VICTORIA NULAND BESZÉDE A BERLINI BIZTONSÁGI KONFERENCIÁN

Victoria Nuland, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkára | Berlin | 2015. november 17.

(A beszéd előzetesen megírt szövege)

Köszönjük, Reimer, a bemutatást.

Köszönet Uwe Proll úrnak, a BSC Kongresszus elnökének; Jiri Sedivy nagykövetnek; Behörden Spiegelnek; és persze Emerson nagykövetnek és az Amerikai Nagykövetség munkatársainak, akik ma itt Berlinben otthont adnak nekünk. Philippe Etienne Nagykövet Úr, köszönöm, hogy csatlakozott hozzánk ma. Legmélyebb részvétem az Ön országának és népének. Szívünkben együtt érzünk mindazokkal, akik az elmúlt hetekben Franciaországban, Törökországban, Libanonban, és a Sínai félszigeten, útban hazafelé Oroszországba elvesztették szeretteiket.

Ahogy mások is mondták, összejövetelünk újabb jelentőséget nyer a szörnyű párizsi terrortámadások után.  Amikor őrültek tetszésük szerint fegyverekkel és öngyilkos robbanó övekkel gyilkolhatnak éttermeinkben, hangversenytermeinkben és stadionjainkban, első gondolatunk természetesen az, hogy visszahúzódjunk, magunkhoz szorítsuk a szeretteinket, bevonuljunk az otthonunk falai közé, s csak a közvetlen környezetünkben harcoljunk a civilizációért.

Minden nemzedék úgy érzi most, hogy közös emberségünket teszik próbára azok, akik a félelem, az erőszak, és a szabad választás kiirtása útján akarják ránk kényszeríteni az akaratukat – azok, akik azért folyamodnak az erőszakhoz, mert a nyitott, toleráns, demokratikus társadalmakban nem lehetnek sikeresek. Senki sem tudja ezt jobban e város lakóinál, akik a Berlint kettészakító, hihetetlenül véres háború után évtizedekig dolgoztak az egység, a méltóság és a demokrácia helyreállításán.

Ha tehát azt akarjuk, hogy a transzatlanti egységért vívott kemény harcunk jelentsen valamit, ha meg akarunk felelni az Észak-atlanti Szerződésben, a Római Szerződésben, valamint az ENSZ Alapokmányában foglaltaknak, akkor biztonságunk, szabadságunk és demokratikus értékeink védelmében hadd egyesítsen ismét bennünket a párizsi terror!

Amint vezetőink hangsúlyozták tegnap, a jelen fenyegetései elől nem rejtőzhetünk el, de egyedül nem is szállhatunk szembe velük.

Össze kell fognunk ugyanazon elvek védelméért, amelyek a zsarnokság elleni küzdelemben minden alkalommal egyesítettek bennünket: a békés egymás mellett éléshez való jogunkért, a biztonságért és a szabadságért, a nyitott és toleráns társadalmakért. Ezen elveket támogatnunk kell saját környezetünkben, és bárhol, ahol az elnyomás és az erőszak áldozatai a segítségünket kérik, hogy megőrizhessék a méltóságukat és a demokratikus élethez való jogaikat.

Sokak szemében ez túl nagy erőfeszítésnek tűnhet. Azt fogják mondani, hogy „épp elég nehéz az is, hogy magunkat megvédjük.” De ismétlem, Berlin és Németország a legtöbb embernél jobban tudja, hogy a falak emelése nem megoldás. A 21. század világában nem tudjuk azzal kivédeni a mészárlást, hogy külön erődöt húzunk fel magunk köré. Ez egyszerűen nem fog működni. Mint láttuk, a Daesh kegyetlensége, a szírek szenvedése, a kelet-ukrajnai erőszak, a klímaváltozás következményei, a fertőző betegségek kockázata – inkább előbb, mint utóbb – megjelenik a mi utcáinkon is. Tehát lépnünk kell, méghozzá közösen!

Pontosan ilyen időkben, amikor minden irányból zúdulnak ránk a szabad, demokratikus világrendünk elleni kihívások, és azzal fenyegetnek, hogy anyagilag, katonailag, akár érzelmileg is elborítanak minket, a legfontosabb a mi egységünk, és demokratikus értékeink jelentik a legjobb útmutatót. Amerika szemlélete, amellyel védjük saját értékeinket, s igyekszünk előmozdítani, hogy Európa egységes, szabad és békés maradjon, továbbra is töretlen lesz, ahogyan 70 éve az. Akkor fogjuk használni a katonaságunkat, ha muszáj; a diplomáciánkat, amikor csak lehetséges; az új megoldásokra vezető innovációt és a szabad piacgazdaságokat akkor, amikor megleljük őket; és hagyományos szövetségeink mellé közös fellépésen alapuló közösségeket fogunk kiépíteni, amikor csak lehet.

A Daesh elleni harc megköveteli mindezt. Egy ilyen nagyságrendű gonosszal a csatatéren kell megküzdeni, ahol az egész lakosságot az igájába akarja hajtani. Saját utcáinkról a bűnüldöző és hírszerző szervek együttműködésével kell kiirtanunk őket. Mindenre kiterjedő válaszra van szükség, amihez az összes rendelkezésre álló eszközt fel kell használnunk – a Daesh területének egyhangú tagadásától az iraki helyi erők és a mérsékelt szír ellenzéki csoportok támogatásáig; annak lehetetlenné tételétől, hogy a terroristák hasznot húzhassanak az illegális olajkereskedelemből, s más pénzügyi műveleteket hajthassanak végre; egészen a hazai rendvédelem terén a biztonság és az adatvédelem között kialakítandó kényes egyensúlyig.

E tekintetben mindazt a munkát, amit a NATO és az EU országok közösen végeznek az ISIL elleni koalícióban, így a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoportnak a diplomáciai megoldásért folyó megbeszéléseit; azt, amit New Yorkban és bankjainkon keresztül teszünk azért, hogy elvágjuk a terrorfinanszírozás útját; és még az US-EU adatvédelmi és biztos menedékről szóló megbeszéléseit is, egyazon közös harc részeinek kell tekintenünk. És ahogy a Daesh terrorjának áldozatai Jordániába, Libanonba, Törökországba és Európa partjaira érnek, nem szabad megfelejtkeznünk közös emberségünkről, és együtt kell dolgoznunk azon, hogy biztonságos, anyagilag elfogadható, és tisztességes menedéket kínáljunk nekik, s hogy magunk között egyenlően megosszuk ennek a terhét.

E téren üdvözöljük Németország és Merkel kancellár vezető szerepét abban, hogy Önök méltóak akarnak lenni transzatlanti közösségünk alapító értékeihez. Az EU akkor a legerősebb, ha ahelyett, hogy ismét falakat húzna Európában, inkább közös politikát alkalmaz a legitim menekültek fogadásában és nyilvántartásba vételében, és ugyanolyan szolidaritással támogatja őket, mint amilyet az előző válságok idején tanúsított, a pénzügyi válságtól kezdve a balkáni háborúkig. Az Egyesült Államok kész támogatni az EU új politikáját, valamint továbbra is segítséget nyújt az Önök perifériáján lévő országoknak, akik segítséget kértek tőlünk.

Amerika továbbra is az az ország, amely a legnagyobb mértékben – 4,5 milliárd dollár értékben – járul hozzá a Szírián belüli humanitárius törekvésekhez. Törökországot is támogatjuk a 2,2 millió menekült ellátásában: 325 millió dollárral járulunk hozzá több mint száz iskola működtetéséhez, menedékhelyek és alapvető szükségleti cikkek biztosításához, mobil regisztrációs központok, orvosi rendelők, és biztonságos terek fenntartásához, ahol a gyerekek tanulhatnak és játszhatnak.  Az Egyesült Államok 26,6 millió dollárt ad az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, hogy segítsen a Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül a többi európai országba tartó menekültek ellátásában.

Ez a válság, csakúgy, mint az eddigiek, arra figyelmeztet bennünket, hogy transzatlanti közösségként akkor vagyunk a legerősebbek, ha értékeinkhez méltóan élünk, megosztjuk a vezetés terheit és költségeit, s egyensúlyban tartjuk diplomáciai, katonai és gazdasági eszközeinket.

Ez igaz volt a Balkánon az 1990-es években, Afganisztánban 9/11 után, az ebolajárvány elleni küzdelem idején, és most is, amikor arra törekszünk, hogy támogassuk Ukrajnát és védekezzünk a keleti részeinkre irányuló orosz agresszió ellen.

Bár most az ISIL-re összpontosítunk, nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy alig két éve közel egy millió ukrán állt napokig és hetekig a hóban a Maidanon, hogy olyat követeljenek a kormányuktól, ami számunkra adott: emberi méltóságot, demokráciát, tiszta kormányzást, igazságszolgáltatást. Amikor Janukovics hátat fordított Európának, az ukránoktól nem lehetett volna megtagadni, amit akartak. De ez elfogadhatatlan volt mind Janukovics, mind a Kreml számára, s elnyomással, tankokkal, BUK rakétákkal, a szeparatisták támogatásával, szabotázzsal, és propagandával válaszoltak az ukránok követeléseire.

Ma az ukránok 93 százaléka egy Európához kötődő demokratikus államban él, mert az ukránok harcoltak és meghaltak a jogaikért, és országaink az ukrán nép mellett álltak. Politikai, gazdasági és biztonsági támogatást adtunk; egymás után súlyos szankciókat róttunk Oroszországra, hogy a tárgyalóasztalhoz kényszerítsük; és a válság diplomáciai megoldását támogattuk a Németország és Franciaország vezette minszki megállapodásokon és normandiai tárgyalásokon.

Most segítenünk kell Ukrajnának abban, hogy a végére is járhasson. Fenn kell tartanunk az oroszokra és a támogatásuk alatt álló szeparatistákra gyakorolt nyomást, hogy tegyenek végre eleget a minszki megállapodásban vállalt, eddig teljesítetlen kötelezettségeiknek: engedjék haza az összes túszt; biztosítsanak teljes humanitárius hozzáférést az ENSZ testületeknek, civil szervezeteknek és a kormányzati segélyszervezeteknek; rendezzenek szabad, tisztességes, az ukrán alkotmánynak megfelelő, valamint az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (OSCE Office for Democratic Institutions and Human Rights – ODIHR) által ellenőrzött választásokat a Donbaszban; távolítsák el az összes külföldi harcost és fegyvert; és állítsák vissza Ukrajna nemzetközi határait. A szankciók kiszabása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Oroszország elszámoltatható legyen: addig kell nyomás alatt tartani őket, amíg teljességgel végre nem hajtják a minszki megállapodásban foglaltakat. A Krím-félszigettel kapcsolatos szankciókat addig érvényben kell tartanunk, amíg Oroszország vissza nem adja a félszigetet Ukrajnának.

Mivel az orosz agresszió és rosszindulatú befolyás legjobb ellenszere az, ha Ukrajnának sikerül demokratikus, virágzó, európai állammá válnia, az ukrán kormánynak továbbra is méltónak kell lennie saját népének tett ígéreteihez, és meg kell őriznie a nemzetközi közösség bizalmát.

Igen nehéz munkák vannak még hátra: a kormány és a társadalom minden szintjét meg kell tisztítani a korrupciótól; stabilizálni kell a gazdaságot; meg kell törni a korrupt állami vállalatok és oligarchák hatalmát; és meg kell reformálni az igazságszolgáltatási rendszert.

A szándék adott. Ukrajna saját népe gyorsabb változást követel. Leginkább azzal segítünk nekik, ha világossá tesszük, hogy a mi tartós támogatásunk attól függ, hogy Ukrajna folytatja-e a takarítást a saját háza táján.

Mint NATO-szövetségesek, támogatjuk a Szövetség keleti szélén lévő országokat is, amelyek attól tartanak, hogy ők lesznek a Kreml következő áldozatai.

Tartós szárazföldi, tengeri és légi katonai jelenlétünk Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és a balti államokban az elrettentés erőteljes üzenete. Az összes szövetséges országot arra szólítjuk fel, hogy kivétel nélkül mindannyian – mind a huszonnyolcan – továbbra is bőkezűen járuljanak hozzá ehhez a küldetéshez, még akkor is, amikor keleti szövetségeseinket arra kérjük, hogy legyenek szolidárisak azokkal az országokkal, amelyek délről eredő biztonsági problémákkal küzdenek.

Sajnos, ez mind sokba kerül! A jelen veszélyei megkívánják, hogy betartsuk a Walesben egymásnak tett ígéreteinket, miszerint megállítjuk védelmi költségvetéseink csökkenő tendenciáját, és visszahozzuk azokat a GDP két százalékára. A szövetségesek csaknem 70 százaléka tartja is a szavát, a másik 30 százalék tudja magáról, hogy őróluk beszélek, s hogy mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a következő, azaz júliusi varsói csúcstalálkozóig.

Amerika az Európai Megnyugtatási Kezdeményezésbe és az Atlantic Resolve fedőnevű hadgyakorlatba fektetett egymilliárd dolláros hozzájárulásával veszi ki a részét, amellyel folyamatos, rotációs amerikai jelenlétet tarthatunk fenn a térségben. Törökországnak is segítünk, amely saját polgárai és területe védelmében már évek óta ott van közös harcunk frontvonalában.

Bővebben szólva: minden közös erőfeszítésünk finanszírozhatatlanná válik, ha gazdaságunk stagnál vagy visszahúzódik. Ahhoz, hogy Európa – ismét Németország vezetésével – egységesen lépjen fel az eurózóna válságával szemben, szolidaritásra, szigorú gazdasági elemzésekre és tisztességes, demokratikus vitákra volt szükség, hogy megtalálják a költségvetési fegyelem és a gazdaságnövelő stratégiák kellő egyensúlyát. Bár a legtöbb európai gazdaság újra növekedőben van, a menekült- és bevándorlóválsággal járó újabb és jelentős igények miatt változatlanul nőnek a kormányok és a költségvetések pénzügyi terhei.

Ezért tartja az Egyesült Államok épp annyira biztonsági, mint gazdasági kérdésnek, hogy 2016-ban lezárjuk a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről folyó tárgyalásokat. A TTIP nem csak új munkahelyeket és növekedést hoz majd az Atlanti-óceán mindkét partján, de erősíti nyílt, szabadpiaci modellünket, és vezető szerepünket abban, hogy globális aranymércét állíthassunk a környezet, a munkahelyek, a fogyasztók és a munkavállalók, valamint a kereskedelmi megállapodások védelme terén.

Európa is felismerte, hogy az energiapolitika biztonsági kérdés is. Amerika saját fokozódó energiafüggetlensége megszabadított bennünket az OPEC szeszélyeitől és más külső hatalmak próbálkozásaitól, akik befolyásolásra használnák energiatermelésüket. Örömmel látjuk, hogy Európa is arra törekszik, hogy többféle forrásból származó és többféle típusú energiát használjon, és közös stratégiát alakítson ki.

Az Egyesült Államok és az EU olyan kulcsfontosságú energetikai projekteken dolgoznak szoros összhangban, amelyek érdemeihez méltó, energiában gazdag területté teszik majd Európát. Ilyenek a Krk-szigeten, Horvátországban létesülő LNG (folyékony földgáz) terminál, a Magyarország, Bulgária, Románia és Szerbia közötti kulcsfontosságú interkonnektorok, illetve az Adria mentén folyó tengeri feltárások.

Miközben megkettőzött erőfeszítéssel igyekszünk többféle energiaforráshoz juttatni a szomszédainkat, éberen kell ügyelnünk saját biztonságunkra is. Minden igyekezet, amely Európát visszarángatná egyetlen energiaforráshoz, aláásná az erőnket és a szuverenitásunkat. Az Északi Áramlattól a Török Áramlatig azonos a kockázat.

A demokratikus értékeket a saját térfelünkön is ugyanolyan fontosnak tartjuk, saját kormányainkat tisztának, átláthatónak és nyíltnak akarjuk tudni. A Balkántól Közép- és Kelet-Európáig fel kell gyorsítanunk a küzdelmet a korrupció, valamint a demokrácia terén mutatkozó visszaesések ellen.

És az egész transzatlanti közösségben ellen kell állnunk azon politikusok szirén-szavának, akik úgynevezett hagyományos értékeket állítanak szembe az egyetemes értékekkel; félelemre, kirekesztésre, zárt piacokra apellálnak, ahelyett, hogy a béke, a biztonság, a szabad piac és a tolerancia közösségét bővítenék. Csak akkor tudjuk legyőzni a jelenlegi gonoszságokat, ha az emberek mindenhol felállnak és elutasítják a szélsőségességet, a politikai fegyverként használt erőszakot, és mindenféle falat: a fizikai falakat, a kereskedelmi falakat, a faji vagy etnikai falakat.

Akár Ukrajnáról, akár a NATO erősítéséről, akár globális biztonságunk javításáról, a terror legyőzéséről, illetve a jólétünk és a szabadpiaci életformánk javításáról essék szó, az Egyesült Államoknak, Kanadának és Európának nagyobb szüksége van most egymásra, mint eddig bármikor. Mi – a transzatlanti közösség – akkor vagyunk a legerősebbek, legbiztonságosabbak, és leggazdagabbak, ha összefogunk a mai gonoszságokkal és kihívásokkal szemben, és ha értékeink szerint élünk otthon, és támogatjuk azokat világszerte.

A pénteki párizsi áldozatok – az emberi tisztességért és méltóságért folytatott több évtizedes küzdelmünk során a legutóbbiak – legalább ennyit megérdemelnek tőlünk.

Köszönöm.

Forrás: Remarks at the Berlin Security Conference | Remarks |Victoria Nuland, Assistant Secretary, Bureau of European and Eurasian Affairs |Berlin, Germany | November 17, 2015 |As Prepared

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.