BESZÉD AZ ENSZ BIZTONSÁGI TANÁCSÁNAK SZÍRIÁRÓL TARTOTT TÁJÉKOZTATÓJÁN

Samantha Power nagykövet, az USA állandó képviselője az ENSZ-ben | USA ENSZ misszió | New York City | 2016. szeptember 25. | ahogyan elhangzott

Köszönöm, Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm, de Mistura különleges megbízott, hogy jelen van, és hogy nem hajlandó feladni.

A mai napon azért hívtuk össze a Biztonsági Tanácsot, mert az Oroszországi Föderáció és az Asszád-rezsim elsöprő légi és szárazföldi offenzívába kezdett Kelet-Aleppó és annak 275.000 civil lakosa ellen. Jelentések szerint Oroszország és Asszád az elmúlt 72 órában több mint 150 légicsapást indított, amelyek, letarolva az ikonikus közel-keleti város még épen maradt részeit, legalább 139 ember halálát okozták és százakat sebesítettek meg.

E személyek az elmúlt öt és fél év során embertelen szenvedéseken mentek keresztül, a légitámadásokat mégis „mennyiségben és minőségben páratlannak” nevezik. Az Asszád rezsim nyíltan vállalja, hogy csak katonai megoldásban hisz. Elmondásuk szerint Szíria minden egyes négyzetcentiméterét fegyveres úton fogják meghódítani. A rezsimet nem érdekli, hogy e katonai megoldás nyélbe ütése közben mi marad Szíriából.

A béke keresése helyett Oroszország és Asszád inkább háborúzik. Ahelyett, hogy segítene az életmentő segélyeknek a civilekhez való eljuttatásában, Oroszország és Asszád humanitárius konvojokat, kórházakat és olyan elsődleges beavatkozókat bombáz, akik mindeközben kétségbeesetten próbálják a sebesülteket életben tartani.

Oroszország ma kétséget kizárólag azzal fog érvelni, hogy e támadások a terrorizmus elleni harcot szolgálják, és hogy az offenzívák áldozatai terroristák vagy terrorista-szimpatizánsok. Ez abszurd. Nézzük a tényeket. A Kelet-Aleppó ellen intézett rohamuk első 24 órájában – itt jegyezném meg, hogy a roham első légicsapásai azok alatt az itt, New Yorkban folyó tanácskozások alatt történtek, amelyeken Oroszország azt állította, hogy ismét elkötelezi magát az ellenségeskedések beszüntetése mellett – Oroszország és a rezsim nem egy, nem kettő, hanem a négy közül három olyan támaszpontra mért csapást, amelyet a kelet-aleppói Fehér Sisakos önkéntesek használnak.

A Fehér Sisakosok olyan bátor elsődleges beavatkozók, akik szükség esetén a bombázások helyszínére sietnek, hogy a törmelékeken átverekedve magukat túlélők után kutassanak. Mentő- és tűzoltó autókat vezetve nap mint nap életeket mentenek – ahol már nem maradtak utak, ott futva közlekednek –, eljutnak azokhoz az otthonokhoz, iskolákhoz, kórházakhoz és piacokhoz, amelyeket Oroszország és Asszád megtámadott. Annak ellenére folytatják tevékenységüket, hogy tudják, a rezsim manapság rutinszerűen hajt végre ún. „dupla csapásos” légitámadásokat – melyek során lecsapnak a célpontra, majd megvárják az elsődleges beavatkozók érkezését, és ekkor újra támadnak. Egy hónappal ezelőtt az otthonának lebombázása után egy mentőautó hátuljában ülő,  ötéves Omran Daqneesh kábult tekintete sokkolta a világot. Őt is Fehér Sisakosok mentették meg. De az utóbbi néhány nap támadásai miatt kevesebb Omranhoz hasonló gyermeket fognak megmenteni. Kelet-Aleppóban a törmelékek alatt élve eltemetettek sokkal nagyobb eséllyel lelik majd halálukat a romok alatt.

Tudomásunk szerint a legutóbbi Oroszország és Asszád vezette offenzíva annak kezdetekor eltalálta a Bab Al-Nairab szivattyútelepet, amely a kelet-aleppói lakosok számára biztosít ivóvizet. Következésképp két hónappal az után, hogy az Asszád-rezsim elvágta a Kelet-Aleppóba vezető élelmiszer-, gyógyszer- és humanitárius segélyszállítmányok útvonalát, a lakosok mostantól fokozott betegség-, valamint fertőzésveszélynek is ki lesznek téve, hiszen megisznak bármilyen piszkos, kezeletlen vizet, amit csak találnak. Megjegyezném, hogy egy ellenzéki csoport szintén leállított egy közeli szivattyútelepet, amely több mint 1,5 millió nyugat-aleppói vízellátásáért felel. Ezt szintúgy elítéljük. A vizet sosem szabadna háborús eszközként használni, és Aleppo lakosait – pontos lakóhelyüktől függetlenül – nem szabadna arra kényszeríteni, hogy olyan vizet igyanak, amelytől megbetegednek.  Ez elfogadhatatlan.

Mai gyűlésünk alatt Kelet-Aleppó továbbra is ostrom alatt van. Úgy tűnik, manapság hordó- és gyújtóbombákon túl – amelyeket szemtanúk elmondása szerint Asszád és Oroszország erői dobnak le – semmi se jut el Kelet-Aleppóba. A könyörtelen légicsapásoknak és blokádoknak a civilekre gyakorolt együttes hatása megsemmisítő. A dízel generátorokhoz használt tüzelőanyag – az áram fő forrása – kifogyóban van. Egy héten belül talán a kenyér sütésének folytatásához sem lesz elegendő energia. Kenyér. Kórházak – amelyek, a pácienseknek a gyakori légicsapásoktól való védelmének reményében, a sürgősségi osztályokat már pincehelyiségekbe és bunkerekbe helyezték át – alig tudják a villanyáramot biztosítani. Mivel az áramszolgáltatás gyakorta szünetel, az orvosok megtanulták mobiltelefonjaik fényében lefolytatni a műtéteket.  Ennek ellenére minden új légicsapással egyre több megcsonkított civil áldozat érkezik hozzájuk, akiknek az ellátásához egyre kevesebb a gyógyszer és a kötszer.   Vessünk egy pillantást azokra a fotókra, amelyeket az elmúlt két nap folyamán kelet-aleppóiak posztoltak az internetre. Véritatta folyosókon összerogyott szíriaiak; szükségkórházakban, vértócsákban fekvő, rongyokkal fedett férfiak, nők és gyermekek. Öntudatlan csecsemők, akik mellé szükség van valakire, aki manuálisan oxigént pumpál a tüdejükbe, amikor a generátorok nem működnek. Előfordulhat az is, hogy ezek az áldozatok különleges kezelést igényelnek, de ezt egyszerűen nem tudják nekik biztosítani. Mi több, az áldozatok el sem hagyhatják Kelet-Aleppót. Csapdába estek – egy primitív, középkori csapdába. Az ENSZ – segélyek eljuttatása céljából – már több mint egy hete összeállított egy teherautó-konvojt, de az a harcok miatt továbbra is képtelen továbbhaladni, és behatolni az aleppói földi pokolba.

Természetesen Oroszország már jó ideje képes lenne pontot tenni a szenvedések végére. Az Egyesült Államok Oroszországgal nyolc hónapon át fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy olyan rendezést hozzon létre, amely magában foglal egy, az ellenségeskedések beszüntetésére tett megújított elköteleződést. Épp a múlt hét folyamán az Egyesült Államok szponzorálta a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport két miniszteri találkozóját, melyeknek célja a kegyetlenkedések megállítása és az ellenségeskedések beszüntetéséhez való visszatérés volt. Nem azért tettünk így, mert azt gondolnánk, hogy Oroszország jóhiszeműen járt el Szíriában; mint bárki más, mi is jól tudjuk, hogy Oroszország következetesen mondott valamit, majd tette annak ellenkezőjét. Azért cselekedtünk így, mert tudjuk, hogy addig nem lehetséges béke, amíg Oroszország eltökélten folytatni kívánja ezt a háborút. És úgy hisszük, hogy mindent meg kell tennünk, ami erőnkből telik, hogy módot találjunk az kegyetlenkedések megállítására és a politikai átmenet folyamatának megkezdésére. Ez az egyetlen járható út a konfliktus befejezése érdekében. Emiatt továbbra is keresünk minden lehetséges utat, amely az ellenségeskedések beszüntetésének visszaállításához vezet.

Ám józan ésszel belátható: az ellenségeskedések egyoldalú beszüntetése nem lehet tartós. Nem hajthatsz végre nagy katonai offenzívát a béke szolgálatában. Ez talán a Russia Today-ben működik. De nem működik, amikor a világ nagyszámú bizonyítékkal rendelkezik arról, mit is tesz pontosan Oroszország.

Múlt szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szobájában ülve kijelentette, hogy ami Szíriát illeti, „Oroszország következetesen egy kizárólag békés megoldást pártolt”. Ennek ellenére, tudván, mikor kezdődött az offenzíva, nem ésszerűtlen azt gondolni, hogy az orosz és szíriai csapatok szó szerint akkor rakodták a gyújtó- és hordóbombákat repülőgépeikre, amikor Lavrov miniszter itt éppen a béketeremtésről beszélt. Másnap, miután Oroszország és a rezsim megkezdte a civilek bombázását Kelet-Aleppóban, Lavrov miniszter azt mondta a sajtónak, hogy az ellenségeskedések beszüntetésére irányuló terveket meg kell menteni. Ez Oroszország hozzáállása az ellenségeskedések beszüntetésének „megmentéséhez”? Ahogy az ENSZ többször – beleértve ma is – elmondta, e légicsapások, melyek lakóövezeteket sújtanak, akár háborús bűnök is lehetnek.

Oroszország ma kétségkívül – újra – az Egyesült Nemzeteket fogja vádolni mind e zűrzavar okozásáért. Elképzelhető, hogy azon egyetlen légicsapás megtörténtét fogják kihangsúlyozni, amely során úgy tűnik, az ISIL-ellenes Koalíció csapást mért egy szíriai katonai álláspontra – habár e csapást rögtön elismertük és elköteleztük magunkat annak teljes kivizsgálása mellett. Oroszország valószínűleg az USA más helyszíneken történt, már véget ért akcióinak felemlegetésével próbálja majd meg elterelni a figyelmet saját akcióiról. Biztosak lehetünk abban – egészen biztosak –, hogy Oroszország mit nem fog tenni: ma, vagy bármely másik napon felelősséget vállalni a tetteiért. Biztosak lehetünk abban, hogy Oroszország mit nem fog tenni: igazat mondani.

Tisztelt Biztonsági Tanács tagok, arra biztatom most Önöket, hogy vessenek egy pillantást a felmerülő hozzászólásokra, és tegyék fel maguknak a kérdést: tükrözi-e a szárazföldön történő hátborzongató valóságot az, amit éppen olvasni készülök?  Nyíltan szólítja-e meg azt, aki e megdöbbentő erőszak kirobbantásáért felelős? Kényelmesen érezném-e magam e hozzászólások olvasása közben egy asszádi és orosz erők ostromolta, kelet-aleppói lakosokkal teli szobában? Amennyiben nem, arra biztatom Önöket, foglalkozzanak közvetlenül Szíria zord valóságával, és azokkal az emberekkel, akik nap mint nap élni kényszerülnek benne.

Nem ezen a napon, nem most van itt az idő a felek okolására, hamis párhuzamok felállítására. Nem most kell a Biztonsági Tanácsban oly gyakori szenvedő szerkezetet használni.  Nem most kell azt mondani, hogy „légicsapások történtek”, vagy, hogy „civilek haltak meg”. De itt az ideje megmondani, ki hajtja végre azokat a légicsapásokat, és ki öl civileket.

Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsában állandó székkel bír. Ez kiváltság és felelősség is. Ennek ellenére Szíriában és Aleppóban Oroszország visszaél e történelmi kiváltsággal. És míg e Tanács tagjainak – természetesen ide értve az Egyesült Államokat is – komoly érdeke, hogy az Orosz Föderációval szoros kapcsolatot ápoljon, a történelem nem fog kesztyűs kézzel bánni azon BT-tagokkal, akik a vérontás ellenére hangjukat nem emelik fel.

Oroszország azt szeretné, ha e Tanács egy feje tetejére állított világban élne, ahol az elsődleges beavatkozók bombázását, a humanitárius segélyútvonalak elvágását és a gyilkos rezsim támogatását terrorizmuselhárításnak titulálják. Tisztázzuk: vannak Szíriában terroristák – sok van belőlük –, és elpusztításuk mindannyiunk érdeke. Minden egyes állampolgárunkra veszélyt jelentenek. Az Egyesült Államok épp emiatt vezet egy 67 országból álló koalíciót, amely Irakban és Szíriában az Iszlám Állam  által ellenőrzött területet 40%-kal visszaszorította, és minden héten egyre több kétségbeesett civilt szabadít fel. Ezért tárgyalt az Egyesült Államok Oroszországgal a legutóbbi megállapodásról, ezzel jelezve, hogy készek vagyunk Oroszországgal karöltve harcolni a Dzsabhatan-Nuszra és az Iszlám Állam ellen Szíriában. Senkinek se kell az Amerikai Egyesült Államokat a terrorizmus veszélyeivel kapcsolatban meggyőznie. Állampolgáraink gyakran elsőrendű célpontok szerte a világban. De amikor Oroszország fikciókat ölel magához, fel kell hívjuk rá a figyelmet. Amit Oroszország tesz és szponzorál, az nem terrorelhárítás.  Az barbarizmus.

Engedjék meg, hogy konklúziót vonjak. Pénteken napvilágot látott egy felvétel a számos, nemrégiben történt, kelet-aleppói légicsapás egyikének utóhatásáról. A videóban elsődleges beavatkozók kutatnak túlélők után egy összedőlt épület törmelékei között, miközben jókora betondarabokat dobálnak félre. A videón aztán egy gyermek fültépő sikolya hallatszik. Egy olyan gyermekéé, akit szó szerint betemetett a törmelék és a beton. Az elsődleges beavatkozók ezt hallva még kétségbeesettebb kutakodásba kezdenek, egészen addig, amíg a kislány feje és kék-fehér szoknyája elő nem bukkan a romok közül. A lány fájdalommal és rémülettel a hangjában kiáltozik. Végül az elsődleges beavatkozók gyengéden eltávolítják a körülette lévő törmeléket, és kiemelik a lányt – az ötéves Rawan Alowshot – a romok közül. Testét fehér por fedi. Olyan ez, mint egy csoda: látni őt élve kikászálódni a törmelékek alól.

Ám jelentések szerint a légicsapásban Rawan közeli hozzátartozóinak mindegyike életét vesztette. Az apja. Négy testvére. Mindannyiukat megölték. Milyen esélyei vannak Rawannak egy ilyen világban – milyen esélyei vannak család nélkül?  Anélkül, hogy egyáltalán sejthetné, éreznek-e támadói irántuk akár egy szemernyi empátiát is?

Mikor a civilek elleni erőszakos támadások száma emelkedik; mikor eltapossák azokat a civilizált viselkedési normákat, amelyek felépítésére több mint hetven évet szenteltünk; mikor teljes büntetlenségben lehet segélykonvojokat, civileket, lakóövezeteket, gyermekeket, kórházakat – büntetlenül – célba venni, milyen esélyei vannak Rawannak vagy nekünk bármelyikünknek?

Egy elsődleges beavatkozó az elmúlt napok könyörtelen támadásáról azt mondta: „az emberek nem tudják, mit tegyenek, vagy hova menjenek. Nincs menekülés. Olyan ez, mint a világvége”. A világ vége. Apokaliptikus, amit Kelet-Aleppóval művelnek. Rawan, a teljes családját ötévesen elveszítő gyermek esete kapcsán a Tanácsnak legalább azt bátran ki kellene mondania, ki a felelős ezért. És egy emberként szólítani fel Oroszországot a megállásra. Köszönöm.

Forrás: Remarks at a UN Security Council Briefing on Syria | Ambassador Samantha Power | U.S. Permanent Representative to the United Nations | U.S. Mission to the United Nations | New York City | September 25, 2016

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.