„A fehér szavazók 53 százaléka McCaint preferálta, Obama 47 százalékot kapott”—mondta a külföldi újságírók washingtoni központjában (Foreign Press Center) május 4-én tartott tájékoztatója során Lorenzo Morris, az afro-amerikai politikai részvétel szakértője. 2008-ban a fekete szavazók magas–minden idők legmagasabb, 65 százalékos–részvételi aránya, ami felülmúlta minden kisebbségi csoport addigi részvételi arányát is, Obama győzelme felé billentette a mérleg nyelvét.

Morris, a washingtoni Howard Egyetem politikatudományi professzora azt mondta, hogy bár az idei választás előtt még nem ígérkezik történelmien magas részvételi arány, mostanában stabil növekedés mutatkozik. Hozzátette, hogy a kisebbségi részvételi arány esetében 2008-hoz képest némi csökkenésre számít.

A politológus elmondta, hogy történelmi elnöksége során Obama nem volt olyan népszerű, mint arra sokan számítottak, részben azért, mert a legtöbb liberális demokrata elvárásainak nem felelt meg.

„A fekete közösségben viszont csaknem teljes mértékben megőrizte a vonzerejét”—mondta Morris, hozzátéve, hogy ez a népszerűség segíthet a kisebbségek mobilizálásában, akik ismételten eldönthetik a választás kimenetelét.

Szerinte a legtöbb kisebbségi szavazóval egyetemben az afro-amerikai szavazók zöméhez is közelebb áll az erősen baloldali ideológia, aminek következtében e választók többsége a demokratákra szavaz.

Larry Sabato politikai elemző szerint az utóbbi években a demokrata jelöltekre szavazó fekete választók aránya 90 és 95 százalék közé tehető.

Egy május 9-én adott interjúja során a Virginia Egyetem professzora azt mondta, hogy ez a trend különösen a 2008-as választás során volt szembeötlő.

“Barack Obama történelmi jelöltségét tekintve nem meglepő, hogy az afro-amerikai részvétel megnőtt, a nemzet összes szavazatának körülbelül 13 százalékát ők adták le, s ebből 95 százalékot Obama kapott, McCain pedig 4 százalékot”—mondta Sabato. “Arra számítok, hogy 2012-ben nagyjából hasonlóan alakulnak majd a számok.”

Sabato szerint azonban az afro-amerikai szavazók nem voltak mindig ennyire baloldaliak. A polgárháborút követően kapott szavazati jogukkal élő afro-amerikaiak inkább a republikánusokra—Ábrahám Lincoln elnök pártjára—szavaztak.

“A trend Lyndon B. Johnson elnök hatására változott meg, aki 1964-ben John F. Kennedy Polgárjogi Törvényével kampányolt, s ezzel a fekete szavazatok 96 százalékát nyerte el”—mondta Sabato. “A demokraták esélyeire nézve most a jelentős létszámú fekete lakossággal rendelkező államok mindegyikében kritikusan fontos a feketék szavazata.”

Morris megjegyezte, hogy a II. világháború után Johnson volt az egyetlen olyan demokrata elnökjelölt, aki a fehér szavazatok többségét is megkapta; a fehér szavazók a republikánus jelölteket részesítették előnyben a háború utáni összes választáson.

„Kisebbségi szavazók nélkül egyetlen demokrata sem fog bejutni a Fehér Házba”—mondta Morris.

A két elemző szerint ebben a korai szakaszban ugyan nehéz még megjósolni a kisebbségek részvételi arányát, igen valószínű, hogy ismételten kulcsszerepet fog játszani a választás kimenetelében.

Forrás: African-American Voters Set to Play Key Role in November Election. By MacKenzie C. Babb | DOS Staff Writer | 14 May 2012

Philip Gordon külügyi államtitkár (AP fotó)

A május 20-21 közötti chicagói NATO csúcstalálkozó részint a Szövetség afganisztáni szerepére fog összpontosítani, a harci szerepről az afgán biztonsági erők támogatására való áttérést is beleértve, részint arra, hogy a társországok védelmi képességei és a partnerségek hogyan felelnek meg a 21. századi követelményeknek.

Az amerikai Szenátus Külügyi Bizottsága előtt május 10-én tett meghallgatásában Philip Gordon külügyi államtitkár elmondta a jogalkotóknak, hogy szerinte a csúcstalálkozó eredményeképpen 2013 ’köztes mérföldkő’ lesz: a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) a Szövetség tagjainak 2011-es lisszaboni megegyezése értelmében a harci feladatoktól ekkor mozdulnak el a kiképzés és a segítségnyújtás irányába.

„Alapelvünk az, hogy amit együtt kezdtük, együtt is fejezzük be. S Lisszabonban a teljes Szövetség, a teljes ISAF megegyezett abban, hogy a feladatukat sikeresen ellátó harci csapatok 2014 végéig maradnak Afganisztánban, majd végleg kivonulnak onnan”—mondta Gordon.

Elmondta, hogy az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők (ANSF) keretében szolgáló katonák maximális létszáma mintegy 350.000 fő lesz, de az utána következő tíz év során ez a szám várhatóan 230.000-re csökken.

„Mindvégig az az elv vezérel bennünket, hogy az ANSF váljon képessé a feladatok ellátására, de egyszersmind legyen fenntartható, azaz hosszú távon finanszírozható is”—mondta.

Hozzátette, hogy „az afgánok egyedül nem képesek erre”, s „talán még egy évtizeden át jelen kell lennie a nemzetközi közösségnek és fontos szerepet kell vállalnia abban, hogy az ANSF fenntarthatóvá váljék”–tette hozzá.

James Townsend, az európai és NATO politikáért felelős helyettes védelmi államtitkár szerint 2013 lesz az az év, amikor a biztonsági felelősség véglegesen átkerül az Afgán Nemzeti Biztonsági Erőkhöz, akik az ország nagy részén már most is átvették a biztonsági ügyek vezetését.

Townsend elismeréssel szólt arról, ahogyan az ANSF a közelmúltban történt biztonsági incidenseket kezelte, így például a kabuli célpontok elleni tálib támadásokat idén április 15-én. „Igen jó benyomást tett ránk az ANSF munkája”–mondta. „Most már harci helyzetben is biztosan képesek az irányításra.”

„A NATO-n belüli nézetkülönbségek dacára minden tagország egyetért abban, hogy egységes és erős szövetségre van szükség”—mondta Townsend.

„A jövőre nézve az Egyesült Államok és szövetségesei számos kihívásra számíthatnak, amelyek jelentkezhetnek ballisztikus rakéta-felfegyverkezés, kibertámadás, terrorizmus vagy tömegpusztító fegyverek, avagy zavaros viszonyok okozta instabilitás formájában is. Ez utóbbit akkor tapasztalhatjuk, amikor az egyes országokban küzdelem folyik a kormányzás megváltoztatásáért. Fel kell készülnünk ezekre a veszélyekre, s nem egyedül, inkább szövetségeseinkkel együtt szeretnénk velük szembeszállni”–mondta.

Szerinte a NATO „globális biztonsági partnerek hálózatának középpontja és integrátora”, katonai tekintélye támogatja a Szövetség politikai döntéseit, mint például 2011-ben Líbiában, amikor a líbiai civileket védték Muammar Kadhafi biztonsági erőitől.

Líbia esete „megmutatta, hogyan tudunk politikai síkon összpontosítani, együtt dolgozni az Egyesült Nemzetekkel, a nemzetközi közösséggel—tágabb értelemben, nem csak az európai szövetségeseinkkel—majd akcióba lépni, s azt sikeresen végrehajtani”—mondta.

Gordon elmondta, hogy a chicagói csúcstalálkozón nem a NATO bővítésével, újabb tagok felvételével foglalkoznak majd, de az Egyesült Államok továbbra is változatlan mértékben támogatja a tárt ajtó politikáját, s Hillary Rodham Clinton külügyminiszter négy pályázó ország—Bosznia és Hercegovina, Macedónia, Montenegró és Grúzia képviselőivel—tervez találkozót.

„A NATO ajtaja nyitva áll az olyan európai demokráciák előtt, akik eleget tudnak és akarnak tenni a tagsággal járó felelősségnek és kötelességeknek”, s „mind a négy ország szorosan együttműködik a szövetségesekkel, hogy meg tudjon felelni a NATO tagsággal járó követelményeknek”—mondta.

A NATO és Oroszország kapcsolatát illetőleg Gordon elmondta, hogy a rakétavédelemmel és Grúzia orosz megszállásával kapcsolatos nézeteltérések ellenére a kölcsönös érdekek terén továbbra is fennáll az együttműködés. „Erre legjobb példa Afganisztán, ahol a feladat sikeréhez elengedhetetlen volt a tranzitszállítmányok orosz támogatása”—mondta.

„Hadd szögezzem le: a NATO nem jelent fenyegetést Oroszország számára és Oroszország nem jelent fenyegetést a NATO számára”—mondta Gordon.

Forrás: NATO Summit to Reaffirm Afghan Transition Plan, By Stephen Kaufman | DOS Staff Writer | 10 May 2012

A tavalyi Európa Nap óta felkelések és demokratikus reformfolyamatok indultak Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Régi rendszerek omlottak össze és új demokráciák vannak formálódóban. A szabadság és a demokrácia eszméinek terjesztése közben mindezek még szorosabbra fonták az Európai Uniót és az Egyesült Államokat összefűző szálakat. Transzatlanti partnerségünk gazdag történelmén alapulnak közös értékeink és a békésebb világ megteremtéséhez fűződő közös érdekeink.

Hálás vagyok az EU világszerte vállalt fontos szerepéért. A közel-keleti békefolyamatban játszott vezető szerepétől a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédhez nyújtott segítségéig, az elnyomó rendszerek elszigetelésétől az afganisztáni ISAF feladatok támogatásáig az EU folyamatos segítséget jelent a globális problémák megoldásában. Tudniuk kell, hogy amint egy pillanatra megállnak, hogy az Európa Napot ünnepeljék, az Egyesült Államok, mint az Önök partnere és barátja, ugyanígy tesz. Tovább folytatjuk közös munkánkat, hogy népeinknek szebb és jobb jövőt teremthessünk.

Forrás: Secretary Clinton on Occasion of Europe Day, May 8, 2012

Tiltakozás a sajtószabadság világnapján (külügyminisztériumi fotó)

A sajtószabadság mostani világnapján az Egyesült Államok a szabad sajtónak a fenntartható demokráciák és a virágzó társadalmak megteremtésében játszott szerepéről emlékezik meg. Különleges tisztelettel adózunk azon újságírók előtt, akik életüket, szabadságukat vagy jól-létüket áldozták az igazság és a törvényesség keresése közben.

Több mint hatvan évvel az után, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kinyilvánította, hogy „minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon”, ez a jog túl sok országban még ma is veszélyben van.

Bár ez az év hozott olyan pozitív fejleményeket is, mint a burmai újságírók szabadon engedése politikai foglyok százaival együtt, világszerte folytatódik az újságírók önkényes letartóztatása és bebörtönzése. Amint most olyan újságírók közelmúltbeli fogva tartása ellen emeljük fel szavunkat és követeljük azonnali szabadon bocsátásukat, mint a kifejezés szabadságának szíriai élharcosa, Mazen Darwish, nem feledkezhetünk meg a többiekről sem. Ilyen például a blogger Dieu Cay, akinek 2008 évi letartóztatása egybeesett a polgári újságírás elleni tömeges rajtaütéssel Vietnamban, vagy Dawit Isaak újságíró, akit az eritreai kormány formális vádemelés vagy per nélkül több mint egy évtizedig tartott fogva.

Az olyan fenyegetések és bántalmazások, mint amilyeneket Cesar Ricaurte ecuadori újságírónak vagy Natalia Radzinának, a száműzetésben élő belorusz demokrata aktivistának kellett elszenvednie, továbbá a közvetett cenzúra, beleértve a mozgásszabadság korlátozását, amit Yoani Sanchez kubai bloggerre róttak, továbbra is bénítóan hatnak a kifejezés és a sajtó szabadságára. Felszólítunk minden kormányt, hogy védjék meg az újságírók, bloggerek és másképpen gondolkodók jogát ahhoz, hogy akár írásban, akár szóban büntetlenül kifejezhessék a véleményüket, és utazási korlátozásokkal és a közvetett cenzúra más formáival se akadályozzák őket ezen általános jogok gyakorlásában!

Egyes esetekben nem csak a kormányok fenyegetik a sajtószabadságot. Bűnbandák, terroristák vagy politikai frakciók is tehetik ezt. Az októl függetlenül, amikor újságírókat félemlítenek vagy támadnak meg, börtönöznek be vagy tüntetnek el, az egyes emberek ön-cenzúrázásba fognak, a félelem foglalja el az igazság helyét, s ezt minden társadalom megsínyli. Egyetlen országban sem szabad megengedni, hogy ilyen cselekmények büntetlenek maradjanak.

A világ azonban nem csak ezeknek a veszélyeknek volt tanúja az elmúlt évben. Közel-Keleten, Észak-Afrikában és ezeken kívül is megmutatkozott annak az ígérete, amit a szabad sajtó az újító szellemű, sikeres és stabil demokráciáért tehet. A sajtószabadság mostani világnapján felszólítunk minden kormányt, hogy ragadják meg ezt az ígéretet: ismerjék el a szabad sajtó fontosságát s tegyék meg a szükséges lépéseket az olyan társadalmak kialakítása felé, amelyekben szabadon, félelem nélkül dolgozhatnak az független újságírók!

Forrás: Statement by the President on World Press Freedom Day, The White House | Office of the Press Secretary | May 3, 2012

A kabuli elnöki palotában Obama elnök és Karzai elnök kicserélik a Stratégiai Partnerségi Egyezmény aláírt dokumentumait. (Fotó: Peter Souza/Fehér Ház)

Obama elnök és Karzai elnök 2010 májusában Washingtonban arra kötelezték országaikat, hogy tárgyaljanak, s alakítsanak ki egy stratégiai partnerséget, amely keretül szolgálhat a további együttműködéshez. 2012. május 1-jén Obama elnök és Karzai elnök hosszabb távú Stratégiai Partnerségi Egyezményt írtak alá az Afganisztáni Iszlám Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok között.

A Stratégiai Partnerségi Egyezmény (Strategic Partnership Agreement/SPA) a két független állam közötti jogilag kötelező erejű végrehajtási megállapodás. Az elnök azért tárgyalt egy ilyen egyezményről, hogy az afgán kormánnyal együtt határozhassák meg, hogy mi történik a demokratikus átmenet befejezése és az amerikai erők teljes kivonása után. Az egyezmény, amelyet ma aláírt, részletesen kitér majd arra, hogy a háború felelősségteljes befejezése után hogyan normalizálódik a partnerség az Egyesült Államok és Afganisztán között. Az egyezmény segítségével olyan tartós és szilárd partnerséget kívánunk kialakítani Afganisztánnal, amely megerősíti Afganisztán szuverenitását, stabilitását és gazdasági fellendülését, s amely segít az al-Kaida és szélsőséges szövetségeseinek legyőzésére irányuló közös célunk elérésében.

A ma aláírt egyezmény megerősíti, hogy az Afganisztán és az Egyesült Államok közötti együttműködés a kölcsönös tiszteleten és a közös érdekeken alapul. Ebben az egyezményben elkötelezzük magunkat Afganisztán szuverenitása, függetlensége, területi integritása és nemzeti egysége mellett. Az egyezmény nem csak azt jelzi, hogy az Egyesült Államok hosszú távra elkötelezte magát Afganisztán mellett, hanem azt is, hogy az elkötelezettség kölcsönös, s közösek a kapcsolatunkról és Afganisztán jövőjéről alkotott elképzeléseink is. Az Afganisztán társadalmi és gazdasági fejlődését, biztonságát, intézményeit és regionális együttműködését támogató amerikai kötelezettségvállaláshoz Afganisztán azon vállalása társul, miszerint erősítik az elszámoltathatóságot, átláthatóságot és a felügyeleti ellenőrzést, valamint védelmezik minden afgán– férfiak és nők– emberi jogait.

Az elmúlt 10 év során közösen elért fejlődés elismerése mellett a Stratégiai Partnerségi Egyezmény az alábbi területeken jelzi a felek kölcsönös elkötelezettségét:

• a közös demokratikus értékek védelme és terjesztése;

• a hosszú távú biztonság elősegítése;

• a regionális biztonság és együttműködés megerősítése;

• a társadalmi és gazdasági fejlődés;

• az afgán intézményrendszer és kormányzat megerősítése.

A tartós amerikai jelenléttel kapcsolatosan Obama elnök világosan fogalmaz: nem akarunk Afganisztánban állandó katonai bázisokat létesíteni. Ehelyett Afganisztánt kötelezi a Stratégiai Partnerségi Egyezmény arra, hogy 2104-ben és azt követően is biztosítsa az amerikai személyzetnek az afgán létesítményekbe való bejutást és a felszerelések használatát. Az egyezmény arra is kitér, hogy az afgán hadsereg kiképzése és az al-Kaida maradványainak felszámolása érdekében 2104 után is maradhatnak amerikai katonák Afganisztánban, s arra kötelezi az Egyesült Államokat és Afganisztánt, hogy tárgyalásokat indítsanak egy kétoldalú biztonsági egyezmény megkötéséről, amely felülírja a haderők jogállására vonatkozó jelenlegi megállapodást. A hosszú távú biztonsági és védelmi együttműködés érdekében az Egyesült Államok a „fontos nem-NATO szövetségesek” közé fogja sorolni Afganisztánt.

Egyértelmű, hogy a Stratégiai Partnerségi Egyezmény önmagában nem kötelezi az Egyesült Államokat arra, hogy a jövőben adott létszámú haderőt tartson ott, vagy adott szintű anyagi támogatást nyújtson, mert ezekben a kérdésekben az USA Kongresszusával közösen kell dönteni. Arra viszont kötelezi az Egyesült Államokat, hogy éves rendszerességgel kongresszusi hozzájárulást kérjen az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők fenntartásához, kiképzéséhez, felszereléséhez, tanácsadói szolgáltatással való ellátásához, valamint szociális és gazdasági segítségnyújtáshoz.

Végezetül a Stratégiai Partnerség részletes végrehajtási szabályokat és mechanizmusokat is lefektet annak biztosítására, hogy vállalt kötelezettségeinknek hatékonyan tegyünk eleget. A Stratégiai Partnerség hatékony alkalmazása érdekében megalakul az Afganisztán–Egyesült Államok Kétoldalú Bizottság, melyben a két külügyminiszter vagy a meghatalmazottjuk elnököl majd.

Forrás: Fact Sheet: The U.S.-Afghanistan Strategic Partnership Agreement. The White House | Office of the Press Secretary | May 01, 2012

A LED-es mennyezeti kiállítás az óceán lenyűgöző szépségét mutatja be. (AP fotó)

Az Egyesült Államok a változatos óceáni környezetet és a parti településeket mutatja majd be a koreai Yesouban rendezendő 2012-es világkiállításon, s azt, hogy Amerika kultúrája, történelme, biztonsága és gazdasága milyen formában kapcsolódik ehhez a komplex ökoszisztémához.

„A sarkvidéktől a kaliforniai partokig terjedő részeket, a Csendes-óceán távoli vidékeit, a karibi térséget, a Mexikói-öblöt és New Englandet figyelembe véve óceáni és óceánparti ökoszisztémák tekintetében mi vagyunk a világ legváltozatosabb országa”—mondta a 2012-es USA pavilon szóvivője, ifjabb Philippe Cousteau.

Az „élő óceán és óceánpart” témára épített 2012-es Korea Yesou Világkiállítás május 12-én nyílik a koreai Yesou kikötővárosban, s augusztus 12-ig lesz nyitva. Az expo a tengeri ökoszisztémák fontosságára világít rá, bemutatja, hogy milyen károsodásoknak vannak kitéve és nemzetközi összefogással és a technika segítségével hogyan állíthatók helyre.

„A 2012-es USA pavilon nem csak a part menti környezetet és élővilágot mutatja be, hanem azt is, hogy az amerikaiak milyen úton-módon kerülnek kölcsönhatásba az óceánnal és hogyan tekintenek rá, mint a horgászat, a kikapcsolódás, a kultúra és az élelem forrására”—mondta Cousteau a washingtoni Foreign Press Center (Külföldi Újságírók Központja) sajtótájékoztatóján.

Cousteau jól felkészült ebben a témában. Fiatalságát nagyapja, a híres óceán-kutató, ökológus és filmes Jacques-Yves Cousteau irányítása alatt töltötte, aki Calypso nevű laboratórium-hajójáról tanulmányozta az óceánt, és tapasztalatait dokumentumfilmeken és könyvekben örökítette meg.

Az ifjabb Philippe Cousteau szerint a környezetvédelemmel foglalkozó megbeszélések során igen gyakran figyelmen kívül hagyják az óceánt, holott fontos lenne szem előtt tartanunk, hogy az óceán és az óceánpart biztosítja a Föld oxigénjének 60 százalékát, több mint egymilliárd ember számára fehérjeforrást jelent, s szabályozza az éghajlatot. „Ez a Föld életmentő rendszere”– mondta. Az USA pavilon bemutatja majd, hogy a túlhalászás, a tengerszint emelkedése és a savasodás milyen veszélyeknek teszi ki az egészséges óceánt, s hogy a technika eszközeivel, a megújuló energiaforrások használatával és jobb halászati gazdálkodással hogyan védhetjük meg.

Az USA pavilon személyzete koreai nyelven beszélő negyven amerikai fiatal lesz, akiket az USA számos egyeteméről verbuválnak.

„Ők jelentik majd a népek közötti diplomáciánk nyilvános arcát”—mondta Ann Stock, a Külügyminisztérium oktatási és kulturális ügyekkel foglalkozó államtitkára, aki szintén felszólat a sajtótájékoztatón. „Úgy választottuk ki őket, hogy a pavilonunkban Amerika jövőjét képviseljék. A jövő vezetőit látjuk ebben a negyven fiatalban, különösen az Egyesült Államok és Korea viszonylatában.

Az egyik diák-nagykövet, Brittany Alexander elmondta, hogy számára milyen sokat jelent a lehetőség, hogy a 2012-es USA pavilonban dolgozhat. Szerinte „itt megtanulhatja, hogy a mindennapi emberek szintjén hogyan építheti az amerikai külkapcsolatokat, s egyúttal jobban megértheti azt is, hogy mennyire fontos a világ óceánjainak és partvidékeinek megőrzése”. Brittany tavaly Szöulban, a Yonsei Egyetemen tanult.

„Azt is remélem, hogy egyszer majd az amerikai-koreai kapcsolatok gyarapítására használhatom az itt szerzett tapasztalatokat, politikai, kulturális és környezetvédelmi téren egyaránt”—tette hozzá.

Százkilenc ország és nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt a 2012-es világkiállításon. Arra számítanak, hogy a három hónapig tartó esemény több mint 7 millió látogatót vonz majd a Koreai-félsziget déli csücskén lévő kikötővárosba, s további milliók tekintik meg digitális úton.

Cousteau szerint, ha a világon bárhol IPhone-nal vagy Androiddal akarja valaki megnézni a kiállítást, az ’Amazing Ocean’ alkalmazás életre kelti majd az egészet. Ez „többnyelvű, a koreai nyelvet is beleértve, s valóban segít, hogy egy interaktív, digitális alapú elemmel járulhassunk hozzá az óceán történetének népszerűsítéséhez.”

Cousteau szerint, ha a világon bárhol IPhone-nal vagy Androiddal akarja valaki megnézni a kiállítást, az ’Amazing Ocean’ alkalmazás életre kelti majd az egészet. Ez „többnyelvű, a koreai nyelvet is beleértve, s segítségével egy digitális alapú interaktív elemmel járulhatunk hozzá az óceán történetének népszerűsítéséhez.”

Forrás: U.S. Ties to Ocean, Coast on Display at EXPO 2012 Yeosu Korea |By Phillip Kurata | DOS Staff Writer | 25 April 2012

Barack Obama elnök | Nemzetközi Kibertér Stratégia, 2011. május

Az emberi jogokat érintő 21. századi fenyegetések ellen 21. századi eszközökkel kell harcolnunk. Ez a kormányzat látja, hogy néhány elnyomó rezsim módot keres arra, hogy információs és kommunikációs technika felhasználásával súlyosan károsítsa állampolgárainak emberi jogait. Egy ma aláírt elnöki rendeletben Obama elnök új szankciókat engedélyezett azok ellen, akik Szíriában és Iránban ilyen eszközökkel követnek el komoly emberi jogi bűntetteket.

Szíriában és Iránban ugyanazt a globális helymeghatározó rendszert (GPS), műholdas távközlést, mobiltelefont és internet technológiát fordítják az aktivisták ellen, amit azok a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és az egész világon használnak. Az elmúlt hetekben különösen Szíriában tapasztalhattuk ezt. Mivel a szírek és irániak számára létfontosságú az egymás közötti, illetve a külvilággal folytatott kommunikáció, a szír és az iráni kormány gyorsan fejleszti a hírközlő hálózatok figyelésére, az üzenetek megszakítására és nyomon követésére vonatkozó képességeit.

Obama elnök ma bejelentett elnöki rendelete pénzügyi és mozgásszabadságot korlátozó szankciókat vezet be azok ellen, akik Szíriában és Iránban „emberi jogok elleni súlyos informatikai bűntetteket”(“Grave Human Rights Abuses Via Information Technology” avagy “GHRAVITY”) hajtanak végre, vagy segédkeznek azok végrehajtásában, és

• csökkenteni fogja a szír és iráni kormány képességeit, mellyel ilyen technológiákat szerezhet be és alkalmazhat saját népe ellen;

• elszámoltathatóvá teszi a kormánytisztviselőket, vállalatokat, és egyéneket, akik emberi jogi visszaéléseket hajtanak végre vagy segítenek elő;

• egyértelmű üzenetet küld arról, hogy az Egyesült Államok tudatában van ennek az új és terjedő emberi-jog ellenes fenyegetésnek és elkötelezetten harcol ellene;

• még jobban elszigeteli Damaszkusz és Teherán politikai rezsimjeit;

• megszigorítja az információs és kommunikációs technológiák emberi jogok elleni alkalmazására vonatkozó nemzetközi normákat.

A rendelet az alábbiakban meghatározott személyek ellen engedélyezi a szankciók alkalmazását:

• Akik olyan információs és kommunikációs technológiákat működtettek, vagy másokat arra utasítottak, amelyek alkalmasak a számítógépek vagy hálózatok működésének megszakítására, figyelésére és nyomon követésére, s általuk az iráni kormány, a szír kormány, vagy a nevükben valaki súlyos emberi jogi visszaéléseket követhet el vagy segíthet elő;

• Aki Iránnak vagy Szíriának közvetlenül vagy közvetve olyan javakat, szolgáltatásokat vagy technológiákat adott el, adott bérbe, vagy bármely módon juttatott, amelyeket várhatóan számítógépek vagy hálózatok működésének megszakítására, figyelésére és nyomon követésére alkalmaznak, s általuk az iráni kormány, a szír kormány, vagy a nevükben valaki súlyos emberi jogi visszaéléseket követhet el vagy segíthet elő;

• Aki gazdaságilag segítette vagy szponzorálta ezeket a cselekedeteket, pénzbeli, anyagi vagy technológiai támogatást nyújtott hozzájuk, avagy javakkal és szolgáltatásokkal segítette azokat;

• Aki olyan személyhez tartozik vagy olyan személy irányítása alatt áll, avagy közvetlenül vagy közvetve olyan személy érdekében vagy nevében cselekedett vagy szándékozott cselekedni, akinek a vagyona és vagyoni érdekeltsége a rendelet értelmében zárolva van.

Ennek a szankcionáló intézménynek azon meggyőződésünk alapján fogunk érvényt szerezni, hogy Szíria és Irán polgárai számára biztosítani kell az információs és kommunikációs technológiát, amellyel információkhoz juthatnak, megvédhetik magukat és szerveződhetnek az elnyomás ellen. E rendelettel további nyomatékot adunk azon törekvésünknek, hogy a szírek és irániak számára áthatolhatóvá tegyük a kormányaik által emelt „elektronikus függönyöket”. A kormány tudja, hogy az alapvető termékeket és szolgáltatásokat biztosító globális hírközlési láncolatok fontosak, s ügyelni fog arra, hogy a szankciók bevezetése ne szakítsa meg a szírek és irániak kommunikációs lehetőségeit biztosító tranzakciókat.

A Szíriában és Iránban kialakult siralmas és hanyatló emberi jogi helyzetre való tekintettel számunkra sürgős és fontos, hogy a két kormány, valamint az őket az emberi jogi visszaélések elkövetésében segítő szervezetek és egyének ellen érvényt szerezzünk a szankcióknak. A rendelet értelmében harmadik országokban lévő szervezetek és egyének ellen is alkalmazhatók a szankciók, amennyiben a rendeletben foglalt tényállások illeszkednek hozzájuk.

Forrás: Fact Sheet: Sanctions Against Those Complicit in Grave Human Rights Abuses Via Information Technology in Syria and Iran. The White House | Office of the Press Secretary | April 23, 2012

Alain Juppe francia és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter (Fotó: P.Maulavé/Külügyminisztérium)

Hillary Clinton a szír helyzettel foglalkozó párizsi ad-hoc értekezleten beszélt a helyzet romlásáról. Az alábbi a beszéd fordítása:

Köszönöm, Alain (Alain Juppe francia külügyminiszter), hogy a házigazdánk, s hogy összehívott bennünket. Azt hiszem, hogy mindannyiunkat a szíriai események láttán érzett csalódottság és düh hozott ide. Reméljük azonban, hogy az eddigi tények dacára Kofi Annan megbízatása mégis érhet el eredményt. Ez megfigyelők küldésével indul, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez egy hat pontból álló terv és nem a választható lehetőségek felsorolása. A szír kormánynak mind a hat pontot el kell fogadnia.

Hadd tegyek néhány megjegyzést! Először is, bár tisztában vagyunk azzal, hogy a fokozódó erőszak veszélyezteti a megfigyelők kihelyezését és az életüket, mi továbbra is támogatjuk a megfigyelést. Ez számunkra egy dilemma. Úgy gondoljuk, hogy fontosak a független megfigyelő források és a területről kapott jelentések, de nem akarunk olyan helyzetet teremteni, amelyben a feladat elvégzésére küldött embereink maguk is erőszak áldozatává válhatnak. Így tehát folytatnunk kell a munkát és meg kell szereznünk a Biztonsági Tanács felhatalmazását, hogy a kellő időben törvényesen léphessünk fel.

Másodszor, többet kell tennünk az Asszad rezsim elleni keményebb fellépésért! A Biztonsági Tanácsban nagyon erőteljesen kell dolgoznunk egy 7. fejezet szerinti szankciós határozat kiadásán, amelybe az utazási és pénzügyi szankciók és a fegyverembargó tartoznak. A határozat presszionáló erejét arra kell használnunk, hogy elfogadtassuk Kofi Annan hat-pontos tervét.

Nos, jól tudom, hogy ezen a ponton még nagyon valószínű, hogy ezt a törekvésünket megvétózzák, de mindenképpen módot kell találnunk a továbblépésre. Brüsszelben ma hosszasan beszélgettem Szergej Lavrovval. Ő, mint mindig, mindkét oldal, de különösen az ellenzék felelősségét hangsúlyozta, de azt is elismerte, hogy a helyzet nem állandósul, hanem romlik.

A következő teendő az, hogy különböző opciókat tartunk napirenden, s így nem engedjük, hogy Asszad visszanyerje az egyensúlyát. A NATO miniszterek találkozóján az elmúlt két nap során Törökországgal már megvitattuk a szír menekültek rájuk nehezedő terhét, az egy héttel ezelőtti felháborító ágyúzást, mely a szír határon át érte Törökországot, s azt, hogy Törökország az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke szerinti segítség kérését fontolgatja, ami NATO konzultációk sorát indítja el, ha veszélybe kerül bármelyik tag területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Szerintem több segítséget kell nyújtanunk az ellenzéknek is. Én csak az Egyesült Államok nevében beszélhetek. Tudom, hogy mások másfajta segítségre törekszenek, de mi a szír ellenzék irányába terjesztjük ki hírközlési, logisztikai és egyéb segítségünket. Továbbá Törökországgal együtt egy támogató központ felállítását fontolgatjuk, amelyben közösen próbálunk olyan szír aktivistákat felkutatni, akik koordinálnák a segítség átvételét és a Szírián belüli ellenzéki csoportokhoz juttatását. Magas rangú tisztségviselőink folyamatos megbeszéléseket folytatnak a Szíriai Nemzeti Tanáccsal.

Alain, szeretném megköszönni Önnek és munkatársainak, hogy két nappal ezelőtt vendégük látta itt Párizsban a szankciókkal foglalkozó munkacsoportot. Körülbelül 50 ország vett részt benne. Abban egyeztek meg, hogy kibővítik a pénzügyi szankciókat alkalmazó országok körét, kibővítik a szankciók körét is, és a meglévő intézkedések hatásosságát a magánszektor segítségével fogják növelni.  A következő találkozóra, melynek az USA lesz a társelnöke, május közepén Washingtonban kerül sor.

A humanitárius segítségnyújtás mértékét is fokoznunk kell. A múlt hónapban többet tettünk, mint azelőtt, de ez még nem elég. Nagyon oda kell figyelnünk Törökország és Jordánia humanitárius szükségleteire, mert rájuk nehezedik a menekültekről való gondoskodás súlya, s nekünk, többieknek segítenünk kell őket. Szerintem fontos lenne azt is meghallgatnunk, hogy Törökország és Jordánia hogyan látja a helyzetet. Nagy örömömre szolgált, hogy a múlt héten, amikor én voltam az ülés házigazdája, Ahmet tájékoztatni tudta a G8 minisztereket, s a tegnapi vacsora során a NATO minisztereket is.

Végezetül annyit, hogy dolgozunk egy elszámoltatással foglalkozó információs központ felállításán, hogy nyomon követhessük a bántalmazásokról és az emberiség elleni bűntettekről szóló szörnyű történeteket, amelyek Szíriából jutnak hozzánk. Úgy gondoljuk, hogy nem csak a jövőre nézve fontos az információk gyűjtése, hanem egyúttal azt az üzenetet is küldjünk ezzel a rezsimnek és katonáinak, hogy figyeljük és számon tartjuk a tetteiket.

Tehát, Alain, azt hiszem, ez a jó pillanat, mert míg itt beszélünk, a Biztonsági Tanács éppen ülésezik. El kellene határoznunk, hogy milyen további lépéseket várunk a Biztonsági Tanácstól, még akkor is, ha tudjuk, hogy első alkalommal nem feltétlenül fog sikerülni. De legalább a magunk számára ki kell jelölnünk, hogy mit akarunk!

Egy gyertya ég az Emlékezet Falán a budapesti Holokauszt Emlékközpont megemlékezésén (AP fotó)

Hannah Rosenthal az antiszemitizmus megnyilvánulásaival foglalkozó különmegbízott az USA Külügyminisztériumában.

Április 19-én az emberek világszerte megemlékeznek Jom Hásoáról, a Holokauszt Emléknapjáról. A judaizmusban, amikor a halottakra emlékezünk, azt mondjuk, hogy “zichronám livráchá”—emlékük legyen áldott. Ezen a napon egy emberként állunk a történem egyik legsötétebb, leggonoszabb fejezete előtt, lelkünkben a kormányok és kollaboránsaik elmondhatatlan tettei és oly sokak hallgatása ütötte sajgó sebhelyekkel.

Mint az antiszemitizmus figyelésével és leküzdésével foglalkozó különmegbízott, munkám során két eszközzel—ismeretterjesztéssel és párbeszéddel—közeledek a kormányokhoz és a civil társadalomhoz. Ezek a első kötelező lépések a tudatlanság és a gyűlölet legyőzése illetve megelőzése felé. Terjesztenünk kell azt az általános érvényű üzenetet, hogy az ily mérvű gonoszságot nem szabad figyelmen kívül hagyni, inkább szembe kell nézni vele. Kapcsolatokat kell építenünk diákok, közösségek és vallások között.

Januárban abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az ENSZ-ben részt vehettem a Petr Ginz utolsó repülése című film vetítésén. A film egy művészi hajlamú cseh fiú története, akit Auschwitzban gyilkoltak meg. Petr rövid életét mutatja be: hogyan írt verseket és regényeket a terezini táborban, ahová deportálták, s az őt körülvevő borzalmak ellenére is mennyire akart élni. A dokumentumfilmet nézve alázattal töltött el Petr ereje, mint ahogy mindig alázattal tölt el, ha túlélőkkel vagy megmentőkkel, a táborok felszabadítóival vagy e szörnyű események szemtanúival találkozom. Magam is egy holokauszt-túlélő gyermeke vagyok. Az ilyen filmek, mint a Petr Ginz, az egyén erejére, a kifejezés erejére, az emlékezet erejére emlékeztetnek bennünket. Ezt a leckét mindannyiunknak meg kell szívlelnünk!

Megdöbbentő, hogy bár elszántan törekszünk arra, hogy feltárjuk és ismertessük a II. világháborús halálgyárakat és koncentrációs táborokat, a holokauszt mégsem jelenti a népirtás és az emberi gyűlölet utolsó fejezetét. A nácikat vezérlő bigottság és tudatlanság ma is létezik, sőt gyarapszik! Ruandában 1994 nyarán száz nap leforgása alatt csaknem egymillió embert öltek meg. Boszniában és Hercegovinában, Srebrenica környékén 1995-ben több mint 8000 embert gyilkoltak le. Kambodzsában 1975 és 1979 között közel kétmillió ember esett áldozatul a vörös khmernek. Darfurban több mint 300.000 ember vesztette életét 2003 és 2010 között.

Amikor e napon megállunk, hogy a Jom Hásoára emlékezzünk, a holokauszt alatt elpusztított hatmillió zsidóra és más áldozatokra kell emlékeznünk, s éberen kell ügyelnünk arra, hogy bármikor gyűlölettel és bigottsággal találkozunk, szálljunk szembe vele. Dolgozzunk együtt egy tiszteletteljesebb új világ megteremtésén és azon, hogy a millióknak, akiket a nácik meggyilkoltak, „emléke legyen áldott”!

Forrás: ‘May Their Memory Be for a Blessing’. Hannah Rosenthal, DOS Special Envoy to Monitor and Combat Anti-Semitism. April 18, 2012

Jó napot kívánok mindenkinek! Ma az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadott egy elnöki nyilatkozatot, mely nyomatékosan elítéli Észak-Korea utóbbi kísérletét, melynek során ballisztikus rakétatechnika felhasználásával próbált egy műholdat fellőni. A nyomatékos nyilatkozat gyors és egyhangú elfogadása a nemzetközi közösség egyöntetű szándékát mutatja: világosan Észak-Korea tudtára akarják adni, hogy az ilyen provokációkat komolyan veszik, és teljességgel elfogadhatatlannak tartják.

A Biztonsági Tanács bírálata egyértelművé tette, hogy a jövőben minden észak-koreai fellövés vagy nukleáris teszt következményekkel jár majd.  A Tanács határozott szándéka, hogy ha Észak-Korea ismételten szembefordul a nemzetközi közösséggel, megfelelő válaszlépéseket tesz. Ebben a nyilatkozatban a BT kiemelte, hogy nevezzék akár műholdnak, akár hordozórakétának, minden hasonló fellövés az 1718-as és az 1874-es számú BT határozat súlyos megszegésének számít. A Tanács rosszallását fejezte ki azért is, mert a fellövés komoly biztonsági aggályokat keltett a régióban.

A Biztonsági Tanács követelte, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétatechnika felhasználásával ne végezzen további fellövéseket, és a ballisztikus rakétaprogrammal kapcsolatos összes tevékenységének beszüntetésével és a rakétafellövésekre vonatkozó moratórium helyreállításával tegyen eleget a BT korábbi határozataiban foglalt kötelezettségeinek. A Tanács azt is követelte, hogy Észak-Korea azonnali hatállyal tegyen eleget a BT korábbi határozataiban foglalt kötelezettségeinek és adja fel nukleáris programját, továbbá állítson le minden ehhez kapcsolódó tevékenységet, így a további fellövéseket, a nukleáris kísérleteket, s bármely más provokációt.

Hogy az észak-koreai fellövés ne maradjon következmények nélkül, az elnöki nyilatkozat új szankciókat is tartalmaz. A BT arra utasította az észak-koreai szankciókkal foglalkozó bizottságát, hogy bővítse ki—vállalatokkal is—azok listáját, akiknek befagyasztják a követeléseit, és további fegyverkezési szempontból érzékeny technológiákat is tegyen az észak-koreai tiltólistára. A bizottság számos további lépést is tesz majd a fennálló szankciók érvényesítésére.

Az Egyesült Államok a maga részéről rövidesen egy tekintélyes ajánlás-csomagot nyújt be a bizottságnak, amelyben az Észak-Korea nukleáris és ballisztikus rakéta programjáért felelős újabb vállalatok, valamint Észak-Korea tiltott programjainak folytatásához szükséges további műszaki cikkek szerepelnek.

Ez az elnöki nyilatkozat nyomatékosabb és határozottabb, mint az előző észak-koreai fellövés kapcsán 2009-ben elfogadott BT határozat.

Forrás: Remarks by Ambassador Susan E. Rice, U.S. Permanent Representative to the United Nations, at the Security Council Stakeout. April 16, 2012

Texasi választás 2008-ban. A valóban független választók néha a demokratákra, néha a republikánusokra szavaznak.

Washington—Lehet ugyan, hogy az Egyesült Államokat két párt—a Republikánus és a Demokrata—uralja, de egy közelmúltban végzett felmérés szerint több amerikai vallja magát függetlennek, mint bármelyik párthoz tartozónak, és ez a történelmi csúcs arra vall, hogy a függetlenek változtatni fognak a választások kimenetelén.

A Gallup Intézet januárban közzétett felmérése szerint a magukat függetlennek valló amerikaiak száma 40 százalékra nőtt, ami az Intézet adatai alapján az eddigi legmagasabb érték. A demokraták 31, a republikánusok 27 százalékkal követik.

Ám a washingtoni székhelyű, közérdekű ügyek kutatásával és támogatásával foglalkozó Center for American Progress (Központ az Amerikai Fejlődésért) egyik alelnöke, Tara McGuinness szerint a függetlenek nyilvánvalóan megnövekedett száma nem azt jelenti, hogy az Obama elnök és legvalószínűbb ellenfele, Mitt Romney korábbi massachusettsi kormányzó között zajló novemberi választásokon is határozatlan marad a szavazók zöme.

A külföldi újságírók washingtoni központjában (Foreign Press Center) április 13-án mondott beszédében McGuinness azt mondta, hogy a függetleneknek legalább a fele valójában a két párt közül valamelyik felé hajlik. Szerinte gyakorlatilag az amerikai szavazóknak csak mintegy 15 százaléka igazán független, néha a demokratákra, néha a republikánusokra szavaznak, és statisztikailag kisebb a valószínűsége annak, hogy elmennek szavazni, mint a párthoz kötődő társaiknak.

Az amerikai elnökválasztásoknál a lakosság közvetlen szavazatai (popular vote) gyakran szoros eredményt hoznak. 2008-ban Obama a teljes lakosság szavazatainak 52,9 százalékával verte meg John McCain arizonai szenátort, aki 45,7 százalékot kapott. A függetlenek szavazatai meglehetősen hasonló megoszlást mutatnak: Obamára 52 százalékuk, míg McCainre 44 százalékuk szavazott.

McGuinness szerint a „választások gyakran abba az irányba mennek el, amerre a függetlenek hajlanak”. „Különösen a szoros választások esetén igaz, hogy a független szavazók meggyőzése magában véve kevés, de néhány független meggyőzése gyakran elengedhetetlenül szükséges a győzelemhez.”

Sok olyan független szavazó, aki 2008-ban Obamára szavazott, 2004-ben George W. Bush elnököt támogatta szavazatával John Kerry massachusettsi szenátor ellenében.

“Érdemes ezen elgondolkodni. Ki az, aki az iraki háború csúcsán George Bushra voksolna, majd arra a Barack Obamára, akinek jelöltsége az iraki háború ellenzésének jegyében indult?”—tette hozzá McGuinness. De a független szavazóknak “sokkal kevésbé számít az ideológia”, s mindkét párt vezérelveit kombinálják, mint például a pénzügyi konzervativizmust és a társadalmi liberalizmust.

Szerinte a függetleneknek valójában sokkal fontosabb a jelölt rátermettsége és ítélőképessége, mint a politikája. Külső tényezők, mint például a 2008-as gazdasági recesszió, is szerepet játszhattak abban, hogy a nemzetbiztonsági megfontolásokból Bushra szavazó függetlenek a gazdasági problémák előtérbe kerülése miatt Obama irányába fordultak.

A választásnál előfordul az is, hogy néhány független szavazó különféle posztokra nem azonos párt jelöltjét választja. Ez az un. ’split-ticket voting’, azaz megosztott szavazás. Például egy szavazó választhatja Obamát elnöknek, de a Kongresszusba republikánus jelöltre szavaz.

McGuinness szerint évről évre változik a magukat függetlennek valló amerikaiak aránya. „Mi, amerikaiak szeretjük függetlennek tartani magunkat”–mondta. „Ez mind kulturális, mind politikai téren jellemző ránk”, még akkor is, ha valójában többen inkább a republikánusokkal vagy a demokratákkal értenek egyet.

A függetlenek számában jelenleg mutatkozó hirtelen növekedés azt tükrözheti, hogy a választók megcsömörlöttek a pártok washingtoni viselkedésétől. Fontos lenne, hogy az embereknek teljen lakásra, élelemre, egészségügyi ellátásra és oktatásra, de a pártok nem ezekkel az aggasztó problémákkal foglalkoznak, hanem egymás ellen küzdenek. McGuinness szerint a negatív kampányhirdetések megugrása, ami részben a Legfelsőbb Bíróságnak a Citizens United ügyében hozott 2010 évi ítéletének köszönhető, szintén okot adhat arra, hogy az emberek ne akarjanak már egyik párthoz sem tartozni.

Forrás: Who Are America’s Independent Voters? Why Are They Crucial? By Stephen Kaufman | DOS Staff Writer | 13 April 2012

Clinton külügyminiszter és a Kvartett képviselői 2012. április 11-én a washingtoni Blair házban tárgyalnak (USA kormányfotó)

Nos, ismét itt a washingtoni Blair Házban üdvözlöm Önöket. Nagyon örülök, hogy alkalmunk nyílik számos olyan globális kérdés személyes megvitatására, amelyek a G8 országok közös vezetését igénylik. Az elmúlt év, sőt, még az elmúlt hét eseményei is azt igazolják, hogy továbbra is szükség van széles körű nemzetközi együttműködésre, a G8 pedig ennek lényeges fóruma.

Riasztónak találjuk a folyamatos erőszakot Szíriában, s aggasztóak azok a problémák, amelyekkel Kofi Annan különmegbízott szembesül, amikor a tűzszünetet és az erőszak leállítását próbálja elérni. Erre nagyon odafigyelünk. A délutáni ülés napirendjén szerepel majd; megbeszéljük, hogy a szír nép érdekében hogyan próbálhatnánk közösen elérni a békés megegyezést és a politikai átmenetet.

Várakozással tekintünk a P-5+1 megbeszélések következő, törökországi fordulója elé is. Ezeken a megbeszéléseken Iránnak lehetősége nyílik arra, hogy komoly választ adjon a nukleáris programját illető nemzetközi aggodalmakra. Hiszünk abban, hogy a diplomáciának is van még szerepe, de fontos, hogy az irániak sürgősen a tárgyalóasztalhoz üljenek. Ezzel teremthetnénk kedvező körülményeket egy konkrét eredményekkel járó hosszas folyamathoz.

Továbblépve Kelet felé, Észak-Korea épp egy nagy-hatósugarú ballisztikus rakétát készül a Kelet-kínai tenger fölé lőni. Teszi ezt csupán hetekkel az után, hogy beleegyezett a rakétakísérletek szüneteltetésébe—többszörös ENSZ BT határozatokat sért! Azt hiszem, mindnyájunknak komolyan érdeke a Koreai- félsziget biztonsága, s azt is meg fogjuk beszélni, hogy ezt hogyan érhetjük el a legjobban.

A Kvartett kollégák—az ENSZ képviseletében Ban Ki-moon főtitkár, az Európai Unió képviseletében Cathy Ashton főképviselő, az Oroszországi Föderáció képviseletében Szergej Lavrov külügyminiszter, s az Egyesült Államok nevében jómagam és különmegbízottjaink—ma már találkoztak, hogy megvitassák a közel-keleti helyzetet. Nasser Judeh jordán külügyminiszter ismertette az országát érintő vállalások helyzetét. A Kvartett hangsúlyozta, hogy támogatja a pozitív jordán törekvéseket, továbbra is tartjuk magunkat a múlt szeptemberben New-Yorkban kitűzött célokhoz. Egyetértettünk abban, hogy a Palesztin Hatóság anyagi támogatása továbbra is nagyon fontos, beleértve 1,1 milliárd dollár azonnali segély szükségességét is.

Végezetül rátértünk néhány nemzetközi kérdésre—terrorizmus, kalózkodás, élelmiszerbiztonság—amelyek szerte a világon igen sok ember életét befolyásolják. Meg fogjuk tárgyalni azt is, hogy a deauville-i partnerségen keresztül milyen közös keretben támogatjuk majd a demokratikus átmeneteket és segítjük a fenntartható és befoglaló gazdasági fejlődést Észak-Afrikában és a Közel-Keleten.

Tehát sok a megbeszélni valónk, s a vezetők jövő hónapi Camp David-i találkozójára való felkészülés is komoly munkát igényel. Ismételten üdvözlöm a kollégákat és örömmel várom a közös munkát. Köszönöm mindnyájuknak.

Forrás: Remarks at the G8 Plenary Session. Secretary of State Hillary Rodham Clinton, Blair House, Washington, DC. April 11, 2012

A mai napon a Transzatlanti Gazdasági Tanács égisze alatt az Egyesült Államok és az Európai Unió bejelentette, hogy megállapodást kötöttek a nemzetközi beruházásokat szabályozó közös elvekről.

A megállapodás megerősítette a nyitott, átlátható és egyenlő esélyeket biztosító beruházási politika melletti elkötelezettségünket. Akár amerikai cég indítja külföldön, akár külföldi cég az Egyesült Államokban, a nemzetközi beruházások az amerikai cégek és az amerikai munkások javát szolgálják, mert jól fizető állásokat teremtenek, fellendítik az exportot és új módszerek és eljárások bevezetésére ösztönöznek.

A Transzatlanti Gazdasági Tanács 2011. november 29-i találkozóján részt vevő kormány-szintű amerikai vezetők és EU biztosok sürgették a nemzetközi beruházásokra vonatkozó közös irányelvek lefektetését, amivel világszerte előmozdíthatnánk a nyitott beruházási politika alkalmazását. Ezen elvek vezérlik majd az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és a harmadik országok kormányait, amikor jövőbeni beruházási politikájukat alakítják. Az Egyesült Államok örömmel várja, hogy világszerte, a G8-ak deauville-i partnerségén keresztül a Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban is együtt dolgozzon az EU-val az irányelvek elfogadtatásán.

Az irányelvekben számos alapvető érték testesül meg, így a nyitott és egyenlő esélyeket biztosító beruházási politika melletti elkötelezettség, egyenlő pályázati feltételek, a beruházók és beruházások erős védelme, a vitás kérdések semleges és kötelező érvényű rendezése, az átláthatóság és a nyilvánosság bevonása, felelős üzleti viselkedés, s a nemzetbiztonsági megfontolásokra utaló hivatkozások minimális szintre szorítása. A közös bejelentés rámutat, hogy a kormányok saját szabályozási képességük veszélyeztetése nélkül teljes mértékben elfogadhatják ezeket az irányelveket.

Forrás: United States, European Union Reaffirm Commitment to Open, Transparent, and Non-Discriminatory Investment Policies | Media Note | Office of the Spokesperson, Washington, DC. April 10, 2012

Clinton külügyminiszter a NATO jövőjéről beszél (AP fotó)

A májusi chicagói NATO csúcs előtt a külügyminiszter felvázolta a NATO mai szerepét, helyzetét és az elengedhetetlenül szükséges változásokat, amelyekről Chicagóban fognak tárgyalni. Az alábbiakban ebből a beszédből idézünk részleteket:

(…)

Jelenleg olyan demokratikus átalakulások zajlanak Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, melyek kimenetelét még nem ismerjük. Szíria egy brutális diktátor kezén horrorisztikus támadásoknak van kitéve. A történetnek még nincs vége. Az Egyesült Államok befejezte a harci cselekményeket Irakban, de Irak jövője még nem biztos. Afganisztánban a NATO és az ISAF partnerei megkezdték a biztonsági felügyelet fokozatos átadását az afgán szerveknek.

Nos, ilyen és hasonló változások mennek végbe  nagyobb folyamatokhoz köthetően is. A feltörekvő hatalmak emelkedése és a technika terjedése egyre több embert köt össze egyre több helyen, és soha nem látott módon teszi lehetővé, hogy befolyásolják a globális eseményeket és részt vegyenek a globális gazdaságban. S mindez akkor történik, amikor gazdaságunk a mi emlékezetünk szerinti legrosszabb recesszióból lábadozik.

A változások közepette vannak dolgok, amikre biztosan számíthatunk. Az egyik az Amerika és Európa közötti eltéphetetlen kötelék, mely közös értékeken és célokon alapszik. Gyakorlatilag a jelen minden kihívása ellenében Európa a mi elsőszámú partnerünk. Együtt dolgozunk Közel-Keleten, Észak-Afrikában és Afganisztánban, s együtt nyújtunk kezet olyan feltörekvő hatalmak és régiók felé, mint például a Csendes-óceán ázsiai országai.

Európa és Amerika mindig együtt fog működni, ez nem fog változni. Az együttműködés módján viszont változtatnunk kell, ha az idők úgy kívánják. Rendszeresen tesztelnünk kell magunkat, hogy biztosan a megfelelő problémákra összpontosítsunk, és forrásainkat ott használjuk fel, ahol azokra a legnagyobb szükség van. A külügyminisztériumnál és az USAID-nál pontosan ezt a folyamatot indítottam el: a Négyéves Diplomáciai és a Fejlődési Szemle (Quadrennial Diplomacy and Development Review) hasonló elven működik, mint a Védelmi Minisztérium négyévente elkészített áttekintése. Az első vizsgálatot több mint egy éve befejeztük, és hatására felkészültebben tudjuk kezelni a jelenkori fenyegetéseket és lehetőségeket.

Azok számára, akik figyelemmel követik a NATO átalakulását, mindez ismerősen hangzik. Ettől a szövetségtől nem idegen a változás. Ötven évvel ezelőtt azért hozták létre, hogy alapul szolgáljon Nyugat-Európa felemelkedéséhez, és  védőbástya legyen a szovjet agresszió ellen.

A hidegháború után a NATO feladata lett a kommunista évtizedeket maga mögött hagyó Közép- és Kelet-Európa átalakítása és integrációja, majd két évvel ezelőtt Lisszabonban a NATO vezetői ismét új irányt szabtak egy új stratégiai koncepcióval, mely a terrorizmustól a kíber-támadásokon át a nukleáris fegyverkezésig felveszi a harcot a XXI. század fenyegetéseivel.  A jövő hónapban, amikor Obama lesz a chicagói NATO csúcs házigazdája, további lépést teszünk a változás irányába. Mindketten nagyon várjuk, hogy megmutathassuk Chicagót. Én ott születtem, ő pedig természetesen otthonának tekinti, s mindketten arra számítunk, hogy konkrét haladást érünk majd el számos fontos kérdésben.

Az első az Afganisztánban folyó fokozatos átalakulás. (…) Lisszabonban célul tűztük ki, hogy 2014-ig teljes egészében az afgán biztonsági erők vegyék át a felelősséget az ország biztonságáért, s ők komoly fejlődést mutatnak e cél irányába. Az al-Kaida legfőbb vezetőit megtizedelték és a tálibokkal való kapcsolatuk is felbomlóban van.

Ezenközben az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők (ANSF) egyre erősebbek és ügyesebbek. Ma az afgán lakosság mintegy fele olyan területen lakik, amelyek biztonságáért az ANSF felel, s idén tavasszal pedig már 75 százalékra emelkedik ez az arány.

Nos, tisztában vagyok azzal, hogy nagyon nehéz időszak volt ez, s igen sokat tanulhatunk a szemünk láttára kibontakozó incidensekből. Ezek azonban nem fedhetik el azt a tényt, hogy fejlődést értünk el, s a folyamat folytatódik. Chicagóban ki fogjuk dolgozni az átmenet következő fázisát, pontosabban azt, hogy 2013 legyen a következő mérföldkő, amikor az ISAF az elsődlegesen harci szerepről áttér az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők kiképzéssel, tanácsadással és segítséggel való támogatására, s csak szükség esetén vesz részt harci cselekményekben.

Ez a mérföldkő összhangban áll a Lisszabonban tett elhatározással, mert biztosítja, hogy a nagy erőkkel és nagy harci kapacitással jelen lévő ISAF csapatok az átmenet befejezéséig támogassák az afgán népet. 2014 végéig az afgánoké lesz a teljes felelősség. Chicagóban megvitatjuk, hogy a NATO és Afganisztán tartós kapcsolata a továbbiakban milyen formát ölt majd. Reményeink szerint az Egyesült Államok és Afganisztán még a chicagói találkozó előtt befejezi a két ország közötti hosszú távú stratégiai partnerségre vonatkozó tárgyalásokat. Arra számítunk, hogy az afgán kormány felkérésére marad egy kis létszámú haderő, amely kizárólag az afgán erők kiképzésével, gyakorlati és elméleti segítésével foglalkozik, s tovább folytatja a terrorelhárítási műveleteket. Állandó amerikai katonai bázisok kialakítására azonban nem törekszünk, sem olyan jelenlétre, amelyet a szomszédok fenyegetőnek érezhetnének—ez olyan instabilitást idézhetne elő, ami fenyegetné az Afganisztánban eddig elért eredményeinket.

Az is alapvetően fontos, hogy az Afgán Nemzeti Biztonsági Erők, melyek kiképzésére olyan sok munkát fordítottunk, hosszú távon is fenntartható anyagi támogatást kapjanak.

Partnereinkkel és szövetségeseinkkel folytatott megbeszélések során igyekszünk egységes álláspontot kialakítani arról, hogy hogyan fogjuk támogatni az afgán csapatokat. Azt akarjuk, hogy az afgán kormány és az afgán nép, valamint a lázadók és a térség többi országa is tisztán lássa, hogy a NATO nem hagyja magára Afganisztánt.

Az Afganisztánhoz fűződő kapcsolatunkban adódtak veszélyes kihívások, így az amerikai és szövetséges katonák halála, akiket az afgán biztonsági személyzet gyilkolt meg, a Korán szándékolatlan helytelen kezelése, és az afgán civilek halála, akiket amerikai katonák öltek meg. Mindkét oldalon kemény kérdések hangzanak el arról, hogy túl tudunk-e lépni ezeken. Az ilyen jellegű incidensek valóban próbára tették a kapcsolatunkat, de azt is megmutatták, hogy az mennyire tartós. Így az átmenet folyamata tovább halad. Az afgán tisztségviselők együtt dolgoztak velünk a feszültség enyhítésén. Fenntartottuk a legmagasabb szintű kommunikációt, s további gyümölcsöző tárgyalásokat folytatunk olyan komplex kérdésekről, mint a börtönrendszer átalakításának terve. Hiszünk abban, hogy Amerikának és a NATO-nak egyaránt érdeke Afganisztán stabilitása, s továbbra is elkötelezetten dolgozunk ennek elérésén.

Az afgán megbékélési folyamat támogatása továbbra is fontos a számunkra. Célunk, hogy afgán az afgánnal üljön le tárgyalni, és dolgozzák ki saját jövőjüket. Az Egyesült Államok világossá tette, hogy milyen eredményt vár bármely tárgyalástól: a lázadóknak fel kell hagyniuk az erőszakkal, ki kell lépniük az al-Kaidából, tiszteletben kell tartaniuk Afganisztán törvényeit és alkotmányát, beleérve a nők és kisebbségek védelmét is. (…)

Azt is világossá tettük, hogy a folyamat érdekében a táliboknak milyen lépéseket kell tenniük. Egyértelműen ki kell nyilvánítaniuk, hogy elhatárolódnak a nemzetközi terrorizmustól és elkötelezik magukat az összes afgánt magába foglaló békefolyamat mellett.

Tehát a táliboknak maguknak kell dönteniük. Mi a továbbiakban is katonai nyomást gyakorlunk, de hajlandóak vagyunk együttműködni minden afgánnal, aki a békéhez és biztonsághoz vezető általános megbékélési folyamat mellett áll.

A diplomáciai és biztonsági kérdések mellett a gazdasági fejlődést is fontosnak tartjuk. Afganisztán politikai jövője elválaszthatatlanul összekapcsolódik gazdasági jövőjével, sőt, az egész régió gazdasági jövőjével. Ezt a leckét már világszerte újra és újra megtanultuk: az embereknek reális remény kell, jobb életet, munkát és a családjuknak megélhetést akarnak. Ezzel kapcsolatban tavaly Bonnban az ISAF partnerek elfogadtak egy elképzelést, amit mi az Átalakulás Évtizede néven emlegetünk. Ez a 2014-től 2024-ig tartó időszak, amikor a nemzetközi segítség az afgán magánszektor növekedését és fejlődését fogja szolgálni. E törekvés egyik része az Új Selyemút nevű elképzelésünk, a konfliktusoktól és megosztottságtól szétdarabolt régiót összefogó gazdasági és tranzitkapcsolatok hálózata. A Világbankkal és másokkal közösen segítjük Afganisztánt abban, hogy gazdaságát a régió többi országáéhoz integrálja, kezdjenek kereskedni egymással, indítsanak kölcsönös beruházásokat és találjanak új növekedési forrásokat. A magánszektornak ebben igen fontos szerepe lesz.

Mindhárom fronton, azaz a biztonság, a diplomácia és a gazdaság frontján egyaránt segítünk Afganisztán népének abban, hogy megerősítsék az országukat és biztosítsák, hogy az soha többé ne válhasson újra a terroristák menedékévé.

Chicagóban a második célunk (…) azt a közös erőfeszítést érinti, amellyel a NATO védelmi képességeit 21. századi szintre kell hoznunk. Vezetőink két évvel ezelőtt Lisszabonban felvázolták a szövetség elkövetkező évtizedére vonatkozó elképzelésüket. Ennek értelmében biztosítanunk kell, hogy a NATO bármely fenyegetést vissza tudjon verni és képes legyen magát megvédeni. Ez a kihívás olyan időszakban vár ránk, amikor minden társország költségvetése igen feszített, így Chicagóban világos képet adunk majd arról, hogy adott pénzügyi lehetőségeink mellett hogyan fogjuk fenntartani a NATO szükséges képességeit. Ez a megközelítés összhangban van Rasmussen főtitkár okos védelem koncepciójával, ami arra született, hogy szövetségünk cselekvőképes, hatékony és erős maradjon. (…)

Íme egy példa arra, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban. Közösen dolgozunk egy új szövetségi szárazföldi megfigyelő rendszeren, amely drónok alkalmazásával rendkívül fontos hírszerzési, felderítési és megfigyelési információkat szerez csapataink számára. Az egyes NATO országok külön-külön nem tudnák megvenni a rendszert, mert igen drága lenne, de mivel összeadjuk a forrásainkat és megosztjuk a terheinket, kisebb költséggel fokozottabb biztonságot teremtünk minden egyes szövetséges számára. Chicagóban azt is eldöntjük majd, hogy hogyan tegyük a rendszert a közös hadműveletek középpontjává.

Másféle együttműködési lehetőségeket és módokat is keresünk majd. Lisszabonban például megegyeztünk egy rakétaelhárító rendszer telepítésében, hogy az európai NATO országok erőit, területeit és lakosságát teljes mértékben lefedjük és megvédjük a fokozódó rakétafenyegetés ellen. A cél érdekében Chicagóban majd úgy fejlesztjük a terveket, hogy a NATO irányítsa és ellenőrizze a rakétavédelmi eszköztárat. El akarjuk érni azt is, hogy a tagországok közös hadgyakorlatokhoz és tréningprogramokhoz csatlakozzanak, elmélyítve ezzel az afganisztáni közös munkában kialakult együttműködési szellemet. A balti légi rendőrség bővítésére is hangsúlyt fektetünk majd, mivel a program biztonságot jelent balti szövetségeseinknek, akik az így felszabadult forrásaikat más NATO programokra, például Afganisztánra fordíthatják.

Befejezésül, a harmadik chicagói célunk globális partnerségünk megszilárdítása és kibővítése. A NATO természetesen transzatlanti szövetség és mindig az is lesz, de jelenlegi problémáink nem egy óceánra korlátozódnak, s a munkánk sem. Több mint 20 nem-NATO ország küldött katonákat és felszerelést Afganisztánba. A világ más részein nem-NATO partnerekkel küzdünk a kalózkodás és az erőszakos szélsőségek ellen, őrizzük a békét Koszovóban, s amikor Líbiában a NATO érvényt kívánt szerezi az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának, európai és közel-keleti nem-NATO partnerekkel közösen lépett fel a polgári lakosság védelmében.

(…) Ígéretünknek megfelelően Chicagóban ezekre a partnerségekre fogunk építeni. Méltányoljuk partnereink gyakorlati, anyagi és politikai hozzájárulását, amellyel a Balkánon, Afganisztánban, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában tett különféle erőfeszítéseinket támogatják. Tudni akarjuk, hogy mi működik és mi nem; hiszek a tapasztalatra alapozott tervezésben, s erre igen jó példa, amit a NATO-ban látunk. A tervezés során nem csupán előre nézünk, hanem a múltba is, mert a múlt hibáiból okulva még jobban tervezhetjük a jövőt.

Tehát a ma felvázolt három terület—az afganisztáni átmenet következő fázisának meghatározása, a 21. századi követelményeknek való megfelelés körvonalazása a pénzügyi megszorítások idején, valamint a partnerségünk bővítése—mutatja, hogy milyen sokat fejlődött a NATO az elmúlt 6 évtizedben. Arra is figyelmeztetnie kell bennünket azonban, hogy nem állhatunk meg a fejlődésben. Egy intézmény átalakítása sohasem könnyű, s nem egy nap alatt történik. Valójában ez egy soha véget nem érő folyamat, de vannak erős vezetőink és megfelelő stratégiánk.

Minden, amit idáig elértünk, tovább mutat afelé, hogy a következő napokban és években milyen sokat érhetünk el. Ha találékonyak maradunk és együttműködünk, tovább juthatunk a békésebb és biztonságosabb világ megteremtése felé.

FORRÁS: Clinton at World Affairs Council 2012 NATO Conference, 03 April 2012

Clinton külügyminiszter a Szíria Barátai konferencián (AP fotó, 2012. április 1.)

Clinton külügyminiszter Isztambulban részt vett a Szíria Barátai második konferenciáján. Az alábbiakban idézünk egy ottani sajtótájékoztatójából, ahol Szírián kívül Iránról, Burmáról és Egyiptomról is beszélt.

SZÍRIA

„Csaknem egy hét telt el azóta, hogy a rezsim hozzájárult Kofi Annan tervének megvalósításához, a visszavonulás helyett azonban újabb támadásokat hajtottak végre Asszad csapatai. Ahelyett, hogy utat nyitottak volna a humanitárius segélyeknek, szorosabbra fogták az ostromgyűrűt, s ahelyett, hogy megkezdték volna a politikai átmenetet, békés tiltakozók tucatjait taposták el. Csak arra a következtetésre juthatunk, hogy Asszad be nem tartott ígéretei hosszú listáját akarta gyarapítani.

Így ma a szíriai öldöklés azonnali leállítását követeltük és felszólítottuk Kofi Annant, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottját, hogy dolgozzon ki egy menetrendet a további lépésekre.

Részletesen elmondtam ma azt is, hogy nemzetközi partnerei mellett az Egyesült Államok milyen lépésekkel fokozza a rezsimre nehezedő nyomást.  (…) Újabb szankciókat hozunk a vezető tisztségviselők ellen, a szíreket egy elszámoltatási információs központ útján tanítani fogjuk az atrocitások, bántalmazások dokumentálására és az elkövetők azonosítására, és további több mint 12 millió dollárt juttatunk humanitárius segély formájában, ami az eddigiekkel együtt közel 25 millió dollárt jelent.”

„(… ) Hallottunk ma arról is, hogy a Szíriai Nemzet Tanács (SNC) hogyan próbálja egyesíteni az ellenzéki csoportok széles skáláját egy közös cél érdekében. Ez a cél a szabad, demokratikus, pluralista Szíria megteremtése, ahol megvédik minden állampolgár jogait és méltóságát. (…) Az elképzelést nem lesz könnyű megvalósítani.”

„Szerintem az ellenzék aktivitása nem csökken, hanem fokozódik.”

„Röviden visszatérve az SNC-re: az elmúlt hónapokban többször találkoztam velük, először Genfben, majd Tuniszban, s ma Isztanbulban. Magas rangú tisztségviselőim napi kapcsolatban álltak az SNC-vel, gyakran találkoztak is velük. A mai prezentációjuk alapján azt gondolom, hogy nem csak céltudatosabbak és szervezettebbek lettek, de sokkal befogadóbbak is, szélesebb rétegekre támaszkodnak.

Találkoztam egy fiatal homszi nővel, aki tanúsította a borzalmakat, amelyeket ő és mások Homsz ostroma alatt átéltek. Nem lehetett felháborodás nélkül hallgatni, amit elmesélt. Az a tény azonban, hogy ő a Szíriai Nemzeti Tanács tagja, magáért beszél, hiszen akik kezdetben szervezhették a Tanácsot, külföldön voltak és szabadon tehették. Most egyre többen lépnek be azok közül, akik elhagyják Szíriát és a szabadságba menekülnek. Így az SNC bázisa szélesedik, ami tovább fokozza a legitimitását.

Természetesen, mint ma hallották, közvetlen segítséget fogunk nyújtani az SNC-nek olyan területeken, mint a hírközlés. Mások az SNC-vel kapcsolatban álló harcosokat fogják segíteni. Az egyes országok maguk döntenek (a segítség módjáról), de az SNC-t egyöntetűen az ellenzéket egységbe tömörítő szervezetként kezelik. Azt hiszem, ez nem csak szíriaiak kemény munkájának köszönhető, hanem közülünk azoknak is, akik hónapok óta velük dolgoztak.”

„(…) Ma a nemzetközi közösség ismét megerősítette, hogy mielőbb békét és szabadságot akar Szíriában. (…) Azt gondoljuk, hogy a mai gyűlésünk után kiadandó kiáltvány igen fontos dokumentum, mindnyájuk figyelmébe ajánlom!”

BURMA

„Szeretnék néhány szót szólni Burmáról. Nagy érdeklődéssel követtem a mai időközi választásokat. Bár az eredményeket még nem tudjuk, az Egyesült Államok gratulál mindazoknak, akik –sokan első ízben– részt vettek a kampányban és a választáson. (…) Még nem lehet megítélni, hogy mit jelent és tartós marad-e az utóbbi hónapok fejlődése. A burmaiak jövőjét illetően nincsen biztosíték, de a brutális szíriai diktátor elleni válaszlépések jegyében eltöltött napom után jó érzés ismét rájönni, hogy még a legerőteljesebb elnyomást alkalmazó rezsimek is bevezethetnek reformokat és a legzártabb közösségek is megnyílhatnak.”

IRÁN

Kérdés: „Külügyminiszter asszony, tudjuk, hogy ma itt Isztanbulban kétoldalú megbeszéléseket folytatott Davutoglu török külügyminiszterrel és Erdogan miniszterelnökkel, s tudomásunk szerint a közelmúltban tett teheráni látogatásuk is szóba került. Davutoglu külügyminiszter egy nyilvános beszédében azt mondta, hogy Khamenei azon állítása, miszerint nem állítanak elő atomfegyvert, számára garanciát jelent, mert a Shia hagyomány szerint ez annak számít. Hogyan viszonyul az ilyen jellegű kijelentésekhez, felmerül-e, hogy komolyan vegye és kielégítőnek találja őket?”

Clinton: „Nagyon érdekesnek találtam mindazt, amit a külügyminiszter illetve a miniszterelnök a látogatásról mondott. Hosszas megbeszéléseket folytattak a legfőbb vezetővel, az elnökkel és más iráni tisztségviselőkkel. Azt mondták nekik, mint azt Ön is mondta, hogy a legfőbb vezető szerint a tömegpusztító fegyvereket tiltja a vallás, ezek Iszlám-ellenesek, s kéri a török vezetőket, hogy vegyék ezt számításba, vegyék ezt komolyan.

Mi természetesen örömmel látnánk ezt, de azt gondolom, át kell ültetnünk a gyakorlatba. Erre valók a P-5+1 tárgyalások. Találkozunk majd az irániakkal, hogy megbeszéljük, hogyan lehet egy hitbeli állítást akciótervbe foglalni. Amennyiben az irániak valóban kötelező erejűnek érzik a miniszterelnökkel és külügyminiszterrel közölteket, akkor készen kell állniuk arra is, hogy a nemzetközi közösséget biztosítsák arról, hogy ez nem csupán elvont vallási kérdés, hanem kormánypolitika. A kormánypolitikát pedig számos módon lehet igazolni, például azzal, hogy a magasan dúsított uránium dúsítását 20 %-nál leállítják, az így dúsított urániumot elszállítják az országból, s készen állnak a folyamatos ellenőrzésre és vizsgálatokra.

(…) Szerintem az irániaknak is tudniuk kell, hogy ez nem egy nyitott vita. Ennek nagyon komoly, cselekvés-orientált tárgyalásnak kell lennie, ahol mindkét fél, mindkettejük számára elfogadható alapon a lehető legrövidebb időn belül igazolhatóan a politika szintjére emelkedő döntést kíván hozni. Ha úgy értelmezhetjük a legfőbb vezetőnek a miniszterelnökhöz illetve a külügyminiszterhez küldött közleményét, mint tárgyalási lehetőséget, nos, az egy jó kezdet.”

„(…) Erőteljesen aggasztó Irán Szírián belüli szerepe. Azt hiszem, fontos hogy kihangsúlyozzam, hogy amikor a térségben utazom –tegnap Rijádban találkoztam az Öböl-országok képviselőivel, de a dolognak ennél területileg, sőt globálisan sokkal tágabb értelme van—az itteni országok három Iránnal szembeni aggályával találkozom.

Első Irán atomfegyverek megszerzésére irányuló törekvése, amely hihetetlenül aláásná a biztonságot, megfélemlítené, s sokféle ellenlépésre kényszerítené a fenyegetett országokat. Második az, ahogyan Irán szomszédai belügyeibe avatkozik—jó példája ennek a Szírián belüli szerep, amit néha közvetlenül Irán, néha megbízottai játszanak. Harmadik a terrorizmus exportja. Gondoljanak csak bele, hogy az utóbbi hat-nyolc hónap során Thaiföldtől Indiáig, Grúziától Mexikóig, s sok más helyen is mennyi iráni terrorkísérletet hiúsítottunk meg! Irán egy ország és nem egy terrorista csoport. Ez egy ország, egy nagy civilizáció. Lakosai jobb sorsot érdemelnek egy terror-exportáló rezsim uralmánál!”

EGYIPTOM

„Figyelni fogjuk, hogy mit tesznek az egyiptomi politika szereplői. Figyelni fogjuk, hogy az emberek jogai és méltósága mennyire fontos a számukra.  Látni akarjuk, ahogy Egyiptom a demokratikus átalakulás útján halad előre. Ennek értelmében a vallási kisebbségek, a nők és a politikai ellenfelek nem szenvedhetnek el hátrányos megkülönböztetést. Szükség van egy választással induló folyamatra, amely lefektet bizonyos elveket, s azokat a választás győztese be is tartja. Reméljük, hogy ez vár az egyiptomi népre!”

Forrás: Remarks at Press Availability. Hillary Rodham Clinton, Secretary of State. Istanbul, Turkey, April 1, 2012