartsa a szabályokat például a kereskedelem terén, a tengerekkel kapcsolatos nézeteltérések megoldásánál, vagy az atomsorompóval, katasztrófavédelemmel és más közös nemzetközi problémákkal kapcsolatos szereplésük során. S nincsen olyan probléma, nincsen egyetlen olyan probléma sem, ami nagyobb veszélyt jelenthetne az eljövendő nemzedékekre nézve, mint a klímaváltozás.

2014 volt bolygónk eddigi feljegyzett legmelegebb éve. Nos, egy év még nem számítana tendenciának, az viszont igen, hogy a nyilvántartás szerinti 15 legmelegebb évből 14-et ennek az évszázadnak az első tizenöt évében mérték.

Hallottam, hogy egyesek azzal akarják elhárítani a bizonyítékokat, hogy ők nem szakemberek, s nem rendelkeznek elegendő információval ahhoz, hogy cselekedjenek. Nos, én sem vagyok szakember. De tudják mit? Ismerek egy csomó igazán jó szakembert a NASA-nál, a NOAA-nál, és a legjobb egyetemeinken. És a világ legjobb tudósai azt mondják nekünk, hogy tevékenységünk megváltoztatja az éghajlatot, és erőteljes fellépésünk híján a tengerszint további emelkedését, hosszabb és forróbb hőhullámokat, veszélyes aszályokat és árvizeket tapasztalunk majd, s jelentős zavarok támadnak, amelyek a migráció fokozódásával, válságok kitörésével és éhínségekkel járhatnak. A Pentagon szerint a klímaváltozás közvetlen nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Ennek értelmében kell cselekednünk. Ez az oka, hogy az elmúlt hat évben minden eddiginél többet tettünk a klímaváltozás leküzdéséért, az energia előállításának módjától a felhasználásáig. Ez az oka, hogy több állami földterületet és vizet tartalékolunk, mint eddigi történelmünk során bármely más kormány. És ezért nem fogjuk megengedni, hogy a Kongresszus gyerekeink egészségét veszélyeztesse azzal, hogy törekvéseinket visszatereli a régi mederbe. Eltökélt szándékom, hogy a nemzetközi erőfeszítések amerikai irányítással folyjanak. Pekingben történelmi bejelentést tettünk: az Egyesült Államok kétszeresére gyorsítja a károsanyag-kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítéseit, Kína pedig most először vállalta, hogy korlátozza a kibocsátott mennyiséget. S mivel a világ két legnagyobb gazdasága állt egymás mellé, más országok is csatlakoznak, így remélhetjük, hogy idén a világ végre megegyezésre jut egyetlen bolygónk védelméről.

Van még egy utolsó pillére is vezetői szerepünknek—az értékeinkben rejlő példa.

Mi, amerikaiak, még akkor is tiszteletben tartjuk az emberi méltóságot, ha fenyegetve érezzük magunkat. Ezért tiltottam be a kínzást, és dolgoztam az új technikai eszközök, például a drónok használatának ésszerű korlátozásán. Ezért emeljük fel a szavunkat az antiszemitizmus ellen, ami sajnálatos módon ismét felütötte a fejét a világ bizonyos részein. Ezért ítéljük el továbbra is a muzulmánokról alkotott sértő sztereotípiákat—túlnyomó részük ugyanúgy a béke híve, mint mi. Ezért védelmezzük a szólásszabadságot, ezért vagyunk a politikai foglyok szószólói, s ezért ítéljük el a nők, a vallási kisebbségek, és a leszbikus, meleg, biszexuális vagy transznemű személyek elleni üldözést. Mindezt nem csupán azért tesszük, mert így helyes, hanem azért is, mert végső soron így saját biztonságunkat is fokozzuk.

Mi, amerikaiak, rendkívüli mértékben tiszteljük az igazságszolgáltatást—így nincs értelme, hogy foglyonként hárommillió dollárt költsünk egy olyan börtön nyitva tartására, amit a világ elítél, a terroristák pedig toborzásra használnak. Elnökségem kezdetétől azon dolgoztunk, hogy felelősségteljes módon felére csökkentsük a guantanamói fogolytáborban tartottak létszámát. Ideje most lezárni az ügyet! S nem engedek abból az elhatározásomból, hogy bezárassam. Mi nem ilyenek vagyunk! Ideje bezárni Gitmót!

Mi, amerikaiak, nagy becsben tartjuk polgári szabadságjogainkat, s ragaszkodnunk is kell hozzájuk, ha azt akarjuk, hogy a többi ország maximálisan együttműködjön velünk, s támogassa a terrorista hálózatok elleni küzdelmünket. Ezért, bár egyesek már túltették magukat a megfigyelési programjaink körüli vitákon, én még nem tettem így. Az ígéretek értelmében hírszerző hivatalaink–az adatvédelem szószólóinak javaslatai alapján–az átláthatóság fokozásán, valamint az esetleges visszaélések megelőzését szolgáló biztonsági tényezők beépítésén dolgoztak. A jövő hónapban jelentés teszünk arról, hogy hogyan tartjuk be az ígéretünket, azaz a magánélet védelmének szigorítása mellett hogyan őrizzük meg országunk biztonságát.

A múlt helyett inkább a jövő felé tekintés; erőink és diplomáciánk megfelelő párosítása, s erőnk okos felhasználása; koalíciók kiépítése az új problémák megoldására és az új lehetőségek kihasználására; vezető szerep csakis az értékeink kínálta példa alapján—ezek tartják fenn az erőnket. Ezért kell mindig a legmagasabb szinvonalhoz ragaszkodnunk—a sajátunkhoz.

* * * *

Forrás: Obama’s 2015 State of the Union Address

This entry was posted in Foreign Policy, Society & Values and tagged , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.