JOE BIDEN ALELNÖK LETTORSZÁGBAN MONDOTT BESZÉDE

Joe Biden alelnök beszédét mondja a Rigai Nemzeti Könyvtárban

Joe Biden alelnök beszédét mondja a Rigai Nemzeti Könyvtárban

Lett Nemzeti Könyvtár, Riga

A Fehér Ház | Alelnöki Hivatal | 2016. augusztus 24.

AZ ALELNÖK: Ez elegáns érkezés volt. (Derültség). Annyit mondok—nem sokszor beszélhetek egyszerre három elnökkel, ugyanaznap kétszer, és egyazon teremben. Szeretném megköszönni nekik a vendéglátást.

És Önnek, Külügyminiszter Úr, nagyon-nagyon köszönöm a beszédét—a nyitóbeszédét—, s a Szövetség iránti elkötelezettségét.

És Dainis, minél idősebb lesz az Ön unokája, annál jobban értékeli majd mindazt, amit Ön a hazájáért tett. Ha apám itt lenne, ránézne az Ön unokájára, és azt mondaná, hogy fiam, nagyon jó vér folyik az ereidben.

És szeretném megköszönni mindannyiuknak, hogy nem csak álmodoztak a függetlenségről, de a büszke lett emberekkel együtt ténylegesen meg is valósították azt.

Megtisztelő, hogy egy színpadon állhatok Önökkel. Hölgyeim és uraim, az Önök országa már régóta a civilizációk keresztútján áll. Ez a föld, ez az észak és dél közötti kapcsolat a vikingek és a görögök közötti ősi kereskedelmi út része volt. Híd volt kelet és nyugat között.

És mindezeken keresztül kialakították saját identitásukat— egyedi nyelvüket, s azt a szilárd meggyőződést, hogy a lettek ugyanolyan jogokat, s ugyanolyan tiszteletteljes bánásmódot érdemelnek, mint a Föld bármely más népe.

Még ez a gyönyörű épület is Lettország öröksége előtt tiszteleg. A Fény Vára a lett néphagyomány szerint szent hely volt: ott lakott a lettek minden bölcsessége, az volt a tanulás fellegvára.

Egy réges-régi napon azonban a letteket, Lettországot hódítók rohanták le. A legenda szerint a Fény Vára ekkor mélyen lesüllyed a tóba, s csak akkor emelkedett ki újra, amikor a lettek ismét szabaddá váltak. Tehát büszke vagyok arra, hogy itt állok ma Önökkel a szabad és független Lettországban, az Önök mai, modern Fény Várában.

És egy olyan napon szólhatok Önökhöz, amelynek rendkívüli jelentősége van az Önök történelme és a balti országok történelme szempontjából. Miniszter Úr, amint Ön is rámutatott, Hitler és Sztálin 77 évvel ezelőtt ezen a napon kötötte azt a titkos paktumot, amely megfosztotta szabadságától a balti országokat és számos más közép-európai országot.

Ez volt az a nap, amikor emberi machinációk próbálták megdönteni az egész emberiség osztatlan örökségébe tartozó, Isten-adta jogokat. Keserű és igen hosszú évek következtek. De Önök—Lettország, Észtország és Litvánia népe—túlélték és boldogulnak.

Ötven évvel később pedig közösen visszaszerezték maguknak ezt a napot. Augusztus 23. többé nem az árulás és gyalázat napja. Ez immár az a nap, amelyen Önök—a szó szoros értelmében—megmutatták a világnak a „balti utat”. Az Egyesült Államok Szenátusának tagja voltam akkor, s jól emlékszem a látványra, amikor kétmillió ember fogta egymás kezét, s alkotott több száz mérföldes, töretlen, élő láncot a fővárosaik között innen Vilniusig. Teljesen lenyűgözött. Önök inspirálták a világot. Inspiráltak minden elnyomott embert.

A világ láthatta a balti emberek örök, fékezhetetlen szellemét. Ismét megpillanthattuk a Fény Várát, amely ott él mindannyiukban. És láttuk, ahogy visszanyerik a szabadságukat.

Azt is büszkén mondhatom, hogy a nehézségek és megpróbáltatások ellenére soha nem ingott meg a népeink közötti barátság. Amikor az első világháború után minden balti állam kikiáltotta a függetlenségét, az Egyesült Államok elismerte és örömmel fogadta Lettországot, Észtországot és Litvániát a szuverén nemzetek közösségében.

És attól a naptól fogva az Önök országai—a mi országaink—soha, egyetlen percre sem vesztették el az Amerikai Egyesült Államok teljes diplomáciai elismerését.

Nem egészen egy évvel a náci-szovjet paktum után, a Welles Nyilatkozatként ismertté vált néhány rövid bekezdésben az Egyesült Államok tudatta, hogy mi nem fogadtuk el, és nem is fogjuk elfogadni Lettország, Észtország és Litvánia szovjet megszállását. (Taps.)

A Welles Nyilatkozat bizonyos szempontból az amerikai elvek egyszerű újrafogalmazása volt. „E kormány politikája általánosan ismert”—mondta. Majd félreérthetetlen módon rátért a politikára: „hiszünk a szuverenitásban, az önrendelkezésben és a területi integritásban. Elítéljük a fenyegetéssel vagy erővel végrehajtott, hódító lépéseket”.

Ennél egyértelműbben nem lehetne fogalmazni. A néhány hónappal korábban felesküdött kormányom nevében ugyanennek az érzésnek adtam hangot 2009-ben, a müncheni konferencián. Amit akkor mondtam, ma is igaz. Azt mondtam, hogy az Egyesült Államok nem ismer el érdekszférákat.

Úgy véljük, hogy „a szuverén államoknak joga van hozzá, hogy saját döntéseket hozzanak, és megválasszák saját szövetségeseiket.”

Ez továbbra is hazám általánosan ismert politikája. A Welles Nyilatkozatban lefektetett elveket végül belefoglaltak az Atlanti Chartába, s attól a pillanattól kezdve ez a nemzetközi rendszer egyik alappillére.

S a megszállás kegyetlenségei miatt szenvedő balti népek számára még ennél is fontosabbat jelentett. Nem engedte kihunyni a függetlenség parazsát.

Amikor az Önök nemzeti zászlói nem lenghettek Rigában, nem lenghettek Vilniusban, s nem lenghettek Tallinban sem, Washingtonban akkor is büszkén szárnyaltak. Sohasem lankadtak.

S bár az önök nyelvét és hagyományait háttérbe szorították, a világ nem hagyta magára a baltiakat. És amikor a „balti út” után, a régi Riga barikádjait követően Önök végre teljesen visszanyerték szeretett függetlenségüket, rászolgáltak az Önökbe fektetett hitünkre, hiszen egyértelműen megmutatták, mire képesek a lettek, az észtek és a litvánok.

A balti emberek néhány rövid évtized alatt igazi demokráciákat építettek. Megnyitották a gazdaságaikat, ami szabadjára engedte népük találékonyságát. Hittek Európa eszméjében. Véleményem szerint a múlt század egyik legmerészebb, és legfontosabb következményekkel járó elképzelése volt, hogy évszázados konfliktusok után Európa megújul, olyan integrált közösséggé válik, amely elkötelezett a politikai stabilitás, az áruk és személyek szabad áramlása, valamint a kollektív védelem ünnepélyes vállalása mellett—azaz létrejön az egységes, szabad, és békés Európa. Önök hittek benne. Tettek azért, hogy a részévé válhassanak. Tudom, hiszen az Egyesült Államok volt az Önök egyik leghűségesebb támogatója, s keményen harcolt az Önök NATO felvételéért. Figyelemmel kísértem mindezt. Nyilvánvalóan nem volt könnyű és soha nem volt magától értetődő. Önök érdemelték ki. Végrehajtották a szükséges gazdasági reformokat, életteli demokráciákat építettek, fokozták védelmi képességeiket, küzdöttek azért, hogy megfeleljenek a tagsági követelményeknek.

És azok, akik mindig védelmezték az Önök saját kormányzáshoz való jogát, nagyon büszkén nézték, amint teljes jogú NATO-szövetségesekként és EU-tagokként elfoglalták méltó helyüket.

Ma a balti államok tanúsítják az Európa-terv erejét. Annak, hogy mi hittünk Önökben, hogy ragaszkodtunk hozzá, hogy az ajtó nyitva álljon mindazok előtt, akik osztják az értékeinket és a vállalásainkat, szerintem rendkívül fontos szerepe volt az Önök sikerében.

Ez az, amiért az emberi történelemben az euro-atlanti közösség bővítése az egyik legkomolyabb hajtóerő a béke, a jólét és a demokrácia megteremtése terén.  A biztonságról nem is beszélve.

És Önök most nem csak Európa sikeres és integrált részei, de példaképül is szolgálnak azoknak az országoknak, akik ugyanezt a pályát szeretnék követni.

Ilyen időkben, amikor egyesek megkérdőjelezik az európai integrációba vetett tartós hitet, az Önök országai erőteljesen figyelmeztetnek rá, hogy sokkal többre juthatunk az együttműködés útjában álló falak ledöntésével, mint hamis megosztottság keltésével.

És éppen a mai nap az, amikor a „balti út” erejére emlékezünk, amikor az összevetett vállak és az összefonódó kezek erejét ünnepeljük. Ez különösen igaz, ha közös biztonságunkról van szó. A NATO tagok kollektív védelmet biztosító kölcsönös kötelezettségvállalása évtizedek óta a globális stabilitás sarokköve, és az is marad.

Ne legyen kétség: Amerika sziklaszilárdan és megingathatatlanul elkötelezett az 5. cikkely mellett. Vállaltunk egy szent kötelezettséget. A becsületünk a tét. Az pedig soha, de soha nem fordul elő, hogy ne tennénk eleget a kötelezettségvállalásainknak—ez nem csupán mostanra igaz, de a jövőben is mindig az lesz. (Taps.)

Obama elnök mélységesen hisz ebben, és én is hiszek. És bármit hallanak is ebben a felfűtött politikai időszakban, a hazámban széleskörű és szilárd két-párti elkötelezettség tapasztalható a NATO iránt. Ne higgyenek annak a másik fickónak! Nem tudja, hogy miről beszél, és nem tudja, hogy mit beszél.

Soha nem fogjuk elfelejteni, hogy az 5. cikkelyt első ízben az USA elleni 9/11-es támadás után léptették életbe. Amerika tehát mindig meg fogja védeni a szövetségeseit. Megadjuk a választ. S most, hogy Oroszország agresszív lépéseket tesz, s szomszédai szuverén jogát fenyegeti, a NATO éppen olyan fontos, mint eddig bármikor.

Európában még mindig felüti a fejét az agresszió, nekünk pedig készen kell állnunk a válaszadásra. Ezt jelenti az 5. cikkely—mindannyian készek vagyunk fellépni ellene. Nem csak az Egyesült Államok és a balti államok, hanem mindannyian. Ha egyet megtámadnak, akkor mindet megtámadják. Pont. Vége a mondatnak. Ez ennyire alapvető, ilyen egyszerű. Szeretnénk, ha Önök tudnák, és szeretnénk, ha Moszkva is tudná, hogy komolyan gondoljuk, amit mondunk.

A múlt hónapban a varsói NATO-csúcson súlyt adtunk ennek az üzenetnek: a szövetséges vezetők elhatározták, hogy fokozzák a NATO előretolt jelenlétét a balti államokban és Lengyelországban. Kanadai csapatok veszik át a vezetést itt Lettországban. Német csapatok Litvániában. Brit csapatok Észtországban. És az Egyesült Államok fogja vezetni a Lengyelországban jelen lévő NATO erőket.

Mindezeken felül az Egyesült Államok küld egy teljesen felfegyverzett harci dandárt—4200 harcra kész amerikai katonát—, hogy szárazföldi elrettentő erőt biztosítsanak nem csak Lengyelország területén, de az egész térségben. E brigád Lengyelországban fog állomásozni, de rendszeres képzést és gyakorlatokat tartanak majd itt a Baltikumban is. Csupán 2016-ra 170 gyakorlatot és biztonsági együttműködési tevékenységet terveznek. Az amerikai haderő növelése, és egy másik páncélos harci dandár számára elegendő amerikai berendezés és felszerelés kihelyezése, továbbá a NATO fokozottabb előretolt jelenléte miatt a régióban a hidegháború befejezése óta nem voltak példa ilyen erőteljes és elkötelezett szövetségesi képességekre.

Az Egyesült Államok pedig még további több mint 100 millió dollárral segít kifejezetten a balti államoknak, hogy megerősítsék biztonsági és védelmi együttműködési képességeiket, kiépítsék a rugalmasságukat, és elrettentsék az agressziót. Fejlesztjük saját együttműködési képességeinket, és az Önök képességeit is, amelyekkel bekapcsolódhatnak a NATO védelmi rendszerébe. Épp mostanában szállítottunk Javelin tankelhárító rakétákat Észtországba, biztonságos kommunikációs berendezéseket Litvániába, valamint közepes hatótávolságú légvédelmi radarokat ide, Lettországba.

És mellesleg a NATO soha nem volt olyan egyirányú utca, ahol csak Amerika tehet valamit európai szövetségeseiért. Az Egyesült Államok számára igen hasznos az Önök NATO-tagsága. Mi, az Egyesült Államok, erősebbek vagyunk így. Mi több, nagyobb biztonságban is vagyunk. Külpolitikánkat világszerte az egységes, szabad és békés Európára alapozzuk; így sugározhatunk erőt a világ bármely más részén. A balti államok pedig élen járnak abban, hogy megmutassák a kollektív védelem iránti elkötelezettséget.

Észtország azon maroknyi szövetségesek egyike, amelyek a NATO kérésének megfelelően GDP-jük két teljes százalékát védelmi kiadásokra fordítják. Mind Lettország, mind Litvánia is jó úton van ahhoz, hogy 2018-ra elérjék ezt az értéket. Együtt fontos lépéseket teszünk azért, hogy megerősítsük a védelmünket, s fokozzunk elrettentő képességeinket, hogy se Oroszország, se bármely más nemzet ne vonhassa soha kétségbe e Szövetség szándékait vagy képességeit.

És mivel Lettország, Észtország és Litvánia igen jól tudják, hogy mivel jár a jogfosztottság, és milyen szörnyű hatása van a megnyirbált szabadságnak, a balti államok az elsők között bíztatták arra a nemzetközi közösséget, hogy támogassa Ukrajna demokratikus fejlődését, s rójon költségeket Oroszországra. Köszönjük Önöknek!

Miközben az ukrán nép bátran harcol, hogy megvédje a demokráciát és függetlenséget, a balti államok hatásos példát és inspirációt szolgáltatnak hozzá. Önök az élő bizonyítékok arra, hogy ki lehet törni az elnyomás alól, ki lehet építeni az erős, független, és életteli demokráciát, s az ország az európai közösség teljes jogú tagjává válhat.

Ugyanakkor az egységes, szabad és békés Európa jövője attól függ, hogy az együttműködés és az integráció javul-e Európa-szerte, többek között itt a balti államokban. A regionális együttműködés elengedhetetlen volt Lettország és a balti államok sikeréhez. És a regionális együttműködés az, ami miatt ma Rigába jöttem.

Ma már részt vettem a balti csúcstalálkozón, ahol szó volt számos olyan területről, amelyen Lettország, Litvánia és Észtország már szorosan együttműködnek, valamint arról, hogy az Egyesült Államok hogyan segítse tovább az országaink közötti partnerséget. E globalizált század számtalan kihívásának csak összefogással tudunk megfelelni. Sokkal eredményesebbek, sokkal hatékonyabbak vagyunk, ha közösen igyekszünk mérsékelni a határokon átnyúló veszélyeket, s erősíteni közös biztonsági környezetünket. Ez különösen igaz a közeli szomszédokra. A balti államok pedig már eddig is sokat tettek együtt közös érdekeikért és közös értékeikért.

Ma igen bíztatónak találtam, hogy ezt a balti együttműködést még tovább akarják fokozni. Így szándékoznak biztosabbá tenni a határaikat, erősíteni kiber-védelmi képességeiket, befogadóbbá tenni a társadalmaikat, és a 21. századnak megfelelő erős és innovatív gazdaságokat építeni. Lettország népének pedig szeretnék gratulálni ahhoz a mérföldkő jelentőségű eseményhez, hogy az idén csatlakoztak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez. Ez Lettország fejlődésének fontos elismerése, azt jelzi, hogy Önök a világ fejlett gazdaságai közé kerültek.

Egy másik kritikus terület, ahol Lettország, Litvánia és Észtország egyaránt profitálni fog a további együttműködésből, az energiabiztonság megszilárdítása. Ez a régió nem is olyan régen az Európa többi részétől elvágott, úgynevezett „energetikai sziget” volt. A balti államok pedig épp olyan jól tudják, mint minden más ország, hogy milyen nemzetbiztonsági következményekkel jár az energia-függőség. Megtapasztalták az elmúlt 25 évben.

Az utóbbi időben azonban Önök jelentős haladást értek el az energiaszektor diverzifikálása terén, hogy energia-ügyben ne függjenek egyetlen más országtól sem. Itt Lettországban fontos lépéseket tettek a gázszektor liberalizálásáért, aminek következtében a Baltikumban egy teljesen integrált regionális piac alakulhat ki. És Litvánia találóan „Independence”, azaz „Függetlenség” névre keresztelt cseppfolyósított földgáz termináljának felavatásával pedig Önök hatalmas előrelépést tettek ahhoz, hogy a balti régió energiaellátása többé ne függjön Oroszországtól.

Ez lenyűgöző! A fejlődés lenyűgöző! De van még tennivaló. Fontos, hogy véghezvigyék az energiaellátás diverzifikálására irányuló erőfeszítéseket, és bővítsék az Európához fűző kapcsolatokat, hogy egyetlen ország se használhassa fel az energiát az Önök szuverenitásának aláásására. És most van itt a cselekvés ideje, mert most vannak átalakulóban a világ energiapiacai.

Az Egyesült Államok és Észak-Amerika—Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada—lesz a 21. század energia-epicentruma, ami részben a bőséges földgázunknak köszönhető. Mi, akik nagy mennyiségű cseppfolyósított földgáz behozatalára számítottunk, a világ leggyorsabban növekvő exportőrévé váltunk. Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államokból származó gázt használnak itt Európában. És most minden európai ország vásárolhat ebből az amerikai forrásból.

Ez rendkívül fontos, mert Európának különböző forrásokból származó gázra van szüksége—nem új vezetékekre, amelyek miatt még nagyobb mértékben függne Oroszországtól. Az orosz gáz ott lehet és ott is kell lennie az európai piacon, a piacnak viszont nyitottnak és versenyképesnek kell lennie. Mindenkinek be kell tartania a szabályokat. Így készséggel továbbra is együttműködünk a partnereinkkel, hogy segítségünkkel a térség országai energia tekintetében olyan jövőt biztosíthassanak maguknak, amilyet megérdemelnek.

Végül pedig e lépésekkel a régió tovább haladhat a növekvő gazdaságok és virágzó vállalkozások felé—egy olyan virágzó üzleti környezet felé, amely vonzza a beruházásokat, valamint a befogadó és soknemzetiségű társadalmakat. De ezt a jövőt csak úgy lehet elérni, ha a térség népei tovább erősítik a demokráciáikat, s megépítik, amit mi az Egyesült Államokban „még tökéletesebb unió” néven emlegetünk. Még mi magunk is dolgozunk rajta.

A demokráciában állampolgári kötelesség biztosítani, hogy a kormány a lakosságnak tartozzon felelősséggel, s ne egy szűk hatalmi érdekkörnek. A jogállamiságnak mindenkire egyaránt kell vonatkoznia. Az igazságszolgáltatási rendszernek méltányosnak, hatékonynak és átláthatónak kell lennie. Ellenkező esetben az ország nem vonzza a nemzetközi üzletet és kereskedelmet. És ilyen időkben, amikor Oroszország világszerte kényszerítésre és befolyásolásra próbálja használni a korrupciót, feltétlenül fel kell számolniuk azt, hogy megőrizhessék országuk szuverenitását. A korrupció a politika rákfenéje. A kiirtása az egyik leghazafiasabb cselekedet. Ezzel kell őrizni a jövőt, amelyet olyan szorgalmasan építenek.

Ez az, amiért sok évvel ezelőtt összekapcsolódott kétmillió ember keze. Az Önök nagy költőnője, akit zaklatott és fenyegetett a kommunista párt, akinek betiltották a munkáit, azt írta egyszer: „Ami úgyis elmúlik, annak muszáj ordítania. Muszáj érvelnie. Muszáj bizonyítania. De ami örök, az akár csendben is lehet.”

Ilyen volt a lett nép karaktere és lelkiereje. Észt és litván fivéreikhez és nővéreikhez hasonlóan átvészelték a szovjet megszállás dühét és ordítását, mialatt az ódon Riga csendes kövei óvták és őrizték a lett szellemet.

Önök túlélték, s biztosak voltak benne, hogy maradandó helyük van a világban. De a megaláztatásokkal szemben még az sem maradhat teljesen néma, ami örök. Végül az is énekelni kezd. Önök népük betiltott himnuszait énekelték. Ezek az „Isten áldja Lettországot”; a „Nap, mennydörgés”, valamint a „Daugava”, amelyről nem tudom, hogyan kell kiejteni, rosszul mondtam. Elnézést kérek érte. Önök előhúzták az elrejtett lett zászlókat. A dac virágaival borították a Szabadság Emlékművet. Visszavették az országukat.

Így ma, amikor országuk figyelemre méltó történelmét ünnepeljük—a Baltikum figyelemre méltó történetét—a jövőt kell tekintetbe vennünk. Erősítsük meg közös hitünket a töretlen emberi szellemben, és a minden embert egyesítő szabadságvágyban. Építsünk együtt olyan jövőt, amely megfelel a legmagasabb elvárásainknak. És kétség ne férjen hozzá, hogy bármilyen múló kihívással szembesüljünk, nem számít, hogy mennyire ordítanak, érvelnek, vagy bizonygatnak—a balti népek és az amerikai nép barátsága örök marad.

Isten áldása legyen az országaikon, és Isten védelmezze a katonáinkat, s mindazokat, akik kölcsönös szabadságunkat őrzik. Köszönöm, hogy itt lehetek. (Taps.)

Forrás: Remarks by Vice President Joe Biden at The National Library of Latvia | National Library of Latvia | Riga, Latvia |6:10 P.M. (Local)|The White House |Office of the Vice President |For Immediate Release |August 24, 2016

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.