SZÍRIAI MENEKÜLTEK BEFOGADÁSA

John Kerry külügyminiszter sajtónyilatkozata| Washington, 2016. augusztus 29.

Egy évvel ezelőtt Obama elnök azt a célt tűzte ki, hogy legalább 10.000, a szíriai konfliktus elől menekülő legsebezhetőbb menekültet fogadjunk be az Egyesült Államokba. Ma, a menekültek befogadási eljárásához irányított további erőforrásokkal és az amerikai emberek biztonsága iránti kötelezettségünk és a szigorú ellenőrzés fenntartása mellett, elértük ezt a célt. 1975 óta több mint 3,2 millió menekült gazdagította az amerikai társadalom szövetét, mindegyikük erősebbé és sokrétűbbé tette társadalmunkat. A Külügyminisztérium hálás az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR), a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek, a Belbiztonsági Minisztériumnak és az Egészségügyi Minisztériumnak, valamint a menekülteket segítő önkéntes csoportoknak nélkülözhetetlen együttműködésükért. Ezek a szervezetek élen járnak, és központi helyet foglalnak el a szíriai menekültek letelepítéséért folytatott kampányban és a jelen válság – mely a legsúlyosabb humanitárius katasztrófa a 2. világháború óta – kezelésében.

A legsebezhetőbb menekültek letelepítése mellett arra is mindig figyelmet fordítottunk, hogy humanitárius segítséget és védelmet biztosítsunk a menekülteknek ott, ahová menekültek, hogy vissza tudjanak majd térni otthonaikba, amikor a konfliktusnak vége lesz. Ezért dolgozunk olyan keményen a Nemzetközi Szíriai Támogató Csoporttal (International Syria Support Group) és az ENSZ-szel azon, hogy diplomáciai eszközökkel vessünk véget e konfliktusnak, és ezért vállaltunk olyan hatalmas kötelezettséget a Szíriának és a régiónak nyújtandó humanitárius segítségre – eddig már közel 5,6 milliárd dollár értékben – mely a régióban lévő szíriai menekültek és otthontalanná vált emberek millióit támogatja.

Tudjuk, hogy még többet kell tenni a Szírián belül ostrom alatt állók megsegítésére, többet kell tenni a menekültek megsegítésére, többet kell tenni Szíria szomszédjai, Libanon, Jordánia és Törökország támogatása érdekében, többet kell tenni azért, hogy megoldjuk a brutális konfliktust, mely már túl sok életet követelt és túl sok embert kényszerített otthona elhagyására.  Szeptember 20-án Obama elnök lesz a házigazdája a politikai vezetők menekültügyi csúcstalálkozójának (Leaders’ Summit on Refugees), egy magas szintű eseménynek, melyet az ENSZ Közgyűlésének idején rendeznek azzal a céllal, hogy növeljék a humanitárius segítséget és több hosszú távú és tartós lehetőséget biztosítsanak – nem csak a szíriai menekültek millióinak, hanem mindazoknak, akik más területeken zajló heves küzdelmek és üldöztetés elől menekülnek.  Ha többet szeretne megtudni az Egyesült Államoknak a szíriai menekültek humanitárius megsegítésére tett erőfeszítéseiről, kérjük, látogasson el ezekre az oldalakra: www.state.gov/refugeeresponse és www.aidrefugees.gov. Statisztikai adatokat és az Egyesült Államok Menekültbefogadási Programjával (United States Refugee Admissions Program) kapcsolatos más információkat itt találhat: www.wrapsnet.org. Minden más érdeklődést erre a címre várunk: prmpress@state.gov.

Forrás: Syrian Refugee Admissions | Press Statement | John Kerry | Secretary of State | Washington, DC | August 29, 2016

This entry was posted in Foreign Policy, Uncategorized and tagged , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.