A NATO IDENTITÁSA

Írta Michel Yakovleff altábornagy | megjelent a NATO Review 2017. január 20-i számában.

Most, hogy az események, úgy tűnik, felgyorsulóban vannak mind a NATO-ban, mind a NATO-n kívül, a legtöbben azt a kérdést teszik fel, „Mit csinál a NATO?”, vagy azt, hogy „Hová tart a NATO?”. Én azonban megkockáztatom, hogy van egy ennél alapvetőbb kérdés: „Mi a NATO?” Az, hogy kik vagyunk, többet árul el rólunk és állandóbb, mint az, hogy mit teszünk, mire készülünk, miről gondolkodunk, vagy miről beszélünk.

Gondolkodjunk el tehát egy pillanatra ezen a kérdésen, a NATO identitásán.

Először is, amikor létrehozták a NATO-t, azért hozták létre, hogy egy kimondott, látható, létező fenyegetést ellensúlyozzanak. A hidegháború idején, a NATO hatalmas tervező munkát végzett és rengeteg hadgyakorlatot tartott, erőteljes doktrínát és interoperabilitást fejlesztett ki.  Ezek a tevékenységek erőteljesen élőmunka-igényesek, és a helyzet az, hogy ez volt maga a cél is: adjunk munkát ennek a sok embernek, hogy együtt dolgozzanak.  A NATO parancsnoki struktúrája lett a NATO iskolája, az a szerv, melyben tisztek, tiszthelyettesek és polgári alkalmazottak ezrei fordultak meg és szereztek képesítést, egy új, többnemzetiségű perspektívát, a „NATO-módszert” elsajátítva.

Amikor a Varsói Szerződés és a Szovjetunió felbomlásával megszűnt a fenyegetettség, majd Oroszország a korábbinál konstruktívabb kapcsolatot alakított ki a NATO-val, a Szövetség nem oszlott fel.  Sokakat meglepve, egyeseket megdöbbentve, a Szövetség úgy döntött, hogy együtt marad, nem másért, mint a családi összetartozás érzéséért.  A Szövetség, mely valami ellen jött létre, átalakult egy Szövetséggé valamiért.  Nincs szükségünk fenyegetésre ahhoz, hogy együtt akarjunk maradni, ahogyan a családoknak sincs szükségük különösebb okra, hogy összetartsanak és prosperáljanak.

Akkoriban a vezető gondolat a Partnerség a Békéért volt, az elképzelés, hogy alakítsunk ki barátságot korábbi ellenségeinkkel. Ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy a mai 28 tagállamból 12 (nemsokára, Montenegróval együtt, 13) partnerként indult el a NATO felé vezető úton. Ma nincs olyan művelet, melyet a NATO partnerei nélkül fontolna meg, sokkal inkább politikai és etikai, mintsem katonai műveleti okokból.

A NATO egy sikeres család. Néhány szomszédja szeretne csatlakozni hozzá, mások időszakosan szeretnének csak társulni, ami teljesen rendben van. Minden partnerünk saját maga dönti el, mit szeretne.  Bár a Szövetséghez való közelségük különbözik, a NATO partnerei meghatározói részei lettek a Szervezetnek, amely számára a partnerekkel való közös munka nem egyszerűen egy kompetencia: ez a sorsa.

És mi a helyzet a katonai műveletekkel? Nos, a katonai műveletek 1993-ban kezdődtek, nem kevesebb, mint 42 évvel a NATO Parancsnoki Struktúrájának létrehozása után.   És, tekintve, hogy egyetlen műveletet sem úgy terveznek, hogy örökéletű lesz, olyan törekvésünk is van, hogy egy nap, valamikor, a NATO többé nem folytat majd katonai műveleteket.  És erre a napra senki sem úgy tekint, mint a NATO napjának leáldozására.

Más szavakkal, bár ez látszólag szembemegy a szervezet háborús ethoszával, nem a katonai műveletek alkotják a NATO DNS-ét.  A műveletek a non plus ultra, rendkívül fontosak és meghatározó jellemzői a NATO értékének és erejének, de nem ezek alkotják a NATO létezésének okát. Csakúgy, ahogyan an NATO fejlődött és virágzott a műveletek kora előtt, ugyanígy virágozni fog a műveletek kora után – már ha az a nap eljön valaha.

A NATO identitása tehát a tervezésben, a gyakorlatozásban, a koncepcióalkotásban (a doktrína, az interoperabilitás és a képességek fejlesztése mögött meghúzódó elképzelések kidolgozásában) és a partnerségben gyökerezik.  A műveletek állnak minden felett, ezek jelentik a Szervezet hatékonyságának és legitimitásának abszolút mércéjét. De nem részei a Szövetség alapvető genetikai kódjának. Még ha a NATO többé nem folytatna katonai műveleteket, nemzeteink nagy valószínűséggel akkor is együtt szeretnének maradni – Szövetségként, készen, előrelátóan, barátságosan, nem feltétlenül harcolva!

Még most is, amikor egy, a korábbinál fenyegetőbb környezet van kibontakozóban, remélem, hogy a Szövetség hű marad alapvető természetéhez: egy Szövetség marad valamiért, nem valami ellen.

A szerzőről: Michel Yakovleff altábornagy hét évig szolgált a NATO Parancsnoki Struktúrájában, először a NATO főparancsnokságon, mint a Szövetséges Fegyveres Erők Legfelső Parancsnokának képviselője, majd a brunssumi Szövetséges Összhaderőnemi Hadműveleti Parancsnokságon, tervezésért felelős törzsfőnök-helyettesként és törzsfőnökként.  Legutóbbi megbízatása a SHAPE törzsfőnökének helyettesi pozíciója volt, 2016 novemberéig.

Forrás: The Identity of NATO | by LTG Michel Yakovleff | NATO Review | January 20, 2017

 

This entry was posted in Foreign Policy and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.