A FILMBÉLI KALÓZOK MULATSÁGOSAK, DE AZ INTERNETES KALÓZKODÁS KÁRTÉKONY

Gondoltad volna, hogy csak a tavalyi évben majdnem egymilliárd alkalommal töltöttek le illegálisan filmeket és sorozatokat az Egyesült Államokban? És azt, hogy ez csak a Feláldozhatók 3 esetében százmillió dollár kiesést jelentett? Ezzel kapcsolatban szeretnénk ajánlani egy cikket a kalózkodásról, gazdasági következményeiről, és arról, hogy milyen hatásai vannak rád nézve, ha te magad nem is szoktál letölteni.

Mikorra a Feláldozhatók harmadik része elért a moziba néhány évvel ezelőtt, már emberek milliói látták. Illegálisan.

A Forbes Magazin szerint a többek között Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger szereplésével készült film már a bemutató előtt három héttel eljutott a kalózokhoz, amely 70 millió illegális megtekintéshez, és százmillió dolláros veszteséghez vezetett.
Manapság az emberek több eszközön néznek filmeket, mint bármikor – laptopokon, tableteken, okostelefonokon, és játékkonzolokon. Rengeteg néző követ el törvénysértést internetről letöltött illegális kópiák megtekintésével, mely sért számtalan, a szerzői jogvédelemmel és a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatos törvényt.

 
„A filmek és sorozatok online elérhetőségének robbanásszerű növekedése ellenére a szerzőknek és készítőknek még mindig komoly kárt okoz a kalózkodás.” fogalmaz Dean Marks, a Motion Picture Association of America globális tartalomvédelemért felelős vezetője. „A tavalyi évben csak az Egyesült Államokban körülbelül 981 millió alkalommal kerültek filmek és sorozatok illegális letöltésre.”

A kalózkodásnak nem csak a nagy hollywoodi stúdiók a kárvallottjai. A kieső bevételek kihatással vannak ácsok, villanyszerelők, és egyéb mesteremberek életére is, akik a szórakoztatóiparral együttműködve dolgoznak, csakúgy, mint azon országok gazdaságára, ahol a filmek készülnek.
A kalózkodás akkor is kihatással lehet rád, ha te magad nem is töltesz le illegális kópiákat.

Vedd figyelembe az alábbi tényeket:

  • Szerzői jogot sértő anyagok illegális fel- és letöltése teszi ki az internetes sávszélesség használatának 24 százalékát Észak-Amerikában, Európában és a Távol-Keleten. Ha lassú az interneted, okozhatja illegális fájlmegosztás.
  • Ha nem is töltesz le illegálisan, lehetnek olyan ismerőseid, akik igen. A Digital Citizens Alliance szerint a felhasználók 28-szor valószínűbben kapnak vírust illegális letöltést tartalmazó oldalakról. Tehát ha ismersz valakit, aki szeretne letölteni, mondd el neki, hogy a letöltés jelentősen növeli az esélyét annak, hogy a gépe megfertőződik, és akár az adatait is ellophatják.
  • A Motion Picture Association of America szerint a filmipar csak az Egyesült Államokban körülbelül kétmillió ember foglalkoztatásáért felelős. Az ipart támogató helyi cégeknek ez évente összesen 43 milliárd dollar bevételt jelent. Ezek a számok meglehetősen hasonlóak a többi földrajzi régióban is. Ha a kalózkodás azt eredményezi, hogy kevesebb film készül, annak gazdasági hatásai az egész világon érezhetőek lehetnek.

Forrás:Pirates in movies are fun, but movie piracy hurts |Share America

 

This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Comments are closed.