AZ USA HOZZÁSZÓLÁSA A 2016-OS EBESZ EMBERI DIMENZIÓS VÉGREHAJTÁSI TALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN

Tom Malinowski, a Külügyminisztérium demokráciával, emberi jogokkal és munkaügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára | Varsó, 2016. szeptember 19.

Elnök úr, a kormányok és a civil társadalom tisztelt képviselői,

Tom Malinowski vagyok, az USA demokráciával, emberi jogokkal és munkaügyekkel foglalkozó helyettes külügyi államtitkára.

Negyvenegy évvel ezelőtt a Helsinki Záróokmány lefektette annak alapelvét, hogy az emberi jogok tisztelete az államokon belül létfontosságú a biztonsághoz és az államok közötti együttműködéshez. A Záróokmányban „elismerik az emberi jogok és az alapvető szabadságok egyetemes jelentőségét” és arra köteleznek minden aláíró nemzetet, hogy „hogy elősegítsék egyetemes és tényleges tiszteletben tartásukat.”

Újra és újra látjuk a Záróokmány bölcsességének bizonyítékát.  Az Európa biztonságát érintő minden fenyegetést – a hidegháborútól a 1990-es évek balkáni háborújáig, vagy Oroszország mai ukrajnai agressziójáig – olyan államok cselekedetei eredményeztek, amelyek megtagadják az emberi jogokat saját népüktől, s a béke előrehaladása ezen helyzetekben akkor következett be, amikor helyreállították a jogok tiszteletben tartását. Ezért olyan magas a tét.

Ezeket az alapelveket sajnos ma is megkérdőjelezik még egyes szilárdan megalapozott demokráciákban is. Cinikus szelek fújnak e kontinensen, melyeket azok támasztanak, akik sietnek visszatérni azokba az időkbe, amikor az erő szabta meg a jogot Európában, akik úgy tekintenek a helsinki alapelvekben lefektetett elvekre és egyetemességre, mint a népük és a szomszédos országok felett gyakorolt hatalmuk elleni fenyegetésre.

S így, e pillanatban, amikor sok nép bizonytalan a jövőt illetően, egy dolgot szeretnék világossá tenni: Az Egyesült Államok továbbra is fenntartja és támogatja a Záródokumentumban foglalt eszményeket. Továbbra is védjük az EBESZ-t, és ellenállunk az intézményei és közös elkötelezettségük gyengítését célzó minden fenyegetésnek. Tudjuk, hogy ezen erőfeszítésben számíthatunk a résztvevő államok nagy többségének, és népeik nagy többségének támogatására. Biztosak vagyunk benne, hogy a történelem és az idő a helsinki eszmék mellet van, még akkor is, ha bizonyos kormányok és politikusok ma nem állnak mellette.

Az évek során néhánya azzal vádoltak minket és azokat az országokat, amelyek támogatják az egyének békés gyülekezéshez való jogát, szólásszabadságát és az életüket érintő döntésekbe való beleszólásuk jogát, hogy beavatkozunk mások belügyeibe. Ezt a nézetet megvitattuk és elutasítottuk 2010-es asztanai csúcstalálkozónkon, amikor minden EBESZ résztvevő állam megerősítette, hogy az emberi dimenziók iránti elkötelezettség minden résztvevő állam közvetlen és jogos aggodalma, és nem csupán az érintett állam belügye. A belügyekbe való beavatkozás azt jelenti, hogy egy állam megpróbálja meghatározni, vagy korlátozni egy másik állam népének döntéseit saját jövőjét illetően. Az emberi jogok védelme ennek ellenkezőjét teszi: támogatást nyújt az embereknek, hogy döntsenek saját jövőjükről.

Ennek megfelelően az Egyesült Államok régóta támogatja a választások megfigyelését szerte az EBESZ-en belül, amilyen a tegnapi oroszországi misszió is volt, nem azért, hogy bármely oldalnak kedvezzen (bár másként láthatják a dolgokat azok, akik választási csalásokat követnek el), hanem hogy támogassa minden egyén jogát vezetője megválasztására. Ukrajnában támogattuk azokat a szervezeteket, melyek feltárták a korrupciót, nem csak az előző, hanem a jelenlegi kormányban is. Hasonlóképpen üdvözöltük az EBESZ megfigyelőket az amerikai választásokon. Soha nem tiltakoztunk az ellen, hogy az Európai Unió olyan civil szervezeteket támogasson anyagilag, melyek a halálbüntetés ellen kampányolnak az Egyesült Államokban. Egyetlen, legitim demokráciájában biztos és bízó ország vagy kormány sem rémül meg a választások tisztaságának védelmezőitől, vagy az emberi jogok védelmezőinek határokon átnyúló együttműködésétől.

Azok a kormányok, amelyek üldözik az úgynevezett „külföldi ügynök” civil társadalmi csoportokat – melyek oly nélkülözhetetlenek a fékek és egyensúlyok fenntartásában egy demokráciában – egyértelműen megszegik a Helsinki Záróokmány alapelveit. Ártanak népüknek és nem mutatnak tiszteletet iránta, ahogyan Oroszország egyértelműen tette, amikor lesújtott állampolgári csoportokra, melyek állítólagosan veszélyes küzdelmet folytattak a kínzás ellen, felvilágosító munkát végeztek a HIV/AIDS betegséggel kapcsolatban, vagy akár csak a vándormadarakat védelmezték. Csatlakozom kollégáimhoz az Európai Unióban, akik aggodalmukat fejezték ki hasonló szigorú eljárásokkal kapcsolatban Azerbajdzsánban és Közép-Ázsia országaiban. Ők is olyan politikát folytatnak, amely szinte bizonyosan kudarcot vall majd.

Elvághatják az aktivistákat a külföldi anyagi forrásoktól. Démonizálhatják és üldözhetik azokat, akik együttműködnek nemzetközi szervezetekkel. Végül azonban az emberek mégis ellenállnak a korrupciónak, mégis tiltakoznak az erdők és tavak pusztítása ellen, mégis követelik, hogy beleszólhassanak a politikába. Nem állíthatjuk le külföldi beavatkozásra hivatkozva az elszámoltathatóságért küzdő mozgalmakat, mert az ilyen mozgalmak életereje minden országban belülről fakad, nem pedig kívülről. Ezzel csak felfedik saját bizonytalanságukat és gyengeségüket.

Tegyük világossá, hol látunk ma az államok belügyekbe való igazi beavatkozást: ezt látjuk a területek elcsatolására irányuló nyílt katonai beavatkozásokban, vagy amikor egy ország rákényszeríti akaratát egy másikra. Amikor például Oroszország fenyegetéssel, erőszakkal, vagy más kényszerítő eszközzel próbálja visszatartani Grúziát, Moldovát és Ukrajnát attól, hogy saját szuverén döntése alapján erősítse európai integrálódását, az a legnyilvánvalóbb példája annak a fajta beavatkozásnak, melyet a Helsinki Záróokmány megállítani hivatott.

Oroszország belügyekbe való beavatkozása sehol sem olyan arcátlan és véres, mint az ukrajnai konfliktusban, melyet fegyverekkel, kiképzéssel és az úgynevezett „szeparatisták” vezénylésével Oroszország tovább szít. A donbászi konfliktus majd 10.000 emberéletet követelt és 1,7 millió embert késztetett elvándorlásra. A minszki egyezményt teljes mértékben végre kell hajtani annak érdekében, hogy véget érjen az orosz agresszió Donbászban és a nemzetközi határokat újra Ukrajna ellenőrizhesse. Oroszországnak véget kell vetnie  Krímea megszállásának, elnyomásának – beleértve a tatár kisebbség is -, és vissza kell adni a félsziget ellenőrzését Ukrajnának. A világ országainak nagy többségével együtt kitartóan megtagadjuk Oroszországnak a Krím elcsatolását célzó kísérletének elismerését.

Hölgyeim és uraim, e nyitóbeszédben nem sorolhatom fel a biztonság összes fontos humán dimenziós vonatkozását, de gyorsan említek még néhányat, melyek fontosak a terrorizmus elleni fellépésben és az intolerancia elleni harcban. Az elkövetkező üléseken majd részletesebben megvitatjuk ezeket más témákkal együtt.

A terrorizmus minden országot fenyeget.  Sokan közülünk súlyos támadásokat szenvedtek el. A legtöbbünk közösen veszi fel a harcot a felelősök ellen. Itt, az Emberi Dimenziós Végrehajtási Találkozón, ahol a biztonság emberi dimenzióira összpontosítunk, azt is fontos felismernünk, hogy a néhány állam által az állampolgáraikra erőltetetni próbált választás biztonság és szabadság között hamis választás. A terroristáknak nincs szükségük szabad választásokra, a média szabadságára, vagy szólászabadságra ahhoz, hogy besétáljanak egy nyilvános helyre és lelőjék az embereket. Ám ezekre a szabadságokra szüksége van a civil szervezeteknek, melyeken keresztül az állampolgárok szembeszállnak az erőszakos szélsőségesekkel, és a politikai mozgalmaknak, melyek reményt adnak az embereknek a változások békés úton való elérésére. A szabadság korlátozása a védelmünk csökkentését jelenti. Az Egyesült Államok saját tapasztalatából tanulta meg, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Ugyanúgy nem engedhetjük meg magunknak az intoleracia erősödését, mely a terroristák által gerjesztett félelem mellékterméke. A mai populista demagógok olyan üzenetet terjesztenek, amely sok tekintetben az Iszlám Állam ideológiáját tükrözi: kisebbségi csoportok, migránsok és menekültek hibáztatása saját országuk problémáiért, és olyan illúzó keltése, hogy a faji tisztaság képzelt múltjába való visszatérés biztonságot hoz. A politikai vezetőknek és közszereplőknek, az Egyesült Államokban is, különleges felelősségük van abban, hogy elítéljék ezt az intoleranciát és emlékezzenek a múltunkra.

Emlékezzünk ma a lengyelekre, beleértve a lengyel zsidókat is, akik 1939-ben elmenekültek ebből az országból és befogadták őket a muszlim Törökországban, a francia menekültekre, akik 1940-ben biztonságra találtak Észak Afrikában, a magyar szabadságharcosokra, akik 1956 után Amerikába és sok más országba jöttek. Azt hiszem, bizton állíthatjuk, hogy ezen emberek közül, hasonlóan a mai szíriaiakhoz, nem mindenkinek voltak rendben a papírjai, amikor családjukat felszuszakolták egy hajóra, vagy átkúsztak a határkerítés nyílásán, hogy biztonságba érjenek. Ez az, amit nem állíthatunk biztonsággal: hogy a szerencse sosem fordul, hogy mi magunknak soha nem lesz szükségünk mások nagylelkűségére.

Hölgyeim és uraim, olyan időben találkozunk most, amikor az EBESZ mind a tíz alpelvét támadások érik.  A szabályszegőknek nem adhatjuk azt a választ, hogy újraírjuk, hanom hogy megerősítjük azokat. Meg kell védenünk alapelveinket és meg kell védenünk az EBESZ intézmények függetlenségét, megbízatását és költségevetését, melyek biztosítják az elvek gyakorlatba ültetését. Ezen intézmények között van a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (Office for Democratic Institutions and Human Rights), a médiaszabadság képviselője (Representative on Freedom of the Media) és a nemzeti kisebbségi főbiztos (High Commissioner on National Minorities). Ezek mind elszámoltatnak minket. Egyikünknek sem kell félnie tőlük.

Küldöttségem üdvözli az őszinte vitát a saját országunk kihívásairól. Idén, ahogy korábban is, beszámolunk majd a korábbi Találkozókon tett ígéreteinkről, és arra biztatom a többi delegációt is, hogy tegyenek hasonlóképpen.

Az is öröm számomra, hogy szülőhazámban lehetek, mely oly nagylelkűen vendégül látja ezt az évenkénti gyűlést, s mely otthont ad a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának és a Demokráciák Közösségének (Community of Democracies). A lengyelek oly sok áldozatot hoztak a demokrácia ügyéért és oly sokkal járultak hozzá saját és mások érdekében is, s a világnak most nagyobb szüksége van Lengyelország példát mutató vezetésére, mint valaha. Amikor Lengyelország megküzd jelenlegi alkotmányos kihívásaival, remélem, továbbra is figyelembe veszi a civil társadalom nézeteit és a Velencei Bizottság ajánlásait, hogy a folyamat és annak eredménye Lengyelországnak a demokratikus elvek és a jogállamiság iránti mély elkötelezettségét mutassa.

Az emberi jogok védelmezői kezdetektől a helsinki folyamat éltető erejét jelentik. Külön köszönetet szeretnék mondani azoknak az aktivistáknak és az emberi jogok azon védelmezőinek, akik személyes kockázatot vállaltak azért, hogy eljöhessenek ide. Azok iránt is szeretném külön tiszteletem kifejezni, akiket kormányuk meggátolt abban, hogy itt lehessenek. Szerencsére azért hangjukat hallathatják majd, mert a technológia segítségével bekapcsoljuk őket a Találkozó megbeszéléseibe. Az ilyen gyakorlatot folytató kormányoknak azt mondanám, hogy a részvételben gátolt aktivisták még több figyelmet kaphatnak, mint azok, akik itt vannak.  Szóval gratulálok.

A Találkozó során és az év minden napján azok mellett állunk, akik az emberi méltóság, az egyetemes jogok és a demokratikus kormányzás védelmén dolgoznak Bakuban és Asgabatban, Moszkvában és Dusanbéban, Ankarában és Asztanában, Budapesten és Biskekben, Minszkben és Taskentben. Remélem, hogy megbeszélésünk méltó lesz bátorságukhoz. Segítségükkel, ahogyan már oly sokszor korábban is, megvívunk a kihívásokkal, és továbbra is megvalósítjuk e kivételes szervezet vízióját és céljait.

Forrás: U.S. Remarks at the OSCE Human Dimension Implementation Meeting 2016 Opening Plenary | Tom Malinowski |Assistant Secretary, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor | Warsaw, Poland | September 19, 2016

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.