BESZÉD “KRÍMEA UKRAJNA RÉSZE VOLT, AZ, ÉS AZ IS MARAD” CÍMMEL AZ “UKRAJNA TERÜLETI ÉPSÉGÉRŐL” SZÓLÓ ENSZ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT ELFOGADÁSÁNAK MÁSODIK ÉVFORDULÓJÁN TARTOTT ESEMÉNYEN

Samantha Power nagykövet, az USA állandó képviselője az ENSZ-ben | USA ENSZ misszió | New York City | 2016. március 17. | ahogyan elhangzott

Köszönöm minden kollégámnak, aki eljött a mai fontos eseményre. Immár két éve annak, hogy Oroszország megtartotta az álságos népszavazást Krímeában, hogy megpróbálja legitimálni a szuverén Ukrajna, egy szuverén ENSZ tagállam egy részének elfoglalását. Csaknem két éve, hogy az ENSZ Közgyűlésének 100 tagországa, köztük az Egyesült Államok, határozatot fogadott el, melyben megerősítettük elkötelezettségünket “Ukrajna nemzetközileg elismert határain belüli szuverenitása, politikai függetlensége, egysége és területi épsége” mellett, és amelyben aláhúztuk, hogy a népszavazást, mely “érvénytelen”, nem szabad elismerni.

Könnyen elfeledkezhetünk arról – az idő múlásával, és amiatt, hogy sokan közülünk a távolból szemléljük azt, ami az Önök országában és az Önök népével történik –, hogy Oroszország kísérlete a Krím-félsziget annektálására nem egyszeri megsértése Ukrajna szuverenitásának, hanem egy most is zajló, folyamatos lábbal tiprás, amely mindaddig fennáll majd, amíg Oroszország megszállva tartja a félszigetet. Az idő múlása nem változtat a tényeken; Krímea a szuverén Ukrajna része volt, az, és annak kell maradnia és az is marad a jövőben is – és elutasítjuk annak az orosz törekvésnek az elfogadását, hogy erőszakkal és propagandával megmásítsa ezt a tényt. Ez azt jelenti, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy hozzászokjunk egy új normához, egy olyan világhoz, amelyben a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike – egy olyan testületének, melynek elsődleges felelőssége, hogy fenntartsa a nemzetközi békét és biztonságot – maga válik fenyegetéssé egy másik ENSZ tagállam szuverenitására és területi épségére. Ha nem sikerül Oroszországot felelősségre vonnunk ezekért a tetteiért, az veszélyes üzenetet közvetít a világ minden olyan kormánya felé, mely hasonló terveket dédelget.

Ha ez nem elég ok arra, hogy ragaszkodjunk hozzá, hogy Oroszország vessen véget a megszállásnak és adja vissza a Krím feletti ellenőrzést Ukrajnának, a rettenetes emberjogi helyzet a Krímben az kell, hogy legyen. Ahogyan azt az ENSZ ukrajnai emberjogi monitorozó missziója, különleges jelentéstevők és független emberjogi szervezetek – akik mindannyian kénytelenek Krímeán kívül végezni munkájukat vagy korlátozott oda a belépésük – egyként megállapították, a megszálló hatóságok súlyos és szerteágazó visszaéléseket követtek el, az etnikai és vallási kisebbségek ellen illetve mindenki ellen, aki merészeli bírálni a megszállók tetteit vagy megkérdőjelezi legitimitásukat.

Hadd szolgáljak néhány példával is erre.

Február 15-én, Krímea úgynevezett főügyésze azt javasolta a Krími Legfelsőbb Bíróságnak, hogy nyilvánítsa szélsőséges szervezetté a krími tatárok önkormányzó testületét, a Medzsliszt. Csak úgy. Mind a krími főügyészt és a Legfelsőbb Bíróság bíráit egy másik ország, Oroszország ültette a helyükre a megszállást követően. Ha a főügyész kérését teljesítik, akkor gyakorlatilag a tatárok minden politikai véleménynyilvánítása és szerveződése tiltott lesz a félszigeten.

Musztafa Dzsemilev természetesen itt van ma köztünk – korábban a Medzslisz vezetője, jelenleg az ukrán parlament tagja. 2014 áprilisában, Dzsemilev urat a megszálló csapatok öt évre kitiltották minden orosz fennhatóságú területről, beleértve, az ő perverz definíciójuk szerint, a Krímet is. Majd idén január 21-én a krími megszálló hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki Dzsemilev úr ellen. Tehát, hogy világosan beszéljünk, Dzsemilev úr most már visszamehet szülőföldjére, hogy ott aztán letartóztassák. Refat Csubarovot, a Medzslisz jelenlegi vezetőjét, aki szintén itt van ma, ugyancsak öt évre tiltották ki 2014 júliusában.

Amióta a kis zöld emberkék először kezdtek feltünedezni a Krímben, az emberjogi monitorozók tatárok és Ukrajna-párti aktivisták elrablásáról számolnak be, melyeket a bizonyítékok szerint a megszálló hatóságok és az ő biztonsági szolgálataik követnek el; úgy tűnik, ezek az esetek az ún. erőszakos eltűnések kategóriájába tartoznak. Az ENSZ emberjogi monitorozó missziója szerint, az eltűnésekor 18 éves tatár Iszliam Dzseparovot, és unokatestvérét, az akkor 23 éves Dzsevdet Iszliamovot, állítólag fekete egyenruhás emberek hurcolták el és tuszkoltak be egy kisbuszba 2014. szeptember 27-én. Hasonlókképpen, mintegy egy évvel később, 2015. augusztus 27-én, az ENSZ monitorozó missziója szerint, a krími tatár Muhtar Ariszlanovot két egyenruhás férfi elrabolta és egy kisbuszba ültette. Ezen áldozatok egyikét sem találták meg, és azt a többi személyt sem, akiket az ENSZ misszió szerint szintén elraboltak a Krímben. Bár bizonyíték van arra, hogy a megszálló hatóságoknak része volt ezekben a bűntettekben, senkit sem vontak felelősségre az erőszakos eltűnések miatt.

Nem csak a tatárokat üldözik a Krímben – és ezt fontos kiemelni – hanem az orosz tevékenység számos kritikusát is. Gondoljunk csak az ismert ukrán filmrendező, Oleg Szencov megvádolására. Szencovot krími otthonában tartoztatták le 2014 májusában. Akarata ellenére Oroszországba küldték, Rosztovba, hogy katonai bíróság ítélkezzék felette. A vád szerint terrorista csoportot hozott létre, és két ízben gyújtogatásos merényletet is megkísérelt.

Bár, ahogyan azt az ENSZ missziója is megjegyezte, “a vád fő tanúja a tárgyalóteremben visszavonta vallomását, mondván, azt kínzással csikarták ki belőle,” és annak ellenére, hogy, ahogy a misszió megállapította, “az eljárás során folyamatosan megsértették a tiszta eljáráshoz és az ártatlanság vélelméhez való jogot”, ezért “a vádlottat szabadlábra kellett volna helyezni”, Szencovot elítélték és szigorított büntetőtáborban letöltendő 20 évre ítélték.  Az ukrán aktivista, Alekszander Kolcsenko, akit azzal vádoltak, hogy összeesküdött Szencovval, 10 évet kapott.  Gondoljunk csak bele ebbe egy pillanatra: két ukrán állampolgárt fogva tartanak ukrán területen. Átviszik őket Oroszországba, és orosz bíróság ítélkezik felettük, orosz törvények szerint, olyan bűncselekmények ügyében, melyeket nem követtek el. Most jön a legészbontóbb rész – orosz állampolgárként fogják őket perbe, bár az orosz állampolgárságot elfogásuk után, akaratuk ellenére kényszerítették rájuk. Annyira abszurd sorozata ez az eseményeknek, hogy az ember úgy érzi, egy Bulgakov regényt olvas. De sajnos minden részlete és az egész is ijesztően valóságos. Ennek következtében, miközben mi itt ülünk, Szencovot és Kolcsenkót egy büntetőtáborban tartják fogva, Kolcsenkót állítólag magánzárkában.

Ez a fajta abúzus nem korlátozódik a Krímre. Szintén ebben a pillanatban is, Nágya Sevcsenko ukrán pilóta és parlamenti képviselő – akit szintén Ukrajnában tartóztattak le majd a távoli Donyeck városába küldték, Oroszországba, hogy szintén az orosz törvények szerint hasonlóan mondvacsinált vádak alapján fogják perbe – éppen az ítéletére vár.  Az ügyész 23 év börtönt kért a bíróságtól.

Gondoljanak bele, csak egy pillanatra, mi lenne, ha Oleg Szencov vagy Nágya Sevcsenko a mi országaink állampolgárai volnának. Hogyan reagálnánk? Mit várnánk a többi ENSZ tagállamtól? Gyakrabban kellene magunkat az ukránok helyébe képzelnünk – a tatárok helyébe, azoknak az embereknek a helyébe, akik az alapvető jogaiktól megfosztva élnek a Krímben.  Biztosíthatom Önöket, hogy ha ezt tesszük, sokkal nagyobb zajt csapunk majd az olyan felháborító cselekedetek miatt, mint amelyekről beszéltem.

Oroszország azt szeretné, ha megtanulnánk egy fejre állított világban élni, ahol a lent fent van és a fent lent. Ezt nem fogadhatjuk el. Nekünk a normális, fejjel felfelé világban kell élnünk, és meg kell határoznunk azokat a normákat, és emlékeztetni kell rájuk az embereket, amelyek a nemzetközi jogrendszer alapját képezik, melyen mindannyiunk békéje, biztonsága és emberi jogai nyugszanak.

Ahogyan azt mindannyian tudjuk, sok minden, ami a Krím-félsziget inváziójakor jellemezte Oroszország viselkedését, kelet-ukrajnai ténykedésére is ráillik. Oroszországnak nagyon egyszerű lépéseket kell tennie: Oroszországnak tiszteletben kell tartania Ukrajna szuverenitását. Oroszországnak be kell fejeznie a szakadárok felfegyverzését, kiképzését, és harci támogatását és Oroszországnak teljesítenie kell a minszki egyezményben vállaltakat, beleértve az olyan jogtalanul fogvatartott személyek szabadon bocsátását, mint Nágya Sevcsenko. Természetesen Ukrajnának is vannak kötelezettségei, és mi a továbbiakban is együtt dolgozunk majd az ukrán kormánnyal, hogy hozzátegye a saját részét a minszki egyezmény teljes körű végrehajtásához.

Addig is, amíg Oroszország elkezdi végrehajtani ezeket a lépéseket, ne feledkezzünk meg a saját kötelezettségeinkről sem – és azon, hogy “mi” a kormányainkat és az intézményeket értem, melyekben dolgozunk. Csak azért, mert Oroszország megpróbálja lecsippenteni egy szomszédos ország némely részét; csak azért, mert Oroszország súlyos emberjogi visszaéléseket követ el büntetlenül ukránok ellen – és a saját népe ellen; csak azért, mert Oroszország következetesen megsérti az ENSZ alapelveit – ez nem jelenti azt, hogy bele kell törődnünk ebbe a viselkedésbe, vagy hozzá kell szoknunk. Nekünk is kötelességünk gondoskodni arról, hogy közösen vallott elveinket – melyek elengedhetetlenek közös biztonságunk szempontjából és közös felfogásunkból fakadóan arról, hogy mi a helyes – tiszteletben tartsák. Nem akarunk olyan világban élni, amelyben az, ami ezekkel az emberekkel történt, akik itt állnak fenn a pódiumon, az új normává válik. Ahhoz, hogy megőrizzük a talpára állított világot, ahol a fekete az fekete, és a fehér az fehér, és a fent az fent van és a lent az lent van, szolidaritást kell mutatnunk Ukrajna területi épsége és népének emberi jogai mellett – minden állampolgára jogai mellett. Köszönöm.

Forrás: Remarks on “Crimea Was, Is, and Will Remain Part of Ukraine,” at an Event on the Second Anniversary of the Adoption of the UN General Assembly Resolution, “Territorial Integrity of Ukraine” | Ambassador Samantha Power, U.S. Permanent Representative to the United Nations | U.S. Mission to the United Nations | New York City | March 17, 2016

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.