KERRY KÜLÜGYMINISZTER BRÜSSZELI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

NATO külügyminiszteri értekezlet| Brüsszel | 2016. december 6.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Jó napot kívánok mindenkinek. Örülök, hogy újra Brüsszelben lehetek — nyilvánvalóan egy kicsit keserédes érzés, hiszen külügyminiszterként utoljára találkozom NATO kollégáimmal, de örülök, hogy itt lehetek velük, s örülök, hogy ismét Brüsszelben lehetek.

Semmi nosztalgikus nincs abban, hogy állandóan, újra és újra meg akarjuk erősíteni a kollektív védelem és a demokratikus szolidaritás fontosságát. Szerintem tapasztalatból — a múlt századra visszanyúló, hosszas tapasztalatból — tudjuk, hogy a békét erővel és egységességgel, a célok és szándékok egyértelműségével lehet a leginkább fenntartani, és azt hiszem, ezek a tulajdonságok továbbra is a NATO-misszió lényegét jelentik.

A NATO jelenlegi vezetői számára ez nem új; már az alapítás óta ez a Szövetség veleje. S igen egyszerű, hogy miért: a NATO alapítói saját szemükkel látták, milyen borzalmakkal jár az instabilitás és a politikai szélsőségek akadályozatlan növekedése. Tudták, hogy a gyűlölet, a területi törekvések és a radikalizmus — különösen gazdasági gondokkal, valamint nacionalizmussal keveredve — gyakran olyan káros elegyet alkothatnak, amely egész nemzeteket, sőt, teljes földrészeket mérgezhet meg, és igen gyorsan úgy elterjedhet, hogy többé úrrá sem lehet lenni rajta.

E vezetők megértették, hogy a liberális világrendet feltétlenül védelmezni és erősíteni kell. Azt is tudták, hogy soha nem elég csupán beszélni a tolerancia, a nyitottság, a demokrácia, a jogállamiság, és a jó kormányzás értékeiről: e dédelgetett reményeket és törekvéseket mindennap oltalmazni és őrizni is kell, szóban és tettben egyaránt.

Mostani korunkra is igencsak igaz mindez. E szövetség tagjaira óriási felelősség nehezedik: a tekintélyelvűség és a szélsőséges nacionalizmus hullámainak, a nemzeti szuverenitás elleni súlyos sérelmeknek, valamint a biztonság és az alapvető emberi jogok elleni fenyegetéseknek a visszaszorítása. Ahhoz, hogy mindezt megtehessük, erősnek kell lennünk. Vállalásunk pedig csak akkor lehet sikeres, ha egységesek vagyunk, ha a kollektív védelemre vonatkozó ígéreteinket alá akarjuk és alá is tudjuk támasztani — és egyes esetben ezt tettekkel is bizonyítjuk.

A 2014-es walesi csúcstalálkozón és a júliusi varsói csúcstalálkozón a NATO szövetségesek jelentősen változtattak azon, hogy miképpen védjük a népeinket és az értékeinket, továbbá Keleten megerősítettük a védelmünket: megnöveltük a terrorizmus elleni harcra fordított hozzájárulásunkat, és Montenegrót meghívtuk a Szövetségbe. Ezen a külügyminiszteri értekezleten további lépéseket teszünk majd e döntések végrehajtása, valamint a NATO partnerségek és feladatok előmozdítása érdekében.

Legjobb partnerségi hagyományaink szellemében még jobban elmélyítjük együttműködésünket az Európai Unióval: olyan konkrét lépésekben egyezünk meg, amelyekkel a hibrid hadviseléstől a számítógépes biztonságig számos területen fokozható a NATO-EU koordináció.

Ma áttekintettük közép-európai és balti törekvéseinket is. Ezekkel elrettentő jelenlétünket kívánjuk megizmosítani, valamint az ottani szövetségesek biztonsági kapacitását akarjuk fejleszteni.

Megbeszéltük, hogy a NATO-erők hogyan támogatják a Daesh elleni koalíciót, a Mediterrán-térségben miképp segítenek az emberkereskedelem és a rendellenes migráció elleni műveletekben, továbbá milyen képzést és egyéb segítséget nyújtanak a líbiai nemzeti egységkormánynak.

Holnap a NATO-Ukrajna Bizottságban nyomatékosan megerősítjük, hogy továbbra is állhatatosan támogatjuk egy demokratikus Ukrajna szuverenitását és területi sérthetetlenségét. S mint eddig is mindig tettük, ismételten kijelentjük, hogy nem támogatjuk, és nem ismerjük el a Krím-félsziget állítólagos Oroszországhoz való csatolását, továbbá nem fogadjuk el az ország keleti felében folytatott, nem szűnő orosz agressziót. Ismételten fel fogom szólítani Oroszországot, hogy működjön együtt velünk a minszki megegyezés teljes körű végrehajtásában.

A Szövetség tagjai holnap találkoznak Rabbáni afgán külügyminiszterrel is, hogy áttekintsék az  Eltökélt Támogatás Küldetés (Resolute Support Mission) alakulását, továbbá beszéljenek arról, hogy a továbbra is nagyon feszült és rendezetlen környezetben dolgozó afgán biztonsági erőknek hosszú távra szóló, fokozottabb anyagi ráfordítást igénylő támogatásra van szükségük.

Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy a napirendünk igen sűrű. Az sem titok, hogy manapság elégedetlenségből született, hatalmas erők kavarognak világszerte, s a transzatlanti közösség távolról sem mentes a hatásuk alól. Ezek az erők próbára teszik a rugalmasságunkat, próbára teszik a céljainkat, próbára teszik az egységünket, az elkötelezettségünk tartósságát, és demokratikus ideáljaink fenntarthatóságát.

De most is elmondom, s a kollégáimnak is elmondtam: az Egyesült Államok irányításában bekövetkező változások nem változtatnak azon, hogy országunk rendíthetetlenül elkötelezett ezen eszmék, valamint NATO kötelezettségei mellett.

Hadd osszam meg Önökkel, hogy pontosabban mit is mondtam a kollégáimnak: Az Egyesült Államok elkötelezettsége a NATO és az 5. cikkely iránt felülemelkedik a politikán. A Szövetség politikai támogatottsága túlmutat a politikai pártokon, túlmutat egyik vagy másik kormányzati ágon, hatalmas országunk egyik-másik területén, s kijelenthetem, hogy az Egyesült Államok továbbra is hű marad ezekhez az elvekhez. Azt hiszem — el se tudom mondani, mennyire biztos vagyok benne, hogy mindkét amerikai párt — mindkét nagy amerikai párt zömében elkötelezett a NATO és ezen elvek mellett, mivel a NATO és ezen elvek vetettek véget a balkáni háborúknak, ezek voltak szolidárisak velünk 9/11 után, s ezek osztották meg velünk a terheket Afganisztánban és a terrorizmus elleni harcban.

A NATO asztala körül ülő szövetségesek Amerika legközelebbi barátai és legrátermettebb partnerei. Közösen hoztuk létre a Föld második világháború utáni, liberális rendjét, azt a rendet, mely kiállta az idő próbáját. És szerintem ma is egységben kell maradnunk, hogy megvédhessük.

Amíg a világban súlyos veszélyek állnak fenn, addig a NATO elengedhetetlenül fontos célokat szolgál. De az ereje még ennél is mélyebbről, a szabadság, az emberi jogok, a jogállamiság, az adott rendszer iránti elkötelezettségéből fakad. Az asztal körül képviselt országok nem arról szőnek terveket, hogy megzavarják valamely ország szuverenitását. Ez egy védelmi szövetség, és azért van itt, hogy megvédje a szabadság rendjét és a jogállamiságot.

A NATO a szabadságot védi egy valós világban, ahol azt mindennap fenyegetések érik, és sok esetben olyanok részéről, akik semmiféle alternatívát nem tudnak kínálni senkinek. Nem beszélnek jobb jogállamiságról; nem beszélnek egy jobb rendről; nem beszélnek arról, hogy miként lehetne egész népességeket oktatni, jobb egészségügyi rendszert építeni, vagy jobb szállítást biztosítani. Nem, ezek az emberek, ezek a nem-állami szereplők, akikkel ebben a mai világban küzdünk, csak nemet akarnak mondani, s mindenkit meg akarnak ölni, aki nem tesz velük együtt ugyanígy. Tehát gyilkolják a jezidiket, mert jezidik, gyilkolják a keresztényeket, mert keresztények, s gyilkolják a síitákat, mert síiták. Ez szemben áll mindazzal, amit a NATO fogantatása óta képviselünk, s amiért síkraszállunk.

Így bízom abban, amiért itt dolgozunk, és teljesen biztos vagyok benne, hogy a következő kormány és a Kongresszus együttesen támogatja majd mindazon elveket és értékeket, amelyeket fontos erőfeszítéseink képviselnek.

Ha gyorsan előre ugrom az időben— nem mindig vagyok ilyen gyors—, azt hiszem, holnap december 7. lesz, ami Pearl Harbor 75. évfordulója. Országunk tehát európai szövetségeseinkkel és barátainkkal együtt küzdött azért, hogy a nagy háborúból helyesebb irányérzékkel jöjjünk ki, s olyan elv- és értékrendet tűzzünk magunk elé, amelyet büszkén képviseltem, s mindig büszkén fogok képviselni — nem csak külügyminiszteri minőségemben, de az Egyesült Államok polgáraként is.

Ezzel befejezném, s szívesen fogadom a kérdéseiket, mindegy, hogyan csináljuk.

MR KIRBY: Az első kérdést ma Karen DeYoung teszi fel a Washington Post-tól.

KÉRDÉS: Köszönöm. Külügyminiszter úr, úgy tűnik, hogy az új kormány támadásai következtében Aleppo városa napokon, vagy talán órákon belül eleshet. Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta ma, hogy az Egyesült Államok elállt egy tervtől, amelyről Önök múlt héten Rómában beszéltek, s amely arra vonatkozott, hogy a civileket és az ellenzék harcosait kimenekítik a városból. Szerinte mindenkit elpusztítanak, aki ott maradt. A lázadók, elmondásuk szerint, megbeszéléseket folytatnak az Egyesült Államokkal a kimenekítésről — saját kimenekítésükről, de ők maguk még nem bólintottak rá. Meg tudná mondani, hol tartanak a tárgyalások Oroszországgal és az ellenzékkel, és mik a kilátások arra, hogy még Aleppó eleste előtt bármilyen megállapodás szülessen?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nos, Karen, hadd álljak meg — megállok egy pillanatra, mielőtt válaszolnék erre a kérdésre, mert fontos, hogy kontextusba, méghozzá a megfelelő kontextusba helyezzük.

Amikor az arab tavasz kitört, és számos országra átterjedt, Szíriát sem hagyták hidegen a reményre vágyó fiatalok megnyilvánulásai. Így az egyiptomi Tahrir tér és Tunézia után Damaszkuszban is tüntetéseket tartottak a munkalehetőségre és jobb jövőre vágyó fiatalok. Ők viszont a rezsim pribékjeivel találták szemben magukat, akik sokukat megverték és megsebesítették. A szüleiknek viszont nem tetszett, ami a gyerekeikkel történt. Ezért most a szülők mentek utcára, tüntettek a gyerekeik helyett, s tiltakoztak a fiatalokat ért bánásmód miatt. Ezekre a szülőkre és más tüntetőkre viszont már puskák és golyók vártak. Szíriában így kezdődött, emberek! Az emberek jogai miatt indult, akik jobb életre vágytak, tüntetni akartak érte, s brutalitást kaptak válaszul. A brutalitások következtében egyre fokozódtak a felkelések, immár az Aszad-rezsim ellen.

Ezekből a harcokból radikalizálódott szervezetek nőttek ki, amelyek közül néhányan támogatást kaptak a világ más helyeiről, elsősorban az adott térségből. Fegyverekhez jutottak, s folytatták a harcot. Számos ország — elsősorban Irán és Oroszország — Aszadot támogatta a küzdelemben; így tett a Hezbollah is, amit mi a terrorista szervezetek közé sorolunk, hiszen az.

A harc pedig már több mint öt éve folyik. Amikor pár évvel ezelőtt Bécsben összegyűltünk, hogy a háború megoldására alkalmas politikai irányt keressünk, mindenkit a tárgyalóasztalhoz hívtunk, Oroszországot és Iránt is. Tűzszünetre törekedtünk. És hadd tegyem világossá, hogy abban az időpontban, és ott, Bécsben, Oroszország és Irán egyaránt támogatta a tűzszünetet. Az ellenzéknek azonban nem kellett, ők nem akartak tűzszünetet. Tehát nem voltak hajlandók elfogadni, hiába mondtuk sokan, hogy így tudnánk a legjobban összeülni, s politikai megoldásról tárgyalni. Az emberek azonban a harc mellett döntöttek, s azóta annyi területet és oly rengeteg életet vesztettek, amit messze nem akarhatott senki.

Tehát nem mi harcolunk a területükön — ők harcolnak. A döntéseiket nekik kell meghozniuk. Tény, hogy most, az utóbbi időben megbeszélések folynak arról, hogy Aleppó megmentése érdekében próbáljuk meg kihozni onnan az embereket. De mindmáig nincs megegyezés arról, hogy ez miként történjen, hogyan kerülnének ki az emberek, s hogyan lehetne megvédeni őket. Tehát találkoztunk velük. Próbálunk módot találni arra, hogy tárgyalóasztalhoz ülhessünk, s elkezdhessünk azokat a megbeszéléseket, amelyekre sokan közülünk két éve, vagy annál is korábban szerettek volna sort keríteni, de amire a résztvevők nem voltak hajlandóak — s hozzátenném, hogy ez mindkét félre igaz. Aszad soha nem hagyta abba a harcot, nem állt le a háborúval, és soha nem mutatott hajlandóságot arra, hogy ténylegesen részt vegyen olyan megbeszéléseken, amelyek a háború befejezéséhez vezethetnének.

A feleket tehát fel kell készíteni ahhoz, hogy a tárgyalóasztalhoz ülhessenek. Oroszország most azt mondja, hogy Aszad készen áll rá. Állításuk szerint abban állapodtak meg, hogy támogatják őt, de jóhiszeműen részt kell vennie a tárgyalási folyamatban. Én a magam részéről teljes mértékben amellett vagyok, hogy adjunk ennek egy esélyt, próbáljunk meg Genfben leülni, hogy tárgyalhassunk a politikai kimenetelről, ami rendkívül fontos. Miért? Mert ha Aleppo el is esik — lehet, hogy így történik, és lehet, hogy nem, nem tudom megmondani, de hihetetlen bombázások alatt áll, válogatás nélkül ölik az embereket, s ez óriási nyomást gyakorol mindenkire, aki ott van. Azt azonban nem tudom, hogy mi fog történni.

Azt azonban tudom, hogy Aleppo esetleges eleste nem fog változtatni e háború  alapvetően rendkívül összetett hátterén. Ha Aszad átveszi Aleppót, vége lesz a háborúnak? Nem. Megoldaná-e azt a politikai feladatot, hogy az ország egyesítése érdekében össze kell hozni az embereket? Nem. Mit tesz az a sok ember, aki az Aleppóban történtek miatt teljesen el van keseredve? Folytatja a harcot, felrobbantja magát, autóbombát helyez ki, vagy öngyilkos mellényt ölt magára? Igen! A háború folytatódik. Az erőszak nem ér véget.

És ha Aleppó eleste után — ha elesik — újjáépítik Szíriát, akkor Aszad egyedül fogja azt véghezvinni? A válasz: nem. Ez sok százmilliárd dollárba fog kerülni, ha a globális közösség hajlandó összeadni. A nemzetközi közösség viszont nem lesz hajlandó bármit is tenni Aleppóért, hacsak nem kerül sor politikai megegyezésre. Tehát remélem, hogy e héten, az oroszokkal folytatott megbeszélések útján meg tudjuk értetni velük, mennyire fontos, hogy leüljenek tárgyalni, mennyire fontosak a megbeszélések, s hogy ne szítsák még magasabbra a szenvedélyeket Aleppo teljes lerombolásával.

Tehát itt tartunk. Meglátjuk, mi történik. Lehet, hogy lesz találkozó a hét vége felé, s lehet, hogy nem. Lavrov külügyminiszter úr is ott lesz Hamburgban az EBESZ-nél. A napirendünk szerint találkozunk egymással, s beszélhetünk róla, hogy ebben az időpillanatban ténylegesen találhatunk-e jobb, előremutató megoldást.

MR KIRBY: A következő kérdést Daniel Brossler teszi fel a Süddeutsche Zeitung-tól.

KÉRDÉS: Daniel Brossler, Süddeutsche Zeitung. Miniszter úr, a NATO szövetségesek védelmi kiadásai felmerültek az USA választási kampányában. Ön — itt vagyok. Ön elégedett —

SECRETARY KERRY: Kérem, ismételje meg. A micsoda?

KÉRDÉS: A NATO védelmi kiadásai — az európai NATO szövetségesek kérdése felmerült az USA választási kampányában. Ön elégedett azzal, amit az európai szövetségesek eddig tettek védelmi kiadásaik növeléséért, és biztos-e Ön abban, hogy ez a kérdés a jövőben nem befolyásolja-e majd az Egyesült Államok elkötelezettségét az 5. cikkely iránt?

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Örülök, hogy számos ország növeli védelmi kiadásait. Ma is felvetettem a védelmi kiadások kérdését, amit, azt hiszem, szinte minden NATO találkozón megteszek. Jelenleg öt NATO ország ért el az összes tagország elé tűzött 2 százalékos célig: az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Görögország, Lengyelország és Észtország. De Wales óta 24 szövetséges állította meg a kiadások régóta csökkenő tendenciáját, tehát örülünk, hogy többé nem a rossz irányba haladunk. Ők — helyes irányt véve — szintén növelni kezdték a védelmi kiadásaikat.

Szóval igen, elégedett vagyok, de hangsúlyozni szeretném, hogy ha csak kis százalékokban növelnek, az hosszú távon nem lesz elegendő a NATO céljaira. A két százalékos célt kell elérni, s minden országnak teljesíteni kell a kötelezettségét. Bízom benne, hogy az 5. cikkely nem fog túszul esni annak, hogy egyik-másik ország — esetleg több is — nem éri el ezt a célt. Nem történik ilyen. Az 5. cikkely nagyobb dolog ennél: elvekről szól, a biztonságról szól. Épp ezért tartom annyira fontosnak, hogy az országok betartsák a NATO-nak adott szavukat.

MR KIRBY: Következő kérdés —

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: És azt hiszem, hogy ezt az utánunk következő kormányzat is ugyanígy gondolná.

MR KIRBY: Következő kérdés, Nicolas Revise, AFP. Itt elől, uram.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nicolas, tetszik a szakálla. Utazik valahová, amiről nem tudok?

KÉRDÉS: Köszönöm, uram. Köszönöm, külügyminiszter úr. Azt mondta, biztos benne, hogy a kormányváltás nem fog változtatni az Egyesült Államok NATO iránti elkötelezettségén. Tegnap azt mondta Berlinben, hogy ez rendben lesz, de én azt szeretném kérdezni, hogy mennyire aggasztja, hogy a bejövő Trump adminisztráció szétrombolja vagy visszájára fordítja mindazt, amit Ön is fontos eredményeknek nevezett — beleértve a transzatlanti kereskedelmi és biztonsági kapcsolatokat, az iráni megállapodást, az éghajlat-változási megegyezést, illetve a Kuba felé nyitó politikát; s mit tehetne annak érdekében, hogy ez ne történhessen így? Köszönöm.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nos, nem hiszem, hogy bárki is abban a helyzetben lenne, hogy abszolút, 100 százalékos garanciát adhasson, mert még nem választották ki az összes embert, aki hatással és befolyással lesz a politikára, s mivel ezeket a döntéseket hosszú idő alatt, számos vita és megbeszélés után fogják meghozni. De e tekintetben bízom azokban, akikről eddig tudok — mint például Mattis tábornokban, aki első osztályú katona, kiválóan képzett tábornok. Ő biztos megérti. Járt itt, ismeri ezt a helyet, és érti ezeket a dolgokat is. Egész biztos vagyok benne, hogy ők is elkötelezettek maradnak a transzatlanti szövetség alapvető elemei, valamint a NATO-hoz és az EU-hoz fűződő amerikai partnerség iránt. Számomra ez nem kétséges.

Hogy a kiadásokhoz miként állnak majd hozzá, és törekszenek-e változtatásokra, az az ő döntésük lesz, s nem bocsátkozom üres találgatásokba. Arra gondolok, hogy nem csökken, hanem növekszik az én posztomra kerülő jelöltek listája. Tehát nem kezdhetek el találgatni, és meg se próbálom. Maradjunk annál, hogy most mi a helyzet, de remélem, hogy végül győzni fog a józan ész.

Vannak is erre utaló jelek. Látjuk, hogy máris felülvizsgálták a bevándorlási kérdést, felülvizsgálták a fal, vagy kerítés — vagy akárminek is hívják most — mennyiségét. Felül fogják vizsgálni — már teszik is — a klímaváltozás kérdését. Valamelyik nap a megválasztott elnök is nyitottnak mutatkozott e kérdésben, a lánya pedig tegnap Al Gore-ral találkozott, hogy a tájékozódjon róla. Hiszek benne, hogy amint összegyűlik a kellő információ, tényeken alapuló döntések születhetnek, s remélhetőleg más színben láthatom majd az eddig történteket.

Ezen túlmenően, értesüléseim szerint Obama elnök egy jó beszélgetést folytatott a megválasztott elnökkel az iráni nukleáris megállapodásról, s a bizalmasság megsértése nélkül elmondható, hogy felmerültek konstruktív, pozitív, érdemleges szempontok, amelyeket érdemes szem előtt tartani. Így szerintem csak időpocsékolás lenne.. — tudom, hogy ez emberi, és megértem az aggodalmakat, de ne háborogjunk most olyan dolgok miatt, amelyek még meg sem történtek, s olyan találkozók miatt, amelyekre még nem is került sor. Azt remélem, hogy jól át fogják gondolni a tényeket, a tudományt, a józan észt és a kölcsönös érdekeket, s ezek mérlegelése alapján jó döntések születnek majd, s nem csak a mi hazánkra, hanem a szövetségeinkre, a partnerségeinkre, a barátainkra, s a szövetségeseinkre nézve is. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez fog történni. Legalábbis e ponton szerintem minden jel bizonyos nyitottságra utal.

Lesz néhány dolog, ami a jelenlegi kormányzatnak fog tetszeni. Lesz néhány dolog, amellyel sokan nem értünk majd egyet, amit másképpen látunk — mert ez egy másik adminisztráció, s egy másféle megközelítés. Amikor ilyesmire kerül sor, akkor politikai párbeszédbe kell bocsátkoznunk, ami demokráciánk lényege. Én, a magam részéről, civil állampolgárként nem fogok visszariadni attól, hogy így tegyek, ha érzésem szerint igen fontos kérdésről lesz szó.

Az iráni nukleáris megállapodás biztonságosabbá tette a világot. Senki sem állíthatja, hogy Irán jelenleg, vagy az elkövetkező években képes atombombát építeni, és ha a dolgok helyesen alakulnak, hosszú idő kellhet ahhoz, hogy ilyen képességre egyáltalán szert tehessen. Minden attól függ, hogy hosszú távon milyen döntések születnek, de a 300 kilogrammra korlátozott készletek 3.67 százalékra korlátozott dúsítása mellett fizikai képtelenség, hogy atombombát építsenek. Ezekben a mennyiségekben pedig napra készen biztosak vagyunk, mert megfelelő ellenőrző rendszert létesítettünk.

Tehát úgy gondolom, hogy e tények alapján realizálják: ha mindettől elállnak, s visszajutnak egy olyan országhoz, amely versenyt fut a bombáért, és nem tartja magát a megállapodásokhoz, akkor hirtelen sokkal veszélyesebb lehetőségekkel találják szemben magukat. Én pedig tudom, hogy amikor összejöttünk és nyélbe ütöttük ezt a megegyezést, egy azonnali válságnak vettük elejét, amely a megegyezés nélkül kitört volna. Tehát meg vagyok győződve arról, hogy a világ így biztonságosabb lett, és azt hiszem, hogy a Trump adminisztráció is erre a következtetésre fog jutni. És sok biztonsági ember van Izraelben és máshol a térségben, akik ugyanezt gondolják.

Az éghajlatváltozás kérdésében pedig a tények napi szinten bizonyítják, hogy egyre nagyobb veszélyt jelentenek a már fennálló változások. És ez nem politikai kérdés; ezek nem légből kapott, vagy szándékosan hamisított problémák. Tudományos bizonyítékai vannak, amelyeket igazolt tanulmányok ezrei tanúsítanak. Épp most jártam az Antarktiszon. Átnyújtottak nekem egy fiola déli-sarki levegőt, amely állítólag a világ legtisztább levegője. A fiolán lévő kis grafikon pedig azt mutatta, hogy az Antarktiszon is emelkedőben van a levegő széndioxid-szennyezettsége. És amikor megnéztem azon a bizonyos ampullán, hogy az Antarktisz levegőjében — a Föld legtisztább levegőjében — hány milliomod rész széndioxid van, akkor 401,6 milliomodrészt láttam, ami több mint 50 ponttal haladja meg a 350 milliomodrészt, ami a tudósok szerint a fordulópont. A fordulópont — ahonnan nincs visszaút. Ez az Antarktisz.

Csak egy vagy két hete — néhány hete — hallottuk, hogy a Sarkvidéken 36 Fahrenheit (2,22°C) fokkal melegebbet mértek, mint bármely más év azonos napjain. 36 fokkal! Láthatjuk, hogyan emelkedik a tengerszint: Miami Beachen megemelnek egyes utakat, s dagálykor még csendes, napos időben is szivattyúzzak a vizet; Bostonban a dagály időnként átcsap a park partfalán; egyes helyeken sorozatosan olyan árvizek vannak, amelyekre csak 500 évenként kerülhetne sor. Gyakoribbak és intenzívebbek a tűzesetek. Az elmúlt év volt a meteorológiai feljegyzések kezdete óta ismert legmelegebb év. Az utóbbi évtized az emberi történelem eddigi legmelegebb évtizede, amely az eddigi második legmelegebb évtizedet követte; amely viszont az eddig jegyzett harmadik legforróbb évtized után következett. Ez a tendencia. Ilyen egyszerű ez, emberek.

Ezeket a dolgokat nézve nem lehet nem észrevenni, hogy máris milliárdokat költünk a keletkező károk mérséklésére, holott van egyvilágos alternatíva: a világ eddigi legnagyobb piacát — az energiapiacot — kell megragadnunk, s a fenntartható, zöld energia irányába mozdítanunk — miközben még munkahelyeket is teremtünk. Úgy gondolom tehát, hogy ez a választás annyira egyértelmű, hogy tudományosan és végső soron erkölcsileg is elkerülhetetlen. Ezért hiszem azt, hogy majd amikor a Trump adminisztráció helyesen mérlegeli — ha mérlegeli — ezeket a dolgokat, a helyes következtetésre fog jutni.

MR KIRBY: Köszönöm mindenkinek. Ma este csak ennyi időnk van. Értékelem a megértésüket.

KERRY KÜLÜGYMINISZTER: Nagyon köszönöm mindannyiuknak.

Forrás: Press Availability in Brussels | Secretary of State John Kerry | Brussels, Belgium | December 6, 2016

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.