A SAJTÓSZABADSÁG VILÁGNAPJA

John Kerry külügyminiszter sajtótájékoztatója |USA Külügyminisztérium |Washington | 2016. május 3.

Nos, mielőtt a kérdésekre válaszolok, csak néhány szót mondanék gyorsan a szíriai helyzetről.  Mint mindannyian tudják, tegnap tértem vissza Genfből, ahol két kulcsfontosságú partnerünkkel és Staffan de Mistura ENSZ különmegbízottal tárgyaltam arról, hogyan támogathatjuk az ellenségeskedések megszűnését egész Szíriában, de különösen Aleppóban. Az Aleppo körüli területek, Latakia és Idlib tartományok, szenvedték el a szinte a legtöbb erőszakot eddig az egész háború során, de főleg az utóbbi napokban lehettünk tanúi intenzív erőszak kirobbanásának, és a tűzszünet sorozatos megszegéseinek, beleértve a mai támadást az al-Dabit kórház ellen.

Tegnap Genfben elítéltem a meggyőződésünk szerint a rezsim által április 27-én, az aleppói al-Quds kórház ellen elkövetett támadást, melyben biztosan több mint 27 ember vesztette életét, beleértve az utolsó ott dolgozó gyermekgyógyászt, sokan mások pedig megsebesültek.  A mai kórház elleni támadást pedig úgy tűnik, hogy olyan rakétákkal hajtották végre, melyek valamely, az ellenzék által ellenőrzött terület felől érkeztek, még próbáljuk megállapítani, pontosan honnan. De a lényeg az, hogy nincs semmilyen mentség az ilyen rettenetes erőszakra, amely civilek vagy egészségügyi intézmények vagy első válaszadók ellen irányul, bárki kövesse is el, legyen az az ellenzék tagja, aki visszacsapásként követi el, vagy a rezsim, mely immár ötödik éve folytatja a civilek elleni brutális fellépést.

Ezeket a támadásokat mind elítéljük, tekintet nélkül arra, ki követi el őket, és minden felet arra intünk, hogy viselkedjenek felelősen és tegyenek azonnali lépéseket az erőszak megfékezésére, mely az ország oly nagy részét sújtja. Nos, tisztában vagyok azzal, hogy ez türelmet igényel mindkét oldalon, mert sokkal könnyebb valóban felállni, és azt mondani, hogy „hát, ezt ők csinálták. Ők támadtak először, és nekünk most vissza kell vágnunk.” Csakhogy ha ez a legkisebb közös nevezője a cselekvésnek, amihez a vezetők folyamodnak, akkor nem vezetnek, hanem ártatlan civileket tesznek döntéseik áldozatává.

Az ellenségeskedések beszüntetését éppen azért léptették életbe, hogy az ott élő embereknek, akik ártatlanul a harcoló felek között ragadtak, kicsit fellélegezhessenek, hogy valamennyire biztonságban legyenek, és hogy ezt az egészet meg lehessen a tárgyalóasztalnál oldani, amely csak arra vár, hogy a felek visszatérjenek hozzá és megoldják ezt a kérdést. Ezért dolgozunk teljes erőbedobással most, hogy országszerte megerősítsük a tűzszünetet. Most a nemzet nagy része nyugodt maradt, és akkor is az maradt, amikor egyes helyeken fellángolt az erőszak. Nagy különbség mutatkozott különösen a déli és az északi országrész között, de vannak olyan területek, ahol, bár néhány nappal ezelőtt még ott is rossz volt a helyzet, sikerült előrehaladást elérnünk, különösen Latakiában és Kelet-Ghoutában. Ezeken a helyeken szombat reggelhez képest érdemi mértékben csökken az erőszak szintje. És most is, ebben a pillanatban, körülbelül fél óra múlva, a delegációnknak újabb tárgyalása lesz, ahol megpróbáljuk véglegesíteni mindazt, amin az elmúlt 48 órában dolgoztunk, annak érdekében, hogy teljes körűen visszaállítsuk a tűzszünetet.

De Mistura miniszter Moszkvában járt, mielőtt velem találkozott. Ő, és minisztertársam, a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG valamint a munkacsoport társelnöke, Szergej Lavrov nyilatkozatot tettek, és Lavrov miniszter világossá tette, hogy azt reméli, hogy órákon belül sikerül a katonai tárgyaló delegációinknak kidolgozni a részleteket, melyek ahhoz szükségesek, hogy helyre lehessen állítani a tűzszünetet. Különösen arra törekszünk, hogy Szíria legnagyobb városában, Aleppóban megszűnjenek a harcok, ahol az erőszak igen jelentősen megnövekedett, és ahol az a veszély fenyeget, hogy ha nem áll helyre a tűzszünet, az erőszakspirál ellenőrizhetetlenné válik.

Nos, Lavrov külügyminiszter és én tegnap egyetértettünk abban, hogy azon kell dolgoznunk, hogy mielőbb helyreálljon a tűzszünet Aleppóban. És hangsúlyozni szeretném, hogy ma Lavrov miniszter ismét megerősítette, hogy nincs más megoldás a jelenlegi helyzetre, csak a tárgyalásos rendezés. Delegációink hosszan tárgyaltak annak érdekében, hogy megpróbáljunk létrehozni egy, a korábbinál fenntarthatóbb mechanizmust.

Amikor február végén megszűntek az ellenségeskedések, viszonylagos nyugalom köszöntött be, és ne feledjük, hogy sokan azt hitték, ez egyáltalán nem lesz tartós – ennek ellenére egész februárban, márciusban, egész áprilisban tartott, sőt egészen májusig kitartott a tűzszünet. Csak az utóbbi pár hétben lett ilyen sérülékeny ez a tűzszünet és remélhetőleg helyre lehet majd állítani. És ha azt vesszük, hogy hány polgári áldozata van a krízisnek, amikor nincsenek harcok, talán naponta 200, akkor ki tudjuk számolni, hogy 60 nap alatt szó szerint emberek ezreinek az életét sikerült megmenteni és sok olyan embernek sikerült segíteni, akiknek korábban nem.

Mindannyian tudjuk azt is, hogy itt mindnyájunknak van felelőssége. Nekünk, akik támogatjuk az ellenzéket, akik az egyformán gondolkodó tagjai vagyunk a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoportnak, az a felelősségünk, az a kötelességünk, hogy együttműködjünk az ellenzékkel, és megakadályozzuk, hogy megszegjék a tűzszünetet vagy olyan tevékenységeket hajtsanak végre, melyek civilek életét veszélyeztetik. Hasonlóképpen, két félnek, Iránnak és Oroszországnak, különös felelősségük van, melyet ugyanakkor vettek magukra, amikor mi magunkra vettük a sajátunkat. Mind ugyanazt a megállapodást írtuk alá, és min ugyanazt a2254-es számú ENSZ Biztonsági Tanács határozatot támogattuk, amely felszólít az ellenségeskedések beszüntetésére az egész országban, és a humanitárius segítségnyújtás lehetővé tételére országszerte.

Oroszországnak módjában áll mindezt befolyásolni. Az Egyesült Államoknak is módjában áll befolyást gyakorolni, és ezt készek vagyunk elismerni és fel is vállaljuk ezt a felelősséget. Meggyőződésünk, hogy a következő órák és nap során tett erőfeszítések kulcsfontosságúak abban, hogy lehetővé váljon a feleknek, hogy visszatérjenek Genfbe és ténylegesen elkötelezzék magukat valamiféle politikai megoldás lehetősége mellett, azaz, megvitassák az átmenetet, azt az átmeneti kormányzati erőt, melyről a genfi nyilatkozatban volt szó. És miközben azon dolgozunk, hogy a tűzszünetet visszaállítsuk, azon is dolgozunk, hogy biztosítsuk a humanitárius hozzáférést – tehát nem csak a tűzszüneten, hanem a teljes humanitárius hozzáférésen is.

Kétséget kizáróan tudjuk, hogy a szír kormányzat továbbra is akadályozza az élelmiszerek és gyógyszerek eljutását azokhoz, akiknek kétségbeejtő szüksége lenne erre, beleértve azt is, hogy kivesznek kritikus fontosságú gyógyszereket és sebészeti eszközöket a segélyszállítmányokból. Következésképpen Damaszkusz külvárosának egyes részei évek óta nem kaptak semmilyen segítséget. Ez, azt gondolom, lelkiismeretlenség, és ennek azonnal véget kell vetni.

Tehát sok még az elvégzendő munka. De elkötelezettségünk változatlan. Talán annyit jegyeznék meg, hogy az ENSZ, szoros együttműködésben a szíriai Arab Vörös Félholddal, a mai napig, a februári tűzszünet életbelépése óta, 57 humanitárius konvojt juttatott célba. Ez tehát a szám február 14-e óta. Ez több mint 700 kamionnyi életmentő élelmet és orvosságot jelent, mely hozzávetőlegesen 678,000 emberhez jutott el 23, nehezen megközelíthető és ostrom alatt álló területre. Ezen felül, az ENSZ Világélelmezési Programja április 28-ig 18 alkalommal juttatott célba repülőkről ledobott segélyszállítmányokat, 284 tonna élelmiszert biztosítva körülbelül 100, 200 embernek Deir al-Zor ostromlott városában.

De még mindezzel a segélynyújtással együtt is több százezer ember van ostromlott területeken, akik semmilyen segítséget nem kaptak még az ENSZ szerint. Ezért még többet kell tennünk, és a humanitárius szervezeteknek biztosítani kell, hogy eljussanak oda, ahol szükség van rájuk.

Tehát továbbra is elkötelezettek vagyunk, és ahogyan azt hiszem, világossá tettem, a következő órákban azon dolgozunk, hogy helyreállítsuk a tűzszünetet, illetve megerősítsük ott, ahol nem sértették meg. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a humanitárius segítség, melyet a rezsim megígért, s amelyet a Biztonsági Tanács határozata is előír, célba jusson. És természetesen továbbra is elkötelezettek vagyunk, hogy egy olyan politikai átmeneten dolgozzunk, mely Asszad alternatívája, mert csak ily módon lehet ténylegesen véget vetni ennek a háborúnak.

És most szeretnék egy másik fontos témáról beszélni. Csak egy pillanatot kérnék.  Gondolom, Önök közül sokan tudják, remélem, hogy tudják, hogy ma van a sajtószabadság világnapja. Remélem és hiszem, hogy mi itt a Külügyminisztériumban becsüljük és tiszteljük a Sajtó munkatársait, és a sajtó szabadságát, és egészséges dialógust tartunk fenn a sajtóval – John Kirby vagy valaki más a közkapcsolati osztályunkról minden nap kiáll ide, és kérdés kérdésre sorjázik, melyekre válaszolunk. De szerettem volna ma szentelni egy kis időt ennek a témának, különösen azért, mert a sajtószabadság világnapja van, és kifejezni tiszteletemet annak, amit a sajtószabadság valójában jelent, és mindannak, amiről szól.

Nem titok, hogy zaklatott időszakban élünk, és ennek az egyik lényeges eleme még mindig az a harc, amely az igazság hirdetése, és a nyilvánvaló hazugságok, vagy az igazság elhomályosítása illetve tagadása között zajlik. És ha a Szíriában, Irakban, Afganisztánban vagy Ukrajnában zajló konfliktusok, vagy a Koreai félszigeten és a Dél-Kínai tengeren meglévő feszültségek mögé nézünk, vagy a terrorista propagandára gondolunk, mely lealacsonyítja a közösségi médiát, vagy a civil társadalomnak a magas szintű korrupció ellen folytatott kampányaira tekintünk, azt látjuk, hogy mindenütt és minden erőfeszítés mögött a valóság meghatározásáért zajló alapvető küzdelem zajlik. És láthatjuk, ahogyan egyesek teljesen kitalált valóságokkal házalnak vagy elhomályosítják az igazságot, a tényeket – azért, hogy eltussoljanak megtörtént eseteket, vagy kitalált mesékkel álljanak elő olyan dolgokról, melyek meg sem történtek. Láthatunk rossz szándékú kormányzati és nem kormányzati szereplőket egyaránt, akii megpróbálják megfélemlíteni, megvásárolni, cenzúrázni vagy elhallgattatni azokat, akiknek az a munkájuk, hogy kinyomozzák és megírják az igazságot.

A sajtószabadság világnapja jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk ennek a harcnak a fontosságán, és hogy egyértelműen kinyilvánítsuk elszántságunkat arra, hogy szembeszálljunk az igazság ellenségeivel ás szabotőrjeivel. Jól tudjuk, hogy világos választóvonal van ennek a minisztériumnak és a szabad és független sajtó kötelezettségei között, de egy szikrányi különbség sincs közöttünk a szabad sajtó elvének közös támogatásában, és annak megértésében, milyen fontos szerepet játszanak az újságírók nemcsak a demokráciákban, hanem azokban az országokban is, ahol a polgári és politikai jogok törékenyek, és olyan konfliktuszónákban, ahol az újságírók munkája szélsőségesen kockázatos.

Én személy szerint sosem fogom elfelejteni, amikor Ukrajnában a repülőtérre mentem ki autóval a városból, és a mellettem ülő ukrán kimutatott az ablakon arra a pontra, ahol egy újságírónőt kirángattak az autójából és majdnem halálra vertek. És sok más hely is van, amint azt jól tudjuk, ahol újságírók az életüket vesztették, miközben az igazságról írtak. Bámulattal adózom a sajtó erőfeszítéseinek, a média szervezeteinek és a sajtóban dolgozó egyéneknek egyaránt, melyekkel igyekeznek megvédeni az újságírókat, és megpróbálják felkelteni a figyelmet az újságírók biztonságát érintő kérdésekre és a Sajtó munkatársait érő atrocitásokra. Ma szeretném megerősíteni, hogy a Külügyminisztérium a jövőben is támogatni fogja ezeket az újságírókat védő intézkedéseket, és elkötelezettek vagyunk abban is, hogy magunk is kiegészítjük ezeket, hol és amikor csak tudjuk.

Most is, miközben Önökhöz beszélek, az USA kormányának és a USAID-nak fontos programjai működnek, melyek több mint 30 országban támogatják a független média erőfeszítéseit. A SAFE elnevezésű kezdeményezésünkön keresztül digitális és fizikai biztonsági-önvédelmi tréninget tartottunk több mint 750 újságírónak világszerte, és idén a program finanszírozását 2.5 millió dollárra növeljük, hogy még többeket képezhessünk ki. Egy olyan programot is beindítunk, melynek segítségével délkelet-ázsiai újságíróknak biztosítunk olyan eszközöket és technológiákat, melyekkel olyan helyeken is biztonságban dolgozhatnak, ahol megfélemlítéssel vagy erőszakkal kell y szembenézniük. Támogatjuk ezen felül a párbeszédet Amerika és a nemzetközi újságíró társadalom között, technológiai táborok, workshopok, ösztöndíjak és különböző más csereprogramok segítségével. És remélem, Önöket is megnyugtatja az a tudat, hogy a továbbiakban is készek leszünk rendszeresen, akár nyilvánosan, akár a színfalak mögött, felszólalni a sajtó jogaiért, mind általánosságban, mind konkrét egyének esetében, akiket megfenyegettek, elraboltak, vagy jogtalanul fogva tartanak vagy bebörtönöztek. És ez nemcsak az írott sajtó munkatársaira vonatkozik, hanem az elektronikus sajtóra is, a bloggerekre, a fotósokra, a karikaturistákra, és más médiamunkásokra egyaránt.

Ahogyan azt Önök közül sokan tudják, januárban az a megtiszteltetés és öröm ért, hogy itthon üdvözölhettem Jason Rezaiant, aki 545 nap fogság után tért haza. Ami a leginkább szíven ütött abból, amit elmondott nekem az átélt megpróbáltatásokról, az volt, hogy milyen egyszerű és egyenes volt Jason motivációja, és az maradt mostanra is. Jason nem azért ment el Iránba, hogy egy ideológiát terjesszen, vagy politikai üzenetet juttasson célba. Valójában azért ment oda, hogy el tudja magyarázni a saját országának milyen is valójában az élet abban az országban, ahonnan ő származik. És szerette volna a félreértelmezéseket valós meglátásokkal helyettesíteni. Csak ennyi – de ez minden.

Minden újságíró külön egyéniség, de abban az alapvető vágyában, hogy a tényeket igazi fényükben és igazi mélységükben mutassa be, Jason egyszerűen csak azt próbálta tenni, ami minden újságíró feladata. Azok a kormányok, amelyek ezt erőszakkal megakadályozzák, talán ezzel erőt kívánnak mutatni, de amit valójában mutatnak magukról, az a mélyen gyökerező bizonytalanság ás gyengeség.

A sajtószabadság világnapján világosan kimondjuk innen, az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának pódiumáról, hogy semmilyen kormányzat, állítson is bármit magáról vagy legyenek is bármilyen egyéb érdemei, nem követelhet magának jogosan tiszteletet, ha az állampolgárai nem mondhatják ki azt, amiben hisznek, vagy ha megtagadják tőlük a jogot, hogy értesüljenek olyan eseményekről, vagy döntésekről, melyek befolyásolják az életüket. És ismétlem, egy olyan országnak, ahol a sajtó nem szabad és nem független, nincs mire büszkének lennie, nincs mit tanítania másoknak, és semmiképpen sem teljesítheti ki a benne rejlő lehetőségeket.

Azoknak, akik kényszeríteni vagy bebörtönözni próbálnak újságírókat, mindig azt fogjuk hangosan és világosan üzenni, hogy az elkötelezett, az igazságot feltáró újságírás nem bűn, hanem dicsőség; és ma tisztelgünk mindazok előtt, közel s távol, akik büszkén hordozzák ezt a dicsőséget.

Forrás: Press Availability by Secretary Kerry | Special Briefing | Secretary of State | Washington, DC | May 3, 2016

 

This entry was posted in Foreign Policy, Society & Values and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.